„Ha Magyarországra jössz…”

Jönnek a menekültek, áradnak felénk a plakátokból, a médiából, sajtóból, meg persze élőben is össze lehet velük futni szerte a városban. Lehet tőlük félni, lehet utálni őket és lehet együtt érző szeretettel is viszonyulni hozzájuk. Vagy őket utálod, vagy azokat, akik őket utálják. Egy dolgot nem lehet, semlegesnek maradni. Állást kell, foglalj valaki mellett, vagy még inkább, valaki ellen.

Jó magyar szokás szerint megint széthúzunk, jobban, mint bárki más Európában.

Egymás után jönnek különböző posztok, fejtegetések, összeesküvés elméletek, miközben sértődött hangú jogvédők acsarkodnak az érzéketlen, kerítés tákolókkal. Ha véletlenül eldurvulna a helyzet, és terrortámadások törnének ki, mi akkor is egymás torkát szorongatnánk, ahelyett, hogy ténylegesen tennénk valamit, az ügy megoldásáért.

Van egy nagyon fontos kérdés, amit fel kellene tennünk magunknak, de az a gyanúm, a legtöbb embernek ez eszébe sem jut mostanában.

A kérdés így szól: „Miért történik ez velünk és mi most a dolgunk?”

Észre kellene vennünk, hogy ami történik, az közvetlenül, vagy közvetve, de mindenkit érint ebben az országban. Megpróbálhatod homokba dugni a fejed, de ennek a történetnek most Te is a részese vagy. Nem kívülről szemléljük, nyakig benne vagyunk.

Amikor egy ilyen erős, kollektív, karmikus szituáció jön létre, azt is megkérdezheted magadtól, Neked személyesen hogyan állít tükröt az a kép, ami eléd tárul. Mik azok a belső történések, amelyek most odakint is megjelennek?

Mit sugallnak a plakátok, mit sugallnak az ellen plakátok? Félelem és harag mindenütt. Barátok fordulnak egymás ellen, mert más véleményen vannak.

Határolódj el tőlük, vagy fogadd be őket! Úgy tűnik, ez a két opció van. Tényleg nincs más? Csak a két szélsőség létezik, középút vagy bármi más alternatíva nélkül?

Jönnek családok is, de rengeteg egyedülálló, fiatal férfi is érkezik. Potenciális katonák, nem tudjuk, ki küldi őket és ki ellen. Ennek a fenyegetését/figyelemfelkeltő voltát nem észrevenni, súlyos hiba lenne. Ugyanakkor őket a tényleges menekültekkel egy kalap alá venni, elzárkózni és kerítést építeni sem igazán jó megoldás.

Ha kicsit mélyebben belegondolsz, a történet összes szereplőjét megtalálhatod magadban. Nálunk a menekültek jelentik a kérdést, de a folyamat nem velük kezdődött.

Láttál már képet Isis katonáról? Mit látsz a szemében? Az elnyomottak gyűlöletét látod benne. Azt a nyers, pusztító gyűlöletet, mely végül őt magát is elpusztítja, mert, aki gyűlöletben van, önmagát sem képes szeretni. Egyetlen cél vezérli, hogy bosszút álljon a világ szerencsésebbik felén.

Ha igazán bátor vagy, őszinte önvizsgálatot tartasz. Megtalálod-e magadban az Isis katona gyűlöletét? Hisz ez a társadalom többszörösen megérett már a pusztulásra, nem? Nézd meg, milyen emberek kezében van ma döntési jog, és mit kezdenek a rájuk bízott hatalommal! Nézd meg a reklámokból áramló agresszív agymosást, átverést, hülyének nézést és manipulációt! Nézd meg a mindent átszövő bürokráciát, nézd meg, mi mindennel bonyolítják az életedet nap, mint nap! Nézd meg, hány büntetésből élő embert kell eltartanod a saját munkabéredből levont pénzekből! Büntetés, büntetés, büntetés, ellenőrzés, büntetés, megfélemlítés…  

Ebből a társadalomból szinte teljesen kiveszett a bizalom, és az egymás kölcsönös tisztelete. Itt a végítélet. Napalmot rá, nem igaz! És mekkora elégtétel lehetne számodra, ha Te lehetnél a végítélet katonája! Felejtsd el az irgalmat, hisz neked sem irgalmaztak soha! Bosszú, bosszú, bosszú!!!

