Akrojóga – Út a kapcsolódáshoz

„-Amúgy az akrojóga csajozáson kívül jó még valamire?” Megkaptam a kérdést, és milyen jó, hogy megkaptam! Eszembe nem jutott volna, hogy kicsit ebből a nézőpontból is elgondolkodjak a témán. Ez a kérdés nem egy ember kérdése, hanem mindazoké, akik kívülről nézve ezt látják benne.

Az akrojóga számomra az egyik legnagyobb közösségi örömforrás, mely folyamatosan tanít egymásra hangolódásról, figyelemről, kapcsolódásról, lélegzetről, ritmusról, egyé válásról, vezetésről, követésről és még ki tudja, mennyi mindenről.

Használtam már örömszerzésre, lazításra, kommunikációra, az összehangolt mozdulatok demonstrálására, de az, hogy direktben csajozásra használjam, még nem jutott eszembe. Talán azért, mert az, hogy egy találkozásból végül lett-e párkapcsolat, az sosem ezen múlt.

Olyan ez, mint a tánc vagy bármilyen közösségi mozgásforma. Ha nem szereted magát a tevékenységet, a mozdulatokat, a játékot, a közösséget, és a csajozás az elsődleges motivációd, nem fog működni a dolog. Ha csajozásra szeretnéd használni, ahhoz előbb jónak kell lenned benne, ahhoz meg hosszú időn át tartó, megszállott gyakorlás szükséges.

Az akrojógába bele kell szeretned, különben nem fogod eleget gyakorolni. Ez jó esetben megtörténik spontán és akkor nem kérdés, hogy gyakorolsz, de az is lehet, hogy nem, mert ez egyszerűen nem a te sportod.

Tegyük fel, hogy az első verzió jön be. Lehet, hogy volt benned csajozási szándék is, az is lehet, hogy nőként egy erős és egyben kellőképpen játékos férfit kerestél magad mellé, aki figyel és vigyáz rád. Bármi is vezérelt, lényeg, hogy itt vagy, rácuppantál az akrojóga mézesmadzagjára, és, mire észbe kapsz, már jön is a tanítás.

Ha magányos sportot űzöl, elég, ha magadra figyelsz, magaddal összhangban vagy, elég, ha a saját mozdulataidat kontroll alatt tartod, bár ez sem feltétlen séta galopp.

Amikor azonban akrojóga gyakorlására adod a fejed, az élet pontosan ebből a működésből kezd el kihozni. Az a kérdés, hogy kinyílsz-e a közösen végrehajtott mozdulatok harmóniája és a másikba vetett bizalom felé vagy inkább ellenállsz és visszavonulsz a biztonságos csigaházba.

A gyerekek fejlődésében van az az időszak, amikor egymás mellett, de még egymástól külön játszanak, és van az, amikor elkezdenek együtt játszani. Óriási nagy fejlődés ez az ő életükben.

Egymásközt, akik az akrojóga ösvényére lépnek, a közös gyakorlást sokszor csak játéknak nevezik. A játék képességét fedezzük fel újra és azt a képességet, hogy tudunk játszva tanulni.

Mint az életben, itt is vannak szerepek. Általában 3 félét különböztetünk meg. A ’Base’ a tartó ember, akinek lábain, kezein a ’Flyer’ lerepüli a mozdulatot, miközben a ’Spotter’ vigyáz rájuk vagy, ha kell, akár megsegíti a mozdulatot.

Mindhárom szerep egyformán fontos. Bár avatottabb szinten, a rutinná vált technikákat már sokszor spotter nélkül csináljuk, az elején különösen fontos, hogy a harmadik résztvevő teljes figyelmével és jelenlétével részt vegyen a mozdulatokban.

Nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy nem figyelünk kellő képen oda ennek a szerepnek a gyakorlására. Biztonságosan lekövetni egy mozdulatot úgy, hogy közben teret is adj mindkét félnek a kibontakozásra, nem is olyan könnyű feladat.

Most azonban térjünk vissza a base és a flyer közös fejlődésének dinamikájához, ami talán a legizgalmasabb az akrojógában.

A bizalomnak nagyon sokféle fajtája van. Ez azért ilyen fontos, mert itt szinte minden a bizalomról szól. Bíznod kell magadban, abban, hogy a tested képes a tanulásra, hogy képes vagy megtartani magadat vagy akár másokat. Bíznod kell a társadban is, akit tartasz vagy aki téged tart. Bíznod kell abban, hogy megrekedés esetén, ha lelassultok és újra felépítitek a figyelmet egymás felé, ha hagyjátok, hogy a közös lélegzet vezesse a mozdulatot, túl tudtok lépni az elakadáson.

Kezdetben, a legegyszerűbb alap technikáknál, tartó emberként (base) a koncentrált erőkifejtésre és aztán az egyensúlyozásra összpontosítasz. Mikor téged tartanak, arra figyelsz, hogy a tested feszes legyen, és hogy az egyensúlyt teljes mértékben átengedd a base-nek.

Bár ezek a szerepek bizonyos szintig felcserélhetőek, a leggyakoribb felállásban mégis a férfi tartja a nőt. Lehet, hogy maradinak hangzik, de a mai ’felszabadult’ világban rendkívül áldásos, támogató hatása van annak, amikor a férfi és a nő megélheti magában a legősíbb alapminőségeket.

Azaz az erős férfi tartja a kecses nőt. Az egyik bizalmat kap, a másik a könnyedség élményét. Ma egy férfi leélheti az életét úgy, hogy a saját megtartó erejével szinte egyáltalán nem találkozik. Ugyanez igaz lehet egy nőre, aki az életben mindent egyedül old meg, így nem tudja, milyen az, amikor igazán biztonságban van és végre lehet ’gyenge’ nő.

Mivel a mozdulat még új, az elején mindketten arra figyelnek, hogy a saját részüket a lehető legjobban csinálják. Aztán a tartásból hamarosan mozgatás lesz. A flyer még mindig inkább a saját feszességére figyel, keveset mozdul, inkább a base ’pakolgatja’ egyik pozícióból a másikba.

Aztán szép lassan egyre több teret kap a kibontakozásra. Lehetnek kitartott dekor pozíciók, könnyed, elegáns mozdulatok vagy épp lazulásra, nyújtásra, masszázsra való testhelyzetek.

A két szerep között van még egy alapvető különbség. Míg a base többnyire a hátán fekve az egész mozgássort látja, addig a flyer nem látja, csak végrehajtja a mozdulatokat. Ennek van egy olyan következménye, hogy azonos szint esetében szerencsésebb, ha a base irányít, azaz vezet, míg a flyer a követés tudományát tökéletesíti magában.

Ez nem azt jelenti, hogy ne adna a flyer is visszajelzést, csak míg ő az alapján ad visszajelzést, amit érez (pl: több alátámasztást, stabilabb kezet, lábat kér), a base az alapján jelez vissza, amit lát és érez (pl: súlyáthelyezést, nyújtott vagy épp hajlított lábat kér).

A követés tudománya nem alávetett pozíció. Valójában sokkal inkább kényelmes és jól eső. Nem kell gondolkodni és kitalálni, hogy mi lesz a következő mozdulat, csak ráfeküdni arra a hullámra, amit a base indít el, mert így a legegyszerűbb és legharmonikusabb.
    

Ahhoz, hogy ez történhessen, mindkettőjüknek végig kell menni egy egymáshoz képest ellentétes folyamaton. A flyer akkor tudja elengedni a kontrollt és átadni magát a ’flow’-nak, ha a base nagyon is tudja, hogy mit akar és aszerint cselekszik. Az ő magabiztos és tudatos vezetése teszi lehetővé, hogy a flyer a mozdulatban követő lehessen.

Sokszor átéltem már, hogy a flyernek fogalma nem volt merre mentünk, milyen technikák kombinációjából rögtönöztünk akrojóga sort, mégis gyönyörűen lekövetett minden mozdulatot.

A következő szint az, amikor mindketten tisztában vannak a technikák neveivel, a lehetséges átkötésekkel és saját megoldásokkal.

Aztán jönnek az egyre bonyolultabb, összetettebb mozdulatok, melyek már a flyertől is nagyfokú önállóságot követelnek. Ilyenkor tud megtörténni az, hogy mindketten annyira a saját mozdulataikkal vannak elfoglalva, hogy pont az összehangolódás és a közös ritmus fog hiányozni.

’Szerencsére’ ezek a próbálkozások nem is szoktak sikerülni, így elég gyorsan megkapják a visszajelzést, hogy valamit másként kell csinálni. Jöhet a feszültség, a frusztráció, különösen akkor, ha máskor ugyanez a technika már sikerült.

A váltás az, amikor elengeditek a feszültséget és inkább lelassultok, elkezdtek egymásra és a lélegzetetekre figyelni. A két lélegzet varázslatos módon magától összehangolódik, a figyelem mélyül, a mozdulatok pedig könnyeddé és harmonikussá válnak.

Sokszor elég annyi, hogy a tekintetek újból találkoznak. Ez már létre hozza a közös fókuszt.

