Szemléletmód Váltás

„Az Úr útjai kifürkészhetetlenek.” Ez az egyik legbosszantóbb, mégis legreménytelibb mondat, amit az áldott kereszténység reánk hagyományozott…

Nem akarásnak nyögés a vége, de sokszor az akarásnak is. Amikor az út, amit taposol, hosszú ideig egyenesen halad, könnyen ellustulhatsz, elbóbiskolhatsz. Biztonságban érzed magad, akkor kapsz csak észbe, mikor hirtelen kanyar vagy útelágazás elé érsz.

Na, most merre? Van időm bevenni a kanyart?

Van úgy, hogy nincs időd dönteni, van úgy, hogy a legjobb döntés is látszólag rossz döntés és fájdalommal jár. Fának mész, árokba borulsz, a választott út zsákutcába vezet. Az Élet megállásra vagy adott esetben akár térdre kényszerít.

De hát eddig olyan jól ment minden! Mi, a fene történt? Hol rontottam el? Miért ver engem az Isten? Azt hittem, jó úton vagyok... Dühös vagy és joggal, perelsz az Univerzummal, ez azonban nem változtat a tényen. Menet állj! Újra tervezés indul.

Az egyik legnagyobb hiba, hogy, ha elesel, még rúgsz is egyet magadon. Talán még látod is a banánhéjat, amit könnyen átléphettél volna, ha jobban figyelsz. „Miért nem figyeltem? Miért nem voltam éberebb, miért nem vettem észre a közelgő, baljós jeleket?” Utólag beugrik egy megérzés, amit akkor figyelmen kívül hagytál, egy mondat, amit nem akartál meghallani. Te vagy a hibás, magadra vess, miért nem voltál körültekintőbb?

Nem elég, hogy pofára estél, még jól be is olvasol magadnak.

Sokszor automatikusan belecsúszunk ebbe az önbüntető viselkedés mintába, hisz ezt tanultuk. Tett van és következmény, vállalni kell, a felelősséget, a balhét el kell, kérem vinni. Ez így rendben is van, de teljesen felesleges emiatt még bántanod is magad.

Visszanézel, hogy értékeld a helyzeted, hogy megtaláld a hibát és levond a tanulságokat. Ilyenkor legtöbbször meg is találod azt a pontot, ahol még menthető lett volna a helyzet, de az is lehet, hogy egyszerűen nincs ilyen pont.

Zavarba ejtő ez a felismerés. Igen, lehettél volna éberebb, hallgathattál volna a figyelmeztető hangra, de a baj, akkor is bekövetkezett volna. A kanyaron túl leszakadt az út, ha ott esel le, az még rosszabb lett volna. Kiderül, hogy az útelágazás másik felén is várt volna rád valami kellemetlenség.

- De hát hol rontottam el?

- Sehol.

- Akkor miért büntet az Univerzum?

- Nem büntet. Egyszerűen most ez van, ezzel kell kezdeni valamit.

- Akkor lehet, hogy mégsem velem van a baj?

- Nem, sőt, nincs is baj. Helyzet van.

- És akkor most, hogyan tovább?

- Hiába is agyalsz, erre most nem fogsz rájönni. Nem az a dolgod, hogy megold a problémát, hanem, hogy állj meg és nézz körül. Láss, érezz, tapasztalj! Szívd magadba azt, ami körülvesz. Érezd a hús-vér valóságot, hogy lüktet benned az élet, és, hogy Élet vesz körül minden pillanatban.

Ilyenkor valójában nem büntetést kapsz, hanem időt. Amint megérted ezt, hirtelen felértékelődik a pillanat.

Egy kapcsolat, egy munkahely, egy álom elveszik és vele vesznek az ötletek, a tervek, meg az illúziók is. Megáll az idő és neked nem kell, tenned semmit. Nem büntetés ez, még, ha fáj is a hiány, hanem ajándék, kegyelmi állapot, mikor egy pillanatra megláthatod a valóság illúzióktól mentes arcát, mely olyan, akár a fodrozódás nélküli víztükör. Tiszta és egyértelmű.

Aztán beesteledik és rád telepszik a ’Lélek Sötét Éjszakája’. Ezt nem lehet elkerülni, megúszni. A Kétség, Félelem, Szégyen és Bizonytalanság démonai vetik Rád magukat. Sokat nem alszol, viszont derekasan küzdesz, mert ösztönösen érzed, hogy most a túlélés a tét, és, ha nem adod fel, túl fogod élni.

Egy éjszakán keresztül harcolsz az értékeidért, kételkedni kezdesz mindenben, amiben korábban hittél, leginkább önmagadban és a léted értelmében. Nem érted, miért veszítesz el valamit, amit az eddig, önmagadon végzett, kitartó munka gyümölcsének értékeltél. Miért ad valamit az Ég az egyik kezével, mikor másnap, a másik kezével úgyis elveszi azt?

A kérdések jogosak, és később a válasz is megérkezik.

Nézd meg magad most, milyen felfokozott tudatállapotban vagy! Megtennél bármit, borítanál bármit az életedben, hogy visszakapd, amit elveszítettél. Kész vagy áldozatot, bátor tettet hozni, kész vagy kockázatot vállalni. Kilépsz a komfort zónádból, és megteszed azt, amit évek óta halogatsz és, amit már rég meg kellett volna tenned.

Az egész éjszakás küzdés után nyugodt és tiszta a hajnal. Értelmet nyer a veszteség. Nem ész nélküli önfeláldozásra készülsz, hanem arra, hogy átlépd a saját árnyékodat. Előtérbe kerül és megszólal a bölcsebbik részed, aki erős, és feltétlen szeretettel van Feléd:

- Most itt a pillanat, tedd meg, de nem azért, hogy megjavítsd, ami elromlott, mert lehet, hogy nem lehet már megjavítani. Tedd meg magadért. Most minden változik, minden bizonytalan. Az egyetlen dolog, ami mindig ott lesz Neked, az Te magad vagy. Add meg magadnak ezt az ajándékot! Dobd le magadról a kinőtt kígyóbőrt. Már nem segít, nem véd meg, csak akadályoz.

Bújj ki a bábból és bontsd ki a szárnyaidat!

Félelemből korlátoztad magad, hogy megfelelj? Már nem kell, szeretetet koldulj, mert van Benned elég, jut belőle Neked is.

Mi az, amit már rég meg akartál adni magadnak, de idáig halogattad?

Ha nem ijedsz meg a fájdalomtól, és végig harcolod ezt az éjszakát, végül Rád talál az az Erő, ami a tiszta (illúzióktól, hátsó szándéktól, elvárásoktól mentes) tett megvalósításához szükséges.

Pontokba szedtem néhány fontosabb felismerést, melyek mostanában tudatosultak bennem. Nem biztos, hogy minden esetben pont így, ebben a sorrendben történnek, de talán egyik másik része Neked is ismerős és segítő hatású lehet:

·        Eljön az idő, mikor megérted, nem büntetésből kapod az ívet az Élettől. Nem Benned van a hiba. Ami történik, az ugyanúgy az Élet része, mint a jóleső, boldog pillanatok.  

·        Állj meg és nézz körül, lásd meg, mennyi örömteli dolog maradt így is melletted.

·        Nézz szembe a veszteség fájdalmával. Ha engeded, ha átereszted magadon, előbb szabadulsz, és a végén, mint a mesében, „hétszer erősebben, és hétszer szebben” fogsz visszatérni.

·        Halld meg a bölcsebbik részed hangját. Olyan szeretet és erő rejlik ebben, melyhez hétköznapi élethelyzetben nehezebb hozzáférni. Ilyenkor döbbensz rá, micsoda érzelmi erőtartalékok rejlenek még Benned.

·        Adj minderre időt magadnak. Azzal tudod a legjobban sürgetni a folyamatot, ha nem sürgeted. Ilyenkor (valójában mindig) Tiéd a világ összes ideje és mégis mindez egyetlen, tökéletesen átélt, időtlen pillanatban sűrűsödik össze. Már nincs, hova rohanni, nincs, mitől félni, aggódni, szorongani. Lehet végre élni.

·        Ami régen vágyott lehetőségként szembe jön Veled, arra bátran mondj igent, mert megérdemled. Most van itt a lehetőség, hogy az életed egy új, megalkuvás mentes szakaszába lépj.

Ha bármikor hasonló helyzetbe kerülnél, kívánok hozzá Erőt, Kitartást, Bölcsességet és önmagad felé való teljes Elfogadást, Szeretetet.

Szép Karácsonyt, és Izgalmas, Önmegvalósításban Gazdag, Boldog Új Évet Neked, Kedves Barátom. 

