Te sokszor
találkozol ezzel a kifejezéssel? „-Önmegtartóztatás, gyakorolj alázatot!”
Szinte hallod, ezt a jógás és spiri
körökben oly kedvelt mondatot. „Csak azért alázlak, hogy segítsek leépíteni az egódat…” Ez is nagy kedvenc, ugye? Mert
az egónak nincs is jobb szórakozása, mint mások egójának ostorozása. Ha valaki
szét akarja csapni az egódat, azért inkább légy óvatos. Valószínűle g felpuffadt egóval állsz szemben....
Mindig
találsz olyanokat, akik készséggel és nagy örömmel végzik eme nemes
cselekedetet. Légy pici, légy szerény, húzd össze magad. Legjobb, ha nem is
látszol. Inkább gyakorolj alázatot.
Nagy divat
ma a szerénység megszállottjának lenni. Van, aki ki megy Indiába, és direkt a
legszemetebb mestereket keresi, mondván, igaz, hogy egy vagyont fizettem érte,
de legalább jól móresre tanította a csúnya, gonosz egómat… Úgy látszik, tényleg
ennyire betegek vagyunk…
Vigyázat,
előre szólok, sajnos beindult az ’észosztó Gergő’ – üzemmód. Mindentudó Nagyanyám, most levenné bölcs
bagoly szemüvegét, és szigorú arccal imígyen szólana: „Na, akkor mondom…” A
folytatás nem minden esetben tűri a nyomdafestéket, de azért én igyekszem
visszafogni magam.
Saját
tapasztalataim alapján, a következő módon foglalom össze, az egóval kapcsolatos
tévhitek széles tárházát:
1. Szeretjük azt gondolni, hogy ’nekünk van egy egónk’. Hogy kinek van,
mije? Még a gondolat is mókás, hogy ’én
birtoklok, egy egó nevű dolgot’. Ilyet csak az egó képes gondolni, melynek egyik
kedvenc játéka épp a birtoklás. Amikor tehát azt gondoljuk: ’nekünk van egy egónk,
a birtokviszony (sajnálatos, ám elkerülhetetlen módon), éppen fordítva van.
2. ’Minden szenvedésem oka, az ego.’ Ugye,
milyen klasszikus?! Az egó nem azért van, hogy neked rossz legyen, hanem azért,
hogy életben maradj. Hogy miként is lehet az egót erre használni, azt az iskolákban
persze nem tanítják, nehogy ’le egoistázzák’ a bátor, céltudatos és nem utolsó
sorban praktikus tanárt.
3. Ha sikerül megszabadulnom az egómtól,
majd boldog/megvilágosodott/szent, stb. LESZEK!!! „Hát nooormális?!” Ez kérem,
az egó legnagyobb csapdája. Azt, hogy vagy, voltál és leszel, az egónak köszönheted.
Az egó adja lényed szűkre szabott keretét. Ha nincs egód, Te sem vagy, mert megszűnik
minden, ami Téged a Végtelentől elválaszt. Nem te vagy boldog, hanem a boldogság van, és ez így van a megvilágosodással is. Ezekre a dolgokra
nem lehet gyúrni…
4. Akinek fejlett egója van (Mintha egy
kövér háziállatot tartana, nem?), az egoista… Akinek fejlett egója van, az valójában tisztában
van a saját, jól felfogott érdekével, így kevésbé megvezethető, biztonságban és
többnyire jól érzi magát. Nem fél Tőled, ezért nem is akar elnyomni sem. Tehát bármilyen hihetetlen is, a fejlett egójú ember,
jó társaság. A túlburjánzott egó, és a gátlástalanság, nem egy egészséges egó
velejárója, sőt. Ezek sokkal inkább az elnyomott egó furcsa, beteges
kitüremkedései.
5. Végül következzék az egyik legjobb –
és ezzel végre sikerül visszakanyarodnom eredeti témámhoz – ’Van olyan gyakorlat,
amit, ha sokat csinálok, elmúlik az egóm…’
Ez a tévhit valószínűleg sokakat kergetett már az őrületbe…. Megszabadulni
attól, hogy ’Te vagy, Te’? Ettől a gondolattól nem nehéz begolyózni. Az ezt segítő
gyakorlatot (például a rosszul értelmezett ’önmegtartóztatást’) meg nevezzük bátran
Halálnak.
