Szégyen

Akár egy filmcím is lehetne... Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Gyermekkori megszégyenítések, az első lelki sérülések? A kamasz kor nagy, viszonzatlan szerelmei, kikosaraztak, visszautasítottak? Nyilvános, színpadi szereplésen való beégés, egy munkahely vagy státusz elvesztése, esetleg egy tönkrement házasság, a válás teljes, megalázó procedúrájával?

Megcsalás, lebukás, tettenérés, de lehet akár az alkalmatlanság, a tehetetlenség és kiszolgáltatottság szélsőséges megélése mondjuk egy szenvedélybeteg vagy hajléktalan esetében…

A szégyen lehet egy lehetőség is, mely a tőle való félelmen keresztül megakadályoz abban, hogy olyat tegyél, amivel magadnak és másoknak egyaránt árthatsz. A Szégyen azonban kétélű kard. Nem csak megvéd a társadalmilag elítélt cselekedetektől, hanem abban is gátolhat, hogy tényleg a saját életedet éld.

Legyen szó gyermek, vagy kamaszkori sérelemről, eredjen a saját életedből vagy a családi rendszeredből, az biztos, hogy a szégyen erősen gátolni fog az önfeledt, magabiztos, felszabadult cselekvésben. Mindez ráadásul nem is feltétlen tudatos. A szégyen uralhatja akár úgy is az életed, hogy észre sem veszed. Ezt is ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi más, kellemetlen érzést.

Ha szégyenben nősz fel, azt sem tudod milyen, amikor nincs jelen az életedben. Lehetnek helyzetek, mikor a szégyen az egyetlen kapaszkodód. Furcsa, de a szégyen lehet maga, a túlélés is…

Az élet különböző területein, számtalanféle formában megjelenhet.

Alkoholista, szenvedélybeteg szülők gyermeke számára mást jelent, mint a szülő számára. Az egyik együtt él vele, a másik menekül előle, hatása azonban egyaránt mérgező.

„Szégyelld magad!” Ismerősen hangzik?

Nem feltétlen a tehetetlen szülő vagy pedagógus mondata. Ez a mondat maga a Szégyen. Ez a mondat a megaláztatás eszköze. Mert a szégyennek lehet akár önálló identitása is.

Ha teljes értékű embernek érzed magad, nincs szükséged szégyenre.

Rokon érzelem még a félelem, az alacsony önbecsülés, a kisebbrendűségi érzés és a tehetetlenség. Mint egy vírus, beépülhet a családi tudattalanba, és a szégyent viszi az egész család, akár generációkon keresztül, mert egyszer, valamikor, történt valami, valaki elkövetett valamit, aminek a súlyát csak úgy lehet elbírni, ha mindenki kiveszi belőle a részét.

Számtalan olyan mondat létezik, mely a szégyen üzenetét hordozza, és, melyek mögött a félelem, a keserűség, az önutálat és az öntudatlan rosszindulat csírái húzódnak. Mondok néhány példát:

"Sosem lesz ember belőled." "Ugyanolyan rohadék vagy, mint az a szemét apád!" "Meglásd, egyszer még börtönben végzed!" "Semmit sem vagy képes megcsinálni." "Mindketten tudjuk, hogy a felsőoktatásban való tanulás meghaladja a képességeidet." "Sosem fogsz leérettségizni/lediplomázni/lefogyni/normális munkát kapni." "Sosem lesz családod/gyereked/egy normális párod, aki szeret." "Sosem lesz helyed/egzisztenciád, stb..."

Hihetetlen, de ezeknek az üzeneteknek a nagy részét szülők mondják a gyermeküknek. Miközben talán a lehető legjobbat akarják, pusztán féltésből összehozzák, hogy a gyerek, már az anyatejjel magába szívja azt az üzenetet, mely később a szégyent, alapértelmezett programmá teszi. Egy felmérés szerint a "Meglásd, egyszer még börtönben végzed." mondatot a börtönviseltek túlnyomó többsége már gyerek korában megkapta.

Honnét fakad a Te szégyened? Biztos, hogy a Tiéd, és nem valaki másé? Kivel azonosulsz, mikor szégyenben vagy? Kit árulsz el, ha nem viszed tovább a családi szégyent?

Lehetne még sorolni sokáig a hasonló kérdéseket, és ez jó, mert a kérdés sokszor dinamikusabb, mint a válasz. A kérdés gondolkodásra, kutatásra, belső munkára késztet.

