A csóróság felszámolása

„Nincs lúzerebb dolog ma Magyarországon, mint közalkalmazotti fizetésből élni…” Ez a mondat hangzott el pár éve egy kedves ismerősöm szájából, és most, hogy egy jó, provokatív mondatot kerestem felütés gyanánt ehhez az igencsak húsbavágó témához, eszembe jutott.

Semmi bajom a közalkalmazottakkal, sőt, nélkülük nagy bajban lenne az ország, azt gondolom. Az azonban tisztán látszik, hogy ma a valódi megbecsülésért nem elég hasznos és jó munkát végezni. Nagyon meg kell dolgoznod azért, hogy ki tudj lépni azokból a lehetetlenül szűkre szabott keretekből, melyek között átlagos gondolkodással és működéssel leélheted a Számodra ’felkínált’ életet.

A 'családállításban' felmerülő három leggyakoribb téma, az Egészség, az Anyagi Stabilitás és a Harmonikus Párkapcsolat. Mindhárom témáról rengeteg, hasznos, önsegítő könyv született már.

Egészség és párkapcsolat témákban egyelőre nem tudok különösebben kiugrót írni, az utóbbi pár évben lezajlott anyagi rendeződésemnek viszont számos, megosztásra érdemes tanulsága van.

Lássuk csak, honnan is indult az én történetem.

Gyerekként az anyagiakba nem sok beleszólásod van. Nekem sem volt. Ebben az életszakaszban a szülők helyzete a meghatározó. Az én szüleimnek nem volt veleszületett érzéke a pénzhez, és nem volt senki, aki erre megtanította volna őket. Számos belső, önsors-rontó mintázat működött tudattalanul, amiből mi, öcsémmel annyit tapasztaltunk, hogy egyik adósságból a másikba zuhanunk, és minden hónap vége felé elhangzott a mély nyomot hagyó mondat anyám szájából: "Jaj, gyerekek, nincs pénz, összébb kell húzni a nadrágszíjat…"

Gyerekként ez egy rendkívül frusztráló mondat. Egy dolog tapasztalni a csóróságot, de azzal, hogy ez a mondat felénk jött, az az érzés kezdett kialakulni, hogy miattunk nincs pénz, különben miért mondanák ezt nekünk. Azt gondoltam, nélkülem a szüleim anyagi stabilitásban élhetnének, a belső mintázat tehát így szólt: ’Én vagyok a csóróság maga, s lételemem az adósság.’ Ezzel a mintával arra vagy ítélve, hogy örökké mínuszban legyél, és ez csak egy a sok lehúzó, destruktív minta közül.

A Csóróságnak van számos tudattalanban gyökerező oka, melyek – ha nem dolgozod meg, ha nem oldod fel őket, a végtelenségig képesek ezt az állapotot fenntartani. A Csóróságnak lehet öntudata, sőt, bizonyos keretek között még akár a ’Csóróság Romantikáját’ is megtapasztalhatod.

Lehetnek a háttérben családi hiedelmek, melyek talán számodra is ismerősen csengenek.

Például:

·        „Minden gazdag rohadék.

·        Tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni, anyagi stabilitást felépíteni.

·        Aki gazdag, az mások átverése és kihasználása révén szerezte vagyonát.

·        Lehet, hogy csóró vagyok, de legalább nem tettem tönkre másokat.

·        A pénz az Ördög műve/eszköze.

·        A gazdagok a pénzt imádják.

·        A pénz nem boldogít.

·        A pénz bajjal jár.

·        A pénzért meg kell, küzdeni/szenvedni,

·        A pénz mocskos,

·        Stb.” (Ide nyugodtan helyettesítsd be, ha még eszedbe jut hasonló.)