Az egó mentes állapot, az alázat és az önmegtartóztatás,
érdekes módon függ össze.
Mit is nevezünk alázatnak? Először is azt, hogy, bár te nem az egó vagy, mégis elfogadod, hogy együtt kell, élj vele. Nem bántod, szeretettel elfogadod, és megköszönöd neki, hogy megvéd. Más szavakkal, a helyén kezeled. Ezen kívül feltétel nélkül szereted és tiszteled magadat (azt a lelket, aki benned bontogatja szárnyait), továbbá, tiszteled és elfogadod mások egóját is (még akkor is, ha azok éppen pöfeteg módra felpuffadtak a félelem és ön/létbizalom hiány következtében.).
Mit is nevezünk alázatnak? Először is azt, hogy, bár te nem az egó vagy, mégis elfogadod, hogy együtt kell, élj vele. Nem bántod, szeretettel elfogadod, és megköszönöd neki, hogy megvéd. Más szavakkal, a helyén kezeled. Ezen kívül feltétel nélkül szereted és tiszteled magadat (azt a lelket, aki benned bontogatja szárnyait), továbbá, tiszteled és elfogadod mások egóját is (még akkor is, ha azok éppen pöfeteg módra felpuffadtak a félelem és ön/létbizalom hiány következtében.).
Az egó szerepe, a védelem, így, ha egy egó-bajnokkal érezteted, hogy biztonságban van, a hisztéria
rövidesen csillapodni kezd. Amikor az egó megnyugszik, az olyan, mint amikor ki
süt a nap. Egyszerű és magától értetődő. Az alázat jele, ha ilyenkor mégis a hála
jelenik meg benned. A lélek szabadon táncol, nincs halál, nincs félelem. Béke,
és hála önti el a szívedet (halál, hála… jó ez a két szó együtt), és végtelen
türelem.
Az egész teljesen paradox. Miközben tiéd a világ minden ideje
(mert nincs idő, csak a végtelen most van), mindezt úgy köszönöd meg, mint
isten ajándékát, mely bármikor véget érhet. Véget is ér. Nem a tiéd. Ez a fogalom
nem is létezik ilyenkor. Ha megpróbálod birtokolni, abban a pillanatban
elveszíted.
Csak benne lenni tudsz, azt is csak addig, amíg nem kapaszkodsz
bele. Abban a pillanatban, hogy kívülről ránézel, hogy meg akarod fogalmazni,
el akarod mesélni, vagy csak egyszerűen büszke vagy az élményedre, mert azt hiszed,
hogy te hoztad létre, az él-mény meghal.
Jó, jó, de hogy jön ide az önmegtartóztatás? Mitől tartóztatod meg magad?
Ha előszeded bármelyik vallást, mindegyiknél találsz egy erkölcsi kód rendszert, ami alapján élni érdemes. Ezeket a legegyszerűbben úgy foglalhatjuk össze, hogy légy jó magadhoz és másokhoz. Nem azért, mert így majd megvilágosodsz, vagy nagy szent leszel, hanem azért, mert e nélkül hozzá sem érdemes kezdeni semmilyen szellemi gyakorlathoz. Ez az alap. Ez teremti meg számodra azt a belső biztonságot, amitől az egó megnyugszik, és a lélek kisimul, láthatóvá válik.
Ha előszeded bármelyik vallást, mindegyiknél találsz egy erkölcsi kód rendszert, ami alapján élni érdemes. Ezeket a legegyszerűbben úgy foglalhatjuk össze, hogy légy jó magadhoz és másokhoz. Nem azért, mert így majd megvilágosodsz, vagy nagy szent leszel, hanem azért, mert e nélkül hozzá sem érdemes kezdeni semmilyen szellemi gyakorlathoz. Ez az alap. Ez teremti meg számodra azt a belső biztonságot, amitől az egó megnyugszik, és a lélek kisimul, láthatóvá válik.
