Te mennyire vagy spirituális?

Képzeld el, milyen lenne, ha lenne egy teszt, aminek segítségével a spiritualitásod szintjét mérheted. Jó mi?

Minden beavatás 10 pont.

Jógázol? 10 pont.

Minden nap, reggel 5-től 7-ig jógázol? 20 pont.

Nem eszel döglött állatot? 30 pont.

Nem eszel tejterméket, tojást, paradicsomot, péktermékeket sem és a többit is csak nyersen, naponta kétszer? 40 pont.

Ugyanazt naponta egyszer: 50 pont.

Nem eszel semmit, csak I.E.-t (Isteni Energia), azt is csak napkeltekor, kelet felé fordulva? 100 pont.

Anyanyelvi szanszkrit, tibeti, ó-tibeti, latin és ógörög nyelvtudás: 10-10 pont.

Eredeti ó-atlantiszi nyelvtudás + telepátia: 100 pont.

Minden reggel Világ Mandalát foltozol Théta állapotban, ó-atlantiszi mantrákat pránanadival közvetítve, vipasszaná meditációban, dzog csen vizualizációt és kundalini gyakorlatokat végezve, lélegzetedet és szívverésedet a beteg pingvineket gyógyító rezgéseknek és a Szíriusz aktuális energiájának megfelelően alakítva? 100.000 pont.

Bírod még? Akkor folytatom, de innét csak erős idegzetűeknek ajánlott e  kicsiny szösszenet olvasása.

Szóval van ez a szuper kis tesztecske, amit sokan kitöltenek, és a legjobb eredményt elérők egy bajnokságon mérhetik össze spiritualitásuk erejét. Napokig zajlik a küzdelem, míg végül a ’Spiri Olimpia’ kihirdeti az első három helyezést.

Óriási a felhajtás. A győztesek bekerülnek a tévéműsorokba, újságokba, reklámokba, és még ki tudja hova. Tantrikusan beavatják fiatal, szexis rajongóikat, majd elvonulnak meditálni egy, egy barlangba. Az első helyezett egy tibeti szent barlangjába, a második egy indiai jógi kunyhójába költözhet be, míg a harmadiknak be kell érnie egy Sri lankai erdei kolostorral…

Időnként persze jönnek új kihívók, akik mind, mind az első helyezett pozíciójára és barlangjára pályáznak. Szegény győztesünknek pedig nincs nyugta a ’spiri lovagok’ állandó zaklatásától.

Végül megérkezik Neó a Mátrixból, és egy időre rendet rak. Az egykori győztes már csak ex-győztes, mehet a bukott sztárok klubjába, a harcias titánok meg mehetnek vissza a spiri-képzőbe alázatot tanulni…

Neó trónol a világ tetején, ex-győztesünknek meg nem jut más, mint a vereség szégyene és a jól megérdemelt lelki béke.

A történet itt indul be igazán.

(Köszi, ha eddig kitartottál. Hidd el, tudom milyen érzés ennyi agyrémet ilyen töménységben olvasni. Kicsit olyan, mintha összegyúrnánk a South Parkot és a Bibliát…. Hát ennek a gyökérnek semmi se szent?! Kérdezed jogosan, miközben próbálod a sokkot feldolgozni. Pedig a java még csak most jön...)

Szóval bukott hősünk a halálos ágyán épp azon gondolkodik, hol is indult el a lejtőn tulajdonképpen. És akkor bevillan a kép, amint elkezdte kitölteni a spiri tesztet. Ez vezetett a Spiri Olimpiához, majd a kétségbe esett spirituális harcokhoz, melyeket címének és barlangjának védelméért folytatott. Miért is kellett kitöltenie a tesztet? Miért is indult a spiri olimpián? Egyáltalán ki készítette ezt a tesztet és ki szervezte meg a spiri bajnokságot?

