„Ezoterikus bullshit ws Új Évi Fogadalom”

Ne cifrázzuk, csapjunk szépen a közepébe!

Régen az embereknek vallása volt, még régebben meg hite. Mostanában ezek már egyre ritkábban fordulnak elő. A vallásokban sokan csalódtak, mások cikinek érzik, hogy bármilyen vallást gyakoroljanak a mai, modern, felvilágosult világban. A hitről pedig már azt sem tudjuk mit is jelent igazán.

Hogy még se legyen olyan sivár és egyhangú az élet, maradnak a jól-bevált, mindenféle pótszerek. Legnépszerűbbek azok az új-keresztény szekták és ezoterikus irányzatok, akik instant megszabadulást és azonnali boldogságot, de legalábbis fájdalom csillapítást kínálnak arra a mélyen őrzött halálfélelemre, melyet emellett még tévé műsorokkal, filmekkel, politikával, meg persze alkohollal és más drogokkal is kiválóan el lehet nyomni.

A lényeg, hogy ne fájjon. Így vált a spiritualitás árucikké...

Olyan, mintha meg akarnánk úszni az egésznek a lényegét; azt a belső munkát, amelyen keresztül igazán közel kerülhetünk önmagunkhoz. Ez ugyanis időbe és energiába telik, emellett csöppet sem fájdalommentes.

Legtöbben tele vagyunk félelemmel, szorongással. Ebből a szempontból kétféle ember létezik. Az egyik, aki ezt észreveszi, a másik, aki nem. Azok, akik észreveszik, hogy milyen elsöprő erejű félelmek dúlnak bennük, még mindig elfojthatják a fent említett eszközök valamelyikével.

Különösen feltűnő ez Szilveszterkor, mikor szembesülsz vele, hogy megint eltelt egy év, még kevesebb van hátra az életedből, és még kevesebb időd maradt azokra a dolgokra, amelyek igazán értékesek számodra. Ehhez képest megnézheted milyen volt ez az év, mit valósítottál meg az álmaidból, mit tettél le az asztalra, azon az úton jársz-e, amelyen valóban járni szeretnél, vagy épp ellenkezőleg, az életed csupa kompromisszum, megalkuvás, és egy egyre kifinomultabb hazugság-rendszer segítségével próbálod megmagyarázni magadnak, miért nem azt teszed, amit szíved szerint tennél.

Ez az egy életed van, és bizony vészesen fogy. Ma még 2015 van, de pár óra múlva már 2016 lesz. Az előző Szilveszter, mintha csak tegnap lett volna, nem igaz?

Így folynak el az évek, így peregnek le életed percei, a félelem pedig ott dörömböl a tudatod kapuján. Ez az egyik oka annak a mérhetetlen buli kényszernek, ami ilyenkor úrrá lesz az emberek többségén.

Sokáig nem értettem, miért jó az, amikor valaki január elsején émelyegve, a saját hányásában fekve ébred úgy, hogy nem is emlékszik azoknak az egzotikus piakölteményeknek az ízére, amelyekkel előző éjjel kiütötte magát. Valójában, lehet, hogy az egész eseményből semmire nem emlékszik, annak a tudata viszont szép lassan visszakúszik, hogy ez a Szilveszter is elvitt egy fél havi fizetést.

Így indítani az évet, maga a pokol, sokak számára mégis ez a masszív öntompítás a túlélés. Így lehet, ha nem is elkerülni, de legalább is a végsőkig húzni a szembesülést.

Tompítás megy kívül belül. A kérdés csak az, Benned mi megy. Vállalod-e a felismerés fájdalmát, beleállsz-e a valóság józanító hideg zuhanyába, vagy inkább homokba dugod a fejed és újra álomba szenderülsz.

Ha egyszer kinyitod a szemed, nem fog tetszeni, amit látsz. Döntened kell, hogy gyermek maradsz örökre, és az életednek csak elszenvedője leszel, vagy elindulsz a felnőtté válás felé. Azt hisszük, mindenki felnő előbb utóbb, ez azonban súlyos tévedés.  

A reklámipar, a média, a politika és még a spiri biznisz is mind, mind arra épít, hogy soha nem fogsz felnőni, mert a gyermeki állapot egyszerűen kényelmesebb.

Hívtál fel valaha olyan állás hirdetést, amely ’kevés munka, sok pénz’ jeligével hirdette magát? ’Szavazz rám, és felemeljük a munkabéredet!’ ’Vedd be ezt a gyógyszert, és elmúlik minden fájdalmad!’ ’Karma levétel percenként 30.000 forint + áfa'. Témánál is vagyunk. Az, hogy a politika és a média arra épít, hogy ’hülye voltál és az is maradsz’, egyre kevesebbeket lep meg.

Van azonban egy olyan jelenség, ami mostanában még ezt is túlszárnyalja. Kinyitod a facebook-ot, és tonna számra érkezik Feléd az ’ezoterikus csodavárás’ mindenféle megnyilvánulása. Már neve is van a gyereknek; ’Ezoterikus Bullshit’-nek nevezik...

Szeretünk elhinni mindent, ami leveszi a saját életük felelősségének terhét a vállunkról. Ilyenek vagyunk. A hiszékenységnek persze különböző szintjei vannak. Hogy a dolog mérhető is legyen, létrehozták az ’Ezoterikus Bullshit Generátort’, azok számára, akiknek akkor kerek a világ, ha minden napra sikerül legalább egy Coelho vagy Deepak Chopra idézetet kiposztolni az oldalukra. 

Tesztelték a szoftvert és az eredmény pontosan az lett, amire számítottak. A mesterségesen, mindenféle értelem nélkül összedobált,ezoterikus köntösbe bugyolált szavakból kreált mondatok ugyanolyan népszerűek voltak, mint a valódi idézetek… 

Így csinálnak nyilvánosan hülyét magukból, akik a facebook oldalukat spirituális pózerkedésre használják. 

Ez azonban csak egy része a történetnek. A másik, legalább ilyen feltűnő jelenség a Vonzás Törvényének totális lebutítása.

’Teremts a gondolataiddal!’ ’Beszélgess angyalokkal!’ ’Vonz be az életedbe mindent, amire szükséged van és zárj ki mindent, ami zavar!’

Az az alattomos ezekben az üzenetekben, hogy megvan a maguk igazság tartalma, de a működésük koránt sem annyira egyszerű, mint ahogy azt ezoterikus körökben divatos gondolni.

Jönnek a körlevelek. ’Oszd meg, és megváltozik az életed!’ Azt hiszem mindannyian kaptunk már ilyeneket. Volt idő, mikor egyiket, másikat tovább is küldtem, mára viszont ez megváltozott bennem. Amelyik azzal fenyeget, hogy ’bajba kerülök, ha nem küldöm tovább’, azt azonnal törlöm. ’Lásd, a Béla sem küldte tovább és 3 napon belül halálos baleset érte…’

Állok elébe, engem ne fenyegessen senki! Ha tényleg így működne, már régen 6 láb mélyen feküdnék.

