Trataka – ’Nézd a lángot!’

A jógában a ’sat karma’ vagy ’sat kriya’ néven ismert tisztító gyakorlatok között van egy ’trataka’ nevű gyakorlat, mely röviden arról szól, hogy pislogás nélkül nézel hosszabb ideig (30 vagy több másodpercig) egy vizuális objektumot, lehetőleg egy gyertya lángját (szemüveg és kontaktlencse nélkül!).

A szem rövidesen erősen könnyezésnek indul és a pislogási reflex leküzdése komoly erőfeszítést igényelhet. Egy idő után végre behunyhatod a szemedet, és az összedörzsöléssel felmelegített tenyeredet addig tartod a szemed előtt, amíg a szem ki nem piheni magát és el nem lazul. Ez után lassan lecsúsztathatod a tenyereket a szemed elől, és jöhet a következő kör. Érdemes 3x, 4x megismételni.

Ez a gyakorlat tisztítja a látást és nyugtatja az elmét, emellett számos egyéb szempontból is izgalmas hozadékai vannak.

A szánkhja filozófiában az érzékszervi tapasztalás úgy épül fel, hogy minden egyes érzékszervhez tartozik egy lételem, melynek a minősége erősen meghatározza az érzékelés tárgyát.

Ebben a rendszerben a szemhez a tűz elem tartozik. A tűz elemhez kapcsolódik a fény, mint minőség és mint jelenség egyaránt. Ha belegondolunk, ez egészen logikus, hiszen a fény a látás egyik legfontosabb alapfeltétele és a fényt elsősorban a szemünkkel tudjuk érzékelni.

Van azonban egy bökkenő. Amíg a figyelmemet a szememen keresztül teljes mértékben az érzékelés tárgyának szentelem, ténylegesen a lángot látom. Most viszont, ahogy a láng szót olvasod, már nem azt a lángot látod, amit én, hanem azt a képet, amit az elméd, a fogalmi tudatban létre hoz a lángról.

Tehát az elme ’trükkjén’ keresztül, láthatod a tárgyat, annak tényleges jelenléte nélkül. Így látunk álmunkban, képzeletben, meditációban és így látnak a vakok is. Nem a szem lát, hanem az agy – mondják a hozzáértők – a szem csak közvetít.

Az elménk ugyanakkor ezt a ’trükköt’ nagyon ügyesen használja az érzékelés egész területén. Ezen alapszik társadalmunk vizuális működése, a kommunikáció, az internet, a reklámok. Tárgy nélküli információ bombázza az elménket feldolgozhatatlan mennyiségben, mely által a fogalmi tudatunk, pihenés nélküli, görcsösen feszült állapotba kerül. Pontosan azt teszi, amit a munka-mániás, ’work-aholic’ emberek. 

Magától már nem tud leállni, nem tud pihenni. Ha kell, a nem, kényszeresen dolgozik.

Ezt valamikor nagyon régen már a korai buddhisták is észre vették, és a Nagy Együttérzéstől hajtva kifejlesztettek egy végtelenül egyszerű, mégis hihetetlenül hatásos gyakorlatot.

Ez a gyakorlat arról szól, hogy az elme végre eldobja a térképet, és helyette hagyja, hogy az érzékszerv elmerüljön a neki megfelelő tárgy közvetlen érzékelésében.

Ezt hívják közvetlen érzékszervi tapasztalásnak, mely vizuális esetben gyakorlatilag majdnem megegyezik a tratakával. A különbség mindössze annyi, hogy a közvetlen érzékszervi tapasztalásnál lehet pislogni.

A cél itt nem annyira a szem tisztítása, mint inkább az elme kikapcsolása, nyaraltatása valami távoli, egzotikus szigeten. Miközben az elme pihen, a látás teljességében, mint szeretők, találnak egymásra az érzékszerv, vagyis a szem és a látvány.

Gondolatok és mindenféle mentális működés nélkül időzz a látványban! A keresztény misztikusok valószínűleg ezt hívták szemlélődésnek. Ugye, milyen szép és mágikus a nyelv! Egy katolikus pap ismerősöm egy alkalommal egyszerűen csak ’bambulásnak’ nevezte ezt az állapotot, és azt mondta: „bambuljunk, mert bambulni jó…”

Ha most ezen felbuzdulva magad elé raksz egy égő mécset és teljes figyelmeddel megtiszteled azt piciny, érzékeny és megmagyarázhatatlan jelenséget, amit lángnak nevezünk, Te is az elme csendjét fogod megtapasztalni.

Hagyd, hogy a láng elégesse a gondolataidat. Hagyd, hogy minden megszűnjön, csak a láng maradjon. Emlékezz a tábortüzek nagy hallgatásaira. Kapcsold ki a rádiót!

Ha ehhez még hozzá teszed, azt a hihetetlen önfegyelmet, mellyel a pislogás reflexén úrrá tudsz lenni, a jóga egy új dimenzióját fogod megnyitni.