Amíg ezek a családi hiedelmek a háttérben, láthatatlanul kifejtik hatásukat, nem tudsz szintet lépni, hisz, azzal, ha anyagilag rendeződnél, a családod ’tisztes szegénységben’ tengődő tagjait árulnád el, ha pedig gazdaggá válnál, magadat is utálnod kéne, hisz ’minden gazdag rohadék’…

Ez egy örök probléma, egy belső ellentmondás. Ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat, pénzre van szükséged. Minél merészebbek az álmaid, annál többre. A pénz itt eszközként jelenik meg, és, ha ’a pénz az ördög műve’, az álmaid megvalósításához el kell adnod a lelked az ördögnek.

A másik kényelmetlen velejárója az efféle hiedelmeknek, hogy ezek tükrében a ’Jó Isten’ azt akarja, soha ne érj el semmit az életben, hanem lehetőleg mások rabszolgájaként éld le szánalmas, jelentéktelen, ici-pici életedet…

Ha ezoterikus irányból közelítesz, ott is megtalálhatod az ehhez hasonló gond-olatokat. Például:

„Az igazán nagy szentek

·        egy szál ágyékkötőben éltek egy himalájai hegyi barlangban,

·        feloldották az egójukat,

·        nem kötődnek, nem ragaszkodnak, nem birtokolnak,

·        megszabadultak minden földi vágytól, melyek az emberi szenvedés legfőbb okai,

·        a Lélekkel és nem a testtel azonosulnak,

·        stb.”

Azt gondolom, ezek alapján, ha igazán nagy szentek lennénk, az emberiség hamarosan kihalna…

Ezek a gondolatok rendkívül veszélyesek lehetnék, ha nem a megfelelő helyen kezeljük őket. A világtól elzárkózott szenteket a tanítványaik, őket pedig világi emberek tartották el. Ebből következhet akár az is, hogy Neked választanod kell, világi vagy spirituális emberként akarsz élni.

Valójában azonban, a két életfelfogás között nincs igazi ellentét. Élhetsz világi emberként spirituális életet és élhetsz szerzetesi elvonultságban is teljesen beteg, önpusztító módon.

Ha nem érzel valódi hívást egy lemondottabb, önmegtartóztatóbb életmód felé, akkor ez nem a Te utad, még akkor sem, ha a közösségben cölibátust, önsanyargató, öröm-mentes diétát, házasság előtti önmegtartóztatást vagy akár élvezet-mentes, kizárólag gyereknemzés céljából művelt, csak praktikus szempontokat szem előtt tartó nemi életet várnak el tőled.

Ez az út, a kevesek útja, vagy a még kevesebbeké. Nem azzal leszel különleges, ha különleges módon szívatod magad.

Mindenki olyan Istent teremt magának, amilyet egyéni hajlamai alapján kényelmesnek talál, amilyen a leginkább képes az egyéni hiedelmeit kiszolgálni.

Az én Istenem kifejezetten hedonista. Az élet szerinte azért van, hogy élvezd, hogy minden tevékenységben meg tudd találni az örömöt, és, hogy ezt az örömöt lehetőleg meg is oszd azokkal, akiknek ez a javára válik. Ez nem azt jelenti, hogy az örömöt, a gyönyört, az élvezetet mindenképp hajtani kellene, akár mások tönkre tétele és kihasználása árán is.

Az a nagy misztérium, hogy megtaláld az örömnek és az önmegvalósításnak azt a formáját, amelyben leginkább otthon érzed magad és másoknak is leginkább a javára tudsz válni.

„Az öröm, ha megosztod, sokasodik, ha másoktól elveszed, beszennyeződik, megromlik és ártalmára lészen a világnak.” (Ismeretlen Zimbabwei Bölcs)

Mielőtt tehát nekivágnál a sok fájdalommal és számos kisebb és nagyobb megvilágosodással járó belső útnak, mellyel saját családi, önsors-rontó hiedelmeid gyökere után kutatsz, meg kell, értsd, hogy életednek és létednek célja van, mellyel mások javára és a sajátodéra is válsz.

