2017. április 25., kedd

A Kézenállás, mint önmagad felé vezető út

Már megint az a fránya kézenállás... Azt hitted, csak egy mozdulat a sok közül, ami valamiért vonzó a számodra. Meg akartad tanulni, mert éreztél benne valami rendkívülit, talán valami olyasmit, mintha egy másik világra nyíló kapu lenne. Megéreztél benne egy lehetőséget, ami túl repít önmagadon, a félelmeiden, a korlátaidon.


Azt hitted, egyszer csak ott leszel a szuperhősök birodalmában, ahol erős vagy és bátor, ahol a mozdulataid elegánsak és harmóniát sugároznak.

Most pedig itt ülsz nyakig a saját tehetetlenséged szülte feszültségben és a cél sosem tűnt még ennyire távolinak számodra. A hiányosságaid, a korlátaid, a kicsinyhitűséged és azok a teljesen érthetetlen félelmek, melyeknek a létezését inkább csak sejtetted, mint tudtad, most köréd szövik a realitás fájdalmas börtönét.

Mikor ki akarsz törni, a tested szó szerint fellázad ellened. A csuklód sajog, a vállaid szinte leszakadnak. Izomláz tombol olyan helyeken, ahol nem is gondoltad volna, hogy van minek fájni. Ha előre tudod, hogy mivel jár ez a furcsa kiképzés, akkor is belevágtál volna?

Az Univerzum állítólag fraktál-szerűen épül fel. Egy sejtben benne van az ember, az emberben benne van a közösség, a társadalom, az ország, a Föld és az egész Kozmosz.



Amikor kézen állsz, arra törekszel, hogy a tested különböző pontjai között kapcsolatot létesíts. Ez kezdetben nehéz, ebben a testhelyzetben, hisz ilyen szokatlan irányokban ritkán kell erőt kifejtenünk. A kézenállás jó esetben, egy függőleges irányú tolás az ujjaktól a lábujjakig. Ezt persze sokkal könnyebb kimondani, mint megvalósítani. A tolás a testen belül számtalan helyen elveszítheti az erejét és az irányát.

Ha merev a vállad, lehet, hogy már ott megtörik a mozdulat és az erő, pár pillanat alatt kisiklik belőled. Ha elég fejlett a vállad izomzata, valamivel tovább tudod tartani. Talán egyensúlyozni is tudsz benne pár pillanatig, de ha csak a vállöv és a karok dolgoznak, az erő így is elhagy hamarosan.
Megtörhet még derékban is a mozdulat, ha elengeded a középpontodat. A hasizmok maguktól nem érzik, hogyan kellene ebben a pózban a törzset függőlegesen megtartaniuk, így az erő elnyelődik valahol a mellkas és a derék környékén.

Ilyenkor az a feladat, hogy kapcsolatot létesíts a felsőtest és a lábak között, ezt pedig a hasizmok és a csípő-horpasz izmok megfelelő aktiválásával érheted el.

A kézenállás lehet olyan is, mint egy tükör, amiben fejjel lefelé láthatod magad. Feltárulnak előtted a lehetőségeid és a hiányosságaid egyaránt. Kihozza és felnagyítja az aszimmetriát, egyszerre nagyszerű és kíméletlen. Amit látsz, az lehet, hogy fáj, de legalább meglátod az irányt is, hogy merre tovább, mik azok a dolgok, amiken mindenképp érdemes dolgozni.



·        Melyek az életedben azok a területek, amelyek túl fejlettek és melyek azok, amelyek fejletlenek?   
·        Hol vagy túlterhelt és hol vannak kihasználatlan erőforrások még benned?
·        Mik azok a területek, melyeket elhanyagolsz, amelyek kiesnek a látóteredből?
·        Hol vagy merev, beszűkült és korlátolt?
·        Mik azok a területek, melyek között egyáltalán nincs kapcsolat, pedig, ha lenne, az óriási erőt szabadítana fel, és új lehetőségeket hozna be az életedbe?
·        Melyek azok a félelmek, melyeket elrejtesz magad elől, és amelyek csendben, a gyökereidet rágva szabotálják az álmaid, céljaid elérését?

Amikor kézen állást gyakorolva ezek a kérdések eléd kerülnek, az nem csak testi-lelki szinten tárja fel előtted a valóságot, de tükröt tart a családi rendszered hiedelmeinek és a különböző, társadalmilag téged érintő problémáknak, feszültségeknek, megoldatlanságoknak is.

