A Férfi mint Ember

Milyen az igazi férfi? Erős, kreatív, önmegvalósító? Biztonságot adó családapa vagy inkább kőkemény harcos? Értsen mindenhez? Tudjon házat építeni, autót szerelni? Hűséges legyen vagy inkább hódító típus? Teremtsen anyagi javakat, legyen magas beosztású cégvezető és/vagy befektető? Legyen izmos, energikus, harcművészetekben, küzdő sportokban járatos? Tudjon bármikor jól teljesíteni az ágyban? Legyenek érzelmei, amiket ki is tud fejezni, de ne legyen nyálas. Szeresse a gyerekeket, de legyen tekintélye?

Ezt a bejegyzést akár meglehetne írni úgy is, hogy csak kérdő mondatok szerepeljenek benne, és a kérdések így sem fogynának el.

Férfi témában rengeteg az egymásnak is sokszor ellentmondó sztereotípia, emellett jelen van a megváltozott világhoz alkalmazkodni próbáló modern és az archaikus férfi közti konfliktus is.

Nincs már egységes értékrend, mely alapján a szülők gyermekeiket nevelik. Ez új lehetőségeket, de egyben mérhetetlen bizonytalanságot is eredményez.

Az egyik családban a sportszerűség az emberség ismérve, a másikban ezt a lúzerek védjegyének tartják. Akik a modern férfi mintáját tartják szem előtt, könnyen kukába teszik az archaikus férfi mai napig időt álló értékeit, akik meg az archaikus férfit sírják vissza, azokhoz a működésekhez is ragaszkodnak, melyek már inkább csak akadályozzák a mai kor férfiját az önmegvalósításban.

Ebben a folyamatos, külső és belső konfliktusban fontos tényezőként vannak még jelen azok a személyes, generációs, családi és kollektív férfisérülések, melyek egy jelentős részéhez nem is férünk hozzá, mivel a tudattalanban őrizzük őket.

Na, drága barátom, így legyél férfi és találj magadra ebben az eszméletlen káoszban!

Nem lesz könnyű dolgod, de ha beleállsz abba, hogy felfedezd, megtaláld és kibontakoztasd a benned élő Férfit, még lehet némi esélyed. 

Mivel az archaikus mintáktól (meg a természettől úgy általában) sikerült kellő képen eltávolodnunk, a modern férfi mintája meg nem forrt még ki eléggé, maga a Férfi ideálja olyan követelményekkel és elképzelésekkel kapcsolódott össze, melyek teljesítése határos a lehetetlennel.

Egyszerre legyél egy önismeretileg elég mélyen és alaposan megdolgozott barbár, de ápolt viking, aki kb 110 kilónyi nyers izomzattal („Nincs férfi 100 kg alatt…”) is rugalmasan mozog és van állóképessége. Intelligens beszélgetőtárs, 1 óra alatt minimum egy rekesz sör elfogyasztására képes, bármikor, bármilyen állapotban tud értékelhető szexuális teljesítményt nyújtani, soha nem stresszel, sikeres cégvezető, aki lovagol és autót szerel, emellett egyszerre hódító és mégis hűséges típus, aki kifejezi az érzelmeit, de soha sem sír, viszont kellő anyagi biztonságot és védelmet ad nőjének, családjának és a neki dolgozóknak. Szociális érzékenysége mellett is kijelöli és meg is védi a határait. Jó humorú, játékos, gyerek szerető, mégis tartja a tekintélyét, mindig ura az aktuális helyzetnek és soha nem omlik össze, még a legkeményebb pofára esések közepette sem... Huh.

Nem tudom, ismerek-e olyan embert, akiről ezt így, ahogy van, elmondhatjuk.

Amikor a fiú, férfi minta és bármiféle bátorítás, támogatás nélkül szembenéz ezekkel a rendkívül komplex elvárásokkal, nem csoda, ha inkább az egyre csak langyosodó trendekben és a virtualitásban esetleg alkoholban, drogokban keres menedéket.

Mielőtt még félreértenéd, nem felmenteni akarom a mai fiatal fiúkat és férfiakat a felelősség alól, csak szeretném egy részét felvázolni annak a helyzetnek, mellyel a mai túlpörgetett kor fiataljai szembe kell nézzenek.