Létezik belső szégyen, mely a Te saját, személyes élményeidből vagy a családi tudattalanodból táplálkozik. Létezik azonban külső szégyen is, melyet a társadalom nyom Rád, hogy kordában tartson, vagy azok ültetik Beléd, akik számára veszélyt jelent, ha egészséges önbecsülésed és önbizalmad van. A „Szégyelld magad!” mondatot bizony megkapjuk nap, mint nap, burkolt formában is. Azzal, hogy egy egész társadalom félelemre, bizalmatlanságra, büntetésre és megalázásra épül, eleve benne tart a ’büntető-fegyelmező szülő’ és a ’rosszalkodó gyerek’ játszmájában.

Rosszak vagyunk Kedves Barátom, kívül és belül, tudatosan és öntudatlanul egyaránt. Ellentétes elvárások vesznek körül, melyeknek nem tudsz megfelelni. Eredendő Bűn, Eredendő Átok ül rajtunk, az őseinken és a gyermekeinken. Ez, a személyes szégyennel társulva már szinte viselhetetlen teher. Ezért tompítjuk magunkat drogokkal, médiával, pornóval és a korlátlan virtualitás eszközeivel.

Amíg a Szégyen jelen van az életedben, jelen van a bűntudat is. Akinek bűntudata van, az szinte kéri a büntetést, mert a bűneitől csak vezeklés árán szabadulhat meg. Ez pedig ördögi kör, mert, rendszerint észre sem vesszük, hogy vezeklünk, csak a Kényszeres önsors-rontás tűnik fel egy idő után, ez pedig már önmagában szégyenérzetet generál, amit újabb tompítással tudsz csak elfojtani…   

Jogos a kérdés, van-e kiút mindebből. Szeretem azt gondolni, hogy van, de ehhez vállalni kell az út fájdalmát, a kíméletlen önfeltárást és a szégyen minden formájának tudatosítását, ami nem csak embert próbáló, de kemény, hosszan tartó, belső munkát is jelent. Ennél sokkal kényelmesebb az öntompítás.

Téged miben gátol a szégyen? Mit tennél, ha igazán önmagad lehetnél, ha nem félnél a kudarctól és az ezzel járó megszégyenüléstől, az ellened drukkolók ’na ugyéjétől’? Hol veszítetted el az önmagadban való hitedet, az önbecsülésedet, a lét-bizalmadat? Ki helyett vezekelsz, kit árulnál el, ha végképp befejeznéd az önsors-rontást és végre a saját életedet élnéd?

A Szégyen az egyik leggyilkosabb, legbénítóbb érzés. Egy kedves barátom szavaival élve, „a szégyen mindent visz…”

Ha elkezded életed filmkockáit végig pörgetni, meg fogod találni azokat a pillanatokat, amikor megtört benned az érzés, ahol önmagad számára szeretetre, tiszteletre, elismerésre méltatlan személlyé váltál.

Van olyan élethelyzet, melyben egy gyerek többé nem érdemli meg mindezt a szüleitől, a környezetétől, az élettől? Ugye, hogy nincs, mégis ez történik, szinte mindannyiunkkal. A Szégyen pedig azóta is dolgozik bennünk.

Bőven elég a sajátunk, de ennél legtöbben jóval többet kapunk. Egy részét elásod a tudattalanodba, a többit megpróbálhatod magabiztos viselkedéssel, vagy más hasonlóval ellensúlyozni. Lehet, hogy a családi szégyent mélyre ástad magadban, a személyes szégyent meg szinte az észrevehetetlenségig kompenzálod, a szégyen-bomba azonban előbb, utóbb robbanni fog.

Legkésőbb akkor, mikor a társadalmi elvárások ezt kiprovokálják belőled.

Akar a halál szégyenkezni, az üzenet azonban újra, meg újra megjelenik, olyan alattomos formában, mely feltűnés nélkül áthatol a védelmi vonalaidon. „-Szégyelld magad, a saját kudarcaidért, azért, hogy nem az vagy, aki lenni szeretnél. Hogy nem keresel annyit, hogy eltartsd a családodat, hogy nem olyan munkád, lakásod és kocsid van, amit teljes lényeddel fel tudnál vállalni. Esetleg albérletben vagy a szüleidnél (vagy még ott sem) laksz, és semmilyen kocsid nincs, mert nem engedheted meg magadnak. Ez azonban még mindig a könnyebben orvosolható rész, hisz itt tudod, hogy mi a bajod magaddal.

