Van remény?

Tiszta pillanataidban láthatod magad erényeiddel, értékeiddel és hibáiddal, emberi gyarlóságaiddal együtt. Talán látod az utat is, amin jársz, ami tényleg a Te utad, és amelyen járva, minden nehézség ellenére pozitív megerősítések érkeznek. Ez a Te utad, és ezen az úton jó járni. Szereted, elfogadod és tiszteled magad, értékeled azt, amid van és azt, amit eddig sikerült elérned. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell. A Te helyeden, a legtökéletesebb pillanatban. Ez a pillanat örökké tart, ezért a pillanatért érdemes élni, érdemes dolgozni. Ó, mily idilli!

Milyen kár, hogy ez a pillanat menthetetlenül tovaszáll, és hamarosan újból kételyek, bizonytalanság, félelmek és önbizalom hiány vesz körül. Megjelenik a harag és az irigység. Félted a nehezen kivívott pozíciódat, látod, hogy mások a nyomodban vannak, hamarosan és könnyedén elérik azt, ami neked sok éves, kemény munkádba került.

Az ő fényük mellett a tiéd már halványabbnak tűnik. Ők az új csillagok, és erőteljes ragyogásuk tükrében egyszer csak azon kapod magad, hogy a saját értékeidet kezded el megkérdőjelezni. Mihez kezdesz ezekben a nehéz pillanatokban?

Kiteszed másokra a csalódottságodat, másokat terhelsz a fájdalmaddal, vagy inkább magadba fojtod, és szomatizálsz egyet, betegséggel vívod ki mások törődését és figyelmét. Ha ezek a lehetőségek egyáltalán nem vonzanak, mit gondolsz, lehet, hogy van más választásod is? 

Sokat dolgozom mostanában a saját dühömmel, és a bennem időnként megjelenő, zavaró érzelmekkel. Emellett egyre többször jön szembe az a rendkívül fájdalmas, kishazánkra igen csak jellemző sztereotípia is, miszerint a magyar legnagyobb ellensége a magyar. Gyűlöljük egymást és gyűlöljük magunkat. Fúrunk-faragunk, taposunk a munkahelyen, még a saját kárunkon is, de elérjük, hogy a másiknak rossz legyen, mert ha nekem szar, legyen neki is az. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Mi lehet e mögött a működés mögött? Elsőre azt gondolnám, hogy az irigység, de ez önmagában kevés. Az irigység egy igen kellemetlen, de bizonyos helyzetekben teljesen természetes érzelmi reakció. Ebből még nem következik, hogy ténylegesen ártsunk is egymásnak. Ehhez kell még egy nagy adag bosszúszomj, rosszindulat és pont annyi gátlástalanság, ami már elég ahhoz, hogy a tettet átvigye a lelkiismeret egyre vékonyodó falán keresztül.

Mikor gyerekkoromban hittanra jártam, azt tanultam, hogy az embernek bűnre hajló alaptermészete van. Ez nem hangzik túl jól.

Egy ismerősömmel beszélgettem a világ jelenlegi helyzetéről. Mindenkinek megvannak a maga jóslatai elképzelései arról, hogy hogyan lesz majd. Van, aki az eddigi tapasztalataiból indul ki, van, aki a félelmeiből és szorongásaiból, van, aki próbál bizakodni. Ismerősöm szerint akárhogy is alakul majd, az biztos, hogy újabb háborúk lesznek. Vagy sok kisebb, vagy egy mindent elsöprő, de az is lehet, hogy pont ebben a sorrendben. Amit mond, az teljesen logikus. Ez jön a filmekből is. Az ember mindent elpusztít maga körül, és amikor már nem lesz elég ivóvíz és élelem, földrészek sivatagosodnak el, másokat meg elönt a tenger, iszonyatos küzdelem indul majd el a még lakható helyekért. Gyanús, hogy már el is indult ez a folyamat...

Aztán, mivel az ember még a saját pusztulásából sem tanul, a túlélők azt a keveset is tönkre teszik majd, ami maradt. Az utolsó idők ennek megfelelően teljesen embertelenek lesznek. Kannibál hordák járják majd a kihalt, elnéptelenedett földeket, míg végül egymást is fölfalják. Boldog, aki még a nagy háborúban pusztul el és nem éri meg a rettegés és lealjasodás eme legmélyebb fokát…

Persze-persze, logikus, értem én, de akkor sem esik jól így gondolkodni. Hiába mondják, hogy így lesz, nekem valahol nem stimmel ez a történet.

