"Szedd össze magad!"

Ezt a bejegyzést magamnak is írom, úgymond, ínséges időkre egy kis lelki muníciónak. Emellett talán Neked is lesz benne ismerős élmény, egy pár jó szó, arra az esetre, ha azt éreznéd, ellened fújnak a bírók.

„Szedd össze magad!” De sokszor hallottam ezt a mondatot, és hogy utáltam!

Annyira rázott tőle a hideg, hogy a valódi értelmébe bele se gondoltam idáig. Mi az, hogy szedjem össze magamat? Azt értem, hogy szét vagyok esve, de mi a fenét kezdjek ezzel a mondattal?

Aki szét van esve, az nem is biztos, hogy rálát a saját, szétesett részeire. Meg lehet Benned a szándék, és neki is állhatsz, mint egy puzzle kirakós elemeinek, de lesznek részek, amiket nem fogsz elsőre megtalálni. Nem találhatod meg, mert, ha meg lenne, nem tudtál volna szét esni sem.

Egy szétesett állapotban rendszerint azt sem tudod, mi az, ami hiányzik, nem hogy azt, hogy hol is keresd a hiányzó részed. Emellett a különböző személyiség részeid sem biztos, hogy ugyanazt akarják, míg végül, már Te sem tudod, melyik is vagy a sok közül. Nem csoda hát, hogy csak ülsz a földön magad elé bámulva, és azt sem tudod ki vagy, és mit akarsz. Ilyen állapotban nem tudsz cselekedni, nem tudsz döntéseket hozni.

Először meg kell, egy kicsit nyugodnod, kiemelned a fejed a homokból és szépen, csendben körül kell, nézned. Ha egy kosárlabda csapat lennél, most kéne időt kérned.

Olyan nincs, hogy mindenestül elveszíted magad. Hagyd az önsajnálatot, emeld fel a fejed, és nézd meg, mi maradt meg az egészből és mi az, ami hiányzik. Abból tudsz kiindulni, ami most is ott van körülötted. Például, akármekkora krízisben is vagy, az életed valamely területén (párkapcsolat, karrier, egészség, stb.), lehet, hogy megmaradt a humorod, maradt néhány barát vagy segítőkész ismerős, aki meghallgat, lehet, hogy van egy tanya, ahová kicsit elvonulhatsz rendezni a soraidat.

Háborúban nincs depressziós ember. Egy dolog számít ilyenkor: hogy életben vagy. Háború pedig akad bőven békeidőben is. Háború az, hogy a túlélésed érdekében folyamatosan dolgoznod kell. Nem állhatsz le, mert akkor bedarálnak a rendszer fogaskerekei. Háború az, ha a pozíciódra pályáznak, ha az élet el akar venni tőled valamit, amiről megszoktad, hogy azt gondold, a tiéd.

Számtalan háborút és kisebb csatát vívunk életünk során. Néha Neked is jogod van tűzszünetet kérni.

Szóval térjünk vissza az alapkérdésünkhöz: mi az, ami hiányzik? Mi kellene ahhoz, hogy újra egésznek érezhesd magad? Motiváció, hit, lelkesedés, új ötletek, felfrissülés? Kapcsolódás a gyökereidhez, egy szülői ölelés, egy nagyszülői áldás?

Sok minden lehet, ami hiányzik, és könnyen lehet, hogy az üresen maradt helyeket oda nem illő dolgokkal próbálod pótolni. Így kerülhet be a rendszerbe, mondjuk a fásultság, a csalódottság, az elkeseredettség és a félelem.

Ezek az állapotok könnyen megidézhetik az önsajnálat és a dagonyázás szellemét. Amikor valaki ilyen állapotban van, azt látod a szemén. Olyan, mintha nem is vele beszélnél, hanem magával, az Önsajnálattal. Az Önsajnálatnak pedig nem a helyzet megoldására van szüksége, csak a puszta sajnálatra.

Ez az állapot nem más, mint függés. Egy rossz álom, amiből fel kell ébredned, mert amíg alszol, csak még nagyobb veszélyben vagy.