Emberünk itt már nem akar semmit, hisz tudja, hogy súlyos hibát követett el. Már a válaszokért sem küzd, csak annyi kegyelmet kér, hogy legyen ereje feltenni a kérdést, mert ezen a ponton a kérdés sokkal jobban kifejezi lényének kétségbe esett kiáltását, mint bármilyen előre gyártott válasz, amilyeneket még annak idején a ’zen-katalógusban’ összeolvasott…

Valami mindig kimaradt, s most úgy érezi magát, mint egy méh, aki mindenkinél több virágot porzott be rövid, kis életében, de a nektárt sosem kóstolta és a virág valódi lényéről – akár csak a sajátjáról – semmit sem tud.

Végül, utolsó sóhajként ez az ima szakad ki belőle:

„Csak még egyszer visszamehetnék, hogy életem virágjának nektárját megízlelhessem! Folyton csak harcoltam, sohasem szerettem. Hadd szálljak magasba, hadd hulljak a mélybe! Minden szándékom, célom elengedem. Szánalmas életem tenyeredbe teszem. Utolsó ajándékként fogadd el minden kudarcom, tévedésem és fájdalmam egy, végső könnycseppbe gyúrva. Ez voltam én, akinek egykor hittem magam, pedig mindig is TE voltam…”

Na, itt akár vége is lehetne ennek a furcsa, ellentmondásos, kis irománynak. Mivel azonban régóta érik már bennem ez a gondolatkör, úgy tiszta, ha némi konklúzió is levonódik a történetből.

Szeretném felhívni a figyelmet 3 olyan dologra, melyek a mai, modern spiritualitást könnyen zsákutcába terelhetik.

Az első a ’spirituális gyökértelenség’, a második a ’dogmák és tévképzetek’, a harmadik pedig az ’ítélkezés’ csapdája.

Ezek mind, mind olyan dolgok, melyeket legtöbbünk megtapasztal, és amelyek felismeréséhez nagy bátorság kell, mert ilyenkor a spirituális válság elkerülhetetlen.

Lássuk az elsőt, a ’spirituális gyökértelenség’ csapdáját.

Napjainkban számtalan olyan irányzattal és rendszerrel találkozhatunk – akár keleti, ezoterikus, akár új keresztény vonalon – melyek két fontos jellemzője, hogy készen érkeznek többnyire Amerikából, s így az ősi, magyar gyökerekhez semmilyen módon nem kapcsolódnak, emellett többnyire azonnal oldódó fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak.

Ha kicsit megvizsgálod az indiai, a tibeti, az amerikai indián vagy bármelyik ősi kultúra spiritualitását, azt fogod látni, hogy mind az ottani kultúra talajából nőttek ki, vagy abba finoman beleszövődtek, a helyi sajátosságokat tiszteletben tartva. Ezért ezek a hagyomány vonalak közvetlenül kapcsolódnak az ottani emberek lelkével és az ősök szellemével egyaránt. Miközben dolgoznak a saját spiritualitásukon, ahelyett, hogy mindenkitől elkülönülnének, egy láncszemmé válnak a teljes családi láncolatban, így az ősök és az utódok felé egyaránt közvetítik azt az erőt, melyet egy fa tud nyújtani önmagának a gyökerektől, a törzsön át, a levelekig és a termésig.

Ehhez képest a magyar ember végtelenül magányos. Évtizedekig voltunk elvágva mindenféle szellemiségtől, leginkább a sajátunktól. Üres tekintettel, kimosott aggyal és önmagunk elől is titkolt félelemmel néztünk egymásra.

A rendszerváltás óta egymást érik az újabb és újabb, amerikai termékek, melyek könnyen fogyaszthatóak, és gyorsan terelik a figyelmet arról a mérhetetlen fájdalomról, amelyen az ősökkel való kapcsolódásért át kellene mennünk.

Házat csak biztos alapra érdemes építeni, a biztos alaphoz pedig először le kell ásni, és megismerni azt az örökséget, melyet a magyar föld rejt. Ez, hosszú éveken keresztül tilos volt. Kész, eldobható, műanyag házat, benne eldobható, műanyag életet kaphattál helyette.