Valójában nem új, hanem épp hogy a legősíbb, de ez a mai, modern, fitneszjóga-világban bizony sajnos menthetetlenül elsikkad.

Ha a jógát úgy fogod fel, mint Igázást, azaz „a Tudat rezdüléseinek lebírását”, a test reflexei felett való uralom elengedhetetlenül fontossá válik.

Ayurvédikus szempontból a tűz elkezdi majd kinyomni a vizet, azaz először csak könnyezel, aztán meg szépen szólva taknyod, nyálad egybefolyik, de Te csak tarts ki rendületlenül. Erősítsd az akaratod, lazítsd magadban az ellenállást!

Mivel a szem csupán érzékszerv, és a tényleges látás az agyban, azaz az érzékszervi tudatban történik, a láng, a szemen keresztül, mint fény, ide is elhatol. Márpedig a ’tudatba fényt vinni’, még akkor is jól hangzik, ha különösebben nem gondolsz bele.

Fényt, azaz világosságot gyújtani a Tudatban, jelenthet akár megvilágosodást is. „S lőn világosság…” Ugye?!

Ahol fény van, ott nem marad meg a homály, legfeljebb megjelenik az árnyék, ahová viszont megint csak lehet vinni fényt. Ha a tudatodba viszel fényt ilyen egyszerű és közvetlen módon, mint láng-nézés, akár tratakával, akár közvetlen érzékszervi tapasztalással dolgozol, a saját tisztánlátásodat alapozod meg.

Azt javaslom tehát, hogy bármennyire nagy is a hajtás pörős, felgyorsult világunkban, állj meg időnként, dobd el egy kicsit a térképet és küld szabadságra az elmédet. Hadd frissüljön fel a valóság közvetlen tapasztalásában.

Mert, ahogy a ’Békés Harcosban’ is elhangzott: „Olyan nincs, hogy semmi sem történik….”   

’Más’ jóga versus Prana Vasya Yoga

Pár napja Gabival arról beszélgettünk, mi a különbség az általa oktatott, 2-féle jóga stílus, a ’Más’ (Mysore Ayurvedic Style) jóga és a Prana Vashya között. 

A Más jóga, Gabi saját fejlesztésű jógája, melyet most a jógaoktatói tanfolyamon is tanít, a Prana Vasyát pedig tavaly tanultuk Indiában, így mindkettőre van némi rálátásom.

Miközben a kettő közti különbségen elmélkedtem, az, az ötletem támadt, hogy akár két határozottan eltérő hatású borhoz is hasonlíthatnám őket.

A Prana Vasya erős, száraz, vörösbor. Könnyen és gyorsan a fejedbe szállhat, de ha ésszel iszod, az általa nyert emelkedett állapotot kontrol alatt tudod tartani, tehát a fölerősödött érzékek és a duhaj, nagy jó kedv ellenére sem fogsz az asztal alatt mászni tőle.

Fontos tudnivaló még, hogy egyes egzotikus borokhoz hasonlóan, a Prana Vashya íze annyira markáns, hogy elsőre valószínűleg nem fog túlságosan ízleni, hacsak nem épp erre az ízvilágra vágysz. Második kóstolásra viszont lényegesen finomabbnak találod majd. A teljes függővé váláshoz azonban nagyjából egy hónapos, napi szintű fogyasztása szükséges. Nem alkalmazkodik hozzád, Neked kell hozzá idomulni. Ez a bor nem ismeri a kompromisszumot.

Ha azonban kitartó vagy, áldásos hatásaként élénkebb, mégis nyugodt és kiegyensúlyozott személyiséggé válhatsz, aki stresszesebb szituációkban is meglepően jól tud majd reagálni a helyzetre. Egyszóval a fizikai és a mentális immunrendszeredet egyaránt megerősíti, törhetetlen ellenálló képességet biztosítva a nehéz pillanatokban is.

A Más jóga szintén száraz, de jóval enyhébb fehérbor. A színe tiszta, világos, szinte átlátszó. Hatásában közel sem annyira mámorító, mint a Prana Vashyáé. Mikor fogyasztod, mintha hűsítő patakvizet innál, szinte fel sem tűnik, csak a kellemes utóízére figyelsz fel.

A Más jóga veszélyes. Úgy kerülsz a hatása alá, hogy fel sem tűnik. Lassan és észrevétlenül. Ellentétben a Prana Vashyával, a Más jóga alkalmazkodik Hozzád. Finoman belesimul a lényedbe és szelíd áramlatával megtolja a kreativitásodat.

Még nem tudod, hogy függő vagy, de már az vagy. Fogyasztása oly természetes, mint a reggeli kávé vagy tea iszogatása, de az íze szerényebb. Akár víz és a levegő. Az tűnik fel, ha nincs, ha kimarad. A véreddé vált, és csendesen fejti ki mélyen transzformáló hatását.