Ha a szégyen és a vezeklés az alapműködés, nagyon nehéz meglátni és elismerni a saját értékeidet, azt, amit mindezek ellenére sikerült leraknod az asztalra, azt amiért mások hálásak lehetnek Neked és, amiért még akár szerethetnek is. Ezek sokszor megdöbbentően egyszerű, kicsi és jelentéktelen dolgok. (Ha belegondolsz, igazából ilyeneket szeretünk egymásban fenntartás nélkül.)

Adhatsz időt magadnak a befelé fordulásra, megkeresheted, megvigasztalhatod és feloldozhatod magadban a kukoricán térdeplő kisgyereket, megadhatod neki mindazt a támogatást, elismerést és bátorítást, amit annak idején nem vagy csak korlátozottan kaphatott meg.

A tudattalan szégyenhez azonban nem férsz hozzá hétköznapi tudatállapotban. Ehhez kell a szembenézés bátorsága és az a támogató, megtartó közeg, melyben biztonságos körülmények között mélyre tudsz ásni a családi tudattalanodba. Jó esetben ez történik egy családállításon, ahol az állítás vezetője, de inkább kísérője, lehelet finom léptekkel halad veled, hisz tudja, odalent érinthetetlen fájdalomra is bukkanhattok.

Itt történik meg az oldás, mikor a lélek megérik rá, hogy kilökje magából mindazt, ami emészthetetlen számára, és azt, ami nem tud a helyére kerülni, mert igazából nincs is helye benned. Lehet ez egy gyilkosság, egy árulás, családon belüli erőszak és/vagy szenvedély-betegség, a családi vagyon eltékozlása, egy szégyen teljes eseményben való részvétel, vagy bármi, ami szégyent, önutálatot vagy megmagyarázhatatlan lelkiismeret furdalást ébreszthet.

Miközben tudatos szinten keresed a személyes szégyened (mely sokszor a családi tudattalanba rejtett szégyenhez is kapcsolódik) okait, a családállításon az utóbbival is tudsz dolgozni. Lassan tisztulni kezd a kép, és abból a hihetetlen katyvaszból, melyet egyszer magadnak gondoltál, el kezd megmutatkozni, mi az, ami tényleg Te vagy és mi az, ami ehhez hozzá tapadva, megpróbált beléd épülni.

A személyes és a családi szégyenen túl, melyek oldása épp elég embert próbáló munka, létezik azonban kollektív szégyen is, mely több szinten is jelen van az életünkben. Az egyik legkollektívebb szégyen az Eredendő Bűn gondolata. Róma nem azért vette fel a kereszténységet, mert a Cézárt annyira fűtötte a szeretet, hanem azért, mert egy olyan valláson keresztül, mely csillapíthatatlan bűntudatot, lelkifurdalást és állandó vezeklési kényszert ébreszt az emberekben, a társadalom egyébként elégedetlenkedő, lázongó rétegei is könnyen kordában tarthatóak…

A valláson keresztüli manipuláció azóta persze sokat vesztett az erejéből, de a jelenlétét ettől függetlenül még mindig érezzük.

Az egyik legerősebb kollektív szégyen viszont még most is igen erős lábakon áll. Ennek az üzenete az, hogy mi vagyunk Hitler utolsó csatlósai és, hogy a Holocaustért is mi (minden magyar ember) vagyunk elsősorban a felelősek, hisz a mi őseink voltak azok, aki mindezt hagyták… (Azt, hogy az üldözöttek közül hányat bújtattak, mentettek meg szintén a mi őseink, hajlamosak vagyunk elfelejteni.) Ebből következik sokak számára az a kifordított gondolat, mely szerint, bár Trianon jóval előbb volt, mégis jogosnak tekinthető, és, hogy az ország feldarabolását az evvel járó összes megaláztatással együtt megérdemeltük. Ez pontosan olyan, mint amikor a gyereket előre megverik, arra az esetre, ha később rosszalkodna... Ha a másik oldalról nézed, lehet az is szégyen, hogy mi valahogy mindig a vesztes oldalon álltunk. Ez a gondolat hozza létre a kollektív, magyar lúzer-tudatot.