Lehetsz ’béke fenntartó’ is, akit szintén a bosszú vezérel. Hisz láthatod Te is, mit művelnek az Isis katonák. Nyilvános kivégzések nap, mint nap. Gyereket égetnek meg elevenen lángszóróval, a foglyul ejtett katonákat lefejezik, aki más hiten van, mint ők, azt keresztre feszítik vagy megcsonkítják, a nőket pedig szex-rabszolgájukká teszik. Hát nem megérdemlik, hogy bosszút állj rajtuk! Fejezz le, végezz ki minden Isis katonát! Bombázd le őket, írmagja se maradjon a romlott fajtájának!

A gyűlölet, gyűlöletet szül, és aztán még több gyűlöletet, míg már semmi más nem marad, csak gyűlölet, mely végül önmagát is elpusztítja.

Gyűlölheted a társadalmat, gyűlölheted, Amerikát vagy az Isis katonákat, teljesen mindegy, így is, úgyis a saját életedet fogod megkeseríteni. A gyűlölettel egyet tehetsz, hogy kijössz belőle. Vedd észre, hogy a gyűlölt társadalom is csak emberekből áll. Egy beteg társadalom, beteg fogaskerekei ők, akik ugyanolyan gyarló, esendő lények, mint Te magad is vagy, és, akik talán épp az irgalom hatására indulnak el a gyógyulás útján.

Egyszer színházi előadást tartottunk börtönben, előzetesben lévő raboknak. Ez volt az eddigi legfélelmetesebb közönség, akivel valaha dolgoztam. A darab, a bűnről szólt, és arról, mennyire könnyen belecsúszik az ember, sokszor a saját túlélése érdekében. Ott ültek a kigyúrt, kivarrt rabok, állati agresszióval a szemükben, és az előadás végére teljesen megváltozott a tekintetük. Annyi kellet, hogy értelmes, érző, emberi lénynek tekintsük őket, és ez felébresztette bennük azt a részüket, aki képes a szeretetben és a tudatosságban lenni. Ennyi hálás embert még nem láttam együtt. Jó volt rájuk nézni.

A másik domináns érzelem, a félelem. Mit látsz a rab szemében, akit az Isis katona épp kivégezni készül? Mit látsz a tömegsírokban, elevenen fekvő emberek szemében, akiket pár másodperccel később, golyószóróval lőttek szitává? A halál jöhet hirtelen és érhet készületlenül. Felemelik a borotvaéles pengét és Te a gyerekeidre és a párodra gondolsz, akik soha nem kapnak vissza Téged… Tudod, mi vár Rád, de nem tudod, milyen érzés lesz, mikor elvágják a torkodat, mikor a golyók a testedbe csapódnak, nem tudod, hol leszel, mikor a holttestedet meggyalázzák…

A gyűlölet és a félelem kéz a kézben jár. Egyik sincs a másik nélkül. Ez a kettősség ördögi köre, egy végtelen mókuskerék, mely, ha egyszer elkap, menthetetlenül bedarál. Meg tudod-e állítani ezt a körforgást, ki tudsz-e szállni belőle? A mindenütt jelenlévő propaganda ezzel a két érzéssel operál folyamatosan.

Nem az a kérdés, hogy van-e Benned, gyűlölet és félelem, mert van, éppúgy, ahogy szeretet és megbocsájtás is. Az a kérdés, Te melyikben vagy, gyűlöletben, vagy megbocsátásban?

A vegyiparnál már csak a háború nagyobb biznisz. Ahhoz, hogy nálunk is kitörjön egy polgárháború, nem is kell olyan sok. Nézd meg, mennyire egymás ellen fordítja az embereket a vélemény és nézet különbség, a politikai kétpólusúság! Nézd meg, mennyire manipulálhatóak és uszíthatóak vagyunk!

Ehhez mind az kell, hogy a gyűlölet-félelem kettőssége megosszon minket, és kiiktassa a tudatosságot és a valódi együttérzést.

