Halál

A Halál szép. Béke és nyugalom, többé nem fáj semmi. Kész idill. Nincs is kellemesebb hely a temetőnél, ahol langyos melankóliában elmélkedhetünk az elmúlás szépségéről, szükségszerűségéről, és az elengedés adta finom megkönnyebbülésről….

Ennyire azért talán mégsem egyszerű a dolog. Győzködheted magad arról, „hogy ennek így kellett lennie…”, „hogy ez Isten akarata…”, de ettől még rohadtul fáj, amikor elveszítesz valakit, akihez egy minimális kötődésed is volt, akihez emlékek fűznek.

„Légy erős, lépj túl rajta!” Ahogy azt hallhatod időnként okoskodó ezoterikus hozzáértőktől. Ebben a témában a minden-tudó, kívülálló kibiceknek inkább nem osztok lapot. „-Még mindig nem dolgoztad fel?” „-Még mindig nem.”

Wass Albert egyik írásában arról számol be, hogy még gyerek korában, mindig, amikor valamelyik családtagja meghalt, azt volt szokás mondani: „-Törődjünk bele, ez Isten akarata…” „Mintha Isten, mindig csak rosszat akart volna nekünk….”

Valójában a Halál mindenhol ott van. Annak idején ezt a Buddhista Főiskolán annyit mondogatták, hogy szinte közhely lett belőle. Biztosan én is sokat koptattam ezt a mondatot, pedig azt, hogy ez mit is jelent valójában, akkor még föl sem fogtam. Évekkel később értettem csak meg ennek a mélységét. Akkor, amikor felismertem, hogy vannak dolgok, melyek már nem jönnek vissza, és, hogy én is halandó vagyok.

Amikor nem tudod, mitől félsz, akkor a haláltól félsz. Attól, hogy valamit végérvényesen és jóvátehetetlenül elrontasz. Ma már azt is tudom, hogy ez törvényszerű. A hiba elkerülhetetlen.

Minden szakítás, egy halál. Egy sérülés, egy hosszabb lefolyású betegség, halál. Különösen akkor, ha nem múló szövődményei vannak.

Sokáig azt gondoltam, mivel minden betegség lelki alapú, egyszerűen csak helyre kell állítani a lelki gubancot, és máris minden rendben van. Ma már látom, hogy ezt a kis ’lelki gubancot’ helyre állítani, a legnagyobb feladat...

A ’rossz szokás’ azt jelenti, ártalmas szokás. Sokféle módon elindulhatsz a lejtőn. Lehetsz alkohol, vagy/és nikotinfüggő. Hajthatod a szexet, bulizhatsz, drogozhatsz, égetheted a két végén a gyertyát.

Ezek közül azonban egyik sem annyira ártalmas, mint mérgező gondolatokat engedni a saját, meztelen lelkedbe, vagy akár másokéba. 

Ha ez a tevékenység szokásoddá válik, eheted a legegészségesebb ételeket, jógázhatsz, szívhatsz tisztított levegőt, valójában halálra ítélted magad, és ettől senki sem tud megmenteni. 

Mindig érdekelt, hogy azok az emberek, akik halálos betegségből gyógyulnak meg, azaz gyógyítják meg magukat, mit csinálnak másként, mint azok, akik ugyanabban a betegségben meghalnak.

Ha kicsit utána nézel valószínűleg Te is azokra az okokra bukkansz, amelyekre én.

Egy betegség mindig tanítani akar. Fel akarja hívni a figyelmedet arra, hogy valamit rosszul csinálsz, valamit nem értesz, nem látsz, valamit, ami nagyon fontos, ami életbevágó…

Aki meggyógyítja magát, az megérti ezt az üzenetet, és felhagy az ártalmas cselekvéssel, bármi legyen is az. Az is lehet, hogy elsőre nem érti, de nyitott és bátor szívvel keresi az okot, és kész elengedni ragaszkodásait.