Megpróbálhatod magadtól eltolni mindennek a felelősségét, de mindig lesznek olyanok, akik majd újból és újból belenyomják az arcodat, nehogy véletlenül egészséges önbecsülésed lehessen, hisz úgy veszélyes lehetsz. Emellett, akik mindezek súlyát cipelik, hajlamosak ennek a feszültségét másokra is áttolni, mert együtt könnyebb vinni, mint egyedül és magányosan megkeseredve. Nem véletlen, hogy a hazai történelem oktatásban is sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a vereségek, bukások, árulások, mint a győzelmek, és minden olyan esemény, melyre büszkék lehetnénk.

Szerinted mi a szégyen ellentéte? Ellentét párja a büszkeség, de ez valójában csak az érem másik oldala.

Ma Magyarországon két szélsőséges álláspont létezik a magyarsággal kapcsolatban. Az egyik, hogy egy szedett-vedett csürhe vagyunk és mindig is azok voltunk, nincs semmink, amire büszkék lehetnénk, a másik pedig az, hogy a magyar egy olyan nép/nemzet, mely mindenki más fölött áll intelligenciában, zsenialitásban, spiritualitásban, stb.

Ezek a szélsőséges nézetek folyamatosan, egymást támadva, egymást erősítik. Egyik sem létezne a másik nélkül. Ha elveszik a büszkeségedet, választhatsz, hogy szégyen-identitásúvá válsz vagy veszel magadnak még többet, hogy kárpótold a hiányt. Szégyen és Büszkeség ellentétpárok, de végső soron a középponttól ugyanolyan messze vannak. Mindkettőjük közös ellentéte az Egészséges Önbecsülés. Itt nem kell, lenyomnod senkit azért, hogy magadat nagynak érezhesd, mert tudod, hogy mindenki nagy. Ugyanezen okból kifolyólag nem is mész alá senkinek. Nem félsz, hogy elveszik tőled, ami a tiéd, mert tudod, hogy, ami valóban a tiéd, azt senki sem veheti el tőled.

Az Egészséges Önbecsülés ritka kincs. Manapság nem lehet ilyet találni minden bokorban. Még, ha sokat dolgozol érte és végre kezdesz is megérkezni ebbe az állapotba, akkor is könnyen elveszítheted. Az Egészséges Önbecsülés érzékeny, törékeny jószág. Sok az ellensége, és jelenlegi társadalmunk sem igazán támogatja a jelenlétét. Nem elég megharcolnod érte, meg is kell védened nap, mint nap.

Van azonban ennek a harcnak egy szépsége. Miközben kifelé kemény vagy, és igyekszel megvédeni a határaidat (amit annak idején az országnak még iszonyatos véráldozat árán sem sikerült), a sérült, lerombolt önbecsülésedet mindig végtelenül finoman és nagy szeretettel építed vissza. Azt gondolnád, hogy minél többször omlik össze, annál nehezebb visszaépíteni, de valójában minden alkalommal egyre erősebb lesz, és egyre nehezebb lesz lerombolni. Valami mindig megmarad belőle, és már ez a tény önmagában is erősebbé teszi.

Mivel az Egészséges Önbecsüléshez nem kell mások önbecsülését támadni, egy idő után képes leszel ránézni mások fájdalmára is, és képes leszel elismerni épp úgy, mint a sajátodat. Amikor ez megtörténik, elkezded magad biztonságban érezni mások társaságában, és ez lesz majd az a tér, ahol a kollektív bűntudatból kollektív gyógyulás tud elindulni. 

Ez a gyógyulás pedig nem más, mint a valóban felnőtt, egyenrangú kapcsolatok alapja, melyre oly nagy szüksége van ennek az országnak, mind kollektív, mind egyéni szinten.

Minden zavarodottság, félelem és indulat ellenére ez a folyamat már zajlik, mert épp ebben a mérhetetlen zavarodottságban a legerősebb az, az elnyomhatatlan belső igény, hogy megtudd, ki vagy valójában.

Ha nem találod magad, de keresed, nincs más dolgod, mint kitartani. Mert aki keres, talál, és, aki önmagát keresi, önmagára talál.

A "szégyelld magad!" üzenetét, így szép lassan átírhatjuk: Lásd és tiszteld magadban és másban egyaránt a Tiszteletre Méltót!

A Férfi még egyszer...

