A Férfi mint Ember

Milyen az igazi férfi? Erős, kreatív, önmegvalósító? Biztonságot adó családapa vagy inkább kőkemény harcos? Értsen mindenhez? Tudjon házat építeni, autót szerelni? Hűséges legyen vagy inkább hódító típus? Teremtsen anyagi javakat, legyen magas beosztású cégvezető és/vagy befektető? Legyen izmos, energikus, harcművészetekben, küzdő sportokban járatos? Tudjon bármikor jól teljesíteni az ágyban? Legyenek érzelmei, amiket ki is tud fejezni, de ne legyen nyálas. Szeresse a gyerekeket, de legyen tekintélye?

Ezt a bejegyzést akár meglehetne írni úgy is, hogy csak kérdő mondatok szerepeljenek benne, és a kérdések így sem fogynának el.

Férfi témában rengeteg az egymásnak is sokszor ellentmondó sztereotípia, emellett jelen van a megváltozott világhoz alkalmazkodni próbáló modern és az archaikus férfi közti konfliktus is.

Nincs már egységes értékrend, mely alapján a szülők gyermekeiket nevelik. Ez új lehetőségeket, de egyben mérhetetlen bizonytalanságot is eredményez.

Az egyik családban a sportszerűség az emberség ismérve, a másikban ezt a lúzerek védjegyének tartják. Akik a modern férfi mintáját tartják szem előtt, könnyen kukába teszik az archaikus férfi mai napig időt álló értékeit, akik meg az archaikus férfit sírják vissza, azokhoz a működésekhez is ragaszkodnak, melyek már inkább csak akadályozzák a mai kor férfiját az önmegvalósításban.

Ebben a folyamatos, külső és belső konfliktusban fontos tényezőként vannak még jelen azok a személyes, generációs, családi és kollektív férfisérülések, melyek egy jelentős részéhez nem is férünk hozzá, mivel a tudattalanban őrizzük őket.

Na, drága barátom, így legyél férfi és találj magadra ebben az eszméletlen káoszban!

Nem lesz könnyű dolgod, de ha beleállsz abba, hogy felfedezd, megtaláld és kibontakoztasd a benned élő Férfit, még lehet némi esélyed. 

Mivel az archaikus mintáktól (meg a természettől úgy általában) sikerült kellő képen eltávolodnunk, a modern férfi mintája meg nem forrt még ki eléggé, maga a Férfi ideálja olyan követelményekkel és elképzelésekkel kapcsolódott össze, melyek teljesítése határos a lehetetlennel.

Egyszerre legyél egy önismeretileg elég mélyen és alaposan megdolgozott barbár, de ápolt viking, aki kb 110 kilónyi nyers izomzattal („Nincs férfi 100 kg alatt…”) is rugalmasan mozog és van állóképessége. Intelligens beszélgetőtárs, 1 óra alatt minimum egy rekesz sör elfogyasztására képes, bármikor, bármilyen állapotban tud értékelhető szexuális teljesítményt nyújtani, soha nem stresszel, sikeres cégvezető, aki lovagol és autót szerel, emellett egyszerre hódító és mégis hűséges típus, aki kifejezi az érzelmeit, de soha sem sír, viszont kellő anyagi biztonságot és védelmet ad nőjének, családjának és a neki dolgozóknak. Szociális érzékenysége mellett is kijelöli és meg is védi a határait. Jó humorú, játékos, gyerek szerető, mégis tartja a tekintélyét, mindig ura az aktuális helyzetnek és soha nem omlik össze, még a legkeményebb pofára esések közepette sem... Huh.

Nem tudom, ismerek-e olyan embert, akiről ezt így, ahogy van, elmondhatjuk.

Amikor a fiú, férfi minta és bármiféle bátorítás, támogatás nélkül szembenéz ezekkel a rendkívül komplex elvárásokkal, nem csoda, ha inkább az egyre csak langyosodó trendekben és a virtualitásban esetleg alkoholban, drogokban keres menedéket.

Mielőtt még félreértenéd, nem felmenteni akarom a mai fiatal fiúkat és férfiakat a felelősség alól, csak szeretném egy részét felvázolni annak a helyzetnek, mellyel a mai túlpörgetett kor fiataljai szembe kell nézzenek.

Máskor sem volt könnyű, most meg máshogy nehéz. Soha ennyire elhagyatott, magányos és bizonytalan nem volt még az ember, mint most. Cinikusak lettünk, nem ismerjük azokat az értékeket, melyekért annak idején gondolkodás nélkül meghaltak a férfiak, de azok is egyre fogynak, melyekért élni érdemes. Bár életben vagyunk, egyre fogy a lelkesedésünk és egyre nehezebb dolgunk van, ha a káosz elől a nihilbe menekült generációnak szeretnénk kiutat mutatni, egy olyan élet felé, melyet érdemes teljes intenzitásában leélni.

Mit lehet tenni ebben a kapaszkodók nélküli zavaros világban, hogy magunkra találjunk és másokat is ebben segítsünk?    

Először is fel kellene ismerni a sztereotip férfi minták ellentmondásait, majd tiszta fejjel ránézni arra, mit érdemes az archaikus férfi mintákból átörökíteni a modern férfi működései közé.

Ha megkérdezed az utca emberét, milyen az igazi férfi, nagy valószínűséggel vagy zavarba jön, vagy leírja a klasszikus alfa hím jellemzőit. Alfa hímek mindig voltak, vannak és lesznek. No de mitől is alfa hím az alfa hím? Egyebek mellett attól, hogy egy csomó nem alfa veszi őket körül, különben kihez képest lehetnének alfák?

A többiek (azaz a férfiak többsége) választhatnak, hogy béták lesznek, akik az alfákhoz képest kevésbé domináns módon fognak egy közösségben működni vagy lehetnek még gammák, akik egyszerűen nem vesznek részt ebben dominancia harcban, és vagy a közösségek perifériáin fognak billegni vagy sajátos módon épp köréjük szerveződik majd közösség, ha van elég karizmatikus kisugárzásuk.

Akárhogy nézzük is azonban, egy működőképes közösség vagy társadalom nem bír el túl sok alfát és gammát, ezért a nagy többség bizonyosan béta lesz, és így nem fog megfelelni az alfákról alkotott ideális férfi mintáknak.

Na, akkor most mit tegyünk? A társadalom férfiállományának nagy részét leírjuk és nem tekintjük férfinak, csak azért mert ők a béták?

Lehet-e minden férfi vállalati vezérigazgató, cégtulajdonos és önmegvalósító vállalkozó? Tiszteljük a hősöket, királyokat, vezéreket, legyőzhetetlen harcosokat. Ki fog megemlékezni a katonáról, aki ezredikként halt meg egy értelmetlen háború névtelen halottjaként? Ki gondol a földművesre, aki egy természeti katasztrófáktól sújtott év után is ugyanúgy elveti a gabonát? Ki becsüli meg az az összes fontos, de kevésbé látványos munkát végző, jelentéktelennek tűnő embert?

Ki kellene végre mondani, hogy többféle módon lehet valaki férfi. 

A nagy megálmodók többségéről senki sem tudna, ha nem dolgoztak volna a kezük alá névtelen megvalósítók.

Nem attól leszel férfi, hogy mindenhez értesz. Nem attól leszel férfi, hogy hónapokat élsz túl a dzsungelban vagy épp az idegen légióban harcolsz. Nem attól leszel férfi, hogy percek alatt milliókat keresel, hogy ezrek dolgoznak a cégedben, hogy frontember vagy egy rock bandában, hogy közszereplő vagy, hogy saját rajongói oldalad van a facebook-on.