Amíg öntudatlanul, reflex-szerűen cselekszünk, veszélyben vagyunk, ha tudatosak vagyunk, veszélyessé válunk. Megszűnik, vagy legalább is korlátozódik az irányíthatóságunk, így a kihasználhatóságunk is.

Feltételezzük, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Annak, hogy menekültek áradata lepte el Európát, éppen most, nagyon komoly oka kell, hogy legyen. Az ok lehet egy nemrég létrejött katonai szervezet, mely módszeres népirtással tartja rettegésben a közel keleti államok általuk kontrollált területeit. Az ottani lakosság három lehetőség közül választhat. Ott marad és meghal, ottmarad és beáll a szervezetbe vagy menekül, ahogy a lába bírja. Az első verziót legtöbben próbálják elkerülni, így valójában csak két lehetőségük van. Vagy menekülnek, vagy az Isis seregét gyarapítják. Aki nem akar tömeges mészárlásokban részt venni, aztán esetleg lebombázódni, az menekül Európa felé, ahol majd reménye szerint békére lel.

Felbecsülhetetlen tömegekről és felbecsülhetetlen gazdasági és társadalmi fejleményekről van szó. A lényeg, hogy Európa nagy bajban van, mert akár elutasít, akár befogad, nem tudhatja pontosan, mit is ránt magára. Közben olyan kétpólusú, politikai propaganda megy, mely teljesen összezavarja a lakosság nagy részét. Máris nyakig ülünk a káoszban a félelem és a kétségbeesett politikai döntések sűrűjében, és a java még csak most jön...

Elhiheted, hogy mindezt senki nem látta előre, és, hogy ez senkinek az érdekét nem szolgálja, de Te is tudod, hogy ez nem igaz.

Számunkra nem is az a legfontosabb kérdés, hogy kinek áll érdekében az, hogy minél több fegyvert adjon el, akár egy esetleges, közép-európai polgárháború esetén, hogy kinek az érdeke romba dőlt államokat jó pénzért, saját fennhatóság alatt újjáépíteni, a hős megmentő-igazságosztó szerepében tetszelegve.

A kérdés az, megtalálod-e magadban azt az erőt, mely bármire képes a totális hatalom megkaparintásáért. Ki az Benned és bennem, aki érzelmileg teljesen kiüresedik és elzárkózik, hogy a legnagyobb hazugságok közepette, az életet pusztán taktikai játékként kezelve, megnyerje a globális ’Ki nevet a végén?’-t?  

Mert, ha ez kint ilyen erősen megjelenik, valószínűleg bennünk is ott van ennek a csírája. Talán épp azért ilyen erős ez a jelenség odakint, hogy végre szembenézzünk a saját sötétebb oldalunkkal.

Furcsa egy evolúciója van az emberi léleknek. Miközben egyre felvilágosultabb és humánusabb eszmék mentén igyekszünk élni az életünket, egyre tudatosabb, szeretet teljesebb, felszabadultabb módon fejezzük ki önmagunkat, ennek ellenpólusaként az agresszió, a hatalomvágy és a velejéig romlott gonoszság is megerősödik és hívja fel magára a figyelmet. Nem csak a szép, a tökéletes van, hanem az elviselhetetlen is...

Magunkban kell rendet tennünk, az éveken át félretolt, szőnyeg alá söpört érzéseinkkel szembenéznünk, mert az elfojtott érzelmek berohadnak, és ott törnek utat maguknak, ahol a legveszélyesebbek.

Bele vagyunk kényszerítve egy olyan játékba, ahol csak vesztesek lehetünk. Minden felkínált lehetőség végzetes. Ahhoz, hogy ebből ki tudjunk szállni, meg kell ismernünk a bennünk feszülő erőket, melyek a jelek szerint sokkal nagyobbak és erősebbek, mint mi vagyunk. A kiszolgáltatottság a tisztánlátás fényében kezd oldódni.

Nézd meg, naponta hányszor engeded át a döntést másoknak, akik a reakcióidat már régen előtted kiszámították! Fedezd fel, milyen helyzetekben lehetnél sokkal szabadabb, mint amit egyébként megengedsz magadnak! Mersz-e mást gondolni, mint, amit a különböző propagandák sugallnak? Észre mered-e venni a másikban az esendő embert? Át mered-e engedni magadat a derűnek a tökéletes káosz és bizonytalanság kellős közepén? Elhiszed-e, hogy van értelme az életednek? Hogy van feladatod, sorsod, és vannak Neked rendelt, boldog pillanatok?