Ha vallásosan teszem fel a kérdést, azt nem értem, hogy Isten miért teremt olyan lényt, melynek alaptermészete a bűn. Ezzel a felfogással tényleg nincs más forgatókönyv. Ha Te Isten lennél, teremtenél olyan lényt, ami borítékolhatóan elpusztítja majd önmagát és a teljes földi életet?

Ha vallásosan nézzük, vagy Isten nem stimmel, nem jó, nem mindenható és még csak nem is előre látó, hanem ugyanolyan gyarló, mint a saját képmására alkotott, teremtménye, vagy pedig az ember valódi alaptermészete mégsem a kapzsiság, irigység és pusztítás. Ebbe az irányba valahogy szívesebben megyek.

Nézzünk azonban meg egy nem vallásos megközelítést is!

Itt van például a migráció. Ember tömegek indultak el háború, éhínség és nyomor elől. Egy kérdés foglalkoztat szinte mindenkit, ezen az egy kérdésen vagyunk képesek akár ölre menni: befogadjuk-e őket vagy se? Mindkettő mellett és ellen számtalan érv szól.

Azt a kérdést azonban csak kevesen teszik fel, miért is kell ezeknek az embereknek menekülni. Ha mégis felmerül a kérdés, a válasz szimplán ennyi: „Azért, mert háború van.” Itt a téma le is van zárva. Háború van. Pont. Mit lehet ezen nem érteni? Persze, hogy háború van. Mindig is háború volt. Amióta ember van a földön, háborúk is van. Mindig lesznek helyek, ahol éppen ölik egymást. A háború egyidős az emberiséggel...

Már-már kezd olyan érzésem lenni, mintha a háború előbb lett volna, mint a béke. A háborút természetes dolognak tartjuk, míg a békéről úgy gondoljuk, természetellenes jelenség, hisz az, az ember valódi természete ellen van. Ezt mondja a pszichológia is. A ’megdugni vagy megenni’ elvet követő ösztön-én előbb volt, mint a felettes-én, ami csak azért alakult ki, hogy legyen egy biztonságos keret rendszer, melyet a többség elfogad a túlélés és a viszonylagos biztonság érdekében. Még a felettes-én előtt alakul ki az érdekérvényesítési funkciókat betöltő egó, mely igazából folyamatosan azon munkálkodik, hogy a felettes-én által létrehozott határokat hogyan lehet büntetés nélkül átlépni, azaz, az ösztön-én útjait egyengeti.   

Kettő az egy ellen, ráadásul az ösztön-én és az egó gyakran kerül belső konfliktusba a felettes-én-nel, így, ha kívül épp béke van, belül akkor is háború dúlhat bennünk. 

Amikor a háború létjogosultságát megkérdőjelezem, rendszerint kétfajta választ kapok. Meglepően sokszor hivatkoznak még ateisták is a Bibliára:

„-Hiszen Káin is megölte Ábelt. Már a Biblia is azt üzeni, hogy bármit is teszünk, a pusztítás a génjeinkben van.” A másik, gyakran előforduló válasz őszintébb, átgondoltabb és racionálisabb. „-A háborút mindig a kevesek csinálják, és a tömegek szenvedik el. A háború mindig a kevesek érdekét szolgálja. Ők azok, akik elhitetik a többséggel, hogy a háborúra szükség van.”

Amit látatlanban is elfogad még az emberiség tisztábban látó fele is, hogy bármi történhet, olyan nincs, hogy a háborúból profitálók ne kapják meg az őket megillető irracionálisan és aránytalanul nagymértékű hasznot.

Emberek milliói pusztulhatnak el, vagy dőlhetnek nyomorba, de az ő hasznuk az alap, az meg kell, hogy legyen. ("két dolog biztos: a halál és az adók...") Minden másról ezután beszélhetünk.

Neked ez a dolog teljesen rendben van? Bevallom őszintén, engem egy pöttynyit mardos a kétely. 

Miért van bizonyos embereknek több joguk a profitra, mint másoknak a békéhez és a saját életükhöz?

Befogadjuk-e a menekülteket vagy sem, a kérdés még mindig a betegség lehetséges, tüneti kezeléseit járja körül. A valódi ok a háború. Ez pedig valamiért tabu, ehhez nem merünk nyúlni.

