Kundalini

Neked mi jut eszedbe a ’kundalini’ szó hallatán? Egy összetekeredett kígyó, a legalsó energia központban? A ’föld elemmel’ való kapcsolat legalapvetőbb szimbóluma? Esetleg egy fehér turbános nő elborult tekintettel?

Amennyire én látom, a jóga is ki van téve a szélsőséges megközelítési módok veszélyének.

Sokszor háborgunk az oly divatos, fitnesz jóga egyre nagyobb térnyerésén. A ’feszes popsi, égjen a zsír’ hozzáállás, és a spiritualítás-mentes, ’Mc Donalld’s Jóga hisztérikus nyálverése bizony sokaknál kiveri a biztosítékot...

                         

Van azonban egy nem kevésbé hisztérikus, másik véglet is. Ez pedig nem más, mint 'az egó türelmetlen megvilágosodás kergetése’.

Azt hiszed, ha eleget fizetsz egy megvilágosodás referensnek, majd lerövidítheted az időt? Ha ez így lenne, a világ leggazdagabb emberei mind Buddhák lennének, nem gondolod?

Odáig sokan eljutunk, hogy a magasabb, spirituális minőségek megvalósításához, a kundalini felébresztésén keresztül vezet az út. Nem mindegy azonban, hogyan is történik ez a felébresztés. Veled is előfordulhat, hogy rosszkor és nem megfelelően ébreszt fel valaki, és ilyenkor lehet, hogy morcosan reagálsz.

Nem egy műszaki kütyüről van szó, amit bármikor ki, be kapcsolgathatsz. A Kundalini nem játékszer!!!

Ő egy istennő, akihez kellő tisztelettel érdemes csak közelíteni. Összetekeredett kígyó alakban szunnyad a legalsó energia központunkban (’Gyökér Csakra), és, ha spirituális mohósággal ráversz egy bottal, hogy ébresztő, akkor megmar, és teljesen jogosan…

A ’kundalini szimptómák/szindrómák’ –ról már a wikipédián is olvashatsz. Egész kiterjedt irodalma kezd lenni a neten.

Többféle 'élménybeszámoló' létezik. Általában először jönnek a kellemesebb élmények, fény és hangjelenségek, aztán átveheted mások érzéseit, égő fájdalmak lesznek úrrá egész testedben és lassan teljesen elszakadsz jól megszokott világodtól... 

Ha nincs ilyenkor a közeledben valaki, aki tudja, min mész át, és, aki segíteni tud, akkor bajban vagy. Ez a folyamat hosszú évekig eltarthat. Kellett neked izomból gyúrni a mágikus képességekre…

Jó, jó értem… Akkor nem megyek olyan helyre, ahol első alkalommal mindjárt felpiszkálják a kundalinit. Én csak békésen jógázgatok, semmi spirituális kísérletezés.

A baj az, hogy korunk hisztérikus társadalmában a kundalini már eleve fel van piszkálva!

Vajon hány szexuális inger ér egy férfit, egy átlagos napon? Nem nézek tévét, nem olvasok szex lapokat, de, ha lemegyek a Blahán a metróba, a létező összes reklám felület nyomja bele az arcomat abba, hogy itt a bikini szezon…

Kimész az utcára, és ordítanak a fehérnemű reklámok. Egy képet nem tehetsz magadévá... Az üzenet pedig az, hogy mindig sóvárogjál, akarj valamit, amit nem kaphatsz meg. Ha mégis, akarj többet, jobbat, újat. Nőként pedig megkapod az állandóan változó trendeket. Ilyen ruha, olyan táska...

Soha nem lehetsz elég jó nő, elég jó pasi (Férfi? Ezt a szót már lassan nem is ismerjük…).

Sorsunk, az 'elérhetetlen' folytonos hajszolása és az állandó kielégületlenség.

A véget nem érő szexuális és egyéb ingerekre a kundalini morcos kígyóként reagál, akkor is, ha semmilyen ezt célzó szellemi gyakorlattal nem provokáltad.

