Mi a baj a kereszténységgel...

Nem gondoltam volna korábban, hogy ezzel a címmel egyszer blogot írok, de hát úgy látszik felültem a provokációnak, ezen kívül, akkora már a sötétség, hogy ideje gyertyát gyújtani.

Ez a bejegyzés valójában a „Mi a baj a jógával” és a „Miért Jézus és nem Buddha” című írásokra adott személyes válaszom. Lehet vele egyet érteni és lehet vele vitatkozni, sőt, még akár fel is lehet háborodni. Van, akin talán pont az segít, ha jól felháborodik.

Az én nézőpontomból szemlélve számos olyan pont van, ahol a kereszténység hitelét veszítette. Vegyük ezeket szépen sorba.

·        Az egész ott kezdődik, hogy Jézus nem volt sem keresztény, sem vallásalapító. Jézus tanító volt és voltak követői. A tanításait leírták, és később, mikor már a világi és egyházi hatalom volt a tét, mindent kiszedtek belőle, ami az egyház érdekeivel nem volt összeegyeztethető. Ezen kívül fordították, ferdítették, csűrték, csavarták. Mikor valamelyik új keresztény szekta hittérítői azzal a transzparenssel próbálnak figyelmet felhívni, hogy „Miről szól a Biblia valójában…”, az az érzésem támad, hogy erre a kérdésre senki sem tudja a választ (Egyáltalán melyik bibliáról beszélünk?), legtávolabb pedig épp azok állnak az Igazságtól, aki leginkább beavatottnak hiszik magukat.

·        A Jézus tanításaira épülő szeretet vallás, amit az őskeresztények követtek, kezdetben elég határozott ellenérzést váltott ki a kívülállókból. Talán a ’Ha megütnek jobbról, tartsd oda a balt is’ passzust értették félre, és a gyengébb elpusztul elvet követve kezdték üldözni őket. Ha van a kereszténység történelmében számomra hiteles időszak, az ez volt és ez addig tartott, míg Róma végül államvallássá nem tette. Számodra melyik vallás hitelesebb, az, amelyiknek a követőit üldözik, vagy az, amelyik minden más vallás hívőit üldözi?

·        Jöhet a jogos kérdés, miért is tettek államvallássá egy olyan vallást, melyet nem is olyan régen még üldöztek. A válasz egyszerű. Kizárólag politikai okokból. Egy olyan vallás követői, akik jámbor birkaként mindent eltűrnek, sokkal könnyebben kezelhetőek, mint azok, akik még képesek a gondolkodásra. „Add meg a királynak, ami a királyé, az Istennek, ami az Istené.”

·        Ezek után nem sokkal meg is fordult a kocka. Mivel az ókori Rómában a „kenyeret és cirkuszt a népnek” elv érvényesítésével tartották kordában a népet, az elsőre békésnek tűnő vallásba is be kellett hozni a véráldozatot. Vagyis a gladiátor mérkőzéseket felváltotta a más vallásúak és az eretnekek (másként gondolkodók) üldözése. A nyilvános kivégzéseknek 3 fő csoport esett áldozatul:

o   A más vallásúak, különösen a zsidó vallás követői, mivel ők (ők mind?) ölték meg Jézust. (Jézusnak elvileg az volt a sorsa, hogy megöljék, hiszen hogyan támadhatott volna fel, ha előtte nem ölik meg, ezen kívül maga Isten áldozta fel, a mi bűneink miatt, szóval itt már egy kicsit szaporodnak az ellentmondások.) Később pedig sorra kerültek a muszlimok a keresztes hadjáratok alatt, majd a gyarmatositás révén a különböző természeti népek, akik mindig is a saját, számukra hiteles, ősi, természetvallásukat követték, amíg módszeresen ki nem irtották őket.

o   Az eretnekek, akik Jézus tanításait nem pont úgy értelmezték, mint ahogy az, az egyház számára épp elfogadott volt (Inkvizíció, 'Szent Bertalan éjszakája, stb.).

o   Végül pedig azok, akiket koncepciós, boszorkányperekben ítéltek halálra. Őket többnyire elevenen megégették, miután olyan fajta kínzásoknak vették őket alá, melyek révén korábban a saját mártírjaikat avatták szentté…

·        Miután szintén politikai célból létrehozták a cölibátus intézményét, hogy az egyházi birtokok egyben maradjanak, a papok jelentős része, elfojtott szexualitását, mindenféle perverz, beteges módon élte ki. Ez a jelenség mind a mai napig előfordul, melynek akkoriban szegényebb szülőktől vásárolt gyermekek, mostanában pedig főleg ministráns fiúk esnek áldozatul…

·        Ezek a jelenségek a keresztény (jelen esetben a Római Katolikus) egyház hosszúra nyúlt útkeresésének lehetnek akár olyan mellékhajtásai is, melyek, ha nem is bocsánatosak, de legalábbis bocsánatkérésre méltóak (ahogy azt II. János Pál Pápa meg is tette), illetve erős bűnbánatra és a történtekből való okulásra kellene, késztesse követőit. Ehelyett azonban még most is végtelen arrogancia, korlátoltság, a gondolkodás elutasítása és a más vallásúak, máshogy gondolkodók buzerálása inkább a jellemző.

Úgy gondolom, keresztény oldalon épp itt az ideje az önkritikának, a befelé fordulásnak, és annak, hogy végre, az eredetileg szereteten, nyitottságon és megbocsájtáson alapuló hitükhöz méltóan gyakorolják vallásukat.

Nekünk meg, másként gondolkodóknak ott van a középső ujjunk, amit néha bizony fel kell mutatnunk...

A cikk, mely ezt az írást is ihlette, egyike azoknak az írásoknak, melyek a katolikus (és más) keresztények, jóga, ezotéria és a keleti vallások ellen indított hadjáratát képezik.

A jóga legalább olyan sokféle és ellentmondásos (Bikram Jóga - Asthanga Jóga - Kundalíni Jóga, stb.), mint a kereszténység, és valóban megvannak a maga veszélyei, csakúgy, mint a kereszténységnek. Akár egy kés, lehet éles és lehet tompa, vághatsz vele kenyeret és elvághatod vele a saját kezedet, illetve elvághatod vele mások torkát is, ha épp így akarod és lehetőséged van rá…

Dönthetsz úgy, hogy nem vagy elég ügyes, elszánt, felkészült, erkölcsileg megalapozott ahhoz, hogy használd. Talán félsz, hogy magadnak vagy másoknak ártasz vele, talán már meg is vágtad magad. Ez azonban nem a kés hibája lesz, bármennyire fáj is a sérülés. Lehet a Te utad és lehet nem a Te utad, de attól, mert Te nem jársz rajta, még út marad, nyitva azok számára, akik ezt az utat választják.

Azt el kell ismernem, hogy katolikus és általában keresztény gondolkodással a jóga gyakorlása nem éppen zökkenőmentes történet. A kettő hosszútávon valóban nem összeegyeztethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Jézusi tanítással sem férne össze.

Volt már róla szó, hogy a zsinatok alkalmával, Jézus tanításából kiszedtek minden olyan tételt, mely a Katolikus Egyház érdekeit sértette (Pl: reinkarnáció). Tetszik vagy sem, de Jézus soha nem volt keresztény. Soha nem dogmákat tanított. „Akinek van füle, hallja meg!” Ahhoz, hogy értsd, nyitottnak kell lenned, értő füleket kell növesztened, ki kell, lépned a megszokott mintáid közül. Jézus tanításai kinyitnak, a dogmák pedig bezárnak és megkötik a gondolkodásodat.

Ha belépsz egy katolikus templomba, mindenhol kereszteket látsz. Még a ’keresztény’ név is arra utal, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten. Ennek a kereszthalálnak azonban semmi értelme nem lett volna a Feltámadás nélkül!

Ahhoz, hogy feltámadj, előbb meg kell, halnod. Amikor hosszú ideje gyakorolsz egy mozgásrendszert, próbálsz megszelídíteni egy hangszert, magadévá tenni egy zsonglőr eszközt, előbb, utóbb eljön egy pont, ahonnét egyszerűen nem tudsz tovább fejlődni. Gyakorolsz, küzdesz, megnöveled a befektetett energiád, mégsem sikerül továbblépned. Egy darabig próbálkozol még, aztán eljön az a pont, amikor feladod. Nem dühösen, sértődött egóval, hanem belátással, valódi elengedéssel. Ami ilyenkor jön az maga a csoda. Hirtelen kikerülsz abból a rád szűkült keretből, mely a továbblépésben gátolt. Akár egy kígyó, levedled a régi, elhasznált bőrt, és újjászületsz az újban, mely sokkal kényelmesebb, testhezállóbb.

