Szégyen

Akár egy filmcím is lehetne... Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Gyermekkori megszégyenítések, az első lelki sérülések? A kamasz kor nagy, viszonzatlan szerelmei, kikosaraztak, visszautasítottak? Nyilvános, színpadi szereplésen való beégés, egy munkahely vagy státusz elvesztése, esetleg egy tönkrement házasság, a válás teljes, megalázó procedúrájával?

Megcsalás, lebukás, tettenérés, de lehet akár az alkalmatlanság, a tehetetlenség és kiszolgáltatottság szélsőséges megélése mondjuk egy szenvedélybeteg vagy hajléktalan esetében…

A szégyen lehet egy lehetőség is, mely a tőle való félelmen keresztül megakadályoz abban, hogy olyat tegyél, amivel magadnak és másoknak egyaránt árthatsz. A Szégyen azonban kétélű kard. Nem csak megvéd a társadalmilag elítélt cselekedetektől, hanem abban is gátolhat, hogy tényleg a saját életedet éld.

Legyen szó gyermek, vagy kamaszkori sérelemről, eredjen a saját életedből vagy a családi rendszeredből, az biztos, hogy a szégyen erősen gátolni fog az önfeledt, magabiztos, felszabadult cselekvésben. Mindez ráadásul nem is feltétlen tudatos. A szégyen uralhatja akár úgy is az életed, hogy észre sem veszed. Ezt is ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi más, kellemetlen érzést.

Ha szégyenben nősz fel, azt sem tudod milyen, amikor nincs jelen az életedben. Lehetnek helyzetek, mikor a szégyen az egyetlen kapaszkodód. Furcsa, de a szégyen lehet maga, a túlélés is…

Az élet különböző területein, számtalanféle formában megjelenhet.

Alkoholista, szenvedélybeteg szülők gyermeke számára mást jelent, mint a szülő számára. Az egyik együtt él vele, a másik menekül előle, hatása azonban egyaránt mérgező.

„Szégyelld magad!” Ismerősen hangzik?

Nem feltétlen a tehetetlen szülő vagy pedagógus mondata. Ez a mondat maga a Szégyen. Ez a mondat a megaláztatás eszköze. Mert a szégyennek lehet akár önálló identitása is.

Ha teljes értékű embernek érzed magad, nincs szükséged szégyenre.

Rokon érzelem még a félelem, az alacsony önbecsülés, a kisebbrendűségi érzés és a tehetetlenség. Mint egy vírus, beépülhet a családi tudattalanba, és a szégyent viszi az egész család, akár generációkon keresztül, mert egyszer, valamikor, történt valami, valaki elkövetett valamit, aminek a súlyát csak úgy lehet elbírni, ha mindenki kiveszi belőle a részét.

Számtalan olyan mondat létezik, mely a szégyen üzenetét hordozza, és, melyek mögött a félelem, a keserűség, az önutálat és az öntudatlan rosszindulat csírái húzódnak. Mondok néhány példát:

"Sosem lesz ember belőled." "Ugyanolyan rohadék vagy, mint az a szemét apád!" "Meglásd, egyszer még börtönben végzed!" "Semmit sem vagy képes megcsinálni." "Mindketten tudjuk, hogy a felsőoktatásban való tanulás meghaladja a képességeidet." "Sosem fogsz leérettségizni/lediplomázni/lefogyni/normális munkát kapni." "Sosem lesz családod/gyereked/egy normális párod, aki szeret." "Sosem lesz helyed/egzisztenciád, stb..."

Hihetetlen, de ezeknek az üzeneteknek a nagy részét szülők mondják a gyermeküknek. Miközben talán a lehető legjobbat akarják, pusztán féltésből összehozzák, hogy a gyerek, már az anyatejjel magába szívja azt az üzenetet, mely később a szégyent, alapértelmezett programmá teszi. Egy felmérés szerint a "Meglásd, egyszer még börtönben végzed." mondatot a börtönviseltek túlnyomó többsége már gyerek korában megkapta.

Honnét fakad a Te szégyened? Biztos, hogy a Tiéd, és nem valaki másé? Kivel azonosulsz, mikor szégyenben vagy? Kit árulsz el, ha nem viszed tovább a családi szégyent?

Lehetne még sorolni sokáig a hasonló kérdéseket, és ez jó, mert a kérdés sokszor dinamikusabb, mint a válasz. A kérdés gondolkodásra, kutatásra, belső munkára késztet.