Az ébredés pedig fájdalmas, könyörtelen és józanító. A temetéseden már hiába sajnálnak. „Jó ember volt, jól próbálkozott, de elbukott…” Jó kis sírfelirat, mi? "Szegény pára! Nyugodjék békében…" Ezzel Barátom, nem mész semmire. Ebből az álomból fel kell ébredned! Egy vödör jéghideg patakvíz a nyakad közé! Érezd, hogy csíp, érezd, hogy égeti a bőröd, érezd, hogy felébredtél, hogy jelen vagy. 

Háború van. Aki depresszióból ébred, háborúra ébred. Itt kérem, lőnek, és a töltények élesek. Ha eltalálnak, Neked annyi. Hideg fejjel, tiszta tudattal menj, és keress fedezéket magadnak. Később majd ráérsz átgondolni, hogyan tovább. Most csak a tett számít. Azt kell használnod, amid van.

Olyan ez, mint egy zen pofon. Lényege a kizökkentés.

Egyszer apám a következőt mondta egy nem túl átgondolt pillanatában: „Fiam, eljön majd az ideje, mikor neked is be kell, hajtanod a fejedet az igába…” Ezt bírta mondani, szó szerint. Le is ordítottam a fejét. Hát jót akar nekem, aki ilyet mond?

Később, egy letisztultabb pillanatban megértettem a mondat mélyebb értelmét. A ’jóga’ szó az egyesülésen kívül ’igázást’ is jelent. Igába hajtani minden öntudatlan működést, reflexszerű reakciót. Aki ezt teszi, szabadon cselekszik, mert tudja, mit, miért csinál, számol a következményekkel és vállalja a felelősséget a döntéseiért.

Az, hogy a jóga útjára lépsz, nem azt jelenti, hogy jógázol, nem eszel húst és szentiratokat olvasgatsz. Mindezt teheted öntudatlanul, mindenféle saját, mélyről jövő meggyőződés nélkül is.

Ha egyszer „bele hajtod a fejed az igába”, elszánt és kitartó belső munkába kezdesz. Szembe nézel magaddal, bármilyen szörnyű is a kép, amit látsz. Megismered, megérted és feltérképezed a saját, belső működéseidet. Innentől folyamatos szembesülés van, és már nem fordulhatsz vissza. Nem a Boldogság, hanem az Igazság megszállottjává válsz. Elkezdted, így végig is kell csinálnod, és az út cseppet sem lesz fájdalommentes.

Most jöhet a kérdés: Mi az, ami hiányzik a teljességhez, és mi az, amivel pótolni próbálod? A pótszer nem segít rajtad, csak elveszi az eszedet. "Öl, butít és nyomorba dönt," akár az alkohol, meg a drogok. Báránybőrbe bújt farkas, aki az anyaméh biztonságával kecsegtet, de valójában nem tudja megadni azt. Amit elvesztettél, benned van, kívül sosem találhatod meg.

Fontos, hogy mindezt meg tudd fogalmazni, fontos, hogy az elveszett részedet néven tudd nevezni.

Ha ez megvan, jöhet a következő kérdés: Hol és mikor veszítetted el? Erre a kérdésre már elindulsz befelé. Mélyen magadba kell nézned. Engedd, hogy a tekintetedet szeretet és bizalom vezesse. Több erőszakot nem tehetsz magadon. Engedd, hogy a válasz Rád találjon. Elég, ha megnyitod magad, és nyugodt, befogadó állapotba kerülsz. Nem csak Te keresed, amit elvesztettél, hanem Ő is keres Téged.

Amikor végre újra találkoztok, megtörténik a ’jóga’ szó másik jelentése, az egyesülés, kiegészülés. Egy újabb puzzle darabka került a helyére. Ilyenkor katarzis van. Ebben az egyesülésben olyan energia szabadul fel, mint mikor elveszett gyermek talál vissza a szüleihez. Biztonság van, szeretet van, találkozás van, Te pedig zokogsz, mert átengeded magadon az öröm fájdalmát.