’Küldd tovább 10 ismerősödnek/barátodnak/akiket igazán szeretsz/értékelsz, stb., és 3 napon belül igazi csoda történik veled…’ Amikor nyitott vagyok a csodákra, történnek azok maguktól is. Semmi szükségem rá, hogy ilyen feltételekhez kössem őket.

’Küld tovább és megoldódik minden problémád, nehézséged az életben!’ Na, ez a legnagyobb átverés. Ez az üzenet nem más, mint a ’kevés munka, sok pénz’ üzenete. Neked nincs más dolgod, mint tovább küldeni, és máris érkezik az áldás. Befektetett munka nélkül…

Sokszor ez az üzenet olyan tekintély személyektől érkezik, akiktől hajlamosak vagyunk mindent elfogadni. A kedvenc, ezoterikus bullshit-em éppen ilyen. Könnyen lehet, hogy Te is találkoztál már vele. Úgy hívják: ’10 milliószoros nap’... (Állítólag tibeti lámák találmánya.) Felfedezték, hogy vannak olyan napok, amikor olyan bolygó együttállások vannak, melyek felerősítik a gondolataidat, így az azok által teremtett valóság, az év hátralévő részében 10 milliószoros erővel érvényesül majd.

Ezt a felvetést sokszor teszteltem már. Nekem egyáltalán nem jött be, de ezen nem is igazán vagyok meglepve. Az ilyen napokon rendszerint annyira destruktív gondolataim vannak, hogy, ha ezek teremtenék életem valóságát, már nem csak én, de az egész emberiség el lenne temetve. Ehhez képest, ami ezek után következik, az a számomra átlagos napok sorozata számottevő kilengések nélkül. 

Mert ’amire gondolsz, az valóra válik’, ugye? Te teremted a saját világodat, csak Rajtad múlik. Ártalmas gondolataidat cseréld áldásosakra és mindjárt minden megváltozik…

Ember, nem lehet ennyire egyszerű! Miért nem teremtesz magadnak milliókat, miért nem teremtesz magadnak kocsit, szerelmet, jó munkát, kirobbanó egészséget? Azért, mert amiért nem dolgoztál meg, azt nem érdemled meg, és ezzel, a lelked mélyén Te is tisztában vagy. El tudod egyáltalán képzelni azt az összeget, amire az álmaid megvalósításához szükséged van? El tudsz képzelni egy harmonikus párkapcsolatot, mikor az anyatejjel szívtad magadba a diszharmóniát?

Körbevesznek a saját gondolati, érzelmi mintáid. Valójában végtelenül kiszámítható vagy. Megvan, hogy milyen történésre, hogyan fogsz érzelmileg és gondolatilag reagálni. Amíg alszol, fogalmad sincs arról, hogy Te magad mit gondolsz saját magadról.

Az első lépés, hogy észre vedd és feltérképezd azokat a gondolati köröket, melyeket nap, mint nap futsz, mikor valamilyen sérelem vagy csalódás ér, mikor bántanak vagy bosszantó élet helyzetbe kerülsz. Mire gondolsz, mikor semmire sem gondolsz? Mi a pihentető program, mi a legtöbbet ismételt napi mantrád? Milyen programot futtatsz öntudatlanul az életedben?

Amíg ezekkel nem szembesülsz, semmi mást nem tudsz teremteni, bevonzani az életedbe, mint azt, amit eddig is bevonzottál.

Nincs pénz, szar a munka, nincs párkapcsolat, vagy van, de katasztrófa?

Ha ez a nagy helyzet, tudd, hogy mindezt Te teremted magadnak, és nincs az a mágus, varázsló, tisztánlátó-sámán-vajákos-jós-garabonciás-boszorkány, aki ki tudna rángatni ebből a valóságból.

Ha vállalod az oda vezető, igen csak kényelmetlen és fájdalmas utat, biztos lehetsz benne, hogy össze fogsz zavarodni és ki is borulsz majd nem egyszer, de lesz, aki melléd szegődik és ott lesz, mikor egy, egy pofon után talpra kell állnod.

Az utat, melyet Neked kell, megtenned, senki nem ismeri, mert mindenki csak a sajátját tudja végig járni. Nem is vezetőt kapsz majd, aki fogja a kezed, csak egy barátot, aki csendben kísér. Soha nem fogja megmondani, hogy mikor mit tegyél. Egyszerűen csak ott van és bízik Benned. Ez a bizalom lesz az, ami elindít a gyógyulás útján. 

Nem is érted, hogy miért, de hisz Benned akkor is, amikor mindenki más, Téged is beleértve, a bukásodat várja.

Ha nem a saját életedet éled, gyógyulásra van szükséged. A csóróság épp olyan betegség, mint a boldogtalan párkapcsolat, meg a lélektelen munkahelyen való robotolás. A betegséget először fel kell ismerni és tudatosítani.

Ha már fölteszed magadnak a kérdést, mit csinálsz rosszul, tudd, hogy jó úton jársz. Milyen gondolati mintákkal és érzelmi reakciókkal hozod létre és milyenekkel tartod fent a helyzetedet. Akár évekig nem tűnik föl, aztán egyszer csak elkezded írni a napi gondolataidat, és lassan kirajzolódik a kép.

’Ezt most elk..rtam.’ ’Már megint hülye voltam.’ ’Most aztán szarban vagyok.’ ’Ezt sem tudtam rendesen megcsinálni, nem vagyok jó semmire.’ Stb. Ismerős? Ezekre a gondolatokra rá lehet szokni. Megpróbálhatsz másként gondolkodni, de ugyanolyan kínszenvedés lesz, mint egy alkoholistának nem inni. Egyszer csak jön a kényszer, és Te visszacsúszol újra… Már megint egy ön-sors rontó gondolat. Lehet, hogy függő vagy?

Tudod, mekkora lelki erő kell már ahhoz is, hogy ezt felismerd?

Mi van az ilyen gondolatok mögött? Az is lehet, hogy nincs más mintád. Ez a túlélés. Megszoktad, hogy, ha bántanak, Te is bántod magad. Meg tudod magyarázni magadnak, miért vagy szerencsétlen, hisz, aki béna, lúzer, értéktelen selejt, az nem lehet sikeres, ugye? Fájdalmas, de legalább kényelmes álláspont. Előre lehúztad magad a vécén, nem kell, harcolnod, elég, ha békésen elszenveded azt, ami Veled történik.

Ha azt mondod, ’szarban vagy’, máris bemocskoltad magad. Ebben a mondatban nincs semmilyen, önmagad felé való tisztelet. Ha azt mondod, ’bajban vagy’, nem sokkal jobb a helyzeted, hisz még mindig csak megtörténik veled a dolog, de legalább már nem ítélted el, nem bántottad magad ezért.

