A Férfi mint Ember

Milyen az igazi férfi? Erős, kreatív, önmegvalósító? Biztonságot adó családapa vagy inkább kőkemény harcos? Értsen mindenhez? Tudjon házat építeni, autót szerelni? Hűséges legyen vagy inkább hódító típus? Teremtsen anyagi javakat, legyen magas beosztású cégvezető és/vagy befektető? Legyen izmos, energikus, harcművészetekben, küzdő sportokban járatos? Tudjon bármikor jól teljesíteni az ágyban? Legyenek érzelmei, amiket ki is tud fejezni, de ne legyen nyálas. Szeresse a gyerekeket, de legyen tekintélye?

Ezt a bejegyzést akár meglehetne írni úgy is, hogy csak kérdő mondatok szerepeljenek benne, és a kérdések így sem fogynának el.

Férfi témában rengeteg az egymásnak is sokszor ellentmondó sztereotípia, emellett jelen van a megváltozott világhoz alkalmazkodni próbáló modern és az archaikus férfi közti konfliktus is.

Nincs már egységes értékrend, mely alapján a szülők gyermekeiket nevelik. Ez új lehetőségeket, de egyben mérhetetlen bizonytalanságot is eredményez.

Az egyik családban a sportszerűség az emberség ismérve, a másikban ezt a lúzerek védjegyének tartják. Akik a modern férfi mintáját tartják szem előtt, könnyen kukába teszik az archaikus férfi mai napig időt álló értékeit, akik meg az archaikus férfit sírják vissza, azokhoz a működésekhez is ragaszkodnak, melyek már inkább csak akadályozzák a mai kor férfiját az önmegvalósításban.

Ebben a folyamatos, külső és belső konfliktusban fontos tényezőként vannak még jelen azok a személyes, generációs, családi és kollektív férfisérülések, melyek egy jelentős részéhez nem is férünk hozzá, mivel a tudattalanban őrizzük őket.

Na, drága barátom, így legyél férfi és találj magadra ebben az eszméletlen káoszban!

Nem lesz könnyű dolgod, de ha beleállsz abba, hogy felfedezd, megtaláld és kibontakoztasd a benned élő Férfit, még lehet némi esélyed. 

Mivel az archaikus mintáktól (meg a természettől úgy általában) sikerült kellő képen eltávolodnunk, a modern férfi mintája meg nem forrt még ki eléggé, maga a Férfi ideálja olyan követelményekkel és elképzelésekkel kapcsolódott össze, melyek teljesítése határos a lehetetlennel.

Egyszerre legyél egy önismeretileg elég mélyen és alaposan megdolgozott barbár, de ápolt viking, aki kb 110 kilónyi nyers izomzattal („Nincs férfi 100 kg alatt…”) is rugalmasan mozog és van állóképessége. Intelligens beszélgetőtárs, 1 óra alatt minimum egy rekesz sör elfogyasztására képes, bármikor, bármilyen állapotban tud értékelhető szexuális teljesítményt nyújtani, soha nem stresszel, sikeres cégvezető, aki lovagol és autót szerel, emellett egyszerre hódító és mégis hűséges típus, aki kifejezi az érzelmeit, de soha sem sír, viszont kellő anyagi biztonságot és védelmet ad nőjének, családjának és a neki dolgozóknak. Szociális érzékenysége mellett is kijelöli és meg is védi a határait. Jó humorú, játékos, gyerek szerető, mégis tartja a tekintélyét, mindig ura az aktuális helyzetnek és soha nem omlik össze, még a legkeményebb pofára esések közepette sem... Huh.

Nem tudom, ismerek-e olyan embert, akiről ezt így, ahogy van, elmondhatjuk.

Amikor a fiú, férfi minta és bármiféle bátorítás, támogatás nélkül szembenéz ezekkel a rendkívül komplex elvárásokkal, nem csoda, ha inkább az egyre csak langyosodó trendekben és a virtualitásban esetleg alkoholban, drogokban keres menedéket.

Mielőtt még félreértenéd, nem felmenteni akarom a mai fiatal fiúkat és férfiakat a felelősség alól, csak szeretném egy részét felvázolni annak a helyzetnek, mellyel a mai túlpörgetett kor fiataljai szembe kell nézzenek.