A csóróság felszámolása

„Nincs lúzerebb dolog ma Magyarországon, mint közalkalmazotti fizetésből élni…” Ez a mondat hangzott el pár éve egy kedves ismerősöm szájából, és most, hogy egy jó, provokatív mondatot kerestem felütés gyanánt ehhez az igencsak húsbavágó témához, eszembe jutott.

Semmi bajom a közalkalmazottakkal, sőt, nélkülük nagy bajban lenne az ország, azt gondolom. Az azonban tisztán látszik, hogy ma a valódi megbecsülésért nem elég hasznos és jó munkát végezni. Nagyon meg kell dolgoznod azért, hogy ki tudj lépni azokból a lehetetlenül szűkre szabott keretekből, melyek között átlagos gondolkodással és működéssel leélheted a Számodra ’felkínált’ életet.

A 'családállításban' felmerülő három leggyakoribb téma, az Egészség, az Anyagi Stabilitás és a Harmonikus Párkapcsolat. Mindhárom témáról rengeteg, hasznos, önsegítő könyv született már.

Egészség és párkapcsolat témákban egyelőre nem tudok különösebben kiugrót írni, az utóbbi pár évben lezajlott anyagi rendeződésemnek viszont számos, megosztásra érdemes tanulsága van.

Lássuk csak, honnan is indult az én történetem.

Gyerekként az anyagiakba nem sok beleszólásod van. Nekem sem volt. Ebben az életszakaszban a szülők helyzete a meghatározó. Az én szüleimnek nem volt veleszületett érzéke a pénzhez, és nem volt senki, aki erre megtanította volna őket. Számos belső, önsors-rontó mintázat működött tudattalanul, amiből mi, öcsémmel annyit tapasztaltunk, hogy egyik adósságból a másikba zuhanunk, és minden hónap vége felé elhangzott a mély nyomot hagyó mondat anyám szájából: "Jaj, gyerekek, nincs pénz, összébb kell húzni a nadrágszíjat…"

Gyerekként ez egy rendkívül frusztráló mondat. Egy dolog tapasztalni a csóróságot, de azzal, hogy ez a mondat felénk jött, az az érzés kezdett kialakulni, hogy miattunk nincs pénz, különben miért mondanák ezt nekünk. Azt gondoltam, nélkülem a szüleim anyagi stabilitásban élhetnének, a belső mintázat tehát így szólt: ’Én vagyok a csóróság maga, s lételemem az adósság.’ Ezzel a mintával arra vagy ítélve, hogy örökké mínuszban legyél, és ez csak egy a sok lehúzó, destruktív minta közül.

A Csóróságnak van számos tudattalanban gyökerező oka, melyek – ha nem dolgozod meg, ha nem oldod fel őket, a végtelenségig képesek ezt az állapotot fenntartani. A Csóróságnak lehet öntudata, sőt, bizonyos keretek között még akár a ’Csóróság Romantikáját’ is megtapasztalhatod.

Lehetnek a háttérben családi hiedelmek, melyek talán számodra is ismerősen csengenek.

Például:

·        „Minden gazdag rohadék.

·        Tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni, anyagi stabilitást felépíteni.

·        Aki gazdag, az mások átverése és kihasználása révén szerezte vagyonát.

·        Lehet, hogy csóró vagyok, de legalább nem tettem tönkre másokat.

·        A pénz az Ördög műve/eszköze.

·        A gazdagok a pénzt imádják.

·        A pénz nem boldogít.

·        A pénz bajjal jár.

·        A pénzért meg kell, küzdeni/szenvedni,

·        A pénz mocskos,

·        Stb.” (Ide nyugodtan helyettesítsd be, ha még eszedbe jut hasonló.)

Amíg ezek a családi hiedelmek a háttérben, láthatatlanul kifejtik hatásukat, nem tudsz szintet lépni, hisz, azzal, ha anyagilag rendeződnél, a családod ’tisztes szegénységben’ tengődő tagjait árulnád el, ha pedig gazdaggá válnál, magadat is utálnod kéne, hisz ’minden gazdag rohadék’…

Ez egy örök probléma, egy belső ellentmondás. Ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat, pénzre van szükséged. Minél merészebbek az álmaid, annál többre. A pénz itt eszközként jelenik meg, és, ha ’a pénz az ördög műve’, az álmaid megvalósításához el kell adnod a lelked az ördögnek.

A másik kényelmetlen velejárója az efféle hiedelmeknek, hogy ezek tükrében a ’Jó Isten’ azt akarja, soha ne érj el semmit az életben, hanem lehetőleg mások rabszolgájaként éld le szánalmas, jelentéktelen, ici-pici életedet…

Ha ezoterikus irányból közelítesz, ott is megtalálhatod az ehhez hasonló gond-olatokat. Például:

„Az igazán nagy szentek

·        egy szál ágyékkötőben éltek egy himalájai hegyi barlangban,

·        feloldották az egójukat,

·        nem kötődnek, nem ragaszkodnak, nem birtokolnak,

·        megszabadultak minden földi vágytól, melyek az emberi szenvedés legfőbb okai,

·        a Lélekkel és nem a testtel azonosulnak,

·        stb.”

Azt gondolom, ezek alapján, ha igazán nagy szentek lennénk, az emberiség hamarosan kihalna…

Ezek a gondolatok rendkívül veszélyesek lehetnék, ha nem a megfelelő helyen kezeljük őket. A világtól elzárkózott szenteket a tanítványaik, őket pedig világi emberek tartották el. Ebből következhet akár az is, hogy Neked választanod kell, világi vagy spirituális emberként akarsz élni.

Valójában azonban, a két életfelfogás között nincs igazi ellentét. Élhetsz világi emberként spirituális életet és élhetsz szerzetesi elvonultságban is teljesen beteg, önpusztító módon.

Ha nem érzel valódi hívást egy lemondottabb, önmegtartóztatóbb életmód felé, akkor ez nem a Te utad, még akkor sem, ha a közösségben cölibátust, önsanyargató, öröm-mentes diétát, házasság előtti önmegtartóztatást vagy akár élvezet-mentes, kizárólag gyereknemzés céljából művelt, csak praktikus szempontokat szem előtt tartó nemi életet várnak el tőled.

Ez az út, a kevesek útja, vagy a még kevesebbeké. Nem azzal leszel különleges, ha különleges módon szívatod magad.

Mindenki olyan Istent teremt magának, amilyet egyéni hajlamai alapján kényelmesnek talál, amilyen a leginkább képes az egyéni hiedelmeit kiszolgálni.

Az én Istenem kifejezetten hedonista. Az élet szerinte azért van, hogy élvezd, hogy minden tevékenységben meg tudd találni az örömöt, és, hogy ezt az örömöt lehetőleg meg is oszd azokkal, akiknek ez a javára válik. Ez nem azt jelenti, hogy az örömöt, a gyönyört, az élvezetet mindenképp hajtani kellene, akár mások tönkre tétele és kihasználása árán is.

Az a nagy misztérium, hogy megtaláld az örömnek és az önmegvalósításnak azt a formáját, amelyben leginkább otthon érzed magad és másoknak is leginkább a javára tudsz válni.

„Az öröm, ha megosztod, sokasodik, ha másoktól elveszed, beszennyeződik, megromlik és ártalmára lészen a világnak.” (Ismeretlen Zimbabwei Bölcs)

Mielőtt tehát nekivágnál a sok fájdalommal és számos kisebb és nagyobb megvilágosodással járó belső útnak, mellyel saját családi, önsors-rontó hiedelmeid gyökere után kutatsz, meg kell, értsd, hogy életednek és létednek célja van, mellyel mások javára és a sajátodéra is válsz.

Lehetnek, sőt, kell is, hogy legyenek álmaid, melyek motiválnak, melyektől felizzik Benned a tett vágy. Értelmetlen, szánalmas élettel, melynek egyetlen célja a puszta túlélés, nem használsz senkinek.

A második alaptétel, hogy ez az életcél, sajátos összefüggésben áll a Jó Istentől/Univerzumtól/Nagyszellemtől/Valami Nagyobbtól (vagy nevezd, ahogy akarod) örökölt/ajándékba kapott teremtő képességgel, kreativitással.

Lehet, hogy Te vagy az, aki létre hoz valamit, lehet, hogy Te vagy az, akinek a segítségével valaki létre hoz valamit, lehet, hogy másokkal együtt hoztok létre valamit, de semmiképpen nem lehet életcél az, hogy halott, élettelen, értelmetlen tevékenységekre pazarold a drága életedet.

Teremtő, önmegvalósításra születtél és ehhez pénzre is szükséged van!