Kifejezheted azonban úgy is magad, hogy ’nehézségekkel küzdesz’. Így mindjárt másként hangzik. Te vagy az aktív, aki küzd a nehézségekkel. Ebben a mondatban már nem elbújsz, nem menekülsz a problémák elől, hanem harcolsz velük. Ehhez pedig tartás kell, és akiben van tartás, akiben van bátorság ahhoz, hogy harcoljon, az megérdemli a tiszteletet. A sajátjáét és az ellenfelét/ellenségét egyaránt.

Ez már egy teljesen más létforma. Mindannyiunknak vannak tiszta pillanatai, mikor felismerjük, hogy egyszerűen nem mehet így tovább. Valamit változtatni kell, és ezt a változtatást csak Te tudod meglépni. Vége az ezoterikus csodavárásnak, innentől aktív résztvevőjévé válsz az életednek.

Ahogy végre elkezdesz döntéseket hozni, megérzed a saját erődet is.

Ez persze ahhoz még kevés, hogy felold az öntudatlanul futtatott, önsors-rontó mintázatokat, de legalább már megvan a harci kedv, és megjelenik Benned az önmagad felé való tisztelet csírája. Ez már önmagában pozitív változásokat indít el, mert aki önmagát tiszteli, azzal nem lehet bármit megcsinálni.

A mindenkori hatalom ezért igyekszik ennek még az írmagját is kiirtani belőlünk.

Az év első napja is sokszor tartogat ilyen tiszta pillanatokat számunkra. Végre lezárult egy kör és kezdődik az új. Lehet, hogy sok mindent elmulasztottál, elrontottál 2015-ben, de most, 2016 első napján tiszta lappal indulsz. Döntéseket hozol, meg van Benned az elhatározás, megvan a bátorság.

Ebben a felfokozott állapotban születnek az új évi fogadalmak.

Nem arról a fogadalomról van szó, mikor a vécén görnyedve megfogadod, hogy soha többé nem eszel chili paprikát tabasco szósszal. Itt arról a pillanatról van szó, mikor megérted, hogy egy bizonyos ponton az életedben, nem kell többet reflex-szerűen reagálnod, hanem új, eddig ismeretlen, sokkal tudatosabb módon is cselekedhetsz.

Azzal, hogy életed részévé teszed a rendszeres testmozgást, hogy feleleveníted egy régi hobbidat, hogy találkozol olyanokkal, akik tudásukkal, kisugárzásukkal inspirálóan hatnak Rád vagy egyszerűen beleásod magadat egy olyan témába, ami már rég óta érdekelt, csak eddig képtelen voltál rá időt szakítani, megismered egy olyan oldaladat, akit eddig elrejtettél önmagad elől.

Ő az önmegvalósító részed.

Nem elég letenni a cigarettát, befejezni az éjszakai zabálást, a tespedést, az örökös piálós bulizást. Kell valami, ami kitölti az ezek után maradt űrt. Lesz egy nap, mikor tévézés, videózás, fészbukozás helyett olvasol, zenélsz, tanulsz, festesz, alkotsz, vagy épp a saját vállalkozásod alapköveit rakod le.

Ilyenkor újult erővel támad fel Benned a kreativitás. Ezt a lendületet érdemes meglovagolni, mert sajnos nem szokott örökké tartani, de, ha táplálod magadban a tüzet, messzire juthatsz vele.

Minden csodavárással töltött pillanat kidobott idő. 

A csodákat valójában magadnak köszönheted. Ha aktívan élsz és részt veszel az életedben, könnyebben kiérdemled őket. Az Áldás, a Kegyelem is olyan pillanatokban érkezik, mikor az aktív és a befogadó állapot egyszerre van jelen Benned.

A vakhit és a pótcselekvések helyett, többet érsz az önmagadba vetett hittel és azzal a Lét-bizalommal, hogy, ha valóban a dolgodat teszed, a támogatás is megérkezik hozzá.   

Legyen Boldog Sikeres Önmegvalósításban Gazdag Új Éved. :)

Te mennyire vagy spirituális?

Képzeld el, milyen lenne, ha lenne egy teszt, aminek segítségével a spiritualitásod szintjét mérheted. Jó mi?

Minden beavatás 10 pont.

Jógázol? 10 pont.

Minden nap, reggel 5-től 7-ig jógázol? 20 pont.

Nem eszel döglött állatot? 30 pont.

Nem eszel tejterméket, tojást, paradicsomot, péktermékeket sem és a többit is csak nyersen, naponta kétszer? 40 pont.

Ugyanazt naponta egyszer: 50 pont.

Nem eszel semmit, csak I.E.-t (Isteni Energia), azt is csak napkeltekor, kelet felé fordulva? 100 pont.

Anyanyelvi szanszkrit, tibeti, ó-tibeti, latin és ógörög nyelvtudás: 10-10 pont.

Eredeti ó-atlantiszi nyelvtudás + telepátia: 100 pont.

Minden reggel Világ Mandalát foltozol Théta állapotban, ó-atlantiszi mantrákat pránanadival közvetítve, vipasszaná meditációban, dzog csen vizualizációt és kundalini gyakorlatokat végezve, lélegzetedet és szívverésedet a beteg pingvineket gyógyító rezgéseknek és a Szíriusz aktuális energiájának megfelelően alakítva? 100.000 pont.

Bírod még? Akkor folytatom, de innét csak erős idegzetűeknek ajánlott e  kicsiny szösszenet olvasása.

Szóval van ez a szuper kis tesztecske, amit sokan kitöltenek, és a legjobb eredményt elérők egy bajnokságon mérhetik össze spiritualitásuk erejét. Napokig zajlik a küzdelem, míg végül a ’Spiri Olimpia’ kihirdeti az első három helyezést.

Óriási a felhajtás. A győztesek bekerülnek a tévéműsorokba, újságokba, reklámokba, és még ki tudja hova. Tantrikusan beavatják fiatal, szexis rajongóikat, majd elvonulnak meditálni egy, egy barlangba. Az első helyezett egy tibeti szent barlangjába, a második egy indiai jógi kunyhójába költözhet be, míg a harmadiknak be kell érnie egy Sri lankai erdei kolostorral…

Időnként persze jönnek új kihívók, akik mind, mind az első helyezett pozíciójára és barlangjára pályáznak. Szegény győztesünknek pedig nincs nyugta a ’spiri lovagok’ állandó zaklatásától.

Végül megérkezik Neó a Mátrixból, és egy időre rendet rak. Az egykori győztes már csak ex-győztes, mehet a bukott sztárok klubjába, a harcias titánok meg mehetnek vissza a spiri-képzőbe alázatot tanulni…

Neó trónol a világ tetején, ex-győztesünknek meg nem jut más, mint a vereség szégyene és a jól megérdemelt lelki béke.

