Háború és Béke

Azt hiszem, nincs ember az országban, akiben az utóbbi idők eseményei ne keltenének kisebb, nagyobb feszültséget.

Egymást érik a menekültekkel kapcsolatos posztok, és bár most már vannak józanabb megszólalások is, még mindig rengeteg a szélsőségesen manipulatív, uszító hangvételű írás mindkét oldalon.

Igen, két oldal van jelen pillanatban. Lehetsz ’menekült párti’ és ’menekült ellenes’, aminek a legfőbb oka az, hogy politikai kérdést csinálunk egy praktikus kérdésből. Mindkét oldal a menekültek igazi arcát próbálja megmutatni. Mindkét oldalon azt akarják, hogy gondold azt, amit ők gondolnak. Mikor vesszük már észre, hogy nincs olyan, hogy ’a menekültek igazi arca’? Emberek ők is, ugyanúgy, mint mi, és ennek megfelelően sokfélék. Ha a jámbor arcokat keresed, ugyanúgy megtalálhatod köztük, mint a rendbontókat.

A helyzet praktikus, megoldás keresése mellett, két költői kérdést teszek fel magamnak:

1.     Vajon, ha az én országomban törne ki háború, vagy válna teljesen élhetetlen a helyzet, maradnék vagy menekülnék?

2.     Ha úgy döntenék, elhagyom az országot, hová mennék; a legközelebbi, (relatíve) biztonságos helyre, vagy a számomra legelőnyösebb helyre?

Valószínűleg menekülnék és bizony a lehető legjobb helyet venném célba, közben azonban eszembe jut Hellingernek (a ’Családállítás’ módszertani megalkotójának) egy 2001-es írása a menekültekről, és ez elbizonytalanít. Ez egy rendkívül kemény írás, a maga súlyos igazságaival. Nagy vonalakban arról szól, hogy aki nem osztozik a hazája sorsával és elmenekül onnan egy jobb élet vagy akár a puszta túlélés reményében, az nagyon súlyos terheket ránt magára és később, visszatérve, a saját országába, akár árulóként is tekinthetnek majd rá, nem teljesen alaptalanul…

Mivel ez az írás több, mint 10 éves és a Hellingeri családállítás egy nyitott, folyamatosan fejlődő-változó rendszer, azóta akár ez a vélemény is átalakulhatott. Érdekelne is, vajon a mostani helyzetről hogyan vélekedik a szerző. A 2001-es írás tükrében azonban mindkét költői kérdést és a rájuk adott gyors válaszaimat át kell, értékeljem, mert van egy olyan kényelmetlen érzésem, hogy az írás igazsága még most is nagyon erős lábakon áll.

Hisz a háború és a borzalmak ellenére, most is vannak, akik Szíriában maradnak, mint ahogy, 56-ban sem hagyta el mindenki az országot. Nyilván sokaknak nincs is, nem is volt erre lehetőségük, de biztos vagyok benne, hogy olyanok is vannak, akik megtehetnék, hogy elmenekülnek, és mégis maradnak, vállalva ezzel a megöletés és a brutális kínzások veszélyét.

A kérdés itt már nem is annyira költői, mint inkább pszichológiai. Mi kell ahhoz, hogy valaki, a saját életösztönét legyőzve, úrrá legyen a menekülési késztetésen és helyben várja be a biztos halált? Honnét fakad ez az erő? Arról nem is beszélve, hogy sokan a családjukat is ott tartják, kitéve őket is a várható borzalmaknak. Miben bíznak? Vagy talán a teljes reménytelenség állapotában időznek? Fájdalmat, rémületet ők is kell, hogy érezzenek, nem?

Én a menekülteket teljes mértékben megértem (ami nem jelenti azt, hogy mindenkit korlátlanul át is engednék, vagy bármit is jobban tudnék csinálni, mint most a kormány vagy az önkéntesek). Azokat nem értem, akik otthon maradnak, bár érzek feléjük egy fajta, mérhetetlen tiszteletet.

Ennyit tehát az önreflexióról. Most térjünk át jelen szituáció praktikus kérdéseire és várható következményeire.