A ’Hová lettek a férfiak’ című bejegyzés óta bőven volt időm tovább gondolni a témát. Rengeteg komment érkezett rá, ami egyrészt örvendetes, mert látszik, milyen sokan érintve érzik magukat, ugyanakkor elég sok félreértés, félre értelmezés is történt.

Mivel a férfiak eltűnését elég komoly problémának találtam, az akkori blogot kissé provokatív felütéssel indítottam. Sikerült is érzelmeket kiváltani, viszont a két nem egymásnak ugrasztása egyáltalán nem állt szándékomban.

Egyik nem képviselői sem vonhatóak felelősségre a férfiak ’kihalása’ miatt. Hogy melyik volt előbb, a gyenge, erélytelen férfi, vagy az erős, elférfiasodott nő, arra valószínűleg az a válasz, hogy a kettő nagyjából egyszerre alakult ki, és kölcsönösen egymást erősítő tendenciát mutatnak.

Az a fajta, nőkben egyre gyakrabban megjelenő gondolkodás, hogy ’ha ő férfiasan viselkedik, a pasi majd össze szedi magát’, sajnos teljesen tévút. Ennek épp az ellenkezője történik. Minél férfiasabb a nő, annál inkább megdöglik a pasiban a férfi….

Az e témában írt blogban odáig jutottam, hogy a férfi eltűnésének és a nők elférfiasodásának oka egyaránt az elmúlt, 2 Világ Háborúban rejlik. A történet, lépésről, lépésre, teljesen logikusan levezethető.

Azóta azonban tovább gondoltam a dolgot, és még néhány érdekes összefüggés tudatosodott bennem.

Tiszta sor, hogy a minden addigit felülmúló, teljesen értelmetlen mészárlásból csonkán, megtörten, vesztesen hazatérő honvédek nehezen találtak vissza abba az életbe, ahol a nő – ha életben maradt – megtanult egyedül túlélni, és sok esetben, a távollévő férj helyett a családot is megvédeni. 

Ennek ellenére egy egészben maradt férfi, a frontról hazatérve összeszedhette volna magát. Visszavehette volna asszonyától az irányítást, aki akkor még valószínűleg készséggel vissza is adta volna azt. Mégsem ez történt. A férfi nem csak a háborút veszítette el, de a lelkesedését, az erejét, a bizalmát, életkedvét is.

A férfiasság és a becsület értelme megkérdőjeleződött…

Még talán a harcmezőn maradt hősi halottak jártak a legjobban. Nekik nem kellett tovább élniük úgy, hogy minden, amivel annak idején lelkesítették őket hazugsággá vált.

Itt újra felmerül a kérdés, mitől is férfi a férfi, és melyek a legfontosabb különbségek a férfi és a pasi között.

Vannak szerepek, mint a ’férj’, az ’(élet)társ’ és az ’apa’, melyek a férfi, vagy a pasi szerepei és mint ilyenek, tanulhatóak. A FÉRFI azonban nem szerep, hanem minőség. 

Nem tanulható, csak felébreszthető.

A pasi élhet a mának, a holnapnak. Még tervei is lehetnek. Szerepeit többé, kevésbé tudja hozni, de már nincsenek az életében olyan dolgok, melyek a saját életénél fontosabbak lennének számára. Az eszmék, melyekért annak idején a honvédek meghaltak, hazugsággá váltak. A honvédeket becsapták. A hősi halál illúzió volt csupán. Az életüket áldozták és cserébe nem kaptak semmit, sőt… Mindent elveszítettek.

Éppen ezért, ma, ha az életedet áldozod egy ügyért, a hátad mögött mindenki azt gondolja, hogy lúzer vagy! Ma ciki az önfeláldozás. Ma ez a legnagyobb öngól, amit belőhetsz magadnak, hisz mások karriert csinálnak a halálodból. A családod meg ott marad nélküled, talán még a biztosító sem fizet…

Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, de be kell, lássuk, hogy a HŐS-ök ideje lejárt.

Amit a férfi tud, az ma se nem menő, se nem kifizetődő.

Nézzük most meg, milyen eszmék zászlaja alatt vonultak hadba, halálba a magyar honvédek, akik még ismerték a férfit. 

Ha ma azt mondom: ’Isten, Haza, Család’, az ember összerándul kínjában. Annyira rossz, hogy már sok évvel ezelőtt is az egyik legcikibb választási propaganda szövegnek számított.