A másik ok a gyógyulásra, hogy az illető megbarátkozik a halál gondolatával, hisz lehet, hogy már késő. Biztos, ami biztos, felkészül a halálra. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy minden világi ambícióját, földi vágyát elengedi, és csak a végtelenre összpontosít.

Számomra az egyik legmegnyugtatóbb és mégis legizgalmasabb könyv ’A Köztes Lét Könyve’, azaz a Tibeti Halottas Könyv. Ebből kiderül, hogy a halál, valójában életünk legnagyobb lehetősége, és, hogy nem csak élni, de meghalni is tudni kell. Furcsán hangozhat, de a jó halál, tanulható…

A 3. jelentős váltás pedig a határtalan optimizmus. Innentől kezdve, aki a gyógyulás útjára lép, többé egyetlen negatív, ártalmas gondolatot sem enged meg magának. Ez első látásra ellent mondhat az előző pontnak, de amikor itt tartunk, a saját halálunk gondolata már nem riadalommal, hanem nyugalommal, izgalommal és határtalan derűvel tölt fel.

Ez is egyfajta, nagyon pozitív halál.

Egy addig aggodalmakkal, elfojtásokkal, rosszindulattal és mérgező gondolatokkal teli élet hal meg, és a poraiból megszületik egy bátor és bizakodó, szeretettel és tudatossággal teli másik. Akik ezt a váltást megcsinálják, azoknak tulajdonképpen mindegy, hogy meggyógyulnak vagy meghalnak-e.

Akiknek nem mindegy, azok mi vagyunk, a hozzátartozók.

Még egy nagy mester halála is megrázó lehet, aki az elmúlásra derűs szívvel tekint. Az életébe görcsösen kapaszkodó, halálfélelemmel teli szerettünk haldoklásának tanújának lenni, borzasztóan fájdalmas dolog. 

Lehetnek pontok, ahol a mi fájdalmunk még erősebb, mint az övé.

Egyszer egy tibeti mester, aki éppen haldoklott, szétnézett tanítványainak szenvedést tükröző arcán, és így szólt: „-De rossz lehet nektek! Rettenetesen néztek ki… Én békében vagyok.”

Nem rég, a Holdvilágárokban kirándultunk. Már hazafelé tartottunk, mikor a lábunk előtt, egy pici, összekuporodott, kölyök pelét vettünk észre. A pici rágcsáló várta a halált. Kieshetett a fészekből, és most ott ült az úton, nyakán egy hatalmas, ronda dögléggyel.

Elkergettük a legyet és elkezdtük megtisztogatni a légy petéktől. A riadt kis jószág, csak tűrte a bonyolult procedúrát, míg végül elkezdett megelevenedni, mocorogni. Úgy tűnt, nincs komoly baja, csak lesokkolta a nagy esés, viszont a fészkébe már akkor sem rakhattuk volna vissza, ha tudjuk, hol van.

Meghoztuk hát a döntést, hazavisszük, hogy kapjon még egy esélyt a túlélésre. Izgalmas utunk volt hazáig, ahol komfortos cipős dobozt rendeztünk be neki, forgáccsal kényelmesen beszórva. A kis jövevény egészen hozzánk szokott. Még az úton kapott egy kis vizet, otthon meg tejet is. A szőlő nem ízlett neki, de a fügébe úgy fúrta bele magát, mint egy kis rakéta. Kétség nem fért hozzá, új barátunk megmarad.

Felneveljük, és szép, erős pele lesz belőle. Az éjjel nem sok alvást engedett. Körbe, körbe rohangált a cipős dobozban, és keservesen vinnyogott. Csak a kezemben nyugodott meg. Odút formáltam a tenyeremből, ahol elaludt, de mikor visszatettem a dobozba, kezdődött előröl az egész. Hajnaltájban már nagyon fáradt voltam, így kivittem a konyhába a lakosztályával együtt.