Máskor sem volt könnyű, most meg máshogy nehéz. Soha ennyire elhagyatott, magányos és bizonytalan nem volt még az ember, mint most. Cinikusak lettünk, nem ismerjük azokat az értékeket, melyekért annak idején gondolkodás nélkül meghaltak a férfiak, de azok is egyre fogynak, melyekért élni érdemes. Bár életben vagyunk, egyre fogy a lelkesedésünk és egyre nehezebb dolgunk van, ha a káosz elől a nihilbe menekült generációnak szeretnénk kiutat mutatni, egy olyan élet felé, melyet érdemes teljes intenzitásában leélni.

Mit lehet tenni ebben a kapaszkodók nélküli zavaros világban, hogy magunkra találjunk és másokat is ebben segítsünk?    

Először is fel kellene ismerni a sztereotip férfi minták ellentmondásait, majd tiszta fejjel ránézni arra, mit érdemes az archaikus férfi mintákból átörökíteni a modern férfi működései közé.

Ha megkérdezed az utca emberét, milyen az igazi férfi, nagy valószínűséggel vagy zavarba jön, vagy leírja a klasszikus alfa hím jellemzőit. Alfa hímek mindig voltak, vannak és lesznek. No de mitől is alfa hím az alfa hím? Egyebek mellett attól, hogy egy csomó nem alfa veszi őket körül, különben kihez képest lehetnének alfák?

A többiek (azaz a férfiak többsége) választhatnak, hogy béták lesznek, akik az alfákhoz képest kevésbé domináns módon fognak egy közösségben működni vagy lehetnek még gammák, akik egyszerűen nem vesznek részt ebben dominancia harcban, és vagy a közösségek perifériáin fognak billegni vagy sajátos módon épp köréjük szerveződik majd közösség, ha van elég karizmatikus kisugárzásuk.

Akárhogy nézzük is azonban, egy működőképes közösség vagy társadalom nem bír el túl sok alfát és gammát, ezért a nagy többség bizonyosan béta lesz, és így nem fog megfelelni az alfákról alkotott ideális férfi mintáknak.

Na, akkor most mit tegyünk? A társadalom férfiállományának nagy részét leírjuk és nem tekintjük férfinak, csak azért mert ők a béták?

Lehet-e minden férfi vállalati vezérigazgató, cégtulajdonos és önmegvalósító vállalkozó? Tiszteljük a hősöket, királyokat, vezéreket, legyőzhetetlen harcosokat. Ki fog megemlékezni a katonáról, aki ezredikként halt meg egy értelmetlen háború névtelen halottjaként? Ki gondol a földművesre, aki egy természeti katasztrófáktól sújtott év után is ugyanúgy elveti a gabonát? Ki becsüli meg az az összes fontos, de kevésbé látványos munkát végző, jelentéktelennek tűnő embert?

Ki kellene végre mondani, hogy többféle módon lehet valaki férfi. 

A nagy megálmodók többségéről senki sem tudna, ha nem dolgoztak volna a kezük alá névtelen megvalósítók.

Nem attól leszel férfi, hogy mindenhez értesz. Nem attól leszel férfi, hogy hónapokat élsz túl a dzsungelban vagy épp az idegen légióban harcolsz. Nem attól leszel férfi, hogy percek alatt milliókat keresel, hogy ezrek dolgoznak a cégedben, hogy frontember vagy egy rock bandában, hogy közszereplő vagy, hogy saját rajongói oldalad van a facebook-on.

Hát akkor mitől leszel férfi?

Mi van akkor, ha a kérdés eleve hibás? A férfi nem tökéletes. Minden férfi mögött egy gyarló ember rejtőzik, aki küzd a saját komplexusaival és szorongásaival, próbál megfelelni kimondott vagy ki nem mondott elvárásoknak.

A kérdés nem az, hogy mitől leszel férfi, hanem az, hogy milyen férfi lakik benned, és hogy vagy-e elég bátor, hogy felfedezd és kibontakoztasd őt magadban. Igen, nagyfokú bátorság kell hozzá, hogy szembe menj a sztereotípiákkal, hogy megtaláld magadban a saját értékeidet, és hogy végül az légy, aki mindig is voltál.