A pénz akkor válik az Ördög művévé, ha az önmegvalósítás eszköze helyett célként tekintesz rá, ha ahelyett, hogy a közösséget szolgálnád vele, a mások elnyomása és kizsákmányolása révén szerzett hatalom megszilárdítására használod. Ezt teszik a politikusok és ’pénzemberek’, Te azonban náluk jóval egészségesebb lelkű vagy, azt gondolom. :)

Ezoterikus körökben általában ott csúsznak el sokan, hogy az álmaikat meghagyják álmoknak, nem találják a három dimenzióban való megvalósulás felé az utat. Ezt az utat ráadásul ez a világ nem nagyon támogatja és sokszor nincs is kitaposva. Neked kell ezt is létrehoznod és ehhez törhetetlen hitre és elszántságra van szükséged.

Egy spirituális központ, egy iskola, próbaterem, vagy alkotó ház létrehozásához például helyre, épületre van szükség. Az épületet meg kell találni, fel kell építeni/újítani, be kell, rendezni, a rezsijét pedig hónapról hónapra fizetni kell. Ahhoz, hogy legyen benne élet, hogy jöjjenek a tanítványok, marketingelni kell, tanulni kell, a tanfolyamok pedig szintén nem ingyen vannak. Mindehhez pénzt kell, teremts, ki kell, jöjj a csigaházból és ki kell, állj a világ elé, amit bátortalanul, csökevényesre pusztított egóval nem tudsz megtenni.

Most jutottunk el arra a pontra, hogy igenis szükséged van pénzre, méghozzá nem kevésre. Simán lehet, hogy olyan összegre van szükséged, melyet el sem tudsz képzelni, melyet nem is láttál még együtt soha.

Az tehát az első és legfontosabb feladat, hogy megtaláld azt, ami lelkesít annyira, hogy képes vagy érte nekimenni a legnagyobb félelmeidnek, korlátaidnak, és, amiért hajlandó vagy a saját legbelső poklod legmélyére is leásni azért, hogy a csóróságod gyökerét feltárd és kitépd. Nem csak a családi önkorlátozó hiedelmek az ellenségeid. Találhatsz olyan, társadalmi hiedelmeket is, mint például:

·        „Telített a piac a jóga bizniszben, masszázsban, pszichoterápiában, gyógyításban, tanításban, képzőművészetben, színházban, mozgásművészetben, harcművészetben, stb”.

·        „Az embereknek nincs pénzük arra, hogy a lelkükkel foglalkozzanak.”

·        „Sok az eszkimó, kevés a fóka”.

·        „Az állam megfojt, ha saját vállalkozásba kezdesz”.  

·        Stb.

Ha tehát önmegvalósításra adod a fejed, a társadalmi, csóróságot-igazoló hiedelmekből is ki kell, lépj, ehhez pedig még nagyobb elszántságra, bátorságra és leginkább a küldetésedben való mélységes hitre van szükséged. Nem kis feladatra vállalkoztál Barátom… :)

Az mindig is gyanús volt, hogy egy futószalagra tett életnél többet is ki lehet hozni egy emberi inkarnációból. Később az is egyre világosabbá vált számomra, hogy nem sok keresni valóm van a hagyományos munkaerő piacon. Nem kellek sem múltiba, sem állami intézményekbe, sem semmilyen társadalmilag elismertebb, elfogadottabb munkahelyre. Nekem kell, megteremtenem a saját munkahelyemet...

Rengeteg időt töltöttem önsegítő könyvek olvasgatásával, próbáltam üzletet építeni különböző, wellness központú MLM cégeknél. Úgy gondoltam, pár év kemény munka, sok telefonálás, nyomulás, és összejön a pénz, mehet a saját vállalkozás. Nem jött be.

Amihez igazából érzékem volt, az az improvizatív zene és színház, a mozgás, a gyógyítás, tanítás és az értő, segítő figyelem. Na, ebből hozz ki valami értékelhető megélhetést…

Hat évet töltöttem Buddhista Főiskolán, minden érdekelt csak a pénz nem, és ezt csak fokozta az ismerőseim értetlensége, miért nem valami olyat tanulok, ami lehet, hogy nem érdekel, de legalább el lehet vele helyezkedni és lehet vele jól keresni. Mikor kérdezték, miből élek tulajdonképpen, azt válaszoltam: „Isten kegyelméből…”

Miután végül megértettem, hogy tényleg szükségem van pénzre, és sok évnyi kemény munka révén sikerült feloldanom az ezzel kapcsolatos ellenszenvem nagy részét, el jött az ideje annak, hogy a mélyben rejlő, önsors-rontó mintáimmal is szembenézzek.

Akkoriban az Alternatív Cirkusziskola növendékeiből kinőtt társulatokkal jártuk az országot. Tavasszal és nyáron hakniztunk, ősszel már nehezebb idők jöttek, a tél meg szó szerint túlélésre ment.

Bekerültem az Utcaszínházi Alkotó Közösségbe, ahol pályázati pénzekből tartottunk előadásokat az ország mély-szegénység sújtotta vidékein. Sokat spórolhattam a kaján, mikor pár csapattársammal záráskor segítettem egy Krisnás étteremben a mosogatásban, takarításban. Cserébe elvihettük a maradék ételt.

Megvolt ennek az időszaknak a maga romantikája, de erre az életformára nem lehet sem egzisztenciát, sem tartós párkapcsolatot építeni. Durván fél milliós diákhitelem volt, és gyakran egyik adósságból a másikba sodródtam. A pályázati pénzek időnként nyugodtabb időszakot is hoztak az életembe, de sokszor ott is előre kellett dolgoznunk saját pénzen, és volt, hogy egy kormányváltás utólag elvitte a korábban megítélt összeg egyharmadát…

Az állandó anyagi bizonytalanság és kiszolgáltatottság keltette csillapíthatatlan szorongás szétzilálta a párkapcsolataimat és kezdte megmérgezni az életemet.

Eljött a pont, mikor elegem lett és átálltam a tanításra, ahol legalább rajtam is múlt, hogy mennyit keresek, és, hogy, hogyan építem fel a megélhetésemet. Rengeteg ötletelés, baráti segítség, online marketinges fogások tanulmányozása, vízió tisztogatás és cselekvési tervek kidolgozása zajlott a felszínen, azt azonban éreztem, hogy a mélyben van valami rejtett működés, ami mindig keresztül húzta a számításaimat. Mintha átok ült volna rajtam…

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezekben az időkben mellettem álltak és nem hagyták, hogy eluralkodjanak bennem a szuicid gondolatok. Hálás vagyok magamnak is, hogy, bár egyszerűbb lett volna feladni, mindezek ellenére mégis kitartottam.

Aztán szép lassan be került az életembe a 'családállítás', mint módszer, és az a közösség, melyben feltétlen elfogadás és az egymás iránti kölcsönös tisztelet volt az alapvető hozzáállás.

Itt volt igazán lehetőségem, hogy szembenézhessek az egzisztenciális bizonytalanságot okozó belső, öntudatlan működésekkel.

Lehet a háttérben vagyon és státuszvesztés, háborúban eltűnt családtag, halva született, elveszített gyerek, családon belüli, anyagi kizsákmányolás, átok és még sok más hasonló. Egy átlagosan terhelt családi rendszerben ezek akár mind jelen lehetnek…

Fontos, hogy megértsd, ezekben az esetekben a karma nem egészen úgy működik, ahogy azt ezoterikus körökben gondolni szokták. Nem azért vagy csóró, mert előző életedben másokat anyagilag tönkretettél. Ha így gondolkodsz, csóró is maradsz, hisz jogos, amit kapsz és kényelmesebb is elvinni mindezért a balhét. Miért akarnál kitörni?

Valójában azonban épp ennek fordítottja a helyzet. Mivel eddig is már sokszor vettek el tőletek dolgokat, a családi rendszerben is ez fog működni.

Az ’Igazság’ és az ’Igazságosság’ itt egészen mást jelent. Nem igazságos, hogy annyi veszteség után még mindig elvesznek tőled, mégis ennek a törvényszerűségnek az igazsága működik.

Mivel tudat alatt Te is sorsközösséget vállalsz a nagyapáddal, Te is a veszteség mintázatát működteted. Ezt tudatosan nem tudod megváltoztatni, mert ehhez a mintához tudatos szinten nem férsz hozzá. A megoldás lehet az, hogy mondjuk egy családállítás alatt mélyre mész, ahol a mintázat van és visszaadod a sorsát a nagyapádnak. Ő sem akarja, hogy Te is az Ő sorsát ismételd. Azt szeretné, hogy boldog ember légy, aki egészséges és teljes életet él, mert „semmi sem gyógyítja jobban a családi rendszert, mint az, ha egy utód végre mer boldog lenni.”