Hát akkor mitől leszel férfi?

Mi van akkor, ha a kérdés eleve hibás? A férfi nem tökéletes. Minden férfi mögött egy gyarló ember rejtőzik, aki küzd a saját komplexusaival és szorongásaival, próbál megfelelni kimondott vagy ki nem mondott elvárásoknak.

A kérdés nem az, hogy mitől leszel férfi, hanem az, hogy milyen férfi lakik benned, és hogy vagy-e elég bátor, hogy felfedezd és kibontakoztasd őt magadban. Igen, nagyfokú bátorság kell hozzá, hogy szembe menj a sztereotípiákkal, hogy megtaláld magadban a saját értékeidet, és hogy végül az légy, aki mindig is voltál.

„-A férfi tudjon vezetni.” Igen, hasznos az, ha tudsz vezetni, de ismerek olyan férfit is, aki nem tud, mégis férfi. Az ő tehetségéből és megszállottságából él az egész család. Igazi önmegvalósító gamma, de kell hozzá egy menedzser, aki szervezi az életét, és aki itt tartja a földön, mert különben elszállna.

Jó, ha tudsz vezetni. Én sokáig nem tudtam, és emiatt évekig marta a szégyen a lelkemet. Nagy külső-belső ellenállást kellett legyőznöm, de végül csak meglett a jogsi. Rögtön utána jött egy baleset. Utasként ültem a kocsiban, felborultunk és szerencsénkre mind megúsztuk egy-egy karcolással. Sérülés nem történt, de a trauma megmaradt.

Eltelt egy év, mire lehetőségem lett autót vezetni. Olyan volt, mintha sosem vezettem volna. Megint egy évig oktatóhoz jártam, mert nem akartam feladni, ha már ennyi időt, pénzt és energiát áldoztam rá.

Eljött az a pont, amikor akkora volt már a nyomás, hogy muszáj volt tovább lépni. Tudtam, hogy csak akkor szerzek valódi rutint, ha veszek egy saját autót. Áttörtem magam a szorongásaimon és a megtakarított pénzem nagy részét ráköltöttem egy 23-éves hármas golfra. Egy barátom segített rendkívül sokat azzal, hogy beült mellém, és elhitte, hogy tudok vezetni. Olyan szinten biztonságban érezte magát, hogy a vezetés kezdett teljesen természetes élménnyé válni. Már nem az oktató ül az anyós ülésen, aki helyetted is uralja a pedálokat és észreveszi a táblákat.

„Vezetni mindenki tud.” Mondták azelőtt oly sokan, mégis nehéz volt elhinnem, hogy ez egyszer rám is - akinek a családjában a férfiak többsége nem vezet – igaz lesz.

Az érzékek kiélesednek, a táblákat nem csak észreveszed, hanem keresed is, a forgalom nem zavar, hanem együtt mozogsz a többiekkel, reagálsz arra, ami történik, ösztönösen megoldásokat találsz hirtelen jött helyzetekre.

Sosem leszek autószerelő, de ha úgy alakul, egy kereket azért ki tudok cserélni. Ha ennél komolyabb nehézség lenne, akkor is tudom, hogy kit kell felhívjak, aki segít azt megoldani. Szeretek vezetni, emellett a vezetés praktikus, és erősen hozzájárult ahhoz, hogy teljes értékű férfinak érezhetem magam, mégsem gondolom, hogy ettől lennék férfi.

Az, hogy átmentem a korlátaimon, óriási erő, ami emeli az önbizalmamat, önbecsülésemet és támogatja a személyiségfejlődésemet.

Ezzel együtt, a hagyományos férfiideálnak még mindig nem tudok és, ha akarnék, sem tudnék megfelelni. Sosem lesz rajtam 100 kiló izom (kivéve, ha épp két 50 kilós nőt tartok akrojógázás közben :) ), nem leszek ketrecharcos és nem fogok vállalatot vezetni sem. Bármilyen férfias dolog is vadászni és harctéren embert ölni, ha nem jön létre olyan helyzet, ahol muszáj, inkább kihagyom eme nemes cselekedeteket. Még csak azt sem ígérhetem meg, hogy mindig ura leszek annak, ami épp történik velem, körülöttem.

„A férfi nem sír.” Ahogy azt a régi férfiideálról vallottuk… Amelyik ember sosem éli meg és fejezi ki az érzéseit, az nem is igazán él. Korábban az érzelem mentesen, hideg racionalitással működő férfiakat gondoltuk erősnek, férfiasnak. Vannak helyek, ahol nőktől is ez az elvárt viselkedés, hisz így lehet előre jutni, mondjuk egy vállalati ranglétrán.

Valójában azonban ez épp fordítva van. Nem nagy kunszt a páncél mögött erősnek lenni. Az igazán tökös dolog az, ha leveszed a páncélt és mélyen magadba nézel, vállalva azt, hogy, ami feljön, az lehet, hogy fájni fog és nem biztos, hogy uralni tudod.

A sírás egy bizonyos szintnél erősebb fájdalomra való adekvát reakció. Az elfojtás nem bátorság, hanem pont, hogy a szembenézés elkerülése. Aki sosem sír, az valószínűleg mindent magába fojt, így addig mérgezi a lelkét, míg meg nem betegszik. Ezzel az attitűddel nincs személyiség fejlődés. Az intelligencia az egekbe törhet, ha nincs hozzá érzelmi intelligenciád is, óvodás módon fogsz viselkedni a valódi érettséget követelő helyzetekben.  

Na, és mi van akkor, ha a férfinak egyszerűen nincs oka sírni? Ő nem az a pityergős fajta. A problémákat megoldja és megy tovább. Igen, igen, létezik ilyen. Hívhatjuk akár isten-komplexusnak is.

Attól, mert férfi vagy, még gyarló földi halandó is, aki a saját elvárásainak sem mindig tud megfelelni. Biztos, hogy te is követsz el hibákat, történnek veled bosszantó dolgok, nem tudsz mindig jól dönteni, mert vannak helyzetek, amikor nincs jó döntés, csak döntés van és jó esetben felelősség vállalás.

Vannak nálad nagyobb dolgok, amiket nem tudsz kontroll alatt tartani. Van, ami egyszerűen csak megtörténik veled. A tudomány elképesztő fejlődése mellett, még mindig van olyan, hogy Sors... Tudsz ellene harcolni és meg tudod magad adni neki. Van beleszólásod, hogy hogyan éld meg, de ezzel együtt is megtörténhet, hogy a belső folyamataid elvisznek.

Mi lenne, ha lassan elengednénk a ’Mindenható Férfi’ illúzióját? 

A legtökösebb férfi is kerülhet krízisbe. Aki sosem sír, azt az élet soha nem érinti meg, így valójában halott. Sírni nem csak fájdalmában tud az ember. Találkozhatsz olyan szépséggel, csodával, erővel, szeretetteljes támogatással, ami könnyeket csal a szemedbe. Nem pityergésről, rinyálásról, hisztiről beszélek, hanem arról, hogy képes vagy átengedni magadon az érzelmeidet. Igen, ez félelmetes, különösen nekünk, akik már gyerekként le voltunk tiltva a sírásról („-Mi vagy te, fürdős kúrva?”). A sírás zavarba ejtő és lehet kínos is mindazok számára, akik nagy rutinnal fojtják magukba az érzelmeiket. Arra emlékezteti őket, hogy bennük is zajlanak félelmetes érzelmi folyamatok.