Máskor sem volt könnyű, most meg máshogy nehéz. Soha ennyire elhagyatott, magányos és bizonytalan nem volt még az ember, mint most. Cinikusak lettünk, nem ismerjük azokat az értékeket, melyekért annak idején gondolkodás nélkül meghaltak a férfiak, de azok is egyre fogynak, melyekért élni érdemes. Bár életben vagyunk, egyre fogy a lelkesedésünk és egyre nehezebb dolgunk van, ha a káosz elől a nihilbe menekült generációnak szeretnénk kiutat mutatni, egy olyan élet felé, melyet érdemes teljes intenzitásában leélni.

Mit lehet tenni ebben a kapaszkodók nélküli zavaros világban, hogy magunkra találjunk és másokat is ebben segítsünk?    

Először is fel kellene ismerni a sztereotip férfi minták ellentmondásait, majd tiszta fejjel ránézni arra, mit érdemes az archaikus férfi mintákból átörökíteni a modern férfi működései közé.

Ha megkérdezed az utca emberét, milyen az igazi férfi, nagy valószínűséggel vagy zavarba jön, vagy leírja a klasszikus alfa hím jellemzőit. Alfa hímek mindig voltak, vannak és lesznek. No de mitől is alfa hím az alfa hím? Egyebek mellett attól, hogy egy csomó nem alfa veszi őket körül, különben kihez képest lehetnének alfák?

A többiek (azaz a férfiak többsége) választhatnak, hogy béták lesznek, akik az alfákhoz képest kevésbé domináns módon fognak egy közösségben működni vagy lehetnek még gammák, akik egyszerűen nem vesznek részt ebben dominancia harcban, és vagy a közösségek perifériáin fognak billegni vagy sajátos módon épp köréjük szerveződik majd közösség, ha van elég karizmatikus kisugárzásuk.

Akárhogy nézzük is azonban, egy működőképes közösség vagy társadalom nem bír el túl sok alfát és gammát, ezért a nagy többség bizonyosan béta lesz, és így nem fog megfelelni az alfákról alkotott ideális férfi mintáknak.

Na, akkor most mit tegyünk? A társadalom férfiállományának nagy részét leírjuk és nem tekintjük férfinak, csak azért mert ők a béták?

Lehet-e minden férfi vállalati vezérigazgató, cégtulajdonos és önmegvalósító vállalkozó? Tiszteljük a hősöket, királyokat, vezéreket, legyőzhetetlen harcosokat. Ki fog megemlékezni a katonáról, aki ezredikként halt meg egy értelmetlen háború névtelen halottjaként? Ki gondol a földművesre, aki egy természeti katasztrófáktól sújtott év után is ugyanúgy elveti a gabonát? Ki becsüli meg az az összes fontos, de kevésbé látványos munkát végző, jelentéktelennek tűnő embert?

Ki kellene végre mondani, hogy többféle módon lehet valaki férfi. 

A nagy megálmodók többségéről senki sem tudna, ha nem dolgoztak volna a kezük alá névtelen megvalósítók.

Nem attól leszel férfi, hogy mindenhez értesz. Nem attól leszel férfi, hogy hónapokat élsz túl a dzsungelban vagy épp az idegen légióban harcolsz. Nem attól leszel férfi, hogy percek alatt milliókat keresel, hogy ezrek dolgoznak a cégedben, hogy frontember vagy egy rock bandában, hogy közszereplő vagy, hogy saját rajongói oldalad van a facebook-on.

Hát akkor mitől leszel férfi?

Mi van akkor, ha a kérdés eleve hibás? A férfi nem tökéletes. Minden férfi mögött egy gyarló ember rejtőzik, aki küzd a saját komplexusaival és szorongásaival, próbál megfelelni kimondott vagy ki nem mondott elvárásoknak.

A kérdés nem az, hogy mitől leszel férfi, hanem az, hogy milyen férfi lakik benned, és hogy vagy-e elég bátor, hogy felfedezd és kibontakoztasd őt magadban. Igen, nagyfokú bátorság kell hozzá, hogy szembe menj a sztereotípiákkal, hogy megtaláld magadban a saját értékeidet, és hogy végül az légy, aki mindig is voltál.

„-A férfi tudjon vezetni.” Igen, hasznos az, ha tudsz vezetni, de ismerek olyan férfit is, aki nem tud, mégis férfi. Az ő tehetségéből és megszállottságából él az egész család. Igazi önmegvalósító gamma, de kell hozzá egy menedzser, aki szervezi az életét, és aki itt tartja a földön, mert különben elszállna.

