Félelem

Csak úgy, a poén kedvéért kiírtam egy posztot: „Most akkor a migránsoktól féljek vagy a pokémonoktól? ;)” Meglepően sok komment érkezett rá, sokan nem is poén részére, hanem inkább magára a félelemre reagáltak. Úgy tűnik, annyira benne van a téma a levegőben, hogy szinte azonnal harapunk rá.

Te mitől félsz?

Az egzisztenciális paráktól, a különböző fóbiákon keresztül az egészen zsigeri rettegésig mindent megélhetsz. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell többet horror filmet nézni, ha egy kis borzongásra vágysz. A félelem szembejön Veled úton, útfélen.

A nyári hónapokban, a táboroknak hála, többször is sikerült kiszakadnom a külvilág sodrából. Kisebb közösségek, örömmel, fájdalommal és katarzissal teli, belső történései kötötték le a figyelmemet, mialatt odakint zajlott a mészárlás. Amíg távol voltam a médiától, egy egész ’kis’ háborúról sikerült lemaradnom, bár állítólag a java még csak most jön.

Idehaza olyan, mintha mindezt megúsznánk egy könnyed, kis kampány-csihi-puhival, ebben meg ugye, nem muszáj részt venni. Ha kéket látok, már fordítom is el a tekintetemet…

Ez az ország, ahonnét nem rég a többség még menekülni akart, most Európa egyik legbiztonságosabb helyévé léphet elő. Megbüntetett a parkoló őr, feljelentett a szomszéd, főnököd és munkatársaid szívják a véred? Mindez eltörpül ahhoz képest, mintha egy pszichopata tömeggyilkos karóra tűzné a fejedet, csak azért, mert épp rosszkor voltál rossz helyen.

A végén még megbecsüljük és értékelni kezdjük a mi kis, ici-pici, búval cseszett magyar valóságunkat.

Mire jó a félelem? Honnét ered és mi a célja? Milyen mélyre kell alászállni, ha meg akarjuk érinteni a gyökerét?

Mostanában üldöznek az utópisztikus filmek. A forgatókönyvek megdöbbentően hasonlóak. Megvalósul a tökéletes béke és jólét társadalma. Minden digitalizált, szinte alig van ember, aki kétkezi munkát végez. Senki sem gondol és érez mást, mint, amit a béke és jólét fenntartása érdekében szabad. Mindenkinek megvan a maga helye, senki sem akarja a másikét, teljes a biztonság.

Cserébe az emberek beáldozzák a saját lényüket. Egységes dobozok vannak, ezekbe kell beleférnie egy személyiségnek, és ami kilóg, azt a társadalom könyörtelenül lemetéli. Ehhez a fajta békéhez teljesen droiddá kell, válni.

Az egészséges lélek persze lázad ez ellen és előbb utóbb megtalálja a sérthetetlennek hitt pajzson a rést.

Amikor egy társadalmat a büntetés, ellenőrzés és megfélemlítés hármasa tart össze, két kérdés merül fel bennem.

1.     Ha mindez nem lenne, mi történne a társadalommal?

2.     Mi húzódhat meg a fenti hármas mögött?

Azt gondolom, hogy, aki meg akar félemlíteni, az maga is fél, és a saját félelmét tolja rá másokra, mert együtt félni mégis csak könnyebb, mint egyedül, elszigetelten és magányosan. Emellett, ha tőled is félnek, az ideiglenesen a hatalom és erő érzését kelti benned, mely egy ideig be tudja tölteni a belül tátongó űrt, és el tudja nyomni az ebből fakadó rettegést.

Az örökös ellenőrzés és büntetés mögött pedig végtelen bizonytalanság és bizalmatlanság rejlik. Hisz lehetne az embereket jutalmazással is motiválni, de akkor egy idő után túlnőnének a rendszer számára biztonságos, jól áttekinthető kereteken.

Bár sosem dolgoztam multinál, azt biztosan tudom, hogy, ha túl jól teljesítesz, az ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb hiba, mintha tökéletlenül végzed a munkádat. Ha a vezetőid féltékenyek lesznek Rád, esetleg félteni kezdik Tőled a pozíciójukat, könnyen bajba kerülhetsz...

A dobozon belül van a hamis biztonság, amit a félelem, bizalmatlanság és bizonytalanság hármasa tart össze. Ami ezen túl van, az meg az Élet. Egy halott rendszer ellen az a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetsz, hogy életet viszel bele.

