Félelem

Csak úgy, a poén kedvéért kiírtam egy posztot: „Most akkor a migránsoktól féljek vagy a pokémonoktól? ;)” Meglepően sok komment érkezett rá, sokan nem is poén részére, hanem inkább magára a félelemre reagáltak. Úgy tűnik, annyira benne van a téma a levegőben, hogy szinte azonnal harapunk rá.

Te mitől félsz?

Az egzisztenciális paráktól, a különböző fóbiákon keresztül az egészen zsigeri rettegésig mindent megélhetsz. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell többet horror filmet nézni, ha egy kis borzongásra vágysz. A félelem szembejön Veled úton, útfélen.

A nyári hónapokban, a táboroknak hála, többször is sikerült kiszakadnom a külvilág sodrából. Kisebb közösségek, örömmel, fájdalommal és katarzissal teli, belső történései kötötték le a figyelmemet, mialatt odakint zajlott a mészárlás. Amíg távol voltam a médiától, egy egész ’kis’ háborúról sikerült lemaradnom, bár állítólag a java még csak most jön.

Idehaza olyan, mintha mindezt megúsznánk egy könnyed, kis kampány-csihi-puhival, ebben meg ugye, nem muszáj részt venni. Ha kéket látok, már fordítom is el a tekintetemet…

Ez az ország, ahonnét nem rég a többség még menekülni akart, most Európa egyik legbiztonságosabb helyévé léphet elő. Megbüntetett a parkoló őr, feljelentett a szomszéd, főnököd és munkatársaid szívják a véred? Mindez eltörpül ahhoz képest, mintha egy pszichopata tömeggyilkos karóra tűzné a fejedet, csak azért, mert épp rosszkor voltál rossz helyen.

A végén még megbecsüljük és értékelni kezdjük a mi kis, ici-pici, búval cseszett magyar valóságunkat.

Mire jó a félelem? Honnét ered és mi a célja? Milyen mélyre kell alászállni, ha meg akarjuk érinteni a gyökerét?

Mostanában üldöznek az utópisztikus filmek. A forgatókönyvek megdöbbentően hasonlóak. Megvalósul a tökéletes béke és jólét társadalma. Minden digitalizált, szinte alig van ember, aki kétkezi munkát végez. Senki sem gondol és érez mást, mint, amit a béke és jólét fenntartása érdekében szabad. Mindenkinek megvan a maga helye, senki sem akarja a másikét, teljes a biztonság.

Cserébe az emberek beáldozzák a saját lényüket. Egységes dobozok vannak, ezekbe kell beleférnie egy személyiségnek, és ami kilóg, azt a társadalom könyörtelenül lemetéli. Ehhez a fajta békéhez teljesen droiddá kell, válni.

Az egészséges lélek persze lázad ez ellen és előbb utóbb megtalálja a sérthetetlennek hitt pajzson a rést.

Amikor egy társadalmat a büntetés, ellenőrzés és megfélemlítés hármasa tart össze, két kérdés merül fel bennem.

1.     Ha mindez nem lenne, mi történne a társadalommal?

2.     Mi húzódhat meg a fenti hármas mögött?

Azt gondolom, hogy, aki meg akar félemlíteni, az maga is fél, és a saját félelmét tolja rá másokra, mert együtt félni mégis csak könnyebb, mint egyedül, elszigetelten és magányosan. Emellett, ha tőled is félnek, az ideiglenesen a hatalom és erő érzését kelti benned, mely egy ideig be tudja tölteni a belül tátongó űrt, és el tudja nyomni az ebből fakadó rettegést.

Az örökös ellenőrzés és büntetés mögött pedig végtelen bizonytalanság és bizalmatlanság rejlik. Hisz lehetne az embereket jutalmazással is motiválni, de akkor egy idő után túlnőnének a rendszer számára biztonságos, jól áttekinthető kereteken.

Bár sosem dolgoztam multinál, azt biztosan tudom, hogy, ha túl jól teljesítesz, az ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb hiba, mintha tökéletlenül végzed a munkádat. Ha a vezetőid féltékenyek lesznek Rád, esetleg félteni kezdik Tőled a pozíciójukat, könnyen bajba kerülhetsz...

A dobozon belül van a hamis biztonság, amit a félelem, bizalmatlanság és bizonytalanság hármasa tart össze. Ami ezen túl van, az meg az Élet. Egy halott rendszer ellen az a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetsz, hogy életet viszel bele.

Hogy ilyenkor mi lesz, azt többnyire még csak fejben merjük kipróbálni. Ezekből a kísérletekből lesznek aztán a fent említett, jó, kis utópisztikus filmek.