Létezik belső szégyen, mely a Te saját, személyes élményeidből vagy a családi tudattalanodból táplálkozik. Létezik azonban külső szégyen is, melyet a társadalom nyom Rád, hogy kordában tartson, vagy azok ültetik Beléd, akik számára veszélyt jelent, ha egészséges önbecsülésed és önbizalmad van. A „Szégyelld magad!” mondatot bizony megkapjuk nap, mint nap, burkolt formában is. Azzal, hogy egy egész társadalom félelemre, bizalmatlanságra, büntetésre és megalázásra épül, eleve benne tart a ’büntető-fegyelmező szülő’ és a ’rosszalkodó gyerek’ játszmájában.

Rosszak vagyunk Kedves Barátom, kívül és belül, tudatosan és öntudatlanul egyaránt. Ellentétes elvárások vesznek körül, melyeknek nem tudsz megfelelni. Eredendő Bűn, Eredendő Átok ül rajtunk, az őseinken és a gyermekeinken. Ez, a személyes szégyennel társulva már szinte viselhetetlen teher. Ezért tompítjuk magunkat drogokkal, médiával, pornóval és a korlátlan virtualitás eszközeivel.

Amíg a Szégyen jelen van az életedben, jelen van a bűntudat is. Akinek bűntudata van, az szinte kéri a büntetést, mert a bűneitől csak vezeklés árán szabadulhat meg. Ez pedig ördögi kör, mert, rendszerint észre sem vesszük, hogy vezeklünk, csak a Kényszeres önsors-rontás tűnik fel egy idő után, ez pedig már önmagában szégyenérzetet generál, amit újabb tompítással tudsz csak elfojtani…   

Jogos a kérdés, van-e kiút mindebből. Szeretem azt gondolni, hogy van, de ehhez vállalni kell az út fájdalmát, a kíméletlen önfeltárást és a szégyen minden formájának tudatosítását, ami nem csak embert próbáló, de kemény, hosszan tartó, belső munkát is jelent. Ennél sokkal kényelmesebb az öntompítás.

Téged miben gátol a szégyen? Mit tennél, ha igazán önmagad lehetnél, ha nem félnél a kudarctól és az ezzel járó megszégyenüléstől, az ellened drukkolók ’na ugyéjétől’? Hol veszítetted el az önmagadban való hitedet, az önbecsülésedet, a lét-bizalmadat? Ki helyett vezekelsz, kit árulnál el, ha végképp befejeznéd az önsors-rontást és végre a saját életedet élnéd?

A Szégyen az egyik leggyilkosabb, legbénítóbb érzés. Egy kedves barátom szavaival élve, „a szégyen mindent visz…”

Ha elkezded életed filmkockáit végig pörgetni, meg fogod találni azokat a pillanatokat, amikor megtört benned az érzés, ahol önmagad számára szeretetre, tiszteletre, elismerésre méltatlan személlyé váltál.

Van olyan élethelyzet, melyben egy gyerek többé nem érdemli meg mindezt a szüleitől, a környezetétől, az élettől? Ugye, hogy nincs, mégis ez történik, szinte mindannyiunkkal. A Szégyen pedig azóta is dolgozik bennünk.

Bőven elég a sajátunk, de ennél legtöbben jóval többet kapunk. Egy részét elásod a tudattalanodba, a többit megpróbálhatod magabiztos viselkedéssel, vagy más hasonlóval ellensúlyozni. Lehet, hogy a családi szégyent mélyre ástad magadban, a személyes szégyent meg szinte az észrevehetetlenségig kompenzálod, a szégyen-bomba azonban előbb, utóbb robbanni fog.

Legkésőbb akkor, mikor a társadalmi elvárások ezt kiprovokálják belőled.

Akar a halál szégyenkezni, az üzenet azonban újra, meg újra megjelenik, olyan alattomos formában, mely feltűnés nélkül áthatol a védelmi vonalaidon. „-Szégyelld magad, a saját kudarcaidért, azért, hogy nem az vagy, aki lenni szeretnél. Hogy nem keresel annyit, hogy eltartsd a családodat, hogy nem olyan munkád, lakásod és kocsid van, amit teljes lényeddel fel tudnál vállalni. Esetleg albérletben vagy a szüleidnél (vagy még ott sem) laksz, és semmilyen kocsid nincs, mert nem engedheted meg magadnak. Ez azonban még mindig a könnyebben orvosolható rész, hisz itt tudod, hogy mi a bajod magaddal.