Amikor hosszú idő után egyszer csak visszanyered a hitedet, amikor megéled a kegyelmet, az kontrollálhatatlan örömmel jár. Ilyenkor kifejezetten jól esnek a könnyek. Amikor végre zsigerileg is megérted, hogy nema te hibád, hogy bántalmazott gyerek voltál, óriási kő esik le a szívedről, ésa zokogás úgy megy át rajtad, mint egy gyorsvonat.

Persze jó, ha mindez nem a nyílt utcán történik veled, hanem biztonságos közegben, ahol a közösség a legmélyebb fájdalomban és örömben is meg tud tartani.

Ismered te is a sztereotípiákat. ’Pénisz növelő kocsi’… A ’nincs férfi 100 kiló alatt’ érem másik oldala, a konditeremben kigyúrt arcokról alkotott felfogás, miszerint ’a saját bizonytalanságukat, félelmeiket, szorongásukat próbálják leplezni a nagy izomtömeg mögé bújva’.

Akárhogy is van, az fontos, hogy felvállaltan önmagad lehess, hogy megtaláld és kibontakoztasd a benned lakó számodra hiteles férfit. Sokszor halljuk, hogy „a nagy izmok mögött egy sérült kisfiú rejtőzik.” Végre ki kellene mondanunk, hogy minden férfiban lakik egy sérült kisfiú, aki vigasztalásra, védelemre és szeretetteljes elfogadásra vágyik.

A sérüléseid egy részéről tudsz, de az igazán mély sebeket a tudattalanban őrizzük, mert a velük való együtt élés egyszerűen elviselhetetlen.

Általában véve kimondhatjuk, hogy a nők önismeretileg, lelki megdolgozottságban előrébb tartanak, mint mi, aminek az egyik oka épp az, hogy a nőknél az igazán mély lelki munkával időnként együtt járó sírás nem volt letiltva.

Persze itt is vannak kivételek, de a tendencia mégis az, hogy a tudattalanban mélyen őrzött fájdalmakkal, sérülésekkel több nő mert és tudott kapcsolódni, mint férfi.

Miért lényeges ez? -Kérdezed jogosan.

Azért, mert eddig a régi férfi kép bekövesedett elvárásai erősen megnehezítették ezt a fajta belső, önismereti munkát. Mostanra azonban elérkeztünk ezeknek a régi mintáknak a határaihoz, és ha bármit szeretnénk átörökíteni az archaikus férfi értékeiből, végig kell járjuk ezt az utat, különben azt is elveszítjük, amire szükségünk van.

Most lazultak fel a keretek annyira, hogy végre teljes felvállaltsággal elindulhatunk a saját sérüléseink és fájdalmunk felé. A nőkben is tömegesen jelent meg arra az igény, hogy a férfi felfedezze a saját érzelmi intelligenciáját. Ebből a szempontból előrébb tartanak, mint mi, de nélkülünk ők sem tudnak tovább lépni. Egy érzelmileg megdolgozott nő nem tud egy megdolgozatlan férfihoz hosszabb távon kapcsolódni.

Eljutottak valameddig, és most ott várnak ránk, ki türelmesen, ki kétségbe esetten, csalódottan, de mást nem nagyon tehetnek, mint bíznak benne, hogy előbb, utóbb csak elindulunk mi is.

Ami a férfiben mostanában történik, az az élete minden területére kihat. A kollektív férfiképp ebben a pillanatban is formálódik köszönhetően azoknak az egymásnak ellentmondó elvárásoknak és összefeszülő erőknek, melyek közelében nem lehet érintetlenül maradni.

Két választásod van. Vagy vastagabb páncélt növesztesz magad köré, mint bármikor korábban és elbújsz a változás elől, vagy leveszed a páncélt és beleállsz abba, ami szembejön veled.

Nagyon érdekes az az átalakulás is, ami a szexualitásban történik. Korábban nem volt szempont, hogy a nő is élvezze az együttlétet. Nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy Európának – ha volt egyáltalán valaha - szexuális kultúrája maximum a pogány időkben lehetett.

A kereszténység mind a mai napig úgy tekint a szexre, mint szükséges rosszra, és tűzzel-vassal írt minden olyan eszmét, miszerint a szexuális örömszerzés Isten ajándéka, ami nem csak gyermeknemzésre való és a nőt ugyanúgy megilleti, mint a férfit.

Abban nőttek fel generációk ezer éven keresztül, hogy a szexuális aktus állati csökevény, mely a gyermek nemzés mellett kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a férfi levezesse a feszültséget. Az egyetlen elfogadott formája most is csak az, ami házasságon belül történik. Ha keresztény lennék, és ezt minden áron be akarnám tartani, az azt jelentené, hogy – mivel soha sem nősültem, - majdnem 40 évesen még mindig minden fajta szexuális tapasztalat nélkül tengődnék ebben a nyomorult világban… Még belegondolni is ijesztő.

Szerencsére az egyház nyomása ezen a téren sokat enyhült, ugyanakkor egyre felvállaltabban ott az igény a nőkben is, hogy ki akarják venni a részüket ebből a fantasztikus örömforrásból.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha 10 másodperc alatt elsülsz, a nő kb ennyi idő alatt fog ott hagyni...

Egy izgalmasabb, megdolgozottabb nő élő kapcsolatban van a saját szexualitásával. Amíg nem veszed fel te is a kapcsolatot a tiéddel (erre is vannak kiváló gyakorlatok), nem fogod igazán férfinak érezni magad.

Mint szinte mindenhol máshol, a férfi itt is a végletek között őrlődik. Meg lehet rekedni az állati közösülés, stressz levezetés szintjén („előtte egy sör, utána egy cigi…”) és lehet magadnak még több stressz okozni teljesítmény kényszeren keresztül. "Ha nem bírod elég sokáig, elég keményen, ha nem tudod kielégíteni, ha nem tudsz teljesíteni, nem vagy férfi…"

Ezzel a gondolkodási hibával gyakorlatilag le is nullázod az esélyeidet. Hiába szereted, hiába kívánod a párodat, nem fogsz tudni teljesíteni, mert félsz a kudarctól.

Amikor a céljaidért küzdesz, amikor egy nehéz élethelyzetre keresel megoldást, konfliktust kezelsz vagy lakás felújításban vagy, az ugyanolyan, szimpatikus idegrendszeri működés, mint, amikor annak idején az őseink mamutra vadásztak vagy épp egymással harcoltak.

Lehetséges, hogy létezik kivétel, de a szexualitás leginkább paraszimpatikus idegrendszeri működés, ami azt jelenti, hogy nagyfokú nyugalom és biztonságérzet szükséges hozzá. Ha fejben épp máshol vagy, stresszelsz vagy azon megy a matek, hogyan oldod meg az előtted álló napok kihívásait, jobb, ha bele se kezdesz.

A ’szexuális teljesítmény’ és az ’ágyban való teljesítés’ kifejezésekkel az a gond, hogy már önmagukban szorongást keltenek és az iskolai kudarcélmények emlékét idézik meg (oktatási rendszer, hm...), ami helyből agyonvágja a biztonságérzetet.

Sokkal jobban szeretem a ’szexuális örömszerzés/örömforrás’ kifejezéseket, melyekből inkább az sugárzik, hogy kölcsönös, egymással megosztott, sőt, közösen átélt örömről van szó. Ha fejben nem vagy ott, ha szorongsz, ha túl korán elsülsz, magadnak sem adod meg azt az élményt, amit egyébként átélhetnél.   