Ilyen témában legutóbb ’A Beavatott’ című nagy sikerű alkotást sikerült megnéznem. A béke és nyugalom (stabilitás) fenntartása érdekében az embereket a személyiségük alapműködése szerint különböző csoportokra osztják, ahol mindenki az ezeknek megfelelő tevékenységeket végzi.

A hiba ott van, hogy születnek olyan egyének is, akik mindegyik kategória jellegzetességeit hozzák, emiatt egyikbe sem passzolnak igazán, azaz veszélyes, társadalomidegen elemmé válnak. 

Valójában ők hordozzák az életet, egy egészséges közösségben ők lennének a vezetők, a félelem-vezérelt társadalomban viszont ők lesznek az üldözött ’elfajzottak’, akik veszélyt jelentenek a társadalom rendjére.

Főszereplőnk, egy fiatal, elsőre átlagosnak tűnő lány, aki természetesen az utóbbiak közé tartozik. Kalandvágyó természete a ’Bátrak’ csoportjába vezeti őt, ahol megkapja a rendőrök, katonák és harcosok kőkemény kiképzését.

Számomra a kiképzés legérdekesebb része egyfajta mentális tréning volt, ahol a jelöltnek a saját, legbelsőbb félelmeivel kellett szembenéznie, majd a helyzetet egy túlélhető módon megoldania.

Ezt a részt lehet, hogy érdemes lenne alaposabban kibontani.

Jöhetnek olyan, egészen zsigeri félelmek, mint lezuhanni egy felhőkarcoló tetejéről, beszorulni egy barlangba, élve eltemetődni. Megélheted, milyen az, ha bogarak, férgek, darazsak lepik el a testedet. Létezik tériszony, klausztrofóbia, pók, rovar madár és mindenféle egyéb fóbia. Rettegéssel tölthet el a kiszolgáltatottság és a közelgő, elviselhetetlen fájdalom egy középkori szintű kivégzés esetében, legyen szó kerékbe törésről, karóba húzásról vagy keresztre feszítésről. Retteghetsz attól, hogy egy ragadozó állat széttépi a testedet.

Ezek egészen zsigeri szintű félelmek. Modern társadalmunkban azonban az ezekkel való találkozás esélyét akár egészen minimálisra csökkentheted. Ami sokkal inkább előtérben van az, az egzisztenciális félelmek széles skálája.  

Gyerekkorom belvárosi utcája már akkor is tele volt hajléktalanokkal. Tudtam, hol van a nekik fenntartott kocsma, tudtam, hol van a központjuk, ahol az általuk vezetett újság szerkesztősége székelt, láttam őket a kapuajakban, boldog öntudatlanságban heverni. Mivel anyám nagyon sokszor panaszkodott rá, hogy kevés a pénz és gyakran kellett kölcsön kérnünk, attól kezdtem félni, hogy előbb utóbb én is az utcán végzem.

Ezzel a félelemmel azóta nagyon sokat dolgoztam és elmondhatom, hogy bár most sem tudhatom, mit hoz a sors, ettől már nem félek többé.

Ha most mélyen magamba tekintek, olyan félelmeket látok, mint elveszíteni számomra fontos embereket, az önállóságot, a mozgás és a gondolkodás képességét. Ha alkalmatlanná válnék az általam végzett feladatokra, ha elveszíteném a mozgás, a gondolkodás és a kreatív alkotás örömét, az borzasztó lenne, csak úgy, mint ráterhelődni másokra, és végig nézni, hogy, amit eddig sikerült elérnem, azt valaki más viszi tovább. Megszégyenülés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság és pozíció veszítés.

Ez végső soron a teljes megsemmisüléstől való félelem. Ismerős?

Azzal a félelemmel kell, szembenézzek, hogy mi van, ha gyávaságból kifolyólag nem élek azokkal a fantasztikus lehetőségekkel, melyek az életem során szembe jönnek velem.

Ha belegondolok, az igazán nagy hibákat, amiket tényleg megbántam, mind félelemtől vezérelve követtem el. Ebből pedig az következik, hogy legjobban magától, a félelemtől félek. A tanulság ebből mindössze az, hogy a félelmen felül kell, kerekedj, különben bezár, megkötöz, megbénít, és végül oda vet az elmúlás és a halál hiénáinak.

A legjobb formádat adhatnád, teljes intenzitással tehetnéd azt, amiért ide születtél, de nem ez történik, mert félsz, mert elóvatoskodod az életedet!