Meghaltál azért, hogy feltámadj.

Az egyik legszemléletesebb példa erre egy japán íjászatot gyakorló tanítvány története, aki, miután hosszú éveken keresztül hiába próbálkozott, végül feladta és éppen az elengedés pillanatában engedte el az ideget, így a nyílvessző végre a cél közepébe talált.

A keresztény tanításban dogmák vannak. Megtanulod, hogy mit kell gondolnod (’Hittan’), és a világod nagyon, nagyon picire zsugorodik össze. Ebben a picire szabott burokban van egy látszat biztonság, emellett kevésbé megterhelő, hisz nem kell gondolkodnod. Ezért vállalják be annyian, hogy keresztényként éljék le az életüket. Érthető viszont, hogy zavarja őket, amikor mások egy ennél jóval tágasabb világban élnek, ahol ugyan több a veszély és nagyobb a felelősség, viszont ennek megfelelően a lehetőségek is jóval biztatóbbak.

A kereszténység legfőbb üzenete, hogy Jézus meghalt a bűneinkért. Az enyémért és a Tiédért egyaránt. A feltámadásban való lehetőség szinte egyáltalán nem téma, csak az, hogy bűnös vagy, és, hogy nem tudod ezért a felelősséget vállalni. Kell egy isteni személy, aki elviszi helyetted a balhét.

Érezd tehát bűnösnek magad, legyen bűntudatod és ne legyen önbizalmad, önbecsülésed, lehetőleg ne is álmodj önállóságról, önmegvalósításról, hanem legyél, csak hitvány porszem az egyház gépezetében.

Jézus vajon mikor utasította el a gondolkodást, mint veszélyes aktust, mellyel a démonok haragját magára ránthatja az ember? Mikor utasította el a valódi spiritualitást? Az ima nem veszélyes, a meditáció igen? Ha Isten hangját nem kint keresed, hanem magadban mélyen, az veszélyes, az bűn, az eretnekség?

Ne csináld, még a végén rájössz valamire…

Számomra a hiteles spiritualitás egy fajta bátorsággal kezdődik. Nem kell elutasítanom mások hitét, ahhoz, hogy a magamé biztonságban legyen. Isten igenis sokféle, különben hogyan tudott volna ennyiféle embert teremteni? (Ha én lenék az Ő helyében, nagyon unatkoznék, ha csak kizárólag keresztények lennének a világban...) A teremtés képességét pedig a saját kreativitásunkon keresztül mi is megörököltük. Persze mindezt elutasíthatjuk, és helyette választhatjuk a biztonságos, de szűkre szabott dobozt.

Keresztények szeretik azt gondolni, hogy biztonságban vannak, hogy Jézus vigyáz rájuk és így a démonok nem férnek hozzájuk. A démonok azonban éppúgy benned vannak, mint a saját megvilágosodott természeted. Kerülheted a velük való összecsapást egy életen keresztül, legkésőbb azonban a halálod órájában szembe kell, nézz velük, és ha akkor látod őket először, könnyen lehet, hogy bénító félelem lesz úrrá rajtad...

"Jézus szeret, Jézus segít." Ez lehet, hogy így van, de sz@rt sem érsz vele, ha Hit helyett, csak vallásod van, ha valódi Lét-Bizalom helyett csak az élettelen dogmáidba tudsz kapaszkodni.

Jézus sosem mondta azt, hogy „meggyógyítottalak.” Még az egyház által cenzúrázott evangéliumokban is úgy mondja: „Menj, hited meggyógyított.” „Bizony mondom néktek, ha csak akkora hitetek van is, mint egy mustármag, hegyeket mozgathattok vele.” Érzed az erőt ebben a mondatban?

Az erő nem Jézusban van, hanem abban, hogy visszaadja neked az erőt a Hiten keresztül. Így működik egy valódi tanító. Nem függővé teszi a követőit, nem csinál zombit belőlük, hanem önállóságra és felelősségvállalásra neveli őket. Szomorú igazság, de, ha Jézus megjelent volna az inkvizíció idején, Ő lett volna az első, akit megégetnek... 

Bűn és büntetés helyett tettekben és azok következményeiben gondolkodik.

Egy igaz tanító – akármilyen vallás, nézet vagy spirituális irányzat képviselője is legyen – azon munkálkodik, hogy felébressze tanítványaiban azt a természetes módon bennük rejlő bölcsességet és tisztánlátást, mely segít eligazodni a spirituális világban és abban, hogy a bennük dúló erőket megszelídítsék.

Sokszor hallom keresztényektől, hogy az emberi természet rosszra hajló, hogy ha nem segít egy lelkipásztor, akkor valószínű, hogy a Pokolban kötünk ki. Emellett ott van még az Eredendő Bűn és, hogy a Sátán, különböző, látszólag a szabadság felé vezető utakat kínál nekünk, különösen a jóga, az ezotéria, a spiritualitás, a szex, a földi örömök, a földön túli örömök, a tudományok, a természet élvezete és más hasonlók formájában. 

Szerintük, ha van bármi, ami segíthet rajtunk ebben a hihetetlen kísértés arzenálban, az bizonyosan egy rajtunk kívül álló, tőlünk független erőben rejlik, melyhez csak külső közvetítő révén férhetünk hozzá. Ez pedig számos végzetes következménnyel jár. Említek néhányat a teljesség igénye nélkül:

·        Ha így gondolkodsz, az egyenes út a bezombulás, a függés és a kiszolgáltatottság felé. Biztos Te is láttál már holt sápadt keresztény zombikat, akik elutasítanak mindent, ami egy egészséges élethez hozzátartozik, mondván, hogy ezek mind Ördögtől valók.

·        Ha így gondolkodsz, azzal elismered azt, hogy Isten korlátolt és a világot, az Úr Aszketikus Ketrecén kívül a Sátán teremtette...

·        Ha így gondolkodsz, felmerül a kérdés, vajon jó cselekedet volt-e Jézus nevében annyi embert megölni, megkínozni, kifosztani, egész népeket kiirtani, tönkre tenni. Ha igen, akkor a Jó Isten kifejezésben a jó szót nyugodtan idézőjelbe teheted és akkor II. János Pál pápa is nagyot tévedett, mikor mindezekért bocsánatot kért. Ha azonban nem, akkor a Sátán sajnos a keresztény ember életébe épp úgy be tud férkőzni, mint bárki máséba.

·        Ha így gondolkodsz, akkor nagy bajban vagy, mert Téged is a Sátán teremtett rosszra hajló természettel, vagy – ami ugyanolyan rossz – Isten teremtett szándékosan eredendően gonosznak – és mivel Ő maga sem jó, Téged sem képes megmenteni a Pokoltól...

   

Felmerül a kérdés, vajon a kereszténység jelenlegi, ellentmondásokkal tarkított dogmatikája, véres, áldozatokkal teli történelme és arrogáns, minden mást elutasító gondolkodása mellett létezhet-e egyáltalán hiteles lelki vezető, aki ténylegesen a Jézusi utat képviseli. Ennek lehetőségét természetesen nem lehet kizárni. Szerencsére a keresztény tanításon belül is léteznek nyitottabb irányzatok.

Az is kérdés, ha a Jézus tanításából kivágott, megmásított részek visszakerülnének az Evangéliumokba, az mennyire változtatná meg a keresztény hitrendszert.

A jóga és az ezotéria valóban tartogat veszélyeket, melyeken csúnyán el lehet vérezni, ha felkészületlenül vágsz bele a gyakorlásukba. Itt isvannak tévutak, vannak sarlatánok, hamis guruk. Itt is be lehet zombulni, be lehet csavarodni, lehet guru-függővé válni.

A jóga nem játék és nem is terápia, hanem szellemi út. Azok, akik minden gyökerüktől elvágják magukat, akik lelkileg teljesen megborult állapotban vannak, akik a saját testüktől és az Anyaföldtől elszakadva próbálnak utat törni maguknak magasabb dimenziók felé a Kundalíni erőltetett felébresztésével, transzcendentális meditáció és mindenféle más létsíkhoz tartozó energiák alkalmazása által, igen kemény következményekkel számolhatnak. A spiritualitás nem arra való, hogy sértődött egóval elmenekülj a világból, ahol nem találod a helyedet.

Ebben az állapotban tényleg nem sok védelmed van, így ne csodálkozz, ha olyan ártó természetű lények is hozzád férnek, melyeknek korábban a létezéséről sem hallottál. Egy katolikus lelkipásztor, egy stabil közösség és a templom ilyenkor természetes menedék lehet számodra. Ilyenkor egyfajta földelés történik. Ég a házad és az egyház minden hibájával együtt jó tűzoltónak bizonyul ebben a helyzetben.  