Jó, ha tudsz vezetni. Én sokáig nem tudtam, és emiatt évekig marta a szégyen a lelkemet. Nagy külső-belső ellenállást kellett legyőznöm, de végül csak meglett a jogsi. Rögtön utána jött egy baleset. Utasként ültem a kocsiban, felborultunk és szerencsénkre mind megúsztuk egy-egy karcolással. Sérülés nem történt, de a trauma megmaradt.

Eltelt egy év, mire lehetőségem lett autót vezetni. Olyan volt, mintha sosem vezettem volna. Megint egy évig oktatóhoz jártam, mert nem akartam feladni, ha már ennyi időt, pénzt és energiát áldoztam rá.

Eljött az a pont, amikor akkora volt már a nyomás, hogy muszáj volt tovább lépni. Tudtam, hogy csak akkor szerzek valódi rutint, ha veszek egy saját autót. Áttörtem magam a szorongásaimon és a megtakarított pénzem nagy részét ráköltöttem egy 23-éves hármas golfra. Egy barátom segített rendkívül sokat azzal, hogy beült mellém, és elhitte, hogy tudok vezetni. Olyan szinten biztonságban érezte magát, hogy a vezetés kezdett teljesen természetes élménnyé válni. Már nem az oktató ül az anyós ülésen, aki helyetted is uralja a pedálokat és észreveszi a táblákat.

„Vezetni mindenki tud.” Mondták azelőtt oly sokan, mégis nehéz volt elhinnem, hogy ez egyszer rám is - akinek a családjában a férfiak többsége nem vezet – igaz lesz.

Az érzékek kiélesednek, a táblákat nem csak észreveszed, hanem keresed is, a forgalom nem zavar, hanem együtt mozogsz a többiekkel, reagálsz arra, ami történik, ösztönösen megoldásokat találsz hirtelen jött helyzetekre.

Sosem leszek autószerelő, de ha úgy alakul, egy kereket azért ki tudok cserélni. Ha ennél komolyabb nehézség lenne, akkor is tudom, hogy kit kell felhívjak, aki segít azt megoldani. Szeretek vezetni, emellett a vezetés praktikus, és erősen hozzájárult ahhoz, hogy teljes értékű férfinak érezhetem magam, mégsem gondolom, hogy ettől lennék férfi.

Az, hogy átmentem a korlátaimon, óriási erő, ami emeli az önbizalmamat, önbecsülésemet és támogatja a személyiségfejlődésemet.

Ezzel együtt, a hagyományos férfiideálnak még mindig nem tudok és, ha akarnék, sem tudnék megfelelni. Sosem lesz rajtam 100 kiló izom (kivéve, ha épp két 50 kilós nőt tartok akrojógázás közben :) ), nem leszek ketrecharcos és nem fogok vállalatot vezetni sem. Bármilyen férfias dolog is vadászni és harctéren embert ölni, ha nem jön létre olyan helyzet, ahol muszáj, inkább kihagyom eme nemes cselekedeteket. Még csak azt sem ígérhetem meg, hogy mindig ura leszek annak, ami épp történik velem, körülöttem.

„A férfi nem sír.” Ahogy azt a régi férfiideálról vallottuk… Amelyik ember sosem éli meg és fejezi ki az érzéseit, az nem is igazán él. Korábban az érzelem mentesen, hideg racionalitással működő férfiakat gondoltuk erősnek, férfiasnak. Vannak helyek, ahol nőktől is ez az elvárt viselkedés, hisz így lehet előre jutni, mondjuk egy vállalati ranglétrán.

Valójában azonban ez épp fordítva van. Nem nagy kunszt a páncél mögött erősnek lenni. Az igazán tökös dolog az, ha leveszed a páncélt és mélyen magadba nézel, vállalva azt, hogy, ami feljön, az lehet, hogy fájni fog és nem biztos, hogy uralni tudod.

A sírás egy bizonyos szintnél erősebb fájdalomra való adekvát reakció. Az elfojtás nem bátorság, hanem pont, hogy a szembenézés elkerülése. Aki sosem sír, az valószínűleg mindent magába fojt, így addig mérgezi a lelkét, míg meg nem betegszik. Ezzel az attitűddel nincs személyiség fejlődés. Az intelligencia az egekbe törhet, ha nincs hozzá érzelmi intelligenciád is, óvodás módon fogsz viselkedni a valódi érettséget követelő helyzetekben.  