„-A férfi tudjon vezetni.” Igen, hasznos az, ha tudsz vezetni, de ismerek olyan férfit is, aki nem tud, mégis férfi. Az ő tehetségéből és megszállottságából él az egész család. Igazi önmegvalósító gamma, de kell hozzá egy menedzser, aki szervezi az életét, és aki itt tartja a földön, mert különben elszállna.

Jó, ha tudsz vezetni. Én sokáig nem tudtam, és emiatt évekig marta a szégyen a lelkemet. Nagy külső-belső ellenállást kellett legyőznöm, de végül csak meglett a jogsi. Rögtön utána jött egy baleset. Utasként ültem a kocsiban, felborultunk és szerencsénkre mind megúsztuk egy-egy karcolással. Sérülés nem történt, de a trauma megmaradt.

Eltelt egy év, mire lehetőségem lett autót vezetni. Olyan volt, mintha sosem vezettem volna. Megint egy évig oktatóhoz jártam, mert nem akartam feladni, ha már ennyi időt, pénzt és energiát áldoztam rá.

Eljött az a pont, amikor akkora volt már a nyomás, hogy muszáj volt tovább lépni. Tudtam, hogy csak akkor szerzek valódi rutint, ha veszek egy saját autót. Áttörtem magam a szorongásaimon és a megtakarított pénzem nagy részét ráköltöttem egy 23-éves hármas golfra. Egy barátom segített rendkívül sokat azzal, hogy beült mellém, és elhitte, hogy tudok vezetni. Olyan szinten biztonságban érezte magát, hogy a vezetés kezdett teljesen természetes élménnyé válni. Már nem az oktató ül az anyós ülésen, aki helyetted is uralja a pedálokat és észreveszi a táblákat.

„Vezetni mindenki tud.” Mondták azelőtt oly sokan, mégis nehéz volt elhinnem, hogy ez egyszer rám is - akinek a családjában a férfiak többsége nem vezet – igaz lesz.

Az érzékek kiélesednek, a táblákat nem csak észreveszed, hanem keresed is, a forgalom nem zavar, hanem együtt mozogsz a többiekkel, reagálsz arra, ami történik, ösztönösen megoldásokat találsz hirtelen jött helyzetekre.

Sosem leszek autószerelő, de ha úgy alakul, egy kereket azért ki tudok cserélni. Ha ennél komolyabb nehézség lenne, akkor is tudom, hogy kit kell felhívjak, aki segít azt megoldani. Szeretek vezetni, emellett a vezetés praktikus, és erősen hozzájárult ahhoz, hogy teljes értékű férfinak érezhetem magam, mégsem gondolom, hogy ettől lennék férfi.

Az, hogy átmentem a korlátaimon, óriási erő, ami emeli az önbizalmamat, önbecsülésemet és támogatja a személyiségfejlődésemet.

Ezzel együtt, a hagyományos férfiideálnak még mindig nem tudok és, ha akarnék, sem tudnék megfelelni. Sosem lesz rajtam 100 kiló izom (kivéve, ha épp két 50 kilós nőt tartok akrojógázás közben :) ), nem leszek ketrecharcos és nem fogok vállalatot vezetni sem. Bármilyen férfias dolog is vadászni és harctéren embert ölni, ha nem jön létre olyan helyzet, ahol muszáj, inkább kihagyom eme nemes cselekedeteket. Még csak azt sem ígérhetem meg, hogy mindig ura leszek annak, ami épp történik velem, körülöttem.

„A férfi nem sír.” Ahogy azt a régi férfiideálról vallottuk… Amelyik ember sosem éli meg és fejezi ki az érzéseit, az nem is igazán él. Korábban az érzelem mentesen, hideg racionalitással működő férfiakat gondoltuk erősnek, férfiasnak. Vannak helyek, ahol nőktől is ez az elvárt viselkedés, hisz így lehet előre jutni, mondjuk egy vállalati ranglétrán.