Valami általad lesz teljessé. A világ a Te szemeden keresztül is gyönyörködik önmagában. Sok borzalom történik, de a valóság nem az, amit a híradóban vetítenek, hanem az, amit Te magad élsz át nap, mint nap.

Azok az emberek, akiknek a szemében csak egy fogaskerék, vagy egy hibás program vagy, valójában mérhetetlenül kicsik a Te valódi természeted mellett. Az egész jelenlegi helyzet azért olyan súlyos, mert a többség valóságnak fogja fel, és emellett nem mer önmaga lenni, azaz csak a feltálalt lehetőségek közül válogatva hozza meg élete nagy döntéseit. A megoldás ott van, ahol nem is keresnénk. Abban a saját, belső középpontban, ahol saját, lelked, sérthetetlen részének kellene uralkodnia.

A legtöbben trón fosztott, álruhás, identitásukat veszített uralkodók vagyunk, akik alacsony pozíciót töltenek be a saját életükben. Másoktól várjuk azt, amit nekünk kellene megtennünk. Meg kell, vívjuk a saját csatáinkat ahhoz, hogy visszaszerezzük a hatalmat a saját démonainktól. (Ha akarod, a Bhagavad Gítá erről is szólhat.)

Először Neked kell rátalálnod a saját középpontodra, Neked kell a saját életedben elfoglalnod a Téged megillető helyet. Ki más lehetne a király/királynő a saját birodalmadban, mint Te, magad?! Jöhetnek sorban a kérdések:

·        Hová száműzted a bátorságodat?

·        Hová száműzted a hitedet?

·        Hová száműzted a lét-bizalmadat?

·        Hová száműzted a tett-megvalósító erődet?

·        Hová száműzted a bölcsességedet?

·        És végül hová rejtetted el az álmaidat?

Ha mélyen belegondolsz, hogy a saját életedben szolgává silányítottad önmagadat, elemi erejű dühöt fogsz érezni.

Mennyi minden sikerült volna, ha nem engeded kivenni a kezedből az irányítást? Mennyi mindent megvalósíthattál volna, ha bölcs és bátor, tiszta szívű tanácsosaidat nem cseréled le félelemtől reszkető, megkeseredett, károgó varjakra!

Az első lépés, hogy kinyitod a szemed, és végre mered látni tisztán azt, ami van, bármilyen félelmetes is. Ha ezt megteszed, nagy fájdalom és nagy csalódás várható, de hidd el, ki fogod bírni. Többé nem vagy hajlandó olyan döntést hozni, amellyel csak veszíthetsz, és nem fogod elhinni azt, hogy a saját életednél kevesebbel kell, beérd.

Nézd meg, a saját életedben kik a bevándorlók, kik a menekültek és kik elől menekülnek. A bölcsek szerint, az a probléma, aminek nincs megoldása, nem is igazi probléma. A düh, sok mindenen átvisz, főleg a félelmeken, kételyen és, ha engeded neki, az együttérzéssel találkozva tetterővé válik.

A jelenlegi helyzetre a médiából csak kétdimenziós válaszok érkeznek, az élet azonban 3 dimenziós. Egy problémát nem csak jobbról vagy balról lehet szemlélni, de felülről vagy akár belülről is.

Rajtad múlik, hogy mit fogadsz el valóságnak.

Tisztelet

„A mai fiatalok nem tudják, mi a tisztelet…” Ezt a mondatot körülbelül 10 éve hallottam utoljára. Úgy látszik, már a nyugdíjas sem a régi…

Ha ez a mondat ma elhangzana a 4-es 6-oson, talán pont egy bölcs nyugdíjas válaszolna rá: „Honnan is tudnák?!”

És a költői kérdés jogos lenne. Ha van is tisztelet, többnyire kimerül üres formaságokban, a valódi, belülről fakadó érzést pedig eltakarja az a rengeteg szemét, ami játszmákból, félreértésekből, komplexusokból és megfelelési kényszerből fakad.

