A Férfi még egyszer...

A ’Hová lettek a férfiak’ című bejegyzés óta bőven volt időm tovább gondolni a témát. Rengeteg komment érkezett rá, ami egyrészt örvendetes, mert látszik, milyen sokan érintve érzik magukat, ugyanakkor elég sok félreértés, félre értelmezés is történt.

Mivel a férfiak eltűnését elég komoly problémának találtam, az akkori blogot kissé provokatív felütéssel indítottam. Sikerült is érzelmeket kiváltani, viszont a két nem egymásnak ugrasztása egyáltalán nem állt szándékomban.

Egyik nem képviselői sem vonhatóak felelősségre a férfiak ’kihalása’ miatt. Hogy melyik volt előbb, a gyenge, erélytelen férfi, vagy az erős, elférfiasodott nő, arra valószínűleg az a válasz, hogy a kettő nagyjából egyszerre alakult ki, és kölcsönösen egymást erősítő tendenciát mutatnak.

Az a fajta, nőkben egyre gyakrabban megjelenő gondolkodás, hogy ’ha ő férfiasan viselkedik, a pasi majd össze szedi magát’, sajnos teljesen tévút. Ennek épp az ellenkezője történik. Minél férfiasabb a nő, annál inkább megdöglik a pasiban a férfi….

Az e témában írt blogban odáig jutottam, hogy a férfi eltűnésének és a nők elférfiasodásának oka egyaránt az elmúlt, 2 Világ Háborúban rejlik. A történet, lépésről, lépésre, teljesen logikusan levezethető.

Azóta azonban tovább gondoltam a dolgot, és még néhány érdekes összefüggés tudatosodott bennem.

Tiszta sor, hogy a minden addigit felülmúló, teljesen értelmetlen mészárlásból csonkán, megtörten, vesztesen hazatérő honvédek nehezen találtak vissza abba az életbe, ahol a nő – ha életben maradt – megtanult egyedül túlélni, és sok esetben, a távollévő férj helyett a családot is megvédeni. 

Ennek ellenére egy egészben maradt férfi, a frontról hazatérve összeszedhette volna magát. Visszavehette volna asszonyától az irányítást, aki akkor még valószínűleg készséggel vissza is adta volna azt. Mégsem ez történt. A férfi nem csak a háborút veszítette el, de a lelkesedését, az erejét, a bizalmát, életkedvét is.

A férfiasság és a becsület értelme megkérdőjeleződött…

Még talán a harcmezőn maradt hősi halottak jártak a legjobban. Nekik nem kellett tovább élniük úgy, hogy minden, amivel annak idején lelkesítették őket hazugsággá vált.

Itt újra felmerül a kérdés, mitől is férfi a férfi, és melyek a legfontosabb különbségek a férfi és a pasi között.

Vannak szerepek, mint a ’férj’, az ’(élet)társ’ és az ’apa’, melyek a férfi, vagy a pasi szerepei és mint ilyenek, tanulhatóak. A FÉRFI azonban nem szerep, hanem minőség. 

Nem tanulható, csak felébreszthető.

A pasi élhet a mának, a holnapnak. Még tervei is lehetnek. Szerepeit többé, kevésbé tudja hozni, de már nincsenek az életében olyan dolgok, melyek a saját életénél fontosabbak lennének számára. Az eszmék, melyekért annak idején a honvédek meghaltak, hazugsággá váltak. A honvédeket becsapták. A hősi halál illúzió volt csupán. Az életüket áldozták és cserébe nem kaptak semmit, sőt… Mindent elveszítettek.

Éppen ezért, ma, ha az életedet áldozod egy ügyért, a hátad mögött mindenki azt gondolja, hogy lúzer vagy! Ma ciki az önfeláldozás. Ma ez a legnagyobb öngól, amit belőhetsz magadnak, hisz mások karriert csinálnak a halálodból. A családod meg ott marad nélküled, talán még a biztosító sem fizet…

Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, de be kell, lássuk, hogy a HŐS-ök ideje lejárt.

Amit a férfi tud, az ma se nem menő, se nem kifizetődő.

Nézzük most meg, milyen eszmék zászlaja alatt vonultak hadba, halálba a magyar honvédek, akik még ismerték a férfit. 

Ha ma azt mondom: ’Isten, Haza, Család’, az ember összerándul kínjában. Annyira rossz, hogy már sok évvel ezelőtt is az egyik legcikibb választási propaganda szövegnek számított.