A spártai katonáknak voltak olyan fizikai és mentális gyakorlataik, melyek a félelem legyőzését szolgálták. Az első két világháborúban vodkát, pálinkát adtak a lövészárkokból kitörni készülő katonáknak.

Hogy honnét is ered a félelem, arra a történelem is megadja a maga válaszát. Az emberiség, egy nemzet, egy család, egy személy tudattalanjába beleég minden véres, szégyenteljes, kiszolgáltatottsággal terhes esemény. A lelked mélyén Te is tudod, hogy minden, ami egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. A lelked mélyén Te is tudod, hogy bármikor bárkit elveszíthetsz.

Semmi garancia nincs rá, hogy a számodra kellemes állapotokat fenn tudod tartani és, hogy a fájdalmas történéseket el tudod kerülni. Amikor olyasmi történik, ami kicsit is ezekre emlékeztet, megjelenik Benned a félelem, rosszabb esetben kitör a pánik.

Ezért menekülünk vallásokba, hiedelmekbe, babonákba, sematikus gondolati mintákba.

Az előbbi filmben, a ’Bátrakkal’ ellentétben, akik a félelmeiket racionális megoldásokkal győzték le, hősnőnk, aki az ’Elfajzottak’ közé tartozott, egy belső hang segítségével megértette, hogy a félelme nem valóság, így a félelem-szimulációs program egyfajta tudatos álommá vált számára, melyből könnyedén és frappánsan fel tudott ébredni.

Bár ezt a képességét idővel el kellett rejtenie, az általa gyakorolt tudat-váltás számunkra is nagy tanítást hordoz.

A félelem egy bénító érzés, de a valóság alapja sokszor megkérdőjelezhető, és soha nem vezet valódi megoldásokhoz. Amikor feltűnik, Neked is meg kell, találnod azt az erőt, mellyel úrrá lehetsz rajta.

Mi van, ha nem sikerül, mi van, ha beégek, ha nem élem túl, ha megsérülök? Ezek a kérdések a figyelmed jelentős részét lekötik, így a siker, mely a célra való maximális koncentráción is múlik, egyre nehezebben lesz elérhető.

Az életidegen rendszer, a biztonságot jelentő doboz Benned is ott van. A félelem szüli a kontrollt, mely benne tart abban a filmben, melyben visszanézheted életed összes eddigi megbánt pillanatát.

Valamit nem tettél meg, valamit nem mondtál ki vagy épp félelemtől vezérelve cselekedtél. Lényeg, hogy helyrehozhatatlan hiba, megbánt pillanat lett belőle. Ha újra élhetnéd, most másként cselekednél.

Félelemtől vezérelve a biztonságosat, a jól megszokottat, a könnyebb utat választottad. A bátorság ott kezdődik, mikor kockázatot vállalsz, mikor nyitott vagy az újra, mikor érzékennyé válsz a saját intuíciódra, mert felébredt benned a bizalom. A Bizalom a Valami Nagyobb felé.

Amikor megérted, hogy az életednek nem csak oka, de célja is van, az irányítást szép lassan elengeded és – ahogy egy kedves barátom mondta – megadod magadat az Életnek. Vezessen bárhová is az utad, nem félsz, mert végtelen Lét-Bizalom szegődött melléd útitársul.

Aki soha nem fél, nem ismerheti meg azt a bátorságot és azt a bizalmat, mely a félelmek meghaladásából születik.

Mind a bátorságnak, mind a bizalomnak a Szív Középpontod a székhelye. Ha félelmek törnek Rád, legyenek azok egzisztenciális vagy zsigeri félelmek, itt találsz menedéket.

Érdekes megfigyelés, hogy miközben minden félelem a Halál Félelemhez vezethető vissza, az egyik legmegnyugtatóbb könyv számomra a Köztes Lét Könyve, amit a Tibeti Halottas Könyvként ismerünk. Amikor ezt olvasom, a Halál tényleg sokkal inkább tűnik életünk nagy lehetőségének, mintsem borzalmas végnek.

Létezik egy egyszerű gyakorlat, mely amellett, hogy felkészít a halál pillanatára, nagyon hatásos eszköz a félelmek meghaladásához is.

Képzelj el egy ragyogó, sugárzó, Nap-szerű gömböt a szív középpontodban, ahogy meleg fényével feltölti egész lényedet. Izzik, akár a lenyugvó vagy felkelő Nap és három minősége van: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

Egyszer, még gyerekkoromban elég kemény leckét kaptam.