Azért mert a családban egyszer valaki nyomtalanul eltűnt, még nem kell, neked is eltűnnöd. Azért, mert egy fájdalmas esemény tabu témává válik, még nem kell, hogy Te is hazudj magadnak. Azért, mert gyilkos van a családban, még nem kell, hogy Te vezekelj helyette. Azért, mert valakinek egyszer megtiltották, hogy azt tegye, amit igazán szeret, még nem kell, hogy Te is megtiltsd magadnak, hogy önmagad légy.

Mások sorsát, mások fájdalmát, félelmeit, korlátait cipeljük magunkkal, amíg le nem rakjuk őket.

       

Itt pedig előjön egy újabb fontos törvényszerűség. Amíg mások sorsát éled, addig nem élheted a sajátodat. Amíg olyan felelősséget vállalsz, mely nem a tiéd, a sajátodat nem tudod vállalni. A szüleidet, nagyszüleidet nem tudod megmenteni, sőt, velük szemben ez az egyik legnagyobb tiszteletlenség, amit elkövethetsz, mert nem bízol benne, hogy elbírják a saját tetteik és sorsuk súlyát.

Ki élje a Te életedet, amíg Te másokéval vagy elfoglalva?

A kérdés költői, hisz mindez legtöbbször nem tudatos. Ha azonban egy, egy családállítás alkalmával sikerül a terheket és sorsokat visszaadni azoknak, akikhez azok valójában tartoznak, ajándékként magaddal viheted az Őseid áldását és a családi térben elindul a rendeződés.

Mindaz a feszültség, mely a családi tudattalanban kavargott akár emberöltők óta, és azelőtt folytonosan szétzilálta az anyagiak harmonikus áramlását, a párkapcsolatot, a testi-lelki-szellemi egészséget vagy az egymással való kapcsolódást, most enyhülni látszik, és Te szép lassan elindulhatsz a stabilitás felé.

Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől semmi dolgod nincs, inkább olyan, mintha eddig ragadós sárban futottál volna, most viszont kényelmes, sík terepen futsz, melyet kellemes hátszél segít.

Ezután is dolgozni kell, de a munka könnyedebb, eredményesebb és izgalmasabb lesz, ugyanazzal az erőfeszítéssel sokkal tovább jutsz, mint azelőtt.

Amikor végre lerakod mások sorsát, nagy kő esik le a szívedről. Lassan elkezded látni azt, amit addig nem láttál. Saját magadat és a helyedet a világban.

Innentől elindulsz a valódi felelősség vállalás felé, mely egy felvállaltabb kockázatvállalással is jár.

Egyszer egy ismerősöm, akinek láthatóan jól ment a szekér, kérdésemre, hogy mi a titka, azt felelte, hogy ahogy a saját belső világának kitárulásával, elkezdte jobban látni a saját lehetőségeit is, és elkezdte a saját életéért is sokkal kiterjedtebb módon vállalni a felelősséget. Ez a felelősség vállalás hozta meg a külvilágból való elismerést és ezzel együtt az újabb és újabb lehetőségeket.

Aki vállalja az életéért és a döntéseiért járó felelősséget és kockázatot, az bátorságával kitűnik az átlagos módon gondolkodó emberek közül, és ez, egyfajta, karizmatikus kisugárzást is kölcsönöz neki.

Mikor az első táboromat szervezni kezdtem, vállaltam, hogy 2 hónappal a kezdés előtt előleget fizetek a helynek, amivel az időpontot foglalom. Még bőven nem volt annyi résztvevő, hogy a tábor megtartását biztosra vehettem volna. Ha időközben a résztvevők lemondják, én fizethettem volna vissza a részvételi díjat, amiből már az előleget kifizettem a helynek. Ebben az esetben nem hogy nem nyerek semmit, de még mínuszba is kerülhettem volna...

Amíg tudattalanul önsors-rontó mintákat működtettem magamban, nem vállaltam volna ennek a kockázatát. Ha mégis így tettem volna, annak valószínűleg nagy bukás lett volna a vége. Mivel azonban a gátló mintákat sikerült feloldanom, és az Őseim ott álltak mögöttem, vállaltam a kockázatot, és ezzel a döntéssel indult el az a folyamat, melynek végén, egy év leforgása alatt a teljes Diák Hitel tartozásomat sikerült kifizetnem.

Tudom, hogy sokaknak ennél jóval régebb óta és jóval nagyobb tartozása van, de 14 évnyi mínusz után végre kinullázódni rendkívül felemelő érzés. Olyan, mintha rabszolgaságból szabadultam volna.

Kidugtam a fejemet a vízből és megpillantottam a szárazföldet. :)

Amikor meghoztam a döntést, hogy vállalkozó leszek, még a saját könyvelőm is megpróbált elbizonytalanítani. Sokan pár hónap alatt belebuknak. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy pont nekem sikerüljön.

Azóta eltelt pár év és jelentem, még mindig itt vagyok. Feltett szándékom, hogy maradok is, ha az Égiek is úgy akarják.

Ahhoz, hogy szembenézz azokkal a történetekkel, melyek a családod megkövült fájdalmait rejtik magukban, nagy elszántságra és még inkább erős bizalomra van szükséged. Ha épp ez sérült Benned, évekbe telhet, hogy visszaépítsd, de hidd el, egy sérülésből gyógyulni, és ezáltal a csigaházból kibújni, százszor jobban megéri, mint egy életen keresztül rejtegetni önmagad elől a fájdalmat.

Nehéz elindulni ezen az úton, de, ha egyszer elindultál, nincs visszaút.

Jó utat, Barátom! :) 

Félelem

Csak úgy, a poén kedvéért kiírtam egy posztot: „Most akkor a migránsoktól féljek vagy a pokémonoktól? ;)” Meglepően sok komment érkezett rá, sokan nem is poén részére, hanem inkább magára a félelemre reagáltak. Úgy tűnik, annyira benne van a téma a levegőben, hogy szinte azonnal harapunk rá.

Te mitől félsz?

Az egzisztenciális paráktól, a különböző fóbiákon keresztül az egészen zsigeri rettegésig mindent megélhetsz. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell többet horror filmet nézni, ha egy kis borzongásra vágysz. A félelem szembejön Veled úton, útfélen.

A nyári hónapokban, a táboroknak hála, többször is sikerült kiszakadnom a külvilág sodrából. Kisebb közösségek, örömmel, fájdalommal és katarzissal teli, belső történései kötötték le a figyelmemet, mialatt odakint zajlott a mészárlás. Amíg távol voltam a médiától, egy egész ’kis’ háborúról sikerült lemaradnom, bár állítólag a java még csak most jön.

Idehaza olyan, mintha mindezt megúsznánk egy könnyed, kis kampány-csihi-puhival, ebben meg ugye, nem muszáj részt venni. Ha kéket látok, már fordítom is el a tekintetemet…

Ez az ország, ahonnét nem rég a többség még menekülni akart, most Európa egyik legbiztonságosabb helyévé léphet elő. Megbüntetett a parkoló őr, feljelentett a szomszéd, főnököd és munkatársaid szívják a véred? Mindez eltörpül ahhoz képest, mintha egy pszichopata tömeggyilkos karóra tűzné a fejedet, csak azért, mert épp rosszkor voltál rossz helyen.

A végén még megbecsüljük és értékelni kezdjük a mi kis, ici-pici, búval cseszett magyar valóságunkat.

Mire jó a félelem? Honnét ered és mi a célja? Milyen mélyre kell alászállni, ha meg akarjuk érinteni a gyökerét?

Mostanában üldöznek az utópisztikus filmek. A forgatókönyvek megdöbbentően hasonlóak. Megvalósul a tökéletes béke és jólét társadalma. Minden digitalizált, szinte alig van ember, aki kétkezi munkát végez. Senki sem gondol és érez mást, mint, amit a béke és jólét fenntartása érdekében szabad. Mindenkinek megvan a maga helye, senki sem akarja a másikét, teljes a biztonság.

Cserébe az emberek beáldozzák a saját lényüket. Egységes dobozok vannak, ezekbe kell beleférnie egy személyiségnek, és ami kilóg, azt a társadalom könyörtelenül lemetéli. Ehhez a fajta békéhez teljesen droiddá kell, válni.

Az egészséges lélek persze lázad ez ellen és előbb utóbb megtalálja a sérthetetlennek hitt pajzson a rést.

Amikor egy társadalmat a büntetés, ellenőrzés és megfélemlítés hármasa tart össze, két kérdés merül fel bennem.