Pedig a FÉRFI-t az e szavak mögötti értelem tette halhatatlanná.

Nem attól vagy halhatatlan, hogy az örökké valóságig húzol egy szánalmas, félelmektől korlátozott életet. Attól leszel halhatatlan, hogy nem félsz a haláltól, mert vannak az életednél sokkal fontosabb dolgok számodra.

Volt idő, mikor ezek nélkül nem is volt érdemes egy életet leélni. Persze, most mondhatod, hogy idealista vagyok, és, hogy milyen jogon ítélek meg egy kort, egy másik, rég letűnt világ tükrében, és részben igazad is lenne.

Mégis, ha igazán körül nézel, azt látod, hogy minden egészséges fiú, srác, pasi és fickó keresi magában a férfit, és azt, ami a férfit halhatatlanná teszi.

Elástuk ezt a minőséget mélyen magunkba, hogy megvédjük a totális pusztulástól, az értelmetlenségtől. Nagyon sok réteget pakoltunk rá, jobban mondva nem is mi, hanem az őseink. Mi már rendszerint azt sem tudjuk, mi bajunk van, csak érezzük, hogy hiányzik valami. Nem ismerjük a FÉRFI-hoz vezető utat. Számos olyan háborús propaganda szöveg létezik, mely nem a gyűlöleten keresztül szól ember tömegekhez, hanem közvetlenül a férfi lelkét szólítja meg. 

Az egyik ilyen tipikus hármas, az ’Isten, Haza, Család’...

Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről, mit jelentett ez egykor, és mit jelent ma.

’Isten’. Régen mindenki vallásos volt? A többség az lehetett, ha ez a szó ennyire célba tudott találni. Ma mérhetetlen a vallásos káosz…

• ·        Rengeteg ateista ember van, köztük sokan még mindig csak az anyag valóságában, a tudományban és a technika vívmányaiban hisznek.
• ·        Ennek ellenpólusaként óriási tömegeket vonz az, az ezoterikus katyvasz, melyben éppen az anyaggal, az anyafölddel való kapcsolat tűnik el.
• ·        A történelmi egyházak a történelem folyamán sajnos eléggé hitelüket vesztették, így az ezekhez való tartozást is egyre kevesebben merik vállalni.
• ·        Ennek ellenpólusaként egyre inkább jelen vannak a különböző, új-keresztény gyülekezetek, melyek zászlójukra többnyire a csúnya, gonosz, katolikus egyház elleni hőbörgést tűzték ki... (A közös ellenség, amelytől lehet félni, és amit lehet utálni, az egyik legjobb ’ragasztó’ egy gyülekezet számára. A katolikus egyház pedig sajnos mindennél alkalmasabb erre a szerepre.)
• ·        Maradt még jó néhány felekezeten kívüli, akik sokszor akár az egész palettát végigjárják. Elmennek a ’Caminóra’, pedig nem keresztények, elmennek buddhista meditációs elvonulásra, pedig nem buddhisták. Végig járják az összes, divatos, spirituális útkeresési állomást, számos mély, szellemi tapasztaláson vannak túl, de azt az istent, amely egykor egy országot lelkesített, és amelyért a férfi gondolkodás nélkül odavetette az életét, ők sem találják.

Senkinek a hitét nem akarom leszólni. A spirituális útkeresés az egyén számára rendkívül fontos. Azt azonban tudni kell, hogy azt az ISTENT, aki a férfit éltette, egy óriási, kollektív trauma hatására temette el magába a magyar ember. Egyénileg bármilyen megvilágosodottak lehetünk, ebből az istenverte nihilből, csak kollektív ébredéssel tudunk kijönni. Nem külön, hanem együtt.

Vissza kell, adjuk a szó eredeti jelentését! ’Isten’ maga a hit, mely az embert, ember feletti tettekre, ember feletti kitartásra, ember feletti szeretetre és tudatosságra készteti. Ez az a hit, mely az embert önmaga fölé emeli. Nem csak a férfié, a nőé, a gyereké is. Ez a hit, az emberé. Semmilyen hatalomnak nincs hozzá joga, hogy ezt a hitet az embertől elvegye.

Mégis ezt tették, pontosabban, elhitették az emberrel, hogy ezt el lehet tőle venni. Ez az oka belső fényünk általános elrejtésének.