Megjelenik a könnyedség, a játékosság, így egyre felszabadultabban lehet megélni azt a gyermeki örömöt is, melyet sokan már rég elfelejtettek a mindennapok monotóniájában. Ahhoz, hogy ezt az örömöt megéld valakivel, nem kell, hogy párkapcsolatban legyetek, csak az, hogy szeressétek és megszállott módon gyakoroljátok ezt a mozgásformát. Dolgozzatok mindketten önmagatokon, ismerjétek meg a félelmeiteket és korlátaitokat, tegyetek kirándulásokat a komfortzónátokon kívüli birodalmakba.

Akivel sokat gyakorolsz, azzal összeszoksz, csukott szemmel is rá tudsz hagyatkozni, ismered a mozdulatait, a lélegzetét, a számára kényelmes mozgás ritmusát és dinamikáját.

Emellett, az egymásra hangolódás, mint képesség is fejlődik. Még, ha meg is szoktad a partneredet, mikor valaki mással gyakorolsz, az olyan, mint egy rutinos sofőr számára egy másik autót vezetni. Pár kanyar és kiismered a másik működést.

A különbség egy autóhoz képest talán annyi, hogy itt a partnered is rád hangolódik, így együtt keresitek a számotokra legmegfelelőbb, közös ritmust és dinamikát.

Az akrojóga egy sajátos mozgásnyelv, melynek az elsajátítása személyiségfejlődést, önismeretet és önmagadon való megszállott munkát igényel. Mindezt azért, hogy minél harmonikusabban tudjál kapcsolódni önmagaddal és másokkal az együtt végzett, közös mozdulatokban.

Az akrojógát csajozásra használni kicsit olyan, mint a tokaji aszút kólával keverve inni, vagy mint egy Michelin csillagos étteremben zsíros kenyeret rendelni. Lehet, hogy a közös gyakorlás egy szuper jó párkapcsolat kezdetét is jelenti, de ez sosem cél, inkább csak egy a számtalan áldásos mellékhatás mellett.

Amit nyersz, az személyiségfejlődés a kapcsolódás, a figyelem, a türelem, a bizalom és az egymásra hangolódás képessége.

Azt kérdezed, mire jó az akrojóga? Nem ismerek a fentiek fejlesztésére alkalmasabb eszközt, főleg olyat nem, ami ekkora öröm felszabadulásával járna.   

Ha kedvet kaptál, azt mondom, vágj bele barátom! Egy próbát Neked is megér. J

Újrakezdés

„-Te miért kelsz fel hajnalban és mész a zenesekkel meditálni?"

"-Fogalmam sincs…”

Ez a beszélgetés valahol egészen mélyen érint meg. Egy olyan részemet hívja elő, amelyhez tényleg nagyon le kell ássak magamban, átütve a szorongás szülte kőkemény felszínt. Tovább kell ássak, a sértettség és bizalomvesztettség talaján túl.

Mit rejt ez az ismeretlen, mégis ismerős, rég nem látott mozdulat? Ez a mosoly örök és nem fog rajta az idő. Előbb volt, mint én, és lesz még bőven az után is, hogy amit most magamnak gondolok, már emlékként sem lesz jelen. Akkor is lesz, amikor majd egy másik testen keresztül, egy másik tudat fedezi fel ugyanilyen ismerősként.

Keresed a bizonyosságot, de már nem leled sehol. Minden megkérdőjeleződik. A dolgok értelmüket vesztik, mégis mész tovább és teszed a DOLGOD, mert ez a dolgod. A Lét-Bizalom ott lüktet benned mélyen belül, de nem férsz hozzá, mert a csalódás, a kudarc, a félelem és szorongás rétegei eltakarják előled.

Mégis ott van benned, mert, ha nem lenne, nem mennél tovább. A hit próbája ez a hitetlenség idején. Rettegsz bevallani magadnak, mennyire kiüresedtél. Félsz, hogy nem bírnád ki, ha ezzel a részeddel kellene szembe nézned. Pedig nincs más út. El kell fogadd magadban az elfogadhatatlant. El kell fogadd a halált ahhoz, hogy újra élni tudj.

Először jön a fájdalom. Szeretnéd megúszni, de egy nap elönt az az erő, mellyel már bele tudod engedni magad. Itt indulsz el a gyógyulás felé, ahogy egy gennyes sebet kitisztítanak vagy ahogy egy érett pattanás szinte magától kifakad. Egész testedet rázza a zokogás, mégis érzed a megkönnyebbülés hullámait, ahogy kimossák belőled azt, amihez eddig annyira ragaszkodtál.

A fájdalom elmúlik, a veszteség megmarad. Ez a következő lépés. Elfogadni és egész lényeddel átélni annak biztos tudatát, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan. Hasonló még lehet, de jobban esik, ha inkább teljesen más. Nem akarod, hogy bármi is arra emlékeztessen, amit már nem kaphatsz vissza. Az emlékek még keresik benned a helyüket, lassan mégis viselhetőbbé válik a jelenlétük.

Aztán túl leszel ezen is, mert, aki végig megy az alagúton, egyszer biztosan kiér a túloldalra.

A veszteség is a helyére kerül benned.

Most jöhetne, hogy új életet kezdesz, hisz túlélted a túlélhetetlent. A torony összeomlott. Egy részed ott maradt alatta, de te azt választottad, aki megmenekült. Elmúlt a vész, még akár ünnepelni is lehet, de az új élet kezdete még odébb van.

Ugranál fejest abba, ami szembejön veled, a mozdulatot azonban nem tudod befejezni. Valami megállít. Valami hiányzik, a hajdani erőt nem találod magadban. Bizonytalanok és tétovák a lépteid. Ilyen állapotban nem tudsz még belehelyezkedni egy új életbe, még akkor sem, ha a sors tálcán kínálja eléd.

Időt kérsz, és mélyen magadba nézel. Mit veszítettél el? Mi hiányzik? Melyik részed sérült meg attól, hogy beleálltál a fájdalomba?

Végül visszamész a romokhoz. Már érted, hogy az igazi munka csak most kezdődik, hisz ami az összedőlt életedből maradt, azt helyetted senki nem fogja eltakarítani. El kezdesz hát keresgélni a törmelék alatt hosszan és kitartóan. A lélegzeted finomodik és vezeti a figyelmedet, mely egyre jobban letisztul. Időzöl az időtlenben.

Nem csak arról van szó, hogy ráérsz, hanem, hogy már nincs is más valóság, csak ez a pillanat. Életed romjai igazgyöngyöket rejtenek. Ott lapulnak csendben és várják, hogy rájuk találj. Csak ez fontos most.

A lélek úgy mozdul, mint egy halhatatlan tai chi mester. Vízként folyik keresztül az éles sziklákon, s egyszer csak megérzed porban heverő igazgyöngyeid mindenen áthatoló ragyogását. Most érted meg igazán, hogy mindez érted történt.

Igazgyöngyeidet, értékeidet nem az összeomláskor veszítetted el, hanem már az építéskor.

Beleépítetted a tornyodba, az illúzió téglái közé. Odaadtad, beáldoztad őket, hogy cserébe kívülről kapd meg azt a szeretetet, amit nem adsz meg magadnak. Mélyen belül elárultad magad. Vétked megbocsáthatatlan, mégis érzed, ahogy megérint a semmivel sem magyarázható kegyelem.

A zokogás, mint ismerős vendég, újra eljött hozzád. Öröm és a fájdalom vizei egymásba ömlenek. Van feloldozás, és Te végre, annyi idő után újra kapcsolódhatsz önmagadhoz. Az a rakoncátlan kisgyerek, akit elhagytál egykor, most visszatért hozzád. Utatok innentől együtt vezet tovább.

Az élet megelevenedik, újra színesbe vált a fekete-fehér film. Mintha eddig semminek nem lett volna értelme. Mintha eddig csak túlélésre játszottad volna minden szerepedet. 

Akkora a hála és a katarzis élménye, hogy azt érzed, ha itt érne véget, már akkor is megérte volna. Itt azonban nincs még vége. Most jön az, hogy meg is add ennek a gyermeknek azt a figyelmet és szeretetet, amit eddig megvontál tőle. Örül, hogy újra itt vagy vele. Nem haragszik, nem játszmázik. Egyszerűen csak bízik benned és abban, hogy nem hagyod el többé.

Kacsakövezés a Duna parton. Nézitek, ahogy pattog a kavics a folyton változó víz tükrén. Begyalogoltok térdig a vízbe. Csukott szemmel engeditek, hogy megérintsen és meg-meg billentsen a hullám, melyet még egy uszály indított el.

Biciklire pattansz és elindulsz csak úgy találomra felfedezni az utcákat, melyek az itt maradt római kori romokra épültek. Megmutatsz neki mindent, nem korlátozod, nem fegyelmezed és ő sem követelőzik. Elfogad téged és azt, amit kap tőled, mert érzi, hogy amit adsz, szeretettel adod.

Folyamatos munkával hordod el a romokat és a törmeléket, míg végül meglátod a talajt és a fellélegző aljnövényzetet. Feltör egy tiszta vizű forrás is, és elkezdi lemosni a port köveidről.