Akkoriban viszonylag sűrűn jártam templomba. Jól volt ott, különösen, mikor egyedül voltam vagy csak néhány kósza, imádkozó lélek lézengett itt, ott. Fürödtem abban a biztonságot sugárzó erőben, melyet egyfajta, isteni jelenlétnek szoktunk megélni. Akkoriban úgy gondoltam, természetes, hogy az Isten Házában ilyesmit érzünk.

Kíváncsi voltam azonban a másik oldalra is. Vajon milyen lehet az Őrdög? Meghívtam magamhoz, egy, úgymond, baráti beszélgetésre. Eltelt pár nap, el is feledkeztem az egészről, aztán egy éjjel hirtelen valami egészen másmilyen jelenlétet kezdtem érzékelni. Már nem tudom, álmodtam-e vagy ébren voltam, de azt tudom, hogy nem tudtam mozdulni. Olyan tömény gonoszság vett körül, amilyet korábban elképzelni sem tudtam. Inkább érzés volt, mint hang és csak ennyit mondott: „Itt vagyok.” 

Ami ezután jött, az az a szintű rettegés volt, melyhez foghatót nem ismerek.

Vérfagyasztó nevetés jött, olyan, amilyet sem hallani, sem érezni nem akarsz. Nagyon, nagyon pici voltam, ami körül vett, az meg felfoghatatlanul nagy, sűrű és áthatolhatatlan. Azóta sem imádkoztam úgy, mint akkor. Mélyen befelé fordultam és ösztönösen a szív középpontomban keretem menedéket.

Lassan egy egészen apró fény jelent meg, olyan, mint egy mécses pici lángja. Csak erre koncentráltam, ebbe kapaszkodtam, ebbe vetettem minden bizalmamat. Ezután valahonnan egy keskeny fénysugár érkezett, mely végül elért a szívemig. Már nem tudom, hogy, de belekapaszkodtam, mintha az Isten Lábát fogtam volna meg, az meg mintha kihúzott volna a sűrű, fekete masszából.

A feketeség és a gonosz jelenlét oszlani kezdett és tudtam, hogy hatalmas mázlim van.

Ez a történet eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus megtérés történet, azzal a különbséggel, hogy ennek hatására mégsem lettem hívő keresztény. Nem utasítok el más vallásokat és nem kerülök minden olyan helyzetet, ahol a saját, sötétebbik oldalammal találkozhatok.

Persze nem is keresem az ilyen helyzeteket, ha egy társaságban asztalt akarnak táncoltatni, valószínűleg lelépek, mielőtt belekezdenének.

A fenti, gyerekkori élményemet azonban cseppet sem bánom. Azt gondolom, hogy vannak félelmetes helyzetek, melyekben saját magadtól is könnyen frászt kaphatsz, az ijedség viszont néha jót tesz, mert felráz abból a tetszhalott működésből, melybe a megszokások révén kerülsz.

Ha nem ismered meg a saját sötétebbik oldaladat, ha nem szembesülsz mindavval, amit utálsz magadban, ha nem találkozol a saját démonaiddal, ijesztően felkészületlen leszel majd a valódi veszélyhelyzetekben.

Lehet az állásod, a pozíciód vagy a testi épséged a tét, lehet, hogy a saját vagy mások életéért aggódsz, de mind között a legfélelmetesebb, mikor a lelked kerül veszélybe. A fényért néha nagyon mélyre kell menni, és ott nem árt, ha van Nálad egy kis hamuba sült pogácsa…

Erről szólnak az Alsó Világba való alászállós meséink is. Ahhoz, hogy ne ijedj halálra, Fehér Ló Fiává vagy Lányává kell, válnod. A legnagyobb sötétségbe csak a legtisztább éneddel tudsz sértetlenül leereszkedni és onnan visszatérni.

Kívánok Neked is soha el nem fogyó hamuba sült pogácsákat, mikor nehéz útra kell, indulj. Legyen a szívedben izzó Napkorong, a zsebedben pedig csillagok: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

           

A jó párkapcsolat titka/ritka

Imádom ezt a témát! Mielőtt azonban fejest ugranánk a jó párkapcsolat kifejtésébe, nézzünk rá a nemrég nagy port kavaró, Ákos interjú egyik sarkalatos pontjára. (Érdemes az egészet végig nézni, de ha csak a 'botrányos' kijelentés érdekel, azt 9.20 környékén találod.)