1.     Ha mindez nem lenne, mi történne a társadalommal?

2.     Mi húzódhat meg a fenti hármas mögött?

Azt gondolom, hogy, aki meg akar félemlíteni, az maga is fél, és a saját félelmét tolja rá másokra, mert együtt félni mégis csak könnyebb, mint egyedül, elszigetelten és magányosan. Emellett, ha tőled is félnek, az ideiglenesen a hatalom és erő érzését kelti benned, mely egy ideig be tudja tölteni a belül tátongó űrt, és el tudja nyomni az ebből fakadó rettegést.

Az örökös ellenőrzés és büntetés mögött pedig végtelen bizonytalanság és bizalmatlanság rejlik. Hisz lehetne az embereket jutalmazással is motiválni, de akkor egy idő után túlnőnének a rendszer számára biztonságos, jól áttekinthető kereteken.

Bár sosem dolgoztam multinál, azt biztosan tudom, hogy, ha túl jól teljesítesz, az ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb hiba, mintha tökéletlenül végzed a munkádat. Ha a vezetőid féltékenyek lesznek Rád, esetleg félteni kezdik Tőled a pozíciójukat, könnyen bajba kerülhetsz...

A dobozon belül van a hamis biztonság, amit a félelem, bizalmatlanság és bizonytalanság hármasa tart össze. Ami ezen túl van, az meg az Élet. Egy halott rendszer ellen az a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetsz, hogy életet viszel bele.

Hogy ilyenkor mi lesz, azt többnyire még csak fejben merjük kipróbálni. Ezekből a kísérletekből lesznek aztán a fent említett, jó, kis utópisztikus filmek.

Ilyen témában legutóbb ’A Beavatott’ című nagy sikerű alkotást sikerült megnéznem. A béke és nyugalom (stabilitás) fenntartása érdekében az embereket a személyiségük alapműködése szerint különböző csoportokra osztják, ahol mindenki az ezeknek megfelelő tevékenységeket végzi.

A hiba ott van, hogy születnek olyan egyének is, akik mindegyik kategória jellegzetességeit hozzák, emiatt egyikbe sem passzolnak igazán, azaz veszélyes, társadalomidegen elemmé válnak. 

Valójában ők hordozzák az életet, egy egészséges közösségben ők lennének a vezetők, a félelem-vezérelt társadalomban viszont ők lesznek az üldözött ’elfajzottak’, akik veszélyt jelentenek a társadalom rendjére.

Főszereplőnk, egy fiatal, elsőre átlagosnak tűnő lány, aki természetesen az utóbbiak közé tartozik. Kalandvágyó természete a ’Bátrak’ csoportjába vezeti őt, ahol megkapja a rendőrök, katonák és harcosok kőkemény kiképzését.

Számomra a kiképzés legérdekesebb része egyfajta mentális tréning volt, ahol a jelöltnek a saját, legbelsőbb félelmeivel kellett szembenéznie, majd a helyzetet egy túlélhető módon megoldania.

Ezt a részt lehet, hogy érdemes lenne alaposabban kibontani.

Jöhetnek olyan, egészen zsigeri félelmek, mint lezuhanni egy felhőkarcoló tetejéről, beszorulni egy barlangba, élve eltemetődni. Megélheted, milyen az, ha bogarak, férgek, darazsak lepik el a testedet. Létezik tériszony, klausztrofóbia, pók, rovar madár és mindenféle egyéb fóbia. Rettegéssel tölthet el a kiszolgáltatottság és a közelgő, elviselhetetlen fájdalom egy középkori szintű kivégzés esetében, legyen szó kerékbe törésről, karóba húzásról vagy keresztre feszítésről. Retteghetsz attól, hogy egy ragadozó állat széttépi a testedet.

Ezek egészen zsigeri szintű félelmek. Modern társadalmunkban azonban az ezekkel való találkozás esélyét akár egészen minimálisra csökkentheted. Ami sokkal inkább előtérben van az, az egzisztenciális félelmek széles skálája.  

Gyerekkorom belvárosi utcája már akkor is tele volt hajléktalanokkal. Tudtam, hol van a nekik fenntartott kocsma, tudtam, hol van a központjuk, ahol az általuk vezetett újság szerkesztősége székelt, láttam őket a kapuajakban, boldog öntudatlanságban heverni. Mivel anyám nagyon sokszor panaszkodott rá, hogy kevés a pénz és gyakran kellett kölcsön kérnünk, attól kezdtem félni, hogy előbb utóbb én is az utcán végzem.

Ezzel a félelemmel azóta nagyon sokat dolgoztam és elmondhatom, hogy bár most sem tudhatom, mit hoz a sors, ettől már nem félek többé.

Ha most mélyen magamba tekintek, olyan félelmeket látok, mint elveszíteni számomra fontos embereket, az önállóságot, a mozgás és a gondolkodás képességét. Ha alkalmatlanná válnék az általam végzett feladatokra, ha elveszíteném a mozgás, a gondolkodás és a kreatív alkotás örömét, az borzasztó lenne, csak úgy, mint ráterhelődni másokra, és végig nézni, hogy, amit eddig sikerült elérnem, azt valaki más viszi tovább. Megszégyenülés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság és pozíció veszítés.

Ez végső soron a teljes megsemmisüléstől való félelem. Ismerős?

Azzal a félelemmel kell, szembenézzek, hogy mi van, ha gyávaságból kifolyólag nem élek azokkal a fantasztikus lehetőségekkel, melyek az életem során szembe jönnek velem.

Ha belegondolok, az igazán nagy hibákat, amiket tényleg megbántam, mind félelemtől vezérelve követtem el. Ebből pedig az következik, hogy legjobban magától, a félelemtől félek. A tanulság ebből mindössze az, hogy a félelmen felül kell, kerekedj, különben bezár, megkötöz, megbénít, és végül oda vet az elmúlás és a halál hiénáinak.

A legjobb formádat adhatnád, teljes intenzitással tehetnéd azt, amiért ide születtél, de nem ez történik, mert félsz, mert elóvatoskodod az életedet!

A spártai katonáknak voltak olyan fizikai és mentális gyakorlataik, melyek a félelem legyőzését szolgálták. Az első két világháborúban vodkát, pálinkát adtak a lövészárkokból kitörni készülő katonáknak.

Hogy honnét is ered a félelem, arra a történelem is megadja a maga válaszát. Az emberiség, egy nemzet, egy család, egy személy tudattalanjába beleég minden véres, szégyenteljes, kiszolgáltatottsággal terhes esemény. A lelked mélyén Te is tudod, hogy minden, ami egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. A lelked mélyén Te is tudod, hogy bármikor bárkit elveszíthetsz.

Semmi garancia nincs rá, hogy a számodra kellemes állapotokat fenn tudod tartani és, hogy a fájdalmas történéseket el tudod kerülni. Amikor olyasmi történik, ami kicsit is ezekre emlékeztet, megjelenik Benned a félelem, rosszabb esetben kitör a pánik.

Ezért menekülünk vallásokba, hiedelmekbe, babonákba, sematikus gondolati mintákba.

Az előbbi filmben, a ’Bátrakkal’ ellentétben, akik a félelmeiket racionális megoldásokkal győzték le, hősnőnk, aki az ’Elfajzottak’ közé tartozott, egy belső hang segítségével megértette, hogy a félelme nem valóság, így a félelem-szimulációs program egyfajta tudatos álommá vált számára, melyből könnyedén és frappánsan fel tudott ébredni.

Bár ezt a képességét idővel el kellett rejtenie, az általa gyakorolt tudat-váltás számunkra is nagy tanítást hordoz.

A félelem egy bénító érzés, de a valóság alapja sokszor megkérdőjelezhető, és soha nem vezet valódi megoldásokhoz. Amikor feltűnik, Neked is meg kell, találnod azt az erőt, mellyel úrrá lehetsz rajta.

Mi van, ha nem sikerül, mi van, ha beégek, ha nem élem túl, ha megsérülök? Ezek a kérdések a figyelmed jelentős részét lekötik, így a siker, mely a célra való maximális koncentráción is múlik, egyre nehezebben lesz elérhető.

Az életidegen rendszer, a biztonságot jelentő doboz Benned is ott van. A félelem szüli a kontrollt, mely benne tart abban a filmben, melyben visszanézheted életed összes eddigi megbánt pillanatát.

Valamit nem tettél meg, valamit nem mondtál ki vagy épp félelemtől vezérelve cselekedtél. Lényeg, hogy helyrehozhatatlan hiba, megbánt pillanat lett belőle. Ha újra élhetnéd, most másként cselekednél.

Félelemtől vezérelve a biztonságosat, a jól megszokottat, a könnyebb utat választottad. A bátorság ott kezdődik, mikor kockázatot vállalsz, mikor nyitott vagy az újra, mikor érzékennyé válsz a saját intuíciódra, mert felébredt benned a bizalom. A Bizalom a Valami Nagyobb felé.