Na, és mi van akkor, ha a férfinak egyszerűen nincs oka sírni? Ő nem az a pityergős fajta. A problémákat megoldja és megy tovább. Igen, igen, létezik ilyen. Hívhatjuk akár isten-komplexusnak is.

Attól, mert férfi vagy, még gyarló földi halandó is, aki a saját elvárásainak sem mindig tud megfelelni. Biztos, hogy te is követsz el hibákat, történnek veled bosszantó dolgok, nem tudsz mindig jól dönteni, mert vannak helyzetek, amikor nincs jó döntés, csak döntés van és jó esetben felelősség vállalás.

Vannak nálad nagyobb dolgok, amiket nem tudsz kontroll alatt tartani. Van, ami egyszerűen csak megtörténik veled. A tudomány elképesztő fejlődése mellett, még mindig van olyan, hogy Sors... Tudsz ellene harcolni és meg tudod magad adni neki. Van beleszólásod, hogy hogyan éld meg, de ezzel együtt is megtörténhet, hogy a belső folyamataid elvisznek.

Mi lenne, ha lassan elengednénk a ’Mindenható Férfi’ illúzióját? 

A legtökösebb férfi is kerülhet krízisbe. Aki sosem sír, azt az élet soha nem érinti meg, így valójában halott. Sírni nem csak fájdalmában tud az ember. Találkozhatsz olyan szépséggel, csodával, erővel, szeretetteljes támogatással, ami könnyeket csal a szemedbe. Nem pityergésről, rinyálásról, hisztiről beszélek, hanem arról, hogy képes vagy átengedni magadon az érzelmeidet. Igen, ez félelmetes, különösen nekünk, akik már gyerekként le voltunk tiltva a sírásról („-Mi vagy te, fürdős kúrva?”). A sírás zavarba ejtő és lehet kínos is mindazok számára, akik nagy rutinnal fojtják magukba az érzelmeiket. Arra emlékezteti őket, hogy bennük is zajlanak félelmetes érzelmi folyamatok.

Amikor hosszú idő után egyszer csak visszanyered a hitedet, amikor megéled a kegyelmet, az kontrollálhatatlan örömmel jár. Ilyenkor kifejezetten jól esnek a könnyek. Amikor végre zsigerileg is megérted, hogy nema te hibád, hogy bántalmazott gyerek voltál, óriási kő esik le a szívedről, ésa zokogás úgy megy át rajtad, mint egy gyorsvonat.

Persze jó, ha mindez nem a nyílt utcán történik veled, hanem biztonságos közegben, ahol a közösség a legmélyebb fájdalomban és örömben is meg tud tartani.

Ismered te is a sztereotípiákat. ’Pénisz növelő kocsi’… A ’nincs férfi 100 kiló alatt’ érem másik oldala, a konditeremben kigyúrt arcokról alkotott felfogás, miszerint ’a saját bizonytalanságukat, félelmeiket, szorongásukat próbálják leplezni a nagy izomtömeg mögé bújva’.

Akárhogy is van, az fontos, hogy felvállaltan önmagad lehess, hogy megtaláld és kibontakoztasd a benned lakó számodra hiteles férfit. Sokszor halljuk, hogy „a nagy izmok mögött egy sérült kisfiú rejtőzik.” Végre ki kellene mondanunk, hogy minden férfiban lakik egy sérült kisfiú, aki vigasztalásra, védelemre és szeretetteljes elfogadásra vágyik.

A sérüléseid egy részéről tudsz, de az igazán mély sebeket a tudattalanban őrizzük, mert a velük való együtt élés egyszerűen elviselhetetlen.

Általában véve kimondhatjuk, hogy a nők önismeretileg, lelki megdolgozottságban előrébb tartanak, mint mi, aminek az egyik oka épp az, hogy a nőknél az igazán mély lelki munkával időnként együtt járó sírás nem volt letiltva.

Persze itt is vannak kivételek, de a tendencia mégis az, hogy a tudattalanban mélyen őrzött fájdalmakkal, sérülésekkel több nő mert és tudott kapcsolódni, mint férfi.

Miért lényeges ez? -Kérdezed jogosan.