·        Amikor egy országban hiányzik az egységes akarat arról, hogy merre lenne jó tartani,
·        amikor emberek tömege nem találja a helyét, és óriási munkaerő hever parlagon, míg mások éjt nappallá téve dolgoznak a túlélésért,
·        amikor a különböző társadalmi rétegek elbeszélnek egymás mellett,
·        amikor nincs párbeszéd, csak felülről osztogatott arrogáns parancs,
·        amikor esztelen, hisztérikus pazarlás és aránytalanság tombol, olyan terülteken, amelyek akár gazdaságosan is működhetnének,
·        amikor a hozzáértőket elküldik azokból a pozíciókból, ahol igazán szükség lenne rájuk, és a helyükbe olyanokat ültetnek, akiknek közük nincs az adott területhez, és akik nem is hajlandóak meghallani semmilyen értelmes javaslatot,
·        amikor uszításra, félem keltésre, pánikra és büntetésre épül egy olyan hatalom, mely bizonytalan a saját létjogosultságában, ezért a neki kiszolgáltatott rétegekre nyomja rá a saját mérhetetlen szorongását,
·        amikor ellenséggé válik minden, ami természetes, valódi és magától értetődő,
·        amikor mindent elkövetünk, hogy elkerüljük az elkerülhetetlen szembesülést,
akkor egyszer csak megszólal benned egy tiszta hang, és megkérdezi, van-e benned bármi, ami rímel a téged körülvevő helyzetre.

Annak ellenére, hogy próbálom kerülni az órákon a politikát és, hogy rég óta nem hiszek abban, hogy létezik az országban kialakult helyzetre politikai megoldás, mégis egyre inkább mindennek, amit a testünk tanít mostanában, politikai és társadalmi vetülete is kezd lenni, amiről már nem lehet nem tudomást venni.



Azt kérdezed, mi a megoldás a körülötted és a benned eluralkodott káoszra és megoldatlanságokra?

A válasz végtelenül egyszerű és mégis rohadtul embert próbáló. Kapcsolatteremtés és párbeszéd kezdeményezés az egymásról tudomást nem vevő vagy épp összefeszülő részeid között. Ha úgyis gyakorolsz, kezd magadon, mivel Te vagy az a személy, akivel a legfontosabb, hogy jól kijöjj, hisz magaddal töltöd el a legtöbb időt. A legkézenfekvőbb dolog a saját tested. Ha figyelsz rá, sokat taníthat neked egységről, törekvésről, kapcsolatról és együttérzésről.

Tréningezd a hasizmaidat, hogy a függőlegesen tartsák a törzsedet, így összekapcsolhatod a törzset a medencével és a lábakkal. Az ujjak és a vállak tolása a combokon keresztül egészen a lábujjakig jut. Ez a legnagyobb kihívás, hogy igazán egyben legyél, és a tested izomzatát egységesen feszessé tedd. Először sokkal nehezebb lesz, mintha egy laza, kiengedett ’banán formát’ akarnál megtartani, de végül eljön az a pillanat, mikor létrejön a tökéletes függőleges, és Te nem elfáradsz, hanem feltöltődsz, miközben tartod.

Az erőkifejtés eloszlik a test teljes izomzatán. Olyanná válsz, mint egy cső. Egy irány létezik, és az a függőleges. Amikor mindenhol egységesen feszes vagy, a mozdulat nem törik meg. Az energia nem kifolyik belőled, hanem áramlani kezd körbe-körbe.



Ha így működne egy ország, a közjavak sem ’nyúlódnának le’, és a javító szándékú a törekvések sem veszítenék el az erejüket menet közben.

Ha így működne egy munkahely, mindenki a neki legmegfelelőbb pozícióban lenne és a közösen végzett munka is arányosan oszlana el.

Egy tanítvány, aki korábban csuklófájásra panaszkodott, egy alkalommal annyira ráérzett a vállak helyes tolására és a törzsizmok bekapcsolására, hogy csak az óra végén vette észre, hogy elfelejtette felvenni a csukló fáslit. A helyes irányú erőkifejtésnek köszönhetően, az addig túlterhelt csuklók végre fellélegezhettek. Azóta nem is tért vissza a korábbi fájdalom.

A közös irányba való arányos erőkifejtés azonban csak egy része a dolognak.

Amikor kézenállásban egyensúlyozol, a koncentráció egy pontba sűrűsödik. Ez a pont valahol a két kezed között van, és úgy kapaszkodsz bele, ahogy egy hajó a horgonyba. Közben a tested feszes, de nem annyira, hogy ne tudjál mozogni.



Az egyensúly sosem teljesen statikus. Pici mozgás mindig van. Ha már létrejött a függőleges és minden a helyén van, az egyensúly 90%-át az ujjak tartják, a maradék pedig a törzs és a medence izmainak mikro-mozgásán múlik.

Nem elég mindig a tűzet oltani, mikor kibillensz előre vagy hátra. Pici folyamatos mozgáson keresztül szinkronban kell lenned az adott pillanattal. Akár csak az életben, folyamatos, éber jelenléttel észre veheted a feléd áramló jeleket és tudsz rájuk kellőképpen válaszolni is a megfelelő időben. Ha lecsúszol a pillanatról, elúszik a lehetőség.

Az ujjak akkor a legaktívabbak, ha egyfajta, terpesztett és visszafeszített pozíciót vesznek fel. Ezt a kéztartást 'támadó pók tartás'-nak neveztem el, mivel erősen emlékeztet egy ugrásra kész pókra. Egy tanítványnak éppen ennek az előnyeit ecseteltem, mikor kiderült, hogy erős pókfóbiája van, amivel már évek óta dolgozik. 