Olyan ez, mintha úgy ennél, hogy közben nem élvezed az ízeket. „Együnk gyorsan, legyünk túl rajta, aztán menjünk vissza folytatni a munkát…”

Amikor teljes értékűen vagy együtt egy nővel (ez egyénileg is fejleszthető!), az nagyon meghálálja magát. Olyan szeretetet, tiszteletet és kötődést kapsz vissza, ami nagyon megtámogatja a biztonságérzetedet és azt is, hogy igazán férfinak érezhesd magad. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ettől ő is igazán nőnek érzi magát, és sokkal jobban ki tudja bontakoztatni azokat a minőségeket, melyek csak egy kölcsönösen harmonikus párkapcsolatban tudnak megjelenni.

Fontos arról is beszélni, hogy ezzel együtt, a párkapcsolatok nagy része, csakúgy mint a házasságok legtöbbször még a felek életében véget érnek. Ez nem azért van, mert valamit rosszul csinálunk, hanem azért, mert ilyen a dolgok természete.  

A középkorban sem tartott tovább egy házasság, csak előbb haltak meg az emberek. Jött egy háború, egy járvány és elvitte mindkettőt. Aki megélhette az 50 évet, szerencsésnek mondhatta magát, már ha szerencsés az, akit a szerettei körbe halnak…

Tisztább volt a levegő, közvetlenebb volt a kapcsolat a természettel, mégsem sírnám vissza ezt az időszakot.

Emellett piszkosul fel is gyorsult a világ. Ma egy 2-3 éves kapcsolatban többet megélhetsz, mint régen egy egész élet alatt. Korábbi párkapcsolataimban annyira más ember voltam még a mostani önmagamhoz képest, hogy sokszor úgy tekintek vissza, mintha előző életeim lennének. Több ismerősöm számolt már be hasonló érzésről.

Megtanulod hát jobban uralni a saját szexualitásodat. Megteremted a szükséges feltételeket, hogy természetes módon kerülj egy paraszimpatikus működésbe. Késlelteted a magömlést, vagy akár elsajátítod a ’magmegtartó orgazmus’ képességét (Erre is vannak gyakorlatok).

Megtanulod, hogy nem minden nővel vagy szexuálisan kompatibilis. Egy idő után ráérzel, milyen típusú nővel tudsz harmonikus párkapcsolatot létre hozni vagy, ha épp lazább természetű kapcsolódásra vágysz, kivel lehet egy fajta ’barátság extrákkal’ együttlétben lenni.

Ma már ki lehet próbálni kommunát vagy akár nyitott párkapcsolatot is. Mindkettő rendkívüli lehetőség a tanulásra, de mint életforma, egyik sem az én világom.

Lehet, hogy te vagy az az ember, aki rátalál az életen át tartó igaz szerelemre, de az is lehet, hogy a párkapcsolatok inkább a tanulást szolgálják számodra. Előző életekben elvarratlan szálak kerülnek a helyükre, és te haladsz tovább az utadon azzal, akit épp melléd sodor az élet, ha kölcsönösen igent mondotok a helyzetre. Hogy mennyi ideig lesztek együtt, nem tudhatod előre.

Ez a működés magában hordozza annak a veszélyét, hogy – mivel számítasz rá, hogy úgyis véget ér a kapcsolat, - nem engeded bele magad igazán, hogy ha majd menni kell, ne fájjon annyira a szétválás.

Bizony nem könnyű dolog ebben a helyzetben az érzelmi kockázatvállalás, az élet mégis abban van, ha elengeded a kontrollt. Megengedni magadnak a szerelmet, rendkívül kiszolgáltatott állapot, mégis ez a legbátrabb hozzáállás ilyenkor.

Egy ismerősöm nem rég rám írt, mit javaslok szakítás utáni üresség ellen. Azt válaszoltam neki, hogy a legtökösebb dolog, amit tehet, hogy megéli az ürességet, másként úgysem szabadulhat az érzéstől.

Mitől is férfi a férfi? Most leginkább azt mondanám, hogy talán ettől. Képes vagy döntéseket hozni és képes vagy beleállni abba, ami következményként szembejön veled. Ha ez krízis és érzelmi összeomlás, akkor abba, ha ez az üresség, a nihil és az értelmetlenség érzése, akkor abba, de ez csak akkor működhet, ha van erős Lét-Bizalmad, és van körülötted közösség, aki megtart akkor is, mikor épp atomjaidra hullasz szét.

Feltűnt-e valaha, hogy népmeséinkben időnként sajátos fordulat jön szembe. Először a sárkány győz. A főhőst miszlikbe aprítja, majd széttépett darabjait az égbe szórja, ahol azok ragyogó csillagokká válnak, ezután nagy dérrel dúrral elhagyja a helyszínt. Ekkor jön elő a kígyótestű lány, aki a darabokat egyenként összegyűjti, varázsfűvel megkeni és összeragasztja. A királyfi teste-lelke újra összeáll és hétszer szebb, hétszer erősebb lesz, mint azelőtt. A sárkányt csak ezután tudja legyőzi. (Ez a motívum érdekes módon a sámán beavatások részét is képezi.)

A sárkány legyőzése pedig különös kegyetlenséggel és alapossággal történik. Mind a hét fejét külön-külön levágja, egyet se hagy meg neki...

Miután talpra álltál a krízisből, hétszer szebb, hétszer erősebb leszel, és leszámolsz a szorongás démonával, bármennyi feje legyen is. Ehhez azonban be kell vállalnod a vereséget, az ezer darabra szaggattatást, az összeomlást, a páncélod elveszítését. Ha csak tolod magad előtt a krízist, sosem mész át ezen a rendkívüli alkímián.

Szimbolikus értelemben, ami ezzel az országgal a magyar történelem vérzivataros évszázadaiban történt, az, az újból és újból lezajlott széttépetés és vereség a sárkánnyal szemben. Sokszor összeszerelte már az őseinket a kígyótestű lány, de azokat a traumákat, melyek a huszadik században történtek, a magyar néplélek még nem heverte ki.     

Elképesztő szintű fájdalom van a tudattalanba lenyomva, mely csendben és észrevétlen nyomaszt téged is, engem is, a lélek sötét éjszakáin. Az ebből való gyógyulás azért is roppant nehéz, mert politikailag is akadályoztatva van. Nem volt még olyan hatalom az országban, akinek érdeke lett volna ez a gyógyulás. Így lehet ember tömegeket egymás ellen fordítani, félelemben tartani és egymás ellen kijátszani. Ezt a ziccert soha egyetlen kormány sem fogja kihagyni, hiába is várnád...

Amit tehetünk, hogy erős, megtartó közösségeket hozunk létre, ahol lehet minderről beszélni, és lehet az ősök fájdalmával biztonságos körülmények között találkozni. A családállítás vagy sorsmodellezés pont erre való.

Kapcsolódsz a saját, gyerekkori traumáiddal, majd a közös családi tudattalanban őrzött fájdalommal, mely sok helyen kapcsolódik a kollektív, magyar férfisérülésekhez, sőt akár az emberiség férfijainak közös sérüléseihez is.

Mindannyiunknak vannak ősei, akik megélték a két Világháború borzalmait. Magyar szinten a totális vereség mellett elkönyvelhetjük azt is, hogy az országot, mely a szülőföldünk volt, darabokra szaggatták. Hiába áldozták fel a kor férfi állományának színét javát, ekkora veszteség mellett sem tudtuk megvédeni sem az országunkat, sem az asszonyainkat, családjainkat.

Bántalmazott ország bántalmazott gyermekeinek gyermekei vagyunk…

Isten, Haza, Család, üres szólamok. A magyar férfi elvesztett mindent, amitől férfinak érezhette magát és ezt a mélységes űrt hagyta utódaira. Nem tehetett mást, ez volt a sorsa. Nekünk viszont végre van lehetőségünk szembenézni mindezzel, átmenni a krízisen, darabokra hullani, majd feltámadni egy egészségesebb, teljesebb férfi lélekben.

