Híradó

Kedves Barátom! Mivel ebben a szeretetteljes, karácsonyi időszakban nem biztos, hogy nyitott vagy egy tömény, negatív fröcsögésre, előre bocsájtom ennek a röpke irománynak a végső konklúzióját, egyben jelezvén azok felé, akik végigolvassák, tartsanak ki, pozitív lesz a végkicsengés.

A végső konklúzió így hangzik: Létre kellene hozni a ’Pozitív Híradót’, ahol a nézők szükségtelenül ártalmas információáradat helyett, valami lélekmelengetőt kapnak, melynek segítségével könnyebben megküzdenek egy nehéz nap kihívásaival, és képesek lesznek észre venni azokat az élet adta lehetőségeket, melyek mellett máskor talán elmennének.

Ezzel kapcsolatban máris itt egy jó hír, miszerint van Pozitív Híradó, még, ha nem is főadásban, de akinek erre van igénye, legalább megtalálhatja magának az interneten. J

Visszatérve eredeti témánkhoz, rég óta nem nézek már tévét, a Híradót pedig különösen kerülöm. Pár napja azonban mégis muszáj volt néznem, mert ahol voltam, ott ez volt a háttérzaj. Érdekes szembesülni azzal, amit amúgy is tudsz, csak épp nem foglalkozol vele.

Mindenki tudja, hogy ami Mc Donald’s-ban van, az mérgező, mégis sokan, az egyszerűség kedvéért ott dobnak be pár falatot. Ugyanígy számtalan dologról tudjuk, hogy ártalmas az egészségre (dohányzás, alkohol, drogok, finomított ételek, mértéktelen zabálás, horror, pornó, stb.), mégis részei az életünknek, talán azért, mert egyfajta űrt töltünk ki velük, tereljük a figyelmünket olyan dolgokról, melyekkel nem akarunk szembenézni.

A Híradó az egyik legkollektívebb és egyben legveszélyesebb méreg. Mikor annak idején bevallottam a nagyanyámnak, hogy én nem nézek tévét, az első kérdése az volt: „normális vagy?” A második pedig így hangzott: „Híradót sem?" Mikor elmondtam neki, hogy „Híradót meg főleg nem nézek”, úgy nézett rám, mint egy elmebetegre, aki komoly segítségre szorul. „Akkor hogyan értesülsz a világ dolgairól, honnan tudod, hogy mi a fontos, hogy mit kell tudni?”

Azóta is azt érzem, azok az emberek, akik tévét néznek, különösen Híradót, sokkal könnyebben manipulálhatóak, mint azok, akik tudatosan kizárják azt.

Tudom, semmi újat nem mondok ezzel, hisz ezt is mindenki tudja, ez azonban nem csorbítja ennek az igazságát, sőt. Ha mindenki tudja, hogy így van, az ország túlnyomó többsége mégis figyelmen kívül hagyja, az óriási felkiáltó jel a mondat végén.

A tévében különböző tévéprogramok mennek. Onnét kapjuk a Programot…

Ha nem tudod, mit kell, érezz, mit kell, gondolj, hogyan kell, élj, csak nézz bele a tévébe, és tudni fogod. Megint nagyanyámat kell idéznem. Mikor megkérdeztem, ő miért is nézi a Híradót, így szólt: „Azért, hogy tudjam, kit kell utálni…” Érzed ennek a mondatnak az őszinte zsenialitását?

Egy eszköz, amelynek segítségével egy egész országnyi embert álomba lehet ringatni. A reklámiparban persze nagy konkurencia lett az internet, a legdrágább reklámok azonban mégis a tévében, főműsor időben, a legnézettebb műsorok közti szünetekben vannak.

Mivel elszoktam a tévétől, a reklámok is eléggé kiakasztanak, az igazi övön aluli ütés viszont a Híradó volt.

Lássuk csak. Mitől hír a hír? Attól, hogy a hallgatója számára értékes vagy egyenesen nélkülözhetetlen információt tartalmaz. (Ezt gondolom én.) Egy Híradó durván fél óra, ebből az értékes információ nem egész másfél perc volt, a végén. Útlezárások, terelések, mikor, hol túrnak, továbbá az aktuális benzin és élelmiszer áremelkedések kerültek szóba ebben a rövidke időben. Ahhoz, hogy ezekhez az információkhoz hozzájuss, végig kell szenvedned az előtte lévő 28 percet.