Az általa nyújtott védelem passzívabb, anyaibb védelem. Nem Te keményedsz hozzá a kemény helyzetekhez, hanem a stressz puhul ki általa. Te vagy az, aki másként látod tőle a szituációt. A megoldás magától megmutatja magát, s a problémát sokszor olyan szögből tárja eléd, ahonnét az már nem is problémaként van jelen, így nincs is szüksége megoldásra.

A Más jóga így, a megismerés és elfogadás jógája, míg a Prana Vashya az erőé és a fegyelemé.

Érdemes mindkettőben elmélyedni, hogy lásd, melyik hogyan hat a Te személyes lényedre. És még egy izgalmas ötlet. Ízleld a jógát úgy, mintha érett borok zamatát kóstolnád!

Az együttérzés anatómiája

Nem rég szembejött velem egy cikk, ahol azt kutatták, vajon milyen idegi működésre vezethető vissza az együttérzés, mint mentális reakció.

A jóga oktatói tanfolyamon épp az idegrendszernél járunk az anatómia blokkon belül, így meg is kaptam házi feladatnak, hogy foglalkozzam egy picit a témával.

Az, az igazság, hogy eléggé szkeptikusan állok az olyan kísérletekhez, melyek a különböző, lelki működésekre keresnek tudományos magyarázatokat.

Hallottam például egy kísérletről, ahol egy csimpánz babát elválasztottak az anyjától, és helyette egy szőrrel bevont drót anyát kapott. A drót anya mindig fel volt töltve csimpánz tejjel, így a táplálás, mint anyai funkció megoldatott, de szeretetet és törődést nyilván nem adhatott a kis csimpánznak. A kísérlet arra a kérdésre akart választ kapni, hogy mikor az így, szeretet és törődés nélkül felnőtt csimpánz anyává lesz, vajon képes lesz-e majd szeretetet adni az utódainak.

Na, mit gondolsz, mi lett az eredmény? A csimpánz természetesen pontosan azt adta, amit kapott, azaz steril, szeretetmentes, hideg táplálást… Ezúton küldöm mélységes gratulációmat a tudósoknak!

Pontosan az történt, amire minden, normális, érző ember számít. Épp, mint az ember-világban, miért lett volna másként? Ezért aztán érdemes volt tönkretenni egy csimpánznak és az utódainak az életét több nemzedéken keresztül…

Vajon egy tudós, a felbecsülhetetlen, nagy tudásával, hová teszi az érzelmi intelligenciáját, mikor ilyen katasztrófális döntéseket hoz?!    

Nincs más magyarázat erre a fajta kegyetlenségre, mint az, hogy nyilván a tudóst is „drót anya (röviden dr. anya)” nevelte fel.

A cikk, amiről beszéltem, a vagus nervusról, azaz a bennünk lévő leghosszabb idegről, a „vándorló vagy bolygó idegről” szól. Ez az ideg az agyat köti össze a zsigerekkel, és ezek között közvetíti az információáramlást.  

Már Darwinnak is feltűnt, hogy bizonyos esetben, például, mikor a saját gyerekünkről van szó, az együttérzés még az életösztönünknél is erősebb lehet. Nem egy olyan történetet ismerünk, ahol az ember, még, ha a saját élete árán is, de megvédte a gyermekét.

Az állatvilágban ez még zsigeribb módon működik. A kedvencem az a történet, amikor egy teljesen leégett parasztházban a tűzoltók egy szénné égett németjuhász kutyát találtak. Mikor odébb húzták a kutyát, alatta egy élő csecsemőt találtak…

Visszatérve a vagus nervusra, ez az ideg felelős azért, amikor mások fájdalma szinte nekünk fáj, legyen szó akár fizikai, akár lelki fájdalomról. Amikor szó szerint összerándulunk, ha valaki a kalapáccsal nem a szögre, hanem az ujjára ver. A cikk arra is rámutat, hogy ezen idegi alapon arra is determinálva vagyunk, hogy mások szenvedését ne csak átvegyük, de csillapítsuk is.

Figyeld csak meg, mikor valaki panaszkodik neked, vagy a problémáiról, bajairól beszél, ösztönösen azon kezdesz dolgozni, hogy megoldjad ezeket. Úgyszólván gyárilag belénk van kódolva a segítő szándék.

Ez a mai önös világban nem tűnik túl praktikus működésnek. Hurrá, megvan az együttérzés idege! Gyorsan vágjuk ki, és nincs több bajuk! Végre foglalkozhatunk csak magunkkal… „Sajnos” nem ilyen egyszerű a dolog. A testünkben lévő legnagyobb idegről van szó. Enélkül elpusztulunk…

Miért olyan fontos az együttérzés?

Míg a legtöbb emlős utódja egyből képes önállóan talpra állni, táplálékot találni, az emberi újszülött a legkiszolgáltatottabb lény a földön. Segítség nélkül nem maradhat életben. Együtt a 3 napos kerti munka fél nap alatt megvan, együtt jobban esik az étel, jobban esik a szórakozás. Még az öröm is teljesebb, ha megosztjuk egymás közt. Kezdetben az egész társadalmunk egymás kölcsönös segítésén alapult.