Amikor teljesebbé válsz azáltal, hogy egy elveszett részedet visszakapod, feltámad az önbizalmad, a lelkesedésed és az életed újra felizzik, mint a parázs, ha megfújja a szél. Ilyenkor új lendület és karizmatikus erő ébred fel benned. A félelem helyét izgalom és vállalkozó kedv veszi át. Megnő a személyiséged vonzereje és olyan emberek keresik a társaságodat, akik azelőtt észre sem vettek.

Ez nem azt jelenti, hogy megvilágosodtál, és innentől csak kellemes tapasztalások fognak veled történni. A megvilágosodás sem jelenti a negatív, fájdalmas tapasztalatok megszűnését, csak azt, hogy innentől másként fogsz ezekre nézni. Elfogadod a fájdalmat is az élet részeként, így kevésbé fog fájni, és az életedben megjelenik a Derű.

Emellett ez az időszak alkalmas arra is, hogy kilépj a magány kalitkájából, és társulj azokkal, akik a teremtés folyamatában szegődnek melléd. A hasonló a hasonlót vonzza. Az ilyen, kiteljesült emberek megtalálják egymást, és közös terveket kezdenek szövögetni.   

Vigyázz, ne bízd el magad! Vannak még elveszett részeid. Újabb fájdalmas, belső utazásra kell, indulj, mikor itt van az ideje. Itt azonban már erősebb ön –és létbizalmad van. Bízol abban, hogy sikerülni fog.

És, hogy mikor jön el az ideje ennek? A kríziseid jelzik, hogy mikor állsz készen az utazásra. A veszteni valód, és, amit nyerhetsz az út során, egyaránt Te magad vagy. A ’Lélek sötét éjszakáján’ sajnos nem elég egyszer átmenned, de tudd, hogy minden utazás végén hazatérsz önmagadhoz, és egy újabb részeddel egészülsz ki.

Amíg bekötött szemmel és mezítláb indulsz el a saját belső poklod felé, sokszor esel hasra, és hegyes kövek sebzik fel a lábadat. Később, ahogy melléd szegődik a Tisztán Látás, lekerül a kendő is a szemedről. Már nem kell vakon tapogatózni, és megtalálod azt az utat, ahol kevesebb a kavics és mégis a célod felé vezet.

Mikor a bizalom is melléd szegődik, hátas állatot is kapsz magad alá. Ez nem csak azt jelenti, hogy innentől nem kell gyalogolnod, de azt is, hogy nagyobb a felelősséged, mert innentől a hátas állatodra is vigyáznod kell, és a Bizalom érzékeny jószág. Könnyen sérül, nehezen gyógyul, és időről időre, tápláló legelőkre kell vezetned.

Mikor a bátorság is melléd szegődik, már egy sas hátán repülsz ugyan oda. Jól kell kapaszkodnod, és innentől nem élvezheted a láthatatlanság előnyét. Könnyen lehet, hogy viharba kerülsz, és villámok közt kell cikáznod, de ha bízol a Bátorságodban, itt is sikerrel jársz majd.

Életed részévé válik a Bölcsesség, és egészen váratlan módon megjelenik egy gyermeki erény is, a Játékosság. Ettől még nem válsz gyerekessé, csak felszabadultabb módon élvezed az életedet, és megéled a pillanatot, mely egyszeri, és megismételhetetlen.

Ahogy szintet lépsz egyre embert próbálóbb helyzetek kerülnek eléd, melyek a növekvő erődet, az éberségedet és a teljességhez való közeledésedet is jelzik. Nő a veszély, nő a felelősség, innét nagyobbat lehet esni, nagyobbat lehet sérülni. Az ellenfelek is egyre keményebbek, és a legsötétebb démonaidtól nem szégyen, ha néha vereséget szenvedsz. Ezzel együtt egyre nagyobb szabadságot is élvezel majd, és a vereségekből csak még erősebben térsz vissza újra a belső harcmeződre, míg végül nem marad ellenfél, akivel ne tudnál farkas szemet nézni.

Már nem kell, hogy lásd a fényt az alagút végén, mert a fény ott táncol benned, és „nincs az a sötétség, mely képes egy gyertya fényét eloltani.”

Bármilyen bosszantó is, a végső tanulság ez: Szedd össze magad! Nincs más út.