’Haza’. A másik ciki szó. Most már nem is ciki. Egyszerűen csak nem tudjuk, mit is jelent. Valami ’otthon’ félére utalhat… Ennyit tudunk, meg, talán annyit, hogy a történelem folyamán, a szabadságért vívott nagy csatákban sokan meghaltak érte. Még a népdalok is megőrizték: „Édes Rózsám, a hazáért el kell válnom tőled…” Még a szerelemnél is fontosabb volt!

Trianon tükrében ennek a szónak a jelentését megint csak el kellett, temetnünk magunkba, mert az ehhez kötődő kollektív fájdalmat az egyén nem bírná elviselni. 

Harcolsz az országért, amelyet jobban szeretsz a szerelmednél, a családodnál, a gyermekeidnél. Jobban szereted a saját életednél. A legdicsőbb dolog, amit tehetsz, ha meghalsz érte. Sokan így is tettek. 1848-ban, a 2 Világ Háborúban, 56-ban. És mi a végeredmény? Egy elkurvult ország, melyet körülmetéltek, megbélyegeztek, megaláztak, lejárattak. Egy olyan országért haltak meg sok millióan, ami ma Európa szégyene!!!

Ennyit a HAZÁ-ról, az Édes Anyaföldről… Jobb inkább csendben kussolni, és hétköznapi problémákkal pepecselni.

’Isten’ halott. A ’Haza’ halott. A ’Férfi’ halott. A ’Család’?

’Család’. Írjak erről is valami finomat? Fölösleges, lerágott csont. Ami nincs, arról különben sem lehet mit írni….

Most annyit tudunk, hogy milyen volt a család, és, hogy milyennek kellene lennie. A család a legkisebb közösség, a legkisebb egység, melyből egy nemzet felépül. A családok minősége ezért rendkívül fontos, és meghatározó egy ország lakói számára.

Azt az összetartó erőt, melyet magában rejt, régen a családi tűz szimbolizálta.

Az ország (állam?) érdeke a családok segítése, és ennek a családi tűznek az óvása lenne. Ma mégis inkább széthúzás van mindenütt. Az országban, a családban, az egyénben. A fejekben, a szívekben. Nem tudjuk, mit érzünk, nem tudjuk, mit akarunk.

Miért halna meg ma bárki is, egy széthullott, értéktelen dologért. Család?

A kötődés, az intimitás, az egység és összetartozás-tudat ott rejlik most is mélyen a szívünkben, ahová az őseink temették. A férfi alszik a pasiban, a nő egyszerre viszi mindkét szerepet.

Nincs mese, a férfit fel kell támasztani! Most jöhet a jogos kérdés: na, de hogyan?

Ha tudnám a pontos választ erre a kérdésre, akkor valószínűleg Te is tudnád.

Ugyanúgy, a megérzéseimre, az intuíciómra vagyok utalva, mint Te, vagy bárki más. Ebben kell, bíznunk.

Először azt gondolom, fontos, hogy gyújtsunk egy gyertyát azokért, akik megjárták a Világ Háborúk borzalmát. Csendesítsd el az elméd zaját, és szentelj pár percet Nekik, az életedből. Ne akarj semmit, csak hagyd, hogy felébredjen Benned a szeretet és tisztelet Feléjük.

Másodszor szeretnék tisztázni két súlyos félreértést.

1. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek (Isten, Haza, Család), melyekért bármikor képes meghalni’, nem azt jelenti, hogy önmagát feláldozva, idő előtt kellene meghalnia.

Mi értelme lenne annak, ha egy országban az életerős férfiak mind meghalnának, mielőtt felnevelhetik a gyerekeiket?! A gyerekek azt tanulnák meg, hogy a férfiaknak mind meg kell halni, így a fiúk vagy nem akarnának férfivé válni, vagy kihalna az ország. Ez történik ma. Nem csak holtan lehetsz hős!

A férfire mindenkinek szüksége van. Nem halhat meg! Kell a nőnek, hogy nő lehessen, hogy védelmet, támogatást és szerelmet kapjon. Kell a fiúnak, hogy kapjon követhető mintát, és kell a lánynak, hogy fel tudja ismerni azt a férfit, aki majd a gyermekei apja lesz.

Egy erős, szabad országban a társadalomnak is szüksége van a férfira. Ez a társadalom feláldozta a Férfit. Most nem érdemli meg Őt, amíg le nem rója Előtte tiszteletét és vissza nem helyezi a méltó helyére.

2. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek, melyekért bármikor képes meghalni’, nem jelenti azt, hogy a Nő számára ne lennének ezek az értékek ugyanolyan fontosak, sőt. A Nő is, feláldozza az életét ezekért az értékekért, de ezt nem a halálával, hanem az életével teszi. Békeidőben mindketten ezt teszik a maguk módján. Nem önmagukat megtagadva, hanem önmagukat megvalósítva, szabadon, boldogan és tudatosan.

Térjünk most vissza a háborúk okozta, mind máig be nem gyógyult sebekhez.

Minden magyar családnak megvannak a halottai, a hősei ezekből az időkből. Ők már elmentek, de a fájdalmat, az elkeseredést és a dühöt, hogy mindez hiába történt, itt hagyták nekünk. Ez a mi örökségünk, a Tiéd és az enyém is.

Ezeknek az érzéseknek a lenyomata itt van a térben. Bármikor – egy pici ráhangolódással - beleléphetsz ezekbe a lenyomatokba, és átélheted, amit ők éltek át. 

Ezen a működésen alapszik a ’család állítás’ gyakorlata. Ami pedig átélhető, az gyógyítható is.

Nem szellemidézésre, hanem szembenézésre van szükségünk. Nézz a szemébe az Őseidnek! 

Vértezd fel magad a bátorságukkal, és merd átélni a sorsukat, merd érezni a fájdalmukat! Vállald a kockázatát annak, hogy megszakad a szíved! Nem fog, mert az ősök megtartanak és vigyáznak Rád. Amit ilyenkor teszel, arra az áldásukat adják. 

Nem csak a fájdalmat kapod meg, hanem az erőt is, amellyel el tudod azt viselni. Az Ősökhöz való közeledést egyénileg, és együtt, közösségileg is érdemes megtenni. 

Nem történelmi sebnyalogatásról van szó. Az csak arra jó, hogy beleragadj a fájdalomba. Ha sajnáltatod magad, hogy milyen balszerencsés történelmet örököltél, azzal nem mész semmire!

Abban a percben, hogy képes vagy siránkozás nélkül szembenézni a múlttal, a fájdalom elkezdi megtisztítani a szívedet. 

Az ősök fájdalmát azonban nem kell magadban tartanod, mert az megkeseredéshez vezet. Épp azért kell, hogy átéld, hogy el tudd engedni. Ha igazán közel engeded magadhoz, úgysem tudod magadban tartani.

Mikor üvöltöttél utoljára, mikor tomboltál, mikor zokogtál úgy, ahogy a születésedkor? Ha megadod magad az ősök fájdalmának, zokogni fogsz, mint egy kisgyerek, aki elveszítette, majd visszakapta a szeretetet. 

Sírsz fájdalmadban és sírsz örömödben egyszerre (nem siránkozol!). A hazaszeretet nem csak egy mítosz. Most is létezik, és nem csak arról szól, hogy szeretsz egy helyet, de arról is, hogy a hely is szeret téged!

Az, az ország, akit a becsapott honvédek az életük árán sem tudtak megvédeni, az anyaföld, akinek kezét, lábát levágták, akinek testét a szemünk láttára meggyalázták, még mindig szeret minket!

Borulj le, öleld át, szorítsd magadhoz ezt a földet (akár szó szerint)! Érezd a szeretetét! Öleld úgy, mint eltévedt gyermek az anyját. Lélegezz úgy, mint mikor még nem ismerted a hazugságot!

Nem csak magadért teszed. Az őseidért, az országodért, a gyermekeidért teszed. Más szóval, ’Istenért, a Hazáért, a Családért’. 

Azért, hogy ezek a szavak végre visszakapják eredeti jelentésüket. Azért, hogy visszakapják a ’szentségüket.’

A szív erős, a lélek halhatatlan. Az erős, tiszta magyar szív pedig ott dobog mélyen, a fájdalom alatt.

„Zuhanó gépen nincs ateista”. Márpedig az ország, ma zuhanó gép…

Keresd magadban azt a hitet, amely túlvisz, a fájdalmon túlra! Kell, hogy legyen erő, mely megtisztítja ezt a sebet. Ez a hit, ez az erő, már itt van körülöttünk, már csak el kell fogadnunk!

Ez a hit újra élni akar. Rajtad és rajtam keresztül.  

Intimitás

Az intimitáshoz nagy bátorság kell manapság. Mindannyian vágyunk rá, hogy megéljük, de az egyre csak pusztuló családi mintákból ez sokszor szinte teljesen hiányzik.