Túl azon, hogy a túlélés érdekében nem feltétlen kellene az Unióig futni, nézzünk egy picit rá arra, hogy mi elől is menekülnek ezek az emberek. Bár jelen pillanatban, ha Szíriában eltalál egy golyó, azt sem tudhatod biztosan, ki és miért lőtt le, a legnagyobb fenyegetést mégis az ’Iszlám Állam’, vagy ISIS néven futó terror szervezet jelenti.

A szervezet katonai hátteréről és létrejöttének kezdeti céljairól lehetne hosszú oldalakon át írni, mindez azonban nem célja ennek az írásnak. Ha érdekel, utána tudsz járni („a gugli a barátod”). Lényeg, hogy fel lett fegyverezve egy hadseregnyi, bosszúszomjas pszichopata, akik vélhetőleg beleőrültek az állandósult borzalmakba, és megindultak, hogy megalkossák a saját felfogásuk szerinti rendet…

Mivel a világban sok a pszichopata, így akinek minden vágya, hogy magas fizetésért és következmények nélkül kegyetlenkedhessen, megindul, hogy csatlakozzon a közel-kelet ’Pokol Angyalai’-hoz.

A menekültek menekülése tehát jogos, jöjjön most két, sokakat foglalkoztató praktikus kérdés:

1.     Van-e az Iszlám Államnak oka Európába jönni?

2.     Ha igen, meg tudja-e ezt észrevétlenül tenni, a menekültek közé vegyülve?

Sajnos mindkét kérdésre igen a válasz, sőt. Saját bevallásuk szerint, már 4000 katonájuk az Unió területén belül van, és a pokol bármikor elszabadulhat…

Az első kérdést, ha vesszük, az Iszlám Állam már nem csak az egykori Arab Kalifátust szeretné helyreállítani, de szeretné Európa jelentős részét is az uralma alá hajtani, és lehetőleg minél kielégítőbb bosszút állni, a világ jólétben és békében élő szerencsésebb felén… Ha a második kérdést vesszük, ne legyenek illúzióink. Csak az nem jött át a határainkon közülük, aki nem akart, így ez sem kérdés többé.

Mi lesz most?

Van, aki homokba dugja a fejét, van, aki háborúra készül, fegyverkezik, van, aki bízik benne, hogy a kormány úrrá lesz a helyzeten, van, aki pedig egyenesen az utolsó ítéletet várja. Azt, hogy az Iszlám Állam megkezdi-e és, ha igen, mikor és milyen formában, az Európa elleni támadást, senki nem tudhatja egész pontosan. Erre túl sok hatásunk nincs is. 

Az viszont rajtunk múlik, hogy végveszélyben is egymás torkát fogjuk-e szorongatni, vagy képesek leszünk végre félretenni az ellentéteket és össze tudunk-e fogni annak érdekében, hogy megmentsük, ami még menthető.

Ha megnézed a menekültekkel kapcsolatos, tudatosan manipulált híreket és posztokat, azt látod, hogy olyan, mintha az a szándék húzódna meg mögötte, hogy minél jobban egymás ellen hergeljen bennünket. "Érezd magad veszélyben a ránk támadó, menekült, barbár csürhe miatt!” Illetve „szégyelld magad mindenki helyett, a menekültekkel való, embertelen bánásmód miatt!” „Magyarország Európa bástyája”, versus „magyar gyerek megvágta, osztrák gyerek gyógyítja…”

Az egyik üzenettől a lakosság egyik felének, a másiktól a másik felének nyílik ki a bicska a zsebében. Hazugságok, csúsztatások, torzítások mennek minden mennyiségben, és mi, ha kell, ha nem, osztjuk őket, mintha fizetnének érte.

Nagy a feszültség. Ilyenkor nem biztos, hogy elszámolsz magadban 10-ig, vagy akár csak 3-ig, mielőtt kimondasz, vagy leírsz valamit. Ilyenkor nem cselekszel, hanem reagálsz. Felülsz a provokációnak, és magad is provokálsz. Ítéletek csattannak, akár a pofonok, barátok fordulnak egymás ellen, mindenkit lehülyézünk, fasisztázunk, idiótázunk, aki más véleményen van, mint mi.

Ezzel kapcsolatban van két felvetésem, amelyeket vagy megfogadsz, vagy nem, a Te döntésed lesz.