Lehetnek, sőt, kell is, hogy legyenek álmaid, melyek motiválnak, melyektől felizzik Benned a tett vágy. Értelmetlen, szánalmas élettel, melynek egyetlen célja a puszta túlélés, nem használsz senkinek.

A második alaptétel, hogy ez az életcél, sajátos összefüggésben áll a Jó Istentől/Univerzumtól/Nagyszellemtől/Valami Nagyobbtól (vagy nevezd, ahogy akarod) örökölt/ajándékba kapott teremtő képességgel, kreativitással.

Lehet, hogy Te vagy az, aki létre hoz valamit, lehet, hogy Te vagy az, akinek a segítségével valaki létre hoz valamit, lehet, hogy másokkal együtt hoztok létre valamit, de semmiképpen nem lehet életcél az, hogy halott, élettelen, értelmetlen tevékenységekre pazarold a drága életedet.

Teremtő, önmegvalósításra születtél és ehhez pénzre is szükséged van!

A pénz akkor válik az Ördög művévé, ha az önmegvalósítás eszköze helyett célként tekintesz rá, ha ahelyett, hogy a közösséget szolgálnád vele, a mások elnyomása és kizsákmányolása révén szerzett hatalom megszilárdítására használod. Ezt teszik a politikusok és ’pénzemberek’, Te azonban náluk jóval egészségesebb lelkű vagy, azt gondolom. :)

Ezoterikus körökben általában ott csúsznak el sokan, hogy az álmaikat meghagyják álmoknak, nem találják a három dimenzióban való megvalósulás felé az utat. Ezt az utat ráadásul ez a világ nem nagyon támogatja és sokszor nincs is kitaposva. Neked kell ezt is létrehoznod és ehhez törhetetlen hitre és elszántságra van szükséged.

Egy spirituális központ, egy iskola, próbaterem, vagy alkotó ház létrehozásához például helyre, épületre van szükség. Az épületet meg kell találni, fel kell építeni/újítani, be kell, rendezni, a rezsijét pedig hónapról hónapra fizetni kell. Ahhoz, hogy legyen benne élet, hogy jöjjenek a tanítványok, marketingelni kell, tanulni kell, a tanfolyamok pedig szintén nem ingyen vannak. Mindehhez pénzt kell, teremts, ki kell, jöjj a csigaházból és ki kell, állj a világ elé, amit bátortalanul, csökevényesre pusztított egóval nem tudsz megtenni.

Most jutottunk el arra a pontra, hogy igenis szükséged van pénzre, méghozzá nem kevésre. Simán lehet, hogy olyan összegre van szükséged, melyet el sem tudsz képzelni, melyet nem is láttál még együtt soha.

Az tehát az első és legfontosabb feladat, hogy megtaláld azt, ami lelkesít annyira, hogy képes vagy érte nekimenni a legnagyobb félelmeidnek, korlátaidnak, és, amiért hajlandó vagy a saját legbelső poklod legmélyére is leásni azért, hogy a csóróságod gyökerét feltárd és kitépd. Nem csak a családi önkorlátozó hiedelmek az ellenségeid. Találhatsz olyan, társadalmi hiedelmeket is, mint például:

·        „Telített a piac a jóga bizniszben, masszázsban, pszichoterápiában, gyógyításban, tanításban, képzőművészetben, színházban, mozgásművészetben, harcművészetben, stb”.

·        „Az embereknek nincs pénzük arra, hogy a lelkükkel foglalkozzanak.”

·        „Sok az eszkimó, kevés a fóka”.

·        „Az állam megfojt, ha saját vállalkozásba kezdesz”.  

·        Stb.