(Ákosra alaposan rávetette magát a média, pedig az interjú egyáltalán nem arról szólt, mint az a kb. fél perces bejátszás, amit kiragadtak belőle. Ez egy vélemény, amivel lehet egyet érteni és egyet nem érteni. Én most a felvetésnek nem annyira az elvi, mint inkább a praktikus részét szeretném nagy vonalakban megvizsgálni.) 

Az, hogy a nő térjen vissza a ’Hagyományos’ női szerepekhez, nem új felvetés. Időről, időre felmerül az ötlet, mert napjaink rohanó világában, az 'Anya', mint női archetípus, méltatlanul mellőzött szerepbe került és ezért érthető, ha sokaknak hiány érzete támad. A baj nem ezzel van, hisz a szülés még a legfelvilágosultabb és legliberálisabb helyeken is a nők privilégiuma.

Szüléshez való joga persze lehet a férfiaknak is… ;)

Nem könnyű ítélet mentesnek maradni, mikor híres, népszerű és befolyásos emberek szájából felkavaró dolgok hangzanak el. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, vannak hagyományosan férfi és hagyományosan női szerepek, melyek mellett vannak olyan szerepek, is melyek mindkét nemhez tartozhatnak.

Az, hogy egy nő kizárólagos dolga a szülés, épp olyan szűk látókörű feltételezés, mint az, hogy egy elfoglalt, magas pozícióban lévő nő gyerekeit elég, ha a férje vagy a bébiszitter neveli.

Az ilyen kijelentések összemossák az ideálist a reálissal.

Támadhatod például a 2 keresős családmodellt, de jelen pillanatban egy átlag fizetésből élő férfi még mindig nem keres annyit, amiből a feleségét és a gyerekeit el tudná tartani. Ha a nők hirtelen abbahagynának minden munkát a házimunkán kívül, azt hiszem, nagy bajban lennénk.

Ezen kívül, tetszik vagy nem, de a meddőség, mint jelenség férfiak és nők körében egyaránt jelen van. Bármennyire is ez az elvárás, és, bár a meddőség ma már részben orvosolható, nem minden férfinak és nőnek lehet gyereke. Sokaknak párkapcsolat sem jut, nem hogy gyerek vagy család. Ha egy ember értékének ez a legfőbb meghatározója, nagyon sok emberre rányomhatjuk az értéktelenség bélyegét, pedig simán lehet hogy egyébként rendkívül értékes munkát végeznek.

Az általános tendencia azt mutatja, hogy a legszegényebb családokba születik a legtöbb gyerek világszerte, míg nagyon sok, jó körülmények között élő párhoz nem tud gyerek születni. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, de sejtek benne valami sors-szerűséget.

Szeretnék már a boldog, ideális párkapcsolatnál tartani, de a realitás még mindig nagyon követeli magának a figyelmet.

Vegyünk előbb inkább simán, egy átlag párkapcsolatot. Ott kezdődik, hogy egy nő és egy férfi teljesen más csomaggal érkezik a világra. Legtöbben nagyon szeretnénk, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi legyen, ezt a törekvést azonban rögtön az elején megtorpedózza a (bús-magyar) valóság.

Egy nő nagyon sokszor azzal indít, hogy ellentétes elvárások kereszttüzébe kerül. Miközben az ösztönei keresik az archetipikus női szerepeket, hogy biztosítsa gyermekei számára a biztonságos családi fészket és férjének a békés hátországot, édesanyjától és a női ágú felmenőktől megkapja a programot, hogy „a férfi mind szemét, alkalmatlan alak”, aki vagy lelép, mielőtt a porontyok világra jönnének, vagy bántalmazó, alkoholista despotaként biztosítja a kellő mennyiségű lelki sérülést az egész család számára… Ebben az alap felállásban az archetipikus 'Férfi' csupán mítosz.

Szóval a nő csak magára számíthat. Mivel a társadalom még mindig nem biztosít egyenlő esélyeket férfiaknak és nőknek, azt is megtanulja, hogy ugyanazért a sikerért, amit egy férfi elérhet a munkájában, neki legalább kétszer annyira meg kell dolgoznia és sokkal nagyobb ellenálláson kell magát átverekednie.

Végül létrejön egy olyan, sokak által ismert konstrukció, hogy a nő, miközben önállóan felépíti magának a biztos anyagi hátteret, mikor bekapcsol a baba program, kerít magának egy alkalmas ’donort’, akit, ha a gyerek összejön, gyorsan ki is rúg, mielőtt még ő kerülne lapátra.

Így aztán gyerek is kipipálva és az elhagyás kontra bántalmazás-lelki terror is megúszva...