Neked mi a tisztelet? Ismered a velejáró érzést? Ismered az ízét?

Mi a tisztelet? Ki tudja? Hol találjuk? Hova tettük, hová rejtettük?

Amióta Hellinger féle ’Családállítás’ tanulmányozására adtam a fejem, ezek a kérdések gyakran visszatérnek. Többen megkaptuk nem is egyszer, hogy „tiszteletlenül beszélünk a szüleinkről”. Mikor megkérdeztem, miért nem az ellenkezőjével, a tisztelettel foglalkozunk inkább, elgondolkodtató választ kaptam. Megtudtam, hogy valójában a tisztelet ellentéte nem a tiszteletlenség, hanem az ítélkezés. 

Az is kiderült, hogy a tiszteletlenség ellentéte pedig az alázat.

Úgy döntöttem elfogadom ezeket a válaszokat, s így, az egész téma új megvilágításba került.

A tisztelet is olyan, mint a szeretet. Nem lehet létrehozni, mert már eleve van. Csak benne lenni lehet, és - ezek szerint – belőle kiesni az ítélkezésen keresztül. Ha tehát megítélsz valakit, mondjuk a szüleidet, amíg az ítéleteidet fenntartod, elválasztod magadat attól a lehetőségtől, hogy tiszteld őket.

-Na, és akkor mi van? Kérdezhetnéd jogosan, hisz mi bajod is származhatna neked vagy a szüleidnek abból, ha nem tiszteled őket? Látszólag semmi.

Azok a láthatatlan szálak azonban, melyek a különböző, egymáshoz való viszonyulásokból fakadnak, mélyen a tudattalanban találkoznak és szövődnek össze sajátos törvényszerűségek szerint.

Ráadásul nem csak a Te viszonyulásaidról van szó, hanem minden olyan személyéről, akikkel közös ’családi rendszerben’ vagy. Mindenki, aki erős lenyomatot hagyott a családi tudattalanban (legyen az élő, vagy már elhunyt személy), ezernyi láthatatlan szállal kapcsolódik Hozzád, és befolyásolja a viszonyulásaid minőségét is.

A családi rendszerben ideális esetben egyfajta természetes rend uralkodik, ez azonban tudatlanságunk és gyarlóságunk következtében felborult. Valójában, mire erre a világra megérkezünk, már bőven van mit helyreállítani abban a közös családi tudattalanban, amelyet az őseink hagytak ránk.

Tisztelni azt lehet, aki tiszteletre méltó módon viselkedik. A tiszteletre méltó viselkedés itt nem morális, etikai kategóriát jelent, hanem elsősorban azt, hogy a ’családi hierarchiával’ összhangban cselekszik. Ez pedig sokszor szöges ellentétben áll a közmegegyezésen alapuló 'tiszteletre méltósággal'.

Itt a történet rendkívül izgalmassá válik.

Ezt a családi hierarchiát ugyanis a lehető legnagyobb jóindulattal is súlyosan meg lehet sérteni.

Az, hogy egy házasságban az egyik fél megcsalja a másikat, még önmagában nem sérti meg a hierarchiát. (Etikailag persze ez egészen más kérdés.) Ha ezt elmondja a saját szüleinek, az sokféle következménnyel járhat, de a hierarchia még ettől sem sérül. Ha azonban minderről valamelyik gyerekének is beszámol, a hierarchia menthetetlenül felborul!

Lehet, hogy csak őszinte akart lenni a szülő, valójában azonban nem bírta a nyomást, a felelősséget, és mindezt a gyermekére rakta.

Egy válás nagy fájdalommal jár, de a hierarchia nem ekkor sérül, hanem akkor, mikor például megkérdezik a szülők a gyermeket (csupán demokratikus indíttatásból), hogy melyikükkel szeretne élni. A választás felelősségének terhét a gyermekükre rakják. (Ezek után a gyerek, nagy valószínűséggel azt fogja majd gondolni, hogy ő a válás oka, és, hogy a szülők azért váltak el, hogy őt büntessék, mivel ő rossz volt.)

