Csak kézenállás, mi?

Ha fejlődni szeretnél egy mozdulat elsajátításában, nem elég a fizikai gyakorlás. Értened kell, hogy mit miért csinál a tested. Fontos, hogy érdekeljen a folyamat is, ami benned zajlik, így magadat is jobban megismered. Az ész és lélek nélküli gyakorlás nem visz előbbre.

A változás nem a test korlátai miatt nehéz, hanem azért, mert az elme ragaszkodik a régi mintákhoz. Ismered a mondást, miszerint a „biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan jó”. Ez az elme mondata. Abban érzi biztonságban magát, amit ismer, még akkor is, ha az teljesen egyértelműen ártalmas.  

Ahhoz, hogy mégis ki tudj keveredni a hibás mintákból nagy lelkierőre és a felfedezők kíváncsiságára van szükséged. A lelki erő két fontos összetevője pedig a Bátorság és a Bizalom.

Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy többé nem félsz egyáltalán, hanem azt, hogy a félelmek ellenére képes vagy a szívedet követni, amikor döntés előtt állsz. Valójában épp a félelmek edzik meg a szívedet, ha nem elbújsz előlük, hanem szembe nézel velük.

A Bizalom megint csak nem arról szól, hogy vakon bízol a szerencsédben, és hogy nem ismernéd a kételyt. A Bizalomban van egy nagy adag kockázat vállalás is. Nem abban van bizonyosságod, hogy ha a szívedet követed, soha nem szenvedsz vereséget, hanem abban, hogy a vereség után is van tovább, és hogy bármi is történik veled, az el fog majd vezetni valahová.

A Kíváncsiság - hogy felfedezd és megértsd a saját tested működését, hogy megtaláld magadban azokat a mintákat, melyek egy-egy mozdulat tökéletes végrehajtásához kellenek - a bizalom és a bátorság mellett az az összetevő, mely belevisz a cselekvésbe.

Elengeded a régit, akkor is, ha az újat még nem látod. Kitartó belső munka kell ahhoz, hogy helyet tudj csinálni magadban az újnak, és hogy megértsd a testedben lévő feszültségek mélyebb okát.

Merev a vállad? Korlátozott a mozgástartománya? Feszesek a combhajlító izmaid? Nem tudsz egyenesen ülni? Nem érted, hogyan tudna összedolgozni a csípő horpasz a széles hátizommal és a hasizmokkal?

Hol akad el benned a mozdulat, melyek azok a részeid, melyek között nincs kapcsolat? Mire van szükséged ahhoz, hogy egész lényeddel egy irányba haladj?

Sokkal több a tét, mint hogy tökéletesen tudsz kézen állni vagy össze tudsz kötni egy varjú pózt egy fejenállással.  

Mutatok erre egy esetleges példát:

Az elején talán csak egy boltív tartja a testedet, melyet az enyhén behajlított karok alkotnak. Feljebb laza tónusú izmokból, véletlenszerűen létrejött ’banán-póz’ alakul ki. Amikor egy fotón keresztül szembesülsz a látvánnyal, még eldöntheted, hogy jó ez neked így is, vagy szeretnéd kiegyenesíteni a pózt.

Ha banánban maradsz, a fejlődésed megáll és a derekad előbb-utóbb megfájdul, a vállaid pedig egyre rosszabb állapotba kerülnek.

Ha úgy döntesz, hogy ki akarod egyenesíteni a pózt, nem csak a gyakorlásodat, de a tudatosságodat is egy magasabb szintre kell emelned. Elmélyült figyelemmel pásztázod a tested izomzatát és próbálod megérezni előbb a hátad közepét, a trapezius középső és alsó szakaszán majd az keresztcsont környékét.

Hallod az instrukciót újra és újra. Ésszel fel is fogod, de a szavak még nem érkeztek meg a testedbe. Behúzod a hasad, beforgatod a medencéd, bicskázol a lábaddal, de közben a karod hajlítod és vállszögbe kerülsz. Erre korrigálod a vállszöget, beletolsz, ahogy csak bírsz, de elveszíted a medencét, és visszatér a banán póz.

Még nem beszélünk egyensúlyról, csak a pózt javítod, de túl sok mindenre kell figyelned, a test még nem érti, mit szeretnél tőle. Hol vállban, hol derékban törik meg a póz, és te fáradsz, mert a törések mentén elfolyik belőled az energia.

Ennek ellenére mész tovább, egyre trükkösebb rávezető gyakorlatok mentén próbálod a kapcsolatot megteremteni a különböző izomcsoportok között.