Mi hát a megoldás, hisz az ősi, magyar hitvilágot keresztény királyaink kiirtották. Ami maradt, azt a magyar kereszténység magába olvasztotta, ezt pedig később bedarálta a napjainkig tartó materialista zúzás.

Tényleg nem sok minden maradt, nagy bajban vagyunk barátom. Hiába gyűjtögetjük a beavatásokat kétségbe esve, a házunk össze fog dőlni. Talán már össze is dőlt, csak még nem merjük észrevenni, csakúgy, mint a saját kétségbeesésünket.

Azt kérdezd meg magadtól, milyen istenhez imádkoznál, ha most kellene meghalnod. Kitől kérnéd utolsó kegyként, hogy feltehesd életed kérdését? Hová vezet Téged az a fájdalom, mely nem csak a Tiéd, hanem az összes előtted járó nemzedéké.

Ahogy egyszer Máté Imre Bácsa mondta: „Áss le magadba mélyen az Ősállatig, aki még érintkezik Istennel…”

Keresd magadban azt a hangot, mely a saját nyelveden szól Hozzád. Rágd keresztül magad az összes megaláztatás, kudarc és csalódás fájdalmán, mely a magyar történelem során felhalmozódott és mind ezidáig érintetlenül hevert a föld alatt!

Ha valódi erőt és valódi spiritualitást akarsz, ezt nem úszhatod meg. Ha magyar nyelvet örököltél, akkor magyar történelmet és magyar fájdalmat örököltél. Bántalmazott gyerekek vagyunk mindannyian. Az Ősök keze már régóta ki van nyújtva feléd. Rajtad múlik, hogy elfogadod-e, vagy inkább a cukros vízben oldódó, instant spiritualitást választod.

Ha ezt sikerül magadban meglépned, már teljesen mindegy, melyik spirituális vonalat követed, milyen jógát gyakorolsz, mit eszel, és mit nem eszel, mert az Ősök ott állnak mögötted, és azt teszed, ami Neked jó. Nem leszel többé magányos, megtalálod a saját helyedet a világban.

Azt hiszem, ez a lépés a legnehezebb és talán a legfontosabb a három közül.

Menjünk azonban tovább a következőre! Ez a ’dogmák és tévhitek’ csapdája.

Sokszor nem maga a tévhit a téves, hanem az, ahogyan viszonyulunk hozzá. Nem arról van szó, hogy nem úgy van, hanem arról, hogy lehet úgy is, meg lehet akár máshogy is.

Buddha sosem kérte a tanítványait, hogy az általa megtapasztalt és megvalósított igazságokat anélkül fogadják el, hogy azokat ők maguk megtapasztalták és megértették volna. Tudta jól, hogy a ’kölcsön igazság’ illúzió és többet árt, mint használ. Mi viszont sajnos gyarló emberek vagyunk, és jobban szeretjük a kész, előre gyártott, előrágott igazságokat. Ezért csinálunk a tanításból vallást, a vallásból rendszert, a rendszerből halott, mechanikus gépezetet, melyből kiveszik a lélek és kiveszik az élet is.

Ilyenek vagyunk. Minden tanítással, minden igazsággal ezt csináljuk, mert így kényelmes és biztonságos, mert így nem kell gondolkodni, nem kell ébernek maradni, nem kell a döntéseinkért valóban felelősséget vállalni. Ezzel azonban bukjuk a szabadságot, a valódi erőt, a bölcsességet, a tisztánlátást, és még sok minden mást, ami felé úgy áhítozunk eldobható világunkban.

Mondok egy klasszikus példát: „Az vagy, amit megeszel…” Ezt nyilván nem kell teljesen szó szerint érteni, és igazság tartalmát nem kell minden helyzetben érvényesnek tekinteni. (Persze lehet, de nem kell.) Mégis hányszor vágjuk rá gondolkodás nélkül, mikor valaki olyan dolgot eszik meg, ami számunkra nem minősül ételnek!