Ha tehát önmegvalósításra adod a fejed, a társadalmi, csóróságot-igazoló hiedelmekből is ki kell, lépj, ehhez pedig még nagyobb elszántságra, bátorságra és leginkább a küldetésedben való mélységes hitre van szükséged. Nem kis feladatra vállalkoztál Barátom… :)

Az mindig is gyanús volt, hogy egy futószalagra tett életnél többet is ki lehet hozni egy emberi inkarnációból. Később az is egyre világosabbá vált számomra, hogy nem sok keresni valóm van a hagyományos munkaerő piacon. Nem kellek sem múltiba, sem állami intézményekbe, sem semmilyen társadalmilag elismertebb, elfogadottabb munkahelyre. Nekem kell, megteremtenem a saját munkahelyemet...

Rengeteg időt töltöttem önsegítő könyvek olvasgatásával, próbáltam üzletet építeni különböző, wellness központú MLM cégeknél. Úgy gondoltam, pár év kemény munka, sok telefonálás, nyomulás, és összejön a pénz, mehet a saját vállalkozás. Nem jött be.

Amihez igazából érzékem volt, az az improvizatív zene és színház, a mozgás, a gyógyítás, tanítás és az értő, segítő figyelem. Na, ebből hozz ki valami értékelhető megélhetést…

Hat évet töltöttem Buddhista Főiskolán, minden érdekelt csak a pénz nem, és ezt csak fokozta az ismerőseim értetlensége, miért nem valami olyat tanulok, ami lehet, hogy nem érdekel, de legalább el lehet vele helyezkedni és lehet vele jól keresni. Mikor kérdezték, miből élek tulajdonképpen, azt válaszoltam: „Isten kegyelméből…”

Miután végül megértettem, hogy tényleg szükségem van pénzre, és sok évnyi kemény munka révén sikerült feloldanom az ezzel kapcsolatos ellenszenvem nagy részét, el jött az ideje annak, hogy a mélyben rejlő, önsors-rontó mintáimmal is szembenézzek.

Akkoriban az Alternatív Cirkusziskola növendékeiből kinőtt társulatokkal jártuk az országot. Tavasszal és nyáron hakniztunk, ősszel már nehezebb idők jöttek, a tél meg szó szerint túlélésre ment.

Bekerültem az Utcaszínházi Alkotó Közösségbe, ahol pályázati pénzekből tartottunk előadásokat az ország mély-szegénység sújtotta vidékein. Sokat spórolhattam a kaján, mikor pár csapattársammal záráskor segítettem egy Krisnás étteremben a mosogatásban, takarításban. Cserébe elvihettük a maradék ételt.

Megvolt ennek az időszaknak a maga romantikája, de erre az életformára nem lehet sem egzisztenciát, sem tartós párkapcsolatot építeni. Durván fél milliós diákhitelem volt, és gyakran egyik adósságból a másikba sodródtam. A pályázati pénzek időnként nyugodtabb időszakot is hoztak az életembe, de sokszor ott is előre kellett dolgoznunk saját pénzen, és volt, hogy egy kormányváltás utólag elvitte a korábban megítélt összeg egyharmadát…

Az állandó anyagi bizonytalanság és kiszolgáltatottság keltette csillapíthatatlan szorongás szétzilálta a párkapcsolataimat és kezdte megmérgezni az életemet.

Eljött a pont, mikor elegem lett és átálltam a tanításra, ahol legalább rajtam is múlt, hogy mennyit keresek, és, hogy, hogyan építem fel a megélhetésemet. Rengeteg ötletelés, baráti segítség, online marketinges fogások tanulmányozása, vízió tisztogatás és cselekvési tervek kidolgozása zajlott a felszínen, azt azonban éreztem, hogy a mélyben van valami rejtett működés, ami mindig keresztül húzta a számításaimat. Mintha átok ült volna rajtam…

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezekben az időkben mellettem álltak és nem hagyták, hogy eluralkodjanak bennem a szuicid gondolatok. Hálás vagyok magamnak is, hogy, bár egyszerűbb lett volna feladni, mindezek ellenére mégis kitartottam.