Azért, mert eddig a régi férfi kép bekövesedett elvárásai erősen megnehezítették ezt a fajta belső, önismereti munkát. Mostanra azonban elérkeztünk ezeknek a régi mintáknak a határaihoz, és ha bármit szeretnénk átörökíteni az archaikus férfi értékeiből, végig kell járjuk ezt az utat, különben azt is elveszítjük, amire szükségünk van.

Most lazultak fel a keretek annyira, hogy végre teljes felvállaltsággal elindulhatunk a saját sérüléseink és fájdalmunk felé. A nőkben is tömegesen jelent meg arra az igény, hogy a férfi felfedezze a saját érzelmi intelligenciáját. Ebből a szempontból előrébb tartanak, mint mi, de nélkülünk ők sem tudnak tovább lépni. Egy érzelmileg megdolgozott nő nem tud egy megdolgozatlan férfihoz hosszabb távon kapcsolódni.

Eljutottak valameddig, és most ott várnak ránk, ki türelmesen, ki kétségbe esetten, csalódottan, de mást nem nagyon tehetnek, mint bíznak benne, hogy előbb, utóbb csak elindulunk mi is.

Ami a férfiben mostanában történik, az az élete minden területére kihat. A kollektív férfiképp ebben a pillanatban is formálódik köszönhetően azoknak az egymásnak ellentmondó elvárásoknak és összefeszülő erőknek, melyek közelében nem lehet érintetlenül maradni.

Két választásod van. Vagy vastagabb páncélt növesztesz magad köré, mint bármikor korábban és elbújsz a változás elől, vagy leveszed a páncélt és beleállsz abba, ami szembejön veled.

Nagyon érdekes az az átalakulás is, ami a szexualitásban történik. Korábban nem volt szempont, hogy a nő is élvezze az együttlétet. Nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy Európának – ha volt egyáltalán valaha - szexuális kultúrája maximum a pogány időkben lehetett.

A kereszténység mind a mai napig úgy tekint a szexre, mint szükséges rosszra, és tűzzel-vassal írt minden olyan eszmét, miszerint a szexuális örömszerzés Isten ajándéka, ami nem csak gyermeknemzésre való és a nőt ugyanúgy megilleti, mint a férfit.

Abban nőttek fel generációk ezer éven keresztül, hogy a szexuális aktus állati csökevény, mely a gyermek nemzés mellett kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a férfi levezesse a feszültséget. Az egyetlen elfogadott formája most is csak az, ami házasságon belül történik. Ha keresztény lennék, és ezt minden áron be akarnám tartani, az azt jelentené, hogy – mivel soha sem nősültem, - majdnem 40 évesen még mindig minden fajta szexuális tapasztalat nélkül tengődnék ebben a nyomorult világban… Még belegondolni is ijesztő.

Szerencsére az egyház nyomása ezen a téren sokat enyhült, ugyanakkor egyre felvállaltabban ott az igény a nőkben is, hogy ki akarják venni a részüket ebből a fantasztikus örömforrásból.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha 10 másodperc alatt elsülsz, a nő kb ennyi idő alatt fog ott hagyni...

Egy izgalmasabb, megdolgozottabb nő élő kapcsolatban van a saját szexualitásával. Amíg nem veszed fel te is a kapcsolatot a tiéddel (erre is vannak kiváló gyakorlatok), nem fogod igazán férfinak érezni magad.

Mint szinte mindenhol máshol, a férfi itt is a végletek között őrlődik. Meg lehet rekedni az állati közösülés, stressz levezetés szintjén („előtte egy sör, utána egy cigi…”) és lehet magadnak még több stressz okozni teljesítmény kényszeren keresztül. "Ha nem bírod elég sokáig, elég keményen, ha nem tudod kielégíteni, ha nem tudsz teljesíteni, nem vagy férfi…"

Ezzel a gondolkodási hibával gyakorlatilag le is nullázod az esélyeidet. Hiába szereted, hiába kívánod a párodat, nem fogsz tudni teljesíteni, mert félsz a kudarctól.

Amikor a céljaidért küzdesz, amikor egy nehéz élethelyzetre keresel megoldást, konfliktust kezelsz vagy lakás felújításban vagy, az ugyanolyan, szimpatikus idegrendszeri működés, mint, amikor annak idején az őseink mamutra vadásztak vagy épp egymással harcoltak.