Ezoterikus körökben gyakran hallom, hogy a Lélek bizonyos vállalásokkal, küldetéssel vagy csak szimplán tanulni, fejlődni érkezik a Földre. Ha ez így van, milyen jó lenne tudni, annak idején mit is vállaltunk.

Az ajurvédában és a családállításban egyaránt van egy visszatérő gondolat, ami az ember egyéni és kollektív gyógyulásának a záloga. Nagyjából azt fogalmazzák meg, hogy van a Léleknek egy sérthetetlen része, amely minden helyzetben megőrzi tisztaságát és az ehhez kapcsolódó minőségeit. Aki valódi gyógyulást szeretne, annak ide kell, valahogy visszatalálnia. Ezzel kapcsolatban leírom, hogy számomra hogy állt össze a kép.

A Léleknek ezt a belső, sérthetetlen magját a jógában is ismerik, úgy gondolom, hogy, ideális esetben innen indulnak ki az igazán letisztult mozdulatok, és sejtszintű tapasztaláson alapuló, önismereti folyamatok. Ennek a sérthetetlen magnak három minősége van: „Szat, Csit és Ánanda”. Általában úgy fordítják: „Igaz/Tiszta, Tudatos(ság), Öröm/Üdv.

Akár úgy is felfoghatjuk, hogy ez maga a Lélek, minden más, a személyiség különböző részei és az ezekhez tapadó működések, sérülések és berögzültségek folyamatosan változó, alakuló halmaza.

Ebben a felfogásban a Léleknek nem kell, sem tisztulnia, sem gyógyulnia. Ezekre a különböző személyiség részeknek van inkább szüksége. A fejlődés sem azt jelenti, hogy a Lélek fejlődik, hanem azt, hogy minden tettünk, gondolatunk, érzésünk mögött el kezdjük egyre inkább meglátni a Lélek tiszta ragyogását.

Valódi természetünk tehát nem a hatalom és a pusztítás, hanem pont ez a végtelen tudatosság és az ebből fakadó öröm. Tiszta pillanatainkban ez köszön vissza. Olyan ez, mint hosszan tartó nyirkos, borongós idő után egyszer csak meglátni a ragyogó kék eget. Tibeti meditációs útmutatókban sokszor ezt a ragyogó, tiszta égszín kéket írják le annak a színnek, mely a Tudat ideális hangoltságát jellemzi.

Amikor ebben az állapotban vagy, minden zavaró érzelem feloldódik.

Nincs félelem, harag, irigység, féltékenység, és nincs semmi ezekhez hasonló. Helyette végtelen Lét-Bizalom van. Az életednek értelme és célja van. Ott vagy, ahol lenned kell, pont akkor, amikor. Minden pillanatnak megvan a maga jelentősége. Ahogy átragyog a saját személyiséged sérülésein keresztül a Lélek legyőzhetetlen tisztasága, elkezded ezt másokban is meglátni, megérezni.

A valódi béke, nem bárgyú birkák békés egymás mellett legelészése. A birkák nem gondolkodnak, és nem ismerik a valódi természetüket, ezért nagyon is uszíthatóak. Számukra a béke csak ideiglenes állapot, mely kívül-belül bármikor felborulhat. Valódi béke, csak valódi Tudatosságban jöhet létre. Sőt. Ha Tudatosság van, nem is lehet más benned és körülötted, mint Béke.

Eszembe jut Osho megfogalmazása bűnről és jótettről. Azt mondja, bűn az, amit tudatosan nem tudsz elkövetni, míg a valódi jótett az, amit csak tudatosan tudsz megvalósítani. Bár Oshoval szemben vannak fenntartásaim, ezek a gondolatok eléggé betaláltak.

Kicsit visszatérek a magyar ember saját fajtája felé való legendás rosszindulatához. Azt ki kell, mondjam, hogy én ezzel a jelenséggel mindig csak közvetve találkoztam. Olyanról, hogy engem egy pozícióból kifúrtak volna, hogy mások előtt befeketítettek volna, hogy a szemembe mosolyogva, a hátam mögött szart kavartak volna, vagy nem történt, vagy legalábbis nem tudok róla. Lényeg, hogy ez a működés mindig csak mások történetei formájában érkezett el hozzám. 