Vessünk most egy pillantást ehhez képest egy klasszikus férfi, induló csomagra. Legkényesebb pont az apa-minta. Vagy egyáltalán nincs, vagy ő is megkapta a főnyeremény terroristát, aki gondoskodik róla, hogy garantáltan lelki-sérültként induljon az élet vértől ázott harcmezeire. (Természetesen vannak kivételek, viszont sajnos nagyon gyakori az itt leírt példa is.) A nem-létező vagy épp degenerált apaképhez kapcsolódik egy anya is, aki minden csalódottságáért a fián fog bosszút állni („Épp olyan szar, szemét alak vagy, mint az a mocskos apád!”).

Dupla pofon, a fal adja a másikat. Megkaptad a programot, hogy „sosem lesz ember belőled”, míg a kőkeményre edzett nők meg sorban húznak el melletted…

Ilyen körülmények között rendkívül nehéz férfivé válni, már pedig, ha nem tudod ennek legalább a látszatát kelteni ideig-óráig, nem sok esélyed lesz vonzalmat kelteni a gyengébbik nem képviselőiben.

Sokan itt el is véreznek, és pár éven belül egy olyan érzelmi süllyesztőben találják magukat, ahonnan már szinte egyáltalán nincs kiút. Emberünk azonban nem adja fel.

Tele görccsel, frusztrációval és kudarccal megpróbál valamire jutni az életben. Kapni egy akármilyen állást, elszakadni a vámpír anyjától és lehetőleg megértő, támogató társra találni egy számára vonzó nőben.

Témánál is vagyunk, hisz a zsák a foltját keresi, és rendszerint meg is találja…

Az alacsony önbecsülésű, gyenge és fantáziátlan hím találkozik az erős, karrierista, önmegvalósító nővel. Jogos a kérdés, mi hozza őket össze, hisz egy fent leírt személyiség nem sok vonzalmat vált ki egy olyan nőben, aki még a jég hátán is megél. Ne lássuk azonban ennyire sötéten a helyzetet, legyen a srác tehetséges informatikus, aki némi protekció segítségével bekerül egy multiba, így, biztos állással a háta mögött szépít valamit a nem túl rózsás alaphelyzetén. Alapvetően jó lelkű figuráról van szó, aki vágyik a kölcsönös szeretetre, és, ha végre párra talál, tőle telhetően mindent megtesz, hogy meg is tudja őt tartani. 

Most már aztán szabad a tánc. A nő már tapasztalt, volt dolga nárcisztikus vezetőkkel, egoista, piperkőc alakokkal, akik ideig, óráig le tudták nyűgözni, de végül, alapvetően 'hisztis' természetük győzött, így a nő inkább úgy döntött, kiszáll a buliból, amíg nem késő. Bár emberünk sem épp egy randi guru, mivel a nő sem a herceget várja már, valahogy sikerül összekeveredniük, mondjuk egy céges partin.

Ne felejtsük el, milyen sokféle program fejti ki hatását, mikor párt választunk magunknak. A srác a vámpír anyját fogja keresni (hisz nincs más mintája), a nő pedig a bántalmazóját, hisz egy bántalmazó családban a bántás egyenlő a szeretettel. Kapcsolatuk már az elején sem volt épp ideális, ez azonban koránt sem jelenti, hogy ne lehetne rosszabb…

A srác egy percig sem tud igazán férfi lenni, miközben a lányban ’az erős férfit kereső’ ösztön lép működésbe. Hamar észreveszi, hogy párja képtelen hozni az elvárt szintet, de ezt az észrevételt elnyomja magában és megpróbál erőnek erejével férfit faragni az erélytelen cyber-bajnokból. Ez a törekvés azonban végképp nem a nő feladata, így kettőjük kapcsolata rohamos tempóban megindul a lejtőn.

Emberünk nem bírja a nyomást és a kettőjük közötti, megalázó különbséget. Szégyenében inni kezd, és kihasználja az egyetlen megmaradt fölényét, a testi erejét. Így valósul meg zseniálisan a kettőjük közös, családi mintája...

A lányból bántalmazott lesz, bár apja munkássága révén mindig is az volt, míg a srác megvalósítja a bántalmazó, alkoholista archetípust, pedig kezdetben talán pont egy mélyen izzó szerelem hidalta át a kettőjük között feszülő távolságot.

Elég kényelmetlen, hogy a ’jó párkapcsolat titkáról’ akartál olvasni, és most ehhez képest a realitást kaptad az arcodba... Jól lépre mentél, elismerem, szemét húzás volt részemről.