A buddhistáknál a Nagy Együttérzés (Mahá Karuná) olyan erénynek számít, mely megelőzi még a bölcsességet is. Az érzelmi intelligencia minden más megértésnél fontosabb. Félre ne értsd, nem valami nyálas, pityergős sajnálatról van szó! Itt az együttérzés rendkívül praktikus tudati mozdulatot jelent. A legfőbb megvilágosodás a cél, és ehhez fel kell, oldjad a határaidat. Nem egyedül vagy, hanem mindenki vagy. (A Nirvána nem megsemmisülés, hanem megmindenülés!) Amíg bárki (és bármi) a világban szenved, te is szenvedsz. 

Eközben paradox módon azt is tudják, hogy egyik lénynek sincs valódi, önálló léte, így, a lények sokasága és sokfélesége voltaképen illúzió, az ős-tudatba csapódott bomba véletlen balesete csupán.

Na, ezek után próbálj meg együttérző lenni! 

Van a tibetieknek egy együttérzést fejlesztő meditációjuk, a Tong Len. Ez a gyakorlat úgy néz ki, hogy magad elé képzelsz számtalan féle szenvedést, amelyen a lények sokasága megy keresztül (tipp: híradó), majd elképzeled, ahogy ez a szenvedés egy nagy, szürke felhővé alakul felettük. Ezután minden egyes belégzéssel magadba szívod ezt a szenvedés-felhőt és minden kilégzéssel a belső lelki békédet, örömödet fújod ki rájuk.

Nem veszélyes ez a gyakorlat? A mi szintünkön nem. Az önfeláldozó németjuhász kutya szintjén igen…

Egyszer, egy rendkívül fejlett tudatú, tibeti mester addig és olyan hatásfokkal gyakorolta ezt a meditációt, hogy végül halálos betegen egy kórházba került. Már drótok lógtak ki belőle, és a betegség az egész testében szétterjedt. A tanítványai mélységes fájdalommal vették körül. Többen sírtak, már, már a szívük szakadt meg, mikor a mester mosolyogva kinézett rájuk: „Szegények, de rossz lehet nektek! Szörnyen néztek ki…”    

Építő és lebontó gondolatok Matszjászana gyakorlásához

Újabb érdekes házi feladatot kaptunk a jógaoktató képzésen. Hogyan mesélnéd el a tanítványaidnak matszjászana (halpóz) gyakorlása közben az ászanáról szóló mitikus történetet, úgy, hogy annak tanulsága is legyen? Minderre összesen 7 lélegzetnyi időd van (1 lélegzetre belekerülnek, 5 lélegzetig tartják, 1 lélegzetre kikerülnek belőle).

Úgy tűnik, megint az intuíciómra kell, hagyatkozzak, ugyanis már maga a történet is meglehetősen kaotikus, és elég sokféle változat kering róla szerte a világban.

Az alap sztori úgy néz ki, hogy Síva, nagy megvilágosodását követően, éppen adja át a jóga esszenciáját párjának Párvatinak, miközben Matszja, Visnu első avatárja, félig ember, félig hal testben, galád módon kihallgatja Őket, és úgy, ahogy van, lenyúlja Síva minden tudását… Gyakorlatilag Ő, az első Visnu avatár lesz az első jóga tanítvány.

Ezt, mint tényt közlik, anélkül, hogy a történetben bárkinek a viselkedését is minősítenék.

Egy másik történetben, ugyanez a mitikus hős (Matsya) menti meg Manut, az első embert, a nagy Özönvíztől. Először figyelmezteti a várható vészre, majd elhúzza a bárkát az első szárazföldig, gondolom a Himalája valamelyik csúcsához. Komment, tanulság, vagy bármilyen magyarázat ehhez sincs. Teljesen ránk bízzák, mit kezdünk vele.

Nincs mese, nekem kell, előrántanom valami frappáns tanulságot mindebből.

Azért eléggé embert próbáló feladat ez. Ha megnézem, elsőre milyen tanulságok jönnek, csupa olyan dolgot kapok, amitől bizony könnyen rekeszizom sérvet kaphat a röhögéstől szegény tanítvány, különösen ebben a pózban.

Mondhatom például ezt: „Ha valakit ki akarsz hallgatni, feltétlenül halpózban tedd, mert így senkinek nem fog feltűnni, hogy hallgatózol…”

Vagy nézzük a másik történetet: „Ha özönvíz közeleg, figyelj a halakra. Nem tudhatod, melyikben rejtőzik Visnu…”

Na de félre a tréfát! Nézzük meg, mi lehet e történetek tanulsága, mai, nem kicsit romlott világunk számára. „Légy óvatos, ha valami új, szenzációs dologra jössz rá. Mindig ólálkodnak a közeledben olyanok, akik készséggel lenyúlják az ötleteidet. De akár meg is fordíthatjuk. „Légy résen, hisz bármikor bukkanhatsz lenyúlni való ötletekre. Alkalom szüli a tolvajt… „

Még mindig nem érzem, hogy karcolnám a lényeget. Ha az a végső tanulság, hogy senkiben sem szabad bízni, legjobb, ha veszek egy jó erős kötelet, és felkötöm magam…    

Nem, itt valami egészen másról van szó.