Figyeltem az érzelmi reakcióimat közben, és – bár ezt is mindenki tudja, - az egymás után jövő érzelmek meglepően pontos koreográfiát követtek, mintha előre meg lett volna írva, mikor, mit kell éreznie annak, aki nézi a műsort.

Először jöttek a bankrablók. Egymás után 3-4 darab, ebből egy lett különösen kiemelve. Az elkövetőt 7 éve próbálták elkapni (sikertelenül), míg végül a helyszínen egy harciasabb nő addig püfölte a táskájával, míg leszakadt róla a maszk, így a biztonsági kamera által készített felvétel, végül nyomra vezette a rendőröket. Az elkövetőről rendkívül fontos információ derült ki: Még a családja sem tudott tevékenységéről, azt hazudta nekik, hogy laptopokkal kereskedik, ezért utazgat szerte az országban. A 7 év alatt összesen 55 milliót rabolt, és rendszerint akkor ment mindig újra rabolni, mikor elfogyott a lóvé.

Nem tudom, Te hogy vagy vele, én minden esetre végeztem egy gyors számítást. A csávó 7 éven keresztül, cirka 650.000 forintos havi bevételt biztosított magának és kedves családjának. Ez azért hazai viszonylatban nem olyan rossz, ugye? (Főleg, ha az asszonynak is van némi bevétele.) Ebből a pénzből már azért lehetne félretenni is valamennyit, nem? A zseton azonban csúnyán elfogyott mindig, így a derék jó ember kénytelen volt újra, meg újra a bűn útjára lépni.

Hát akkor jöhet a jogos kérdés: Mi a búbánatos lóhímtagra verte el emberünk az igen csak busás összeget?!

Most mit érzel drága barátom? Én dühös vagyok, most is, ahogy ezt írom, és pontosan ez volt a cél. Legyél dühös, amiért valaki 650.000 forintot rabol havonta (mások nyilván ennek a többszörösét, csak más formában), míg Te kemény munkával és véres verítékkel sem keresel talán fele ennyit sem.

Érezd, hogy szar a közbiztonság, hogy már a bankokban sem bízhatsz, mert bármikor kirabolhatják, viszont jogos a megemelkedett, rendőri jelenlét (amitől egyébként nem biztonságban érzed magad, hanem azon kezdesz agyalni, ha esetleg találnának valamilyen okot, hogy megbüntessenek, van-e nálad elég pénz, hogy kifizesd).

Düh, frusztráció, bizonytalanság, félelem… Mindez egyetlen egy hír eredménye. Ezután jött a gondosan válogatott többi.

(Egy Isten háta mögötti faluban) egy férfi baltával támadott ember társára, és kevés híján meg is ölte, ’szerencsére’ csak a kezét vágta le félig, így, miután kórházba került, a dokik, ügyesen vissza tudták varrni.

Ember! Nem vagy biztonságban, érzed? Bármikor jöhet valaki baltával, és vagy agyon csap, vagy az orvosokat állítod kihívás elé. Ez ma Magyarország kérem… Igaz, hogy ez nem egy gyakori eset, igaz, hogy nem a szomszédban történt, igaz, hogy nem is egészen így történt, igaz, hogy talán meg sem történt, de azért féljél, parázzál, hátha elpatkolsz rákban, mielőtt megéled a nyugdíjas kort!

Témánál is vagyunk. Csúnyán beszopjuk a programot, pedig lehet, hogy a fele sem igaz. Ki ellenőrzi, hogy a Híradóban közölt hírek, valósak-e? Vagy Te ellenőrzöd Barátom, vagy senki… Mindenki azt hazudik, amit akar. Miért pont a Híradóban mondanának igazat?

A baltás gyilkos után jött a ’Szomorú Karácsony’ című történet.