Amikor megérted, hogy az életednek nem csak oka, de célja is van, az irányítást szép lassan elengeded és – ahogy egy kedves barátom mondta – megadod magadat az Életnek. Vezessen bárhová is az utad, nem félsz, mert végtelen Lét-Bizalom szegődött melléd útitársul.

Aki soha nem fél, nem ismerheti meg azt a bátorságot és azt a bizalmat, mely a félelmek meghaladásából születik.

Mind a bátorságnak, mind a bizalomnak a Szív Középpontod a székhelye. Ha félelmek törnek Rád, legyenek azok egzisztenciális vagy zsigeri félelmek, itt találsz menedéket.

Érdekes megfigyelés, hogy miközben minden félelem a Halál Félelemhez vezethető vissza, az egyik legmegnyugtatóbb könyv számomra a Köztes Lét Könyve, amit a Tibeti Halottas Könyvként ismerünk. Amikor ezt olvasom, a Halál tényleg sokkal inkább tűnik életünk nagy lehetőségének, mintsem borzalmas végnek.

Létezik egy egyszerű gyakorlat, mely amellett, hogy felkészít a halál pillanatára, nagyon hatásos eszköz a félelmek meghaladásához is.

Képzelj el egy ragyogó, sugárzó, Nap-szerű gömböt a szív középpontodban, ahogy meleg fényével feltölti egész lényedet. Izzik, akár a lenyugvó vagy felkelő Nap és három minősége van: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

Egyszer, még gyerekkoromban elég kemény leckét kaptam.

Akkoriban viszonylag sűrűn jártam templomba. Jól volt ott, különösen, mikor egyedül voltam vagy csak néhány kósza, imádkozó lélek lézengett itt, ott. Fürödtem abban a biztonságot sugárzó erőben, melyet egyfajta, isteni jelenlétnek szoktunk megélni. Akkoriban úgy gondoltam, természetes, hogy az Isten Házában ilyesmit érzünk.

Kíváncsi voltam azonban a másik oldalra is. Vajon milyen lehet az Őrdög? Meghívtam magamhoz, egy, úgymond, baráti beszélgetésre. Eltelt pár nap, el is feledkeztem az egészről, aztán egy éjjel hirtelen valami egészen másmilyen jelenlétet kezdtem érzékelni. Már nem tudom, álmodtam-e vagy ébren voltam, de azt tudom, hogy nem tudtam mozdulni. Olyan tömény gonoszság vett körül, amilyet korábban elképzelni sem tudtam. Inkább érzés volt, mint hang és csak ennyit mondott: „Itt vagyok.” 

Ami ezután jött, az az a szintű rettegés volt, melyhez foghatót nem ismerek.

Vérfagyasztó nevetés jött, olyan, amilyet sem hallani, sem érezni nem akarsz. Nagyon, nagyon pici voltam, ami körül vett, az meg felfoghatatlanul nagy, sűrű és áthatolhatatlan. Azóta sem imádkoztam úgy, mint akkor. Mélyen befelé fordultam és ösztönösen a szív középpontomban keretem menedéket.

Lassan egy egészen apró fény jelent meg, olyan, mint egy mécses pici lángja. Csak erre koncentráltam, ebbe kapaszkodtam, ebbe vetettem minden bizalmamat. Ezután valahonnan egy keskeny fénysugár érkezett, mely végül elért a szívemig. Már nem tudom, hogy, de belekapaszkodtam, mintha az Isten Lábát fogtam volna meg, az meg mintha kihúzott volna a sűrű, fekete masszából.

A feketeség és a gonosz jelenlét oszlani kezdett és tudtam, hogy hatalmas mázlim van.

Ez a történet eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus megtérés történet, azzal a különbséggel, hogy ennek hatására mégsem lettem hívő keresztény. Nem utasítok el más vallásokat és nem kerülök minden olyan helyzetet, ahol a saját, sötétebbik oldalammal találkozhatok.

Persze nem is keresem az ilyen helyzeteket, ha egy társaságban asztalt akarnak táncoltatni, valószínűleg lelépek, mielőtt belekezdenének.

A fenti, gyerekkori élményemet azonban cseppet sem bánom. Azt gondolom, hogy vannak félelmetes helyzetek, melyekben saját magadtól is könnyen frászt kaphatsz, az ijedség viszont néha jót tesz, mert felráz abból a tetszhalott működésből, melybe a megszokások révén kerülsz.

Ha nem ismered meg a saját sötétebbik oldaladat, ha nem szembesülsz mindavval, amit utálsz magadban, ha nem találkozol a saját démonaiddal, ijesztően felkészületlen leszel majd a valódi veszélyhelyzetekben.

Lehet az állásod, a pozíciód vagy a testi épséged a tét, lehet, hogy a saját vagy mások életéért aggódsz, de mind között a legfélelmetesebb, mikor a lelked kerül veszélybe. A fényért néha nagyon mélyre kell menni, és ott nem árt, ha van Nálad egy kis hamuba sült pogácsa…

Erről szólnak az Alsó Világba való alászállós meséink is. Ahhoz, hogy ne ijedj halálra, Fehér Ló Fiává vagy Lányává kell, válnod. A legnagyobb sötétségbe csak a legtisztább éneddel tudsz sértetlenül leereszkedni és onnan visszatérni.

Kívánok Neked is soha el nem fogyó hamuba sült pogácsákat, mikor nehéz útra kell, indulj. Legyen a szívedben izzó Napkorong, a zsebedben pedig csillagok: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

           

Mi a baj a kereszténységgel...

Nem gondoltam volna korábban, hogy ezzel a címmel egyszer blogot írok, de hát úgy látszik felültem a provokációnak, ezen kívül, akkora már a sötétség, hogy ideje gyertyát gyújtani.

Ez a bejegyzés valójában a „Mi a baj a jógával” és a „Miért Jézus és nem Buddha” című írásokra adott személyes válaszom. Lehet vele egyet érteni és lehet vele vitatkozni, sőt, még akár fel is lehet háborodni. Van, akin talán pont az segít, ha jól felháborodik.

Az én nézőpontomból szemlélve számos olyan pont van, ahol a kereszténység hitelét veszítette. Vegyük ezeket szépen sorba.

·        Az egész ott kezdődik, hogy Jézus nem volt sem keresztény, sem vallásalapító. Jézus tanító volt és voltak követői. A tanításait leírták, és később, mikor már a világi és egyházi hatalom volt a tét, mindent kiszedtek belőle, ami az egyház érdekeivel nem volt összeegyeztethető. Ezen kívül fordították, ferdítették, csűrték, csavarták. Mikor valamelyik új keresztény szekta hittérítői azzal a transzparenssel próbálnak figyelmet felhívni, hogy „Miről szól a Biblia valójában…”, az az érzésem támad, hogy erre a kérdésre senki sem tudja a választ (Egyáltalán melyik bibliáról beszélünk?), legtávolabb pedig épp azok állnak az Igazságtól, aki leginkább beavatottnak hiszik magukat.

·        A Jézus tanításaira épülő szeretet vallás, amit az őskeresztények követtek, kezdetben elég határozott ellenérzést váltott ki a kívülállókból. Talán a ’Ha megütnek jobbról, tartsd oda a balt is’ passzust értették félre, és a gyengébb elpusztul elvet követve kezdték üldözni őket. Ha van a kereszténység történelmében számomra hiteles időszak, az ez volt és ez addig tartott, míg Róma végül államvallássá nem tette. Számodra melyik vallás hitelesebb, az, amelyiknek a követőit üldözik, vagy az, amelyik minden más vallás hívőit üldözi?

·        Jöhet a jogos kérdés, miért is tettek államvallássá egy olyan vallást, melyet nem is olyan régen még üldöztek. A válasz egyszerű. Kizárólag politikai okokból. Egy olyan vallás követői, akik jámbor birkaként mindent eltűrnek, sokkal könnyebben kezelhetőek, mint azok, akik még képesek a gondolkodásra. „Add meg a királynak, ami a királyé, az Istennek, ami az Istené.”