A szexuális aberráció fénykorszakát éli! Az elfojtások sosem vezettek jóra. Senki nem tanítja meg, mit csinálj a felkorbácsolt energiáiddal, indulataiddal. Nem gondolnád, mire képes egy híradó!

Nem barátom, a Kundalinit nem felpiszkálni, hanem először is megnyugtatni kell. Majd, ha megtanultad tisztelni, majd, ha Te magad is megnyugodtál és tiszta szívvel gyakorlod a ’Türelem Nemes Erényét’, talán egy igaz tanító is megjelenik az életedben, aki a szintednek megfelelő gyakorlatokkal vezet át ezen a hihetetlen, szellemi alkímián.

Addig pedig nincs más hátra, mint visszatalálni a legtisztább forrásunkig, az ősi magyar mesékig, mivel ezek hordozzák az ártatlanságunkat. Legyünk méltók a védelemre, és őrizzük tudatosságunkat, mert egy beteg világnak egészséges emberekre van szüksége. 

’Mester és tanítványa’

Miért keresel magadnak gurut? Azért, hogy legyen kire támaszkodnod? Azért, hogy legyen, aki megmondja, mit és hogyan csinálj? Azért, hogy legyen, aki ’apád helyett, apád lesz’? Vagy csak szimplán elakadtál a spirituális útkeresésben, és iránymutatásra van szükséged valakitől, aki már megjárta ezt az utat? Szükséged van valakire, akiben megbízhatsz, és aki tudja, hogy min mész keresztül?

Az igaz mesternek és a jó tanítványnak egyaránt megvan a maga ismérve. Kettőn áll a vásár. Ahhoz, hogy valakiből ’mester’ legyen, nagyon sokat kell tanulnia, nagyon sokat kell változnia és sokat kell szenvednie, mert a változás, szenvedéssel jár.

Elengedés, megértés, bölcsesség, béke. A folyamatot egyre növekvő fájdalom kíséri, ahogy a világi boldogság illúziója bomlásnak indul, és lassan végleg elenyészik. Helyette megjelenik az, amiről most még nem sokat tudunk, mert a földi életben való, pánikszerű boldogság keresés általában eltakarja előlünk.

Valami több, valami nagyobb…    

Aki ezt egyszer igazán megtapasztalja, azt többé nem fogják a korlátolt földi örömök kielégíteni.

Itt maradsz ugyan az anyagi világban, de ettől kezdve, ezt a ’valami nagyobbat, valami többet’ fogod keresni olyan szenvedéllyel, amilyennel a szerencsejátékos teszi fel minden vagyonát egyetlen egy számra. Véges életedet teszed kockára a végtelenért. Amikor eljön ez a pont, megértél arra, hogy tanítvány légy.

Ha már megjártad az utat, és elkezded kötelességednek érezni, hogy azt meg is mutasd az arra érdemeseknek, mesterré váltál. Innentől tanítványok gyűlnek köréd, akik az igazságot keresik, és akikkel egymás kölcsönös és határtalan bizalmát élvezitek.

Egy gurunak is fenn kell, tartania fizikai testét, ezért tanítványaitól, támogatóitól elfogadhatja mindazt, amire szüksége van, anélkül, hogy világi javakat halmozna fel.

Egy igazi mester mélységesen megveti a vagyont, és minden elmúlásnak alávetett dolgot. Már maga, a birtoklás is távol áll tőle, hisz jól tudja, mennyi szenvedés forrása a ragaszkodás.

Ettől kezdve, meglehetősen visszás, amikor egy guru Rolls Royce-okat gyűjt, luxus villákat, yact-okat vásárol, franchise-birodalmat épít, vagy egyéb módon tobzódik az anyagi javakban.

Minderre természetesen a tanítványok lehúzása és végletekig való kizsákmányolása révén összeharácsolt pénzekből, meg a vagyonokért árusított tanfolyamokból tesznek szert.

Ez a ’guru business’….