A történet itt indul be igazán.

(Köszi, ha eddig kitartottál. Hidd el, tudom milyen érzés ennyi agyrémet ilyen töménységben olvasni. Kicsit olyan, mintha összegyúrnánk a South Parkot és a Bibliát…. Hát ennek a gyökérnek semmi se szent?! Kérdezed jogosan, miközben próbálod a sokkot feldolgozni. Pedig a java még csak most jön...)

Szóval bukott hősünk a halálos ágyán épp azon gondolkodik, hol is indult el a lejtőn tulajdonképpen. És akkor bevillan a kép, amint elkezdte kitölteni a spiri tesztet. Ez vezetett a Spiri Olimpiához, majd a kétségbe esett spirituális harcokhoz, melyeket címének és barlangjának védelméért folytatott. Miért is kellett kitöltenie a tesztet? Miért is indult a spiri olimpián? Egyáltalán ki készítette ezt a tesztet és ki szervezte meg a spiri bajnokságot?

Emberünk itt már nem akar semmit, hisz tudja, hogy súlyos hibát követett el. Már a válaszokért sem küzd, csak annyi kegyelmet kér, hogy legyen ereje feltenni a kérdést, mert ezen a ponton a kérdés sokkal jobban kifejezi lényének kétségbe esett kiáltását, mint bármilyen előre gyártott válasz, amilyeneket még annak idején a ’zen-katalógusban’ összeolvasott…

Valami mindig kimaradt, s most úgy érezi magát, mint egy méh, aki mindenkinél több virágot porzott be rövid, kis életében, de a nektárt sosem kóstolta és a virág valódi lényéről – akár csak a sajátjáról – semmit sem tud.

Végül, utolsó sóhajként ez az ima szakad ki belőle:

„Csak még egyszer visszamehetnék, hogy életem virágjának nektárját megízlelhessem! Folyton csak harcoltam, sohasem szerettem. Hadd szálljak magasba, hadd hulljak a mélybe! Minden szándékom, célom elengedem. Szánalmas életem tenyeredbe teszem. Utolsó ajándékként fogadd el minden kudarcom, tévedésem és fájdalmam egy, végső könnycseppbe gyúrva. Ez voltam én, akinek egykor hittem magam, pedig mindig is TE voltam…”

Na, itt akár vége is lehetne ennek a furcsa, ellentmondásos, kis irománynak. Mivel azonban régóta érik már bennem ez a gondolatkör, úgy tiszta, ha némi konklúzió is levonódik a történetből.

Szeretném felhívni a figyelmet 3 olyan dologra, melyek a mai, modern spiritualitást könnyen zsákutcába terelhetik.

Az első a ’spirituális gyökértelenség’, a második a ’dogmák és tévképzetek’, a harmadik pedig az ’ítélkezés’ csapdája.

Ezek mind, mind olyan dolgok, melyeket legtöbbünk megtapasztal, és amelyek felismeréséhez nagy bátorság kell, mert ilyenkor a spirituális válság elkerülhetetlen.

Lássuk az elsőt, a ’spirituális gyökértelenség’ csapdáját.

Napjainkban számtalan olyan irányzattal és rendszerrel találkozhatunk – akár keleti, ezoterikus, akár új keresztény vonalon – melyek két fontos jellemzője, hogy készen érkeznek többnyire Amerikából, s így az ősi, magyar gyökerekhez semmilyen módon nem kapcsolódnak, emellett többnyire azonnal oldódó fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak.

Ha kicsit megvizsgálod az indiai, a tibeti, az amerikai indián vagy bármelyik ősi kultúra spiritualitását, azt fogod látni, hogy mind az ottani kultúra talajából nőttek ki, vagy abba finoman beleszövődtek, a helyi sajátosságokat tiszteletben tartva. Ezért ezek a hagyomány vonalak közvetlenül kapcsolódnak az ottani emberek lelkével és az ősök szellemével egyaránt. Miközben dolgoznak a saját spiritualitásukon, ahelyett, hogy mindenkitől elkülönülnének, egy láncszemmé válnak a teljes családi láncolatban, így az ősök és az utódok felé egyaránt közvetítik azt az erőt, melyet egy fa tud nyújtani önmagának a gyökerektől, a törzsön át, a levelekig és a termésig.

Ehhez képest a magyar ember végtelenül magányos. Évtizedekig voltunk elvágva mindenféle szellemiségtől, leginkább a sajátunktól. Üres tekintettel, kimosott aggyal és önmagunk elől is titkolt félelemmel néztünk egymásra.

A rendszerváltás óta egymást érik az újabb és újabb, amerikai termékek, melyek könnyen fogyaszthatóak, és gyorsan terelik a figyelmet arról a mérhetetlen fájdalomról, amelyen az ősökkel való kapcsolódásért át kellene mennünk.

Házat csak biztos alapra érdemes építeni, a biztos alaphoz pedig először le kell ásni, és megismerni azt az örökséget, melyet a magyar föld rejt. Ez, hosszú éveken keresztül tilos volt. Kész, eldobható, műanyag házat, benne eldobható, műanyag életet kaphattál helyette.

Mi hát a megoldás, hisz az ősi, magyar hitvilágot keresztény királyaink kiirtották. Ami maradt, azt a magyar kereszténység magába olvasztotta, ezt pedig később bedarálta a napjainkig tartó materialista zúzás.

Tényleg nem sok minden maradt, nagy bajban vagyunk barátom. Hiába gyűjtögetjük a beavatásokat kétségbe esve, a házunk össze fog dőlni. Talán már össze is dőlt, csak még nem merjük észrevenni, csakúgy, mint a saját kétségbeesésünket.

Azt kérdezd meg magadtól, milyen istenhez imádkoznál, ha most kellene meghalnod. Kitől kérnéd utolsó kegyként, hogy feltehesd életed kérdését? Hová vezet Téged az a fájdalom, mely nem csak a Tiéd, hanem az összes előtted járó nemzedéké.

Ahogy egyszer Máté Imre Bácsa mondta: „Áss le magadba mélyen az Ősállatig, aki még érintkezik Istennel…”

Keresd magadban azt a hangot, mely a saját nyelveden szól Hozzád. Rágd keresztül magad az összes megaláztatás, kudarc és csalódás fájdalmán, mely a magyar történelem során felhalmozódott és mind ezidáig érintetlenül hevert a föld alatt!

Ha valódi erőt és valódi spiritualitást akarsz, ezt nem úszhatod meg. Ha magyar nyelvet örököltél, akkor magyar történelmet és magyar fájdalmat örököltél. Bántalmazott gyerekek vagyunk mindannyian. Az Ősök keze már régóta ki van nyújtva feléd. Rajtad múlik, hogy elfogadod-e, vagy inkább a cukros vízben oldódó, instant spiritualitást választod.