Ha minden áron meg akarsz világosodni, felizgatod az egót, és
kezdheted elölről az egészet. Először nyugodj meg, és engedd meg magadnak a
biztonságot. Légy nagylelkű magadhoz.
Ne habzsolj! Valójában nem te habzsolsz, hanem az egó, ha úrrá
lesz rajta a félelem. Ilyen például a ’kapuzárási pánik’.
Lássunk most néhányat, a pánikoló egó mondatai közül: „-Gyorsan
szexelnem kell, mert aztán majd nem lehet…” Íme a lélek, egy lehetséges válasza:
„-Dehogy nem. Bízz az ’Ég akaratában. Majd szexelsz, ha itt van az ideje. Ha meg
nem lesz ideje, akkor meg úgyis hiába erőlködsz.” (Itt jegyzem meg, hogy az alázat
biztos jele a fejlett humor érzék.)
Figyelj, jön egy kedvenc: „-Most kell, bezabáljak, mert holnaptól
böjtölök…” Nincs szánalmasabb, mint egy éjfélkor, kétségbe esetten zabáló társaság,
akik a nagy spirituális elvonulás alatti böjtre készülnek (dugi kaja a
kéménynyílásba rejtve… -Ilyen van? -Szerinted leírnám, ha nem lenne?)
„-Gyereket kell, szüljek… most…” Ezt valószínűleg mindenki
ismeri szegről, végről. Ez az egyik legfájdalmasabb.
Vannak dolgok, amiket nem lehet erőltetni.
Ilyen az önmegtartóztatás is. Az önmegtartóztatás, mértéktartást
jelent. Szó sincs önsanyargatásról. Buddha kipróbálta az aszkéta életmódot is,
de nem jött be Neki.
Ő a középutat javasolja, ami egyforma távolságot jelent az önsanyargatástól és az élvezetek hajszolásától. A megvilágosodásért nem tehetsz semmit, csak engedheted a tudatodnak, hogy oda forduljon a lelked felé. Ez egy döntés, amit Te hozol meg teljes szabadsággal és felelősséggel. Pontosan erről szól az önmegtartóztatás. Ki látott már szomorú szentet?!
Ő a középutat javasolja, ami egyforma távolságot jelent az önsanyargatástól és az élvezetek hajszolásától. A megvilágosodásért nem tehetsz semmit, csak engedheted a tudatodnak, hogy oda forduljon a lelked felé. Ez egy döntés, amit Te hozol meg teljes szabadsággal és felelősséggel. Pontosan erről szól az önmegtartóztatás. Ki látott már szomorú szentet?!
A szentek mindig örömmel mondtak le azokról az örömökről,
melyek rövid életűek és csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmedet a Végtelenről.
Megfegyelmezed érzékeidet, örülsz az ízeknek, az illatoknak
és elfogadod őket olyannak, amilyenek. Mentes vagy a két szélsőséges tudati
attitűdtől: a ragaszkodástól és az elutasítástól. Ilyenkor a szexet és az
intenzív érzeteket nem azért kerüljük, mert a lelki vezetőnk így látja jónak, hanem
azért mert így könnyebb elkerülni a fenti szélsőségeket, és így tudsz magadban helyet
engedni a Végtelennek, így tudod a saját lelkedet végre megízlelni.
Óriási felismerés volt, mikor rájöttem, miért utálok
böjtölni. Azért, mert ilyenkor nem ehetek. Aztán egyszer csak ott volt a megoldás gondolata is: "Dehogy nem! Ki tiltja meg? Akkor
eszem, amikor akarok. Most épp nem akarok. Én döntöttem így." Ettől kezdve nincs
bajom a böjttel, mert ilyenkor a felelősség ízétől bőven jól lakom.
Az önmegtartóztatás a Te döntésed. Nem sanyargatod, hanem
szereted magad. Élhetsz a lehetőséggel, de el is utasíthatod azt. Tarthat egy
ideig, tarthat egy életen át. Nincs benne erőszak. Ahogy egy kedves ismerősöm egyszer
találóan megfogalmazta: „-Semmit sem kell, mindent csak lehet.”