1.     Ha már mindenáron meg akarsz ítélni másokat, tedd azt a tetteik alapján és ne az alapján, amit mondanak, leírnak. Tudtommal civilek részéről sokkal több tettleges segítség érkezett a menekültek felé, mint amennyi, konkrét, fizikai atrocitás. Ebben az országban rengeteg együtt érző, jó ember van, sokan olyanok is segítettek, akik egyébként nem értenek egyet a menekültek befogadásával, míg a fotel trollok megmaradtak a verbális agresszió szintjén. Nincs miért szégyellnünk magunkat.

2.      Mielőtt megosztasz egy posztot, ami téged már felzaklatott és nagy indulatokat váltott ki belőled, állj meg egy kicsit, és gondold végig, tényleg meg kell-e osztanod. Ha figyelmesen megnézed, kicsit messzebbről, kívülállóként a cikket, meg fogod találni azokat a momentumokat benne, melyeknek a viszály keltés a legfőbb célja. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem az Igazságot, hanem valakinek az igazságát mutatják csak meg.

Nem rég olvastam egy könyvet, amely Dzsingisz Kán és Batu Kán és hódításairól szól. A könyv részletesen elbeszéli a mongol seregek katonai stratégiáit és a leigázott területeken való kegyetlenkedéseit. A korszak legfegyelmezettebb hadserege volt ez, ahol egyéni akcióknak, nem volt helye. Amikor viszont egy falu civil lakósságának kifosztásáról és elpusztításáról volt szó, nem volt határa annak, hogy mit lehet és mit nem. Itt aztán kiélhette minden harcos, amit korábban elfojtott magában! Ezt a sereg tisztjei szándékosan hagyták, mert tudták, a katonák is le kell, hogy vezessék valahol a feszültséget, különben felrobbannak a sok felgyülemlett tesztoszterontól

Hogy miért írtam le mindezt?

Azért mert a mongolok katonai sikereinek, főleg Európában, a fegyelmezett, parancsvégrehajtás mellett, még három fontos másik tényezője is volt. Mik ezek a tényezők:

1.     Amíg be nem következett a katasztrófa, senki nem vette igazán komolyan őket.

2.     Amikor már látszott, mit is művelnek, az embereket annyira lesokkolta a mérhetetlen kegyetlenség, hogy sokszor cselekvés-képtelenné váltak, és kapituláltak, ami után a mongolok még kegyetlenebbül mészárolták le őket, mint egyébként, mivel itt már a bátor harcosnak kijáró, minimális tiszteletet sem érdemelték ki.

3.     Ez pedig a legfontosabb: Amikor a mongolok megindultak Oroszország felé, ott a különböző területek vezető, főemberei annyira hatalom éhesek voltak, és annyira utálták egymást, hogy inkább hagyták elesni a stratégiailag fontos várakat és városokat, mintsem segítettek volna egymásnak…

Ismerős ez a felállás? Nálunk annyival durvább a helyzet, hogy itt nem csak a vezető politikusok, de még a polgári lakosság is utálja egymást, ugyanakkor nincs igazán katonaságunk sem, a legtöbb civil azt sem tudja, hogy kell egy fegyvert elsütni. Ehhez képest a hozzánk érkező menekültek és az ISIS emberei egyaránt szokva vannak a puskaropogáshoz, míg nálunk 56 óta nem gördültek el a fegyverek.

Ha szükség lenne rá, Te tudnál ölni? Meg tudnád húzni a ravaszt, bele tudnál döfni egy kést egy másik emberbe, ha az, az életre vagy a családod életére törne?

Túlságosan megszoktuk a békét Drága Barátom, pedig nem biztos, hogy jobban megérdemeljük, mint azok, akik most a háború elől futnak. A béke nem egyenlő a háború hiányával. Nálunk ugyan nincs háború, de már béke sincsen jó ideje.

A harcok bennünk dúlnak, márpedig a legkönnyebben azt lehet legyőzni, aki önmagával is harcban áll… Ez volt a mongolok legfőbb fegyvere Dzsingisz Kánék alatt, és ezt tudja az Iszlám Állam is leginkább kihasználni ellenünk.