Ha ezt sikerül magadban meglépned, már teljesen mindegy, melyik spirituális vonalat követed, milyen jógát gyakorolsz, mit eszel, és mit nem eszel, mert az Ősök ott állnak mögötted, és azt teszed, ami Neked jó. Nem leszel többé magányos, megtalálod a saját helyedet a világban.

Azt hiszem, ez a lépés a legnehezebb és talán a legfontosabb a három közül.

Menjünk azonban tovább a következőre! Ez a ’dogmák és tévhitek’ csapdája.

Sokszor nem maga a tévhit a téves, hanem az, ahogyan viszonyulunk hozzá. Nem arról van szó, hogy nem úgy van, hanem arról, hogy lehet úgy is, meg lehet akár máshogy is.

Buddha sosem kérte a tanítványait, hogy az általa megtapasztalt és megvalósított igazságokat anélkül fogadják el, hogy azokat ők maguk megtapasztalták és megértették volna. Tudta jól, hogy a ’kölcsön igazság’ illúzió és többet árt, mint használ. Mi viszont sajnos gyarló emberek vagyunk, és jobban szeretjük a kész, előre gyártott, előrágott igazságokat. Ezért csinálunk a tanításból vallást, a vallásból rendszert, a rendszerből halott, mechanikus gépezetet, melyből kiveszik a lélek és kiveszik az élet is.

Ilyenek vagyunk. Minden tanítással, minden igazsággal ezt csináljuk, mert így kényelmes és biztonságos, mert így nem kell gondolkodni, nem kell ébernek maradni, nem kell a döntéseinkért valóban felelősséget vállalni. Ezzel azonban bukjuk a szabadságot, a valódi erőt, a bölcsességet, a tisztánlátást, és még sok minden mást, ami felé úgy áhítozunk eldobható világunkban.

Mondok egy klasszikus példát: „Az vagy, amit megeszel…” Ezt nyilván nem kell teljesen szó szerint érteni, és igazság tartalmát nem kell minden helyzetben érvényesnek tekinteni. (Persze lehet, de nem kell.) Mégis hányszor vágjuk rá gondolkodás nélkül, mikor valaki olyan dolgot eszik meg, ami számunkra nem minősül ételnek!

Amit megeszel, az hat rád. Ez nyilvánvaló. Csakúgy, mint az, amit megnézel, látsz, olvasol, minden, amit teszel, és minden, ami történik veled, az hat rád. Ha csak az lennél, amit megeszel, akkor lehetnél sertésborda, rakott krumpli, de azt hiszem, a nyers uborka sem túl hízelgő. Néha bizony ’zöldségeket’ beszélünk…

Miért pont az lennél, amit megeszel, mikor annyi mindennel azonosulhatsz és azonosulsz is nap, mint nap? Amikor valaki tényleg egyáltalán nem törődik vele, hogy mit eszik és, hogy mivel etetik, amikor gondolkodás nélkül fogad el valamit, akkor ez a mondat értelmet nyer és a benne rejlő igazság felragyog. A következő pillanatban azonban jön egy új helyzet, ahová már nem fog igazán jól passzolni. Ha ekkor is gondolkodás nélkül rávágod ezt a mondatot, akkor már Te vagy az, akit csúnyán megetettek ezzel a mondattal...

Hány értelmetlen babonával és korlátozott igazságtartalmú hiedelemmel vesszük magunkat körbe nap, mint nap!

Lássunk egy-két sztereotípiát, amivel leszűkítjük a valóságunkat látszólag biztonságos keretek közé.

„Minden táncos buz.. bocs, meleg.”

„Minden művész életképtelen (és az előző is persze igaz rá).”

„Minden szép nő buta.”

„A papok mind pederaszták.”
"Nincsen férfi 100 kiló alatt."

„Aki konditerembe jár, annak kicsi a fa…”

Azért nehogy már így legyen! Mármint, hadd legyen már máshogy is! Arról már nem is beszélve, hogy aki nem a Te vallásodat követi, az a Pokolba kerül.

Innét már csak egy lépés, hogy ideológiák nevében egymást pusztítsuk. Nincs olyan vallás a Földön, amelyiknek a nevében ne öltek volna embert. Nem a tanításokkal és nem is a vallásokkal van a baj, hanem velünk. A valóság rugalmas, a dogmák, hiedelmek, ideológiák pedig ridegek, merevek, embertelenek és főleg törékenyek. Csak arra jók, hogy látszat biztonságot adjanak, de cserébe magát, az életet áldozzuk föl.

Nem azt mondom, hogy dobj a kukába minden hiedelmet és sztereotípiát, csak azt, hogy vizsgáld meg józan ésszel, tiszta szívvel az érvényességüket, mert kulcs, a kulcs és zár, a zár, de ettől még nem lesz jó minden kulcs minden zárba…

Azt hiszem, ugorhatunk a harmadikra, az ’ítélkezés’ csapdájára. Ez sem lesz könnyű.

Az ítélkezés ugyanazt teszi velünk, mint a dogmák. Megdermeszti a valóságot és kiszedi belőle az élet eleven lüktetését. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy emberek vagyunk. Más egy igazságot megérteni, magadévá tenni és megvalósítani. Sok mindent megértünk, megtanulunk, megtapasztalunk, megvalósítunk, de ettől még gyarló lények maradunk ösztöneinknek, késztetéseinknek és az egónknak kiszolgáltatva. Sajnos megvilágosodott mesterek nem teremnek minden bokorban. Ügyes, hozzáértő, tapasztalt emberek viszont igen, és tőlük lehet és érdemes is tanulni, a többit meg jobb rájuk hagyni.

Hogy ne ítélj el egy spirituális mestert, aki szexuálisan zaklatja a tanítványait?

Hogy ne ítélj el egy politikust, aki mások elszegényítésével növeli a vagyonát?

Hogy ne ítélj el egy vadászt, aki megöli egy állatfaj utolsó példányát, és hogy ne ítéld el a többi vadászt, aki számos fajt a kipusztulásba taszított?

Háború, éhínség, népirtás, környezet szennyezés, globalizáció, hazugság, árulás, visszaélés, hülyének nézés, gyűlölet, fanatizmus… Ezek mögött mind, mind gyarló emberek vannak, talán olyanok, mint mi, csak más helyzetben, más körülmények között. (Ki tudja, mi hogy tennénk a helyükben...)

Ezek a dolgok valószínűleg minden emberben indulatokat váltanak ki. Dühösek vagyunk, egy kanál vízben megfojtanánk azokat, akik ilyesmiben vesznek részt. Ezzel nincs is baj, a düh természetes reakció és némi belső alkímiával tetterővé alakítható.

Az ítélet azonban nem törvényszerű következménye a dühnek, hanem rögzült szokás, ami segít, hogy levezessük a tehetetlenség feszültségét.