De egyet se aggódj, nem hagylak így lesavazva. A valóság sokszor abból lesz, amit egyszer bátor emberek meg mertek álmodni, a realitás pedig az irrealitásból születik. Ha tényleg ennyire reménytelen lenne jó párkapcsolatot kialakítani, miért tolna az élet mindig ebbe az irányba?

Mindkét félnél eljöhet a pont, mikor – egy tiszta pillanatban – felismeri, hogy minden eddigi kapcsolata ugyanazt a forgatókönyvet követve ment tönkre.

Ha Benned is megtörténik ez a felismerés, három választásod van:

1.      Elaltatod magadban az érzést és halmozhatod továbbra is a boldogtalan párkapcsolatokat.

2.      Soha többé nem hozol létre párkapcsolatot.

3.      El kezded mélyebben megismerni a hibás mintázat gyökereit és elindulsz a feloldás felé vezető úton.

Az első két verzióról szerencsére nincs kedvem írni.

Lássuk hát, a harmadik verziót! Ez a történet azzal indul, hogy szembesülsz a saját felelősségeddel. Ez könnyen lehet, hogy hideg zuhanyként ér, ami rendkívül kellemetlen, viszont áldásos hatása, hogy garantáltan felébredsz tőle... Felismered, hogy a hiba a Te készülékedben van. Nem a másikat kell megszerelned, hanem saját magadat. 

Ekkor indul el az a folyamat, mikor elkezded magadat és a benned dúló erőket feltérképezni. Ez az út sokszor sorsszerűen alakul, találkozol olyan emberekkel, akikkel valamiért dolgod van. Jönnek a hamis guruk és sarlatánok, ezoterikus, magasan képzett okj-s mágus-boszorkányok, akik csak a pénzedet akarják és megpróbálnak mindenféle módon kihasználni.

Ők, az önmagad felé vezető úton edző partnerek, olyanok, akár a mesebeli boszorkányok, óriások és sárkányok, akikkel meg kell, küzdj, hogy felszínre hozd a saját belső erődet. (A népmesék nem csak gyerekeknek szólnak. Valójában gyógyító erejű történetek, melyekben tudat alatt kódolható, ősi tudás és a beragadt élethelyzetekre való megoldás található.) Később ugyanolyan hálás leszel nekik, mint az összes elrontott párkapcsolatodnak.

Szellemi érettségedet jelzi, hogy ezek az alakok mennyi ideig és milyen intenzíven vesznek részt az életedben. Egy adott ponton azonban betelik a pohár és megérted, hogy ők még mindig ugyanannak a mintának a részei, melyet addig a párkapcsolataidban működtettél.

Az igazi szintlépés akkor történik meg, mikor a benned feszülő erő, hit és bátorság eléri azt a kritikus tömeget, amellyel a hátad mögött már rá tudsz nézni arra a mérhetetlen fájdalomra, mely az önsors-rontó mintázatok mögött rejlik.

Sokszor ezen a ponton jelennek meg életedben azok a segítők, akik már ténylegesen és közvetlenül is a fejlődésedet szolgálják.

Az a fájdalom, amellyel itt kezdesz el szembe nézni, nem csak a Te fájdalmad. Ezt a fájdalmat hordozták magukban az őseid is hosszú életeken keresztül. Ezt a fájdalmat kaptad tőlük örökül és most van itt az alkalom, hogy magadhoz öleld és a benned felébredt belső forróság segítségével felolvaszd a körülötte lévő jeges burkot.

Ha ezt megteszed, Te már nem ezt az örökséget fogod továbbadni a gyerekeidnek. Tőled már egy sokkal egészségesebb, élhetőbb, szeretet teljesebb, tudatosabb örökséget kaphatnak, amiért érdemes a végsőkig elmenni.

Lépésről, lépésre, rétegről, rétegre haladsz egyre mélyebbre. A fájdalom, kezdetben, mint egy alaktalan tömeg jelenik meg és kúszik fel a tudattalanodból. Ahogy ránézel és engeded, hogy fájjon, kezdi megmutatni magát előtted. Az őseid fájdalma számtalanféle formát ölthet.

A folyamat szépsége, hogy, amint egyre finomabban lépkedve haladsz ebben az örökségül kapott, elhanyagolt, belső, családi kertben, a fájdalom lassan kezdi visszanyerni a feléd való bizalmát. Már nem kell attól tartania, hogy tövestül ki akarod tépni, mert megérted, hogy ő is hozzád tartozik. Már tudsz vele egy Térben időzni, és engeded neki, hogy szép lassan átalakuljon.