Reggel nagy megkönnyebbülésemre láttam, hogy él, és jóízűen alszik. Megnyugodtunk, hogy minden rendben van, elláttuk munícióval, és magára hagytuk, hogy pihenjen. A dolgok eléggé elhúzódtak, és jó néhány óra eltelt, mire vissza értünk. Akkorra már neve is volt. Pukkának hívtuk. Nagyon megszerettük, fel akartuk nevelni, de Pukka nem várt meg minket…

Teste mozdulatlanul hevert az almon, nem szaladgált, nem is lélegzett többé. Talán nem volt jogunk beleavatkozni az erdő farkas törvényeibe, talán hibát követtünk el azzal, hogy magára hagytuk, de mindenképpen békésebben távozott így, mintha kíméletlenül bedarálja az erdő, anélkül, hogy még egy kis szeretetet kaphatna valakitől.

Végül kinn, a telken hamvasztottuk el, a dobozkájával együtt.

Nem gondoltam, hogy ennyire tud fájni, hogy ennyire tud hiányozni.

Az együtt töltött nehéz éjszaka ellenére, jól esik most meggyászolni ezt a kedves kis lényt.

Úgy érzem, hogy ő választott minket, és igyekszem ajándéknak tekinteni, hogy, ha rövid ideig is, de részt vehettem az életében.

Önmegtartóztatás

Te sokszor találkozol ezzel a kifejezéssel? „-Önmegtartóztatás, gyakorolj alázatot!” Szinte hallod, ezt a jógás és spiri körökben oly kedvelt mondatot. „Csak azért alázlak, hogy segítsek leépíteni az egódat…” Ez is nagy kedvenc, ugye? Mert az egónak nincs is jobb szórakozása, mint mások egójának ostorozása. Ha valaki szét akarja csapni az egódat, azért inkább légy óvatos. Valószínűleg felpuffadt egóval állsz szemben....

Mindig találsz olyanokat, akik készséggel és nagy örömmel végzik eme nemes cselekedetet. Légy pici, légy szerény, húzd össze magad. Legjobb, ha nem is látszol. Inkább gyakorolj alázatot.

Nagy divat ma a szerénység megszállottjának lenni. Van, aki ki megy Indiába, és direkt a legszemetebb mestereket keresi, mondván, igaz, hogy egy vagyont fizettem érte, de legalább jól móresre tanította a csúnya, gonosz egómat… Úgy látszik, tényleg ennyire betegek vagyunk…

Vigyázat, előre szólok, sajnos beindult az ’észosztó Gergő’ – üzemmód. Mindentudó Nagyanyám, most levenné bölcs bagoly szemüvegét, és szigorú arccal imígyen szólana: „Na, akkor mondom…” A folytatás nem minden esetben tűri a nyomdafestéket, de azért én igyekszem visszafogni magam.

Saját tapasztalataim alapján, a következő módon foglalom össze, az egóval kapcsolatos tévhitek széles tárházát:  

1.     Szeretjük azt gondolni, hogy ’nekünk van egy egónk’. Hogy kinek van, mije?  Még a gondolat is mókás, hogy ’én birtoklok, egy egó nevű dolgot’. Ilyet csak az egó képes gondolni, melynek egyik kedvenc játéka épp a birtoklás. Amikor tehát azt gondoljuk: ’nekünk van egy egónk, a birtokviszony (sajnálatos, ám elkerülhetetlen módon), éppen fordítva van.

2.     ’Minden szenvedésem oka, az ego.’ Ugye, milyen klasszikus?! Az egó nem azért van, hogy neked rossz legyen, hanem azért, hogy életben maradj. Hogy miként is lehet az egót erre használni, azt az iskolákban persze nem tanítják, nehogy ’le egoistázzák’ a bátor, céltudatos és nem utolsó sorban praktikus tanárt.