Ahhoz, hogy a tanítványok esetleges gyanakvását elaltassák, legegyszerűbb eszköz a tömeg hipnózis, egyéni szinten pedig a bűntudatkeltés („hol van a gurud felé való odaadásod?”), némi ezoterikus parasztvakítással („Tudod, hogy csak érted teszem, hogy feloldjam benned a ragaszkodást…”) fűszerezve.

Ha mindez nem volna elég, be lehet még dobni a jól ismert szlogent: „Ha holnap elvennék a cadillac-et és gyalog kellene mennem, én akkor is boldog lennék.”

Minden tiszteletem a ’birodalom vezére’ felé, de hiszi a piszi…

A szabadság óriási felelősség. A guru olyan, mint egy politikus. Nagyon sok mindent megtehet, amit nem helyes megtenni. Mivel nincs, aki az orrára koppinthatna, borzasztóan nagy a kísértés. Szegények sokszor bizony el is véreznek az olyan alapvető területeken, mint a tanítványok büntetlen anyagi, szexuális, spirituális és minden egyéb módon való kihasználása...

Márpedig ha arra vágysz, hogy ilyen módon kihasználjanak, akkor valószínűleg nem vagy még érett arra, hogy tanítvány légy, mert kicsinyes játszmáidat és fel nem oldott, hibás mintáidat követed. Ehhez pedig fölösleges gurut keresned. Elég egy rossz párkapcsolat, egy lélek-ölő munkahely vagy egy császár komplexusos főnök. 

A ’guru terápia’ nem gyógyít ki a saját hülyeségünkből.

Először vállald a felelősséget az életedért, a tetteidért, de más helyett ne vidd el a balhét! Nincs ’jogod’, hogy elvedd tőle a lehetőséget, hogy ő is vállalja a saját felelősségét.

Ha az igazság keresésére indulsz, nem fordulhatsz vissza, és bírnod kell az ezzel járó fájdalmat. 

Legyél hát éber, és ne csak a divatos mű-guruk között nézz szét, mert az igazi mesterek sokszor szinte láthatatlanul szerények. Kerülik a zajt, nem keresik saját, beteg vágyaik kielégülését, viszont a rendelkezésükre álló minden eszközzel fáradhatatlanul munkálkodnak a világ meggyógyításán, miközben a saját személyük teljesen beleolvad tevékenységükbe.

Hiszed, vagy sem, de létezik ilyen is. Hagyd hát ott a ’guru börze’ fékeveszett fesztivál hangulatát, és lecsendesített szívvel indulj el a saját utadon, ahol megtalálhatod a Veled egy ívásúakat, és a maga idejében, a valódi mester is szembejön majd.   

A Lélek és a 3 test

Hallottam egy űrhajósról, aki, miután visszatért útjáról, közölte a kíváncsi újságírókkal, hogy nincs Isten, mert ő nem találkozott vele az űrben…

Volt idő, mikor értelmes, képzett, sokat tanult tudós professzorok jöttek hasonló következtetésre a lélek kérdésében. „Lélek nem létezik. Egyetlen egyszer sem találkoztunk vele boncolásaink során...”

Ez a nézet azért erősen fellazult az utóbbi időben, amióta a kevésbé minden-tudó kutatók felismerték, hogy az elektron hullám természettel is bír (Louis de Broglie francia fizikus) és, hogy a megfigyelésből nem zárhatják ki a saját én-jüket és annak korlátait. Vagyis mondjuk ki: nem létezik objektív tapasztalás…

Vajon a test vagy a lélek tapasztal? Ezt a kérdést érdemes árnyalnunk még egy kicsit, mégpedig – tekintettel arra, hogy a természettudomány kezdi belátni korlátait – inkább a filozófia szemszögéből nézve.

„A test a lélek börtöne…” Ezt a mondatot jól ismerjük, de hogy hol is ér véget a test és hol kezdődik a lélek, arra itt még nem kapunk választ.

A buddhizmusban és a Védákban egyértelműen 3 testről beszélnek, és ez a 3 test, 3 világnak feleltethető meg.