Ha a szégyen és a vezeklés az alapműködés, nagyon nehéz meglátni és elismerni a saját értékeidet, azt, amit mindezek ellenére sikerült leraknod az asztalra, azt amiért mások hálásak lehetnek Neked és, amiért még akár szerethetnek is. Ezek sokszor megdöbbentően egyszerű, kicsi és jelentéktelen dolgok. (Ha belegondolsz, igazából ilyeneket szeretünk egymásban fenntartás nélkül.)

Adhatsz időt magadnak a befelé fordulásra, megkeresheted, megvigasztalhatod és feloldozhatod magadban a kukoricán térdeplő kisgyereket, megadhatod neki mindazt a támogatást, elismerést és bátorítást, amit annak idején nem vagy csak korlátozottan kaphatott meg.

A tudattalan szégyenhez azonban nem férsz hozzá hétköznapi tudatállapotban. Ehhez kell a szembenézés bátorsága és az a támogató, megtartó közeg, melyben biztonságos körülmények között mélyre tudsz ásni a családi tudattalanodba. Jó esetben ez történik egy családállításon, ahol az állítás vezetője, de inkább kísérője, lehelet finom léptekkel halad veled, hisz tudja, odalent érinthetetlen fájdalomra is bukkanhattok.

Itt történik meg az oldás, mikor a lélek megérik rá, hogy kilökje magából mindazt, ami emészthetetlen számára, és azt, ami nem tud a helyére kerülni, mert igazából nincs is helye benned. Lehet ez egy gyilkosság, egy árulás, családon belüli erőszak és/vagy szenvedély-betegség, a családi vagyon eltékozlása, egy szégyen teljes eseményben való részvétel, vagy bármi, ami szégyent, önutálatot vagy megmagyarázhatatlan lelkiismeret furdalást ébreszthet.

Miközben tudatos szinten keresed a személyes szégyened (mely sokszor a családi tudattalanba rejtett szégyenhez is kapcsolódik) okait, a családállításon az utóbbival is tudsz dolgozni. Lassan tisztulni kezd a kép, és abból a hihetetlen katyvaszból, melyet egyszer magadnak gondoltál, el kezd megmutatkozni, mi az, ami tényleg Te vagy és mi az, ami ehhez hozzá tapadva, megpróbált beléd épülni.

A személyes és a családi szégyenen túl, melyek oldása épp elég embert próbáló munka, létezik azonban kollektív szégyen is, mely több szinten is jelen van az életünkben. Az egyik legkollektívebb szégyen az Eredendő Bűn gondolata. Róma nem azért vette fel a kereszténységet, mert a Cézárt annyira fűtötte a szeretet, hanem azért, mert egy olyan valláson keresztül, mely csillapíthatatlan bűntudatot, lelkifurdalást és állandó vezeklési kényszert ébreszt az emberekben, a társadalom egyébként elégedetlenkedő, lázongó rétegei is könnyen kordában tarthatóak…

A valláson keresztüli manipuláció azóta persze sokat vesztett az erejéből, de a jelenlétét ettől függetlenül még mindig érezzük.

Az egyik legerősebb kollektív szégyen viszont még most is igen erős lábakon áll. Ennek az üzenete az, hogy mi vagyunk Hitler utolsó csatlósai és, hogy a Holocaustért is mi (minden magyar ember) vagyunk elsősorban a felelősek, hisz a mi őseink voltak azok, aki mindezt hagyták… (Azt, hogy az üldözöttek közül hányat bújtattak, mentettek meg szintén a mi őseink, hajlamosak vagyunk elfelejteni.) Ebből következik sokak számára az a kifordított gondolat, mely szerint, bár Trianon jóval előbb volt, mégis jogosnak tekinthető, és, hogy az ország feldarabolását az evvel járó összes megaláztatással együtt megérdemeltük. Ez pontosan olyan, mint amikor a gyereket előre megverik, arra az esetre, ha később rosszalkodna... Ha a másik oldalról nézed, lehet az is szégyen, hogy mi valahogy mindig a vesztes oldalon álltunk. Ez a gondolat hozza létre a kollektív, magyar lúzer-tudatot.