3.     Ha sikerül megszabadulnom az egómtól, majd boldog/megvilágosodott/szent, stb. LESZEK!!! „Hát nooormális?!” Ez kérem, az egó legnagyobb csapdája. Azt, hogy vagy, voltál és leszel, az egónak köszönheted. Az egó adja lényed szűkre szabott keretét. Ha nincs egód, Te sem vagy, mert megszűnik minden, ami Téged a Végtelentől elválaszt. Nem te vagy boldog, hanem a boldogság van, és ez így van a megvilágosodással is. Ezekre a dolgokra nem lehet gyúrni…

4.     Akinek fejlett egója van (Mintha egy kövér háziállatot tartana, nem?), az egoista… Akinek fejlett egója van, az valójában tisztában van a saját, jól felfogott érdekével, így kevésbé megvezethető, biztonságban és többnyire jól érzi magát. Nem fél Tőled, ezért nem is akar elnyomni sem. Tehát bármilyen hihetetlen is, a fejlett egójú ember, jó társaság. A túlburjánzott egó, és a gátlástalanság, nem egy egészséges egó velejárója, sőt. Ezek sokkal inkább az elnyomott egó furcsa, beteges kitüremkedései.

5.     Végül következzék az egyik legjobb – és ezzel végre sikerül visszakanyarodnom eredeti témámhoz – ’Van olyan gyakorlat, amit, ha sokat csinálok, elmúlik az egóm…’ Ez a tévhit valószínűleg sokakat kergetett már az őrületbe…. Megszabadulni attól, hogy ’Te vagy, Te’? Ettől a gondolattól nem nehéz begolyózni. Az ezt segítő gyakorlatot (például a rosszul értelmezett ’önmegtartóztatást’) meg nevezzük bátran Halálnak.

Mi lehet, hát a megoldás?

Az egó mentes állapot, az alázat és az önmegtartóztatás, érdekes módon függ össze. 

Mit is nevezünk alázatnak? Először is azt, hogy, bár te nem az egó vagy, mégis elfogadod, hogy együtt kell, élj vele. Nem bántod, szeretettel elfogadod, és megköszönöd neki, hogy megvéd. Más szavakkal, a helyén kezeled. Ezen kívül feltétel nélkül szereted és tiszteled magadat (azt a lelket, aki benned bontogatja szárnyait), továbbá, tiszteled és elfogadod mások egóját is (még akkor is, ha azok éppen pöfeteg módra felpuffadtak a félelem és ön/létbizalom hiány következtében.).

Az egó szerepe, a védelem, így, ha egy egó-bajnokkal érezteted, hogy biztonságban van, a hisztéria rövidesen csillapodni kezd. Amikor az egó megnyugszik, az olyan, mint amikor ki süt a nap. Egyszerű és magától értetődő. Az alázat jele, ha ilyenkor mégis a hála jelenik meg benned. A lélek szabadon táncol, nincs halál, nincs félelem. Béke, és hála önti el a szívedet (halál, hála… jó ez a két szó együtt), és végtelen türelem.

Az egész teljesen paradox. Miközben tiéd a világ minden ideje (mert nincs idő, csak a végtelen most van), mindezt úgy köszönöd meg, mint isten ajándékát, mely bármikor véget érhet. Véget is ér. Nem a tiéd. Ez a fogalom nem is létezik ilyenkor. Ha megpróbálod birtokolni, abban a pillanatban elveszíted.

Csak benne lenni tudsz, azt is csak addig, amíg nem kapaszkodsz bele. Abban a pillanatban, hogy kívülről ránézel, hogy meg akarod fogalmazni, el akarod mesélni, vagy csak egyszerűen büszke vagy az élményedre, mert azt hiszed, hogy te hoztad létre, az él-mény meghal. Jó, jó, de hogy jön ide az önmegtartóztatás? Mitől tartóztatod meg magad?

Ha előszeded bármelyik vallást, mindegyiknél találsz egy erkölcsi kód rendszert, ami alapján élni érdemes. Ezeket a legegyszerűbben úgy foglalhatjuk össze, hogy légy jó magadhoz és másokhoz. Nem azért, mert így majd megvilágosodsz, vagy nagy szent leszel, hanem azért, mert e nélkül hozzá sem érdemes kezdeni semmilyen szellemi gyakorlathoz. Ez az alap. Ez teremti meg számodra azt a belső biztonságot, amitől az egó megnyugszik, és a lélek kisimul, láthatóvá válik.