Egyszerűbb, ha magából, a pózból indulok ki.

Ahogy a fejtetőd a talajt érinti, a feje tetejére áll a világ, Te pedig, kitárt mellkassal, nyugodt, nyitott és befogadó állapotba kerülsz. Ebben a pózban annyira kiemelkedik a szív, hogy egyszerűen nem lehet rosszindulatot dédelgetni senki felé.

„Légy Te az a hegycsúcs, amin fennakad minden, ami igazán fontos. Engedd, hogy intuíciód hala elvezessen a megszabaduláshoz. A megbocsátásra, nem azoknak van szüksége, akikre neheztelsz, hanem Neked, hogy tovább tudj lépni.

Légy hát nyitott, és engedd el zavaró érzelmeidet. Engedd, hadd folyjék ki Belőled természetesen minden harag, félelem, szorongás, sóvárgás, ragaszkodás és betompultság. Most tudsz igazán könnyedén tanulni, üres tudattal. Engedd, hogy kitisztuljon Belőled minden akadály, és feltörjön legbelsőbb, kristály tiszta lényed hűsítő forrása. Mosd meg benne a lelked. Fújj ki magadból mindent, amire már nincs szükséged.”

Most helyezkedj kényelmes hanyatt fekvésbe, fejjel a tanárod felé, és hosszan fújd ki a levegőt. Megérkeztél. Végre jöhet egy igazán finom savászana.

Jó gyakorlást, jó útkeresést kívánok Neked.

Nap Üdvözet saját belső fókusszal

Neked teljesen tiszta, hogy miről szól a Nap Üdvözlet? Én sokáig nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Hogy fizikai szinten mire érdemes törekedni, arra hamar rájöttem, de, hogy, miként lesz ebből szellemi gyakorlás, az megválaszolatlan kérdés maradt. 

Most, hogy az oktató képzésen (F.Tóth Gabriellajóga - Yoga Alliance 200 órás, Ayurvédikus Jógaoktató Képzés) épp ezt kaptuk házi feladatnak, kihasználom az alkalmat, és írok egy gyors szösszenetet arról, hogy nekem mit sugallnak az egyes pozíciók, hátha Neked is hoz valamit az útkeresésedhez.

Jó olvasást, elmélkedést és gyakorlás kívánok hozzá.

Namaszkárászana: Simítsd ki lelkedet, hagyd távozni gondolataidat, üres tudattal fogadd be a végtelent.

Urdhvahastászana: Teljes lét-bizalommal feküdj rá az élet hullámaira.

Padahasztászana: Figyelj befelé, keresd gyökereidet, hallgasd Őseid énekét.

Ékapadászana: Ébreszd fel teremtő erődet.

Fél térdet lerak: Készülj fel a nehéz pillanatokra.

Dvipádászana: Tarts ki elveid mellett, elszánt fegyelmed tüze égessen.

Szasthanaga Namaszkára: Adj fel magadban minden ellenállást, oldódj fel az Univerzum akaratában.

Bhudzsangászana: Éld át a katarzist, szabadulj meg kötelékeidtől.

Bhúdarászana: Lépésről, lépésre mélyítsd tudásod, gyakorold a türelem nemes erényét. Most minden idő a rendelkezésedre áll. Nincs hova sietni.

Ékapadászana: Munkád gyümölcse lassan beérik. Tartsd fenn a figyelmed, őrizd méltóságod.

Fél térdet lerak: Engedd bele magad a tökéletességbe. Szívedbe most mély hála költözik. Mondj hálát ajándékaidért.

Ugró póz: Fényesíts magadban a „bölcsesség kardját”. Készülj az utolsó csatára.

Padahasztászana (felhomorítva): Tiszteld magad és ellenfeledet, mint bölcs tanítódat.

Padahasztászana: Készítsd magad a győzelem örömére, adj hálát gyengeségeidért, melyek megóvtak a gőg okozta vakságtól.

Felemelkedés egyenes karral, derékkal: Oszd meg örömöd, ünnepelj az Univerzummal, old fel határaidat.

Namaszkárászana: Olvadj bele a Föld szívének néma dobbanásaiba, vidd magaddal a békét, bárhová vigyen is utad.

Mivel senki nem mondta el, miről szól a Nap Üdvözlet szellemi része, kénytelen voltam kitalálni a saját verziómat, mely most épp így néz ki, de holnapra lehet, hogy megváltozik. Ezek után azt gondolom, a Nap Üdvözlet mindenki számára mást jelent, és minden pillanatban egy személyes, belső tartalmat hordoz.