Ugyanez történik, ha egy szülő állandóan a gyermekének panaszkodik az anyagi helyzetéről. (Mivel a gyerek azt gondolja, ő a családi csóróság oka, később könnyen lehet, hogy neki is anyagi nehézségei lesznek…)

Még bőven nem tartunk ott, hogy a szülő bármilyen módon bántalmazná a gyermekét. Olyan, mindennapos dolgokról beszélek, melyekről legtöbben nem tudnak, észre sem veszik. Talán jót akarnak, talán csak gyengék és gyarlók, talán nehéz, viselhetetlen élethelyzetben vannak. A végeredmény azonban rendkívül súlyos.

Sérül a családi hierarchia, és a gyermek többé nem képes tisztelni szüleit.

Ha Te sem tudod tisztelni a szüleidet, tudd, hogy nem a Te hibád.

 -Akkor mi is ezzel a probléma?

-Az, hogy a balhét mindezért mégis Neked kell elvinned! Kudarcra ítélt párkapcsolatok, bizonytalanságra kárhoztatott egzisztencia, sorozatos karriertörések, élhetetlenség, identitás zavar, alacsony önbecsülés, depresszió és más hasonló tényezők jelenléte utalhat erre, melyek mind, mind a Te életedet teszik pokollá…

Az IGAZSÁG, sajnos cseppet sem igazságos…

Ami mégis jó hír, az, az, hogy éppen ezért az is Te vagy, aki kemény munkával ugyan, de helyre állíthatja a hierarchiát. Ha felismered, hogy Te is ebben a helyzetben vagy, talán eljött az idő, hogy dolgozz is mindezen.

Lépjünk hát vissza a kezdőpontra. A tisztelet ellentéte az ítélkezés.

Amikor valakit megítélsz, vagy akár minősítesz, amikor úgy gondolod, rosszul kezel az életében bizonyos eseményeket, ragaszkodsz a saját nézőpontodhoz, mint az egyetlen mérvadóhoz. Az első lépés, hogy lazítasz egy kicsit, és megengeded neki, hogy olyan legyen, amilyen. Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nem, de nincs jogod hozzá, hogy megítéld, mert nem vagy abban a helyzetben. Valójában nem is a Te dolgod, hogy bármilyen ítéletet alkoss róla.  

Elég, ha megvéded a saját határaidat, azon túl ne harcolj, ne táplálj haragot.

-Jó, jó, könnyű azt mondani, de, hogy lehet valakire nem haragudni, aki arra durván rászolgált? Itt jön be a megértésre való törekvés. Ő azt teszi, amit tesz, és ez az ő felelőssége. Ha megpróbálod megváltoztatni, Isten akarsz lenni, vagyis nem bízol benne, hogy ’magától’, a Te segítséged nélkül is megváltozik. Akár úgy lesz, akár nem, Te ezért nem tehetsz semmit.

Ezt elfogadni, alázat.

Ugyanez történik akkor is, ha meg akarod menteni a szüleidet. Segíthetsz nekik, de ennél többet nem tehetsz értük. Úgyis azt fognak tenni és gondolni, érezni, amit akarnak, pontosabban, amit tudnak. Őket is az örökölt mintáik mozgatják.

Az egyetlen dolog, amivel őket gyógyíthatod, ha Te mersz végre boldog lenni. Ha Te vagy elég bátor, hogy leválj róluk, és visszaadd nekik, az őket megillető felelősséget.
  

Amikor ezt megteszed, óriási megkönnyebbülés lesz a jutalmad. Nem cipeled többé az őseid terhét.

Vannak azonban sokkal rejtettebb összefüggések is.

Amikor valaki, a szülei szeretetéért küzdve mindenáron meg akar felelni azok vélt vagy valós elvárásainak, valójában sem a szeretetnek, sem a tiszteletnek nem ad teret.

Szeretetért küzdeni, olyan, mint küzdeni a napfényért. Vagy épp süt a Nap, vagy nem, mindegy, mit csinálsz.

Még, ha sikerül is, a szüleid elvárásainak megfelelni, azzal sem oldasz meg semmit, mert minden ez irányba tett erőfeszítés csak elválaszt önmagadtól, és az áhított rendtől.   
  

A legnagyobb hűtlenség, ha magadat csalod meg.

Ha a szüleid szeretetéért küzdened kell, ha azért cserébe fel kell adnod önmagad, tudd, hogy nem éri meg. 