Valójában azonban ez épp fordítva van. Nem nagy kunszt a páncél mögött erősnek lenni. Az igazán tökös dolog az, ha leveszed a páncélt és mélyen magadba nézel, vállalva azt, hogy, ami feljön, az lehet, hogy fájni fog és nem biztos, hogy uralni tudod.

A sírás egy bizonyos szintnél erősebb fájdalomra való adekvát reakció. Az elfojtás nem bátorság, hanem pont, hogy a szembenézés elkerülése. Aki sosem sír, az valószínűleg mindent magába fojt, így addig mérgezi a lelkét, míg meg nem betegszik. Ezzel az attitűddel nincs személyiség fejlődés. Az intelligencia az egekbe törhet, ha nincs hozzá érzelmi intelligenciád is, óvodás módon fogsz viselkedni a valódi érettséget követelő helyzetekben.  

Na, és mi van akkor, ha a férfinak egyszerűen nincs oka sírni? Ő nem az a pityergős fajta. A problémákat megoldja és megy tovább. Igen, igen, létezik ilyen. Hívhatjuk akár isten-komplexusnak is.

Attól, mert férfi vagy, még gyarló földi halandó is, aki a saját elvárásainak sem mindig tud megfelelni. Biztos, hogy te is követsz el hibákat, történnek veled bosszantó dolgok, nem tudsz mindig jól dönteni, mert vannak helyzetek, amikor nincs jó döntés, csak döntés van és jó esetben felelősség vállalás.

Vannak nálad nagyobb dolgok, amiket nem tudsz kontroll alatt tartani. Van, ami egyszerűen csak megtörténik veled. A tudomány elképesztő fejlődése mellett, még mindig van olyan, hogy Sors... Tudsz ellene harcolni és meg tudod magad adni neki. Van beleszólásod, hogy hogyan éld meg, de ezzel együtt is megtörténhet, hogy a belső folyamataid elvisznek.

Mi lenne, ha lassan elengednénk a ’Mindenható Férfi’ illúzióját? 

A legtökösebb férfi is kerülhet krízisbe. Aki sosem sír, azt az élet soha nem érinti meg, így valójában halott. Sírni nem csak fájdalmában tud az ember. Találkozhatsz olyan szépséggel, csodával, erővel, szeretetteljes támogatással, ami könnyeket csal a szemedbe. Nem pityergésről, rinyálásról, hisztiről beszélek, hanem arról, hogy képes vagy átengedni magadon az érzelmeidet. Igen, ez félelmetes, különösen nekünk, akik már gyerekként le voltunk tiltva a sírásról („-Mi vagy te, fürdős kúrva?”). A sírás zavarba ejtő és lehet kínos is mindazok számára, akik nagy rutinnal fojtják magukba az érzelmeiket. Arra emlékezteti őket, hogy bennük is zajlanak félelmetes érzelmi folyamatok.

Amikor hosszú idő után egyszer csak visszanyered a hitedet, amikor megéled a kegyelmet, az kontrollálhatatlan örömmel jár. Ilyenkor kifejezetten jól esnek a könnyek. Amikor végre zsigerileg is megérted, hogy nema te hibád, hogy bántalmazott gyerek voltál, óriási kő esik le a szívedről, ésa zokogás úgy megy át rajtad, mint egy gyorsvonat.

Persze jó, ha mindez nem a nyílt utcán történik veled, hanem biztonságos közegben, ahol a közösség a legmélyebb fájdalomban és örömben is meg tud tartani.

Ismered te is a sztereotípiákat. ’Pénisz növelő kocsi’… A ’nincs férfi 100 kiló alatt’ érem másik oldala, a konditeremben kigyúrt arcokról alkotott felfogás, miszerint ’a saját bizonytalanságukat, félelmeiket, szorongásukat próbálják leplezni a nagy izomtömeg mögé bújva’.

Akárhogy is van, az fontos, hogy felvállaltan önmagad lehess, hogy megtaláld és kibontakoztasd a benned lakó számodra hiteles férfit. Sokszor halljuk, hogy „a nagy izmok mögött egy sérült kisfiú rejtőzik.” Végre ki kellene mondanunk, hogy minden férfiban lakik egy sérült kisfiú, aki vigasztalásra, védelemre és szeretetteljes elfogadásra vágyik.