Ha minden áron meg akarsz világosodni, felizgatod az egót, és kezdheted elölről az egészet. Először nyugodj meg, és engedd meg magadnak a biztonságot. Légy nagylelkű magadhoz.

Ne habzsolj! Valójában nem te habzsolsz, hanem az egó, ha úrrá lesz rajta a félelem. Ilyen például a ’kapuzárási pánik’.

Lássunk most néhányat, a pánikoló egó mondatai közül: „-Gyorsan szexelnem kell, mert aztán majd nem lehet…” Íme a lélek, egy lehetséges válasza: „-Dehogy nem. Bízz az ’Ég akaratában. Majd szexelsz, ha itt van az ideje. Ha meg nem lesz ideje, akkor meg úgyis hiába erőlködsz.” (Itt jegyzem meg, hogy az alázat biztos jele a fejlett humor érzék.)

Figyelj, jön egy kedvenc: „-Most kell, bezabáljak, mert holnaptól böjtölök…” Nincs szánalmasabb, mint egy éjfélkor, kétségbe esetten zabáló társaság, akik a nagy spirituális elvonulás alatti böjtre készülnek (dugi kaja a kéménynyílásba rejtve… -Ilyen van? -Szerinted leírnám, ha nem lenne?)

„-Gyereket kell, szüljek… most…” Ezt valószínűleg mindenki ismeri szegről, végről. Ez az egyik legfájdalmasabb.

Vannak dolgok, amiket nem lehet erőltetni.

Ilyen az önmegtartóztatás is. Az önmegtartóztatás, mértéktartást jelent. Szó sincs önsanyargatásról. Buddha kipróbálta az aszkéta életmódot is, de nem jött be Neki. 

Ő a középutat javasolja, ami egyforma távolságot jelent az önsanyargatástól és az élvezetek hajszolásától. A megvilágosodásért nem tehetsz semmit, csak engedheted a tudatodnak, hogy oda forduljon a lelked felé. Ez egy döntés, amit Te hozol meg teljes szabadsággal és felelősséggel. Pontosan erről szól az önmegtartóztatás. Ki látott már szomorú szentet?!

A szentek mindig örömmel mondtak le azokról az örömökről, melyek rövid életűek és csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmedet a Végtelenről.

Megfegyelmezed érzékeidet, örülsz az ízeknek, az illatoknak és elfogadod őket olyannak, amilyenek. Mentes vagy a két szélsőséges tudati attitűdtől: a ragaszkodástól és az elutasítástól. Ilyenkor a szexet és az intenzív érzeteket nem azért kerüljük, mert a lelki vezetőnk így látja jónak, hanem azért mert így könnyebb elkerülni a fenti szélsőségeket, és így tudsz magadban helyet engedni a Végtelennek, így tudod a saját lelkedet végre megízlelni.

Óriási felismerés volt, mikor rájöttem, miért utálok böjtölni. Azért, mert ilyenkor nem ehetek. Aztán egyszer csak ott volt a megoldás gondolata is: "Dehogy nem! Ki tiltja meg? Akkor eszem, amikor akarok. Most épp nem akarok. Én döntöttem így." Ettől kezdve nincs bajom a böjttel, mert ilyenkor a felelősség ízétől bőven jól lakom.

Az önmegtartóztatás a Te döntésed. Nem sanyargatod, hanem szereted magad. Élhetsz a lehetőséggel, de el is utasíthatod azt. Tarthat egy ideig, tarthat egy életen át. Nincs benne erőszak. Ahogy egy kedves ismerősöm egyszer találóan megfogalmazta: „-Semmit sem kell, mindent csak lehet.”