Tegyük fel azonban, hogy magaddal rendben vagy, van kapcsolatod az őseiddel és az Anyafölddel. Tegyük fel, hogy eredendően nem bűnösök vagyunk, hanem tiszták és bölcsek, így mindannyiunkban ott rejlik ez az eredendő bölcsesség és tisztánlátás. (Ennek felébresztése nem azonos a Kundalíni felébresztésével.) Kicsit elcsendesedve, befelé figyelve, megérzés vagy belső hang formájában Te is találkozhatsz vele. Megnyugtató, szeretetteljes és egyáltalán nem démoni, hanem tiszta és romlatlan, mint a gyermek, mielőtt először találkozik a gonoszsággal. Ha lokalizálni szeretnénk, leginkább a szív környékén lehet érezni és bátran hagyatkozhatsz rá, mert meglepően pontosan jelzi a számodra legmegfelelőbb utat a tévutaktól megkülönböztetve. Nincs más dolgod, mint, hogy hagyod szóhoz jutni. Ezzel a természetes bölcsességgel nem fogsz fejest ugrani olyan spirituális gyakorlásba, melyre nem vagy még felkészülve és amely hosszabb-rövidebb távon ártalmas lehet a számodra.

Ezt a bölcsességet hívhatjuk nyugodtan Megkülönböztető Bölcsességnek is. Vedd észre végre, hogy a világ nem fekete-fehér. Az életben nem minden Isteni vagy Ördögi. A kettő sokszor együtt van jelen és Te vagy az egyetlen, aki különbséget tehet a kettő között.

Szinte már közhely az ezoterikus világban, hogy Jézus, a Bibliából hiányzó, 12-től 30 éves koráig tartó életszakaszának egy részét Indiában töltötte, és ottani mesterektől tanult. A Kriya Jóga hagyománya, tanításait szintén Jézustól eredezteti. Számomra teljesen mindegy, hogy Jézus Volt-e Indiában vagy sem, ha azonban kiderülne, hogy valóban tanult Indiai mesterektől, az némiképp megváltoztatná a kereszténység jógához való viszonyát is.

Nagy kérdés, hogy vallásod van-e vagy valódi Hited.

Aki az utóbbival rendelkezik, az képes az önmegvalósításra, mert tudja, hogy így válik leginkább mások és a saját javára. Tudja, hogy nem céltalanul, hanem küldetéssel, feladattal érkezik és, ha ezen munkálkodik, megkapja az ehhez szükséges, isteni segítséget is.

Lehet úton járni, és lehet otthon maradva, a kényelmes fotelből az útonjárókat fikázni. Ha egyszer elindulsz, már nem választhatod az utóbbit, mert tudod mennyire nehéz egy, egy lépést megtenni és tudod, hogy csak így juthatsz előrébb, míg az örök kritikusok sosem lépik át a saját árnyékukat.

Az úton járás megterhelő és veszélyes mégis örömteli. Érzed, hogy élsz, tudod, hogy teszed a dolgod, a Hited pedig minden egyes megtett lépéssel erősödik. 

Azt kívánom Neked, légy bátor, indulj el, és nézz szembe azzal, ami szembejön Veled. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Te se érd be kevesebbel! J

„Ezoterikus bullshit ws Új Évi Fogadalom”

Ne cifrázzuk, csapjunk szépen a közepébe!

Régen az embereknek vallása volt, még régebben meg hite. Mostanában ezek már egyre ritkábban fordulnak elő. A vallásokban sokan csalódtak, mások cikinek érzik, hogy bármilyen vallást gyakoroljanak a mai, modern, felvilágosult világban. A hitről pedig már azt sem tudjuk mit is jelent igazán.

Hogy még se legyen olyan sivár és egyhangú az élet, maradnak a jól-bevált, mindenféle pótszerek. Legnépszerűbbek azok az új-keresztény szekták és ezoterikus irányzatok, akik instant megszabadulást és azonnali boldogságot, de legalábbis fájdalom csillapítást kínálnak arra a mélyen őrzött halálfélelemre, melyet emellett még tévé műsorokkal, filmekkel, politikával, meg persze alkohollal és más drogokkal is kiválóan el lehet nyomni.

A lényeg, hogy ne fájjon. Így vált a spiritualitás árucikké...

Olyan, mintha meg akarnánk úszni az egésznek a lényegét; azt a belső munkát, amelyen keresztül igazán közel kerülhetünk önmagunkhoz. Ez ugyanis időbe és energiába telik, emellett csöppet sem fájdalommentes.

Legtöbben tele vagyunk félelemmel, szorongással. Ebből a szempontból kétféle ember létezik. Az egyik, aki ezt észreveszi, a másik, aki nem. Azok, akik észreveszik, hogy milyen elsöprő erejű félelmek dúlnak bennük, még mindig elfojthatják a fent említett eszközök valamelyikével.

Különösen feltűnő ez Szilveszterkor, mikor szembesülsz vele, hogy megint eltelt egy év, még kevesebb van hátra az életedből, és még kevesebb időd maradt azokra a dolgokra, amelyek igazán értékesek számodra. Ehhez képest megnézheted milyen volt ez az év, mit valósítottál meg az álmaidból, mit tettél le az asztalra, azon az úton jársz-e, amelyen valóban járni szeretnél, vagy épp ellenkezőleg, az életed csupa kompromisszum, megalkuvás, és egy egyre kifinomultabb hazugság-rendszer segítségével próbálod megmagyarázni magadnak, miért nem azt teszed, amit szíved szerint tennél.

Ez az egy életed van, és bizony vészesen fogy. Ma még 2015 van, de pár óra múlva már 2016 lesz. Az előző Szilveszter, mintha csak tegnap lett volna, nem igaz?

Így folynak el az évek, így peregnek le életed percei, a félelem pedig ott dörömböl a tudatod kapuján. Ez az egyik oka annak a mérhetetlen buli kényszernek, ami ilyenkor úrrá lesz az emberek többségén.

Sokáig nem értettem, miért jó az, amikor valaki január elsején émelyegve, a saját hányásában fekve ébred úgy, hogy nem is emlékszik azoknak az egzotikus piakölteményeknek az ízére, amelyekkel előző éjjel kiütötte magát. Valójában, lehet, hogy az egész eseményből semmire nem emlékszik, annak a tudata viszont szép lassan visszakúszik, hogy ez a Szilveszter is elvitt egy fél havi fizetést.

Így indítani az évet, maga a pokol, sokak számára mégis ez a masszív öntompítás a túlélés. Így lehet, ha nem is elkerülni, de legalább is a végsőkig húzni a szembesülést.

Tompítás megy kívül belül. A kérdés csak az, Benned mi megy. Vállalod-e a felismerés fájdalmát, beleállsz-e a valóság józanító hideg zuhanyába, vagy inkább homokba dugod a fejed és újra álomba szenderülsz.

Ha egyszer kinyitod a szemed, nem fog tetszeni, amit látsz. Döntened kell, hogy gyermek maradsz örökre, és az életednek csak elszenvedője leszel, vagy elindulsz a felnőtté válás felé. Azt hisszük, mindenki felnő előbb utóbb, ez azonban súlyos tévedés.  

A reklámipar, a média, a politika és még a spiri biznisz is mind, mind arra épít, hogy soha nem fogsz felnőni, mert a gyermeki állapot egyszerűen kényelmesebb.

Hívtál fel valaha olyan állás hirdetést, amely ’kevés munka, sok pénz’ jeligével hirdette magát? ’Szavazz rám, és felemeljük a munkabéredet!’ ’Vedd be ezt a gyógyszert, és elmúlik minden fájdalmad!’ ’Karma levétel percenként 30.000 forint + áfa'. Témánál is vagyunk. Az, hogy a politika és a média arra épít, hogy ’hülye voltál és az is maradsz’, egyre kevesebbeket lep meg.

Van azonban egy olyan jelenség, ami mostanában még ezt is túlszárnyalja. Kinyitod a facebook-ot, és tonna számra érkezik Feléd az ’ezoterikus csodavárás’ mindenféle megnyilvánulása. Már neve is van a gyereknek; ’Ezoterikus Bullshit’-nek nevezik...

Szeretünk elhinni mindent, ami leveszi a saját életük felelősségének terhét a vállunkról. Ilyenek vagyunk. A hiszékenységnek persze különböző szintjei vannak. Hogy a dolog mérhető is legyen, létrehozták az ’Ezoterikus Bullshit Generátort’, azok számára, akiknek akkor kerek a világ, ha minden napra sikerül legalább egy Coelho vagy Deepak Chopra idézetet kiposztolni az oldalukra. 