Egy igazán szorgalmas hazánk fia, éjt nappallá téve dolgozott Németországban, hogy elég pénzt keressen felesége és 3 gyereke számára. Sajnos a kimerültségtől elaludt a volán mellett, és neki hajtott egy fának. Az orvosok már nem tudták megmenteni. A szegény család, hiába várja, pedig a karácsonyfát még együtt választották ki, mikor pár napja itthon volt az apa.

Szakadjon meg szíved drága, szép testvírem!!! Ja, és örüljél, hogy mindez nem Veled történt (persze Veled is megtörténhet), örülj, hogy élsz! Nem baj, hogy fillérekért gürizel, még mindig ez a biztonságos, hisz Nyugaton halálos balesetet szenvedhetsz. Maradj inkább kicsi rabszolga! Keress annyit, hogy csak a túlélésen járjon az eszed… Meg persze lásd a két mintát magad előtt: az egyik éveken keresztül fosztogat, a másik éjt nappallá téve dolgozik és a családját is alig látja. Az egyiket 7 év után kapják el (ha a 6. évben leáll, talán meg is ússza) és (gondolom) kap néhány évet, míg a másik szörnyet hal és 3 árvát hagy maga után. Hát hol itt az igazság? Látod, megint dühös vagy és csalódott, pedig még akár álhír is lehet mind a kettő…

Miután kidühöngted, kirettegted, kiszomorkodtad és kiszorongtad magad, jöhet egy elsőre pozitívnak tűnő hír.

Megválasztották az ’Év Szociális Munkását’! 

Nevezhetjük őt akár a ’Hajléktalanok Védőszentjének’ is, hisz amit tesz értük, az valóban rendkívül hasznos és emberfeletti. Szállást, ételt és kisebb munkákat ad nekik, cserébe le kell tenniük az alkoholt. Az általa segített hajléktalanok nagyon hálásak, Te is megnyugodhatsz végre. Hisz, ha egyszer úgy alakul, hogy az utcára kerülsz (bárkivel megtörténhet), ott lesz Neked Marika Néni, aki majd megpróbál kilapátolni a szarból. Még akár sikerülhet is, bár Marika Néniből egy van, hajléktalanból meg több százezer és csak egyre több lesz évről évre.

Olyan ez, mint egy rendkívül nyomasztó film, aminek a végén is hiába várod a feloldását. Kapsz néhány praktikus információt (juti falat, amiért kibírtad idáig), aztán mehetsz szépen aludni.

Ezek után felmerül bennem néhány kérdés, amelyeket talán Te is felteszel magadnak időnként.

1.     Vesztek-e bármit is, ha nem nézek Híradót?

2.     Mennyire valósak a Híradóban közölt hírek?

3.     Ha olyan helyzetbe kerülök, hogy nem vonhatom ki magam a hatása alól, mivel tudom az ártalmas hatásokat közömbösíteni?

4.     Ha Negatív információáradattal érzelmi nyomorban lehet tartani egy egész országrésznyi embert, vajon mi történne, ha hirtelen, pozitív, lelkileg is támogató hatású hírekkel töltenék meg a Híradó értékes perceit?

Még lehetne sok más kérdést is feltenni a témával kapcsolatban, az utolsó kérdésen azonban jól esik elidőznöm egy kicsit hosszabb ideig.

Ha tetszik, ha nem, nevelve vagyunk. Nagy kérdés, hogy ki és mi nevel minket. A döntéshozók arra szeretnek hivatkozni, hogy 'sajnos' ez az igény. Mert az ember természetes igénye ugye az, hogy primitív, alacsony színvonalú műsorokat nézhessen, hogy sokkoló hírekkel mosódjon az agya, hogy tudatilag minél mélyebb szinten időzhessen, lehetőleg tökéletesen vegetatív állapotban... Nem lehet, hogy a ezek inkább mesterségesen generált igények?

Tényleg erre vágyunk, vagy nem is kapunk mást, így ennél magasabb szintű igény nem is tud fejlődni? Mikor Steve Jobs-ot kérdezték arról, mi a véleménye a közvélemény kutatásról, azt mondta: "A közvéleményt nem kutatni, hanem formálni kell." Milyen igaza volt. 