Pedig a FÉRFI-t az e szavak mögötti értelem tette halhatatlanná.

Nem attól vagy halhatatlan, hogy az örökké valóságig húzol egy szánalmas, félelmektől korlátozott életet. Attól leszel halhatatlan, hogy nem félsz a haláltól, mert vannak az életednél sokkal fontosabb dolgok számodra.

Volt idő, mikor ezek nélkül nem is volt érdemes egy életet leélni. Persze, most mondhatod, hogy idealista vagyok, és, hogy milyen jogon ítélek meg egy kort, egy másik, rég letűnt világ tükrében, és részben igazad is lenne.

Mégis, ha igazán körül nézel, azt látod, hogy minden egészséges fiú, srác, pasi és fickó keresi magában a férfit, és azt, ami a férfit halhatatlanná teszi.

Elástuk ezt a minőséget mélyen magunkba, hogy megvédjük a totális pusztulástól, az értelmetlenségtől. Nagyon sok réteget pakoltunk rá, jobban mondva nem is mi, hanem az őseink. Mi már rendszerint azt sem tudjuk, mi bajunk van, csak érezzük, hogy hiányzik valami. Nem ismerjük a FÉRFI-hoz vezető utat. Számos olyan háborús propaganda szöveg létezik, mely nem a gyűlöleten keresztül szól ember tömegekhez, hanem közvetlenül a férfi lelkét szólítja meg. 

Az egyik ilyen tipikus hármas, az ’Isten, Haza, Család’...

Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről, mit jelentett ez egykor, és mit jelent ma.

’Isten’. Régen mindenki vallásos volt? A többség az lehetett, ha ez a szó ennyire célba tudott találni. Ma mérhetetlen a vallásos káosz…

• ·        Rengeteg ateista ember van, köztük sokan még mindig csak az anyag valóságában, a tudományban és a technika vívmányaiban hisznek.
• ·        Ennek ellenpólusaként óriási tömegeket vonz az, az ezoterikus katyvasz, melyben éppen az anyaggal, az anyafölddel való kapcsolat tűnik el.
• ·        A történelmi egyházak a történelem folyamán sajnos eléggé hitelüket vesztették, így az ezekhez való tartozást is egyre kevesebben merik vállalni.
• ·        Ennek ellenpólusaként egyre inkább jelen vannak a különböző, új-keresztény gyülekezetek, melyek zászlójukra többnyire a csúnya, gonosz, katolikus egyház elleni hőbörgést tűzték ki... (A közös ellenség, amelytől lehet félni, és amit lehet utálni, az egyik legjobb ’ragasztó’ egy gyülekezet számára. A katolikus egyház pedig sajnos mindennél alkalmasabb erre a szerepre.)
• ·        Maradt még jó néhány felekezeten kívüli, akik sokszor akár az egész palettát végigjárják. Elmennek a ’Caminóra’, pedig nem keresztények, elmennek buddhista meditációs elvonulásra, pedig nem buddhisták. Végig járják az összes, divatos, spirituális útkeresési állomást, számos mély, szellemi tapasztaláson vannak túl, de azt az istent, amely egykor egy országot lelkesített, és amelyért a férfi gondolkodás nélkül odavetette az életét, ők sem találják.

Senkinek a hitét nem akarom leszólni. A spirituális útkeresés az egyén számára rendkívül fontos. Azt azonban tudni kell, hogy azt az ISTENT, aki a férfit éltette, egy óriási, kollektív trauma hatására temette el magába a magyar ember. Egyénileg bármilyen megvilágosodottak lehetünk, ebből az istenverte nihilből, csak kollektív ébredéssel tudunk kijönni. Nem külön, hanem együtt.

Vissza kell, adjuk a szó eredeti jelentését! ’Isten’ maga a hit, mely az embert, ember feletti tettekre, ember feletti kitartásra, ember feletti szeretetre és tudatosságra készteti. Ez az a hit, mely az embert önmaga fölé emeli. Nem csak a férfié, a nőé, a gyereké is. Ez a hit, az emberé. Semmilyen hatalomnak nincs hozzá joga, hogy ezt a hitet az embertől elvegye.

Mégis ezt tették, pontosabban, elhitették az emberrel, hogy ezt el lehet tőle venni. Ez az oka belső fényünk általános elrejtésének.