Tesztelték a szoftvert és az eredmény pontosan az lett, amire számítottak. A mesterségesen, mindenféle értelem nélkül összedobált,ezoterikus köntösbe bugyolált szavakból kreált mondatok ugyanolyan népszerűek voltak, mint a valódi idézetek… 

Így csinálnak nyilvánosan hülyét magukból, akik a facebook oldalukat spirituális pózerkedésre használják. 

Ez azonban csak egy része a történetnek. A másik, legalább ilyen feltűnő jelenség a Vonzás Törvényének totális lebutítása.

’Teremts a gondolataiddal!’ ’Beszélgess angyalokkal!’ ’Vonz be az életedbe mindent, amire szükséged van és zárj ki mindent, ami zavar!’

Az az alattomos ezekben az üzenetekben, hogy megvan a maguk igazság tartalma, de a működésük koránt sem annyira egyszerű, mint ahogy azt ezoterikus körökben divatos gondolni.

Jönnek a körlevelek. ’Oszd meg, és megváltozik az életed!’ Azt hiszem mindannyian kaptunk már ilyeneket. Volt idő, mikor egyiket, másikat tovább is küldtem, mára viszont ez megváltozott bennem. Amelyik azzal fenyeget, hogy ’bajba kerülök, ha nem küldöm tovább’, azt azonnal törlöm. ’Lásd, a Béla sem küldte tovább és 3 napon belül halálos baleset érte…’

Állok elébe, engem ne fenyegessen senki! Ha tényleg így működne, már régen 6 láb mélyen feküdnék.

’Küldd tovább 10 ismerősödnek/barátodnak/akiket igazán szeretsz/értékelsz, stb., és 3 napon belül igazi csoda történik veled…’ Amikor nyitott vagyok a csodákra, történnek azok maguktól is. Semmi szükségem rá, hogy ilyen feltételekhez kössem őket.

’Küld tovább és megoldódik minden problémád, nehézséged az életben!’ Na, ez a legnagyobb átverés. Ez az üzenet nem más, mint a ’kevés munka, sok pénz’ üzenete. Neked nincs más dolgod, mint tovább küldeni, és máris érkezik az áldás. Befektetett munka nélkül…

Sokszor ez az üzenet olyan tekintély személyektől érkezik, akiktől hajlamosak vagyunk mindent elfogadni. A kedvenc, ezoterikus bullshit-em éppen ilyen. Könnyen lehet, hogy Te is találkoztál már vele. Úgy hívják: ’10 milliószoros nap’... (Állítólag tibeti lámák találmánya.) Felfedezték, hogy vannak olyan napok, amikor olyan bolygó együttállások vannak, melyek felerősítik a gondolataidat, így az azok által teremtett valóság, az év hátralévő részében 10 milliószoros erővel érvényesül majd.

Ezt a felvetést sokszor teszteltem már. Nekem egyáltalán nem jött be, de ezen nem is igazán vagyok meglepve. Az ilyen napokon rendszerint annyira destruktív gondolataim vannak, hogy, ha ezek teremtenék életem valóságát, már nem csak én, de az egész emberiség el lenne temetve. Ehhez képest, ami ezek után következik, az a számomra átlagos napok sorozata számottevő kilengések nélkül. 

Mert ’amire gondolsz, az valóra válik’, ugye? Te teremted a saját világodat, csak Rajtad múlik. Ártalmas gondolataidat cseréld áldásosakra és mindjárt minden megváltozik…

Ember, nem lehet ennyire egyszerű! Miért nem teremtesz magadnak milliókat, miért nem teremtesz magadnak kocsit, szerelmet, jó munkát, kirobbanó egészséget? Azért, mert amiért nem dolgoztál meg, azt nem érdemled meg, és ezzel, a lelked mélyén Te is tisztában vagy. El tudod egyáltalán képzelni azt az összeget, amire az álmaid megvalósításához szükséged van? El tudsz képzelni egy harmonikus párkapcsolatot, mikor az anyatejjel szívtad magadba a diszharmóniát?

Körbevesznek a saját gondolati, érzelmi mintáid. Valójában végtelenül kiszámítható vagy. Megvan, hogy milyen történésre, hogyan fogsz érzelmileg és gondolatilag reagálni. Amíg alszol, fogalmad sincs arról, hogy Te magad mit gondolsz saját magadról.

Az első lépés, hogy észre vedd és feltérképezd azokat a gondolati köröket, melyeket nap, mint nap futsz, mikor valamilyen sérelem vagy csalódás ér, mikor bántanak vagy bosszantó élet helyzetbe kerülsz. Mire gondolsz, mikor semmire sem gondolsz? Mi a pihentető program, mi a legtöbbet ismételt napi mantrád? Milyen programot futtatsz öntudatlanul az életedben?

Amíg ezekkel nem szembesülsz, semmi mást nem tudsz teremteni, bevonzani az életedbe, mint azt, amit eddig is bevonzottál.

Nincs pénz, szar a munka, nincs párkapcsolat, vagy van, de katasztrófa?

Ha ez a nagy helyzet, tudd, hogy mindezt Te teremted magadnak, és nincs az a mágus, varázsló, tisztánlátó-sámán-vajákos-jós-garabonciás-boszorkány, aki ki tudna rángatni ebből a valóságból.

Ha vállalod az oda vezető, igen csak kényelmetlen és fájdalmas utat, biztos lehetsz benne, hogy össze fogsz zavarodni és ki is borulsz majd nem egyszer, de lesz, aki melléd szegődik és ott lesz, mikor egy, egy pofon után talpra kell állnod.

Az utat, melyet Neked kell, megtenned, senki nem ismeri, mert mindenki csak a sajátját tudja végig járni. Nem is vezetőt kapsz majd, aki fogja a kezed, csak egy barátot, aki csendben kísér. Soha nem fogja megmondani, hogy mikor mit tegyél. Egyszerűen csak ott van és bízik Benned. Ez a bizalom lesz az, ami elindít a gyógyulás útján. 

Nem is érted, hogy miért, de hisz Benned akkor is, amikor mindenki más, Téged is beleértve, a bukásodat várja.

Ha nem a saját életedet éled, gyógyulásra van szükséged. A csóróság épp olyan betegség, mint a boldogtalan párkapcsolat, meg a lélektelen munkahelyen való robotolás. A betegséget először fel kell ismerni és tudatosítani.

Ha már fölteszed magadnak a kérdést, mit csinálsz rosszul, tudd, hogy jó úton jársz. Milyen gondolati mintákkal és érzelmi reakciókkal hozod létre és milyenekkel tartod fent a helyzetedet. Akár évekig nem tűnik föl, aztán egyszer csak elkezded írni a napi gondolataidat, és lassan kirajzolódik a kép.

’Ezt most elk..rtam.’ ’Már megint hülye voltam.’ ’Most aztán szarban vagyok.’ ’Ezt sem tudtam rendesen megcsinálni, nem vagyok jó semmire.’ Stb. Ismerős? Ezekre a gondolatokra rá lehet szokni. Megpróbálhatsz másként gondolkodni, de ugyanolyan kínszenvedés lesz, mint egy alkoholistának nem inni. Egyszer csak jön a kényszer, és Te visszacsúszol újra… Már megint egy ön-sors rontó gondolat. Lehet, hogy függő vagy?

Tudod, mekkora lelki erő kell már ahhoz is, hogy ezt felismerd?

Mi van az ilyen gondolatok mögött? Az is lehet, hogy nincs más mintád. Ez a túlélés. Megszoktad, hogy, ha bántanak, Te is bántod magad. Meg tudod magyarázni magadnak, miért vagy szerencsétlen, hisz, aki béna, lúzer, értéktelen selejt, az nem lehet sikeres, ugye? Fájdalmas, de legalább kényelmes álláspont. Előre lehúztad magad a vécén, nem kell, harcolnod, elég, ha békésen elszenveded azt, ami Veled történik.

Ha azt mondod, ’szarban vagy’, máris bemocskoltad magad. Ebben a mondatban nincs semmilyen, önmagad felé való tisztelet. Ha azt mondod, ’bajban vagy’, nem sokkal jobb a helyzeted, hisz még mindig csak megtörténik veled a dolog, de legalább már nem ítélted el, nem bántottad magad ezért.

Kifejezheted azonban úgy is magad, hogy ’nehézségekkel küzdesz’. Így mindjárt másként hangzik. Te vagy az aktív, aki küzd a nehézségekkel. Ebben a mondatban már nem elbújsz, nem menekülsz a problémák elől, hanem harcolsz velük. Ehhez pedig tartás kell, és akiben van tartás, akiben van bátorság ahhoz, hogy harcoljon, az megérdemli a tiszteletet. A sajátjáét és az ellenfelét/ellenségét egyaránt.