Mantra

Neked mi a mantrád? Hogy nincs? Hogy, hogy nincs?! Olyan nincs. Mantrája, kérem, mindenkinek van…

Lássuk csak, mire is gondolok. Ismerős ’kedvencek’ például a „Már megint…” kezdetűek. „Már megint feltúrták a k…va 4es, 6ost!” „Már megint el fogok késni!” „Már megint én szívok!” Stb….

Szép csendben duruzsol a füledbe, akár egy pihentető program.

Lehetne  még hosszan sorolni a listát, de minek? Már most belefáradtam…

Ész-osztó Gergő „már megint” mondja a magáét…

Egy árnyalatnyival komolyabbra fogva a szót, a számtalan lehetséges fordítás és értelmezés közül én a mantrát, leginkább ’az elme eszközének’ szeretem tekinteni.  

A mantra, mint az elme eszköze, ha tetszik; járműve. Hogy ez mennyire tudatos, és, hogy merre visz, azt már mindenki maga dönti el.

Sokféle, klasszikus értelembe vett mantra létezik. 

Vannak ’bija (azaz mag) mantrák’, vannak ’shanti (azaz béke) mantrák’ és az egyes, spirituális minőségekhez tartozó istenségeknek is meg vannak maguk mantrái. Mantrákat használnak a különböző hindu, buddhista, muszlim és keresztény tradíciókban egyaránt.

Működésük egyetemes, és eredetük arra az időre vezethető vissza, mikor még a szavaknak teremtő erejük volt. Még a világ teremtését is innen eredeztetik szinte minden vallásos hagyományban. 

„Kezdetben vala az ige, és az ige Istennél vala, és az ige Isten vala.” – ahogy az Ó Testamentumban olvashatjuk.

A manapság rendkívül divatos, minden valamire való, spirituálisan túlfűtött egyén testére ’kötelező módon’ feltetovált, jóga stúdiók falát muszájból díszített, ’Aum’ szótag is méltán híres és népszerű, hiszen ez az első mantra, mely a világ teremtésével egyidős. Ennek zengetése foglalja keretbe a legtöbb jóga órát. 

Még a hírhedten materialista természet tudósok is ős-robbanásról beszélnek, amit nehéz elképzelni valamiféle hangjelenség nélkül.

A mantra tehát hang, a hang rezgés, a rezgés hullám, a hullám hátán pedig jól esik szörfözni.

Hogy működik, afelől semmi kétség. Már csak az útirányt kell meghatározni.

Hová szeretnél eljutni? Ez a kérdés.

Mantrát lehet tudatosan és öntudatlanul is használni. Természetesen az utóbbi a veszélyesebb. Úgy szörfözni, hogy nem is tudod, hogy szörfözöl, eléggé vakmerő dolog…

Közelítsük hát meg praktikusan a kérdést.

Mindannyian belekerülhetünk olyan szituációba, ahol nagyfokú bölcsességre és tisztán látásra van szükségünk. Ilyenkor, ha vallásunk nem tiltja, nyugodtan használhatjuk ’A Végtelen Bölcsesség Bódhiszattvájának’, Manjushri-nek a mantráját. Ez a mantra már sok vizsga előtt segített abban, hogy erősen összpontosított tudatot érjek el.

  

Így hangzik: ’Om-á-rá-pá-cá-nádhi-hum’.  

Persze, ha egyáltalán nem tanultál, nem valószínű, hogy segít Rajtad, de a benned rejlő nyugalmat és bölcsességet mozgósítva, esetleg ki tudsz magadnak dumálni egy második esélyt…

Ha a szituáció nagyfokú együttérzést igényel, a megfelelő, tiszteletteljes hozzáállással (ez természetesen az előzőre is vonatkozik), segítségül hívhatjuk ’Csenrézit’, ’A határtalan Együttérzés Bódhiszattváját’.

Az Ő mantrája, a jól ismert ’Om Máni Pádme Hum’.