Mert a fájdalom nem akar fájdalom maradni. Olyan, mint egy elátkozott királylány vagy herceg, aki alig várja, hogy visszakaphassa eredeti, gyönyörűséges alakját, de lehet akár egy öreg, csontos gebe is, aki, ha parazsat eszik, erőtől duzzadó, táltos paripává válik.   

   

Ebben a folyamatban nincs helye türelmetlenségnek és agressziónak. Most nem a párkapcsolat a fontos, hanem Te magad. Tudod, vagy legalább is bízol benne, hogy, amikor készen állsz rá, a társ is megjelenik majd az életedben.

Ehhez azonban az kell, hogy felold a régi önsors-rontó mintákat és helyettük visszakapd azokat az elvesztett részeidet, melyek ahhoz kellenek, hogy végre teljesen önmagad légy, hogy végre a saját életedet élhesd.

Egy éretlen párkapcsolatban azt keresed a másikban, ami belőled hiányzik. Amíg Te magad csak egy fél ember vagy, csak egy másik fél embert fogsz bevonzani, azokkal a belső rendezetlenségekkel, melyek a tiéidre rímelnek. Ezzel az alap felállással esélytelen igazán boldog, érett párkapcsolatot kialakítani.

Kezdetben talán azért kezdtél el dolgozni magadon, mert egyedül nem bírtad, mert akartál valakit, akire támaszkodhatsz. A belső munka eredményeképpen eléred azt az állapotot, amikor már nem kínoz a magány. Egyedül vagy, de jó társaságban, hisz most ismerkedsz frissen visszaszerzett lélek-részeiddel.

Elkezded érezni és elismerni a saját belső értékeidet. Ennek következtében a környezeted is ennek megfelelően alakul. Olyan emberek jelennek meg az életed különböző területein, akik ugyanúgy látják és értékelik a Te értékeidet, mint a sajátjaikat. Így teremted meg szépen lassan az egyenrangú társulások alapját.

Vannak vágyaid, törekvéseid, de karrier helyett itt már a hivatásodon dolgozol. Társaság helyett társaid lesznek, akikkel közös ügyért tudtok dolgozni. A párkapcsolat pedig két egész-séges ember társulása lesz. Itt is előfordulnak feszültségek, konfliktusok, de már nincsenek játszmák, már nem egymás lenyomása árán akartok magasabbra emelkedni.   

Nagyon fontos szintlépés, amikor kialakul egy mélyebb fajta bizalom, nem csak a párod felé, hanem a kettőtök közti kapcsolat felé is. Hogy ez mikor történik meg, azt utólag nem is biztos, hogy vissza tudjátok követni. Egyszer csak ott van és érzitek, hogy áldás van rajtatok.

A kívülről jövő elvárások erejüket veszítik. Az értékedet már nem az határozza meg, hogy mennyit keresel, vagy, hogy tudtál-e elég gyereket szülni.

Itt már nem az a kérdés, hogy mit vársz az Élettől, hanem az, hogy az Élet mit vár Tőled, illetve Tőletek. Valamiért együtt vagytok, dolgotok, feladatotok van együtt. Az ambíció törekvéssé, a vágy kívánsággá, az egymáshoz való ragaszkodás pedig kötődéssé finomul.

Mennyire jó lehet ilyen légkörbe megszületni!

Mi, hát a jó párkapcsolat titka?

Sokan és sokfélék vagyunk. Én csak leírtam a tapasztalataimat, de ettől még biztosan létezik számtalan különböző megélés is.

Amit eddigi párkapcsolataimból és mások példájából sikerült megtanulnom, az, az, hogy a jó párkapcsolatért nem tehetsz semmit. Minden, amit teszel érte, azt valójában önmagadért teszed és végső soron egy szabadabb és gazdagabb Univerzumért, amihez Te is hozzá teszed a részedet.

A jó párkapcsolat a magadon való, intenzív és kitartó munka áldásos mellékhatásaként jelenik meg az életedben. 

Az első lépés, hogy elengedd a görcsös akarást és alaposan átállítsd magadban a fókuszt. Szép lassan pályára állsz. Megtanulsz bánni a fájdalommal, engeded, hogy a feltörő, eleven érzések átmossanak, akár egy újszülött lelket a zokogás. Azt a helyet, ahol a legértékesebb vagy, nem Te találod meg, hanem a hely talál meg Téged. 

Ezen az önmagad felé vezető úton neveled fel magadban azt az embert, aki végül el tudja foglalni az őt megillető helyet egy boldog, egészséges párkapcsolatban.