Ez már egy teljesen más létforma. Mindannyiunknak vannak tiszta pillanatai, mikor felismerjük, hogy egyszerűen nem mehet így tovább. Valamit változtatni kell, és ezt a változtatást csak Te tudod meglépni. Vége az ezoterikus csodavárásnak, innentől aktív résztvevőjévé válsz az életednek.

Ahogy végre elkezdesz döntéseket hozni, megérzed a saját erődet is.

Ez persze ahhoz még kevés, hogy felold az öntudatlanul futtatott, önsors-rontó mintázatokat, de legalább már megvan a harci kedv, és megjelenik Benned az önmagad felé való tisztelet csírája. Ez már önmagában pozitív változásokat indít el, mert aki önmagát tiszteli, azzal nem lehet bármit megcsinálni.

A mindenkori hatalom ezért igyekszik ennek még az írmagját is kiirtani belőlünk.

Az év első napja is sokszor tartogat ilyen tiszta pillanatokat számunkra. Végre lezárult egy kör és kezdődik az új. Lehet, hogy sok mindent elmulasztottál, elrontottál 2015-ben, de most, 2016 első napján tiszta lappal indulsz. Döntéseket hozol, meg van Benned az elhatározás, megvan a bátorság.

Ebben a felfokozott állapotban születnek az új évi fogadalmak.

Nem arról a fogadalomról van szó, mikor a vécén görnyedve megfogadod, hogy soha többé nem eszel chili paprikát tabasco szósszal. Itt arról a pillanatról van szó, mikor megérted, hogy egy bizonyos ponton az életedben, nem kell többet reflex-szerűen reagálnod, hanem új, eddig ismeretlen, sokkal tudatosabb módon is cselekedhetsz.

Azzal, hogy életed részévé teszed a rendszeres testmozgást, hogy feleleveníted egy régi hobbidat, hogy találkozol olyanokkal, akik tudásukkal, kisugárzásukkal inspirálóan hatnak Rád vagy egyszerűen beleásod magadat egy olyan témába, ami már rég óta érdekelt, csak eddig képtelen voltál rá időt szakítani, megismered egy olyan oldaladat, akit eddig elrejtettél önmagad elől.

Ő az önmegvalósító részed.

Nem elég letenni a cigarettát, befejezni az éjszakai zabálást, a tespedést, az örökös piálós bulizást. Kell valami, ami kitölti az ezek után maradt űrt. Lesz egy nap, mikor tévézés, videózás, fészbukozás helyett olvasol, zenélsz, tanulsz, festesz, alkotsz, vagy épp a saját vállalkozásod alapköveit rakod le.

Ilyenkor újult erővel támad fel Benned a kreativitás. Ezt a lendületet érdemes meglovagolni, mert sajnos nem szokott örökké tartani, de, ha táplálod magadban a tüzet, messzire juthatsz vele.

Minden csodavárással töltött pillanat kidobott idő. 

A csodákat valójában magadnak köszönheted. Ha aktívan élsz és részt veszel az életedben, könnyebben kiérdemled őket. Az Áldás, a Kegyelem is olyan pillanatokban érkezik, mikor az aktív és a befogadó állapot egyszerre van jelen Benned.

A vakhit és a pótcselekvések helyett, többet érsz az önmagadba vetett hittel és azzal a Lét-bizalommal, hogy, ha valóban a dolgodat teszed, a támogatás is megérkezik hozzá.   

Legyen Boldog Sikeres Önmegvalósításban Gazdag Új Éved. :)

Spiritualitás 2.

Az előző bejegyzésben 3 témát sikerült egybegyúrnom, néhány lényeges dolog azonban így sem fért már bele. Következzék hát, ami kimaradt!

Mit is művelünk mostanság spiritualitás címszó alatt? 

Tanulunk, gyűjtjük a rengeteg infót és igyekszünk megszabadulni az EGOnktól, miközben egy fél napig sem maradnánk életben nélküle. Különlegesek akarunk lenni, pedig azok vagyunk, de ezt valamiért képtelenek vagyunk elhinni.

Azt gondolod, ahhoz, hogy szeretve legyél és ne veszítsd el ennek a biztonságát, állandóan tenned kell valamit. Különlegesnek kell lenned, ezért különleges képességeket akarsz fejleszteni magadnak, de az ehhez szükséges árat már nem vagy hajlandó megfizetni.

Jógi vagy, egy világi jógi, aki a Fogyasztói Társadalomtól sem igazán eltávolodni, sem abba beilleszkedni nem tud. Lázadsz, de elfogadod az alamizsnát, a könyöradományt, és a legnagyobb árat pont ezért a döntésképtelenségért fizeted.

Gyógyulni akarsz, miközben azt sem vagy képes elismerni, hogy beteg vagy, így aztán egy helyben toporogsz, az élet meg lassan, de biztosan elsuhan melletted, a maga lehetőségeivel együtt.

Az a baj (szereted az így kezdődő mondatokat, ugye? :)), hogy egyből a csúcsra akarsz jutni, és közben néhány lépcsőfok mindig kimarad. Mivel csak a messzi célt látod, ami az orrod előtt hever, azt nem veszed észre. Így aztán az Élet lesz kénytelen belenyomni a fejedet abba, ami ténylegesen van. A Valóságba…

Vedd észre végre, hogy a Megvilágosodás egy távoli, megfoghatatlan és meg nem világosult tudattal fel nem fogható fogalom. Hogyan is tudnál valóban erre vágyni? Nem is Te vágysz rá, hanem az Egód, azért, hogy különlegesnek érezhesse magát.

Ami ehhez képest az orrunk előtt hever, az a saját tökéletlenségünk, az, hogy igenis terápiára szorulunk, mert bár sok mindent tudunk és megtapasztaltunk, de ettől a személyiségünknek még lehetnek (vannak) sérült, éretlen részei.

Hiába nőttél fel, mégsem értél meg. Ez a világ ilyen. Itt nem fogsz magadtól megérni, mint régen, mikor csak a valóban érettek maradhattak életben. Ma a legnagyobb spiritualitás az, ha van bátorságod szembenézni a saját félelmeiddel, fájdalmaddal és a benned lakó démonokkal.

Az ’igázás’ (jóga) itt nem mágikus képességek fejlesztéséről szól, hanem a gyógyulásról, az egésszé válásról, mert csak így vagy képes meghozni a saját döntéseidet és valóban a saját életedet élni.

Mi az, ami hiányzik?

Mi az, amit elrejtettél magad elől?

Mikor találkoztál utoljára azzal a benned lakó kisgyerekkel, aki azóta is a falat nézi, és várja, hogy vissza gyere hozzá?

Mikor hagytad magára magad?

A szembesülés pillanatában mindannyian lelepleződünk önmagunk előtt.

Figyeld, hogy mire ugrasz, mitől leszel feszült, mi az, ami mindig kiveri nálad a biztosítékot.

Félelmek, szorongás, düh és rengeteg ítélet, amelyekből a számunkra biztonságot jelentő ketrecet magunk köré rakjuk, és közben ki tudja, mivel (kivel) vagyunk ott bent menthetetlenül összezárva…

Bizony meg kell tanulni látni magunkat. Meg kell tanulni érteni a saját reakcióinkat.

Nem rég szembejött velem egy nagy port kavaró videó klipp, ami számtalan ítéletet robbantott ki. Ott kapirgálja meg a lelkedet, ahol a legjobban félsz magadtól.

Mocskos, perverz és pedofil késztetések, zavaros érzelmek törnek föl, mint a vulkán.

’Úr Isten, milyen mocskos! És én ezt nézem… Lehet, hogy én is mocskos vagyok? Lehet, hogy belül én is pont így működök? Megkívánom a saját gyerekeimet, és ezért inkább elmenekülök előlük? Inkább kárt teszek magamban, felsebzem a saját lelkem, csak, hogy ne másokat bántsak? Miféle démonok tombolnak bennem?! És én még azt hittem magamról, hogy normális, egészséges ember vagyok, aki egészséges normáknak megfelelően éli az életét… Minden ott romlott el, hogy megnéztem ezt a provokatív videó klippet, mely felhívta a figyelmemet saját romlottságomra…’

Na, Kedves Barátom, ha idáig eljutsz magadban a klipp megnézésekor, akkor Isten irgalmazzon a közeledben levőknek, mert hamarosan megkezded a ’boszorkány üldözést’.

Ha akarod, most itt egy lehetőség, ahol lemérheted, hol tartasz épp, ebben a pillanatban. Persze kíméletlenül őszintének kell lenned magadhoz, különben nem működik a dolog.

Neked mit mond az említett klipp?