Egy időben rendszeresen használtam autó-stoppolásra, de mostanra ’le lettem tiltva’ az efféle huncutságokról, mert ez a tevékenység sajnálatos módon elősegíti a ’nincs pénzem’ mantra térnyerését, mely a csóróság meleg ágyaként, maga a fertő, minden kedves kibontakozni vágyó számára.

Ezzel vissza is értünk a kezdőponthoz, azaz, a ’Neked mi a mantrád?’ kérdéshez.

Az öntudatlanul ismételgetett mondatok, bizony könnyen 'önbeteljesítő' jóslatokká válhatnak, azaz (ne legyünk naivak) válnak.

Vajon melyik uralkodó örülne annak, ha országában csupa boldog, szabad és tudatos lény lakna? Ugye, hogy költői a kérdés?

Valószínűleg a ’Jó Isten’ az egyetlen ilyen uralkodó (furcsa is ezt a kifejezést használnom)… Nem hiába gondolták már a középkorban is, hogy igazságra és boldogságra egyedül a Mennyek Országában lelhet az ember…

A lényeg tehát annyi, hogy, ha magadnak és nem a ’Nagy Testvérnek’ akarsz jót, kénytelen vagy tudatosítani automatikusan pörgetett mantráidat, és, ha azok nem oda visznek, ahová jutni szeretnél (például a kétségbe esés szélére, önbizalmad és önbecsülésed teljes összeomlásába, vagy, ’ne adj Isten’ a katatón, mélabús, halálváró depresszióba), érdemes lecserélni őket a Neked megfelelőekre.

A közkedvelt ’Válság van, jön a baj. Nincs pénze az embereknek (pl: jógára, vagy bármire, amit tanítani szeretnél)…’ - mantrát például, érdemes máris jó messzire elhajítani és helyette találni valami célravezetőbbet.

Nekem életmentő a saját, tudati transzformációmhoz például a ’Minden élethelyzetben tökéletes létbizalmam (micsoda varázsszó!) vezérli gondolkodásomat pozitív, áldásos irányba.’ - mantra. 

Amikor a dolgok látszólag összefognak ellenem (Veled is történik ilyesmi?), és ezért a jogosnak vélt kétségbeesés kerülget, igyekszem bedobni az ’Akármi történik velem, értem történik és mindig, a számomra legáldásosabb módon alakul.’ hit-erősítő mantrát.

Mert a ’hit’ egy olyan dolog, ami nélkül a spirituális útkeresésünk sajnos halálra van ítélve. 

A hit azt jelenti, hogy tántoríthatatlan bizonyosságod van a saját sikeredben (ami jóval több, mint csak a saját sikered) és az Univerzum támogatásában még akkor is, ha minden jel ennek épp az ellenkezőjére utal.

Erre bátorított Jézus is, mikor azt mondta: „ha csak akkora hitetek is van, mint egy mustármag, hegyeket mozgathattok vele.”

Egy próbát megér, nem?     

Kundalini

Neked mi jut eszedbe a ’kundalini’ szó hallatán? Egy összetekeredett kígyó, a legalsó energia központban? A ’föld elemmel’ való kapcsolat legalapvetőbb szimbóluma? Esetleg egy fehér turbános nő elborult tekintettel?

Amennyire én látom, a jóga is ki van téve a szélsőséges megközelítési módok veszélyének.

Sokszor háborgunk az oly divatos, fitnesz jóga egyre nagyobb térnyerésén. A ’feszes popsi, égjen a zsír’ hozzáállás, és a spiritualítás-mentes, ’Mc Donalld’s Jóga hisztérikus nyálverése bizony sokaknál kiveri a biztosítékot...

                         

Van azonban egy nem kevésbé hisztérikus, másik véglet is. Ez pedig nem más, mint 'az egó türelmetlen megvilágosodás kergetése’.

Azt hiszed, ha eleget fizetsz egy megvilágosodás referensnek, majd lerövidítheted az időt? Ha ez így lenne, a világ leggazdagabb emberei mind Buddhák lennének, nem gondolod?