Az utóbbi pár évben rengeteg családállítás zajlott a fenti témákban is, ami nagyban hozzájárult ahhoz a változáshoz, amiben vagyunk, ahhoz, hogy végre lehet minderről beszélni. Bár kollektív bűnösség valójában nem létezik, mégis ott él bennünk, férfiakban és nőkben egyaránt az összes bűn, melyet valaha egymás ellen elkövettünk. 

Mennyi fájdalmat okoztunk akár ebben az életben, akár a korábbiakban! Ahhoz, hogy fájdalmat okozz, nem szükséges rosszindulat. Sokszor épp azokat büntetjük a legkeményebben, akiket szeretünk.

A tettes bekerül az áldozat családi rendszerébe és fordítva. Minden fájdalom, amit másoknak okozol, valójában magadnak okozod.

Mindez túl sok. A családállítások mennek tovább, de mindig csak akkorát merítünk, amekkorát a lélek épp elbír. Ezzel együtt egyre több férfi társam jelenik meg önismereti csoportokban, és lassan, de biztosan egyre többen kerülnek kapcsolatba a saját érzéseikkel.

Végre beszélünk mindarról a fájdalomról, amit a saját életünk és az őseink révén magunkban hordozunk, és, ami nem olyan rég még a tabu kategóriába tartozott.

Emellett az archaikus férfi értékeit is kezdik egyre többen újra felfedezni. A hagyományőrző körök, a lovasíjászat, a harcművészetek mind, mind az archaikus férfit keresik, azt, aki önazonos, van tettmegvalósító ereje, méltósága, tartása és kisugárzása. Ezt mind a kukába tenni?! Óriási hiba lenne. Mi másra van szükség az érzelmek tiszta megélése mellett, mint erre a sugárzó, örömittas erőre?!

A magyar néplélek a vereségek, a megalázottság és kiszolgáltatottság keltette fájdalmat és szégyent is túlélte. Most itt a lehetőség, hogy mindebből felálljunk. Igen csak tökös húzás lesz, ha megtesszük, de hiszek benne, hogy meg fogjuk tenni, mert - ha hiszed, ha nem, - elpusztíthatatlanok vagyunk. Erre több bizonyíték már nem kell.

A régi és az új már elindultak egymás felé. Amikor a találkozás megtörténik, férfi és nő is újra egymásra talál.

Kitartást és jó úton járást Drága Barátaim! 

A Férfi még egyszer...

A ’Hová lettek a férfiak’ című bejegyzés óta bőven volt időm tovább gondolni a témát. Rengeteg komment érkezett rá, ami egyrészt örvendetes, mert látszik, milyen sokan érintve érzik magukat, ugyanakkor elég sok félreértés, félre értelmezés is történt.

Mivel a férfiak eltűnését elég komoly problémának találtam, az akkori blogot kissé provokatív felütéssel indítottam. Sikerült is érzelmeket kiváltani, viszont a két nem egymásnak ugrasztása egyáltalán nem állt szándékomban.

Egyik nem képviselői sem vonhatóak felelősségre a férfiak ’kihalása’ miatt. Hogy melyik volt előbb, a gyenge, erélytelen férfi, vagy az erős, elférfiasodott nő, arra valószínűleg az a válasz, hogy a kettő nagyjából egyszerre alakult ki, és kölcsönösen egymást erősítő tendenciát mutatnak.

Az a fajta, nőkben egyre gyakrabban megjelenő gondolkodás, hogy ’ha ő férfiasan viselkedik, a pasi majd össze szedi magát’, sajnos teljesen tévút. Ennek épp az ellenkezője történik. Minél férfiasabb a nő, annál inkább megdöglik a pasiban a férfi….

Az e témában írt blogban odáig jutottam, hogy a férfi eltűnésének és a nők elférfiasodásának oka egyaránt az elmúlt, 2 Világ Háborúban rejlik. A történet, lépésről, lépésre, teljesen logikusan levezethető.

Azóta azonban tovább gondoltam a dolgot, és még néhány érdekes összefüggés tudatosodott bennem.

Tiszta sor, hogy a minden addigit felülmúló, teljesen értelmetlen mészárlásból csonkán, megtörten, vesztesen hazatérő honvédek nehezen találtak vissza abba az életbe, ahol a nő – ha életben maradt – megtanult egyedül túlélni, és sok esetben, a távollévő férj helyett a családot is megvédeni. 

Ennek ellenére egy egészben maradt férfi, a frontról hazatérve összeszedhette volna magát. Visszavehette volna asszonyától az irányítást, aki akkor még valószínűleg készséggel vissza is adta volna azt. Mégsem ez történt. A férfi nem csak a háborút veszítette el, de a lelkesedését, az erejét, a bizalmát, életkedvét is.

A férfiasság és a becsület értelme megkérdőjeleződött…

Még talán a harcmezőn maradt hősi halottak jártak a legjobban. Nekik nem kellett tovább élniük úgy, hogy minden, amivel annak idején lelkesítették őket hazugsággá vált.

Itt újra felmerül a kérdés, mitől is férfi a férfi, és melyek a legfontosabb különbségek a férfi és a pasi között.

Vannak szerepek, mint a ’férj’, az ’(élet)társ’ és az ’apa’, melyek a férfi, vagy a pasi szerepei és mint ilyenek, tanulhatóak. A FÉRFI azonban nem szerep, hanem minőség. 

Nem tanulható, csak felébreszthető.

A pasi élhet a mának, a holnapnak. Még tervei is lehetnek. Szerepeit többé, kevésbé tudja hozni, de már nincsenek az életében olyan dolgok, melyek a saját életénél fontosabbak lennének számára. Az eszmék, melyekért annak idején a honvédek meghaltak, hazugsággá váltak. A honvédeket becsapták. A hősi halál illúzió volt csupán. Az életüket áldozták és cserébe nem kaptak semmit, sőt… Mindent elveszítettek.

Éppen ezért, ma, ha az életedet áldozod egy ügyért, a hátad mögött mindenki azt gondolja, hogy lúzer vagy! Ma ciki az önfeláldozás. Ma ez a legnagyobb öngól, amit belőhetsz magadnak, hisz mások karriert csinálnak a halálodból. A családod meg ott marad nélküled, talán még a biztosító sem fizet…

Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, de be kell, lássuk, hogy a HŐS-ök ideje lejárt.

Amit a férfi tud, az ma se nem menő, se nem kifizetődő.

Nézzük most meg, milyen eszmék zászlaja alatt vonultak hadba, halálba a magyar honvédek, akik még ismerték a férfit. 

Ha ma azt mondom: ’Isten, Haza, Család’, az ember összerándul kínjában. Annyira rossz, hogy már sok évvel ezelőtt is az egyik legcikibb választási propaganda szövegnek számított.

Pedig a FÉRFI-t az e szavak mögötti értelem tette halhatatlanná.

Nem attól vagy halhatatlan, hogy az örökké valóságig húzol egy szánalmas, félelmektől korlátozott életet. Attól leszel halhatatlan, hogy nem félsz a haláltól, mert vannak az életednél sokkal fontosabb dolgok számodra.

Volt idő, mikor ezek nélkül nem is volt érdemes egy életet leélni. Persze, most mondhatod, hogy idealista vagyok, és, hogy milyen jogon ítélek meg egy kort, egy másik, rég letűnt világ tükrében, és részben igazad is lenne.

Mégis, ha igazán körül nézel, azt látod, hogy minden egészséges fiú, srác, pasi és fickó keresi magában a férfit, és azt, ami a férfit halhatatlanná teszi.