Ha kicsit belegondolsz, nem nehéz sötéten látni az előttünk álló eseményeket. Mivel ez az a hely, ahonnét az Isis célba veszi Európát, ugyan elvileg nem mi vagyunk a legfőbb ellenségük, egy esetleges, európai ellencsapás esetén, kis hazánk pillanatokon belül az összecsapások ütközőzónájává válhat…

Magyarország történelme nem éppen egy diadalmenet. Gyakorlatilag, kisebb megszakításokkal, Mohács óta tart a mélyrepülés, és még mindig nem látjuk a végét.

Létezik egy jóslat, amely 1948 környékén keletkezett. Ha van egy kis időd, érdemes végigolvasni.

A kérdés arra vonatkozott, hogy mivel már addig is sok tragikus esemény történt és jó ideje nem látszott a fény az alagút végén, vajon milyen események bekövetkeztére érdemes még felkészülni. A jóslat meglepően pontosan meséli el a történéseket a Berlini Fal leomlásától napjainkig, sőt még azon is túl. Eddig bizony, szinte minden bejött, ami ott le volt írva.

Benne vannak a menekültekkel érkező terroristák is, akik Európa elpusztítására törnek. („Bevezetik a Hét Tevét, hogy az innen köpködhessen lángot a Bikát Nyergelő Asszonyra…”) Benne van az erre adott magyar reakció is, miszerint egymás torkának esünk, és polgárháború tör ki. ("Ketté szakad az ország, a lángot vér oltja")  

Ez után következik az Európai válasz csapás, a terror veszély elhárítása végett. ("Magyar, magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul.")

Nagy kérdés, hogy tehetünk-e valamit és, ha igen, mit, ennek megakadályozásáért. A jóslat végén is ez a kérdés hangzik el ("Így van ez megírva, nem lehetne-e másképp?") A válaszból az derül ki, hogy, ha menet közben irányt változtatunk, elkerülhetjük a katasztrófát, de, amennyiben a múltat és a jelent összekötjük egy egyenes vonallal és meghosszabbítjuk, a vonal végén ez a vég vár ránk...

Nem kell nagy koponyának lenni ahhoz, hogy lásd, a vonat, amin ülünk, szakadék felé tart. Lehet menekülni, leugrálni a vonatról, mentheti mindenki a saját életét, ahogy tudja, de együtt akár meg is állíthatjuk a vonatot, vagy legalább annak egy részét.

Ehhez azonban be kell fejeznünk az ellenségeskedést. Ez az egyetlen dolog jelen pillanatban, ami tényleg rajtunk múlik, hogy elengedjük az egymás ellen feszítő nézeteinket, ideológiáinkat és megkeressük magunkban azt a belső középpontot, ahol béke és erő van.

A jóslat legvége még tartogat némi nyalánkságot, de nem szeretném lelőni a poént. Ha érdekel, olvasd el. Tanulságos lesz.

Ha már szóba került a béke, érdemes megnézni, kik a legbékésebb emberek. Elsőre két dolog tűnik fel.

Az egyik, hogy ezek az emberek fizikálisan és/vagy lelkileg nagyon erősek. Harcművészeknél és szerzeteseknél látom ezt sokszor. Egy, egy jól sikerült edzés után, miután a bennük lakó tigris kitombolta magát, nyugodt, békés mosollyal távoznak. Tisztában vannak a saját erejükkel és képességeikkel, nincs bennük félelem, vagy kisebbrendűségi érzés. Persze biztos nem mindenkinél van ez így, de mégis érzek egy ilyenfajta tendenciát.

A másik fontos tényező, hogy jóban vannak magukkal. Nincs bennük önellentmondás. Ezt meg leginkább azokon láthatod, akik megtalálták a saját útjukat és önmagukkal teljes egyetértésben, azt az utat járják. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek soha nem veszítik el az egyensúlyukat, viszont borulás esetén is könnyen helyreállítják a saját békéjüket.

Nagyon szépen látszott ez, az 'Apocalipto' című film elején, mikor a főhős megérezte, mekkora veszélybe került a faluja és emiatt - ugyan nem szólt semmit - az apja mégis észre vette rajta a feldúltságot. Harag és félelem keveréke költözött a szívébe, az apja viszont nem akarta, hogy a fia ezeket az érzelmeket a faluba bevigye és ezzel a közös békét megmérgezze.