Legtöbbünk szokott éjszaka álmodni, és ezekre az álmokra olykor vissza is tudunk emlékezni. Abban is egyet kell értenünk, hogy az a test, mellyel álmunkban azonosulunk, nem az a test, melyben nap közben tapasztaljuk magunkat.

Ezt a tibeti tanításokban (álom jóga) ’álomtest’ –nek nevezik. Ugyanez a test tapasztalható még meditációban és akkor is mikor meghalunk. Földi porhüvelyünk levedlésekor a legkonkrétabb ez a tapasztalás, mivel ebből legtöbb esetben már nincs felébredés, így a durva fizikai test érzetei nem nyomják el jelenlétét.

Nevezik még ezt a szintet asztrál testnek is, és a hagyomány szerint ez, mint egy külső burok veszi körül a fizikai testet. Míg az 5 érzékszerven keresztül való tapasztalásnál a fizikai testet használjuk, képzeletünk és akaratunk mozgósításánál már az asztrál testünk segítségére hagyatkozunk.   

Ezen kívül található a ’kauzál test’, mely, mint egy hagymahéj külső burka veszi körül az előző kettőt. Ez a test földi életünkben akkor nyilvánul meg, mikor gondolkodunk, mély meditációban, vagy önvizsgálatba merülünk. 

Ahogy haladunk belülről kifelé, a test e 3 szintje egyre finomabb lesz. Ezeknek a testeknek finomságára illetve durvaságára utal az a kötő erő is, mely voltaképpen létrehozza őket. Ahogy finomodik a vágy, a ragaszkodás, úgy finomodik egymáshoz képest e 3 réteg is.

Ne felejtsük azonban el, hogy ezek a testek, ha egyre finomabb szinteken is, de még mindig a ’lélek börtönét’ képezik…

Mikor Sri Yuktesvar halálát követően feltámadt és megjelent Yoganandának, beszámolt neki a 3 test és a 3 létsík összefüggéseiről és az ott uralkodó törvényszerűségekről. Már önmagában az a tény, hogy halála után, a mindenütt jelenlévő ’ fény atomokból’, egyszerűen újra materializálta fizikai testét, mutatja a földi és az asztrális világok közti hierarchiát. Mindehhez persze meg kell valósítani azt a hihetetlenül magas, spirituális szintet, melyen Sri Yuktesvar és a többi megvilágosult jógi állt.

Az Evangéliumban a voltaképpeni ’örömhír’ Jézus feltámadásának híre. Keleten Jézust is, mint magas szintű, kriya yoga mestert tartják számon, aki szintén ’legyőzte a halált’, és hasonló módon újra teremtette a testét.

Az asztrális világ lehetőségei Yuktesvar beszámolója alapján jóval szabadabbak, mint az anyaghoz láncolt fizikai világé. Ahogy álmunkban is minden gondolatunk valóra válik, az asztrális síkon a gondolat puszta erejével hoznak létre annak lakói bármit, amire csak szükségük van. Ide kerül halála után minden lény, de, hogy meddig maradhat, azt egyéni karmája dönti el. Amíg földi vágyak, világi ambíciók kötik, újból és újból le kell, szülessen a fizikai világba. Amikor sikerült földi kötődéseit ledolgoznia, új életet kezdhet az asztrális világban. Ezen a síkon a vágyak, ambíciók már messze túlmutatnak a földi világ testi érzékelésen alapuló törekvésein, de még mindig jóval durvábbak, mint a kauzális szint egészen letisztult világában, ahol a vágyak és törekvések már kizárólag a megismerésre irányulnak.   

   

Bár a fizikai testben is vannak fontos idegdúcok, a test ’csakrák’ -ként ismert energia központjai már az asztrál testen és kauzál testen helyezkednek el. Ezért nem találták őket annak idején a tudósok sem, bár a test energia csatornái és központjai, élő ember esetében képesek mérető reakciókat mutatni.