Egy pillanatig sem akarom ezeket az embereket felmenteni. Én is dühös vagyok rájuk, és – bár tudom, hogy az ítélettel a saját életemet nehezítem, - elítélem őket, mert nem tartok ott, hogy felszámoljam a saját ítéleteimet. Mindössze törekedni tudok az ítéletmentességre.

Ha keresztény lennék, azt mondanám, igyekszem az ítéletet Istenre bízni, miközben megteszem azt, ami tőlem telik.

Ahhoz, hogy egy veszélyes helyzetben megvédd magad, nincs szükséged ítéletekre. Egy, egy józan döntés meghozatalában Neked is segítségedre vannak a tapasztalataid, a tudásod és a megérzéseid, az ítéletek azonban gátolják a tisztánlátásodat és könnyen zavaró érzelmekbe, dühbe, félelmekbe, türelmetlenségbe csaphatnak át.  

Ha használod a benned rejlő, megkülönböztető bölcsesség képességét, nem kell ítéletekkel szűkítened a világodat ahhoz, hogy biztonságosan eligazodj benne.

Keresed a megvilágosodott mestert, de amíg nem vagy megvilágosodott, honnan tudhatod, milyen is egy megvilágosodott mester? Mi van akkor, ha a megvilágosodás a Te fogalmaiddal egyáltalán nem leírható? Csak mert nem a Te meg-nem-világosodott elvárásaidnak megfelelően viselkedik, már biztosra veszed, hogy tényleg nem az? Mi van, ha csak álcázza magát? Csak, hogy megtévesszen, lehet, hogy olyan dolgokat tesz, amelyeket megvilágosodott mester nem tehetne.

Iszik, drogozik, csajozik, önön fényében tetszeleg. Ellenszenves hólyag. Aztán egyszer csak kikacsint, és betolja neked a tutit…

Kemény dió. Nem tudhatod, hogy a megvilágosodott játsza a meg-nem-világosodottat, vagy fordítva.

Van erre egy frappáns megoldás.

Úgy tekintesz mindenkire, mint álruhás bódhiszattvára, vagy olyan megvilágosodott lényre, aki saját megvilágosodottságát még talán önmaga előtt is titkolja. Mi van, ha Te is ilyen vagy? Ezzel a hozzáállással egy hajléktalan, alkoholistától is kaphatsz olyan életbölcsességet, mely talán pont megoldást hoz az életedben valamire, amiben el vagy akadva. 

Nem vagyunk tökéletesek, de ettől még törekedhetünk a tökéletességre. Az ember ellentmondásos, egyszerre nagy és kicsi, emberfeletti és gyarló. Ha felmagasztalod, csalódni fogsz, ha elítéled, nem hallod meg a lényéből áradó eleven igazságot.

A megvilágosodás csírája Benned is ott van. A világ túl egyszerű lenne, ha mindig mindenről egyből tudnád, hogy micsoda.

Őrizd az éberséged és a nyitottságod. Engedd, hogy szóhoz jusson a Benned lakó bölcs. Ha nem szorítod a valóságot a saját korlátaid közé, előbb, utóbb a valóság szabadít ki Téged a korlátaid közül.

A Férfi még egyszer...

A ’Hová lettek a férfiak’ című bejegyzés óta bőven volt időm tovább gondolni a témát. Rengeteg komment érkezett rá, ami egyrészt örvendetes, mert látszik, milyen sokan érintve érzik magukat, ugyanakkor elég sok félreértés, félre értelmezés is történt.

Mivel a férfiak eltűnését elég komoly problémának találtam, az akkori blogot kissé provokatív felütéssel indítottam. Sikerült is érzelmeket kiváltani, viszont a két nem egymásnak ugrasztása egyáltalán nem állt szándékomban.

Egyik nem képviselői sem vonhatóak felelősségre a férfiak ’kihalása’ miatt. Hogy melyik volt előbb, a gyenge, erélytelen férfi, vagy az erős, elférfiasodott nő, arra valószínűleg az a válasz, hogy a kettő nagyjából egyszerre alakult ki, és kölcsönösen egymást erősítő tendenciát mutatnak.

Az a fajta, nőkben egyre gyakrabban megjelenő gondolkodás, hogy ’ha ő férfiasan viselkedik, a pasi majd össze szedi magát’, sajnos teljesen tévút. Ennek épp az ellenkezője történik. Minél férfiasabb a nő, annál inkább megdöglik a pasiban a férfi….

Az e témában írt blogban odáig jutottam, hogy a férfi eltűnésének és a nők elférfiasodásának oka egyaránt az elmúlt, 2 Világ Háborúban rejlik. A történet, lépésről, lépésre, teljesen logikusan levezethető.

Azóta azonban tovább gondoltam a dolgot, és még néhány érdekes összefüggés tudatosodott bennem.

Tiszta sor, hogy a minden addigit felülmúló, teljesen értelmetlen mészárlásból csonkán, megtörten, vesztesen hazatérő honvédek nehezen találtak vissza abba az életbe, ahol a nő – ha életben maradt – megtanult egyedül túlélni, és sok esetben, a távollévő férj helyett a családot is megvédeni. 

Ennek ellenére egy egészben maradt férfi, a frontról hazatérve összeszedhette volna magát. Visszavehette volna asszonyától az irányítást, aki akkor még valószínűleg készséggel vissza is adta volna azt. Mégsem ez történt. A férfi nem csak a háborút veszítette el, de a lelkesedését, az erejét, a bizalmát, életkedvét is.

A férfiasság és a becsület értelme megkérdőjeleződött…

Még talán a harcmezőn maradt hősi halottak jártak a legjobban. Nekik nem kellett tovább élniük úgy, hogy minden, amivel annak idején lelkesítették őket hazugsággá vált.

Itt újra felmerül a kérdés, mitől is férfi a férfi, és melyek a legfontosabb különbségek a férfi és a pasi között.

Vannak szerepek, mint a ’férj’, az ’(élet)társ’ és az ’apa’, melyek a férfi, vagy a pasi szerepei és mint ilyenek, tanulhatóak. A FÉRFI azonban nem szerep, hanem minőség. 

Nem tanulható, csak felébreszthető.

A pasi élhet a mának, a holnapnak. Még tervei is lehetnek. Szerepeit többé, kevésbé tudja hozni, de már nincsenek az életében olyan dolgok, melyek a saját életénél fontosabbak lennének számára. Az eszmék, melyekért annak idején a honvédek meghaltak, hazugsággá váltak. A honvédeket becsapták. A hősi halál illúzió volt csupán. Az életüket áldozták és cserébe nem kaptak semmit, sőt… Mindent elveszítettek.