Egy újabb igazgyöngy került most elő, pedig még az előző öröme is ott lüktet benned. Elhangzik egy szó, egy mondat, mely annyira tiszta, akár az imént feltört forrás vize. Nagyon rég hallottad ezt utoljára, mikor még egy igazabb világhoz tartoztál. Az öröm könnyei mossák le most az emlékeket. Újra hallod az indián nevedet, ahogy egykor szólítottak. Mikor még volt miért harcolni, mikor még volt ügy, mely mellé egész lényeddel oda tudtál állni. Ekkor még nem ismerted a gyávaságot és a megalkuvást. Itt még a jó halál értékesebb kincs volt, mint az értelem nélküli túlélés.

Romjaid alól előkerül a benned lévő nyers, elemi vadság, melyet a gyermek részed mellett még beépítettél a toronyba. Ő is vállalhatatlan volt, mert, aki nem ismeri a hazugságot, az félelmetes, és az nem illik ebbe a világba. Elrejtetted hát, hogy konszolidált és értelmezhető legyél azok számára, akik ugyanígy elrejtették az értékeiket önmaguk elől.

Most végre ő is itt van és keresi a lehetőséget, hogy megnyilvánulhasson. Irány az erdő. Itt az ideje kicsit elveszni a vadonban. Társak várnak rád valahol, de te térkép nélkül indultál, mert amit látsz most fontosabb, mint az, amit gondolsz róla. Szarvas bőgés hasítja a fák közt a hűvös, szürkületi levegőt. Megtaláltad az egyetlen utat, melyen nincs turista jelzés.

„Ez az út nem is létezik. Talán én sem létezem.” - villan át rajtad a gondolat, de mész tovább és engeded az útnak, hogy megmutassa neked, amit látnod kell. Ilyenkor nem kellene erdőben éjszakázni. – mondták többen. Ilyenkor a szarvasok is veszélyesebbek, mint máskor. Nem baj, most pont ez kell. A veszély, a vadság, a kiélezettség.

Lassan lemegy a nap, ideje sátrat állítani. Végre ledobod magadról a nehéz túrazsákot és engeded, hogy a lélegzeted visszataláljon természetes ritmusához. Biztonságban érzed magad, mert tudod, hogy ez az erdő vigyáz rád.

Egy helyen a vadak feltúrták a földet. Itt puhább a talaj, pont ideális lesz a sátor alá. Az éjszaka szinte kellemesen telik. Egyenletessé simul a lélegzeted a tiszta levegőn. Fogalmad nincs hol vagy most, mégis otthon érzed magad ebben az erdőben, mely a maga vadságával befogad téged a te vadságoddal együtt.

Még az este folyamán érkezik egy gondolat, mely valami nagy mélységet rejthet magában, de azt is tudod, hogy ennek megfejtéséhez még idő kell. "Jogod van a saját fájdalmadhoz." Annyit tehetsz, hogy hordozod magadban ezt a mondatot és időnként ízlelgeted. Együtt vagy vele, de nem akarsz tőle semmit. Olyan, mint egy hallgatag útitárs, aki némaságában is jobban figyel rád, mint bárki más a hangoskodók közül.

Mikor valóban élsz, a félelmek számára láthatatlan vagy. Jöhet az élet! Legyen, ami van! Mindez megtörténik, az élmény jön és megy. Aztán egyszer csak otthon vagy megint és újra magad köré teremted a jól megszokott helyzeteket.

Hogy tudnál most kapcsolódni, amikor épp csak most kaptad vissza elveszett értékeidet? Hogy tudnál most kapcsolódni, úgy, hogy ez eddig mindig az értékeid beáldozását is jelentette? Nem árulhatod el újra önmagad. Végre magadra találtál, nem cserélheted le magadat másokra. Mi lesz most? Hisz társas lény vagy te is, mint az emberek általában, természetüknél fogva.

Vállalod a kockázatot, és önmagad maradsz? Tud-e, akar-e hozzád bárki kapcsolódni, ha nem veszel vissza magadból. Van-e aki így is képes szeretni, tisztelni és elfogadni? Van-e, akitől nem kell félned, hogy ha meglátja a gyengeségeidet és a sérülékenységedet, akkor elhagy, mert mindez ijesztő és viselhetetlen számára? Van-e, akit nem hagysz majd el te magad, attól való félelmedben, hogy ha te nem teszed meg, majd megteszi ő?

Még nem tudsz lépni, még nem jött el az idő. Visszakaptad az elveszett részeidet, melyeket még a másokkal való kapcsolódás miatt száműztél magadból. Most akár egész is lehetnél, de, mikor a torony összedőlt, a kapcsolódásba vetett hitedet is elveszítetted. E nélkül pedig nehéz lenne bármibe is beleengedned magadat.

Menned kell hát tovább, a sérült hit és bizalom nyomait követve. Vajon hová fognak elvezetni?

Teljes a zavar, hisz megkaptad már többször, amit kértél, amit akartál, még sem jött el a várt boldogság. Kaptál helyette mást, mely néha még jobb is volt, mint, amit el tudtál képzelni. Amit meg igazán jónak gondoltál, azt ahogy adta, el is vette az Sors. Nem csoda hát, ha most azt sem tudod, mit akarsz az élettől. Az meg, hogy az Élet mit akarhat tőled, majd a következő kérdés lehet.

Vissza hát a romokhoz, folytatódhat a jól megszokott tisztogatás. Jön a kérlelhetetlen felismerés, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan. Lehet, hogy így maradsz. A naivitásoddal együtt a hitedet és a bizalmadat is elveszítetted. "A tavalyi fészekben ne keress idei fiókákat." Ezt az életet már így kell leélned. A realitás és a félelmeid lassan elkezdenek falat építeni köréd a romok mohosodó köveiből.

Megint itt tartasz. Véded magad a saját életedtől. A szorongás összehúzz és sutává teszi minden mozdulatodat. Idegenné váltál a saját testedben. Gyengeséged, félelmeid úgy vesznek körül, mintha levakarhatatlan, gyengeelméjű társak lennének, akik hűségesen kísérnek, bárhová mész is.

Mindez egy kapcsolódás kellős közepén. Magad sem tudod, milyen megfontoltságból hívtál vendéget összedőlt életed emlékei közé.  Máskor talán cikinek éreznéd, ami történik. Szánalmasan átlátszó vagy, de legalább nem hazudsz. Ez van. Szorongsz és a szorongásod miatt még lelkifurdalásod is van. Igen, annyi tanulás és önmagadon való kemény munka után ennyire szerencsétlen tudsz lenni...

Elengedsz hát mindent, hisz nincs mit vesztened. Ami igazán fontos, azt már nem lehet tőled elvenni, mert a részeddé lett. Ami történik, annak talán még némi humora is van. Már szégyellni sem tudod magad. Ez a képesség kiveszett belőled. 

Aztán egymásra néztek és egyszer csak meglátod a szemében mindazt a fájdalmat és derűt, amin átmentél. Nyoma sincs ítéletnek, mert, aki ezen átmegy, az többé nem képes annyira eltávolodni az élettől, hogy elítélje azt, ami emberi.

Vendégségben vagyunk a romjaimnál, és ő, aki szintén élte már túl a saját zuhanását, otthon érzi magát a csupasz, mohosodó köveken.

-Gyere csak! – mondja. – Nézd meg, mit találtam! Egy hatalmas seb a talajon, melyet eddig sem eltakarni, sem begyógyítani nem tudtam. Vérzése elállt, gyógyulásnak indult és a heg helyén egy kis, törékeny virág dugta ki a fejét.

-Ez a kis növény most a hited és a bizalmad. – mondja. –Nem csak a tiéd, hanem az enyém is, amit beléd vetek. -Így vagy ember és én így szeretlek. Minden gyengeségeddel és fájdalmaddal együtt. Látlak Téged és Te is látsz engem. Nem akarunk semmit. Most jó így. A dolgok majd történnek valahogy, a virágra meg vigyázunk.

-Legyen szép estéd.      

Csak kézenállás, mi?

Ha fejlődni szeretnél egy mozdulat elsajátításában, nem elég a fizikai gyakorlás. Értened kell, hogy mit miért csinál a tested. Fontos, hogy érdekeljen a folyamat is, ami benned zajlik, így magadat is jobban megismered. Az ész és lélek nélküli gyakorlás nem visz előbbre.

A változás nem a test korlátai miatt nehéz, hanem azért, mert az elme ragaszkodik a régi mintákhoz. Ismered a mondást, miszerint a „biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan jó”. Ez az elme mondata. Abban érzi biztonságban magát, amit ismer, még akkor is, ha az teljesen egyértelműen ártalmas.  

Ahhoz, hogy mégis ki tudj keveredni a hibás mintákból nagy lelkierőre és a felfedezők kíváncsiságára van szükséged. A lelki erő két fontos összetevője pedig a Bátorság és a Bizalom.

Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy többé nem félsz egyáltalán, hanem azt, hogy a félelmek ellenére képes vagy a szívedet követni, amikor döntés előtt állsz. Valójában épp a félelmek edzik meg a szívedet, ha nem elbújsz előlük, hanem szembe nézel velük.

A Bizalom megint csak nem arról szól, hogy vakon bízol a szerencsédben, és hogy nem ismernéd a kételyt. A Bizalomban van egy nagy adag kockázat vállalás is. Nem abban van bizonyosságod, hogy ha a szívedet követed, soha nem szenvedsz vereséget, hanem abban, hogy a vereség után is van tovább, és hogy bármi is történik veled, az el fog majd vezetni valahová.

A Kíváncsiság - hogy felfedezd és megértsd a saját tested működését, hogy megtaláld magadban azokat a mintákat, melyek egy-egy mozdulat tökéletes végrehajtásához kellenek - a bizalom és a bátorság mellett az az összetevő, mely belevisz a cselekvésbe.

Elengeded a régit, akkor is, ha az újat még nem látod. Kitartó belső munka kell ahhoz, hogy helyet tudj csinálni magadban az újnak, és hogy megértsd a testedben lévő feszültségek mélyebb okát.

Merev a vállad? Korlátozott a mozgástartománya? Feszesek a combhajlító izmaid? Nem tudsz egyenesen ülni? Nem érted, hogyan tudna összedolgozni a csípő horpasz a széles hátizommal és a hasizmokkal?

Hol akad el benned a mozdulat, melyek azok a részeid, melyek között nincs kapcsolat? Mire van szükséged ahhoz, hogy egész lényeddel egy irányba haladj?

Sokkal több a tét, mint hogy tökéletesen tudsz kézen állni vagy össze tudsz kötni egy varjú pózt egy fejenállással.  

Mutatok erre egy esetleges példát:

Az elején talán csak egy boltív tartja a testedet, melyet az enyhén behajlított karok alkotnak. Feljebb laza tónusú izmokból, véletlenszerűen létrejött ’banán-póz’ alakul ki. Amikor egy fotón keresztül szembesülsz a látvánnyal, még eldöntheted, hogy jó ez neked így is, vagy szeretnéd kiegyenesíteni a pózt.

Ha banánban maradsz, a fejlődésed megáll és a derekad előbb-utóbb megfájdul, a vállaid pedig egyre rosszabb állapotba kerülnek.

Ha úgy döntesz, hogy ki akarod egyenesíteni a pózt, nem csak a gyakorlásodat, de a tudatosságodat is egy magasabb szintre kell emelned. Elmélyült figyelemmel pásztázod a tested izomzatát és próbálod megérezni előbb a hátad közepét, a trapezius középső és alsó szakaszán majd az keresztcsont környékét.

Hallod az instrukciót újra és újra. Ésszel fel is fogod, de a szavak még nem érkeztek meg a testedbe. Behúzod a hasad, beforgatod a medencéd, bicskázol a lábaddal, de közben a karod hajlítod és vállszögbe kerülsz. Erre korrigálod a vállszöget, beletolsz, ahogy csak bírsz, de elveszíted a medencét, és visszatér a banán póz.

Még nem beszélünk egyensúlyról, csak a pózt javítod, de túl sok mindenre kell figyelned, a test még nem érti, mit szeretnél tőle. Hol vállban, hol derékban törik meg a póz, és te fáradsz, mert a törések mentén elfolyik belőled az energia.

Ennek ellenére mész tovább, egyre trükkösebb rávezető gyakorlatok mentén próbálod a kapcsolatot megteremteni a különböző izomcsoportok között.

A póz még tökéletlen, de már vannak tudatosított területek a testben, ahol eddig semmit sem éreztél, ott most észreveszed, hogy tudsz lazítani és feszíteni. A figyelmed lassan kezdi meghódítani a vállaid után a hát felső szakaszát. Már nem fáradsz úgy el, hisz kezded elosztani a terhelést.

Amit talán a legnehezebb megérezni, az a középpontod. Próbálod nyitni a vállad, hogy nagyobb mozgásteret nyerj, miközben aktív hasizmokkal és horpasszal billented a medencéd magad alá. Ellentétes irányú törekvések ezek, mégis ez visz el a korrekt, függőleges pozíció felé.

Kezded megérezni a hasizmokat, de a fenék még mindig külön életet él. Előre billensz, és hirtelen kidobod a feneket hátra, hogy mentsd a pózt, de abban a pillanatban ellazítod a hasizmokat, és már el is veszítetted a középpontodat, a póz pedig atomjaira hullik szét.

Végül egy-egy pillanatra sikerül megreguláznod a rakoncátlan testrészt, és egyszer csak addig sosem ismert stabilitást és könnyedséget tapasztalsz meg. Az ujjak maguktól egyensúlyoznak, pedig korábban még súlyt sem tudtál igazán tenni rájuk, és a póz, melyben eddig az életedért küzdöttél, most szilárdan áll, a semmi közepén.

Egy pillanatra megszűnik minden, csak a lélegzet és a koncentráció marad. Egy örökkévalóságnyi villanásra a gondolatok nélküli végtelen tér szabadságában időzöl, aztán hirtelen közbeszólnak a megszokott minták: „Ez lehetetlen, hisz te nem tudsz kézen állni…”

Úgy jössz le, hogy akár maradhattál is volna. Nem egyensúly vesztés volt, csak a régi, megszokott gondolkodási struktúrák hoztak le.

Azt viszont megérezted, hogy ha sikerül a tested izomzatát egy integrált függőleges irányú erőkifejtésre rávenned, sokkal könnyebb az egyensúlyt is megtalálnod. Már tudod, mit keresel, csak az oda vezető ösvényt kell kitaposni.   

Az a kérdés ilyenkor, hogy hogyan gondolsz magadra. Egy olyan emberként, aki nem tud és nem is fog kézen állni vagy egy olyan valakiként, aki már elindult a beton-stabil egyensúly felé.

Könnyen lehet, hogy egy belső konfliktus előtt állsz. A kifogások világában nincs felelősség vállalás. Kényelem van és biztonság, hisz körül vesznek a megszokott korlátaid. Ha kilépsz ebből a világból, egy ismeretlen, de jóval tágasabb világba kerülsz, ahol fejlődés van, szabadság, erő és tudatosság. Ha az utóbbit választod, nincs visszatérés az előzőbe.

Kérhetsz segítséget, de a problémáidat magad oldod meg, vállalod a felelősséget a döntéseidért és, ha kell, elviszed értük a balhét, de más balhéját már nem viszed el. Előre léptél a saját személyiség fejlődésedben, már nem egészen ugyanaz az ember vagy, mint voltál, és ezt a környezeted is megérzi.

Ha a munkahelyeden eddig elnyomott, kihasznált pozícióban voltál, ezt nem fogod tudni tovább csinálni. Kiállsz magadért, mert nem köpheted szemen azt, amiért ennyit dolgoztál, egyre jobban értékeled mindazt a fejlődést, melyen végig mentél.

Számtalanszor legyőzted a félelmet, mikor határátlépés előtt álltál. Bármilyen nehéz is volt, de leváltál a falról, átlépted az árnyékodat és most egy sokkal szabadabb térben lendülsz. Érzed a tested feszülését az ujjaktól a lábujjakig.

Talán reggeli órákon is részt vettél. Verítékben úszva nyomtad a fekvőtámaszokat, miközben mások még aludtak vagy a kávéjukat szürcsölgették. Újból és újból neki mentél a korlátaidnak, hogy mindazt, amitől félsz, átüsd a tudatosság kalapácsával. Érzed, ahogy lüktet a vér az ereidben, érzed, hogy feltölt és átjár az erő.

A tartásod egyre egyenesebb és észrevétlen leszoktál a panaszkodásról.

Most lehet, hogy épp egy olyan ember próbál megfélemlíteni, akinek fogalma nincs róla, hogy mi van a félelem és a megalkuvás kerítésén túl. „Ha nem tetszik, el lehet innen menni. Itt mindenki pótolható…” Most esik csak le igazán, hogy eddig egy olyan helyen dolgoztál, ahol pótolható voltál, ahol igazából senki sem értékelte azt az embert, aki Te vagy. Sebaj, már úgy sem illesz a munkatársak közé.

Felállsz és mosolyogva az ajtóhoz sétálsz a szabadság ízével a szádban. „Ez nem ilyen egyszerű.” – sikolt egy kétségbe esett hang benned, de a döntést már meghoztad. Hirtelen túlnősz mindenen, ami addig öntudatlan rettegésben tartott. „Pontosan ilyen egyszerű.” – érkezik a válasz a bölcsebbik énedtől.

Az életben időnként választani kell. Pedig Te csak kézen állni jöttél. Most mégis magaddal kerültél egyensúlyba.

Visszatérés

Van valami jólesően megnyugtató ebben a szóban. Visszatérés, hazatérés. Honnan hova térek, mikor hazatérek? Vélt vagy valós elvárások tengeréből, realitásnak álcázott megfelelési kényszer viharaiból, őrült rohanásból, a folyamatos teljesítmény hajszából térek meg önmagamhoz.