Ha betegnek, perverznek és romlottnak látod, tudd, hogy vannak még titkaid önmagad előtt. Ha csak egy szántszándékkal provokatívnak szánt videót, egy agresszív marketing húzást látsz benne, talán a félelmeidet próbálod felcicomázni, hogy ne legyenek olyan ijesztőek.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha az énekes és a klippben szereplők emberi hátterét kezded el vadul kutatni, csak hogy találj róluk valami megnyugtatót. Lényeg, hogy elvedd a látottak élét, hogy kihúzd a valóság méregfogát.

’Ó, hát ez egy sérült kislány, és egy szerencsétlen, béna gyerek, aki szakállat eresztett és kicsit kigyúrta magát a videó kedvéért. A kislány nem is kislány, csak játszanak, nem is történik semmi…’

Dehogy nem, Barátom, nagyon is sok minden történik ebben a videóban. Akár mindent elkövethetsz, hogy ne találkozz a benne lévő, rettegett valósággal, de így bukod a benne rejlő igazságot, és tanítást is.

Ha meglátod benne a valódi szépséget, ha mered hagyni, hogy lenyűgözzön, ami igazából történik, ha képes vagy észrevenni, hogy a klipp valójában a szeretetről és a gyógyulás felé vezető útról szól, akkor nem beteg vagy, hanem olyan útkereső, aki lehet, hogy egy lépést sem tett, de az úton már elindult.

Szerintem ez egy zseniális klipp.

Engem nem érdekel az énekes és a szereplők élete, nem érdekel, milyen céllal készült, nem érdekel, van-e benne hátsó szándék. Egyetlen dolog érdekel, az, hogy engem hogyan érint meg. Az, hogy én, mit látok benne, hogy nekem, mit üzen.

Az, az egyik legzseniálisabb húzás benne, hogy több síkon is értelmezhető. Lehet, egy pszichésen terhelt ’apa-lánya’ kapcsolatot vagy akár társadalomkritikát is látni benne.

Számomra azonban az a felvetés a legizgalmasabb, hogy mi van akkor, ha az izmos férfi és a törékeny kislány, a ketreccel együtt valójában egy személy.

Egy olyan belső harcot láthatsz benne, mely sokunk harca. Egy mélyen megsebzett, szomorú vagy épp veszettül tomboló belső gyermek megszelidítése nem kis feladat. Egy erős, maszkulin férfinek szembenézni a saját női oldalával szintén elég nagy lelkierőt és belső bizalmat igényel.

Mi van akkor, ha van a személyiségednek egy része, aki nem hajlandó az általad tákolt ’biztonsági’ ketrecben maradni? Tartasz tőle, mert nem a Te szabályaid szerint játszik. Ijesztőek a reakciói és valamiért még a látványától is feláll a szőr a hátadon. Mégis muszáj megismerned, muszáj együtt működnöd vele, mert Ő is Te vagy…

Végül megjön a bizalmad és a bátorságod (végül is csak egy törékeny kislányról van szó...). Te vagy a nagy, az erős, Te ismered a szabályokat, elkezded hát szelidíteni, szocializálni, hogy jobban passzoljon a világodba. Egy darabig minden jól megy, mert az őszinte szeretettel és megengedő kíváncsisággal való közeledés oldja a bizalmatlanságot. Talán már játszotok is, mint szülő a gyermekkel.

Végül azonban kijönnek a különbségek. A saját gyermeki lényed megszeret Téged, és szeretete jeléül ki akar vezetni, szabadítani Téged a korlátaid közül, hogy Te is olyan szabad és boldog lehess, mint ő. Ez talán a legnehezebb rész, ehhez kell a legnagyobb bátorság. Az sem biztos, hogy ezt meg kell lépned. Lehet, hogy tényleg csak a rácsok közt vagy biztonságban. Lehet, hogy ahhoz, hogy kiférj a rácsokon, olyan dolgokat kell elengedned, amelyekbe túl régóta és túl görcsösen kapaszkodsz.

Egy ismerősöm egyszer, egy beavatása előtt megkérdezte a mesterét, mi a garancia rá, hogy a beavatástól nem fog megőrülni. A mester válasza az volt: semmi.

Ha biztosan tudnád, hogy minden rendben lesz, nem lenne olyan nagy kunszt kimerészkedni a rácsokon túlra. Persze kell a felkészülés, az alapozás, de a kockázatot mindig Neked kell vállalni.

Csak akkor kérdezz, ha nem félsz a választól.

Csak akkor áss le magadba, ha rá mersz majd nézni, arra, amit ott találsz, bármi is legyen az.

Csak akkor engedd el a rácsokat, ha képes vagy nem kapaszkodni.

Lehetne még sorolni ezeket a spirituális bátorság próbákat, de amiről itt szó van, az nem az ’utánam az özönvíz' virtusa. Ezeket a belső mozdulatokat nem vakmerőségtől hajtva fogod megtenni, hanem bizalomtól és szeretettől vezérelve. Először el kell, nyerd a sebzett részed bizalmát, hogy egyáltalán közel engedjen magához. Nem eltávolítani akarod őt az életedből, hanem meggyógyítani, és a méltó helyére helyezni.

Amikor erre a pontra eljutottál, megértél a terápiára. Sokat dolgoztál magadon, de az igazi munka még csak most kezdődik.

Sokan azt hiszik, terápiára csak a betegeknek, a ’hülyéknek’ van szüksége. Valójában azonban mindenki terápiára szorul, de csak kevesen vannak ’terápiázható’ állapotban. Legtöbben odáig sem jutnak el, hogy észre vegyék, hogy baj van velük, így aztán nem tesznek semmit, és azt gondolják, ők a normális többség.

Soha ne legyen azért kisebbségi érzésed, mert pszichológushoz jársz. Ha emiatt a környezeted megvet és hülyének néz, az máris a bátorságodat és elszántságodat bizonyítja. Te meg merted lépni azt, amit ők nem. Ez persze zavarja őket, mert ez már önmagában azt a hamis biztonságot fenyegeti, amiben ők ringatják magukat.

Védd meg magad, de ne akard őket megmenteni, megváltoztatni. Ez a Te döntésed, az meg az ő sorsuk.

Egy idő után, ahogy önmagad felé tartasz, egyre több visszaigazolás érkezik majd, hogy jó úton jársz. Ha elesel, hálás leszel, hogy fel tudsz állni, ha meg kell, hogy állj egy időre, értékelni fogod a mozdulatlanságot is, és bízni fogsz abban, hogy idővel folytathatod majd megkezdett utadat.

Nem leszel se több, se kevesebb, mint most vagy, de nem is fogsz többre vágyni.

Ami van, az pont jó. Ez a kegyelem állapota. Nem azért van, mert Te létre hoztad. Mindig is ott volt, Te voltál máshol.

Te mennyire vagy spirituális?

Képzeld el, milyen lenne, ha lenne egy teszt, aminek segítségével a spiritualitásod szintjét mérheted. Jó mi?

Minden beavatás 10 pont.

Jógázol? 10 pont.

Minden nap, reggel 5-től 7-ig jógázol? 20 pont.

Nem eszel döglött állatot? 30 pont.

Nem eszel tejterméket, tojást, paradicsomot, péktermékeket sem és a többit is csak nyersen, naponta kétszer? 40 pont.

Ugyanazt naponta egyszer: 50 pont.

Nem eszel semmit, csak I.E.-t (Isteni Energia), azt is csak napkeltekor, kelet felé fordulva? 100 pont.

Anyanyelvi szanszkrit, tibeti, ó-tibeti, latin és ógörög nyelvtudás: 10-10 pont.

Eredeti ó-atlantiszi nyelvtudás + telepátia: 100 pont.

Minden reggel Világ Mandalát foltozol Théta állapotban, ó-atlantiszi mantrákat pránanadival közvetítve, vipasszaná meditációban, dzog csen vizualizációt és kundalini gyakorlatokat végezve, lélegzetedet és szívverésedet a beteg pingvineket gyógyító rezgéseknek és a Szíriusz aktuális energiájának megfelelően alakítva? 100.000 pont.

Bírod még? Akkor folytatom, de innét csak erős idegzetűeknek ajánlott e  kicsiny szösszenet olvasása.

Szóval van ez a szuper kis tesztecske, amit sokan kitöltenek, és a legjobb eredményt elérők egy bajnokságon mérhetik össze spiritualitásuk erejét. Napokig zajlik a küzdelem, míg végül a ’Spiri Olimpia’ kihirdeti az első három helyezést.