A félelem persze jogos volt, de, mikor a falu ténylegesen elveszett, a kivégzés előtt álló apa még átadta fiának utolsó tanítását: "Fiam! Ne félj!" Ebben a mondatban mérhetetlen erő van. Ez az ember békében, a világgal és önmagával harmóniában tudott meghalni.

Aki a saját útján jár, az könnyebben úrrá lesz a félelmen, mint az, aki állandó kételyek között él. Még háború esetén is biztos menedék, ha van benned egy belső mag, ahol a békédet őrzöd. A háború most épp belül zajlik még. Rajtad is múlik, hogy kiengeded-e, vagy inkább a saját békédet osztod meg másokkal.  

  

„Ha Magyarországra jössz…”

Jönnek a menekültek, áradnak felénk a plakátokból, a médiából, sajtóból, meg persze élőben is össze lehet velük futni szerte a városban. Lehet tőlük félni, lehet utálni őket és lehet együtt érző szeretettel is viszonyulni hozzájuk. Vagy őket utálod, vagy azokat, akik őket utálják. Egy dolgot nem lehet, semlegesnek maradni. Állást kell, foglalj valaki mellett, vagy még inkább, valaki ellen.

Jó magyar szokás szerint megint széthúzunk, jobban, mint bárki más Európában.

Egymás után jönnek különböző posztok, fejtegetések, összeesküvés elméletek, miközben sértődött hangú jogvédők acsarkodnak az érzéketlen, kerítés tákolókkal. Ha véletlenül eldurvulna a helyzet, és terrortámadások törnének ki, mi akkor is egymás torkát szorongatnánk, ahelyett, hogy ténylegesen tennénk valamit, az ügy megoldásáért.

Van egy nagyon fontos kérdés, amit fel kellene tennünk magunknak, de az a gyanúm, a legtöbb embernek ez eszébe sem jut mostanában.

A kérdés így szól: „Miért történik ez velünk és mi most a dolgunk?”

Észre kellene vennünk, hogy ami történik, az közvetlenül, vagy közvetve, de mindenkit érint ebben az országban. Megpróbálhatod homokba dugni a fejed, de ennek a történetnek most Te is a részese vagy. Nem kívülről szemléljük, nyakig benne vagyunk.

Amikor egy ilyen erős, kollektív, karmikus szituáció jön létre, azt is megkérdezheted magadtól, Neked személyesen hogyan állít tükröt az a kép, ami eléd tárul. Mik azok a belső történések, amelyek most odakint is megjelennek?

Mit sugallnak a plakátok, mit sugallnak az ellen plakátok? Félelem és harag mindenütt. Barátok fordulnak egymás ellen, mert más véleményen vannak.

Határolódj el tőlük, vagy fogadd be őket! Úgy tűnik, ez a két opció van. Tényleg nincs más? Csak a két szélsőség létezik, középút vagy bármi más alternatíva nélkül?

Jönnek családok is, de rengeteg egyedülálló, fiatal férfi is érkezik. Potenciális katonák, nem tudjuk, ki küldi őket és ki ellen. Ennek a fenyegetését/figyelemfelkeltő voltát nem észrevenni, súlyos hiba lenne. Ugyanakkor őket a tényleges menekültekkel egy kalap alá venni, elzárkózni és kerítést építeni sem igazán jó megoldás.

Ha kicsit mélyebben belegondolsz, a történet összes szereplőjét megtalálhatod magadban. Nálunk a menekültek jelentik a kérdést, de a folyamat nem velük kezdődött.

Láttál már képet Isis katonáról? Mit látsz a szemében? Az elnyomottak gyűlöletét látod benne. Azt a nyers, pusztító gyűlöletet, mely végül őt magát is elpusztítja, mert, aki gyűlöletben van, önmagát sem képes szeretni. Egyetlen cél vezérli, hogy bosszút álljon a világ szerencsésebbik felén.