A sérüléseid egy részéről tudsz, de az igazán mély sebeket a tudattalanban őrizzük, mert a velük való együtt élés egyszerűen elviselhetetlen.

Általában véve kimondhatjuk, hogy a nők önismeretileg, lelki megdolgozottságban előrébb tartanak, mint mi, aminek az egyik oka épp az, hogy a nőknél az igazán mély lelki munkával időnként együtt járó sírás nem volt letiltva.

Persze itt is vannak kivételek, de a tendencia mégis az, hogy a tudattalanban mélyen őrzött fájdalmakkal, sérülésekkel több nő mert és tudott kapcsolódni, mint férfi.

Miért lényeges ez? -Kérdezed jogosan.

Azért, mert eddig a régi férfi kép bekövesedett elvárásai erősen megnehezítették ezt a fajta belső, önismereti munkát. Mostanra azonban elérkeztünk ezeknek a régi mintáknak a határaihoz, és ha bármit szeretnénk átörökíteni az archaikus férfi értékeiből, végig kell járjuk ezt az utat, különben azt is elveszítjük, amire szükségünk van.

Most lazultak fel a keretek annyira, hogy végre teljes felvállaltsággal elindulhatunk a saját sérüléseink és fájdalmunk felé. A nőkben is tömegesen jelent meg arra az igény, hogy a férfi felfedezze a saját érzelmi intelligenciáját. Ebből a szempontból előrébb tartanak, mint mi, de nélkülünk ők sem tudnak tovább lépni. Egy érzelmileg megdolgozott nő nem tud egy megdolgozatlan férfihoz hosszabb távon kapcsolódni.

Eljutottak valameddig, és most ott várnak ránk, ki türelmesen, ki kétségbe esetten, csalódottan, de mást nem nagyon tehetnek, mint bíznak benne, hogy előbb, utóbb csak elindulunk mi is.

Ami a férfiben mostanában történik, az az élete minden területére kihat. A kollektív férfiképp ebben a pillanatban is formálódik köszönhetően azoknak az egymásnak ellentmondó elvárásoknak és összefeszülő erőknek, melyek közelében nem lehet érintetlenül maradni.

Két választásod van. Vagy vastagabb páncélt növesztesz magad köré, mint bármikor korábban és elbújsz a változás elől, vagy leveszed a páncélt és beleállsz abba, ami szembejön veled.

Nagyon érdekes az az átalakulás is, ami a szexualitásban történik. Korábban nem volt szempont, hogy a nő is élvezze az együttlétet. Nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy Európának – ha volt egyáltalán valaha - szexuális kultúrája maximum a pogány időkben lehetett.

A kereszténység mind a mai napig úgy tekint a szexre, mint szükséges rosszra, és tűzzel-vassal írt minden olyan eszmét, miszerint a szexuális örömszerzés Isten ajándéka, ami nem csak gyermeknemzésre való és a nőt ugyanúgy megilleti, mint a férfit.

Abban nőttek fel generációk ezer éven keresztül, hogy a szexuális aktus állati csökevény, mely a gyermek nemzés mellett kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a férfi levezesse a feszültséget. Az egyetlen elfogadott formája most is csak az, ami házasságon belül történik. Ha keresztény lennék, és ezt minden áron be akarnám tartani, az azt jelentené, hogy – mivel soha sem nősültem, - majdnem 40 évesen még mindig minden fajta szexuális tapasztalat nélkül tengődnék ebben a nyomorult világban… Még belegondolni is ijesztő.

Szerencsére az egyház nyomása ezen a téren sokat enyhült, ugyanakkor egyre felvállaltabban ott az igény a nőkben is, hogy ki akarják venni a részüket ebből a fantasztikus örömforrásból.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha 10 másodperc alatt elsülsz, a nő kb ennyi idő alatt fog ott hagyni...

Egy izgalmasabb, megdolgozottabb nő élő kapcsolatban van a saját szexualitásával. Amíg nem veszed fel te is a kapcsolatot a tiéddel (erre is vannak kiváló gyakorlatok), nem fogod igazán férfinak érezni magad.