Odáig sokan eljutunk, hogy a magasabb, spirituális minőségek megvalósításához, a kundalini felébresztésén keresztül vezet az út. Nem mindegy azonban, hogyan is történik ez a felébresztés. Veled is előfordulhat, hogy rosszkor és nem megfelelően ébreszt fel valaki, és ilyenkor lehet, hogy morcosan reagálsz.

Nem egy műszaki kütyüről van szó, amit bármikor ki, be kapcsolgathatsz. A Kundalini nem játékszer!!!

Ő egy istennő, akihez kellő tisztelettel érdemes csak közelíteni. Összetekeredett kígyó alakban szunnyad a legalsó energia központunkban (’Gyökér Csakra), és, ha spirituális mohósággal ráversz egy bottal, hogy ébresztő, akkor megmar, és teljesen jogosan…

A ’kundalini szimptómák/szindrómák’ –ról már a wikipédián is olvashatsz. Egész kiterjedt irodalma kezd lenni a neten.

Többféle 'élménybeszámoló' létezik. Általában először jönnek a kellemesebb élmények, fény és hangjelenségek, aztán átveheted mások érzéseit, égő fájdalmak lesznek úrrá egész testedben és lassan teljesen elszakadsz jól megszokott világodtól... 

Ha nincs ilyenkor a közeledben valaki, aki tudja, min mész át, és, aki segíteni tud, akkor bajban vagy. Ez a folyamat hosszú évekig eltarthat. Kellett neked izomból gyúrni a mágikus képességekre…

Jó, jó értem… Akkor nem megyek olyan helyre, ahol első alkalommal mindjárt felpiszkálják a kundalinit. Én csak békésen jógázgatok, semmi spirituális kísérletezés.

A baj az, hogy korunk hisztérikus társadalmában a kundalini már eleve fel van piszkálva!

Vajon hány szexuális inger ér egy férfit, egy átlagos napon? Nem nézek tévét, nem olvasok szex lapokat, de, ha lemegyek a Blahán a metróba, a létező összes reklám felület nyomja bele az arcomat abba, hogy itt a bikini szezon…

Kimész az utcára, és ordítanak a fehérnemű reklámok. Egy képet nem tehetsz magadévá... Az üzenet pedig az, hogy mindig sóvárogjál, akarj valamit, amit nem kaphatsz meg. Ha mégis, akarj többet, jobbat, újat. Nőként pedig megkapod az állandóan változó trendeket. Ilyen ruha, olyan táska...

Soha nem lehetsz elég jó nő, elég jó pasi (Férfi? Ezt a szót már lassan nem is ismerjük…).

Sorsunk, az 'elérhetetlen' folytonos hajszolása és az állandó kielégületlenség.

A véget nem érő szexuális és egyéb ingerekre a kundalini morcos kígyóként reagál, akkor is, ha semmilyen ezt célzó szellemi gyakorlattal nem provokáltad.

A szexuális aberráció fénykorszakát éli! Az elfojtások sosem vezettek jóra. Senki nem tanítja meg, mit csinálj a felkorbácsolt energiáiddal, indulataiddal. Nem gondolnád, mire képes egy híradó!

Nem barátom, a Kundalinit nem felpiszkálni, hanem először is megnyugtatni kell. Majd, ha megtanultad tisztelni, majd, ha Te magad is megnyugodtál és tiszta szívvel gyakorlod a ’Türelem Nemes Erényét’, talán egy igaz tanító is megjelenik az életedben, aki a szintednek megfelelő gyakorlatokkal vezet át ezen a hihetetlen, szellemi alkímián.

Addig pedig nincs más hátra, mint visszatalálni a legtisztább forrásunkig, az ősi magyar mesékig, mivel ezek hordozzák az ártatlanságunkat. Legyünk méltók a védelemre, és őrizzük tudatosságunkat, mert egy beteg világnak egészséges emberekre van szüksége.