Szerinted hol kezdődik az intimitás? Mikor először találkozol a szerelemmel? Mikor odabújsz szerető szüleidhez? Vagy, mikor először veszed kezedbe a saját kisbabádat?

Szerintem az intimitásunk ott kezdődik, amikor a szüleink először találkoznak. 

Pontosabban akkor, amikor először indul be közöttük az a fajta kémia, aminek az eredményeként, végül megszületünk. Nem az első szeretkezésre gondolok, hanem az első olyan vonzalomra, amikor a két lélek kölcsönösen vonzódni kezd egymáshoz.

Azt mondod, ez nem minden párkapcsolatban vagy házasságban történik meg? Sajnos, könnyen lehet, hogy igazad is van.

Ha a lelkek nem látják egymást, nincs intimitás. Attól még persze lehet szexelni, lehet szerelmet játszani, udvariaskodni, de, ha ebből a találkozásból gyerek születik, az a gyerek nem intimitást, hanem a férfi és nő közötti hazugságot fogja megtanulni.

Márpedig az első a szülői minta.

Ha a családban eddig minden házasság válással végződött, nagy valószínűséggel a többi is erre a sorsra jut majd. Hisz kitől tanulta volna meg a gyerek, hogy miként is kell valakivel együtt maradni, mikor a családban ezt senki sem tudja?

Elmondom, hogyan látom a párkapcsolatok terén végbemenő, napjainkig tartó furcsa degenerációt.

Arra az időszakra, mikor még ritkaság számba ment a válás, nem emlékszem. Már óvodás koromban is mi voltunk az egyetlen család a csoportban, ahol a szülők együtt voltak.

Később már egy ember 2-3 válása is teljesen hétköznapinak számított, és úgy tűnt, a családok sorsa, az elkerülhetetlen felbomlás.

A felnövekvő generáció ettől nem kapott igazán kedvet. Láttam olyanokat, akik boldog párkapcsolatban éltek hosszú évekig, egészen addig, amíg össze nem házasodtak. Rá egy évre, de lehet, hogy csak félévre elváltak.

Addig jók voltak együtt. Mi változott meg?

Az a néhány kivétel sem túlbiztató, ahol békés nihilben, vagy egymás kölcsönös utálatában élik le a házastársak életüket. Emlékszem, egyszer, a lépcsőházban odalépett hozzám Tibi Bácsi, a nyugalmazott, ex-hentes szomszédunk, kifújta a cigi füstöt, majd megkérgesedett hangján így szólt: „Fiam, egy hibát nem kövess el az életben. Soha ne nősülj meg…”

Ez a következő szint. 

Az én generációmban már sokan egyáltalán nem házasodnak meg. Ki vállalna ilyen elköteleződést egy válásra ítélt világban?!

Ma már nem ciki, ha házasságon kívüli gyereket nevelsz. Se neked, sem a gyereknek. Így hát a párkapcsolatból gyerek lesz, ami házasság híján a könnyedség illúziójával kecsegtet, de legalábbis, válás helyett egy szakítással is meg lehetett úszni a dolgot.

Amelyik gyerek ilyen családban nő fel, az, az érzelmi felelősség alól való kibújást tanulja meg, és azt, hogy egy kapcsolatba sem engedheti bele magát igazán, még akkor sem, ha a szerelemből gyerek születik. Mindig készen kell, hogy álljon egy esetleges szakításra.

Nehéz az intimitást megélni, ha ennyire nincs meg a biztonság és az együtt maradásban való hit.

Aztán, eljött az, az idő is, mikor a 30 körüli nő, pánikszerűen gyereket szült, és aztán, a saját szüleivel karöltve nevelte fel a kicsit. Apát már sokan tudatosan nem akarnak gyermekük mellé, mert arra nincs szükség, így viszont legalább lehet pasizgatni még a gyerek mellett.

Az idő azonban múlik, és lassan ezek a gyerekek is felnőnek. Apa nélkül, pasizgató anyukával. Már a válást is csak hírből ismerik, hisz házasság sincs.

Vajon milyen mintát szív magába egy ilyen, kezdettől fogva, kényszeresen csonka család gyermeke, aki sokszor azt sem tudja, melyik férfi termékenyítette meg az anyját annak idején?

Ezek a kamaszok már inkább nem hoznak létre párkapcsolatot.

A mai ’Zs-generáció’-ként megjelenő fiatalok nem csak azért vannak teljesen elveszve, mert belezuhantak az internet keltette illúzió hálóba. Inkább azt mondanám, hogy az intimitás teljes hiánya, az örökös bizonytalanság és az élhetetlen minták elől menekülnek a virtuális drogok közé.