Megpróbálhatod magadtól eltolni mindennek a felelősségét, de mindig lesznek olyanok, akik majd újból és újból belenyomják az arcodat, nehogy véletlenül egészséges önbecsülésed lehessen, hisz úgy veszélyes lehetsz. Emellett, akik mindezek súlyát cipelik, hajlamosak ennek a feszültségét másokra is áttolni, mert együtt könnyebb vinni, mint egyedül és magányosan megkeseredve. Nem véletlen, hogy a hazai történelem oktatásban is sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a vereségek, bukások, árulások, mint a győzelmek, és minden olyan esemény, melyre büszkék lehetnénk.

Szerinted mi a szégyen ellentéte? Ellentét párja a büszkeség, de ez valójában csak az érem másik oldala.

Ma Magyarországon két szélsőséges álláspont létezik a magyarsággal kapcsolatban. Az egyik, hogy egy szedett-vedett csürhe vagyunk és mindig is azok voltunk, nincs semmink, amire büszkék lehetnénk, a másik pedig az, hogy a magyar egy olyan nép/nemzet, mely mindenki más fölött áll intelligenciában, zsenialitásban, spiritualitásban, stb.

Ezek a szélsőséges nézetek folyamatosan, egymást támadva, egymást erősítik. Egyik sem létezne a másik nélkül. Ha elveszik a büszkeségedet, választhatsz, hogy szégyen-identitásúvá válsz vagy veszel magadnak még többet, hogy kárpótold a hiányt. Szégyen és Büszkeség ellentétpárok, de végső soron a középponttól ugyanolyan messze vannak. Mindkettőjük közös ellentéte az Egészséges Önbecsülés. Itt nem kell, lenyomnod senkit azért, hogy magadat nagynak érezhesd, mert tudod, hogy mindenki nagy. Ugyanezen okból kifolyólag nem is mész alá senkinek. Nem félsz, hogy elveszik tőled, ami a tiéd, mert tudod, hogy, ami valóban a tiéd, azt senki sem veheti el tőled.

Az Egészséges Önbecsülés ritka kincs. Manapság nem lehet ilyet találni minden bokorban. Még, ha sokat dolgozol érte és végre kezdesz is megérkezni ebbe az állapotba, akkor is könnyen elveszítheted. Az Egészséges Önbecsülés érzékeny, törékeny jószág. Sok az ellensége, és jelenlegi társadalmunk sem igazán támogatja a jelenlétét. Nem elég megharcolnod érte, meg is kell védened nap, mint nap.

Van azonban ennek a harcnak egy szépsége. Miközben kifelé kemény vagy, és igyekszel megvédeni a határaidat (amit annak idején az országnak még iszonyatos véráldozat árán sem sikerült), a sérült, lerombolt önbecsülésedet mindig végtelenül finoman és nagy szeretettel építed vissza. Azt gondolnád, hogy minél többször omlik össze, annál nehezebb visszaépíteni, de valójában minden alkalommal egyre erősebb lesz, és egyre nehezebb lesz lerombolni. Valami mindig megmarad belőle, és már ez a tény önmagában is erősebbé teszi.

Mivel az Egészséges Önbecsüléshez nem kell mások önbecsülését támadni, egy idő után képes leszel ránézni mások fájdalmára is, és képes leszel elismerni épp úgy, mint a sajátodat. Amikor ez megtörténik, elkezded magad biztonságban érezni mások társaságában, és ez lesz majd az a tér, ahol a kollektív bűntudatból kollektív gyógyulás tud elindulni. 

Ez a gyógyulás pedig nem más, mint a valóban felnőtt, egyenrangú kapcsolatok alapja, melyre oly nagy szüksége van ennek az országnak, mind kollektív, mind egyéni szinten.

Minden zavarodottság, félelem és indulat ellenére ez a folyamat már zajlik, mert épp ebben a mérhetetlen zavarodottságban a legerősebb az, az elnyomhatatlan belső igény, hogy megtudd, ki vagy valójában.

Ha nem találod magad, de keresed, nincs más dolgod, mint kitartani. Mert aki keres, talál, és, aki önmagát keresi, önmagára talál.

A "szégyelld magad!" üzenetét, így szép lassan átírhatjuk: Lásd és tiszteld magadban és másban egyaránt a Tiszteletre Méltót!