Amit megeszel, az hat rád. Ez nyilvánvaló. Csakúgy, mint az, amit megnézel, látsz, olvasol, minden, amit teszel, és minden, ami történik veled, az hat rád. Ha csak az lennél, amit megeszel, akkor lehetnél sertésborda, rakott krumpli, de azt hiszem, a nyers uborka sem túl hízelgő. Néha bizony ’zöldségeket’ beszélünk…

Miért pont az lennél, amit megeszel, mikor annyi mindennel azonosulhatsz és azonosulsz is nap, mint nap? Amikor valaki tényleg egyáltalán nem törődik vele, hogy mit eszik és, hogy mivel etetik, amikor gondolkodás nélkül fogad el valamit, akkor ez a mondat értelmet nyer és a benne rejlő igazság felragyog. A következő pillanatban azonban jön egy új helyzet, ahová már nem fog igazán jól passzolni. Ha ekkor is gondolkodás nélkül rávágod ezt a mondatot, akkor már Te vagy az, akit csúnyán megetettek ezzel a mondattal...

Hány értelmetlen babonával és korlátozott igazságtartalmú hiedelemmel vesszük magunkat körbe nap, mint nap!

Lássunk egy-két sztereotípiát, amivel leszűkítjük a valóságunkat látszólag biztonságos keretek közé.

„Minden táncos buz.. bocs, meleg.”

„Minden művész életképtelen (és az előző is persze igaz rá).”

„Minden szép nő buta.”

„A papok mind pederaszták.”
"Nincsen férfi 100 kiló alatt."

„Aki konditerembe jár, annak kicsi a fa…”

Azért nehogy már így legyen! Mármint, hadd legyen már máshogy is! Arról már nem is beszélve, hogy aki nem a Te vallásodat követi, az a Pokolba kerül.

Innét már csak egy lépés, hogy ideológiák nevében egymást pusztítsuk. Nincs olyan vallás a Földön, amelyiknek a nevében ne öltek volna embert. Nem a tanításokkal és nem is a vallásokkal van a baj, hanem velünk. A valóság rugalmas, a dogmák, hiedelmek, ideológiák pedig ridegek, merevek, embertelenek és főleg törékenyek. Csak arra jók, hogy látszat biztonságot adjanak, de cserébe magát, az életet áldozzuk föl.

Nem azt mondom, hogy dobj a kukába minden hiedelmet és sztereotípiát, csak azt, hogy vizsgáld meg józan ésszel, tiszta szívvel az érvényességüket, mert kulcs, a kulcs és zár, a zár, de ettől még nem lesz jó minden kulcs minden zárba…

Azt hiszem, ugorhatunk a harmadikra, az ’ítélkezés’ csapdájára. Ez sem lesz könnyű.

Az ítélkezés ugyanazt teszi velünk, mint a dogmák. Megdermeszti a valóságot és kiszedi belőle az élet eleven lüktetését. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy emberek vagyunk. Más egy igazságot megérteni, magadévá tenni és megvalósítani. Sok mindent megértünk, megtanulunk, megtapasztalunk, megvalósítunk, de ettől még gyarló lények maradunk ösztöneinknek, késztetéseinknek és az egónknak kiszolgáltatva. Sajnos megvilágosodott mesterek nem teremnek minden bokorban. Ügyes, hozzáértő, tapasztalt emberek viszont igen, és tőlük lehet és érdemes is tanulni, a többit meg jobb rájuk hagyni.

Hogy ne ítélj el egy spirituális mestert, aki szexuálisan zaklatja a tanítványait?

Hogy ne ítélj el egy politikust, aki mások elszegényítésével növeli a vagyonát?

Hogy ne ítélj el egy vadászt, aki megöli egy állatfaj utolsó példányát, és hogy ne ítéld el a többi vadászt, aki számos fajt a kipusztulásba taszított?

