„-Már megint?” „-Még mindig…”

Sokak számára ismerős ez a párbeszéd, akik elindultak feltárni a lélek, számtalan rétegét. Annyi ideje dolgozol már egy, egy fájdalmas, önsorsrontó mintán. Annyi sírás, annyi találkozás és magadra csodálkozás után, mikor már azt hiszed túl vagy rajta, egyszer csak ott csücsülsz megint ugyanabban a jól ismert bugyorban. Már megint? Még mindig…

Jogos a kérdés, mit ér a hosszú éveken át tartó, kitartó munka, az önfejlesztés, az önfeltárás, ha még mindig ugyanott tartasz, ha semmi sem változott? Nem igaz, hogy semmi sem változott. Túl vagy már sok mindenen. Valóban, ugyanazt a jéghegyet bontjuk, de már egy másik rétegét, egy sokkal mélyebb szinten, mint ahonnét annak idején elindultál. Vége lesz egyszer? Egyszer biztosan. Mi van, ha addigra egészen megöregszem? Mi van, ha már semmi élvezet nem marad addigra az életben? 

Le lehet késni a boldogságról, a szerelemről, az önmegvalósításról?

Ezekről a dolgokról csak azok tudnak lekésni, akik a fájdalommal való szembenézés helyett, gyávaságból inkább a passzív szenvedést választják. Magukba rohasztják a fájdalmat és ez megkeseríti az életüket. Öntudatlan rettegésüket azzal próbálják oldani, hogy letompítják magukat médiával, pánikszerű zabálással, alkohollal, drogokkal. A gyáva embert a kifogásairól lehet felismerni. Ilyen letompított emberekből áll a társadalom összes, működésképtelen intézménye. Olyan ez, mint egy rákos daganat. A szervezet önmaga ellen fordul, de még ilyenkor sem feltétlen késő szembenézni az igazsággal.

Amikor magadon dolgozol, nem késhetsz le a legfontosabb dologról: magadról. Nem létezik ennél értékesebb munka. A hatékonyság érdekében pedig szembe kell, nézned a legnagyobb félelmeiddel újra meg újra. Ki tudja, ki helyett rettegsz, ki helyett fájsz, kinek a batyuját viszed! Egy családi rendszerben a pokol összes bugyra benne van, és ezen mind át kell rágnod magadat, ha el akarsz jutni önmagadhoz. El kell fájni a fájdalmat, bármilyen fájdalmas is, és addig kell fájni, ameddig tart.

Végtelen jéghegy nem létezik. Lehet egy szülőcsatorna hosszú, de egyszer a végére jutsz, és akkor végre meg lehet születni. Még sajog a seb, de már a gyógyulás felé tartasz és a világod tágasabb, a mozgástered nagyobb, mint azelőtt.

A boldogság nem az Út végén fog rád várni, mert az olyan lenne, mint a lónak az orra előtt himbálózó répa. Boldog pillanatok vesznek körül. A Boldogság ott van mindig, csak Te nem tudsz mindig benne lenni. Nem azért, mert nem vagy elég spirituális, hanem azért, mert a Boldogság túl erős, túl nagy, túl sok. Hosszabb ideig nem bírjuk elviselni. A Lélek tudja jól, hogyan adagolja úgy, hogy értékeld, de ne fulladj bele.

Valójában nem a Boldogságért dolgozunk magunkon. Nem is a boldog pillanatokért. Hát akkor miért? Azért, mert egyszerűen nem tudunk jobbat. Ha egyszer elindultál, már nem fordulhatsz vissza, mert azzal mélyebbre zuhannál vissza, mint ahonnét elindultál. Persze néha meg kell állni kicsit pihenni, erőt gyűjteni, rendeződni. A favágó is meg, meg áll, élezni a baltáját, és így jobban is halad, mint azok, akik csak ész nélkül vágják a fát.

Bármi, amit a BOLDOGSÁG-ért teszel, csapba öntött víz. Nem ott van, ahol keresed. Olyan, mint egy ritka és óvatos madár. Nem lehet direktben megközelíteni. Azzal kell, beérd, ha a szemed sarkából látod. Már ez is óriási ajándék. Ha közvetlenül ránézel, észreveszi, hogy nézed és elillan.

A Boldogság valójában nem is létezik, csak pillanatok vannak, melyekben átélheted. A Boldogság egy nagyon erős, egzotikus fűszer. Ha tényleg az ízét akarod érezni, elég, ha cseppekben adagolod. Vannak ennél viselhetőbb állapotok is, mint a megelégedettség, a derű, az ihletettség és a másokkal való összhang.

Azt viszont fontos megérteni, hogy ezek, a viselhetőbb állapotok akkor kezdenek igazán az életed részévé válni, ha már szembenéztél a legnagyobb félelmeiddel, és magadhoz ölelted a fájdalmat. Ez kell ahhoz, hogy végleg befejezd az önszívatást.

Már hosszú évek óta dolgozol magadon, de a látható világban alig tapasztalsz változást? Ugyanaz a lehúzó környezet vesz körül, nem becsülnek a munkatársaid, primitív, rosszindulatú embereknek vagy kiszolgáltatva, mások hoznak döntéseket (nélküled) a Te sorsodról?

Lehet, hogy ez a helyzet, mégis hiba lenne, ha feladnád. A jéghegy lefelé szélesedik. Itt nagyobb elszántság és energia kell a magadon való munkához, mint amit megszoktál. Itt kell megállni egy kicsit, és összeszedned magad, mert most nagy lépésre készülsz.

Azt vettem észre, hogy, a belső munkában, ha az elérendő célt helyezed előtérbe, hamar kifáradsz, és nem tudod végigcsinálni. Ha viszont elengeded a célhoz való görcsös ragaszkodást, megkönnyebbülsz és elönt valami mélyebb nyugalomból fakadó erő. Már nem egy véges időn belül gondolkodsz, hanem a végtelenben tevékenykedsz.

A világ minden ideje a Tiéd. Itt már nem egy időben korlátozott lényként tekintesz magadra. Elfogadod, hogy a gyümölcs, amiért dolgozol, lehet, hogy csak egy következő életben fog igazán beérni. Ez a fajta elengedés paradox módon felgyorsítja a fejlődést, így lehet, hogy sokkal nagyobb dolgokat tudsz majd meglépni, mint amelyekre egyébként képes volnál. Ha a semmibe készülsz kilépni, egy ismeretlen, komfort zónádon túli világba, jobb, ha nyugodt szívvel, mintha szorongással telve teszed. Ha engeded, még kellemes izgalmat is érezhetsz.

Végre elengeded a görcsöt. Kilőtted a nyílvesszőt és már nem nyúlsz utána, hogy módosítsd az útját, mert már bízol benne, hogy célba talál. Nem vagyunk mindenhatók. Vannak nálunk nagyobb dolgok is a világon. Az igazi nagyságunk éppen abból fakad, ha ezt felismerjük. Többé nem avatkozol Isten dolgába.

Amit kapunk, az jogos és értünk van. Ha ebben bízol, nyugodt pillanatokat és elégedettséget kapsz érte cserébe. Ebben a szellemben nyer értelmet a „Kérjetek és megadatik nektek” mondat igazsága. 

Más kérni és más követelni.

Kérni lehet úgy is, hogy egyszerűen nem állsz a megvalósulás útjába. Ez is egyfajta kegyelem. Addig működik, amíg nem te akarod működtetni, hanem csak engeded, hogy működjön. Ehhez pedig valódi Lét-Bizalom kell. Ez az egyik legnagyobb ajándéka a terápiának.

Ha elkezdted, csináld végig, és meglesz a gyümölcse.