Tudom, hogy sosem lehetek elég jó és mégis jó vagyok úgy, ahogy vagyok.

Megint a bizalomnál vagyunk. El mered engedni magad, el mered engedni az örökös kontrollt bízván benne, hogy van valami nagyobb, ami megtart akkor is, amikor áldott semmit tevésben időzöl? Nem lustálkodásról, tétlenségről van szó, hanem a pillanat valódi megéléséről.

Megszoktad, hogy cápa vagy. Ha abba hagyod az úszást, elsüllyedsz. Megszoktad, hogy nincs megállás, mert aki megáll, azt bedarálja valami láthatatlan erő, amely az örökös bizalmatlanságból és bizonytalanságból fakad. Megszoktad, hogy azért szeretnek, azért fogadnak el és azért van helyed ezen a világon, mert folyton cselekszel, mert minden nap leraksz valamit az asztalra, ami ha nem is rossz, de sosem lehet elég jó...

Megszoktad, hogy nincs nyugvásod, mert az élet maga az örök mozgás, tevés, izgés-mozgás és aki megáll, az halott, vagy, ami még rosszabb, olyan, mintha nem is lett volna sohasem.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a nap kellős közepén egyszer csak abbahagyj mindent és kapcsolódj önmagaddal. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy merd meghallani azt a belső hangot, mely mindig is ott volt benned, csak a túlélésért küzdő egó harsány követeléseitől nem hallod legtöbbször.

Állj meg, hagyd abba az úszást és süllyedj el mélyen önmagadba. Engedd le a horgonyt, hadd érje el a benned lévő mélységes tenger fenekét!

„Nincs időm.” Tényleg nincs. Az időbe vetettség az egyik legmakacsabb illúziónk. Kell, hogy legyen, mert csak így tudod magad elhelyezni a létezésben, de az időbevetettség végső soron a halál bizonyossága is.

Idő van, de nincs. Azért nincs időd, mert soha nem is volt. Az egyetlen örök valóság, a pillanat végtelensége. Ide térsz haza, amikor végre elengeded magad. Rettegsz attól, hogy elsüllyedsz, de ez csak azért van, mert elkülönültségben vagy. Így definiálod magad, hogy elkülönülsz a világtól és, amikor ez az elkülönültség elidegenedésbe vált át, rád tör a halálfélelem. Mert, aki elidegenedik a világtól, az önmagától is elidegenedik.

Ez bújik meg az ’idő-pánik’ mögött is. Itt hagynak, lemaradsz, elveszel, eltűnsz. Elveszel az élet, azaz a tennivalók tengerében és a hullámok szó szerint összecsapnak a fejed felett.

Ez a legnagyobb félelmed, de egyben, ez a legjobb dolog is, ami történhet veled. Kilépsz az elidegenedésből és újból egyesülsz magaddal, egyesülsz a világgal. Kint és bent egyé válik és egész lényed lélegezni kezd.

Ez történik a tökéletes meditációban. Egyszerűbb, mint gondolnád. Egyesülsz a látvánnyal, egyesülsz a hangokkal, egyesülsz az ízekkel, egyesülsz a mozdulattal, sőt. Innentől Te magad vagy a mozdulat, a hang, az íz, a látvány és minden, ami tapasztalásként megtörténik veled, ítéletek és minősítés nélkül.

Minden pontosan az, ami, és ehhez nem kell sem hozzátenni, sem ebből elvenni. Amíg ez az egység tart, a pillanat végtelenségében időzöl, és bár tudod, hogy előbb-utóbb gondolatok jelennek meg és kihoznak ebből a kegyelmi állapotból, tudod, hogy ide mindig vissza tudsz térni és ott folytatod majd, ahol abbahagytad.

Pontosan ezt a célt szolgálja az elvonulás. Elvonulsz a világ zajától, mely valójában inkább belső zaj, hisz, ha benned nyugalom van, tényleg „a piactér a legalkalmasabb hely a meditációra”.

Először te vagy az, aki a gondolatait gondolja. Aztán, egy tiszta pillanatban elkülönülsz a gondolataidtól. Még mindig őrjítő lehet, ahogy egymást kergetik a fejedben, de itt már kezdesz a megfigyelő szerepébe kerülni. Még idegesítenek, még minősíted őket. „Hogy lehet ilyen hülyeségeket gondolni!?” Próbálod őket elhessegetni, aztán, mikor ebbe is belefáradsz, már nem bántod őket és magadat sem, csak csenden figyeled az áramlásukat.

Egy idő után a gondolatok egyenletes, meg-meg szakadó háttérzajjá válnak, és Te már nem őket figyeled, hanem azt, aki őket figyeli. Megfigyeled a gondolatok megfigyelőjét. Most akkor melyik vagy, a megfigyelt vagy a megfigyelő?

Egyszer csak nem lesz többé ennek sem jelentősége. Beleolvadsz a megfigyelésbe. Egybe olvadsz magaddal és elrejtőzöl a pillanatban. Megfigyelés van, de te már csak létezel tisztán az egységben, mint fán a levél, mint virágban az illat. A gondolatok is lecsendesednek és beleolvadnak a gondolatok előtti térbe. Végre csend van, végre nyugalom van és te a jelenlét tápláló vízén ringatózol.

Megkönnyebbülten sóhajtasz egyet. Milyen rég óta vágytál már erre! Átjár az öröm és, ahogy az öröm tudatosul le is jössz az egységről, mely törékenyebb és illóbb, mint egy pókhálón fennakadt harmatcsepp.

De jó lenne mindezt mással is megosztani! De jó lenne mindig ezt érezni! Elmesélem másoknak is. Mekkora királyság!

Oda a varázs, a harmatcseppet felszárította a délelőtti nap. Imidzset csináltál az élményből, hogy még több szeretetet, elismerést, tisztelete zsebelhess be, hogy státuszt, hogy pozíciót építs belőle magadnak. Te vagy a nagy jógi, a bölcs, a mester. Jöhet a fáradságos munka, hogy ennek illúzióját fenntartsd önmagad és mások előtt.

Elszakadtál az egységtől, újból pánikszerűen rohansz az illúzióid után és rettegsz, hogy hibát követsz el, hogy lebuksz, hogy nem az vagy, akinek látszol, hogy kifutsz az időből. Végül, mikor észreveszed mit is művelsz valójában, és kilépsz a tagadásból, hirtelen rettenetesen cikinek érzed magadat. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy akár önmagad előtt felvállald, mennyire nevetséges köröket futsz ilyenkor.

És mindezt azért, mert belül megöl a kétely, hogy mi van, ha mégsem érdemled meg a figyelmet, a sikert, az elismerést, mások szeretetét, mert mindaz, ami vagy és amit teszel, szánalmasan középszerű…

Az illúzióid a félelmeidből táplálkoznak. Menyivel egyszerűbb, könnyebb, energia-takarékosabb lenne nem félni, nem alakítani, nem kergetni, nem rohanni, hanem egyszerűen csak lenni. Belefáradsz a rohanásba, megállsz, újra egyesülsz, és a kör kezdődik előröl.

Látszólag újból és újból ugyanazon mész keresztül, de valójában, ha igazán odafigyelsz rá, kiderül, hogy minden kör más és más. Ahogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, a saját folyamataid is állandó változásban vannak.

Még kapod az élettől a pofonokat, de legalább már magadat nem bántod. Elkezdesz őszinte lenni, és, ha vannak is még szerepek, legalább magadnak már nem játszol és szépen, egészen finoman bekúszik az életedbe a humor. Ami eddig ciki volt most már inkább vicces és a felvállalt sutaságaid lassan egészen emberivé és szerethetővé tesznek önmagad és mások szemében.

A leghálásabb az egészben, hogy mások is egyre felvállaltabban mernek előtted önmaguk lenni, hisz te sem játszod már meg magad. Megkönnyebbülés ez mindenki számára, aki belefáradt abba, hogy önmagával szkanderozzon. Megnyugszotok, egyre kevesebb lesz a kínos csend és a feszengés, ha mégis megjelenik, egymásra néztek és önfeledt nevetésben törtök ki. Hisz egymás arcában a saját, leplezni próbált részetek tükröződik, és ennek bizony tényleg van egy erős komikuma, ha nem veszitek magatokat túl komolyan.

Ennek a fajta személyiségfejlődésnek a hozadéka, hogy egyre több felszabadult ember vesz körül és, hogy nem tudsz már mit kezdeni azokkal, akik hazudnak önmaguknak, tőled is azt várván, hogy hidd el a hazugságaikat.

Az élet ettől még persze nem áll meg. Tudod jól, hogy vannak dolgok, melyeket senki sem fog megtenni helyetted. Pénzt kell csinálnod, el kell adnod magad, és az általad képviselt tevékenységeket, céget, terméket, szolgáltatást. Lehet, hogy szereted a munkádat, de, ha egy pillanatra megállsz, bedarál a gépezet, lenyom a konkurencia elveszíted az ügyfeleidet, tanítványaidat, klienseidet, talán még a barátaidat is, ha nem vagy elég aktív a közösségi oldalakon…

Létrehoztál valamit, de a teremtésed kezd hisztériába torkollni. Újból magadat kergeted, miközben a halandóság elől menekülsz. Úrrá lett rajtad az idő-pánik, és a veszett rohanásban érzed, megint önmagadról fogsz lemaradni.