Itt tartunk most, és bízom benne, hogy ez már tényleg a mélypont.

Egy tanár ismerősöm szerint ma, a 13-éves lányok jelentős része aktív nemi életet él, és nem kizárt, hogy szüzességét 12-évesen veszítette el… A fiúk ehhez képest testileg visszamaradottak. Sokszor magam is elcsodálkozom, mikor belépek egy 15 évesekkel teli osztályba, ahol a lányok nagyjából a koruknak megfelelő szintet hozzák, a fiúk viszont (tisztelet a kivételnek) 10-11 évesnek néznek ki és úgy is viselkednek.

Nem akarnak még fejlődni sem. Inkább ott ragadnak pubertás szinten, mert abban, ami rájuk vár, nem akarnak részt venni.

Te mit tennél a helyükben?

Eszembe jut az a fajta, szexuális felvilágosítás, amiben annak idején, iskolai keretek között részem volt.

Már az sem az intimitás megéléséről, hanem az aktus mechanikus működéséről szólt. Nem embereknek, hanem biomechanoidoknak szólt. Később meg jöttek az akár „hogyan ne…” címet is viselhető drogos filmek, mind, mind az elrettentést szolgálva.

Most eljött az idő, hogy valahonnan, a tudatunk mélyéről előrántsuk a „hogyan igen…” című történetet, hogy végre megállítsuk a zuhanást, és pozitív példát mutathassunk az utánunk jövő generációknak.

Emlékszem pár éve egy kedves barátommal éppen párkapcsolatokról beszélgettünk. Akkoriban én sem mertem magam beleengedni a kapcsolatokba, hogy, ha majd úgyis nem sokára vége lesz, ne kelljen belehalni a szakításba, hanem lehessen könnyedén, fájdalommentesen odébb állni. Erre ő elmondta, hogy egy igazi belehalós szerelemre vágyik. Az sem baj, ha nem viszonzott, sőt talán jobb is, így igazán érezhet, igazán fájhat, igazán élhet.

Ennek hallatára nagyon elszégyelltem magam, és megértettem, érzelmi kockázatvállalás nélkül nincsenek boldog pillanatok, nincs fejlődés, nincsenek valódi kapcsolatok és főleg nincs intimitás.

Ha nem mered magad egy kapcsolatba beleengedni, mert félsz, hogy majd sérülsz benne, magadon hagyod a páncélt. Megközelíthetetlen maradsz, és nem tudsz bízni sem magadban, sem a másikban, sem az Ég Akaratában.

Azt mondom, ha van vér a pucádban, leveszed a páncélt. Az igazi bátorság az, ha vállalod a kockázatot, ha mersz bízni a másikban, ha mersz sérülni és mersz gyógyulni a sérülésből.

Ami alapvetően sérült, az a bizalom és a hit. Nem a Te bizalmad és hited, hanem több generációé. Ha ezek a sérülések benned gyógyulnak, azzal az egész generáció sebeit gyógyítod magadban.  

Merj ott lenni, merj figyelni a másikra. A párodra, a társadra. A figyelmesség erről szól. Nem agyból, okoskodva, hanem a másik lelkére ráérezve keresem azt, ami neki igazán jól esik. Az ő bizalmán is dolgozom, mert tudom, hogy a bizalmat elég drágán mérik manapság. A bizalom olyan érték, ami ritka és törékeny.

Ha egyszer megjelenik a kapcsolatodban, már tudod, hogy van mit veszítened. Ettől kezdve gyengéd vagy, ettől kezdve puhán lépsz, mert közös álmaitok törékeny növénykéi bújnak ki mindenhonnét.

Ahhoz, hogy mindehhez legyen elég bátorságod, fel kell ébresztened magadban a hitet, abban, hogy az Univerzum a javadat akarja. Isten rajtad keresztül tapasztalja a világot, és ha ráfekszel akaratára, a személyesen neked szánt úton fogsz haladni.

Ez a létbizalom.

Amelyik gyerek ebben az állapotban fogan meg, az nagyon közel kerül a boldogsághoz.

Amelyik családban ez az érzés megjelenik, azt az Égiek is segítik a fejlődésben, növekedésben, egyben maradásban.

Manapság, ha egy család szeretetteljes egységet alkot, az nem csak ritka, de óriási kegyelem is.

Ezt a kegyelmet pedig érdemes kiérdemelni.