Mint szinte mindenhol máshol, a férfi itt is a végletek között őrlődik. Meg lehet rekedni az állati közösülés, stressz levezetés szintjén („előtte egy sör, utána egy cigi…”) és lehet magadnak még több stressz okozni teljesítmény kényszeren keresztül. "Ha nem bírod elég sokáig, elég keményen, ha nem tudod kielégíteni, ha nem tudsz teljesíteni, nem vagy férfi…"

Ezzel a gondolkodási hibával gyakorlatilag le is nullázod az esélyeidet. Hiába szereted, hiába kívánod a párodat, nem fogsz tudni teljesíteni, mert félsz a kudarctól.

Amikor a céljaidért küzdesz, amikor egy nehéz élethelyzetre keresel megoldást, konfliktust kezelsz vagy lakás felújításban vagy, az ugyanolyan, szimpatikus idegrendszeri működés, mint, amikor annak idején az őseink mamutra vadásztak vagy épp egymással harcoltak.

Lehetséges, hogy létezik kivétel, de a szexualitás leginkább paraszimpatikus idegrendszeri működés, ami azt jelenti, hogy nagyfokú nyugalom és biztonságérzet szükséges hozzá. Ha fejben épp máshol vagy, stresszelsz vagy azon megy a matek, hogyan oldod meg az előtted álló napok kihívásait, jobb, ha bele se kezdesz.

A ’szexuális teljesítmény’ és az ’ágyban való teljesítés’ kifejezésekkel az a gond, hogy már önmagukban szorongást keltenek és az iskolai kudarcélmények emlékét idézik meg (oktatási rendszer, hm...), ami helyből agyonvágja a biztonságérzetet.

Sokkal jobban szeretem a ’szexuális örömszerzés/örömforrás’ kifejezéseket, melyekből inkább az sugárzik, hogy kölcsönös, egymással megosztott, sőt, közösen átélt örömről van szó. Ha fejben nem vagy ott, ha szorongsz, ha túl korán elsülsz, magadnak sem adod meg azt az élményt, amit egyébként átélhetnél.   

Olyan ez, mintha úgy ennél, hogy közben nem élvezed az ízeket. „Együnk gyorsan, legyünk túl rajta, aztán menjünk vissza folytatni a munkát…”

Amikor teljes értékűen vagy együtt egy nővel (ez egyénileg is fejleszthető!), az nagyon meghálálja magát. Olyan szeretetet, tiszteletet és kötődést kapsz vissza, ami nagyon megtámogatja a biztonságérzetedet és azt is, hogy igazán férfinak érezhesd magad. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ettől ő is igazán nőnek érzi magát, és sokkal jobban ki tudja bontakoztatni azokat a minőségeket, melyek csak egy kölcsönösen harmonikus párkapcsolatban tudnak megjelenni.

Fontos arról is beszélni, hogy ezzel együtt, a párkapcsolatok nagy része, csakúgy mint a házasságok legtöbbször még a felek életében véget érnek. Ez nem azért van, mert valamit rosszul csinálunk, hanem azért, mert ilyen a dolgok természete.  

A középkorban sem tartott tovább egy házasság, csak előbb haltak meg az emberek. Jött egy háború, egy járvány és elvitte mindkettőt. Aki megélhette az 50 évet, szerencsésnek mondhatta magát, már ha szerencsés az, akit a szerettei körbe halnak…

Tisztább volt a levegő, közvetlenebb volt a kapcsolat a természettel, mégsem sírnám vissza ezt az időszakot.

Emellett piszkosul fel is gyorsult a világ. Ma egy 2-3 éves kapcsolatban többet megélhetsz, mint régen egy egész élet alatt. Korábbi párkapcsolataimban annyira más ember voltam még a mostani önmagamhoz képest, hogy sokszor úgy tekintek vissza, mintha előző életeim lennének. Több ismerősöm számolt már be hasonló érzésről.

Megtanulod hát jobban uralni a saját szexualitásodat. Megteremted a szükséges feltételeket, hogy természetes módon kerülj egy paraszimpatikus működésbe. Késlelteted a magömlést, vagy akár elsajátítod a ’magmegtartó orgazmus’ képességét (Erre is vannak gyakorlatok).