Nem azért nem szeretnek, mert nem tudsz nekik megfelelni, hanem azért, mert ők maguk sem tudnak szeretni. Nem tudják, hogyan kell, hisz valószínűleg ők sem kapták meg azt a biztonságot nyújtó elfogadást, amit most tőlük vársz.

Szinte már közhely, hogy a valódi szeretet nem függ feltételektől, mégis ez az igazság. A szeretet van, és lehet benne lenni. A szereteten kívüli szeretet nem létezik, illúzió csupán.

Amikor egy ilyen illúzióért küzdesz, akkor vagy a legcsalódottabb, ha végül megkapod. 

Üres, lélektelen formaság, mely annyira fáj, hogy már nem is érzed. Ezért küzdeni, ezért meghasonulni, ezért feladni az álmaidat, azt a személyt, aki valójában vagy, egyenes út a boldogtalansághoz.

Jobb, ha leállsz, és nem küzdesz tovább. Inkább küzdj magadért, és bízd rájuk, hogy szeretnek-e vagy sem. Te vagy az, aki esélyt adhat nekik a valódi szeretetre azzal, hogy nemet mondasz a hamisra.

Az első lépés itt is az, hogy Te elfogadod őket olyannak, amilyenek.

-Lehet-e valakit úgy szeretni, hogy tudod jól, ő nem képes azt viszonozni?

Itt jön be megint az alázat, mint a tiszteletlenség ellentéte. Nem tudom, miért van így, de így van, és én nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítéljem őt.

Valóban szeretni valakit, aki nem szeret viszont annyira fájdalmas, hogy hosszú távon nem lehet túlélni. Hogyha valakinek ’megszakad a szíve’, sokszor arról van szó, hogy túl sokat időzött a szeretet terében, miközben az, akit szeretett (ezek lehetnek a szülei is vagy a szerelme), nem tudott ebbe a térbe belépni. Az ember lelke elfárad, és a túlélés érdekében inkább magunk is kilépünk ebből a szent térből.

A szeretet ilyenkor elalszik bennünk. Hibernáljuk az érzést, és nem marad más, mint az elfogadás. Jó esetben megértjük, miért van így, de, ha nem értjük, akkor is őrá bízzuk a döntést. Nekünk csendes, de élhető szomorúság marad, és, ha tényleg sikerül elengednünk a vágyat, nagy megkönnyebbülés lesz a jutalmunk.

Rábízzuk az ő lelkére, hogy meglépi-e a szeretethez vezető lépéseket, és, ha igen, mikor. A leghatékonyabb sürgetés, a nem sürgetés.

Mindezek a lépések leírva könnyűnek tűnnek, sokan értik is az összefüggéseket, ezeket megtenni azonban mégis hihetetlenül nehéz.

A lelkünk nagyon lassan mozog. Óriási türelemre van szükségünk önmagunkhoz. A lélek döntései valójában téren és időn túl születnek. Tiszteletre és alázatra nem másoknak, hanem neked van szükséged. Ha igazán erős vagy, azt onnan tudod, hogy tiszteled a gyengét, hisz a saját, belső folyamataidhoz képest Te is gyenge vagy.

Számos, lélekmozgásos családállításon vagyok túl, és úgy érzem, sosem lesz vége. A láthatatlan szálak a messzi múltban gyökereznek, és minden alkalommal csak egy pici bepillantást enged a tér. Néha még annyit sem.

Ezeknek a mélyben gyökerező összefüggéseknek a meglátása a megértés kulcsa, mely segíti az értelmetlen törekvések elengedését. Ez segít abban, hogy a családi rendszerben és hierarchiában Te is megtaláld a saját helyedet.

Ha egyszer elkezded, tudd, hogy innentől a fájdalom útján fogsz járni.

Azt is tudd azonban, hogy így is, úgy is ezt az utat járod, csak így mindezt tudatosan teheted. Panaszkodás és nyavalygás helyett a kezedbe veszed és méltósággal viseled a sorsod, vállalva ennek valódi felelősségét.

Ami nem a tied, azt leteszed, s innentől kezdve esélyt kapsz, hogy végre a saját életedet éld.