·        Ezek után nem sokkal meg is fordult a kocka. Mivel az ókori Rómában a „kenyeret és cirkuszt a népnek” elv érvényesítésével tartották kordában a népet, az elsőre békésnek tűnő vallásba is be kellett hozni a véráldozatot. Vagyis a gladiátor mérkőzéseket felváltotta a más vallásúak és az eretnekek (másként gondolkodók) üldözése. A nyilvános kivégzéseknek 3 fő csoport esett áldozatul:

o   A más vallásúak, különösen a zsidó vallás követői, mivel ők (ők mind?) ölték meg Jézust. (Jézusnak elvileg az volt a sorsa, hogy megöljék, hiszen hogyan támadhatott volna fel, ha előtte nem ölik meg, ezen kívül maga Isten áldozta fel, a mi bűneink miatt, szóval itt már egy kicsit szaporodnak az ellentmondások.) Később pedig sorra kerültek a muszlimok a keresztes hadjáratok alatt, majd a gyarmatositás révén a különböző természeti népek, akik mindig is a saját, számukra hiteles, ősi, természetvallásukat követték, amíg módszeresen ki nem irtották őket.

o   Az eretnekek, akik Jézus tanításait nem pont úgy értelmezték, mint ahogy az, az egyház számára épp elfogadott volt (Inkvizíció, 'Szent Bertalan éjszakája, stb.).

o   Végül pedig azok, akiket koncepciós, boszorkányperekben ítéltek halálra. Őket többnyire elevenen megégették, miután olyan fajta kínzásoknak vették őket alá, melyek révén korábban a saját mártírjaikat avatták szentté…

·        Miután szintén politikai célból létrehozták a cölibátus intézményét, hogy az egyházi birtokok egyben maradjanak, a papok jelentős része, elfojtott szexualitását, mindenféle perverz, beteges módon élte ki. Ez a jelenség mind a mai napig előfordul, melynek akkoriban szegényebb szülőktől vásárolt gyermekek, mostanában pedig főleg ministráns fiúk esnek áldozatul…

·        Ezek a jelenségek a keresztény (jelen esetben a Római Katolikus) egyház hosszúra nyúlt útkeresésének lehetnek akár olyan mellékhajtásai is, melyek, ha nem is bocsánatosak, de legalábbis bocsánatkérésre méltóak (ahogy azt II. János Pál Pápa meg is tette), illetve erős bűnbánatra és a történtekből való okulásra kellene, késztesse követőit. Ehelyett azonban még most is végtelen arrogancia, korlátoltság, a gondolkodás elutasítása és a más vallásúak, máshogy gondolkodók buzerálása inkább a jellemző.

Úgy gondolom, keresztény oldalon épp itt az ideje az önkritikának, a befelé fordulásnak, és annak, hogy végre, az eredetileg szereteten, nyitottságon és megbocsájtáson alapuló hitükhöz méltóan gyakorolják vallásukat.

Nekünk meg, másként gondolkodóknak ott van a középső ujjunk, amit néha bizony fel kell mutatnunk...

A cikk, mely ezt az írást is ihlette, egyike azoknak az írásoknak, melyek a katolikus (és más) keresztények, jóga, ezotéria és a keleti vallások ellen indított hadjáratát képezik.

A jóga legalább olyan sokféle és ellentmondásos (Bikram Jóga - Asthanga Jóga - Kundalíni Jóga, stb.), mint a kereszténység, és valóban megvannak a maga veszélyei, csakúgy, mint a kereszténységnek. Akár egy kés, lehet éles és lehet tompa, vághatsz vele kenyeret és elvághatod vele a saját kezedet, illetve elvághatod vele mások torkát is, ha épp így akarod és lehetőséged van rá…

Dönthetsz úgy, hogy nem vagy elég ügyes, elszánt, felkészült, erkölcsileg megalapozott ahhoz, hogy használd. Talán félsz, hogy magadnak vagy másoknak ártasz vele, talán már meg is vágtad magad. Ez azonban nem a kés hibája lesz, bármennyire fáj is a sérülés. Lehet a Te utad és lehet nem a Te utad, de attól, mert Te nem jársz rajta, még út marad, nyitva azok számára, akik ezt az utat választják.

Azt el kell ismernem, hogy katolikus és általában keresztény gondolkodással a jóga gyakorlása nem éppen zökkenőmentes történet. A kettő hosszútávon valóban nem összeegyeztethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Jézusi tanítással sem férne össze.

Volt már róla szó, hogy a zsinatok alkalmával, Jézus tanításából kiszedtek minden olyan tételt, mely a Katolikus Egyház érdekeit sértette (Pl: reinkarnáció). Tetszik vagy sem, de Jézus soha nem volt keresztény. Soha nem dogmákat tanított. „Akinek van füle, hallja meg!” Ahhoz, hogy értsd, nyitottnak kell lenned, értő füleket kell növesztened, ki kell, lépned a megszokott mintáid közül. Jézus tanításai kinyitnak, a dogmák pedig bezárnak és megkötik a gondolkodásodat.

Ha belépsz egy katolikus templomba, mindenhol kereszteket látsz. Még a ’keresztény’ név is arra utal, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten. Ennek a kereszthalálnak azonban semmi értelme nem lett volna a Feltámadás nélkül!

Ahhoz, hogy feltámadj, előbb meg kell, halnod. Amikor hosszú ideje gyakorolsz egy mozgásrendszert, próbálsz megszelídíteni egy hangszert, magadévá tenni egy zsonglőr eszközt, előbb, utóbb eljön egy pont, ahonnét egyszerűen nem tudsz tovább fejlődni. Gyakorolsz, küzdesz, megnöveled a befektetett energiád, mégsem sikerül továbblépned. Egy darabig próbálkozol még, aztán eljön az a pont, amikor feladod. Nem dühösen, sértődött egóval, hanem belátással, valódi elengedéssel. Ami ilyenkor jön az maga a csoda. Hirtelen kikerülsz abból a rád szűkült keretből, mely a továbblépésben gátolt. Akár egy kígyó, levedled a régi, elhasznált bőrt, és újjászületsz az újban, mely sokkal kényelmesebb, testhezállóbb.

Meghaltál azért, hogy feltámadj.

Az egyik legszemléletesebb példa erre egy japán íjászatot gyakorló tanítvány története, aki, miután hosszú éveken keresztül hiába próbálkozott, végül feladta és éppen az elengedés pillanatában engedte el az ideget, így a nyílvessző végre a cél közepébe talált.

A keresztény tanításban dogmák vannak. Megtanulod, hogy mit kell gondolnod (’Hittan’), és a világod nagyon, nagyon picire zsugorodik össze. Ebben a picire szabott burokban van egy látszat biztonság, emellett kevésbé megterhelő, hisz nem kell gondolkodnod. Ezért vállalják be annyian, hogy keresztényként éljék le az életüket. Érthető viszont, hogy zavarja őket, amikor mások egy ennél jóval tágasabb világban élnek, ahol ugyan több a veszély és nagyobb a felelősség, viszont ennek megfelelően a lehetőségek is jóval biztatóbbak.

A kereszténység legfőbb üzenete, hogy Jézus meghalt a bűneinkért. Az enyémért és a Tiédért egyaránt. A feltámadásban való lehetőség szinte egyáltalán nem téma, csak az, hogy bűnös vagy, és, hogy nem tudod ezért a felelősséget vállalni. Kell egy isteni személy, aki elviszi helyetted a balhét.

Érezd tehát bűnösnek magad, legyen bűntudatod és ne legyen önbizalmad, önbecsülésed, lehetőleg ne is álmodj önállóságról, önmegvalósításról, hanem legyél, csak hitvány porszem az egyház gépezetében.

Jézus vajon mikor utasította el a gondolkodást, mint veszélyes aktust, mellyel a démonok haragját magára ránthatja az ember? Mikor utasította el a valódi spiritualitást? Az ima nem veszélyes, a meditáció igen? Ha Isten hangját nem kint keresed, hanem magadban mélyen, az veszélyes, az bűn, az eretnekség?

Ne csináld, még a végén rájössz valamire…

Számomra a hiteles spiritualitás egy fajta bátorsággal kezdődik. Nem kell elutasítanom mások hitét, ahhoz, hogy a magamé biztonságban legyen. Isten igenis sokféle, különben hogyan tudott volna ennyiféle embert teremteni? (Ha én lenék az Ő helyében, nagyon unatkoznék, ha csak kizárólag keresztények lennének a világban...) A teremtés képességét pedig a saját kreativitásunkon keresztül mi is megörököltük. Persze mindezt elutasíthatjuk, és helyette választhatjuk a biztonságos, de szűkre szabott dobozt.

Keresztények szeretik azt gondolni, hogy biztonságban vannak, hogy Jézus vigyáz rájuk és így a démonok nem férnek hozzájuk. A démonok azonban éppúgy benned vannak, mint a saját megvilágosodott természeted. Kerülheted a velük való összecsapást egy életen keresztül, legkésőbb azonban a halálod órájában szembe kell, nézz velük, és ha akkor látod őket először, könnyen lehet, hogy bénító félelem lesz úrrá rajtad...

"Jézus szeret, Jézus segít." Ez lehet, hogy így van, de sz@rt sem érsz vele, ha Hit helyett, csak vallásod van, ha valódi Lét-Bizalom helyett csak az élettelen dogmáidba tudsz kapaszkodni.