Hogy ilyenkor mi lesz, azt többnyire még csak fejben merjük kipróbálni. Ezekből a kísérletekből lesznek aztán a fent említett, jó, kis utópisztikus filmek.

Ilyen témában legutóbb ’A Beavatott’ című nagy sikerű alkotást sikerült megnéznem. A béke és nyugalom (stabilitás) fenntartása érdekében az embereket a személyiségük alapműködése szerint különböző csoportokra osztják, ahol mindenki az ezeknek megfelelő tevékenységeket végzi.

A hiba ott van, hogy születnek olyan egyének is, akik mindegyik kategória jellegzetességeit hozzák, emiatt egyikbe sem passzolnak igazán, azaz veszélyes, társadalomidegen elemmé válnak. 

Valójában ők hordozzák az életet, egy egészséges közösségben ők lennének a vezetők, a félelem-vezérelt társadalomban viszont ők lesznek az üldözött ’elfajzottak’, akik veszélyt jelentenek a társadalom rendjére.

Főszereplőnk, egy fiatal, elsőre átlagosnak tűnő lány, aki természetesen az utóbbiak közé tartozik. Kalandvágyó természete a ’Bátrak’ csoportjába vezeti őt, ahol megkapja a rendőrök, katonák és harcosok kőkemény kiképzését.

Számomra a kiképzés legérdekesebb része egyfajta mentális tréning volt, ahol a jelöltnek a saját, legbelsőbb félelmeivel kellett szembenéznie, majd a helyzetet egy túlélhető módon megoldania.

Ezt a részt lehet, hogy érdemes lenne alaposabban kibontani.

Jöhetnek olyan, egészen zsigeri félelmek, mint lezuhanni egy felhőkarcoló tetejéről, beszorulni egy barlangba, élve eltemetődni. Megélheted, milyen az, ha bogarak, férgek, darazsak lepik el a testedet. Létezik tériszony, klausztrofóbia, pók, rovar madár és mindenféle egyéb fóbia. Rettegéssel tölthet el a kiszolgáltatottság és a közelgő, elviselhetetlen fájdalom egy középkori szintű kivégzés esetében, legyen szó kerékbe törésről, karóba húzásról vagy keresztre feszítésről. Retteghetsz attól, hogy egy ragadozó állat széttépi a testedet.

Ezek egészen zsigeri szintű félelmek. Modern társadalmunkban azonban az ezekkel való találkozás esélyét akár egészen minimálisra csökkentheted. Ami sokkal inkább előtérben van az, az egzisztenciális félelmek széles skálája.  

Gyerekkorom belvárosi utcája már akkor is tele volt hajléktalanokkal. Tudtam, hol van a nekik fenntartott kocsma, tudtam, hol van a központjuk, ahol az általuk vezetett újság szerkesztősége székelt, láttam őket a kapuajakban, boldog öntudatlanságban heverni. Mivel anyám nagyon sokszor panaszkodott rá, hogy kevés a pénz és gyakran kellett kölcsön kérnünk, attól kezdtem félni, hogy előbb utóbb én is az utcán végzem.

Ezzel a félelemmel azóta nagyon sokat dolgoztam és elmondhatom, hogy bár most sem tudhatom, mit hoz a sors, ettől már nem félek többé.

Ha most mélyen magamba tekintek, olyan félelmeket látok, mint elveszíteni számomra fontos embereket, az önállóságot, a mozgás és a gondolkodás képességét. Ha alkalmatlanná válnék az általam végzett feladatokra, ha elveszíteném a mozgás, a gondolkodás és a kreatív alkotás örömét, az borzasztó lenne, csak úgy, mint ráterhelődni másokra, és végig nézni, hogy, amit eddig sikerült elérnem, azt valaki más viszi tovább. Megszégyenülés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság és pozíció veszítés.

Ez végső soron a teljes megsemmisüléstől való félelem. Ismerős?

Azzal a félelemmel kell, szembenézzek, hogy mi van, ha gyávaságból kifolyólag nem élek azokkal a fantasztikus lehetőségekkel, melyek az életem során szembe jönnek velem.

Ha belegondolok, az igazán nagy hibákat, amiket tényleg megbántam, mind félelemtől vezérelve követtem el. Ebből pedig az következik, hogy legjobban magától, a félelemtől félek. A tanulság ebből mindössze az, hogy a félelmen felül kell, kerekedj, különben bezár, megkötöz, megbénít, és végül oda vet az elmúlás és a halál hiénáinak.