Vannak tevékenységek, melyek látszólag öncélúak, közvetlenül nem hoznak pénzt a konyhára, valójában azonban kikapcsolnak, töltenek és örömöt okoznak. Alkotás, festés, írás, tánc vagy zene, lehet az bármi, amit önmagáért szeretsz csinálni. 

Talán már hónapok óta tervezed, hogy elmész kirándulni, hogy kiszakadsz pár napra a tennivalók rabszolgaságából és lazulsz egyet a telken. Hetek óta figyel a gitár a sarokban. Egyszer elő is vetted, hogy leporold a húrokat pár kedves, saját szösszenettel, de végül győzött a lelkifurdalás. Tennivalók vannak, azzal, hogy játszol, hogy alkotsz, csak az időt vesztegeted, és az élet elrohan melletted. Lerakod hát a gitárt és rohansz a dolgaid után.

Már megtervezted, be is írtad a naptárba, mikor mész ki a telekre lazulni. Hagyjanak békén, ne zavarjon senki! Belül arra vágysz, hogy még telefont se vigyél magaddal, az indulás napján azonban félúton mégis visszafordulsz, hisz a telken nincs wifi…

Na jó, mégis kimész, este még tűzet is raksz, de még az éjjel kocsiba pattansz és pánik szerűen elhagyod a helyszínt, hisz ma-holnap körmödre ég a munka…

A lelkifurdalást ettől még persze nem úszod meg. Egy bokor ága utánad nyúl és beléd kapaszkodik, a gitár bánatosan peng, még behangolni sem tudtad rendesen. Megint nem volt időd magadra, mert abban a kevésben, amit magadra szántál sem voltál jelen…

Kezdesz megint belefáradni. Eljön egy pont, amikor a nyugdíjasokat kezded irigyelni. Nem rohannak sehová, hisz bölcsen tudják, ha elment a villamos, jön majd a másik. Lassítasz Te is a tempón. Ha az élet suhanó gyors vonat, hát, te inkább lemaradsz róla. Késében vagy, nincs időd. Nem igaz, Időben vagy. Pont ott és akkor, amikor. A legjobb időben, a legjobb helyen.

Tudod, hogy el fogsz késni. Írsz egy sms-t és bízol a legjobbakban. Jön is a válasz hamar. „Ne siess, dugóban ülök.” Megkönnyebbült sóhajjal megállsz a zebránál és kivárod a következő zöldet.

A beton a járdán felrepedt több helyen. Egyikből hangyák masíroznak szorgosan határozott céljuk felé. Másikból egy pitypang dugta ki fejét észrevétlen. Egy teherautó széllökésétől feje megnyílik és a kis ejtőernyősök útra kelnek arra, amerre a sors szeszélye viszi őket.

Belélegzed azt a sajátos keveréket, amit az élet ebben a megismételhetetlen pillanatban generált számodra. Virágzó akác illata keveredik kipufogó füsttel, fagylaltéval és a közelgő esőével. Jelen vagy a testedben, a lépteidben, a mozdulataidban, jelen vagy kint és bent. Te vagy a nyugdíjas, akit előre engedtél, te vagy a villamos, mely lassú döccenéssel elindul, és te vagy a galamb is, mely az utolsó pillanatban felröppent a sínekről.

Hazatértél. Végre újra itthon.        

Akrojóga és párkapcsolat

Mikor annak idején elkezdtem a cirkusz sulit, a fő profil nagyon hamar a partner-akrobatika lett. Először egyszerűbb, statikus elemekkel kezdtük, aztán jöttek a dinamikus pörgetések, és az egyre összetettebb gyakorlatok. A páros akrobatikában jellemző módon egy stabil, erős férfi tart és emel egy könnyebb, légies nőt. Vannak persze egyéb variációk is, de általában ez a leggyakoribb és talán a legtermészetesebb felállás.

A nemek az archetipusuknak legmegfelelőbb mozgásokat végzik, így találkoznak és kölcsönösen kiegészítik egymást. Férfiként ilyenkor megélheted azt a férfierőt, melynek a közelében a nő igazán biztonságban és igazán nőnek érezheti magát.

Ebben a fajta gyakorlásban a férfi a nőt, sokszor a csípőjénél fogva emeli fel és tartja meg. Számtalanszor megkaptam a kérdést, hogy nem visznek-e el a szexuális késztetések, hiszen kívülről nézve mégiscsak van egy erős erotika ezekben a testhelyzetekben.

Persze, aki valaha próbálta már mások súlyát extrém helyzetben megtartani, tudja jól, hogy ilyenkor a technika biztonságos végrehajtására összpontosítasz, ami szimpatikus idegrendszeri működés, míg a szexualitás inkább a paraszimpatikushoz tartozik, szóval a kettőt egyszerre igen csak nehéz lenne összehozni…

Ezzel együtt, mikor együtt gyakorolsz egy ellenkező nemű társaddal, mindig kérdés, hogy a kettőtök közötti kapcsolat semleges vagy van némi kémia is köztetek.

Ha mindketten egyedülállóak vagytok és van bennetek nyitottság a másikra, vonzalmatokból könnyen párkapcsolat szökhet szárba. Ha azonban legalább az egyikőtök le van kötve, a felmerült vonzalmat érdemes egy mindenki számára elfogadható mederbe terelni. Ez persze vagy sikerül, vagy nem. Egy, már meglévő párkapcsolatot igen csak próbára tehet vagy akár szét is zilálhat egy ilyen szituáció. Hogy végül mi lesz a vég kifejlett, az számtalan tényezőn múlik. Benne van az érzelmi intelligenciátok szintje, a saját megdolgozottságotok és a kapcsolat épp aktuális állapota, dinamikája is.

Más a helyzet akkor, ha a partner-akrobatika gyakorlása a megélhetést jelenti, fellépések, előadások formájában, és más az, ha inkább egy közös hobbiként jelenik meg, mondjuk akrojóga tanulásakor.

Míg az előbbi helyzet kevesek életében van jelen, az akrojóga immár szinte bárki számára elérhető. Itt az első számú cél nem a közönség lenyűgözése, bár egy idő után ez is felmerülhet. Ehelyett inkább a jó hangulatban való játékos fejlődésen és a csoportenergia egyénre és közösségre gyakorolt áldásos hatásán van a hangsúly. 

Ami a fent leírt szituációkban közös, az az érintés és a test kontakt szokásosnál jóval intenzívebb jelenléte.

Ez azért különösen érdekes, mert a modern nyugati társadalomból az érintés kultúrája szinte teljesen kiveszett. Vannak családok, ahol nem ismerik az ölelést és vannak emberek, akik szinte a legfinomabb érintéstől is összerezzennek, az intimitás természetes és legális formáit pedig sok esetben gyanú övezi.

Talán pont a hiány miatt alakulhatott ki az a felfogás, miszerint az érintésnek szexuális jelentőséget tulajdonítanak, és összemossák az intimitást az erotikával.

Ezt a hiányt persze – tudatosan vagy öntudatlanul, de – mindenki igyekszik betölteni a maga módján.

Amikor partner-akrobatika gyakorlásánál, külső szemlélők a mozdulatokat erotikusnak találták, számukra az érintés és a szexualitás összemosódásából adódott ez a félreértés. Általában megfigyelhető, hogy minél jobba hiányzik az intimitás az ember életéből, annál inkább összecsúszik benne ez a két dolog.

Amikor a partnered emelésére készülsz, nem taperolod a testét, hanem egy erős, határozottságot és biztonságot sugárzó fogást adsz neki. A tekintetedből magabiztosság és koncentráció sugárzik, míg a partneredéből ugyanez a koncentráció és a beléd vetett bizalom árad. Az életét, a testi épségét helyezia kezedbe. Ez nem egy hétköznapi bizalom. Ezt nem adják ingyen, ezt ki kell, érdemelni.

Amikor a tekintetek találkozik, abban olyan erő van, hogy azt a nézők is megérzik, még akár nagyobb távolságból is. Még nem történt semmi, de a levegő már vibrál. Ebben az energiában évek kitartó gyakorlása van. E nélkül az egész előadás értelmét vesztené. Ez a jelenlét lesz a közös számotok lelke.

Előfordulhat, hogy több is van köztetek, mint partneri kapcsolat. Amikor a kölcsönös vonzalom a fenti energiát átjárja, az még jobban megemelheti az előadást és úgy kifeszítheti a pillanatot, hogy a néző szinte a saját testében érezheti szerelmetek bizsergését. Hogy aztán ki mit kezd a ’kölcsön kapott’ érzelemmel, az már mindenkinek a maga döntése.