Óriási a felhajtás. A győztesek bekerülnek a tévéműsorokba, újságokba, reklámokba, és még ki tudja hova. Tantrikusan beavatják fiatal, szexis rajongóikat, majd elvonulnak meditálni egy, egy barlangba. Az első helyezett egy tibeti szent barlangjába, a második egy indiai jógi kunyhójába költözhet be, míg a harmadiknak be kell érnie egy Sri lankai erdei kolostorral…

Időnként persze jönnek új kihívók, akik mind, mind az első helyezett pozíciójára és barlangjára pályáznak. Szegény győztesünknek pedig nincs nyugta a ’spiri lovagok’ állandó zaklatásától.

Végül megérkezik Neó a Mátrixból, és egy időre rendet rak. Az egykori győztes már csak ex-győztes, mehet a bukott sztárok klubjába, a harcias titánok meg mehetnek vissza a spiri-képzőbe alázatot tanulni…

Neó trónol a világ tetején, ex-győztesünknek meg nem jut más, mint a vereség szégyene és a jól megérdemelt lelki béke.

A történet itt indul be igazán.

(Köszi, ha eddig kitartottál. Hidd el, tudom milyen érzés ennyi agyrémet ilyen töménységben olvasni. Kicsit olyan, mintha összegyúrnánk a South Parkot és a Bibliát…. Hát ennek a gyökérnek semmi se szent?! Kérdezed jogosan, miközben próbálod a sokkot feldolgozni. Pedig a java még csak most jön...)

Szóval bukott hősünk a halálos ágyán épp azon gondolkodik, hol is indult el a lejtőn tulajdonképpen. És akkor bevillan a kép, amint elkezdte kitölteni a spiri tesztet. Ez vezetett a Spiri Olimpiához, majd a kétségbe esett spirituális harcokhoz, melyeket címének és barlangjának védelméért folytatott. Miért is kellett kitöltenie a tesztet? Miért is indult a spiri olimpián? Egyáltalán ki készítette ezt a tesztet és ki szervezte meg a spiri bajnokságot?

Emberünk itt már nem akar semmit, hisz tudja, hogy súlyos hibát követett el. Már a válaszokért sem küzd, csak annyi kegyelmet kér, hogy legyen ereje feltenni a kérdést, mert ezen a ponton a kérdés sokkal jobban kifejezi lényének kétségbe esett kiáltását, mint bármilyen előre gyártott válasz, amilyeneket még annak idején a ’zen-katalógusban’ összeolvasott…

Valami mindig kimaradt, s most úgy érezi magát, mint egy méh, aki mindenkinél több virágot porzott be rövid, kis életében, de a nektárt sosem kóstolta és a virág valódi lényéről – akár csak a sajátjáról – semmit sem tud.

Végül, utolsó sóhajként ez az ima szakad ki belőle:

„Csak még egyszer visszamehetnék, hogy életem virágjának nektárját megízlelhessem! Folyton csak harcoltam, sohasem szerettem. Hadd szálljak magasba, hadd hulljak a mélybe! Minden szándékom, célom elengedem. Szánalmas életem tenyeredbe teszem. Utolsó ajándékként fogadd el minden kudarcom, tévedésem és fájdalmam egy, végső könnycseppbe gyúrva. Ez voltam én, akinek egykor hittem magam, pedig mindig is TE voltam…”

Na, itt akár vége is lehetne ennek a furcsa, ellentmondásos, kis irománynak. Mivel azonban régóta érik már bennem ez a gondolatkör, úgy tiszta, ha némi konklúzió is levonódik a történetből.

Szeretném felhívni a figyelmet 3 olyan dologra, melyek a mai, modern spiritualitást könnyen zsákutcába terelhetik.

Az első a ’spirituális gyökértelenség’, a második a ’dogmák és tévképzetek’, a harmadik pedig az ’ítélkezés’ csapdája.

Ezek mind, mind olyan dolgok, melyeket legtöbbünk megtapasztal, és amelyek felismeréséhez nagy bátorság kell, mert ilyenkor a spirituális válság elkerülhetetlen.

Lássuk az elsőt, a ’spirituális gyökértelenség’ csapdáját.

Napjainkban számtalan olyan irányzattal és rendszerrel találkozhatunk – akár keleti, ezoterikus, akár új keresztény vonalon – melyek két fontos jellemzője, hogy készen érkeznek többnyire Amerikából, s így az ősi, magyar gyökerekhez semmilyen módon nem kapcsolódnak, emellett többnyire azonnal oldódó fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak.

Ha kicsit megvizsgálod az indiai, a tibeti, az amerikai indián vagy bármelyik ősi kultúra spiritualitását, azt fogod látni, hogy mind az ottani kultúra talajából nőttek ki, vagy abba finoman beleszövődtek, a helyi sajátosságokat tiszteletben tartva. Ezért ezek a hagyomány vonalak közvetlenül kapcsolódnak az ottani emberek lelkével és az ősök szellemével egyaránt. Miközben dolgoznak a saját spiritualitásukon, ahelyett, hogy mindenkitől elkülönülnének, egy láncszemmé válnak a teljes családi láncolatban, így az ősök és az utódok felé egyaránt közvetítik azt az erőt, melyet egy fa tud nyújtani önmagának a gyökerektől, a törzsön át, a levelekig és a termésig.

Ehhez képest a magyar ember végtelenül magányos. Évtizedekig voltunk elvágva mindenféle szellemiségtől, leginkább a sajátunktól. Üres tekintettel, kimosott aggyal és önmagunk elől is titkolt félelemmel néztünk egymásra.

A rendszerváltás óta egymást érik az újabb és újabb, amerikai termékek, melyek könnyen fogyaszthatóak, és gyorsan terelik a figyelmet arról a mérhetetlen fájdalomról, amelyen az ősökkel való kapcsolódásért át kellene mennünk.

Házat csak biztos alapra érdemes építeni, a biztos alaphoz pedig először le kell ásni, és megismerni azt az örökséget, melyet a magyar föld rejt. Ez, hosszú éveken keresztül tilos volt. Kész, eldobható, műanyag házat, benne eldobható, műanyag életet kaphattál helyette.

Mi hát a megoldás, hisz az ősi, magyar hitvilágot keresztény királyaink kiirtották. Ami maradt, azt a magyar kereszténység magába olvasztotta, ezt pedig később bedarálta a napjainkig tartó materialista zúzás.

Tényleg nem sok minden maradt, nagy bajban vagyunk barátom. Hiába gyűjtögetjük a beavatásokat kétségbe esve, a házunk össze fog dőlni. Talán már össze is dőlt, csak még nem merjük észrevenni, csakúgy, mint a saját kétségbeesésünket.

Azt kérdezd meg magadtól, milyen istenhez imádkoznál, ha most kellene meghalnod. Kitől kérnéd utolsó kegyként, hogy feltehesd életed kérdését? Hová vezet Téged az a fájdalom, mely nem csak a Tiéd, hanem az összes előtted járó nemzedéké.

Ahogy egyszer Máté Imre Bácsa mondta: „Áss le magadba mélyen az Ősállatig, aki még érintkezik Istennel…”

Keresd magadban azt a hangot, mely a saját nyelveden szól Hozzád. Rágd keresztül magad az összes megaláztatás, kudarc és csalódás fájdalmán, mely a magyar történelem során felhalmozódott és mind ezidáig érintetlenül hevert a föld alatt!

Ha valódi erőt és valódi spiritualitást akarsz, ezt nem úszhatod meg. Ha magyar nyelvet örököltél, akkor magyar történelmet és magyar fájdalmat örököltél. Bántalmazott gyerekek vagyunk mindannyian. Az Ősök keze már régóta ki van nyújtva feléd. Rajtad múlik, hogy elfogadod-e, vagy inkább a cukros vízben oldódó, instant spiritualitást választod.

Ha ezt sikerül magadban meglépned, már teljesen mindegy, melyik spirituális vonalat követed, milyen jógát gyakorolsz, mit eszel, és mit nem eszel, mert az Ősök ott állnak mögötted, és azt teszed, ami Neked jó. Nem leszel többé magányos, megtalálod a saját helyedet a világban.

Azt hiszem, ez a lépés a legnehezebb és talán a legfontosabb a három közül.

Menjünk azonban tovább a következőre! Ez a ’dogmák és tévhitek’ csapdája.

Sokszor nem maga a tévhit a téves, hanem az, ahogyan viszonyulunk hozzá. Nem arról van szó, hogy nem úgy van, hanem arról, hogy lehet úgy is, meg lehet akár máshogy is.

Buddha sosem kérte a tanítványait, hogy az általa megtapasztalt és megvalósított igazságokat anélkül fogadják el, hogy azokat ők maguk megtapasztalták és megértették volna. Tudta jól, hogy a ’kölcsön igazság’ illúzió és többet árt, mint használ. Mi viszont sajnos gyarló emberek vagyunk, és jobban szeretjük a kész, előre gyártott, előrágott igazságokat. Ezért csinálunk a tanításból vallást, a vallásból rendszert, a rendszerből halott, mechanikus gépezetet, melyből kiveszik a lélek és kiveszik az élet is.