A póz még tökéletlen, de már vannak tudatosított területek a testben, ahol eddig semmit sem éreztél, ott most észreveszed, hogy tudsz lazítani és feszíteni. A figyelmed lassan kezdi meghódítani a vállaid után a hát felső szakaszát. Már nem fáradsz úgy el, hisz kezded elosztani a terhelést.

Amit talán a legnehezebb megérezni, az a középpontod. Próbálod nyitni a vállad, hogy nagyobb mozgásteret nyerj, miközben aktív hasizmokkal és horpasszal billented a medencéd magad alá. Ellentétes irányú törekvések ezek, mégis ez visz el a korrekt, függőleges pozíció felé.

Kezded megérezni a hasizmokat, de a fenék még mindig külön életet él. Előre billensz, és hirtelen kidobod a feneket hátra, hogy mentsd a pózt, de abban a pillanatban ellazítod a hasizmokat, és már el is veszítetted a középpontodat, a póz pedig atomjaira hullik szét.

Végül egy-egy pillanatra sikerül megreguláznod a rakoncátlan testrészt, és egyszer csak addig sosem ismert stabilitást és könnyedséget tapasztalsz meg. Az ujjak maguktól egyensúlyoznak, pedig korábban még súlyt sem tudtál igazán tenni rájuk, és a póz, melyben eddig az életedért küzdöttél, most szilárdan áll, a semmi közepén.

Egy pillanatra megszűnik minden, csak a lélegzet és a koncentráció marad. Egy örökkévalóságnyi villanásra a gondolatok nélküli végtelen tér szabadságában időzöl, aztán hirtelen közbeszólnak a megszokott minták: „Ez lehetetlen, hisz te nem tudsz kézen állni…”

Úgy jössz le, hogy akár maradhattál is volna. Nem egyensúly vesztés volt, csak a régi, megszokott gondolkodási struktúrák hoztak le.

Azt viszont megérezted, hogy ha sikerül a tested izomzatát egy integrált függőleges irányú erőkifejtésre rávenned, sokkal könnyebb az egyensúlyt is megtalálnod. Már tudod, mit keresel, csak az oda vezető ösvényt kell kitaposni.   

Az a kérdés ilyenkor, hogy hogyan gondolsz magadra. Egy olyan emberként, aki nem tud és nem is fog kézen állni vagy egy olyan valakiként, aki már elindult a beton-stabil egyensúly felé.

Könnyen lehet, hogy egy belső konfliktus előtt állsz. A kifogások világában nincs felelősség vállalás. Kényelem van és biztonság, hisz körül vesznek a megszokott korlátaid. Ha kilépsz ebből a világból, egy ismeretlen, de jóval tágasabb világba kerülsz, ahol fejlődés van, szabadság, erő és tudatosság. Ha az utóbbit választod, nincs visszatérés az előzőbe.

Kérhetsz segítséget, de a problémáidat magad oldod meg, vállalod a felelősséget a döntéseidért és, ha kell, elviszed értük a balhét, de más balhéját már nem viszed el. Előre léptél a saját személyiség fejlődésedben, már nem egészen ugyanaz az ember vagy, mint voltál, és ezt a környezeted is megérzi.

Ha a munkahelyeden eddig elnyomott, kihasznált pozícióban voltál, ezt nem fogod tudni tovább csinálni. Kiállsz magadért, mert nem köpheted szemen azt, amiért ennyit dolgoztál, egyre jobban értékeled mindazt a fejlődést, melyen végig mentél.

Számtalanszor legyőzted a félelmet, mikor határátlépés előtt álltál. Bármilyen nehéz is volt, de leváltál a falról, átlépted az árnyékodat és most egy sokkal szabadabb térben lendülsz. Érzed a tested feszülését az ujjaktól a lábujjakig.

Talán reggeli órákon is részt vettél. Verítékben úszva nyomtad a fekvőtámaszokat, miközben mások még aludtak vagy a kávéjukat szürcsölgették. Újból és újból neki mentél a korlátaidnak, hogy mindazt, amitől félsz, átüsd a tudatosság kalapácsával. Érzed, ahogy lüktet a vér az ereidben, érzed, hogy feltölt és átjár az erő.

A tartásod egyre egyenesebb és észrevétlen leszoktál a panaszkodásról.

Most lehet, hogy épp egy olyan ember próbál megfélemlíteni, akinek fogalma nincs róla, hogy mi van a félelem és a megalkuvás kerítésén túl. „Ha nem tetszik, el lehet innen menni. Itt mindenki pótolható…” Most esik csak le igazán, hogy eddig egy olyan helyen dolgoztál, ahol pótolható voltál, ahol igazából senki sem értékelte azt az embert, aki Te vagy. Sebaj, már úgy sem illesz a munkatársak közé.