A ’teremtést’ úgy is felfoghatjuk, mint a Teremtő képzeletének egyfajta kibomlása. Az ember, ha kevésbé kifinomult formában is, de rendelkezik Isten teremtő képességével. Amikor ’teremtünk’, akkor is megfigyelhetjük, hogy a folyamat alatt, a finomabbtól haladunk a durvább, fizikaibb minőségek felé. 

Egy épület létrehozásnál például először van az ’idea’, majd jönnek az egyre konkrétabb elképzelések, aztán jönnek a tervek, tervrajzok, indul a kivitelezés, míg végül, látszólag a semmiből létre nem jön a kész ház.

A teremtést Yuktesvar többször nevezi ’Isten álmának’. A Samkya filozófiájában, a teremtés kibomlása akkor indul el, amikor a ’Purusa’ a szemlélődő ős alany, az ős anyag (’Prakriti’) felé fordul, és ezáltal kimozdul belső egységéből. A teremtés tehát nem más, mint a ’kettősség kibomlása’.

A jógában, terápiás összefüggésben gyakran használjuk a ’re-kreáció’ kifejezést. Ez szó szerint visszateremtést jelent, tehát a teremtés kibomlása előtti, ős-egység-hez való visszatérést. 

Ez nem arról szól, hogy fel kellene hagynunk kreatív, teremtő képességünk használatával. Az üzenet mindössze annyi, hogy amikor elérkezünk végső teljesítő képességünk határához, nem kell, hogy ideg összeroppanást kapjunk, ha megállunk egy kicsit, és időzünk egy darabig a reakciók nélküli ős-egységben.

Vagyis visszatérünk a lélek sérthetetlen részéhez, a ’Purusához’, mert ez az a hely, ahonnét az öngyógyító folyamatok maguktól elindulnak.   

Gondolatok Yoganandához

A legelső példaképem gyerekkoromban, ha jól emlékszem ’Crocodile Dundee’ volt, a hatalmas késével. Aztán lettek tanáraim, emberek, akiket próbáltam tisztelni több, kevesebb sikerrel, de ahogy telt, múlt az idő, ez egyre nehezebb lett.

Most az a feladatom, hogy találjak egy szent jógit, akit valamiért közel érzek magamhoz, és írjak róla. Nem kell, hogy példakép legyen, még csak az sem kell, hogy tiszteljem (bár ez nyilván nem hátrány). Érezzem magamhoz közel, ennyi elég.

Paramahansa Yoganandára akkor figyeltem fel, mikor hallottam, hogy az első angolul tartott előadásánál teljesen lefagyott. Vagy fél óráig állt a hallgatóság előtt némán, mire meg tudott szólalni. Ezek után viszont fergeteges beszédet tartott, óriási sikerrel, amiből utólag egy szóra sem emlékezett. Nekem is vannak hirtelen lefagyásaim, de ha egyszer beindulok, senki sem állít meg, így rögtön szimpatikus lett. Ő az én emberem!

Hogy jobban képbe kerüljek, el kezdtem olvasni az önéletrajzát (’Egy jógi önéletrajza’), amiben több rokonszenves vonást is felfedeztem. Ő is született mázlista volt, edzett őrangyallal. Sokan vigyáztak Rá, annyi szent. Az életét kisebb, nagyobb csodák kísérték, melyek Isten megkérdőjelezhetetlen és folyamatos jelenlétét igazolták számára. Ezek a csodák olyan praktikus területen is megnyilvánultak, mint levizsgázni olyan tantárgyakból, melyekre be sem nagyon járt. Mikor annak idején az érettségire készültem, én is megéreztem, melyik tételt húzom majd, és valóban, úgy is történt. A saját józan eszem, több, kevesebb, vagy minimális tanulás és az isteni gondviselés a főiskolán is elég volt a sikeres vizsgákhoz. Yogananda még a szigorlatait is tanulás nélkül tette le. Egyszerűen átnézte a nyerő tételeket a vizsga előtti napon és a többit Istenre bízta. Igaz, Neki volt mentsége az iskolákból való lógásra, hisz minden rendelkezésre álló időt mesterével töltött.