Elástuk ezt a minőséget mélyen magunkba, hogy megvédjük a totális pusztulástól, az értelmetlenségtől. Nagyon sok réteget pakoltunk rá, jobban mondva nem is mi, hanem az őseink. Mi már rendszerint azt sem tudjuk, mi bajunk van, csak érezzük, hogy hiányzik valami. Nem ismerjük a FÉRFI-hoz vezető utat. Számos olyan háborús propaganda szöveg létezik, mely nem a gyűlöleten keresztül szól ember tömegekhez, hanem közvetlenül a férfi lelkét szólítja meg. 

Az egyik ilyen tipikus hármas, az ’Isten, Haza, Család’...

Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről, mit jelentett ez egykor, és mit jelent ma.

’Isten’. Régen mindenki vallásos volt? A többség az lehetett, ha ez a szó ennyire célba tudott találni. Ma mérhetetlen a vallásos káosz…

• ·        Rengeteg ateista ember van, köztük sokan még mindig csak az anyag valóságában, a tudományban és a technika vívmányaiban hisznek.
• ·        Ennek ellenpólusaként óriási tömegeket vonz az, az ezoterikus katyvasz, melyben éppen az anyaggal, az anyafölddel való kapcsolat tűnik el.
• ·        A történelmi egyházak a történelem folyamán sajnos eléggé hitelüket vesztették, így az ezekhez való tartozást is egyre kevesebben merik vállalni.
• ·        Ennek ellenpólusaként egyre inkább jelen vannak a különböző, új-keresztény gyülekezetek, melyek zászlójukra többnyire a csúnya, gonosz, katolikus egyház elleni hőbörgést tűzték ki... (A közös ellenség, amelytől lehet félni, és amit lehet utálni, az egyik legjobb ’ragasztó’ egy gyülekezet számára. A katolikus egyház pedig sajnos mindennél alkalmasabb erre a szerepre.)
• ·        Maradt még jó néhány felekezeten kívüli, akik sokszor akár az egész palettát végigjárják. Elmennek a ’Caminóra’, pedig nem keresztények, elmennek buddhista meditációs elvonulásra, pedig nem buddhisták. Végig járják az összes, divatos, spirituális útkeresési állomást, számos mély, szellemi tapasztaláson vannak túl, de azt az istent, amely egykor egy országot lelkesített, és amelyért a férfi gondolkodás nélkül odavetette az életét, ők sem találják.

Senkinek a hitét nem akarom leszólni. A spirituális útkeresés az egyén számára rendkívül fontos. Azt azonban tudni kell, hogy azt az ISTENT, aki a férfit éltette, egy óriási, kollektív trauma hatására temette el magába a magyar ember. Egyénileg bármilyen megvilágosodottak lehetünk, ebből az istenverte nihilből, csak kollektív ébredéssel tudunk kijönni. Nem külön, hanem együtt.

Vissza kell, adjuk a szó eredeti jelentését! ’Isten’ maga a hit, mely az embert, ember feletti tettekre, ember feletti kitartásra, ember feletti szeretetre és tudatosságra készteti. Ez az a hit, mely az embert önmaga fölé emeli. Nem csak a férfié, a nőé, a gyereké is. Ez a hit, az emberé. Semmilyen hatalomnak nincs hozzá joga, hogy ezt a hitet az embertől elvegye.

Mégis ezt tették, pontosabban, elhitették az emberrel, hogy ezt el lehet tőle venni. Ez az oka belső fényünk általános elrejtésének.

’Haza’. A másik ciki szó. Most már nem is ciki. Egyszerűen csak nem tudjuk, mit is jelent. Valami ’otthon’ félére utalhat… Ennyit tudunk, meg, talán annyit, hogy a történelem folyamán, a szabadságért vívott nagy csatákban sokan meghaltak érte. Még a népdalok is megőrizték: „Édes Rózsám, a hazáért el kell válnom tőled…” Még a szerelemnél is fontosabb volt!

Trianon tükrében ennek a szónak a jelentését megint csak el kellett, temetnünk magunkba, mert az ehhez kötődő kollektív fájdalmat az egyén nem bírná elviselni. 

Harcolsz az országért, amelyet jobban szeretsz a szerelmednél, a családodnál, a gyermekeidnél. Jobban szereted a saját életednél. A legdicsőbb dolog, amit tehetsz, ha meghalsz érte. Sokan így is tettek. 1848-ban, a 2 Világ Háborúban, 56-ban. És mi a végeredmény? Egy elkurvult ország, melyet körülmetéltek, megbélyegeztek, megaláztak, lejárattak. Egy olyan országért haltak meg sok millióan, ami ma Európa szégyene!!!

Ennyit a HAZÁ-ról, az Édes Anyaföldről… Jobb inkább csendben kussolni, és hétköznapi problémákkal pepecselni.

’Isten’ halott. A ’Haza’ halott. A ’Férfi’ halott. A ’Család’?

’Család’. Írjak erről is valami finomat? Fölösleges, lerágott csont. Ami nincs, arról különben sem lehet mit írni….

Most annyit tudunk, hogy milyen volt a család, és, hogy milyennek kellene lennie. A család a legkisebb közösség, a legkisebb egység, melyből egy nemzet felépül. A családok minősége ezért rendkívül fontos, és meghatározó egy ország lakói számára.

Azt az összetartó erőt, melyet magában rejt, régen a családi tűz szimbolizálta.

Az ország (állam?) érdeke a családok segítése, és ennek a családi tűznek az óvása lenne. Ma mégis inkább széthúzás van mindenütt. Az országban, a családban, az egyénben. A fejekben, a szívekben. Nem tudjuk, mit érzünk, nem tudjuk, mit akarunk.

Miért halna meg ma bárki is, egy széthullott, értéktelen dologért. Család?

A kötődés, az intimitás, az egység és összetartozás-tudat ott rejlik most is mélyen a szívünkben, ahová az őseink temették. A férfi alszik a pasiban, a nő egyszerre viszi mindkét szerepet.

Nincs mese, a férfit fel kell támasztani! Most jöhet a jogos kérdés: na, de hogyan?

Ha tudnám a pontos választ erre a kérdésre, akkor valószínűleg Te is tudnád.

Ugyanúgy, a megérzéseimre, az intuíciómra vagyok utalva, mint Te, vagy bárki más. Ebben kell, bíznunk.

Először azt gondolom, fontos, hogy gyújtsunk egy gyertyát azokért, akik megjárták a Világ Háborúk borzalmát. Csendesítsd el az elméd zaját, és szentelj pár percet Nekik, az életedből. Ne akarj semmit, csak hagyd, hogy felébredjen Benned a szeretet és tisztelet Feléjük.

Másodszor szeretnék tisztázni két súlyos félreértést.

1. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek (Isten, Haza, Család), melyekért bármikor képes meghalni’, nem azt jelenti, hogy önmagát feláldozva, idő előtt kellene meghalnia.

Mi értelme lenne annak, ha egy országban az életerős férfiak mind meghalnának, mielőtt felnevelhetik a gyerekeiket?! A gyerekek azt tanulnák meg, hogy a férfiaknak mind meg kell halni, így a fiúk vagy nem akarnának férfivé válni, vagy kihalna az ország. Ez történik ma. Nem csak holtan lehetsz hős!

A férfire mindenkinek szüksége van. Nem halhat meg! Kell a nőnek, hogy nő lehessen, hogy védelmet, támogatást és szerelmet kapjon. Kell a fiúnak, hogy kapjon követhető mintát, és kell a lánynak, hogy fel tudja ismerni azt a férfit, aki majd a gyermekei apja lesz.