A legjobb formádat adhatnád, teljes intenzitással tehetnéd azt, amiért ide születtél, de nem ez történik, mert félsz, mert elóvatoskodod az életedet!

A spártai katonáknak voltak olyan fizikai és mentális gyakorlataik, melyek a félelem legyőzését szolgálták. Az első két világháborúban vodkát, pálinkát adtak a lövészárkokból kitörni készülő katonáknak.

Hogy honnét is ered a félelem, arra a történelem is megadja a maga válaszát. Az emberiség, egy nemzet, egy család, egy személy tudattalanjába beleég minden véres, szégyenteljes, kiszolgáltatottsággal terhes esemény. A lelked mélyén Te is tudod, hogy minden, ami egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. A lelked mélyén Te is tudod, hogy bármikor bárkit elveszíthetsz.

Semmi garancia nincs rá, hogy a számodra kellemes állapotokat fenn tudod tartani és, hogy a fájdalmas történéseket el tudod kerülni. Amikor olyasmi történik, ami kicsit is ezekre emlékeztet, megjelenik Benned a félelem, rosszabb esetben kitör a pánik.

Ezért menekülünk vallásokba, hiedelmekbe, babonákba, sematikus gondolati mintákba.

Az előbbi filmben, a ’Bátrakkal’ ellentétben, akik a félelmeiket racionális megoldásokkal győzték le, hősnőnk, aki az ’Elfajzottak’ közé tartozott, egy belső hang segítségével megértette, hogy a félelme nem valóság, így a félelem-szimulációs program egyfajta tudatos álommá vált számára, melyből könnyedén és frappánsan fel tudott ébredni.

Bár ezt a képességét idővel el kellett rejtenie, az általa gyakorolt tudat-váltás számunkra is nagy tanítást hordoz.

A félelem egy bénító érzés, de a valóság alapja sokszor megkérdőjelezhető, és soha nem vezet valódi megoldásokhoz. Amikor feltűnik, Neked is meg kell, találnod azt az erőt, mellyel úrrá lehetsz rajta.

Mi van, ha nem sikerül, mi van, ha beégek, ha nem élem túl, ha megsérülök? Ezek a kérdések a figyelmed jelentős részét lekötik, így a siker, mely a célra való maximális koncentráción is múlik, egyre nehezebben lesz elérhető.

Az életidegen rendszer, a biztonságot jelentő doboz Benned is ott van. A félelem szüli a kontrollt, mely benne tart abban a filmben, melyben visszanézheted életed összes eddigi megbánt pillanatát.

Valamit nem tettél meg, valamit nem mondtál ki vagy épp félelemtől vezérelve cselekedtél. Lényeg, hogy helyrehozhatatlan hiba, megbánt pillanat lett belőle. Ha újra élhetnéd, most másként cselekednél.

Félelemtől vezérelve a biztonságosat, a jól megszokottat, a könnyebb utat választottad. A bátorság ott kezdődik, mikor kockázatot vállalsz, mikor nyitott vagy az újra, mikor érzékennyé válsz a saját intuíciódra, mert felébredt benned a bizalom. A Bizalom a Valami Nagyobb felé.

Amikor megérted, hogy az életednek nem csak oka, de célja is van, az irányítást szép lassan elengeded és – ahogy egy kedves barátom mondta – megadod magadat az Életnek. Vezessen bárhová is az utad, nem félsz, mert végtelen Lét-Bizalom szegődött melléd útitársul.

Aki soha nem fél, nem ismerheti meg azt a bátorságot és azt a bizalmat, mely a félelmek meghaladásából születik.

Mind a bátorságnak, mind a bizalomnak a Szív Középpontod a székhelye. Ha félelmek törnek Rád, legyenek azok egzisztenciális vagy zsigeri félelmek, itt találsz menedéket.

Érdekes megfigyelés, hogy miközben minden félelem a Halál Félelemhez vezethető vissza, az egyik legmegnyugtatóbb könyv számomra a Köztes Lét Könyve, amit a Tibeti Halottas Könyvként ismerünk. Amikor ezt olvasom, a Halál tényleg sokkal inkább tűnik életünk nagy lehetőségének, mintsem borzalmas végnek.