Éppen ezért, ma, ha az életedet áldozod egy ügyért, a hátad mögött mindenki azt gondolja, hogy lúzer vagy! Ma ciki az önfeláldozás. Ma ez a legnagyobb öngól, amit belőhetsz magadnak, hisz mások karriert csinálnak a halálodból. A családod meg ott marad nélküled, talán még a biztosító sem fizet…

Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, de be kell, lássuk, hogy a HŐS-ök ideje lejárt.

Amit a férfi tud, az ma se nem menő, se nem kifizetődő.

Nézzük most meg, milyen eszmék zászlaja alatt vonultak hadba, halálba a magyar honvédek, akik még ismerték a férfit. 

Ha ma azt mondom: ’Isten, Haza, Család’, az ember összerándul kínjában. Annyira rossz, hogy már sok évvel ezelőtt is az egyik legcikibb választási propaganda szövegnek számított.

Pedig a FÉRFI-t az e szavak mögötti értelem tette halhatatlanná.

Nem attól vagy halhatatlan, hogy az örökké valóságig húzol egy szánalmas, félelmektől korlátozott életet. Attól leszel halhatatlan, hogy nem félsz a haláltól, mert vannak az életednél sokkal fontosabb dolgok számodra.

Volt idő, mikor ezek nélkül nem is volt érdemes egy életet leélni. Persze, most mondhatod, hogy idealista vagyok, és, hogy milyen jogon ítélek meg egy kort, egy másik, rég letűnt világ tükrében, és részben igazad is lenne.

Mégis, ha igazán körül nézel, azt látod, hogy minden egészséges fiú, srác, pasi és fickó keresi magában a férfit, és azt, ami a férfit halhatatlanná teszi.

Elástuk ezt a minőséget mélyen magunkba, hogy megvédjük a totális pusztulástól, az értelmetlenségtől. Nagyon sok réteget pakoltunk rá, jobban mondva nem is mi, hanem az őseink. Mi már rendszerint azt sem tudjuk, mi bajunk van, csak érezzük, hogy hiányzik valami. Nem ismerjük a FÉRFI-hoz vezető utat. Számos olyan háborús propaganda szöveg létezik, mely nem a gyűlöleten keresztül szól ember tömegekhez, hanem közvetlenül a férfi lelkét szólítja meg. 

Az egyik ilyen tipikus hármas, az ’Isten, Haza, Család’...

Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről, mit jelentett ez egykor, és mit jelent ma.

’Isten’. Régen mindenki vallásos volt? A többség az lehetett, ha ez a szó ennyire célba tudott találni. Ma mérhetetlen a vallásos káosz…

• ·        Rengeteg ateista ember van, köztük sokan még mindig csak az anyag valóságában, a tudományban és a technika vívmányaiban hisznek.
• ·        Ennek ellenpólusaként óriási tömegeket vonz az, az ezoterikus katyvasz, melyben éppen az anyaggal, az anyafölddel való kapcsolat tűnik el.
• ·        A történelmi egyházak a történelem folyamán sajnos eléggé hitelüket vesztették, így az ezekhez való tartozást is egyre kevesebben merik vállalni.
• ·        Ennek ellenpólusaként egyre inkább jelen vannak a különböző, új-keresztény gyülekezetek, melyek zászlójukra többnyire a csúnya, gonosz, katolikus egyház elleni hőbörgést tűzték ki... (A közös ellenség, amelytől lehet félni, és amit lehet utálni, az egyik legjobb ’ragasztó’ egy gyülekezet számára. A katolikus egyház pedig sajnos mindennél alkalmasabb erre a szerepre.)
• ·        Maradt még jó néhány felekezeten kívüli, akik sokszor akár az egész palettát végigjárják. Elmennek a ’Caminóra’, pedig nem keresztények, elmennek buddhista meditációs elvonulásra, pedig nem buddhisták. Végig járják az összes, divatos, spirituális útkeresési állomást, számos mély, szellemi tapasztaláson vannak túl, de azt az istent, amely egykor egy országot lelkesített, és amelyért a férfi gondolkodás nélkül odavetette az életét, ők sem találják.

Senkinek a hitét nem akarom leszólni. A spirituális útkeresés az egyén számára rendkívül fontos. Azt azonban tudni kell, hogy azt az ISTENT, aki a férfit éltette, egy óriási, kollektív trauma hatására temette el magába a magyar ember. Egyénileg bármilyen megvilágosodottak lehetünk, ebből az istenverte nihilből, csak kollektív ébredéssel tudunk kijönni. Nem külön, hanem együtt.

Vissza kell, adjuk a szó eredeti jelentését! ’Isten’ maga a hit, mely az embert, ember feletti tettekre, ember feletti kitartásra, ember feletti szeretetre és tudatosságra készteti. Ez az a hit, mely az embert önmaga fölé emeli. Nem csak a férfié, a nőé, a gyereké is. Ez a hit, az emberé. Semmilyen hatalomnak nincs hozzá joga, hogy ezt a hitet az embertől elvegye.

Mégis ezt tették, pontosabban, elhitették az emberrel, hogy ezt el lehet tőle venni. Ez az oka belső fényünk általános elrejtésének.

’Haza’. A másik ciki szó. Most már nem is ciki. Egyszerűen csak nem tudjuk, mit is jelent. Valami ’otthon’ félére utalhat… Ennyit tudunk, meg, talán annyit, hogy a történelem folyamán, a szabadságért vívott nagy csatákban sokan meghaltak érte. Még a népdalok is megőrizték: „Édes Rózsám, a hazáért el kell válnom tőled…” Még a szerelemnél is fontosabb volt!

Trianon tükrében ennek a szónak a jelentését megint csak el kellett, temetnünk magunkba, mert az ehhez kötődő kollektív fájdalmat az egyén nem bírná elviselni. 

Harcolsz az országért, amelyet jobban szeretsz a szerelmednél, a családodnál, a gyermekeidnél. Jobban szereted a saját életednél. A legdicsőbb dolog, amit tehetsz, ha meghalsz érte. Sokan így is tettek. 1848-ban, a 2 Világ Háborúban, 56-ban. És mi a végeredmény? Egy elkurvult ország, melyet körülmetéltek, megbélyegeztek, megaláztak, lejárattak. Egy olyan országért haltak meg sok millióan, ami ma Európa szégyene!!!

Ennyit a HAZÁ-ról, az Édes Anyaföldről… Jobb inkább csendben kussolni, és hétköznapi problémákkal pepecselni.

’Isten’ halott. A ’Haza’ halott. A ’Férfi’ halott. A ’Család’?

’Család’. Írjak erről is valami finomat? Fölösleges, lerágott csont. Ami nincs, arról különben sem lehet mit írni….

Most annyit tudunk, hogy milyen volt a család, és, hogy milyennek kellene lennie. A család a legkisebb közösség, a legkisebb egység, melyből egy nemzet felépül. A családok minősége ezért rendkívül fontos, és meghatározó egy ország lakói számára.

