Emléktisztítás

Hogy mit utálok a Karácsonyban? Lerágott csont. Nem bírok már erről írni. Hogy mit szeretek a Karácsonyban? Valószínűleg azt, amit bárki más.

Akkor mi az, ami a legjobban foglalkoztat Karácsonnyal kapcsolatban? Na, ez az igazán jó kérdés.

Te szoktál Karácsonykor takarítani? Csak nem jöhet a Jézuska koszos lakásba, ugye? Miért takarítunk karácsonykor? Én is takarítok, pedig utálok takarítani. Lehet, hogy egész évben nem takarítok, de Karácsonykor valamiért muszáj.

Tetszik, vagy nem, de előbb, utóbb rá kell vennem magam, és, ha egyszer elkezdtem, nem állok le addig, míg minden sarokból ki nem söpörtem a kisöpörnivalót.

Először csak ott tisztogatsz, ahol látszik. Közben rá jössz, hogy máshol is látszik, s mire észreveszed magad, már nyakig vagy a nagytakarításban. Azt hitted megúszod?

Tavaly Karácsony óta bizony összegyűlt a kosz az egész lakásban. Eddig nem akartad látni, de a fény, ami ilyenkor a szívedbe költözik, minden sarkot bevilágít, így az életed rendezetlenebb területei is feltárulnak előtted.

Eljött az önvizsgálat, a számadás ideje. Mi valósult meg tavaly óta a terveidből, az álmaidból? Mi az, ami még mindig fontos, mi az, ami már nem az? Mi az, amit feladtál, mi az, amit feláldoztál, mik az új célok? Csak jönnek és jönnek a kérdések. 

Szembesülés van.

Ilyenkor kénytelen vagy megállni, és a saját szemedbe nézni. Furcsa egy mélypontja ez az évnek.

Újjá kell születni, de előtte meg kell halni. Miért kell? Tényleg kell? Igen KELL. Ez az a kényszer, amely a gyereket és az anyát egyaránt belehajtja a születésbe.

Valami véget ér, hogy valami más elkezdődhessen. Nem rekedhetsz meg félúton a szülőcsatornában.

A születés pedig fájdalmas, talán ez a legfájdalmasabb élmény az életben. Előfordul, hogy mindketten belehalnak, de akkor is a világra KELL, jönni.

Mi köze mindehhez a Karácsonynak és a takarításnak?

A takarítás kényszere hasonlatos a születéshez abban az értelemben, hogy meg kell, szabadulj mindentől, ami már nem kell, mindentől, ami már idejét múlt, hogy helyet teremts az újnak.

Karácsonykor rengeteg porfogó tud felhalmozódni. Ajándékokat kapsz azoktól, akik így fejezik ki, hogy fontos vagy a számukra. Évek múlnak el, és az életedből sokan eltűnnek, mert az út, ami összesodort titeket most szétválik, és messze visz egymástól.

Már más a fontos, már mások vesznek körül, de az emlékek még ott vannak az életteredben, sokszor olyan, egykori ajándékok formájában, melyeknek sosem volt igazán funkciója.

Most eljött a Karácsony, a megtisztulás, a takarítás ideje. Szembe kell, nézned a tárgyakkal, amik körül vesznek, és a hozzájuk tapadó emlékekkel.

Lehet, hogy már alig van számodra hely a saját lakásodban. Szeretnél újra levegőt kapni, szeretnél helyet magadnak az életedben és szeretnéd beengedni az életedbe azokat az új impulzusokat, amikre szükséged van a fejlődésed érdekében.

Talán máskor nem veszed észre, most azonban érzed, hogy le kell, számolj magadban minden olyan emlékkel, ami az életed szabad áramlását akadályozza.

Ez eddig oké, de kinek lenne szíve kidobni vagy (Úristen!) tűzre vetni, mondjuk egy plüss macit?!

A szíved szakad meg már a gondolattól is, nem?   

Pedig egy régi szerelmedtől kapott tárgy könnyen lehet nehezítő tényező a továbblépésben. Borzasztóan nehéz döntések ezek. Ha helyet akarsz adni az újnak, meg kell, szabadulj a régitől…

Nem arról van szó, hogy minden kapcsolatod, elmúlt barátságod emlékét ki kell, törölnöd a szívedből. Ehelyett, sokkal inkább az a lelki munka áll előtted, hogy a benned keringő emlékeket a helyére tedd magadban.

A szíved hatalmas hely, elfér benne mindenki. Engedd, hogy az emberek elfoglalják benne a nekik fenntartott helyet. Ha ezt sikeresen megteszed, nem lesz már szükség a porfogókra sem.