Megtanulod, hogy nem minden nővel vagy szexuálisan kompatibilis. Egy idő után ráérzel, milyen típusú nővel tudsz harmonikus párkapcsolatot létre hozni vagy, ha épp lazább természetű kapcsolódásra vágysz, kivel lehet egy fajta ’barátság extrákkal’ együttlétben lenni.

Ma már ki lehet próbálni kommunát vagy akár nyitott párkapcsolatot is. Mindkettő rendkívüli lehetőség a tanulásra, de mint életforma, egyik sem az én világom.

Lehet, hogy te vagy az az ember, aki rátalál az életen át tartó igaz szerelemre, de az is lehet, hogy a párkapcsolatok inkább a tanulást szolgálják számodra. Előző életekben elvarratlan szálak kerülnek a helyükre, és te haladsz tovább az utadon azzal, akit épp melléd sodor az élet, ha kölcsönösen igent mondotok a helyzetre. Hogy mennyi ideig lesztek együtt, nem tudhatod előre.

Ez a működés magában hordozza annak a veszélyét, hogy – mivel számítasz rá, hogy úgyis véget ér a kapcsolat, - nem engeded bele magad igazán, hogy ha majd menni kell, ne fájjon annyira a szétválás.

Bizony nem könnyű dolog ebben a helyzetben az érzelmi kockázatvállalás, az élet mégis abban van, ha elengeded a kontrollt. Megengedni magadnak a szerelmet, rendkívül kiszolgáltatott állapot, mégis ez a legbátrabb hozzáállás ilyenkor.

Egy ismerősöm nem rég rám írt, mit javaslok szakítás utáni üresség ellen. Azt válaszoltam neki, hogy a legtökösebb dolog, amit tehet, hogy megéli az ürességet, másként úgysem szabadulhat az érzéstől.

Mitől is férfi a férfi? Most leginkább azt mondanám, hogy talán ettől. Képes vagy döntéseket hozni és képes vagy beleállni abba, ami következményként szembejön veled. Ha ez krízis és érzelmi összeomlás, akkor abba, ha ez az üresség, a nihil és az értelmetlenség érzése, akkor abba, de ez csak akkor működhet, ha van erős Lét-Bizalmad, és van körülötted közösség, aki megtart akkor is, mikor épp atomjaidra hullasz szét.

Feltűnt-e valaha, hogy népmeséinkben időnként sajátos fordulat jön szembe. Először a sárkány győz. A főhőst miszlikbe aprítja, majd széttépett darabjait az égbe szórja, ahol azok ragyogó csillagokká válnak, ezután nagy dérrel dúrral elhagyja a helyszínt. Ekkor jön elő a kígyótestű lány, aki a darabokat egyenként összegyűjti, varázsfűvel megkeni és összeragasztja. A királyfi teste-lelke újra összeáll és hétszer szebb, hétszer erősebb lesz, mint azelőtt. A sárkányt csak ezután tudja legyőzi. (Ez a motívum érdekes módon a sámán beavatások részét is képezi.)

A sárkány legyőzése pedig különös kegyetlenséggel és alapossággal történik. Mind a hét fejét külön-külön levágja, egyet se hagy meg neki...

Miután talpra álltál a krízisből, hétszer szebb, hétszer erősebb leszel, és leszámolsz a szorongás démonával, bármennyi feje legyen is. Ehhez azonban be kell vállalnod a vereséget, az ezer darabra szaggattatást, az összeomlást, a páncélod elveszítését. Ha csak tolod magad előtt a krízist, sosem mész át ezen a rendkívüli alkímián.

Szimbolikus értelemben, ami ezzel az országgal a magyar történelem vérzivataros évszázadaiban történt, az, az újból és újból lezajlott széttépetés és vereség a sárkánnyal szemben. Sokszor összeszerelte már az őseinket a kígyótestű lány, de azokat a traumákat, melyek a huszadik században történtek, a magyar néplélek még nem heverte ki.     