Istenben és a fizikai világot meghaladó létsíkokban való szilárd meggyőződése azért is esik jól nekem, mert én mindenben hiszek, miközben a lelkemet sokszor ateista kételyek rágják.  

Vallásomat tekintve 'akasztott ember' még nem voltam (bár a Tarotban egy időben sokszor kihúztam ezt a lapot), de végig jártam már jó néhány helyet.

Voltam római katolikus, még bérmálkoztam is. Menedéket vettem a buddhizmus három ékkövében, részt vettem ősi, pogány szertartásokon, imádkoztam együtt hithű muszlimokkal, hallgattam Síva-hitű, ’hippi-yogi’ vallásos fejtegetéseit. Hogy ezek után mi is vagyok, azt magam sem tudom. Nincs is kedvem eldönteni. „Vagyok, aki vagyok.”

Keresztényként kifejezetten rossz keresztény voltam. Mindig csak akkor imádkoztam, ha problémám volt vagy kellett valami. Csak úgy dicsőíteni az Urat, ez nem nagyon jutott eszembe. Imáim azonban ennek ellenére meghallgatásra találtak. Tékozló fiú voltam, aki őszinte bűnbánattal borult elfeledett Atyja lábaihoz, hogy aztán újból elfelejtse és átadja magát a kétely farkasainak.

Yoganandában egy olyan embert ismerhettem meg, akinek gyerekkorától kezdve töretetlen hite, sőt Isten Tudata volt. Nem hagyta magát eltéríteni attól a sors feladattól, mely számára kijelöltetett.   

           

Ahhoz, hogy Őt megértsük, mindenképp ismernünk kell mestereinek láncolatát, akik mint egy spirituális család, tartoznak össze, és, akik a tér és idő által meghatározott valóságból könnyedén kilépve, Jézusi csodák tömkelegét hajtották végre. (Yogananda olyan természetesen ír csodás élményeiről, hogy, semmi kétség nem fér azok valóságához.)

Még gyermekkorában elkapta az ázsiai kolerát, ami abban az időben halálos volt. Aki ebből a betegségből végül megmentette, az nem más, mint az Ő későbbi mesterének a mestere Lahiri Mahasaya. (Elmondhatjuk tehát, hogy spirituális szempontból előbb ismerte a nagyapját, mint az apját.)

Ez a találkozás azonban cseppet sem volt hétköznapi, mondhatni felért egy Lsd élménnyel. Mikor a láz a tetőpontra hágott, Yogananda mesterének mestere, Lahiri Mahasaya, a saját fényképén keresztül megelevenedett, és egy pillanat alatt meggyógyította a hozzá imádkozó fiút. A látomásnak a fiú anyja is szemtanúja volt, aki nem mellesleg szintén a nagy mestertől kapott beavatást.

Még mielőtt szvámivá avatták, Yogananda a Mukunda névre hallgatott. Mukundának nem kellett a szomszédba menni egy, egy jól sikerült szamádhiért. Kora gyerekkorától kezdve könnyen került mély meditációba, és édesanyja halálát követően, rendszeresen jelent meg Neki az imádott Isten Anya is, aki bőségesen kárpótolta anyja haláláért.

A hit, úgymond nem volt hitkérdés Számára. Élő valóságként tapasztalta folyamatában az anyagon túli világot, míg végül éppen az anyagi világ vált illúzióvá számára. Isten létét nem kell bizonyítani, mert olyan mélyen hat át minden létező dolgot, hogy Rajta kívül nem is létezhet semmi. Hogyan is létezhetne bármilyen Rajta kívül álló dolog, egy Általa teremtett világban? Így gyakorlatilag az egész univerzum az Ő létének végső tanúbizonyságául szolgál.

Ennek fényében pedig nincsen törékenyebb dolog, a materialista tudatnál, mely saját korlátaira alapozva, éppen a Korlátozhatatlant próbálja korlátozni.

Mukunda kezdettől fogva szenvedélyesen kereste mesterét. Soha fel sem merült Benne, hogy világi életet éljen. Sorsa eleve el volt döntve, és Mukunda boldogan vállalta ezt a sorsot.