Az érintés kultúráját nem lehet büntetlenül száműzni egy egész társadalom életéből. E nélkül nincs valódi intimitás, nincs meghittség, nincs bizalom és őszinteség. Van viszont helyette elfojtás és a legkülönfélébb lelki torzulások, perverziók, mert minden, amit elnyomsz magadban, előbb utóbb utat tör és medret váj magának…

Az a furcsa érzésem van, hogy az egyén, a közösségek és az egész társadalom, öntudatlanul a gyógyulást keresi. Az érintés kezd visszagyűrűzni az emberek életébe. Sokan rájöttek, hogy az intimitás igenis fejleszthető és tanulható.

Ma már, ha érintésre vágysz, számos lehetőséged van rá, hogy megkapd. Az érintés és a szexualitás azonban nem minden ilyen kezdeményezésben válik ketté. Ha tiszta intimitásra vágysz, jobb, ha fenntartással kezeled azokat a helyeket, ahol valójában intimitásnak álcázott, szexuális potyázás zajlik...

Elmehetsz kontakt táncolni, részt vehetsz különböző, tantrikus workshopokon, szembe jöhetnek veled az ’Ingyen Ölelés’ mozgalom tagjai, és persze elmehetsz egy akrojóga tanfolyamra is, ahol a finom és határozott érintés készsége, az egyensúly, a stabilitás és a közös mozdulatok összhangja egyaránt látványos fejlődésnek indulhat.

Az akrojógának alapvetően két főbb formája van:

·        a szolár, az aktívabb, dinamikusabb, akrobatikusabb, és

·        a lunár, a lazulós, nyújtós-csavarós, finomabb, masszírozós irány.

Mindkettőre jellemző a kölcsönös egymásra hangolódás és egymásra figyelés. A mozdulatokat, a pozíciókat együtt hozzuk létre és ez egy erős belső figyelmet, egyfajta meditatív jelenlétet igényel. Ebben a kölcsönös egymásra figyelésben és az ebben rejlő, megelőlegezett bizalomban már lehet intimitás is, ami még nem szexuális jellegű, de megjelenhet benne akár a kölcsönös vonzalom is.

Hogy az óra inkább aktív, dinamikus vagy inkább passzív, befogadóbb jellegű, az első sorban a tanáron múlik. A résztvevők, motivációjukat tekintve sokfélék. Vannak, akik egyedül, vannak, akik párban érkeznek. Láttam párokat, akiket megerősített a közös gyakorlás, de láttam olyanokat is, akiknél a már meglévő ellentétek és feszültségek jöttek ki jobban, és ez végül külön irányba sodorta őket. Láttam egyedül érkezőket, akik egymásra találtak, és azóta is együtt vannak. A párkapcsolat nem célja a gyakorlásnak, de ha két ember összeillik és találkoznak, az akrojóga könnyen katalizátorrá válhat.

A testmozgásnak ez a formája amellett, hogy edzi, erősíti és nyújtja az izomzatot, jó hatással van a keringésre és az idegrendszerre, egyfajta, természetes antidepresszánsként is hat. Az, hogy közösségben vagy, hogy viszonyulnod kell másokhoz, hogy egyszerre figyelsz magadra és másokra, hosszabb távon egy egészségesebb önbizalmat és önbecsülést eredményez, melyhez egy mélyebb és őszintébb önismeret is párosul.

A stabil önbizalom, önbecsülés (önértékelés) és önismeret hármassága felbecsülhetetlen értékkel bír az élet minden olyan területén, ahol másokkal is szót kell értened. Az önmagaddal való őszintébb kapcsolat, és az, hogy nem félsz az érintés természetes formáitól, segít, hogy felismerd önmagad és mások rejtett motivációit, törekvéseit és ki nem mondott gondolatait.

Ha önmagaddal jó kapcsolatot tartasz fenn, tudod kezelni a félelmeidet, szorongásaidat, a benned időnként megjelenő zavaró érzelmeket, az óriási lehetőség, hiszen mások is biztonságban érzik magukat a társaságodban. Aki pedig biztonságban érzi magát, az könnyebben nyílik meg és könnyebben lesz őszinte, így a vele való kapcsolat is tisztább és egyértelműbb lesz.

Akár kontakt táncról akár akrojógáról beszélünk, van egy olyan alapvető felfogás, hogy első sorban a mozgás öröméért, az önfeledt, tét nélküli, játékos kapcsolódásért mész oda. Mindkét műfajnak megvan a maga technikai háttere és a rá jellemző sajátos szemlélet módja. Ezeket nem lehet kikerülni.

Aki csak a napi érintés adagját akarja begyűjteni, az jobban jár egy olyan worksoppal, ahol nem kell mozgásrendszereket tanulni és tes-tudatot fejleszteni, hanem lehet közvetlenül az érintéssel dolgozni.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki vadászni megy egy kontakt jam-re vagy akrojóga órára. A hátsó szándék mindig ordít. A párkapcsolat, a szexualitás sosem lehet célja az ilyen órák látogatásának. Lehet benned nyitottság arra, hogy párt találj magadnak, de az első rendű dolog a játékos fejlődés mind a technikák, mind az önismeret és a figyelmed mélyítése terén.

Volt már róla szó, hogy akiknek az életéből hiányzik az intimitás, az érintés, azok a fentieket könnyen összemossák a szexualitással. Részben ebből a félreértésből fakad az a jelenség is, amikor egy nőnek csak egy kis biztonságra, odabújásra van szüksége, amit a férfi szexre való felhívásként értelmez.

Mivel az érintés számára eddig szinte mindig a szexet jelentette, most nem érti, miért nem akar vele lefeküdni a másik.

Lassabb folyamat lehet, mire megérti, hogy a kettő nem ugyanaz. Intimitás létezik szexualitás nélkül is, és – bár létezik az intimitás nélküli szexuális együtt lét, - ha ez történik, az olyan, mintha az ételből maradna ki a fűszer… Sivár, kiábrándító és tátongó űrt hagy maga után.

Nehéz lehet bepótolni a gyermekkorban kimaradt ölelés hiányát. Nehéz lehet kedves és jól eső gesztusokat találni vagy szavakkal kifejezni a másik felé, amit érzünk, ha ezt a szüleink sose tették sem feléd sem egymás felé. Nincs gyilkosabb annál, mint amikor a szülők befelé élnek…

Sokáig nem értettem, hogy ezek a készségek, hogy tudnak valakinél hiányozni, mivel nálam ez a szülői minta ilyen téren mindig is rendben volt.

A jó hír az, hogy ebből a fájdalmas és tehetetlen állapotból lehet gyógyulás, amint felismered és meg tudod fogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik. A hiány természetéből adódik, hogy mivel hiányzik, mivel nincs jelen, ezért nehéz beazonosítani.

Ha magadban vissza tudsz menni addig a pontig, ahol még jó volt, már tudsz mivel dolgozni. Itt már megvan, hogy mit keresel. Ha a hiány egész gyerekkorod óta fennáll, sokkal nehezebb dolgod van. Ekkor is tud azonban segíteni, ha ’kölcsön’ kapod a hiányzó mintákat. Erre lehet jó lehetőség például egy családállítás, ahol olyan szerepeket is megkaphatsz, melyekkel egyébként nem lenne módod találkozni.

Megélhetsz így feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, támogatást és bizalmat, de megélhetsz olyan fájdalmas és nyomorúságos érzéseket is, melyeket mélyen a tudattalanodba száműztél, hogy ne keljen velük szembesülnöd. Ennek a fajta szembesülésnek persze megvan a maga ideje. Egy jó segítő – bármennyire is látja, hogy mire kellene ránézned, - nem fog beletolni az élménybe, hanem csendben kísér, és kivárja, amíg készen állsz a találkozásra.

A társas kapcsolódások, az önmagaddal és a pároddal való kapcsolat tehát kőkemény munka, sok-sok szembesülés és felismerés révén alakul az egyre tisztább, érzékenyebb és szeretettelibb megélés felé. Időbe telik, mire a ’macsó’ és az ’amazon’ szerepek mögül előbújik az érzelmi kockázatvállalásra képes, bátor és érzékeny férfi és nő. Időbe telik, mire a fájdalom leáztatja róluk a páncélt és ők végre meglátják egymást úgy, ahogy eredendően vannak, maszkok és játszmák nélkül, csupasz, meztelen lélekkel.

Az akrojóga erre is lehet egy eszköz.

Ha a pároddal jössz, és mindketten kezdők vagytok, különösen izgalmas folyamat előtt álltok. Tartó emberként (base) a legnagyobb kihívás első körben a láb függőleges kinyújtása szokott lenni hanyatt fekvő pozícióban. Ahhoz, hogy ebben a helyzetben, a talpadon meg tudd tartani partneredet (flyer), rugalmas combhajlító izmok kellenek, ami egy átlag, keveset mozgó, sokat ülő életmódot folytató ember számára sajnos nem adott. Persze, ha évek óta jógázol és már túl vagy a hátsó combok lenyújtásának folyamatán, a függőleges lábtartás nem fog problémát okozni, a többségnek azonban ezért is keményen meg kell dolgoznia.