Ha igazán bátor vagy, őszinte önvizsgálatot tartasz. Megtalálod-e magadban az Isis katona gyűlöletét? Hisz ez a társadalom többszörösen megérett már a pusztulásra, nem? Nézd meg, milyen emberek kezében van ma döntési jog, és mit kezdenek a rájuk bízott hatalommal! Nézd meg a reklámokból áramló agresszív agymosást, átverést, hülyének nézést és manipulációt! Nézd meg a mindent átszövő bürokráciát, nézd meg, mi mindennel bonyolítják az életedet nap, mint nap! Nézd meg, hány büntetésből élő embert kell eltartanod a saját munkabéredből levont pénzekből! Büntetés, büntetés, büntetés, ellenőrzés, büntetés, megfélemlítés…  

Ebből a társadalomból szinte teljesen kiveszett a bizalom, és az egymás kölcsönös tisztelete. Itt a végítélet. Napalmot rá, nem igaz! És mekkora elégtétel lehetne számodra, ha Te lehetnél a végítélet katonája! Felejtsd el az irgalmat, hisz neked sem irgalmaztak soha! Bosszú, bosszú, bosszú!!!

Lehetsz ’béke fenntartó’ is, akit szintén a bosszú vezérel. Hisz láthatod Te is, mit művelnek az Isis katonák. Nyilvános kivégzések nap, mint nap. Gyereket égetnek meg elevenen lángszóróval, a foglyul ejtett katonákat lefejezik, aki más hiten van, mint ők, azt keresztre feszítik vagy megcsonkítják, a nőket pedig szex-rabszolgájukká teszik. Hát nem megérdemlik, hogy bosszút állj rajtuk! Fejezz le, végezz ki minden Isis katonát! Bombázd le őket, írmagja se maradjon a romlott fajtájának!

A gyűlölet, gyűlöletet szül, és aztán még több gyűlöletet, míg már semmi más nem marad, csak gyűlölet, mely végül önmagát is elpusztítja.

Gyűlölheted a társadalmat, gyűlölheted, Amerikát vagy az Isis katonákat, teljesen mindegy, így is, úgyis a saját életedet fogod megkeseríteni. A gyűlölettel egyet tehetsz, hogy kijössz belőle. Vedd észre, hogy a gyűlölt társadalom is csak emberekből áll. Egy beteg társadalom, beteg fogaskerekei ők, akik ugyanolyan gyarló, esendő lények, mint Te magad is vagy, és, akik talán épp az irgalom hatására indulnak el a gyógyulás útján.

Egyszer színházi előadást tartottunk börtönben, előzetesben lévő raboknak. Ez volt az eddigi legfélelmetesebb közönség, akivel valaha dolgoztam. A darab, a bűnről szólt, és arról, mennyire könnyen belecsúszik az ember, sokszor a saját túlélése érdekében. Ott ültek a kigyúrt, kivarrt rabok, állati agresszióval a szemükben, és az előadás végére teljesen megváltozott a tekintetük. Annyi kellet, hogy értelmes, érző, emberi lénynek tekintsük őket, és ez felébresztette bennük azt a részüket, aki képes a szeretetben és a tudatosságban lenni. Ennyi hálás embert még nem láttam együtt. Jó volt rájuk nézni.

A másik domináns érzelem, a félelem. Mit látsz a rab szemében, akit az Isis katona épp kivégezni készül? Mit látsz a tömegsírokban, elevenen fekvő emberek szemében, akiket pár másodperccel később, golyószóróval lőttek szitává? A halál jöhet hirtelen és érhet készületlenül. Felemelik a borotvaéles pengét és Te a gyerekeidre és a párodra gondolsz, akik soha nem kapnak vissza Téged… Tudod, mi vár Rád, de nem tudod, milyen érzés lesz, mikor elvágják a torkodat, mikor a golyók a testedbe csapódnak, nem tudod, hol leszel, mikor a holttestedet meggyalázzák…

A gyűlölet és a félelem kéz a kézben jár. Egyik sincs a másik nélkül. Ez a kettősség ördögi köre, egy végtelen mókuskerék, mely, ha egyszer elkap, menthetetlenül bedarál. Meg tudod-e állítani ezt a körforgást, ki tudsz-e szállni belőle? A mindenütt jelenlévő propaganda ezzel a két érzéssel operál folyamatosan.

Nem az a kérdés, hogy van-e Benned, gyűlölet és félelem, mert van, éppúgy, ahogy szeretet és megbocsájtás is. Az a kérdés, Te melyikben vagy, gyűlöletben, vagy megbocsátásban?