Ilyenek vagyunk. Minden tanítással, minden igazsággal ezt csináljuk, mert így kényelmes és biztonságos, mert így nem kell gondolkodni, nem kell ébernek maradni, nem kell a döntéseinkért valóban felelősséget vállalni. Ezzel azonban bukjuk a szabadságot, a valódi erőt, a bölcsességet, a tisztánlátást, és még sok minden mást, ami felé úgy áhítozunk eldobható világunkban.

Mondok egy klasszikus példát: „Az vagy, amit megeszel…” Ezt nyilván nem kell teljesen szó szerint érteni, és igazság tartalmát nem kell minden helyzetben érvényesnek tekinteni. (Persze lehet, de nem kell.) Mégis hányszor vágjuk rá gondolkodás nélkül, mikor valaki olyan dolgot eszik meg, ami számunkra nem minősül ételnek!

Amit megeszel, az hat rád. Ez nyilvánvaló. Csakúgy, mint az, amit megnézel, látsz, olvasol, minden, amit teszel, és minden, ami történik veled, az hat rád. Ha csak az lennél, amit megeszel, akkor lehetnél sertésborda, rakott krumpli, de azt hiszem, a nyers uborka sem túl hízelgő. Néha bizony ’zöldségeket’ beszélünk…

Miért pont az lennél, amit megeszel, mikor annyi mindennel azonosulhatsz és azonosulsz is nap, mint nap? Amikor valaki tényleg egyáltalán nem törődik vele, hogy mit eszik és, hogy mivel etetik, amikor gondolkodás nélkül fogad el valamit, akkor ez a mondat értelmet nyer és a benne rejlő igazság felragyog. A következő pillanatban azonban jön egy új helyzet, ahová már nem fog igazán jól passzolni. Ha ekkor is gondolkodás nélkül rávágod ezt a mondatot, akkor már Te vagy az, akit csúnyán megetettek ezzel a mondattal...

Hány értelmetlen babonával és korlátozott igazságtartalmú hiedelemmel vesszük magunkat körbe nap, mint nap!

Lássunk egy-két sztereotípiát, amivel leszűkítjük a valóságunkat látszólag biztonságos keretek közé.

„Minden táncos buz.. bocs, meleg.”

„Minden művész életképtelen (és az előző is persze igaz rá).”

„Minden szép nő buta.”

„A papok mind pederaszták.”
"Nincsen férfi 100 kiló alatt."

„Aki konditerembe jár, annak kicsi a fa…”

Azért nehogy már így legyen! Mármint, hadd legyen már máshogy is! Arról már nem is beszélve, hogy aki nem a Te vallásodat követi, az a Pokolba kerül.

Innét már csak egy lépés, hogy ideológiák nevében egymást pusztítsuk. Nincs olyan vallás a Földön, amelyiknek a nevében ne öltek volna embert. Nem a tanításokkal és nem is a vallásokkal van a baj, hanem velünk. A valóság rugalmas, a dogmák, hiedelmek, ideológiák pedig ridegek, merevek, embertelenek és főleg törékenyek. Csak arra jók, hogy látszat biztonságot adjanak, de cserébe magát, az életet áldozzuk föl.

Nem azt mondom, hogy dobj a kukába minden hiedelmet és sztereotípiát, csak azt, hogy vizsgáld meg józan ésszel, tiszta szívvel az érvényességüket, mert kulcs, a kulcs és zár, a zár, de ettől még nem lesz jó minden kulcs minden zárba…

Azt hiszem, ugorhatunk a harmadikra, az ’ítélkezés’ csapdájára. Ez sem lesz könnyű.

Az ítélkezés ugyanazt teszi velünk, mint a dogmák. Megdermeszti a valóságot és kiszedi belőle az élet eleven lüktetését. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy emberek vagyunk. Más egy igazságot megérteni, magadévá tenni és megvalósítani. Sok mindent megértünk, megtanulunk, megtapasztalunk, megvalósítunk, de ettől még gyarló lények maradunk ösztöneinknek, késztetéseinknek és az egónknak kiszolgáltatva. Sajnos megvilágosodott mesterek nem teremnek minden bokorban. Ügyes, hozzáértő, tapasztalt emberek viszont igen, és tőlük lehet és érdemes is tanulni, a többit meg jobb rájuk hagyni.

Hogy ne ítélj el egy spirituális mestert, aki szexuálisan zaklatja a tanítványait?

Hogy ne ítélj el egy politikust, aki mások elszegényítésével növeli a vagyonát?

Hogy ne ítélj el egy vadászt, aki megöli egy állatfaj utolsó példányát, és hogy ne ítéld el a többi vadászt, aki számos fajt a kipusztulásba taszított?

Háború, éhínség, népirtás, környezet szennyezés, globalizáció, hazugság, árulás, visszaélés, hülyének nézés, gyűlölet, fanatizmus… Ezek mögött mind, mind gyarló emberek vannak, talán olyanok, mint mi, csak más helyzetben, más körülmények között. (Ki tudja, mi hogy tennénk a helyükben...)

Ezek a dolgok valószínűleg minden emberben indulatokat váltanak ki. Dühösek vagyunk, egy kanál vízben megfojtanánk azokat, akik ilyesmiben vesznek részt. Ezzel nincs is baj, a düh természetes reakció és némi belső alkímiával tetterővé alakítható.

Az ítélet azonban nem törvényszerű következménye a dühnek, hanem rögzült szokás, ami segít, hogy levezessük a tehetetlenség feszültségét.

Egy pillanatig sem akarom ezeket az embereket felmenteni. Én is dühös vagyok rájuk, és – bár tudom, hogy az ítélettel a saját életemet nehezítem, - elítélem őket, mert nem tartok ott, hogy felszámoljam a saját ítéleteimet. Mindössze törekedni tudok az ítéletmentességre.

Ha keresztény lennék, azt mondanám, igyekszem az ítéletet Istenre bízni, miközben megteszem azt, ami tőlem telik.

Ahhoz, hogy egy veszélyes helyzetben megvédd magad, nincs szükséged ítéletekre. Egy, egy józan döntés meghozatalában Neked is segítségedre vannak a tapasztalataid, a tudásod és a megérzéseid, az ítéletek azonban gátolják a tisztánlátásodat és könnyen zavaró érzelmekbe, dühbe, félelmekbe, türelmetlenségbe csaphatnak át.  

Ha használod a benned rejlő, megkülönböztető bölcsesség képességét, nem kell ítéletekkel szűkítened a világodat ahhoz, hogy biztonságosan eligazodj benne.

Keresed a megvilágosodott mestert, de amíg nem vagy megvilágosodott, honnan tudhatod, milyen is egy megvilágosodott mester? Mi van akkor, ha a megvilágosodás a Te fogalmaiddal egyáltalán nem leírható? Csak mert nem a Te meg-nem-világosodott elvárásaidnak megfelelően viselkedik, már biztosra veszed, hogy tényleg nem az? Mi van, ha csak álcázza magát? Csak, hogy megtévesszen, lehet, hogy olyan dolgokat tesz, amelyeket megvilágosodott mester nem tehetne.

Iszik, drogozik, csajozik, önön fényében tetszeleg. Ellenszenves hólyag. Aztán egyszer csak kikacsint, és betolja neked a tutit…

Kemény dió. Nem tudhatod, hogy a megvilágosodott játsza a meg-nem-világosodottat, vagy fordítva.

Van erre egy frappáns megoldás.

Úgy tekintesz mindenkire, mint álruhás bódhiszattvára, vagy olyan megvilágosodott lényre, aki saját megvilágosodottságát még talán önmaga előtt is titkolja. Mi van, ha Te is ilyen vagy? Ezzel a hozzáállással egy hajléktalan, alkoholistától is kaphatsz olyan életbölcsességet, mely talán pont megoldást hoz az életedben valamire, amiben el vagy akadva. 

Nem vagyunk tökéletesek, de ettől még törekedhetünk a tökéletességre. Az ember ellentmondásos, egyszerre nagy és kicsi, emberfeletti és gyarló. Ha felmagasztalod, csalódni fogsz, ha elítéled, nem hallod meg a lényéből áradó eleven igazságot.

A megvilágosodás csírája Benned is ott van. A világ túl egyszerű lenne, ha mindig mindenről egyből tudnád, hogy micsoda.

Őrizd az éberséged és a nyitottságod. Engedd, hogy szóhoz jusson a Benned lakó bölcs. Ha nem szorítod a valóságot a saját korlátaid közé, előbb, utóbb a valóság szabadít ki Téged a korlátaid közül.