Háború, éhínség, népirtás, környezet szennyezés, globalizáció, hazugság, árulás, visszaélés, hülyének nézés, gyűlölet, fanatizmus… Ezek mögött mind, mind gyarló emberek vannak, talán olyanok, mint mi, csak más helyzetben, más körülmények között. (Ki tudja, mi hogy tennénk a helyükben...)

Ezek a dolgok valószínűleg minden emberben indulatokat váltanak ki. Dühösek vagyunk, egy kanál vízben megfojtanánk azokat, akik ilyesmiben vesznek részt. Ezzel nincs is baj, a düh természetes reakció és némi belső alkímiával tetterővé alakítható.

Az ítélet azonban nem törvényszerű következménye a dühnek, hanem rögzült szokás, ami segít, hogy levezessük a tehetetlenség feszültségét.

Egy pillanatig sem akarom ezeket az embereket felmenteni. Én is dühös vagyok rájuk, és – bár tudom, hogy az ítélettel a saját életemet nehezítem, - elítélem őket, mert nem tartok ott, hogy felszámoljam a saját ítéleteimet. Mindössze törekedni tudok az ítéletmentességre.

Ha keresztény lennék, azt mondanám, igyekszem az ítéletet Istenre bízni, miközben megteszem azt, ami tőlem telik.

Ahhoz, hogy egy veszélyes helyzetben megvédd magad, nincs szükséged ítéletekre. Egy, egy józan döntés meghozatalában Neked is segítségedre vannak a tapasztalataid, a tudásod és a megérzéseid, az ítéletek azonban gátolják a tisztánlátásodat és könnyen zavaró érzelmekbe, dühbe, félelmekbe, türelmetlenségbe csaphatnak át.  

Ha használod a benned rejlő, megkülönböztető bölcsesség képességét, nem kell ítéletekkel szűkítened a világodat ahhoz, hogy biztonságosan eligazodj benne.

Keresed a megvilágosodott mestert, de amíg nem vagy megvilágosodott, honnan tudhatod, milyen is egy megvilágosodott mester? Mi van akkor, ha a megvilágosodás a Te fogalmaiddal egyáltalán nem leírható? Csak mert nem a Te meg-nem-világosodott elvárásaidnak megfelelően viselkedik, már biztosra veszed, hogy tényleg nem az? Mi van, ha csak álcázza magát? Csak, hogy megtévesszen, lehet, hogy olyan dolgokat tesz, amelyeket megvilágosodott mester nem tehetne.

Iszik, drogozik, csajozik, önön fényében tetszeleg. Ellenszenves hólyag. Aztán egyszer csak kikacsint, és betolja neked a tutit…

Kemény dió. Nem tudhatod, hogy a megvilágosodott játsza a meg-nem-világosodottat, vagy fordítva.

Van erre egy frappáns megoldás.

Úgy tekintesz mindenkire, mint álruhás bódhiszattvára, vagy olyan megvilágosodott lényre, aki saját megvilágosodottságát még talán önmaga előtt is titkolja. Mi van, ha Te is ilyen vagy? Ezzel a hozzáállással egy hajléktalan, alkoholistától is kaphatsz olyan életbölcsességet, mely talán pont megoldást hoz az életedben valamire, amiben el vagy akadva. 

Nem vagyunk tökéletesek, de ettől még törekedhetünk a tökéletességre. Az ember ellentmondásos, egyszerre nagy és kicsi, emberfeletti és gyarló. Ha felmagasztalod, csalódni fogsz, ha elítéled, nem hallod meg a lényéből áradó eleven igazságot.

A megvilágosodás csírája Benned is ott van. A világ túl egyszerű lenne, ha mindig mindenről egyből tudnád, hogy micsoda.

Őrizd az éberséged és a nyitottságod. Engedd, hogy szóhoz jusson a Benned lakó bölcs. Ha nem szorítod a valóságot a saját korlátaid közé, előbb, utóbb a valóság szabadít ki Téged a korlátaid közül.