Úgy fogalmazta meg, hogy a póknak pont ettől a testhelyzetétől iszonyodik a legjobban, ahogyan a hosszú szőrös lábak megemelik a közöttük elhelyezkedő testet. A terápia tehát ennél a pontnál egy új szakaszba került. Ahhoz, hogy hatékonyan egyensúlyozni tudjon, másként kell tekintsen erre a fajta pókszerűségre. A kezeinek erre az időre pókká kell változnia és meg kell, értse, hogy ebből milyen előnyök fakadnak, hogy a természet miért is hozta létre ezt a kissé bizarr lét-formát. A következő órán már lényegesen könnyebben ment a dolog és úgy tűnik, kezdi megtalálni azt a szűkre szabott határmezsgyét, ahol a forma még tisztán forma és még nincsenek rajta a félelmeink keltette torzulások. Először ő is csak kézen állni jött, de, amit végül hazavitt, az annál jóval több volt.   
 
Beszéljünk végül kicsit az egyik legalapvetőbb létfunkciónkról is!

Sokaknál látom, hogy az intenzív koncentráció keltette feszültségben megáll a lélegzet, így az egyensúly csak addig tartható fent, ameddig az utolsó slukk kitart. Ez általában 8-10 másodperc.
A lélegzet, maga az Élet. Ilyenkor az a feladat, hogy a mozdulatlanság statikus dermedtségéből visszatalálj az élet eleven lüktetésébe. Ez nem a koncentrációd elveszítését, hanem a figyelmed irányítását és a reflexeid uralását jelenti.

A jógában jól megszokott hasi légzés számos pozícióban és az élet számos területén jól működik, a kézenállásban azonban pont a középpontodat lazítja el, azt a részedet, ami az egészet összetartja. Itt tehát a hasi légzés nem túl célszerű, helyette intenzív mellkasi légzésre van inkább szükség. 



Belégzéskor nem kiengeded a hasat, hanem behúzod, így nem veszíted el a tónust, míg a levegő a mellkasba áramlik. Olyan érzés, mintha egy széles öv tartaná egyben a törzsedet, miközben a bordakosár tágul és szűkül, ahogy a levegő áramlik benned.

Ahogy nem egyedüli, magányos lényként szeretnél egyensúlyra találni, hanem a világban, a közösségben, a társadalomban keresed a neked megfelelő helyet, a kézenállásban is a kint és a bent egységét keresed, ezt pedig a légzésen keresztül tudod megtalálni.

Ami az elején még szinte erőszak volt, hogy a testedet belekényszerítsd, és benne tartsd a függőleges pózban, az lassan természetessé válik. Az intenzív koncentráció először mozdulatlanná dermesztett és blokkolta a légzést. Most lazítod picit a fókuszt, de a figyelem megmarad. Már nem te vagy, aki koncentrálsz, hanem a figyelem az, ami történik általad. Kezdetben egy pontba sűrítetted a koncentrációt és erre szükség is volt. Most azonban kiterjeszted azt az egész testre. 

Az egyensúlyozás ösztönössé válik, és egyszer csak elindul a lélegzet is a maga természetes ritmusában. A figyelmed és a lélegzet egyaránt abban a mederben áramlik, amit hosszú hónapok kemény munkájával alakítottál ki magadban.



Ilyen az, amikor egyensúlyba kerülsz. Ez figyelmet, fegyelmet és jó arányérzéket követel. Egyensúlyt nem teremthetsz kívülről. Először bele kell engedned magad, hogy megtapasztald a saját kibillentségedet. Csak, ha megismered az egymással versengő, viaskodó részeidet, melyek mind-mind a figyelmedért harcolnak, csak akkor van rá esélyed, hogy magadban is mindent a helyére tegyél, és a külvilágban is megtaláld a saját helyedet.

Nem rég elém került egy nagyon szép és egyben elkeserítőenfájdalmas film. Arról szólt, hogy hogyan irtották ki a farkasokat a mongol sztyeppén. Tisztán megmutatkozik a filmben, hogy mekkora különbség van a természeti népek bölcsessége és az íróasztal mögül hozott döntés között. Az egyik magát az Egész részének tekinti, aki felismeri a saját felelősségét és érzi, hogy milyen határok között mozoghat, hogy fenn tudja tartani azt az egyensúlyt, mely a saját túlélésének is a feltétele. A másik, magát az Egész fölött képzeli el. Irányítani, és diktálni akar. Az egyikben kristály tiszta alázat van, a másikban gőg és hatalomvágy.

Ez a hatalomvágy teljesen vakká tesz, míg az egyensúly kifinomulttá. Hiszem, hogy, ha az Egyensúly megszállottjává válunk, megláthatjuk az összefüggéseket, és egyre inkább kirajzolódik, hogyan tudunk visszatalálni ahhoz a velünk született bölcsességhez és egység élményhez, mely végül tényleg egy kollektív gyógyulás felé viszi a világunkat.



Ehhez azonban először magunkban kell rendet tennünk, mert az igazi átalakulás belülről kifelé, és alulról fölfelé történik. Így természetes, ahogyan a növények is kinőnek a földből.