Mindezt magadért teszed, nem őértük. Hidd el, egyik volt szerelmed sem fogja számon kérni tőled, hogy hova lett a lakásodból a sok évvel ezelőtt, tőle kapott angyalka, plüssállat, kulcstartó, vagy bármi más.   

Ha ténylegesen nincs már szükséged a tárgyra, azt mondom, szabadulj meg tőle és tartsd meg az emléket magadnak. Az élmény, az emlék, a tapasztalat mind, mind gazdagabbá tesz, ha nem háborog tovább, mert megtalálta benned a helyét.

Hogy ezek után mi lesz a plüssmacival, az már részletkérdés. Lehet, hogy tényleg az a legjobb, ha rituálisan elégeted valahol, a természet lágy ölén, és a hamvait szétszórod a szélben. Ha úgy érzed, ezt kell tenned, az könnyen lehet, hogy rég eltemetett fájdalmat ébreszt fel, és végre lehetőséget kapsz, hogy meggyászold azt a kapcsolatot, amiben egykor megcsillant a boldogság és a közös jövő lehetősége. Ha megsiratod, meggyászolod, elhamvasztod be nem teljesült álmaidat, képessé válsz leválni az emlékeidről, megtisztulsz és idővel beléphetsz majd egy új, érett párkapcsolatba. 

Mert a fájdalom, ha magadhoz öleled, megtisztít.

Az is lehet, hogy rituálisan kimosod a plüssmacit (ha bírja a mosást), így szétválasztod őt, a hozzá tapadó emlékektől. Ezek után - engedve, hogy új életet kezdjen, és örömöt okozzon, mondjuk egy kisgyereknek - felajánlod egy árvaháznak, vagy bármilyen gyerekközpontú intézménynek. Fontos azonban, hogy ne valami ismerősnek ajándékozd. Ez a maci olyan helyre kell, kerüljön, ahol garantáltan nem jön többet szembe veled.

Hagyd a sebet begyógyulni!

Fenn áll azonban a kérdés, hogy mit tegyünk azokkal a tárgyakkal, amelyek a hétköznapi életben is betöltik funkciójukat. Lehet szó bögréről, takaróról, hangszerről, ruhadarabról, vagy más használati tárgyról.

Ebben az esetben ugyanúgy ott a lehetősége annak, hogy egy alapos emléktisztítás után ismeretlen helyre adományozd, és megszabadulj tőle.

Mivel azonban nem csupán porfogóról van szó, ha tényleg szükséged van rá, azt is megteheted, hogy az emléktisztítás után megtartod magadnak, hisz van helye az életteredben. Ha valóban megtisztítod a hozzátapadó emlékektől, bátran tudod használni anélkül, hogy akadályozna a tovább lépésben.

Az emléktisztítás ebben az esetben sem azt jelenti, hogy elfelejted a tárgy származását. Nagyon jól tudod, kitől kaptad, és mivel a mindennapi életedben jó szolgálatot tesz, hálával és minden fájdalom nélkül gondolsz arra, aki annak idején neked adta.

A karácsonyi takarítás halogatása mögött tehát könnyen lehet, hogy a porfogó-gyűjteménnyel való szembesülés kerülése áll.

Ehhez képest egy zen kolostorban – a tudat tisztogatásának eszközeként – gyakorlatilag folyamatosan takarítanak. A söprés, itt meditáció. Jelenlét a pillanatban, időzés a mostban. 

Amikor egy gondolat megjelenik, még nem több, mint egy gondolat, és, ha nem foglalkozol vele, hamar tovasuhan. Abban a pillanatban viszont, hogy a múlt emlékei és a jövő reményei hozzá tapadnak, olyan tudati folyamatok indulnak el, melyek menthetetlenül kiszakítanak a jelen varázsából.

Amikor a szerzetes söpör, épp ezeket a folyamatokat söpri ki az elméjéből. 

Ahhoz, hogy Te is hódolj ennek a nemes tevékenységnek, nem kell szerzetesnek lenned.

Ezt a gyakorlatot Te is bármikor alkalmazhatod, így élmény lesz a takarítás, mosogatás és minden olyan tevékenység, mellyel egy tárgyat megtisztítasz.

Figyeld a kezed, ahogy mosogat, figyeld a tested mozdulatát söprés közben. Merülj el a cselekvésben, miközben az elméd nem cselekszik. Ez az üres tudat ad teret a spontán cselekedeteknek. Ne tudd, hogy mit csinálsz, és jól fogod csinálni. Válj eggyé a mozdulattal, és az életed újra lüktetni kezd.

Pezsgés van, erő van, áramlás van. Az elme csendjében tisztán szétválik, mi tartozik hozzád és mi az, amit el kell engedned, mint a tovasuhanó felhőt.

Szép Karácsonyt és jó megtisztulást kívánok Neked. Erőt, hitet és bátorságot a tisztánlátásra.