Felállsz és mosolyogva az ajtóhoz sétálsz a szabadság ízével a szádban. „Ez nem ilyen egyszerű.” – sikolt egy kétségbe esett hang benned, de a döntést már meghoztad. Hirtelen túlnősz mindenen, ami addig öntudatlan rettegésben tartott. „Pontosan ilyen egyszerű.” – érkezik a válasz a bölcsebbik énedtől.

Az életben időnként választani kell. Pedig Te csak kézen állni jöttél. Most mégis magaddal kerültél egyensúlyba.

Engedély a boldogságra...

Bátorság, humor és önirónia kell azokhoz a tiszta pillanatokhoz, mikor végre rálátunk saját, kényszeres, önsorsrontó működéseinkre. A szembesülés fájdalmas és felkavaró, de hát „bírni kell”, ahogy azt egyik kedves tanítóm mondta valamikor.

Bírni kell! Egyszerű tőmondat. Rövid és tömör, mégis hányszor mentett már meg a totális kétségbe eséstől!

Ijesztő, hogy a ’boldogtalanság’ mennyire otthonos érzés lehet. Sokaknál ez jelenti a biztonságot. Ezt ismeri, ezt szokta meg, inkább nem kockáztat.

Te hogy állsz a boldogsággal? Mersz boldog lenni? Voltak boldog pillanataid mostanában? Ismersz boldog embert?

Mennyi abszurdnak látszó kérdés! Miért kellene félni a boldogságtól?

Sokáig nem értettem, látszólag egészséges, normális emberek – nők és férfiak egyaránt – hogyan képesek szemlátomást beteg, sok szenvedéssel járó párkapcsolatokban dagonyázni hosszú, hosszú évekig, vagy akár életük végéig.

Végig néztem, amint annyi gyötrelmes év után, végre talál magának valakit, aki tényleg szereti, és, aki egészséges irányba terelgeti bimbódzó kapcsolatukat, mire a lány végül visszamegy elnyomójához, hogy újból a jól megszokott lelki terror vegye körül. Kiszállt a saját boldogságából, mielőtt az megvalósulhatott volna. Eldobta magától a lehetőséget, mert megijedt, hogy így elveszíti a régi, jól megszokott mintázatot.

A biztonságot az jelenti, amit megszoktál.

’Biztonság’. Ez van kiírva hatalmas neon betűkkel az egyik ház tetején valahol a Déli Pályaudvar környékén. Egészen megdöbbentem, mikor észrevettem. Valaki nagyon sokat fizet azért, hogy ez az üzenet folyamatosan hatással legyen az emberek tudatára.

’Köss biztosítást!’ Hátha egyszer bajod lesz, vagy meghalsz. Mi lesz akkor? Ki fog majd vigyázni rád? Ki fogja majd a jól ismert mintáidat köréd pakolni?

Biztonság, biztonság, BIZTONSÁG…

Tényleg nagyon bátornak kell lenned ahhoz, hogy felismerd, mekkora illúzió ez az egész.

Mennyi pénzt fizetünk ki azért, hogy a biztonság illúzióját fenntartsuk magunknak! Senki sincs biztonságban, és nem is lesz soha. A gyermekeid, rokonaid, a családod Isten kezében vannak, veled együtt, nem a biztosítóéban.

Nem azt mondom, hogy ne fizess tébét, vagy soha ne fizess utasbiztosítást egy, egy veszélyesebb, távolibb utazás esetén. Inkább az elv a lényeg. Csökkentheted egy helyzet veszélyességét, de, ha folyamatosan pénzért akarod megvenni a biztonságodat, nem csak a pénzeddel, de a szabadságoddal is fizetsz mindezért. 

Mindig mérlegeled majd, hogy mit tehetsz meg, mi mennyire veszélyes, mivel mit kockáztathatsz és miért fizet a biztosító. A halálfélelem pedig mindig ott lapul majd a bőröd alatt.

Félni fogsz, mert az élet elevenségét, és a létbizalmon alapuló spontaneitást áldoztad be egy olyan dologért, ami soha nem is létezett. Ha ez megtörténik, bár fizikailag még élsz, ténylegesen halott vagy már. Nem csoda hát, ha nyughatatlanság gyötör.

A lelked tudja mi igaz és mi hazug. Amikor olyan élethelyzet közelít, ami hazugságon alapul, választás elé kerülsz. Megteheted, hogy valamilyen módon nemet mondasz a hazugságra, és tiéd a lelki béke, meg az árral szemben úszás küzdelme, ami egy idő után nagyon kimerítő lehet.   

Választhatod persze a megalkuvást is. Csinálhatsz úgy, mintha nem látnád, mi történik ’Karácsonykor’, a közös családi pofaviziteken, az iskolákban, az egészségügyben. Elfogadhatsz minden hazugságot kényelmi szempontok miatt. Hadd mérgezzenek csak a beteg társadalom rabszolgái, hisz egy fecske úgysem csinál nyarat…

Vigyázz, az Ördög nem alszik. A lelked a tét.