Emellett, a másik nagy kihívást a közös egyensúly megtalálása fogja jelenteni.

Merev combhajlítók esetén, a medencédet egy összetekert jógamatraccal vagy más, erre alkalmas eszközzel megemelik, így hajlított lábbal is képes leszel megtartani a partneredet. Így persze sokkal nehezebb dolgod van, mivel a nyújtott láb esetén használt csontok megtartó ereje helyett, pusztán a combizmaidat használva kell a partneredet megtartaniod.

Férfiként nehéz lehet itt megélni azt, hogy amit hatalmas küzdelem árán is csak nagy nehezen tudsz megvalósítani, azt más, avatottabb versenyzők, könnyedén véghez viszik. Kívülről annyira könnyűnek tűnik. Nem érted, neked miért kell ezzel ennyire vért izzadnod. Itt az első nagy szembesülés egy olyan hiányosságról, amivel egyébként mások (akik nem akrojógáznak), simán leélik az életüket.

Nőként, a ’flyer’ helyzetben te is megélheted azt, hogy míg a haladóbbak könnyedén és félelem mentesen mozdulnak egyik elegáns pozícióból a másikba, te a legegyszerűbb, alap technikánál is a feltörni készülő pánikodat próbálod magadon legyűrni.

Próbálsz bízni a párodban, aki alattad épp az életéért küzd… Minden kezdet nehéz. Persze a biztonságos gyakorlás érdekében ilyenkor mindig ott kell, hogy legyen a segítő is (spotter), aki borulás esetén megfog titeket.

Megtörténhet, hogy a sikerélmény és az egyensúly megtapasztalása érdekében, a tanár mindkettőtöknek ’kölcsön ad’ egy avatottabb partnert. Egyikőtök megérzi, milyen, amikor stabilan meg van tartva, másikatok a saját megtartó erejével találkozik. Óriási élmény ez, minden szembesülés ellenére.

A nagy kérdés az, hogy visszajöttök-e, hogy folytatjátok-e a gyakorlást. Ha igen, azzal esélyt adtok magatoknak arra, hogy a testetek intelligenciája felfedezze a mozdulatokat. Az a tapasztalat, hogy második alkalommal, az előzőleg nehéznek, sőt, lehetetlennek tűnő gyakorlatok egy része jóval könnyebbnek tűnik, mivel a test számára már ismerősebb lesz, amit korábban csak kipróbált.

Ha kitartotok, bizonyosan ráéreztek az ízére és az alap technikákat hamarosan megtanuljátok. Még, ha merev combfeszítőkkel indultál is, tartóemberkén fél-1 év gyakorlás után nagy valószínűséggel eléred a kívánt hajlékonyságot. A hátsó combok lenyújtásra nem ismerek hatékonyabb módszert.

Ahogy túl vagytok az alapokon, az akrojóga izgalmas, sokoldalú világa egyre jobban kinyílik előttetek. Az önbizalmatok stabilabb lesz, és új lehetőségek, új kihívások jelennek meg előttetek.

Egy idő után találkozni fogtok egy érdekes kettősséggel. Míg a tartó ember a hátán fekve látja, hogy mi történik, addig a fyer nem látja, csak csinálja a mozdulatokat. Ezért van az, hogy a sorokra, koreográfiákra is általában a tartó emberek emlékeznek jobban. Viszont mivel ők csak látják, de nem csinálják a flyer mozdulatait, azok nehézségi szintjét sokszor nem jól ítélik meg.

Látod, hogy mit kellene a flyernek csinálnia, és nem érted, miért nem azt vagy nem úgy csinálja. Ez egy tipikus feszültségforrás, mely sokszor avatottabb gyakorlóknál is előfordul. Tartóemberként nagyon jót tesz, ha néha te is repülsz, így jobban megértheted, hogy némely mozdulat miért okoz a flyernek nehézséget. Fejlődik benned az együttérzés és jobban megbecsülöd a partneredet.

Ugyanígy, ha flyer vagy, neked is jót tesz, ha időnként tartó szerepbe kerülsz, így jobban megérted, hogy a párod milyen kemény munkát végez ahhoz, hogy a kellő stabilitást fent tudja tartani.

Ez a kölcsönös megértés és megbecsülés segít rendezni a „ki a hibás, amiért nem sikerül?” című kérdéseket, melyek a közös gyakorlást és a párkapcsolatot egyaránt próbára teszik.

Gyakran estem korábban abba a hibába, hogy a gyakorlás alatt annyira vérszemet kaptam, hogy nem vettem észre, a partnerem fáradtságát vagy kedvetlenségét. Olyan mozdulatokba hajszoltam bele, amelyekre nem volt még készen, ami komoly feszültséget okozott. Egy technikát fejben látni, összerakni nem egyenértékű annak a megvalósításával.

Hiába látod az odavezető utat tisztán, amíg nincs meg a közös, biztonságos tempó, addig borítékolható lesz az elakadás. Vissza kell, fogd a saját lendületedet és sokkal kisebb lépésekben kell haladnod. Arra jöttem rá, hogy a leghatékonyabb, gyorsító tényező itt is a türelem. Teljesen rá, kell, hogy érj. Akkor lesz meg, amikor meglesz, és nem kell rohanni, mert az oda vezető utat és a teljes folyamatot is élvezzed.

Fordított helyzetben, ha egy haladóbb flyer talál magának egy kezdőbb tartóembert, szintén lehetnek idegtépő pillanatok. Különösen akkor, ha a pároddal gyakorolsz, türelemre és érzékeny figyelemre van szükséged. Kell, hogy legyenek juti falatok is, amiket nem csak a sikeres gyakorlás végre tartogattok. Egy finom páros nyújtás, thai masszázs vagy az akrojóga ’lunar’ elemeinek bevetése segít, hogy egy kevésbé sikeres időszakot is túl tudjatok élni. Ha valami jól sikerül, mindkettőtöknek jól esik a dicséret és a megerősítés.

Egy-egy hibából, akár új technikák is születhetnek. Jól teszitek, ha időnként összejártok más párokkal is gyakorolni vagy ellátogattok egy-egy workshopra, ahol új irányokat találhattok és bővíthetitek az eszköztáratokat.

Az elején főleg a tartó ember ’pakolja’ a flyert mindenféle helyzetekbe, aki inkább csak hagyja, hogy a technikák megtörténjenek vele. Később egyre jobban leköveti, megérti a mozdulatokat és egyre jobban eltájékozódik a különböző, érdekes testhelyzetekben. Általában a tartóember irányít, mivel ő látja, hogy mi történik. Idővel azonban, ahogy a flyer egyre önjáróbb lesz, teret kaphat az ő improvizációja is.

Ilyenkor tartó emberként az a dolgod, hogy minél jobban lekövetsd a flyer mozdulatait, és ráérezz, mikor mire van neki szüksége. A fordított helyzet általában könnyebb és előbb szokott megtörténni.

Egy jó base képes a flyert úgy irányítani, hogy az gondolkodás nélkül megtegye a kívánt mozdulatokat és egyik pozícióból a másikba kerüljön. Ez egy idő után – főleg, ha eléggé össze vagytok szokva, - már szavak nélkül is tud működni, viszont ehhez az kell, hogy a tartóemberként kellő képen magabiztos legyél, tudd, hogy mit akarsz és azt megfelelően ki is tudd fejezni a mozdulataiddal.

Ha tudod, hogy mit akarsz, pontos vagy és határozott, egészen apró mozdulatokból is meg tudod értetni magad. Ilyenkor azt kell elérned, hogy a flyer megbízzon benned és megbízzon a saját képességeiben is annyira, hogy tudjon gondolkodás ’agyalás’ nélkül mozogni.

Nagyon szép és tanulságos pillanatok ezek. Számtalanszor voltam már ennek tanúja és tényleg olyan érzés, mintha az egész magától történne. Az, hogy nincs agyalás egyik fél részéről sem, nem azt jelenti, hogy ész nélkül csináljátok, hanem azt, hogy egy nagyon mély, közös figyelemben időztök. Ez a mély egymásra figyelés, ahol a lélegzetek is össze vannak hangolva, az, az állapot, ahol tér nyílik a spontaneitásra.

Kevesen jutnak el erre a szintre, mert ehhez nem csak kitartó gyakorlás kell, hanem az is, hogy vigyázni tudj a partneredre, függetlenül attól, hogy párkapcsolat vagy baráti kapcsolat van köztetek.

Az akrojóga gyakorlása visszarepít abba az állapotba, amikor gyerekként biztonságban érezted magad és megélhetted a felszabadult örömöt és az önfeledt játék élményét.

Emellett, a gyakorlás alatt, ha kitartasz, egy idő után elkezdesz lefinomodni és egy olyan személyiség fejlődésen mész keresztül, melyet az életed minden területen kamatoztatni fogsz. Göröngyös és egyben sok örömöt tartogató út ez, melyre érdemes rálépni és megéri rajta végig menni. Ha azon morfondírozol, elindulj-e rajta, csak bátorítani tudlak.

Jó utat és jó gyakorlást Barátom. J