Egy erős, szabad országban a társadalomnak is szüksége van a férfira. Ez a társadalom feláldozta a Férfit. Most nem érdemli meg Őt, amíg le nem rója Előtte tiszteletét és vissza nem helyezi a méltó helyére.

2. Az, hogy ’a férfi számára vannak értékek, melyekért bármikor képes meghalni’, nem jelenti azt, hogy a Nő számára ne lennének ezek az értékek ugyanolyan fontosak, sőt. A Nő is, feláldozza az életét ezekért az értékekért, de ezt nem a halálával, hanem az életével teszi. Békeidőben mindketten ezt teszik a maguk módján. Nem önmagukat megtagadva, hanem önmagukat megvalósítva, szabadon, boldogan és tudatosan.

Térjünk most vissza a háborúk okozta, mind máig be nem gyógyult sebekhez.

Minden magyar családnak megvannak a halottai, a hősei ezekből az időkből. Ők már elmentek, de a fájdalmat, az elkeseredést és a dühöt, hogy mindez hiába történt, itt hagyták nekünk. Ez a mi örökségünk, a Tiéd és az enyém is.

Ezeknek az érzéseknek a lenyomata itt van a térben. Bármikor – egy pici ráhangolódással - beleléphetsz ezekbe a lenyomatokba, és átélheted, amit ők éltek át. 

Ezen a működésen alapszik a ’család állítás’ gyakorlata. Ami pedig átélhető, az gyógyítható is.

Nem szellemidézésre, hanem szembenézésre van szükségünk. Nézz a szemébe az Őseidnek! 

Vértezd fel magad a bátorságukkal, és merd átélni a sorsukat, merd érezni a fájdalmukat! Vállald a kockázatát annak, hogy megszakad a szíved! Nem fog, mert az ősök megtartanak és vigyáznak Rád. Amit ilyenkor teszel, arra az áldásukat adják. 

Nem csak a fájdalmat kapod meg, hanem az erőt is, amellyel el tudod azt viselni. Az Ősökhöz való közeledést egyénileg, és együtt, közösségileg is érdemes megtenni. 

Nem történelmi sebnyalogatásról van szó. Az csak arra jó, hogy beleragadj a fájdalomba. Ha sajnáltatod magad, hogy milyen balszerencsés történelmet örököltél, azzal nem mész semmire!

Abban a percben, hogy képes vagy siránkozás nélkül szembenézni a múlttal, a fájdalom elkezdi megtisztítani a szívedet. 

Az ősök fájdalmát azonban nem kell magadban tartanod, mert az megkeseredéshez vezet. Épp azért kell, hogy átéld, hogy el tudd engedni. Ha igazán közel engeded magadhoz, úgysem tudod magadban tartani.

Mikor üvöltöttél utoljára, mikor tomboltál, mikor zokogtál úgy, ahogy a születésedkor? Ha megadod magad az ősök fájdalmának, zokogni fogsz, mint egy kisgyerek, aki elveszítette, majd visszakapta a szeretetet. 

Sírsz fájdalmadban és sírsz örömödben egyszerre (nem siránkozol!). A hazaszeretet nem csak egy mítosz. Most is létezik, és nem csak arról szól, hogy szeretsz egy helyet, de arról is, hogy a hely is szeret téged!

Az, az ország, akit a becsapott honvédek az életük árán sem tudtak megvédeni, az anyaföld, akinek kezét, lábát levágták, akinek testét a szemünk láttára meggyalázták, még mindig szeret minket!

Borulj le, öleld át, szorítsd magadhoz ezt a földet (akár szó szerint)! Érezd a szeretetét! Öleld úgy, mint eltévedt gyermek az anyját. Lélegezz úgy, mint mikor még nem ismerted a hazugságot!

Nem csak magadért teszed. Az őseidért, az országodért, a gyermekeidért teszed. Más szóval, ’Istenért, a Hazáért, a Családért’. 

Azért, hogy ezek a szavak végre visszakapják eredeti jelentésüket. Azért, hogy visszakapják a ’szentségüket.’

A szív erős, a lélek halhatatlan. Az erős, tiszta magyar szív pedig ott dobog mélyen, a fájdalom alatt.

„Zuhanó gépen nincs ateista”. Márpedig az ország, ma zuhanó gép…

Keresd magadban azt a hitet, amely túlvisz, a fájdalmon túlra! Kell, hogy legyen erő, mely megtisztítja ezt a sebet. Ez a hit, ez az erő, már itt van körülöttünk, már csak el kell fogadnunk!

Ez a hit újra élni akar. Rajtad és rajtam keresztül.  

Hova lettek a férfiak?

Te ismersz férfiakat?

Ez előtt 100 évvel, ezt a kérdést még nem értették volna. Mostanában azonban még a ’férfi’ szó is mintha kiveszett volna a nyelvünkből. Helyettük inkább pasik vannak, és a legmagasabb kiosztható minősítés is ezen belül található. Mi, a hajdani férfiak kései fiai, legjobb esetben is csak ’jó pasik’ lehetünk…

A kérdés tehát kínosan aktuális. Hova lettek a férfiak?

Érdemes ezt a kérdést több oldalról is körüljárni. Mikor tavaly februárban Valentin napi, párkapcsolat tuningoló, jóga workshopot tartottunk, a szinglik közül többen szóvá tették, hogy ezzel erősen diszkrimináljuk az egyedülállókat, ami meg ugye nem szép dolog.

Megmondom őszintén, szívesen tartanék ’férfiakat nőkkel összehozó’ párkapcsolatok kialakulását elősegítő jóga workshopot is, hisz állítólag kerítőnek sem vagyok utolsó, csak hát van egy aprócska probléma. 

Honnan szerzünk férfiakat?

Ha a ’joga’ szót kivesszük a történetből, néhány szingli pasit, még csak, csak belevihetünk a jóba, de férfit? No way… 

Vissza is jutottunk hát a kezdeti kérdésünkhöz.

Mielőtt azonban az eltűnt férfiak nyomába eredünk, nézzük meg mi fán is terem a férfi.

Neked mitől férfi a férfi? Te hogyan teszel különbséget pasi és férfi között? Ugye nem is olyan egyszerű a kérdés.

Nem csupán az ellangyosodó férfidivatról van szó. Nézd meg egy múlt századi parasztember fényképét. Milyen tekintete van? Nézd meg az egyik leghírhedtebb betyárunk, Rózsa Sándor portréját. 

A papír felgyullad a tekintetétől. Ilyeneket bizony nem látsz a négyes-hatoson…

Nézz körül egy harcművészeti edzésen. Mit látsz? Olyan pasikat, akik a férfit keresik önmagukban és olyan nőket, akik a férfit keresik a pasikban. Vannak szép szál legények, keményre kigyúrt kisfiúk, nyálas hernyó emberek, és utcán bunyózó, agresszív, komplexus bajnokok, de a férfi, az ritka jelenség.

Neked mitől férfi a férfi? Odaadó, hűséges férj, erős, mégis gyöngéd társ, jó apa, aki tud példát és tekintélyt is mutatni? 

Ezek mind, mind számítanak, de a lényeg, hogy a férfi minden tettéért vállalja a felelősséget, és ez olyan tartást ad neki, ami a fentieket is már alapból hozza magával. 

A másik nélkülözhetetlen összetevő, hogy a férfi a világ számára áldásos módon használja mágikus, teremtő erejét! 

Ez, a teremtő erő olyan képesség, mely egy pasinak is rendelkezésére áll, de csak a férfi tud igazán bánni vele, mert ennek az erőnek az uralása misztikus összefüggésben áll a felelősség vállalásával.