Jézus sosem mondta azt, hogy „meggyógyítottalak.” Még az egyház által cenzúrázott evangéliumokban is úgy mondja: „Menj, hited meggyógyított.” „Bizony mondom néktek, ha csak akkora hitetek van is, mint egy mustármag, hegyeket mozgathattok vele.” Érzed az erőt ebben a mondatban?

Az erő nem Jézusban van, hanem abban, hogy visszaadja neked az erőt a Hiten keresztül. Így működik egy valódi tanító. Nem függővé teszi a követőit, nem csinál zombit belőlük, hanem önállóságra és felelősségvállalásra neveli őket. Szomorú igazság, de, ha Jézus megjelent volna az inkvizíció idején, Ő lett volna az első, akit megégetnek... 

Bűn és büntetés helyett tettekben és azok következményeiben gondolkodik.

Egy igaz tanító – akármilyen vallás, nézet vagy spirituális irányzat képviselője is legyen – azon munkálkodik, hogy felébressze tanítványaiban azt a természetes módon bennük rejlő bölcsességet és tisztánlátást, mely segít eligazodni a spirituális világban és abban, hogy a bennük dúló erőket megszelídítsék.

Sokszor hallom keresztényektől, hogy az emberi természet rosszra hajló, hogy ha nem segít egy lelkipásztor, akkor valószínű, hogy a Pokolban kötünk ki. Emellett ott van még az Eredendő Bűn és, hogy a Sátán, különböző, látszólag a szabadság felé vezető utakat kínál nekünk, különösen a jóga, az ezotéria, a spiritualitás, a szex, a földi örömök, a földön túli örömök, a tudományok, a természet élvezete és más hasonlók formájában. 

Szerintük, ha van bármi, ami segíthet rajtunk ebben a hihetetlen kísértés arzenálban, az bizonyosan egy rajtunk kívül álló, tőlünk független erőben rejlik, melyhez csak külső közvetítő révén férhetünk hozzá. Ez pedig számos végzetes következménnyel jár. Említek néhányat a teljesség igénye nélkül:

·        Ha így gondolkodsz, az egyenes út a bezombulás, a függés és a kiszolgáltatottság felé. Biztos Te is láttál már holt sápadt keresztény zombikat, akik elutasítanak mindent, ami egy egészséges élethez hozzátartozik, mondván, hogy ezek mind Ördögtől valók.

·        Ha így gondolkodsz, azzal elismered azt, hogy Isten korlátolt és a világot, az Úr Aszketikus Ketrecén kívül a Sátán teremtette...

·        Ha így gondolkodsz, felmerül a kérdés, vajon jó cselekedet volt-e Jézus nevében annyi embert megölni, megkínozni, kifosztani, egész népeket kiirtani, tönkre tenni. Ha igen, akkor a Jó Isten kifejezésben a jó szót nyugodtan idézőjelbe teheted és akkor II. János Pál pápa is nagyot tévedett, mikor mindezekért bocsánatot kért. Ha azonban nem, akkor a Sátán sajnos a keresztény ember életébe épp úgy be tud férkőzni, mint bárki máséba.

·        Ha így gondolkodsz, akkor nagy bajban vagy, mert Téged is a Sátán teremtett rosszra hajló természettel, vagy – ami ugyanolyan rossz – Isten teremtett szándékosan eredendően gonosznak – és mivel Ő maga sem jó, Téged sem képes megmenteni a Pokoltól...

   

Felmerül a kérdés, vajon a kereszténység jelenlegi, ellentmondásokkal tarkított dogmatikája, véres, áldozatokkal teli történelme és arrogáns, minden mást elutasító gondolkodása mellett létezhet-e egyáltalán hiteles lelki vezető, aki ténylegesen a Jézusi utat képviseli. Ennek lehetőségét természetesen nem lehet kizárni. Szerencsére a keresztény tanításon belül is léteznek nyitottabb irányzatok.

Az is kérdés, ha a Jézus tanításából kivágott, megmásított részek visszakerülnének az Evangéliumokba, az mennyire változtatná meg a keresztény hitrendszert.

A jóga és az ezotéria valóban tartogat veszélyeket, melyeken csúnyán el lehet vérezni, ha felkészületlenül vágsz bele a gyakorlásukba. Itt isvannak tévutak, vannak sarlatánok, hamis guruk. Itt is be lehet zombulni, be lehet csavarodni, lehet guru-függővé válni.

A jóga nem játék és nem is terápia, hanem szellemi út. Azok, akik minden gyökerüktől elvágják magukat, akik lelkileg teljesen megborult állapotban vannak, akik a saját testüktől és az Anyaföldtől elszakadva próbálnak utat törni maguknak magasabb dimenziók felé a Kundalíni erőltetett felébresztésével, transzcendentális meditáció és mindenféle más létsíkhoz tartozó energiák alkalmazása által, igen kemény következményekkel számolhatnak. A spiritualitás nem arra való, hogy sértődött egóval elmenekülj a világból, ahol nem találod a helyedet.

Ebben az állapotban tényleg nem sok védelmed van, így ne csodálkozz, ha olyan ártó természetű lények is hozzád férnek, melyeknek korábban a létezéséről sem hallottál. Egy katolikus lelkipásztor, egy stabil közösség és a templom ilyenkor természetes menedék lehet számodra. Ilyenkor egyfajta földelés történik. Ég a házad és az egyház minden hibájával együtt jó tűzoltónak bizonyul ebben a helyzetben.  

Tegyük fel azonban, hogy magaddal rendben vagy, van kapcsolatod az őseiddel és az Anyafölddel. Tegyük fel, hogy eredendően nem bűnösök vagyunk, hanem tiszták és bölcsek, így mindannyiunkban ott rejlik ez az eredendő bölcsesség és tisztánlátás. (Ennek felébresztése nem azonos a Kundalíni felébresztésével.) Kicsit elcsendesedve, befelé figyelve, megérzés vagy belső hang formájában Te is találkozhatsz vele. Megnyugtató, szeretetteljes és egyáltalán nem démoni, hanem tiszta és romlatlan, mint a gyermek, mielőtt először találkozik a gonoszsággal. Ha lokalizálni szeretnénk, leginkább a szív környékén lehet érezni és bátran hagyatkozhatsz rá, mert meglepően pontosan jelzi a számodra legmegfelelőbb utat a tévutaktól megkülönböztetve. Nincs más dolgod, mint, hogy hagyod szóhoz jutni. Ezzel a természetes bölcsességgel nem fogsz fejest ugrani olyan spirituális gyakorlásba, melyre nem vagy még felkészülve és amely hosszabb-rövidebb távon ártalmas lehet a számodra.

Ezt a bölcsességet hívhatjuk nyugodtan Megkülönböztető Bölcsességnek is. Vedd észre végre, hogy a világ nem fekete-fehér. Az életben nem minden Isteni vagy Ördögi. A kettő sokszor együtt van jelen és Te vagy az egyetlen, aki különbséget tehet a kettő között.

Szinte már közhely az ezoterikus világban, hogy Jézus, a Bibliából hiányzó, 12-től 30 éves koráig tartó életszakaszának egy részét Indiában töltötte, és ottani mesterektől tanult. A Kriya Jóga hagyománya, tanításait szintén Jézustól eredezteti. Számomra teljesen mindegy, hogy Jézus Volt-e Indiában vagy sem, ha azonban kiderülne, hogy valóban tanult Indiai mesterektől, az némiképp megváltoztatná a kereszténység jógához való viszonyát is.

Nagy kérdés, hogy vallásod van-e vagy valódi Hited.

Aki az utóbbival rendelkezik, az képes az önmegvalósításra, mert tudja, hogy így válik leginkább mások és a saját javára. Tudja, hogy nem céltalanul, hanem küldetéssel, feladattal érkezik és, ha ezen munkálkodik, megkapja az ehhez szükséges, isteni segítséget is.

Lehet úton járni, és lehet otthon maradva, a kényelmes fotelből az útonjárókat fikázni. Ha egyszer elindulsz, már nem választhatod az utóbbit, mert tudod mennyire nehéz egy, egy lépést megtenni és tudod, hogy csak így juthatsz előrébb, míg az örök kritikusok sosem lépik át a saját árnyékukat.

Az úton járás megterhelő és veszélyes mégis örömteli. Érzed, hogy élsz, tudod, hogy teszed a dolgod, a Hited pedig minden egyes megtett lépéssel erősödik. 

Azt kívánom Neked, légy bátor, indulj el, és nézz szembe azzal, ami szembejön Veled. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Te se érd be kevesebbel! J