Ha sosem voltál boldog, talán fel sem tűnik, hogy boldogtalan vagy. Lehet, hogy sosem láttál senkit a családban, aki a saját életét élte volna. A lehetőség azonban mindig ott van, hogy felülemelkedj az önkorlátozó mintákon.

Ahogy sokan megtorpannak és kihátrálnak egy egészséges párkapcsolat kapujában, sokan a siker súlyától ijednek meg, vagy attól, mi lesz majd, ha a fizetésük a többszörösére emelkedik. A magas fizetés olyan felelősséggel jár, ami a ’született csóróknak’ és 'lúzereknek' nagyon ijesztő.

Ha megszoktad az alacsony életszínvonalat és az ezzel járó biztonságot, bizony nehéz lesz kitörni ebből. Teljesen új működésre, új gondolkodásra lesz szükséged ahhoz, hogy meg is tartsd, amit megszereztél. Ezért zuhannak a lottó milliomosok rendszerint még mélyebb nyomorba, miután frissen szerzett vagyonukat sikeresen elúsztatták...

Attól a pillanattól, hogy tényleg önmagad akarsz lenni, tényleg a saját életedet akarod élni, a biztonság többé nem lesz a barátod. Onnantól ő a legádázabb ellenséged. Mézes mázas szavai mind veszélyes hazugságok, amiket többé nem szabad elhinned!

Bátorság, Kaland, Kihívás, Felelősség és szüntelen Tanulás lesznek a szövetségeseid. 

Innentől döntésképesnek kell lenned, a legfájdalmasabb helyzetben is. Nem az lesz a fontos, hogy egyszer majd boldog nyugdíjas legyél, hanem az, hogy az élet virágában termő nektárt magadba szívd, az utolsó cseppig.

Hedonista egy felfogásnak tűnik, mi? Ha bármikor kész vagy meghalni, az életed minden pillanata értéket nyer. Nem lesz időd önszívatásra.

Ezzel a hozzáállással hozod meg azt a döntést, hogy kerül, amibe kerül, de utána jársz a családi tudattalan mélyén rejlő, féltve őrzött fájdalomnak.

A hazugságon alapuló párkapcsolat, a megalkuvó megélhetés és a félrekezelt egészségügynek való végletes kiszolgáltatottság, nem az a sors, amit a Lelked neked választ. Ha mégis belenyugszol ezekbe, azt sosem fogod megbocsátani magadnak.

Gyakori jelenség, hogy a családból valaki boldogtalanságra kárhoztatta magát, és, ha Te mégis megengeded magadnak, hogy boldog légy, azzal úgy érzed, őt árulod el. Pedig könnyen lehet, hogy akinek a szeretetéért tönkreteszed magad, nincs is már az élők sorában.

Nem érted, miért nem vagy sikeres abban, amit csinálsz, pedig jól csinálod, értesz hozzá és szereted is csinálni. Benned az X-faktor, benned a szenvedély, karizmatikus tűz hevít át, mikor egyé válsz avval, amire születtél, amihez tehetséged van. Mégis mások kapják a megbízást, mégis körmödre égnek a számlák és minden vállalkozásod kudarcra ítéltetett...

Miért van ez? Átok ül rajtad? Könnyen lehet. Talán meg akarsz felelni valakinek a kudarcaid által. Valójában egy boldogtalan sorssal azonosultál, ami nem a Te sorsod. Bárki lehet a családban, aki helyett a terhet cipeled, mindketten jobban jártok, ha szépen visszaadod neki. Az, az ő sorsa. Nincs hozzá jogod, hogy átvedd tőle. Ha tudnád, milyen dühösek tudnak lenni ilyenkor az Ősök! Láttam már, nem egyszer…

Sok, fura félreértés és kényszeres hiedelem rejlik az önszívatás mögött.

Mikor megérted, hogy kinek az életét élted eddig, hogy kitől nem kértél engedélyt, ahhoz, hogy végre önmagad lehess, az olyan, mint amikor hosszú idő után kiemeled a fejed a vízből.

Levegőt kapsz, megkönnyebbülsz. Nem csak magadat, az egész családi rendszeredet gyógyítod ilyenkor. Kitisztítasz egy mélyen ülő sebet az Ősök tudatában. Hálásak lesznek érte, és ez a hála sokáig simogatja még a lelkedet.

Egy csomaggal kevesebb, tisztábban látod és bátrabban vállalod magad. Máris tettél egy hatalmas lépést önmagad felé.

Szerintem megéri a munkát.