Aztán szép lassan be került az életembe a 'családállítás', mint módszer, és az a közösség, melyben feltétlen elfogadás és az egymás iránti kölcsönös tisztelet volt az alapvető hozzáállás.

Itt volt igazán lehetőségem, hogy szembenézhessek az egzisztenciális bizonytalanságot okozó belső, öntudatlan működésekkel.

Lehet a háttérben vagyon és státuszvesztés, háborúban eltűnt családtag, halva született, elveszített gyerek, családon belüli, anyagi kizsákmányolás, átok és még sok más hasonló. Egy átlagosan terhelt családi rendszerben ezek akár mind jelen lehetnek…

Fontos, hogy megértsd, ezekben az esetekben a karma nem egészen úgy működik, ahogy azt ezoterikus körökben gondolni szokták. Nem azért vagy csóró, mert előző életedben másokat anyagilag tönkretettél. Ha így gondolkodsz, csóró is maradsz, hisz jogos, amit kapsz és kényelmesebb is elvinni mindezért a balhét. Miért akarnál kitörni?

Valójában azonban épp ennek fordítottja a helyzet. Mivel eddig is már sokszor vettek el tőletek dolgokat, a családi rendszerben is ez fog működni.

Az ’Igazság’ és az ’Igazságosság’ itt egészen mást jelent. Nem igazságos, hogy annyi veszteség után még mindig elvesznek tőled, mégis ennek a törvényszerűségnek az igazsága működik.

Mivel tudat alatt Te is sorsközösséget vállalsz a nagyapáddal, Te is a veszteség mintázatát működteted. Ezt tudatosan nem tudod megváltoztatni, mert ehhez a mintához tudatos szinten nem férsz hozzá. A megoldás lehet az, hogy mondjuk egy családállítás alatt mélyre mész, ahol a mintázat van és visszaadod a sorsát a nagyapádnak. Ő sem akarja, hogy Te is az Ő sorsát ismételd. Azt szeretné, hogy boldog ember légy, aki egészséges és teljes életet él, mert „semmi sem gyógyítja jobban a családi rendszert, mint az, ha egy utód végre mer boldog lenni.”

Azért mert a családban egyszer valaki nyomtalanul eltűnt, még nem kell, neked is eltűnnöd. Azért, mert egy fájdalmas esemény tabu témává válik, még nem kell, hogy Te is hazudj magadnak. Azért, mert gyilkos van a családban, még nem kell, hogy Te vezekelj helyette. Azért, mert valakinek egyszer megtiltották, hogy azt tegye, amit igazán szeret, még nem kell, hogy Te is megtiltsd magadnak, hogy önmagad légy.

Mások sorsát, mások fájdalmát, félelmeit, korlátait cipeljük magunkkal, amíg le nem rakjuk őket.

       

Itt pedig előjön egy újabb fontos törvényszerűség. Amíg mások sorsát éled, addig nem élheted a sajátodat. Amíg olyan felelősséget vállalsz, mely nem a tiéd, a sajátodat nem tudod vállalni. A szüleidet, nagyszüleidet nem tudod megmenteni, sőt, velük szemben ez az egyik legnagyobb tiszteletlenség, amit elkövethetsz, mert nem bízol benne, hogy elbírják a saját tetteik és sorsuk súlyát.

Ki élje a Te életedet, amíg Te másokéval vagy elfoglalva?

A kérdés költői, hisz mindez legtöbbször nem tudatos. Ha azonban egy, egy családállítás alkalmával sikerül a terheket és sorsokat visszaadni azoknak, akikhez azok valójában tartoznak, ajándékként magaddal viheted az Őseid áldását és a családi térben elindul a rendeződés.

Mindaz a feszültség, mely a családi tudattalanban kavargott akár emberöltők óta, és azelőtt folytonosan szétzilálta az anyagiak harmonikus áramlását, a párkapcsolatot, a testi-lelki-szellemi egészséget vagy az egymással való kapcsolódást, most enyhülni látszik, és Te szép lassan elindulhatsz a stabilitás felé.

Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől semmi dolgod nincs, inkább olyan, mintha eddig ragadós sárban futottál volna, most viszont kényelmes, sík terepen futsz, melyet kellemes hátszél segít.

Ezután is dolgozni kell, de a munka könnyedebb, eredményesebb és izgalmasabb lesz, ugyanazzal az erőfeszítéssel sokkal tovább jutsz, mint azelőtt.

Amikor végre lerakod mások sorsát, nagy kő esik le a szívedről. Lassan elkezded látni azt, amit addig nem láttál. Saját magadat és a helyedet a világban.

Innentől elindulsz a valódi felelősség vállalás felé, mely egy felvállaltabb kockázatvállalással is jár.

Egyszer egy ismerősöm, akinek láthatóan jól ment a szekér, kérdésemre, hogy mi a titka, azt felelte, hogy ahogy a saját belső világának kitárulásával, elkezdte jobban látni a saját lehetőségeit is, és elkezdte a saját életéért is sokkal kiterjedtebb módon vállalni a felelősséget. Ez a felelősség vállalás hozta meg a külvilágból való elismerést és ezzel együtt az újabb és újabb lehetőségeket.

Aki vállalja az életéért és a döntéseiért járó felelősséget és kockázatot, az bátorságával kitűnik az átlagos módon gondolkodó emberek közül, és ez, egyfajta, karizmatikus kisugárzást is kölcsönöz neki.

Mikor az első táboromat szervezni kezdtem, vállaltam, hogy 2 hónappal a kezdés előtt előleget fizetek a helynek, amivel az időpontot foglalom. Még bőven nem volt annyi résztvevő, hogy a tábor megtartását biztosra vehettem volna. Ha időközben a résztvevők lemondják, én fizethettem volna vissza a részvételi díjat, amiből már az előleget kifizettem a helynek. Ebben az esetben nem hogy nem nyerek semmit, de még mínuszba is kerülhettem volna...

Amíg tudattalanul önsors-rontó mintákat működtettem magamban, nem vállaltam volna ennek a kockázatát. Ha mégis így tettem volna, annak valószínűleg nagy bukás lett volna a vége. Mivel azonban a gátló mintákat sikerült feloldanom, és az Őseim ott álltak mögöttem, vállaltam a kockázatot, és ezzel a döntéssel indult el az a folyamat, melynek végén, egy év leforgása alatt a teljes Diák Hitel tartozásomat sikerült kifizetnem.

Tudom, hogy sokaknak ennél jóval régebb óta és jóval nagyobb tartozása van, de 14 évnyi mínusz után végre kinullázódni rendkívül felemelő érzés. Olyan, mintha rabszolgaságból szabadultam volna.

Kidugtam a fejemet a vízből és megpillantottam a szárazföldet. :)

Amikor meghoztam a döntést, hogy vállalkozó leszek, még a saját könyvelőm is megpróbált elbizonytalanítani. Sokan pár hónap alatt belebuknak. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy pont nekem sikerüljön.

Azóta eltelt pár év és jelentem, még mindig itt vagyok. Feltett szándékom, hogy maradok is, ha az Égiek is úgy akarják.

Ahhoz, hogy szembenézz azokkal a történetekkel, melyek a családod megkövült fájdalmait rejtik magukban, nagy elszántságra és még inkább erős bizalomra van szükséged. Ha épp ez sérült Benned, évekbe telhet, hogy visszaépítsd, de hidd el, egy sérülésből gyógyulni, és ezáltal a csigaházból kibújni, százszor jobban megéri, mint egy életen keresztül rejtegetni önmagad elől a fájdalmat.

Nehéz elindulni ezen az úton, de, ha egyszer elindultál, nincs visszaút.

Jó utat, Barátom! :)