Az aljasság sokak szemében az egyik legundorítóbb tulajdonság. Egy olyan nép, akinek ez a legfőbb jellemzője, megérett a pusztulásra, de legalábbis megérdemli az elnyomást, a megalázást, az alacsony pozíciót, és azt, hogy a mindenkori kormánya épp úgy bánjon vele, ahogy ők egymással. Ha tehát a mindenkori hatalom eléri, hogy az emberek megosztottak legyenek, bűntudatuk legyen, utálják önmagukat és egymást, gyakorlatilag bármit megtehetnek velük.

Ha valaki megkérdezné, hogy mi a közös a rendszerváltás óta (és valószínűleg már jóval korábban) egymást váltó kormányok és rendszerek között, azt mondanám, az, hogy az emberek önbecsülését tudatosan és folyamatosan igyekeznek alacsony szinten tartani. Ez minden természetellenes rendszer egyik legfontosabb alappillére.

Innentől kezdve számomra az a legfontosabb kérdés, hogy a magyar ember valóban, génjeiben hordozza-e az aljasságra való hajlamot, vagy ezt inkább - az elnyomás eszközeként, - külső körülményeken keresztül próbálják erősíteni bennünk.

Az, hogy tőlünk nyugatra ugyanannak a munkának az értéke az 5x-6x annyit ér, mint nálunk, azt eredményezi, hogy aki itt marad, az vagy kevesebbel is beéri, tehát nincs elég önbecsülése vagy nem elég bátor ahhoz, hogy ismeretlen körülmények között kezdjen új életet. Az is lehet, hogy számára az a saját misszió, hogy itthon szolgálja a hazáját és az embereket, önerőből próbál hozzájárulni a szétesés szélén álló oktatás és egészségügy egyben tartásához.

Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy azon kevesek közé tartozik, akiknek itthon is sikerült megteremteni egy élhetőbb életet, sikeres vállalkozóként. Most azokról nem beszélek, akik jól helyezkedtek, és tisztességtelen eszközöket latba vetve kerültek pozícióba, mások kárán nyerészkednek és mások pénzét sikkasztva építik a saját birodalmukat.

A lényeg, hogy az itt élők számára sok esetben az értéktelenség, a csalódottság és frusztráció lesznek az alapérzelmek. Ebben a helyzetben már nem olyan nagy művészet felkelteni az irigység és rosszindulat démonát. Ettől persze még mindenkinek megvan a maga felelőssége, azt azonban simán el tudom képzelni, hogy azok az emberek, akik nálunk csak a saját sérelmeikről tudnak beszélni, akik lépten-nyomon panaszkodnak és, akik troll hozzászólásokkal szennyezik a közösségi oldalakat, szerencsésebb körülmények között kevésbé destruktív módon működnének.

Egyéni szinten sokaknak elege van már az állandó létbizonytalanságból, a folyamatos félelem és gyűlöletkeltésből. Bőven elég lenne a saját lelki folyamatainkat vinni. Az önmagad felé vezető úton járás elég kemény vállalás, külső nehezítő tényezők nélkül is.

Az, hogy a hatalom természete megváltozik-e valaha, jó kérdés. Többen gondolják úgy, hogy a természetellenes rendszerekből, a természetes Rendbe való visszatérés ideje eljött.

Amit addig is megtehetsz, hogy egyre többször fordulsz a Benned ragyogó, tiszta Fény felé, és másokban is ezt a ragyogást keresed.

Ha érzed, hogy zavaró érzelmek dúlnak benned, vedd észre és inkább állj meg egy kicsit, mert van választásod. Ha viszket az ujjbegyed egy destruktív megjegyzés bepötyögéséhez, még mindig visszafoghatod a benned mocorgó trollt. 

Legutóbb 2 posztomat is leszedtem, amit akkor jó ötletnek tűnt kirakni. Egy jó poénért cserébe megsértettem mások érzéseit, ezzel sajnos nem a humorérzék kollektív fejlődéséhez, hanem nemzeti megosztottsághoz sikerült hozzájárulnom.

Van úgy, hogy célt téveszt az ember, de az utólagos korrekció jógát fenntarthatod. Szeresd magad akkor is, ha hibát követsz el. Sőt, ez ilyenkor különösen fontos, mert az önmagad felé való szeretet képes felébreszteni benned azt a fajta tudatosságot, mely segít az elrontott dolgokat helyrehozni. Sokkal több lehetőséged van, mint gondolnád.