A vegyiparnál már csak a háború nagyobb biznisz. Ahhoz, hogy nálunk is kitörjön egy polgárháború, nem is kell olyan sok. Nézd meg, mennyire egymás ellen fordítja az embereket a vélemény és nézet különbség, a politikai kétpólusúság! Nézd meg, mennyire manipulálhatóak és uszíthatóak vagyunk!

Ehhez mind az kell, hogy a gyűlölet-félelem kettőssége megosszon minket, és kiiktassa a tudatosságot és a valódi együttérzést.

Amíg öntudatlanul, reflex-szerűen cselekszünk, veszélyben vagyunk, ha tudatosak vagyunk, veszélyessé válunk. Megszűnik, vagy legalább is korlátozódik az irányíthatóságunk, így a kihasználhatóságunk is.

Feltételezzük, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Annak, hogy menekültek áradata lepte el Európát, éppen most, nagyon komoly oka kell, hogy legyen. Az ok lehet egy nemrég létrejött katonai szervezet, mely módszeres népirtással tartja rettegésben a közel keleti államok általuk kontrollált területeit. Az ottani lakosság három lehetőség közül választhat. Ott marad és meghal, ottmarad és beáll a szervezetbe vagy menekül, ahogy a lába bírja. Az első verziót legtöbben próbálják elkerülni, így valójában csak két lehetőségük van. Vagy menekülnek, vagy az Isis seregét gyarapítják. Aki nem akar tömeges mészárlásokban részt venni, aztán esetleg lebombázódni, az menekül Európa felé, ahol majd reménye szerint békére lel.

Felbecsülhetetlen tömegekről és felbecsülhetetlen gazdasági és társadalmi fejleményekről van szó. A lényeg, hogy Európa nagy bajban van, mert akár elutasít, akár befogad, nem tudhatja pontosan, mit is ránt magára. Közben olyan kétpólusú, politikai propaganda megy, mely teljesen összezavarja a lakosság nagy részét. Máris nyakig ülünk a káoszban a félelem és a kétségbeesett politikai döntések sűrűjében, és a java még csak most jön...

Elhiheted, hogy mindezt senki nem látta előre, és, hogy ez senkinek az érdekét nem szolgálja, de Te is tudod, hogy ez nem igaz.

Számunkra nem is az a legfontosabb kérdés, hogy kinek áll érdekében az, hogy minél több fegyvert adjon el, akár egy esetleges, közép-európai polgárháború esetén, hogy kinek az érdeke romba dőlt államokat jó pénzért, saját fennhatóság alatt újjáépíteni, a hős megmentő-igazságosztó szerepében tetszelegve.

A kérdés az, megtalálod-e magadban azt az erőt, mely bármire képes a totális hatalom megkaparintásáért. Ki az Benned és bennem, aki érzelmileg teljesen kiüresedik és elzárkózik, hogy a legnagyobb hazugságok közepette, az életet pusztán taktikai játékként kezelve, megnyerje a globális ’Ki nevet a végén?’-t?  

Mert, ha ez kint ilyen erősen megjelenik, valószínűleg bennünk is ott van ennek a csírája. Talán épp azért ilyen erős ez a jelenség odakint, hogy végre szembenézzünk a saját sötétebb oldalunkkal.

Furcsa egy evolúciója van az emberi léleknek. Miközben egyre felvilágosultabb és humánusabb eszmék mentén igyekszünk élni az életünket, egyre tudatosabb, szeretet teljesebb, felszabadultabb módon fejezzük ki önmagunkat, ennek ellenpólusaként az agresszió, a hatalomvágy és a velejéig romlott gonoszság is megerősödik és hívja fel magára a figyelmet. Nem csak a szép, a tökéletes van, hanem az elviselhetetlen is...

Magunkban kell rendet tennünk, az éveken át félretolt, szőnyeg alá söpört érzéseinkkel szembenéznünk, mert az elfojtott érzelmek berohadnak, és ott törnek utat maguknak, ahol a legveszélyesebbek.