Elképesztő szintű fájdalom van a tudattalanba lenyomva, mely csendben és észrevétlen nyomaszt téged is, engem is, a lélek sötét éjszakáin. Az ebből való gyógyulás azért is roppant nehéz, mert politikailag is akadályoztatva van. Nem volt még olyan hatalom az országban, akinek érdeke lett volna ez a gyógyulás. Így lehet ember tömegeket egymás ellen fordítani, félelemben tartani és egymás ellen kijátszani. Ezt a ziccert soha egyetlen kormány sem fogja kihagyni, hiába is várnád...

Amit tehetünk, hogy erős, megtartó közösségeket hozunk létre, ahol lehet minderről beszélni, és lehet az ősök fájdalmával biztonságos körülmények között találkozni. A családállítás vagy sorsmodellezés pont erre való.

Kapcsolódsz a saját, gyerekkori traumáiddal, majd a közös családi tudattalanban őrzött fájdalommal, mely sok helyen kapcsolódik a kollektív, magyar férfisérülésekhez, sőt akár az emberiség férfijainak közös sérüléseihez is.

Mindannyiunknak vannak ősei, akik megélték a két Világháború borzalmait. Magyar szinten a totális vereség mellett elkönyvelhetjük azt is, hogy az országot, mely a szülőföldünk volt, darabokra szaggatták. Hiába áldozták fel a kor férfi állományának színét javát, ekkora veszteség mellett sem tudtuk megvédeni sem az országunkat, sem az asszonyainkat, családjainkat.

Bántalmazott ország bántalmazott gyermekeinek gyermekei vagyunk…

Isten, Haza, Család, üres szólamok. A magyar férfi elvesztett mindent, amitől férfinak érezhette magát és ezt a mélységes űrt hagyta utódaira. Nem tehetett mást, ez volt a sorsa. Nekünk viszont végre van lehetőségünk szembenézni mindezzel, átmenni a krízisen, darabokra hullani, majd feltámadni egy egészségesebb, teljesebb férfi lélekben.

Az utóbbi pár évben rengeteg családállítás zajlott a fenti témákban is, ami nagyban hozzájárult ahhoz a változáshoz, amiben vagyunk, ahhoz, hogy végre lehet minderről beszélni. Bár kollektív bűnösség valójában nem létezik, mégis ott él bennünk, férfiakban és nőkben egyaránt az összes bűn, melyet valaha egymás ellen elkövettünk. 

Mennyi fájdalmat okoztunk akár ebben az életben, akár a korábbiakban! Ahhoz, hogy fájdalmat okozz, nem szükséges rosszindulat. Sokszor épp azokat büntetjük a legkeményebben, akiket szeretünk.

A tettes bekerül az áldozat családi rendszerébe és fordítva. Minden fájdalom, amit másoknak okozol, valójában magadnak okozod.

Mindez túl sok. A családállítások mennek tovább, de mindig csak akkorát merítünk, amekkorát a lélek épp elbír. Ezzel együtt egyre több férfi társam jelenik meg önismereti csoportokban, és lassan, de biztosan egyre többen kerülnek kapcsolatba a saját érzéseikkel.

Végre beszélünk mindarról a fájdalomról, amit a saját életünk és az őseink révén magunkban hordozunk, és, ami nem olyan rég még a tabu kategóriába tartozott.

Emellett az archaikus férfi értékeit is kezdik egyre többen újra felfedezni. A hagyományőrző körök, a lovasíjászat, a harcművészetek mind, mind az archaikus férfit keresik, azt, aki önazonos, van tettmegvalósító ereje, méltósága, tartása és kisugárzása. Ezt mind a kukába tenni?! Óriási hiba lenne. Mi másra van szükség az érzelmek tiszta megélése mellett, mint erre a sugárzó, örömittas erőre?!

A magyar néplélek a vereségek, a megalázottság és kiszolgáltatottság keltette fájdalmat és szégyent is túlélte. Most itt a lehetőség, hogy mindebből felálljunk. Igen csak tökös húzás lesz, ha megtesszük, de hiszek benne, hogy meg fogjuk tenni, mert - ha hiszed, ha nem, - elpusztíthatatlanok vagyunk. Erre több bizonyíték már nem kell.

A régi és az új már elindultak egymás felé. Amikor a találkozás megtörténik, férfi és nő is újra egymásra talál.

Kitartást és jó úton járást Drága Barátaim!