Létezik egy egyszerű gyakorlat, mely amellett, hogy felkészít a halál pillanatára, nagyon hatásos eszköz a félelmek meghaladásához is.

Képzelj el egy ragyogó, sugárzó, Nap-szerű gömböt a szív középpontodban, ahogy meleg fényével feltölti egész lényedet. Izzik, akár a lenyugvó vagy felkelő Nap és három minősége van: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

Egyszer, még gyerekkoromban elég kemény leckét kaptam.

Akkoriban viszonylag sűrűn jártam templomba. Jól volt ott, különösen, mikor egyedül voltam vagy csak néhány kósza, imádkozó lélek lézengett itt, ott. Fürödtem abban a biztonságot sugárzó erőben, melyet egyfajta, isteni jelenlétnek szoktunk megélni. Akkoriban úgy gondoltam, természetes, hogy az Isten Házában ilyesmit érzünk.

Kíváncsi voltam azonban a másik oldalra is. Vajon milyen lehet az Őrdög? Meghívtam magamhoz, egy, úgymond, baráti beszélgetésre. Eltelt pár nap, el is feledkeztem az egészről, aztán egy éjjel hirtelen valami egészen másmilyen jelenlétet kezdtem érzékelni. Már nem tudom, álmodtam-e vagy ébren voltam, de azt tudom, hogy nem tudtam mozdulni. Olyan tömény gonoszság vett körül, amilyet korábban elképzelni sem tudtam. Inkább érzés volt, mint hang és csak ennyit mondott: „Itt vagyok.” 

Ami ezután jött, az az a szintű rettegés volt, melyhez foghatót nem ismerek.

Vérfagyasztó nevetés jött, olyan, amilyet sem hallani, sem érezni nem akarsz. Nagyon, nagyon pici voltam, ami körül vett, az meg felfoghatatlanul nagy, sűrű és áthatolhatatlan. Azóta sem imádkoztam úgy, mint akkor. Mélyen befelé fordultam és ösztönösen a szív középpontomban keretem menedéket.

Lassan egy egészen apró fény jelent meg, olyan, mint egy mécses pici lángja. Csak erre koncentráltam, ebbe kapaszkodtam, ebbe vetettem minden bizalmamat. Ezután valahonnan egy keskeny fénysugár érkezett, mely végül elért a szívemig. Már nem tudom, hogy, de belekapaszkodtam, mintha az Isten Lábát fogtam volna meg, az meg mintha kihúzott volna a sűrű, fekete masszából.

A feketeség és a gonosz jelenlét oszlani kezdett és tudtam, hogy hatalmas mázlim van.

Ez a történet eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus megtérés történet, azzal a különbséggel, hogy ennek hatására mégsem lettem hívő keresztény. Nem utasítok el más vallásokat és nem kerülök minden olyan helyzetet, ahol a saját, sötétebbik oldalammal találkozhatok.

Persze nem is keresem az ilyen helyzeteket, ha egy társaságban asztalt akarnak táncoltatni, valószínűleg lelépek, mielőtt belekezdenének.

A fenti, gyerekkori élményemet azonban cseppet sem bánom. Azt gondolom, hogy vannak félelmetes helyzetek, melyekben saját magadtól is könnyen frászt kaphatsz, az ijedség viszont néha jót tesz, mert felráz abból a tetszhalott működésből, melybe a megszokások révén kerülsz.

Ha nem ismered meg a saját sötétebbik oldaladat, ha nem szembesülsz mindavval, amit utálsz magadban, ha nem találkozol a saját démonaiddal, ijesztően felkészületlen leszel majd a valódi veszélyhelyzetekben.

Lehet az állásod, a pozíciód vagy a testi épséged a tét, lehet, hogy a saját vagy mások életéért aggódsz, de mind között a legfélelmetesebb, mikor a lelked kerül veszélybe. A fényért néha nagyon mélyre kell menni, és ott nem árt, ha van Nálad egy kis hamuba sült pogácsa…

Erről szólnak az Alsó Világba való alászállós meséink is. Ahhoz, hogy ne ijedj halálra, Fehér Ló Fiává vagy Lányává kell, válnod. A legnagyobb sötétségbe csak a legtisztább éneddel tudsz sértetlenül leereszkedni és onnan visszatérni.

Kívánok Neked is soha el nem fogyó hamuba sült pogácsákat, mikor nehéz útra kell, indulj. Legyen a szívedben izzó Napkorong, a zsebedben pedig csillagok: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.