Miről szól a Nap Üdvözlet? Jó kérdés, melyet érdemes gyakran feltenni. Az intuíciód tudja a választ.   

Otthonok és gazdáik

Tegnap nem bírtam már ellenállni a verőfényes jó időnek, és kijöttem a telekre, hogy egy kis Hamvas Bélai magányban rendezzem kusza gondolataimat.

Telkiig kaptam egy stoppot, onnét meg gyalog vágtam neki a maradék útnak. 

Közben, az ilyenkor kedvenc időtöltésemnek hódolva, a házakat nézegettem, melyek mellett elmentem. Érdekes dolog az, amikor nincsenek anyagi korlátai annak, hogy az ember milyen házat épít/tet magának. Ilyenkor igazán őszinték vagyunk. Mindent megmutathatunk, azaz inkább azt mutatunk, amit akarunk. Ilyenkor derül ki, mi az, ami fontos.

Azon már túl vagyok, hogy az anyagi bázis és a jó ízlés nem feltétlen járnak kéz, a kézben. Az viszont egy nagyon érdekes megfigyelés, hogy egy ház, miként tükrözi a gazdája személyiségét.

A legtöbben kacsalábon forgó kulipintyót építenek. Meg kell mutatnod, hogy ez mind a tiéd. Az Akropoliszt idéző oszlopoknak, a márvány medencének jól kell látszania. A kertben csak különleges növények lehetnek, de ezek semmilyen lényeges dolgot nem takarhatnak el. Különösen fontos, hogy a szomszéd is jól lássa, hogy a Tiéd még drágább, még előkelőbb. Látszódjon mind a két luxusautó, még a hiper-szuper garázsban, kocsi beállóban is. Különösen szórakoztató, amikor a szomszéd ugyan erre utazik… Folyamatosan megy a licit, kié a drágább, a jobb, a nagyobb.

Borzasztóan kimerítő lehet ez az életforma. Ha valami ennyire fontos, az csak a többi rovására mehet. Itt minden figyelmet a látszat fenntartása köt le. Mindennek látszania kell. Az egészet belül, az intimitás teljes hiánya jellemzi.

Akad néhány beton bunker is. Az ilyen ház rendkívül alacsony, szinte alig emelkedik ki a földből. Kőkerítés és apró, lőrésszerű ablakok jellemzik. Ez az otthon a tökéletes bizalmatlanság mintaképe. Az előzővel ellentétben, itt nem látod, mi van bent, csak sejted, hogy a pince nagyobb, mint az egész ház.

Ezek az emberek a világvégét várják. Jöhet az atomcsapás, ők lesznek az egyedüli, büszke túlélők…

A következő egy népies stílusban épült ház, faragott székely kapuval, bozontos kuvasszal. Itt sem bíztak semmit a véletlenre. Az ablakban kalocsai paprika füzér és magyar zászló. Nekem egyébként tetszik az összhatás, de azért itt is elgondolkodom egy picit. Kívül-belül magyaros szimbólumok tömkelege. „Igen, mi felvállaljuk.” Ez fontos, ezt éljük, ezt mutatjuk kifelé, befelé. Én akkor szoktam a saját teremben lépten,  nyomon felhívni valamire a figyelmemet, ha attól félek, hogy elfelejtem. Ha valami igazán természetes, vajon kell-e, hogy ennyire töményen legyen jelen? Persze ez az ő dolguk, ők így szeretik, és ez így rendben is van.

Itt gyerekek laknak és ők a legfontosabbak. Az udvaron kosárlabda palánk, a kertben játszó tér hintával, mászókával, hátul, a rézsű tetején, fára épített magasles, melyre nem csak létrával, de kötéllel is fel lehet mászni. Jó lehet itt gyereknek lenni! Mindez takarva is van meg nem is. Inkább érzem, mint látom, hogy a kertnek vannak intimebb, eldugott részei is. Ezeknek az embereknek a család az életük. Erről szól minden. Ezért dolgoznak, ezért hoznak áldozatot. A hatalmas kocsi inkább gyerekszállító kisbusznak tűnik. Szinte látod, ahogy nyáron a család robog le Horvátországba, a várva várt közös nyaralásra.    

     

Tovább menvén egy sor apartman házat látok. Na, itt vajon kik laknak? Minden ház ugyanolyan, még a pici, mikro kertben is ugyanúgy áll a sövény. A tervező megtervezte, a kivitelező megépíttette, majd eladta az új tulajdonosnak, aki csak beköltözött. Először furcsa ellentmondásnak tűnik, hogy bár semmilyen, személyességre való utalás nincs kinn, mégis minden ház falán, biztonsági kamerákra, komoly riasztó berendezésre hívja fel a figyelmet egy jól látható tábla. Az üzenet egyértelmű: „Tudjuk ám, hogy be akarsz törni, de ne is próbálkozz, mert jól fel vagyunk készülve…”

Ezek az emberek megvették, de nem tették magukévá a házat. Ez a ház nem otthon. Nem tették személyessé, mert nem akarnak kockáztatni. Mi van, ha jön egy válás, vagy egy újabb válság?! Valójában bármikor elvehetik tőlük ezt a házat, és ezt ők tudják a legjobban. Az egész, az ideiglenességről szól.