Két, egymásnak teljesen ellentmondó jövendölés, és az ezekhez való személyes hozzáállása nagyon beszédesen mutatja a későbbi Yogananda tiszta, hajthatatlan, erőt sugárzó jellemét. Asztrológiai képlete azt a sorsot mutatta, ami akkor történik, ha belenyugszik apjának akaratába. Eszerint Mukunda világi életet él, kétszer nősül és mindkét felesége idő előtt hal meg. Mukunda számára ez a felállás teljességgel elfogadhatatlan volt. Rituálisan elégette hát a képletet és minden megházasítására irányuló szülői törekvésnek ellenállt.

Mukunda még nem is élt, mikor egy alkalommal, későbbi mestere (Sri Yukteshvar) az Ő mesterének mesterével (Baba Ji) találkozott, aki azt a jövendölést közvetítette Yuktesvar felé, hogy eljön majd az idő, mikor Ő, Baba Ji, elküldi Neki azt a tanítványt, aki később, a tanításaikat és a Kriya Jógát nyugatra (Amerikba és Európába) is elviszi. Ez a tanítvány nem más, mint Yogananda, aki természetesen inkább ezt a jövendölést preferálta.

Nekem személy szerint mindig is rejtély volt a guruk felé való feltétlen odaadás. Minthogy a kétely egy fajta alapműködés nálam, eleve alkalmatlannak tartom magam arra, hogy egy guru lába előtt térdepeljek, ugyanakkor mégis vágyom rá, hogy legyen a közelemben egy olyan ember, akiben feltétlen megbízom és, aki felette áll az emberi létformát jellemző szenvedésnek, így nekem is segíthet megtalálni az onnan való kiutat.

     

Ahogy az önéletrajzot olvasom, fény derül erre a hihetetlen odaadásra is, mellyel a tanítvány viseltet guruja iránt.

Ezek a mesterek, a folyamatos, spirituális útbaigazítás mellett, nem ritkán tanítványaik rossz karmáját is magukra vállalták, így halálos betegségeket hordtak ki, vagy akár meg is haltak értük.  

Tanítványaik sorsát jobban szívükön viselik, mint a legodaadóbb apa. Ha kell, betegeket gyógyítanak, halottakat támasztanak fel, vagy akár saját testüket teremtik újra haláluk után, hogy ezzel is tanítványaikat lelkesítsék és a dolgok végső viszonylagosságára mutassanak rá. Az a legkevesebb, hogy alkalom adtán tárgyakat materializálnak, vagy éppen egyszerre vannak két helyen. Ez csupán ujjgyakorlat számukra, hiszen minden kötöttséget meghaladtak.

Akárcsak mestere, Yogananda is hozzáfért minden olyan információhoz, mely a közönséges halandók korlátolt tudatán túl található. Egy alkalommal fiatal tanítványai érdeklődtek jövőjük felől. Ő készséggel válaszolt, és minden úgy is történt, ahogy ott elhangzott. Mikor egyik legkedvesebb tanítványa is rákérdezett várható jövőjére, Yogananda megrázó őszinteséggel árulta el neki, hogy az ő sorsa hamarosan a halál lesz. Próbálta megmenteni a fiút, de a karma győzedelmeskedett, és a fiatal tanítvány hamarosan valóban meghalt.

Yogananda értesült a fiú következő inkarnációba lépéséről, megtalálta, és újból tanítványai közé fogadta egykori tanítványát, aki nemcsak hasonlított előző inkarnációjára, de még a neve is ugyanaz volt.

Spirituális családjából meg kell említenünk a „Dédnagypapát”, mestere, mesterének mesterét, Baba Ji-t, aki azt a feladatot kapta, hogy ebben a világkorszakban ne haljon meg, hanem örökifjú testben járja a Hímalja hegyeit és az arra tévedő, arra érdemes egyéneket beavassa a Kriya jóga misztériumába, ezáltal segítve elő a világ spirituális felemelkedését. 