Férfinak lenni, tehát egyszerre óriási lehetőség az önmegvalósításra és óriási teher is, amit bírni kell viselni.

Pasinak lenni ehhez képest jóval kényelmesebb üzemmód. Nincs felelősség, se teher, csak szabadság és élvezkedés. Életeket lehet így leélni, kellemesen, gondtalanul, anélkül, hogy bármilyen valódi dolgot leraknánk az asztalra. Ha semmit sem teszünk, ez vár ránk is, mert senki sem válik magától férfivá.

Két dolgot kell tisztán látnunk.

Először is, ha megnézed a természeti és archaikus népeket, ott mindig volt egy nagyon erős szelekció. Az, hogy egy fiúból lesz-e férfi, a férfivá avatási szertartáson dőlt el. Ha sikerült, férfivá lett, és onnantól úgy is viselkedett, ha nem, meghalt. Ilyenkor legtöbbször a fiút halálos veszélynek tették ki, például vadásznia kellett nagy és veszélyes vadra. Akár hetekre is távol lehetett a falujától, de mikor végül hazatért az elejtett tigrissel, medvével vagy más tekintélyes vaddal, az élete gyökeresen megváltozott. Ezek a kultúrák nem ismerték a pasit, csak a férfit.

Ma akkora a jólét, hogy akkor is simán életben maradsz, ha sosem nősz fel, ha sosem leszel férfi. Nincsenek ilyen kaliberű beavatásaink, mert ennek a társadalomnak erre nincs szüksége.

Ez azonban még önmagában kevés ahhoz, hogy a férfi minőség szinte teljesen kivesszen egy kultúrából. Ehhez olyan kollektív törés kell, ami a férfi minőséget és a hozzá tapadó fájdalmat, hosszú generációkon keresztül egy nép vagy embercsoport mély tudatába száműzi.

És itt lesz rendkívül izgalmas a dolog. Mi, a fene történt velünk?

Amit magamban érzek, az, az, hogy ehhez a minőséghez olyan súlyos felelősség tapad, ami szinte vállalhatatlan. Régóta agyaltam már ezen a kérdésen, mikor egy nap kezembe került Bert Hellingernek, a ’Családállítás’ módszertani megalkotójának egy rendkívül gondolatébresztő írása.

Az írás pont ezt a kérdéskört járta végig egy teljesen egyedi szempontból. 

Hellinger szerint a férfit hazavágó, globális törés okát az elmúlt 2, világháborúban találjuk. Az emberiség régen is háborúzott, de régen az emberek tudták, miért harcolnak. Területfoglalás, zsákmányszerzés, hódítás, vagy épp a szülőföld, a család megvédelmezése voltak a fő mozgatórugók. Véres és kegyetlen háborúk voltak, de siker esetén a harcos egész családja jól járt.

Az utóbbi két világháború azonban minden eddiginél embertelenebb és legfőképpen teljességgel ÉRTELMETLEN volt. Senki sem tudja igazából, miért volt rá szükség. A férfiak pedig mentek, mert menniük kellett, bele az értelmetlenségbe, parancsra ölni, parancsra halni.  

Végül vagy nem tértek haza, vagy csak csonkán, bénán, összetörve, esetleg egyben, de súlyos lelki terheket cipelve, tele a háború borzalmainak emlékeivel. Nem a zsákmányért ölt, csak azért, hogy hazajöhessen a családjához.

Az otthon maradt nők viszont megtanultak egyedül túlélni. Akár hazajött a férfi, akár nem, nem volt már rá szükség, mert a nő dolgozik, gyereket nevel, karriert épít és elvégzi a házimunkát. Megerősödött és mindent megcsinál. Megtanulta, hogy a férfira nem számíthat. Megtanulta, hogy egyszerre legyen férfi és nő. 

A megcsonkult, tehetetlen férfi, itt már nem több, mint egy újabb, éhes száj, egy használhatatlan here. Otthon ül és marja a szégyen, amíg el nem pusztul. Ezt a férfimintát hagyta ránk az elmúlt 2 világháború…

Ez dolgozik bennünk, ezzel harcolunk, miközben önálló, erős, ’elférfiasodott’ nők vesznek körül, akik a jég hátán is megélnek. 

Egyszerűbb, hát nem szembenézni ezzel a lehetetlen sorssal, és inkább a könnyedebb, felelősség mentesebb, ’pasi’ létformát választani.

Ha tényleg csak a felmentést keresném magam és minden pasi számára, most ez a blog itt, véget is érne.

A ’pasi létforma’ azonban senkinek sem jó. Kényelmes ugyan, de üres így az életünk. Érezzük, hogy valami hiányzik és mikor látszólag minden renden, van, furcsa, nyomasztó erő kezdi rágni a lelkünket.  

A tönkre ment férfi mintája akkor is dolgozik bennünk, ha nem vagyunk hajlandóak azzal szembenézni. A lelke mélyén minden nő vágyik rá, hogy végre megélhesse magában a ’gyenge nőt’ is, minden nő vágyik rá, hogy egy erős férfi legyen mellette, akire lehet támaszkodni. A fiú vágyik az erős férfimintára, hogy ő is erős férfi lehessen. A lánynak is kell az erős apa, hogy biztonságban érezze magát és képes legyen felismerni később azt a férfit, akit élete párjának szeretne. Még a társadalomnak is kell az erős férfi, hogy újra legyen az emberekben tartás. Minden fiú, minden srác, minden pasi keresi magában a férfit, mert azt a szeretetet, amit egy nő adhat a férfinek, semmivel sem lehet pótolni.

Értsük meg végre, hogy a nő párja nem a pasi, hanem a férfi. Kölcsönösen szükségünk van egymásra. Egyik sem teljes a másik nélkül.

Mi hát a megoldás? Az, hogy egyáltalán foglalkozunk a témával, és tudatosítjuk a helyzetet, már nagyon jó kiinduló pont. Vissza kell nyernünk a nők bizalmát, de ehhez Ők is kellenek. Nem lesz könnyű, arra mérget vehetsz, de ha elkezded, lesznek, akik melléd szegődnek az úton.

A férfi és a nő között most hatalmas kietlen pusztaság van. Aknamező, mely tele van csalódással, félelemmel és mérhetetlen fájdalommal. Ott van minden, amit az Őseink ott hagytak. A mi dolgunk, hogy szembenézzünk ezzel az örökséggel, kimenjünk a fájdalom pusztaságába és szépen megtisztogassuk azt. Hadd lélegezzen fel a föld, hadd nőjön ki újra a fű.

A pusztaságot virágos mezővé varázsolhatjuk, de az ide vezető út a fájdalmon visz keresztül.

Most az a dolgunk, hogy felismerjük és megértsük ezt a helyzetet. Vértezzük fel magunkat szeretettel és bizalommal, mert csak így szülhetjük meg azt a bátorságot, amivel képesek vagyunk kilépni a Fájdalom Mezejére. Keressünk társakat, mert egyedül nem megy.

Az Ősök Fájdalmához csak nagy, nagy türelemmel és éber tudatossággal érdemes közelíteni.

Egymás kezét fogva gyengéd szeretettel és elfogadással vezesse egymást a nő és a férfi. Légy nagyon hálás, ha olyan társra találsz, aki segít ebben. Becsüld meg nagyon, mert ez egy nagyon ritka és törékeny állapot. Nehéz létrehozni, és könnyű kiesni belőle, mégis megéri dolgozni rajta, mert nincs más lehetőségünk.

Csak így lehet újra, a maga teljességében férfi a férfi és nő, a nő.