Most egy eldugottabb utcácskába térek be. Híd vezet keresztül a patakon. Kidőlt, bedőlt fakerítést látok, mögötte vadregényes kerttel. Gondozva is van, meg nem is… Ennek a kertnek önálló élete van. A növekedés itt szeretetet és odafigyelést kap, nem irányítást. A kert mögött fölsejlik egy pici parasztház. Hátsó része belesimul a rézsűbe. Az udvaron borostyánnal és muskátlival befuttatott szekér, a rézsű tetején szőlő. Semmi kétség, itt egy taoista nagymama lakik, aki mellékállásban boszorkány és javasasszony. A zegzugos kertbe lépve pedig egy másik világba kerülsz. Itt a varázslat a legfontosabb.

Mennyiféle ember, mennyiféle ház!

Lassan én is megérkezem. 

Már a nyaraló övezetben vagyok. Itt legalább 20 éve semmi sem változott. Kőből vagy fából épült vikkend házak, asztalka, szék, óriási veteményes kert, és az ablakból szól egy özönvíz előtti rádió. Ez a kertészkedő nyugdíjasok birodalma. Épp felém tart egy idős pár. Látszik, hogy, ha csak lehet, kinn vannak a kertben. Nap barnította, ráncos arcok és mosolygós szemek néznek rám. Néma fejbiccentéssel egymásra köszönünk. Egy végig harcolt élet van mögöttük, és, ahogy ma nem szokás, kitartottak egymás mellett. Most szó szerint a munkájuk gyümölcsét élvezik. Azt eszik, amit megtermelnek.

Ahogy az úton lefelé baktatok, eszembe jut az a kifejezés, amit kezdetben a buddhista szerzetesekre használtak, mikor azok szerzetesnek álltak és otthagyták a világi életet. Azt mondták, „az otthonból, az otthontalanságba távoznak”. Stílusos mondat lenne ma ez egy hajléktalan számára, de akkoriban ez egészen mást jelentett. Még nem voltak kolostorok. Erdőkben, ligetekben laktak, ott folytatták szellemi gyakorlataikat és azt ették, amit alamizsnagyűjtő útjuk során, a helyi lakósságtól kaptak. Otthonukat elhagyták, de nem azért, hogy ne legyen otthonuk, hanem azért, hogy az egész világ otthonuk legyen. Előfordult, hogy, ha a helyi lakósságtól túl sokat kaptak, vagy már régóta időztek egy helyen, szedték a sátorfájukat, és a lakósság nagy fájdalmára odébb álltak.

Teljesen felszámolták magukban az elkülönülést. Nem csak az otthonuk, de a tudatuk határait is lebontották, hogy minden ragaszkodást, sóvárgást, haragot és nem-tudást kiégessenek magukból. Az így megnyitott végtelen térben kap helyet a Nagy Együttérzés és a tökéletes szellemi uralom. Ez a Tudat Jógája. Nem rossz törekvés.

Egy időben volt az erdőben egy helyem, ahová időnként kijártam. 4 fa között volt, egy vízmosás fölött. Valamennyire körbe kerítettem, kövekkel, gallyakkal, készítettem avarral puhított fekhelyet meg egy kis tűzrakó helyet is hozzá. Egy sombokor ágai pont úgy hajlottak a hely fölé, hogy kisebb zápor esetén még az eső nagy részét fel tudta fogni.

 Azt a helyet még éjszaka is képes voltam megtalálni. Raktam egy kis tüzet, hallgattam az esti erdő hangjait, a bagoly vészjósló, mégis megnyugtató kiáltásait. Majd lassan, gondolataimba mélyedve elaludtam. Az erdőben mindig korán ébredsz, még napkelte előtt nem sokkal. Föléleszted a szunnyadó parazsat, hogy kicsit megmelegedj, miközben az ébredő erdő hangja és illata vesz körül, némi füstszaggal keveredve. Egyszer, egy ilyen reggel, éppen nyársonsült almát eszegettem, mikor hirtelen, az egyik fa mögül, egy kíváncsi, háromszögforma fej tekintett rám. Egy fiatal kamasz róka volt. Hosszú pillanatokig néztük egymást. Végül megszólaltam: „Éhes vagy, koma?” Erre kilőtte magát, mintha álomból ébredne, és villám gyorsan átnyargalt a vízmosás túloldalára. Ott, egy másik fa mögül még visszanézett, majd eltűnt a sűrűben.