Ő, maga is végig kísérte tanítványát a túlvilágon túlra, hogy aztán újra születve ismét magához kalauzolja és tanítványává fogadja a későbbi, Lahiri Mahasaya néven ismerté vált megvilágosodott jógit.

Egy alkalommal, elszánt jelölt érkezett Hozzá, hogy tanítványául szegődjön, azzal fenyegetőzve, hogy leveti magát a közeli szakadékba, ha a mester megtagadja tőle a tanítást. „-Ugorj hát!” Felelte Baba Ji, az illető spirituális fejletlenségére hivatkozva. A jelölt erre valóban levetette magát a szakadékba, mire Baba Ji felhozatta tanítványaival az összeroncsolódott testet, életre keltette, visszaadta neki testi épségét és tanítványul fogadta. „-Kiálltad a próbát, megtisztítottad a karmád. Most már alkalmas vagy rá, hogy a tanítványom légy.”

Hát ezt nevezzük odaadásnak…    

A tér és az idő korlátain túllépve, Yogananda is képes volt jelenlegi életét, előző életeinek számtalan sorát és mindent, ami még Rá várt, egy végtelen folyamként érzékelni. Meditációba merülve, bármikor átélhette bármely embertársának érzéseit, képes volt feloldani azonosulását és azt bárkire és bármire kiterjeszteni. Ettől kezdve a halál nem volt több Számára, mint egy kapu, melyen a tudatát uraló jógi számára szabad az átjárás. 

Emellett Yogananda páratlan humorral és éleslátással is rendelkezett. Egy percig sem tagadta, hogy hazájában hemzsegnek a hamis guruk, és meglehetősen szellemes módon osztotta őket már fiatal, siheder korában is, rámutatva tevékenységük értelmetlenségére. 

   

Történt egyszer,  hogy egy olyan guru tanítványai közé keveredett, aki képes volt bármilyen virágillatot virággal, vagy anélkül, kedve szerint materializálni. Számtalan tanítvány vette körül a nagy bűvészt, aki szemlátomást nagyon el volt telve tudományával, ám a valódi, szellemi megvalósítás területén semmilyen különösebb előrehaladást nem mutatott. „Valószínűleg nagy konkurense lehetsz a parfümgyáraknak…” jegyezte meg Mukunda, majd faképnél hagyta a meglepett yogit.

Mukunda szenvedélyesen vonzódott a Hímalja misztikus ködben úszó hegyeihez. Fiatal korától kezdve több kísérletet tett az odajutásra, ám ezek az utak, az Őt féltő rokonoknak köszönhetően minden alkalommal meghiúsultak. Mukunda azonban nem adta fel. Volt, hogy mesterétől szökött el, és már a hegyek lábánál járt, mikor elé jött az általa keresett jógi és végképp megértette Vele, hogy, az a tudás, amit a Hímalájában keres, nincs a Hímaljához kötve.

Mikor Mukunda visszatért, még nagyobb odaadással és sokkal szabadabb módon szolgálta mesterét, aki végül, mikor eljött az ideje, maga is elkísérte tanítványát egy kellemes Hímalja túrára.

Utazási szenvedélye később sem csökkent, ám minőségében jóval tisztább, ragaszkodástól mentesebb lett. Meditációjában többször átélte, hogy, mint minden az univerzumban, Ő, maga is fény atomokból épül fel, a fény pedig bárhová eljuthat, mégpedig a leggyorsabb, legtökéletesebb módon.

Yogananda, a Végtelen Szabadság megszállottjaként, emberi példát mutat az Ember Felettire, felvillantva annak lehetőségét, hogy a mindenkiben benne rejlő, szunnyadó isteni minőségek felébresztetők, és segítségükkel, minden karmikus tehertől mentes, kristály tiszta megvilágosodás érhető el.          

Ami ebből talán a legfontosabb üzenet lehet a hétköznapi ember számára, az az, hogy nincs olyan, hogy ’hétköznapi ember’. Mindannyian felbecsülhetetlen értéket őrzünk magunkban, és ennek kibontakoztatása személyes felelősségünk.