’Haza’. A másik ciki szó. Most már nem is ciki. Egyszerűen csak nem tudjuk, mit is jelent. Valami ’otthon’ félére utalhat… Ennyit tudunk, meg, talán annyit, hogy a történelem folyamán, a szabadságért vívott nagy csatákban sokan meghaltak érte. Még a népdalok is megőrizték: „Édes Rózsám, a hazáért el kell válnom tőled…” Még a szerelemnél is fontosabb volt!

Trianon tükrében ennek a szónak a jelentését megint csak el kellett, temetnünk magunkba, mert az ehhez kötődő kollektív fájdalmat az egyén nem bírná elviselni. 

Harcolsz az országért, amelyet jobban szeretsz a szerelmednél, a családodnál, a gyermekeidnél. Jobban szereted a saját életednél. A legdicsőbb dolog, amit tehetsz, ha meghalsz érte. Sokan így is tettek. 1848-ban, a 2 Világ Háborúban, 56-ban. És mi a végeredmény? Egy elkurvult ország, melyet körülmetéltek, megbélyegeztek, megaláztak, lejárattak. Egy olyan országért haltak meg sok millióan, ami ma Európa szégyene!!!

Ennyit a HAZÁ-ról, az Édes Anyaföldről… Jobb inkább csendben kussolni, és hétköznapi problémákkal pepecselni.

’Isten’ halott. A ’Haza’ halott. A ’Férfi’ halott. A ’Család’?

’Család’. Írjak erről is valami finomat? Fölösleges, lerágott csont. Ami nincs, arról különben sem lehet mit írni….

Most annyit tudunk, hogy milyen volt a család, és, hogy milyennek kellene lennie. A család a legkisebb közösség, a legkisebb egység, melyből egy nemzet felépül. A családok minősége ezért rendkívül fontos, és meghatározó egy ország lakói számára.

Azt az összetartó erőt, melyet magában rejt, régen a családi tűz szimbolizálta.

Az ország (állam?) érdeke a családok segítése, és ennek a családi tűznek az óvása lenne. Ma mégis inkább széthúzás van mindenütt. Az országban, a családban, az egyénben. A fejekben, a szívekben. Nem tudjuk, mit érzünk, nem tudjuk, mit akarunk.

Miért halna meg ma bárki is, egy széthullott, értéktelen dologért. Család?

A kötődés, az intimitás, az egység és összetartozás-tudat ott rejlik most is mélyen a szívünkben, ahová az őseink temették. A férfi alszik a pasiban, a nő egyszerre viszi mindkét szerepet.

Nincs mese, a férfit fel kell támasztani! Most jöhet a jogos kérdés: na, de hogyan?

Ha tudnám a pontos választ erre a kérdésre, akkor valószínűleg Te is tudnád.

Ugyanúgy, a megérzéseimre, az intuíciómra vagyok utalva, mint Te, vagy bárki más. Ebben kell, bíznunk.

Először azt gondolom, fontos, hogy gyújtsunk egy gyertyát azokért, akik megjárták a Világ Háborúk borzalmát. Csendesítsd el az elméd zaját, és szentelj pár percet Nekik, az életedből. Ne akarj semmit, csak hagyd, hogy felébredjen Benned a szeretet és tisztelet Feléjük.

Másodszor szeretnék tisztázni két súlyos félreértést.

1. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek (Isten, Haza, Család), melyekért bármikor képes meghalni’, nem azt jelenti, hogy önmagát feláldozva, idő előtt kellene meghalnia.

Mi értelme lenne annak, ha egy országban az életerős férfiak mind meghalnának, mielőtt felnevelhetik a gyerekeiket?! A gyerekek azt tanulnák meg, hogy a férfiaknak mind meg kell halni, így a fiúk vagy nem akarnának férfivé válni, vagy kihalna az ország. Ez történik ma. Nem csak holtan lehetsz hős!

A férfire mindenkinek szüksége van. Nem halhat meg! Kell a nőnek, hogy nő lehessen, hogy védelmet, támogatást és szerelmet kapjon. Kell a fiúnak, hogy kapjon követhető mintát, és kell a lánynak, hogy fel tudja ismerni azt a férfit, aki majd a gyermekei apja lesz.

Egy erős, szabad országban a társadalomnak is szüksége van a férfira. Ez a társadalom feláldozta a Férfit. Most nem érdemli meg Őt, amíg le nem rója Előtte tiszteletét és vissza nem helyezi a méltó helyére.

2. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek, melyekért bármikor képes meghalni’, nem jelenti azt, hogy a Nő számára ne lennének ezek az értékek ugyanolyan fontosak, sőt. A Nő is, feláldozza az életét ezekért az értékekért, de ezt nem a halálával, hanem az életével teszi. Békeidőben mindketten ezt teszik a maguk módján. Nem önmagukat megtagadva, hanem önmagukat megvalósítva, szabadon, boldogan és tudatosan.

Térjünk most vissza a háborúk okozta, mind máig be nem gyógyult sebekhez.

Minden magyar családnak megvannak a halottai, a hősei ezekből az időkből. Ők már elmentek, de a fájdalmat, az elkeseredést és a dühöt, hogy mindez hiába történt, itt hagyták nekünk. Ez a mi örökségünk, a Tiéd és az enyém is.

Ezeknek az érzéseknek a lenyomata itt van a térben. Bármikor – egy pici ráhangolódással - beleléphetsz ezekbe a lenyomatokba, és átélheted, amit ők éltek át. 

Ezen a működésen alapszik a ’család állítás’ gyakorlata. Ami pedig átélhető, az gyógyítható is.

Nem szellemidézésre, hanem szembenézésre van szükségünk. Nézz a szemébe az Őseidnek! 

Vértezd fel magad a bátorságukkal, és merd átélni a sorsukat, merd érezni a fájdalmukat! Vállald a kockázatát annak, hogy megszakad a szíved! Nem fog, mert az ősök megtartanak és vigyáznak Rád. Amit ilyenkor teszel, arra az áldásukat adják. 

Nem csak a fájdalmat kapod meg, hanem az erőt is, amellyel el tudod azt viselni. Az Ősökhöz való közeledést egyénileg, és együtt, közösségileg is érdemes megtenni. 

Nem történelmi sebnyalogatásról van szó. Az csak arra jó, hogy beleragadj a fájdalomba. Ha sajnáltatod magad, hogy milyen balszerencsés történelmet örököltél, azzal nem mész semmire!

Abban a percben, hogy képes vagy siránkozás nélkül szembenézni a múlttal, a fájdalom elkezdi megtisztítani a szívedet. 

Az ősök fájdalmát azonban nem kell magadban tartanod, mert az megkeseredéshez vezet. Épp azért kell, hogy átéld, hogy el tudd engedni. Ha igazán közel engeded magadhoz, úgysem tudod magadban tartani.

Mikor üvöltöttél utoljára, mikor tomboltál, mikor zokogtál úgy, ahogy a születésedkor? Ha megadod magad az ősök fájdalmának, zokogni fogsz, mint egy kisgyerek, aki elveszítette, majd visszakapta a szeretetet. 

Sírsz fájdalmadban és sírsz örömödben egyszerre (nem siránkozol!). A hazaszeretet nem csak egy mítosz. Most is létezik, és nem csak arról szól, hogy szeretsz egy helyet, de arról is, hogy a hely is szeret téged!

Az, az ország, akit a becsapott honvédek az életük árán sem tudtak megvédeni, az anyaföld, akinek kezét, lábát levágták, akinek testét a szemünk láttára meggyalázták, még mindig szeret minket!

Borulj le, öleld át, szorítsd magadhoz ezt a földet (akár szó szerint)! Érezd a szeretetét! Öleld úgy, mint eltévedt gyermek az anyját. Lélegezz úgy, mint mikor még nem ismerted a hazugságot!

Nem csak magadért teszed. Az őseidért, az országodért, a gyermekeidért teszed. Más szóval, ’Istenért, a Hazáért, a Családért’. 

Azért, hogy ezek a szavak végre visszakapják eredeti jelentésüket. Azért, hogy visszakapják a ’szentségüket.’

A szív erős, a lélek halhatatlan. Az erős, tiszta magyar szív pedig ott dobog mélyen, a fájdalom alatt.

„Zuhanó gépen nincs ateista”. Márpedig az ország, ma zuhanó gép…

Keresd magadban azt a hitet, amely túlvisz, a fájdalmon túlra! Kell, hogy legyen erő, mely megtisztítja ezt a sebet. Ez a hit, ez az erő, már itt van körülöttünk, már csak el kell fogadnunk!

Ez a hit újra élni akar. Rajtad és rajtam keresztül.