Mikor pár éve visszamentem, már nem találtam meg a helyet. Ifjítás lehetett. Az erdészet kivágta az ottani fák nagy részét, hogy helyet és fényt kapjanak a fiatalabb növények. Ez a korszak, úgy tűnik lezárult.

Nekem is az új ötletek, az új gondolatok felé kellett nyitnom. Szép időszak volt, de nem bánom, hogy véget ért. Tovább kellett mennem. Most itt vagyok kinn, a telken, a birtokon. Idén először ilyen jó időben. Kezdődhet a munka.            

Melyik a legrégebbi ászana?

Előre szólok, hogy erre a kérdésre nem tudok választ adni.

Nem is biztos, hogy van rá bármilyen elfogadható válasz. Már a hagyomány is 84 ászanáról beszél melyet Síva tanított meg először hitvesének Párvatinak, azután meg a 7 Bölcsnek (a Szapta Rishik). Hogy ezek közül melyik a legelső arról nem nagyon van infó, talán mert ez a fajta hierarchia (első és legfontosabb), nem jellemző a jógára.

Az első jóga tanítás ideje természetesen mitikus korokba nyúlik vissza, miután Síva, (itt, mint Ádijógi, az első jógi) megvilágosodását követően, hirtelen transzba esett, és eljárta táncát, melyben a legvadabb önkívület (mostanában inkább önbevület), őrült megnyilvánulásai és a tökéletes nyugalom pozíciói követték egymást.

Mindez a Himalája hegyei, azon belül is a Kailásza felett történt.

3 dolog tűnik fel nekem ezzel a történettel kapcsolatban:

• ·        Mitikus idő,
• ·        Mitikus tér,
• ·        Az Ős-Jóga, mint vad táncmozdulatok és a tökéletes béke mozdulatlanságának sajátos találkozása.

A mitikus idő annyira régi időt jelent, ami már szinte túl van az időn. Egy olyan korban történt, ahol „még” nem volt IDŐ… Ha jól belegondolunk, ez inkább egy állapotot, mégpedig a tökéletes jelent jelenti, mely teljesen érintetlen a múlt és a jövő démonaitól.

Mindenki úgy jön a világra, hogy hoz magával egy olyan, archetipikus, ős-tudást, melyet tanulás nélkül is tud. Minden gyerek tuja, hogy néz ki a Boszorkány. A Királylányt pedig, állítólag még az afrikai gyerekek is szőkének rajzolják.

A mitikus tér és a mitikus idő ugyanígy, mindenki számára elérhető. Ez, az „ITT és MOST”, téren és időn kívüli birodalma.

Van a tibetieknek egy mitikus királysága, a Sambala, melyet, ha nagyon helyhez akarnak kötni, a Kailásza Hegység környékére teszik. A Sambala egy olyan királyság, ahol csak megvilágosodott uralkodók és megvilágosodott népek élnek. 

Ez a királyság később eltűnt, hogy a romlottabb korok embere ne találhassa meg. Érdekes kapcsolás, hogy ezek szerint, a romlottabb korok embere elvesztette kapcsolatát a jelen pillanattal, s talán éppen ez okozta romlását. Vannak azonban Sambalai Útikalaúzok, melyek az avatott olvasót elvezethetik ebbe a (most már) téren és időn kívüli birodalomba. Hogy ez az út valóságos út, vagy egyfajta szimbolikus, spirituális utazás, arról megoszlanak a vélemények. Az viszont feltűnik, hogy Síva első táncának helye és a Sambala birodalma ugyanott található.

A Kailásza Hegység a Manaszarovar Tóval, azóta is kedvelt zarándokhelynek számít, főleg buddhisták körében.

A jógát, és a megvilágosodott uralkodók királyságát tehát az Itt és Most Mitikus, Téren és Időn kívüli Birodalmában érdemes keresnünk.

Hogy ez az Ős-Jóga konkrétan milyen ászanákat is tartalmazott, az lehet, hogy mellékes ahhoz képest, hogy ezekben az ászanákban mi történik valójában. (Síva is csak 84-et adott át a 84 ezerből...) A fékeveszett tombolásban is megtalálhatjuk a tökéletes nyugalmat és a legmélyebb meditáció mozdulatlansága is lehet végtelenül intenzív. 

Lényeg, hogy mindkét állapot tökéletesen uralt legyen. Ebben az összefüggésben, a jóga, mint a tudatfolyamatok igába hajtása és a jóga, mint egyesülés, egyaránt értelmet nyer. Tudatosan jelen lenni egy magasabb vezérlésű, extatikus táncban, vagy követni az intuíciónkat egy elmélyültebb, meditációs állapotban, a jóga szempontjából, akár az érem két oldala is lehet.

Ha ezt megértjük, abban a hihetetlenül színes, heterogén világban is könnyebb lesz eligazodnunk, ami a mai Jóga piacot jellemzi, és ami egyébként könnyen összezavarhatja az  jelen pillanat varázsától elszakadt embert.

Jó gyakorlást és tisztán látást kívánok Neked.