Mostanra a történelem és a média megtanított olyan szinten rettegni, hogy szinte már fel sem tűnik. Annyira rettegünk, hogy inkább nem is érezzük, hanem szépen letoljuk az egészet a tudattalanba. Ez a túlélésünk érdekében jogos, viszont rendkívül veszélyes is, mert így a félelem ott fejti ki hatását, ahol nem férsz hozzá. A tudattalanba száműzött félelem felett semmilyen befolyásod nincs, ráadásul még el is magányosít, mert az öntudatlan félelem elszeparál mindentől, ami oldhatná azt.

Mi lenne, ha szépen felépítenénk újra a saját belső védelmi falainkat, kifejlesztenénk egy olyan szűrő berendezést, mely megszűri a nap, mint nap ránk zúdított szart? Ez alatt a belső védelem alatt, szépen felszínre hozhatnánk a mélyen őrzött félelmeinket. Biztonságos körülmények mellett szembenéznénk velük és hagynánk, hogy a tudatosság fényében erejüket veszítsék.

Vajon a félelem (különösen a mesterségesen generált félelem) mivé alakul át, amikor teljes valójában megmutatkozik előttünk? Az a tapasztalat, hogy átváltozhat erővé, bátorsággá, tisztán látássá is akár.

Ha megvizsgálod, mitől félsz nap, mint nap, könnyen rájöhetsz, hogy legnagyobb részt teljesen irreális dolgok tartanak rettegésben. Mennyire fellélegezne az ország, ha mindez a mérhetetlen, irreális félelem eltűnne?

Mihez kezdenénk az így felszabaduló energiával? Hová fejlődhetne ez az ország, ha a médián keresztül a bennünk rejlő, végtelen kreativitás felébresztése lenne a cél? Mi történne velünk, ha a legfőbb cél az lenne, hogy kivétel nélkül mindenki önmagára találjon, hogy mindenki megtalálja a saját hivatását, azt, amit igazán szeret és igazán jól tud csinálni?

A kérdés talán költői, viszont észre kell, vegyük, hogy micsoda eszköz/fegyver a média.

Még ebben az országban is vannak sikeres önmegvalósítók, olyan, sikeres üzletemberek, akik nem csak a profitot hajtják, hanem a közösség érdekeket is szolgálják. Be lehetne mutatni számtalan, hazai és külföldi, civil kezdeményezést, olyan siker történekeket, melyek azt bizonyítják, hogy igenis van rá esély, hogy az álmaidat megvalósítsd, hogy valami igazán értékeset adj magadból.

Ott vannak a Cserdi cigányok, akik szembe mennek a sztereotípiával és annyi zöldséget termelnek, hogy még adományba is jut,szegénysorban élő budapesti családoknak. 

Új, környezetbarát energia forrásokat fedezünk fel, már nem csak passzív (nulla rezsivel működő) házak, de aktív (még pluszt is termelő) házak is vannak.

Fel lehetne hívni a figyelmet olyan pályázati lehetőségekre,mely kiugrási lehetőséget biztosítanak tehetséges, de hátrányos helyzetűfiataloknak, meg lehetne mutatni azokat az önellátó módon működő falvakat,melyek a különböző, energiaszolgáltatóktól teljesen függetlenül tudnak létezni.

Ha kicsit utána nézünk, kiderül, hogy rengeteg biztató, lelkesítő dolog is történik napi szinten ország és világ szerte.

Nem csak az ártalmas érzelmeknek van létjogosultsága ezen a bolygón!

Egy teljesen pozitív világ lefestése nyilván hazugság lenne, de ettől még a törekvés, hogy azt csináljuk, amiben igazán jók vagyunk és ez másoknak is a javára váljon, egyáltalán nem irreális.

Valójában, sokkal nagyobb a szabadságunk, mint azt valaha is gondoltuk.

Amikor valamit meg akarsz tanulni, Te sem arra keresel példákat, hogy kinek nem sikerült, hanem azt próbálod megérteni, hogy akinek összejött, hogyan csinálta. Annak persze, aki beletörődött a saját sikertelenségébe, megnyugtató lehet azt látni, hogy nincs egyedül, ha viszont egyszer kiemelted a fejedet a homokból, többé már nem akarod oda visszadugni.

Rajtad múlik, hogy milyen programot engedsz az életedbe.