Azt az összetartó erőt, melyet magában rejt, régen a családi tűz szimbolizálta.

Az ország (állam?) érdeke a családok segítése, és ennek a családi tűznek az óvása lenne. Ma mégis inkább széthúzás van mindenütt. Az országban, a családban, az egyénben. A fejekben, a szívekben. Nem tudjuk, mit érzünk, nem tudjuk, mit akarunk.

Miért halna meg ma bárki is, egy széthullott, értéktelen dologért. Család?

A kötődés, az intimitás, az egység és összetartozás-tudat ott rejlik most is mélyen a szívünkben, ahová az őseink temették. A férfi alszik a pasiban, a nő egyszerre viszi mindkét szerepet.

Nincs mese, a férfit fel kell támasztani! Most jöhet a jogos kérdés: na, de hogyan?

Ha tudnám a pontos választ erre a kérdésre, akkor valószínűleg Te is tudnád.

Ugyanúgy, a megérzéseimre, az intuíciómra vagyok utalva, mint Te, vagy bárki más. Ebben kell, bíznunk.

Először azt gondolom, fontos, hogy gyújtsunk egy gyertyát azokért, akik megjárták a Világ Háborúk borzalmát. Csendesítsd el az elméd zaját, és szentelj pár percet Nekik, az életedből. Ne akarj semmit, csak hagyd, hogy felébredjen Benned a szeretet és tisztelet Feléjük.

Másodszor szeretnék tisztázni két súlyos félreértést.

1. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek (Isten, Haza, Család), melyekért bármikor képes meghalni’, nem azt jelenti, hogy önmagát feláldozva, idő előtt kellene meghalnia.

Mi értelme lenne annak, ha egy országban az életerős férfiak mind meghalnának, mielőtt felnevelhetik a gyerekeiket?! A gyerekek azt tanulnák meg, hogy a férfiaknak mind meg kell halni, így a fiúk vagy nem akarnának férfivé válni, vagy kihalna az ország. Ez történik ma. Nem csak holtan lehetsz hős!

A férfire mindenkinek szüksége van. Nem halhat meg! Kell a nőnek, hogy nő lehessen, hogy védelmet, támogatást és szerelmet kapjon. Kell a fiúnak, hogy kapjon követhető mintát, és kell a lánynak, hogy fel tudja ismerni azt a férfit, aki majd a gyermekei apja lesz.

Egy erős, szabad országban a társadalomnak is szüksége van a férfira. Ez a társadalom feláldozta a Férfit. Most nem érdemli meg Őt, amíg le nem rója Előtte tiszteletét és vissza nem helyezi a méltó helyére.

2. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek, melyekért bármikor képes meghalni’, nem jelenti azt, hogy a Nő számára ne lennének ezek az értékek ugyanolyan fontosak, sőt. A Nő is, feláldozza az életét ezekért az értékekért, de ezt nem a halálával, hanem az életével teszi. Békeidőben mindketten ezt teszik a maguk módján. Nem önmagukat megtagadva, hanem önmagukat megvalósítva, szabadon, boldogan és tudatosan.

Térjünk most vissza a háborúk okozta, mind máig be nem gyógyult sebekhez.

Minden magyar családnak megvannak a halottai, a hősei ezekből az időkből. Ők már elmentek, de a fájdalmat, az elkeseredést és a dühöt, hogy mindez hiába történt, itt hagyták nekünk. Ez a mi örökségünk, a Tiéd és az enyém is.

Ezeknek az érzéseknek a lenyomata itt van a térben. Bármikor – egy pici ráhangolódással - beleléphetsz ezekbe a lenyomatokba, és átélheted, amit ők éltek át. 

Ezen a működésen alapszik a ’család állítás’ gyakorlata. Ami pedig átélhető, az gyógyítható is.

Nem szellemidézésre, hanem szembenézésre van szükségünk. Nézz a szemébe az Őseidnek! 

Vértezd fel magad a bátorságukkal, és merd átélni a sorsukat, merd érezni a fájdalmukat! Vállald a kockázatát annak, hogy megszakad a szíved! Nem fog, mert az ősök megtartanak és vigyáznak Rád. Amit ilyenkor teszel, arra az áldásukat adják. 

Nem csak a fájdalmat kapod meg, hanem az erőt is, amellyel el tudod azt viselni. Az Ősökhöz való közeledést egyénileg, és együtt, közösségileg is érdemes megtenni. 

Nem történelmi sebnyalogatásról van szó. Az csak arra jó, hogy beleragadj a fájdalomba. Ha sajnáltatod magad, hogy milyen balszerencsés történelmet örököltél, azzal nem mész semmire!

Abban a percben, hogy képes vagy siránkozás nélkül szembenézni a múlttal, a fájdalom elkezdi megtisztítani a szívedet. 

Az ősök fájdalmát azonban nem kell magadban tartanod, mert az megkeseredéshez vezet. Épp azért kell, hogy átéld, hogy el tudd engedni. Ha igazán közel engeded magadhoz, úgysem tudod magadban tartani.

Mikor üvöltöttél utoljára, mikor tomboltál, mikor zokogtál úgy, ahogy a születésedkor? Ha megadod magad az ősök fájdalmának, zokogni fogsz, mint egy kisgyerek, aki elveszítette, majd visszakapta a szeretetet. 

Sírsz fájdalmadban és sírsz örömödben egyszerre (nem siránkozol!). A hazaszeretet nem csak egy mítosz. Most is létezik, és nem csak arról szól, hogy szeretsz egy helyet, de arról is, hogy a hely is szeret téged!

Az, az ország, akit a becsapott honvédek az életük árán sem tudtak megvédeni, az anyaföld, akinek kezét, lábát levágták, akinek testét a szemünk láttára meggyalázták, még mindig szeret minket!

Borulj le, öleld át, szorítsd magadhoz ezt a földet (akár szó szerint)! Érezd a szeretetét! Öleld úgy, mint eltévedt gyermek az anyját. Lélegezz úgy, mint mikor még nem ismerted a hazugságot!

Nem csak magadért teszed. Az őseidért, az országodért, a gyermekeidért teszed. Más szóval, ’Istenért, a Hazáért, a Családért’. 

Azért, hogy ezek a szavak végre visszakapják eredeti jelentésüket. Azért, hogy visszakapják a ’szentségüket.’

A szív erős, a lélek halhatatlan. Az erős, tiszta magyar szív pedig ott dobog mélyen, a fájdalom alatt.

„Zuhanó gépen nincs ateista”. Márpedig az ország, ma zuhanó gép…

Keresd magadban azt a hitet, amely túlvisz, a fájdalmon túlra! Kell, hogy legyen erő, mely megtisztítja ezt a sebet. Ez a hit, ez az erő, már itt van körülöttünk, már csak el kell fogadnunk!

Ez a hit újra élni akar. Rajtad és rajtam keresztül.