Bele vagyunk kényszerítve egy olyan játékba, ahol csak vesztesek lehetünk. Minden felkínált lehetőség végzetes. Ahhoz, hogy ebből ki tudjunk szállni, meg kell ismernünk a bennünk feszülő erőket, melyek a jelek szerint sokkal nagyobbak és erősebbek, mint mi vagyunk. A kiszolgáltatottság a tisztánlátás fényében kezd oldódni.

Nézd meg, naponta hányszor engeded át a döntést másoknak, akik a reakcióidat már régen előtted kiszámították! Fedezd fel, milyen helyzetekben lehetnél sokkal szabadabb, mint amit egyébként megengedsz magadnak! Mersz-e mást gondolni, mint, amit a különböző propagandák sugallnak? Észre mered-e venni a másikban az esendő embert? Át mered-e engedni magadat a derűnek a tökéletes káosz és bizonytalanság kellős közepén? Elhiszed-e, hogy van értelme az életednek? Hogy van feladatod, sorsod, és vannak Neked rendelt, boldog pillanatok?

Valami általad lesz teljessé. A világ a Te szemeden keresztül is gyönyörködik önmagában. Sok borzalom történik, de a valóság nem az, amit a híradóban vetítenek, hanem az, amit Te magad élsz át nap, mint nap.

Azok az emberek, akiknek a szemében csak egy fogaskerék, vagy egy hibás program vagy, valójában mérhetetlenül kicsik a Te valódi természeted mellett. Az egész jelenlegi helyzet azért olyan súlyos, mert a többség valóságnak fogja fel, és emellett nem mer önmaga lenni, azaz csak a feltálalt lehetőségek közül válogatva hozza meg élete nagy döntéseit. A megoldás ott van, ahol nem is keresnénk. Abban a saját, belső középpontban, ahol saját, lelked, sérthetetlen részének kellene uralkodnia.

A legtöbben trón fosztott, álruhás, identitásukat veszített uralkodók vagyunk, akik alacsony pozíciót töltenek be a saját életükben. Másoktól várjuk azt, amit nekünk kellene megtennünk. Meg kell, vívjuk a saját csatáinkat ahhoz, hogy visszaszerezzük a hatalmat a saját démonainktól. (Ha akarod, a Bhagavad Gítá erről is szólhat.)

Először Neked kell rátalálnod a saját középpontodra, Neked kell a saját életedben elfoglalnod a Téged megillető helyet. Ki más lehetne a király/királynő a saját birodalmadban, mint Te, magad?! Jöhetnek sorban a kérdések:

·        Hová száműzted a bátorságodat?

·        Hová száműzted a hitedet?

·        Hová száműzted a lét-bizalmadat?

·        Hová száműzted a tett-megvalósító erődet?

·        Hová száműzted a bölcsességedet?

·        És végül hová rejtetted el az álmaidat?

Ha mélyen belegondolsz, hogy a saját életedben szolgává silányítottad önmagadat, elemi erejű dühöt fogsz érezni.

Mennyi minden sikerült volna, ha nem engeded kivenni a kezedből az irányítást? Mennyi mindent megvalósíthattál volna, ha bölcs és bátor, tiszta szívű tanácsosaidat nem cseréled le félelemtől reszkető, megkeseredett, károgó varjakra!

Az első lépés, hogy kinyitod a szemed, és végre mered látni tisztán azt, ami van, bármilyen félelmetes is. Ha ezt megteszed, nagy fájdalom és nagy csalódás várható, de hidd el, ki fogod bírni. Többé nem vagy hajlandó olyan döntést hozni, amellyel csak veszíthetsz, és nem fogod elhinni azt, hogy a saját életednél kevesebbel kell, beérd.

Nézd meg, a saját életedben kik a bevándorlók, kik a menekültek és kik elől menekülnek. A bölcsek szerint, az a probléma, aminek nincs megoldása, nem is igazi probléma. A düh, sok mindenen átvisz, főleg a félelmeken, kételyen és, ha engeded neki, az együttérzéssel találkozva tetterővé válik.

A jelenlegi helyzetre a médiából csak kétdimenziós válaszok érkeznek, az élet azonban 3 dimenziós. Egy problémát nem csak jobbról vagy balról lehet szemlélni, de felülről vagy akár belülről is.

Rajtad múlik, hogy mit fogadsz el valóságnak.