Lehetséges, hogy létezik kivétel, de a szexualitás leginkább paraszimpatikus idegrendszeri működés, ami azt jelenti, hogy nagyfokú nyugalom és biztonságérzet szükséges hozzá. Ha fejben épp máshol vagy, stresszelsz vagy azon megy a matek, hogyan oldod meg az előtted álló napok kihívásait, jobb, ha bele se kezdesz.

A ’szexuális teljesítmény’ és az ’ágyban való teljesítés’ kifejezésekkel az a gond, hogy már önmagukban szorongást keltenek és az iskolai kudarcélmények emlékét idézik meg (oktatási rendszer, hm...), ami helyből agyonvágja a biztonságérzetet.

Sokkal jobban szeretem a ’szexuális örömszerzés/örömforrás’ kifejezéseket, melyekből inkább az sugárzik, hogy kölcsönös, egymással megosztott, sőt, közösen átélt örömről van szó. Ha fejben nem vagy ott, ha szorongsz, ha túl korán elsülsz, magadnak sem adod meg azt az élményt, amit egyébként átélhetnél.   

Olyan ez, mintha úgy ennél, hogy közben nem élvezed az ízeket. „Együnk gyorsan, legyünk túl rajta, aztán menjünk vissza folytatni a munkát…”

Amikor teljes értékűen vagy együtt egy nővel (ez egyénileg is fejleszthető!), az nagyon meghálálja magát. Olyan szeretetet, tiszteletet és kötődést kapsz vissza, ami nagyon megtámogatja a biztonságérzetedet és azt is, hogy igazán férfinak érezhesd magad. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ettől ő is igazán nőnek érzi magát, és sokkal jobban ki tudja bontakoztatni azokat a minőségeket, melyek csak egy kölcsönösen harmonikus párkapcsolatban tudnak megjelenni.

Fontos arról is beszélni, hogy ezzel együtt, a párkapcsolatok nagy része, csakúgy mint a házasságok legtöbbször még a felek életében véget érnek. Ez nem azért van, mert valamit rosszul csinálunk, hanem azért, mert ilyen a dolgok természete.  

A középkorban sem tartott tovább egy házasság, csak előbb haltak meg az emberek. Jött egy háború, egy járvány és elvitte mindkettőt. Aki megélhette az 50 évet, szerencsésnek mondhatta magát, már ha szerencsés az, akit a szerettei körbe halnak…

Tisztább volt a levegő, közvetlenebb volt a kapcsolat a természettel, mégsem sírnám vissza ezt az időszakot.

Emellett piszkosul fel is gyorsult a világ. Ma egy 2-3 éves kapcsolatban többet megélhetsz, mint régen egy egész élet alatt. Korábbi párkapcsolataimban annyira más ember voltam még a mostani önmagamhoz képest, hogy sokszor úgy tekintek vissza, mintha előző életeim lennének. Több ismerősöm számolt már be hasonló érzésről.

Megtanulod hát jobban uralni a saját szexualitásodat. Megteremted a szükséges feltételeket, hogy természetes módon kerülj egy paraszimpatikus működésbe. Késlelteted a magömlést, vagy akár elsajátítod a ’magmegtartó orgazmus’ képességét (Erre is vannak gyakorlatok).

Megtanulod, hogy nem minden nővel vagy szexuálisan kompatibilis. Egy idő után ráérzel, milyen típusú nővel tudsz harmonikus párkapcsolatot létre hozni vagy, ha épp lazább természetű kapcsolódásra vágysz, kivel lehet egy fajta ’barátság extrákkal’ együttlétben lenni.

Ma már ki lehet próbálni kommunát vagy akár nyitott párkapcsolatot is. Mindkettő rendkívüli lehetőség a tanulásra, de mint életforma, egyik sem az én világom.

Lehet, hogy te vagy az az ember, aki rátalál az életen át tartó igaz szerelemre, de az is lehet, hogy a párkapcsolatok inkább a tanulást szolgálják számodra. Előző életekben elvarratlan szálak kerülnek a helyükre, és te haladsz tovább az utadon azzal, akit épp melléd sodor az élet, ha kölcsönösen igent mondotok a helyzetre. Hogy mennyi ideig lesztek együtt, nem tudhatod előre.

Ez a működés magában hordozza annak a veszélyét, hogy – mivel számítasz rá, hogy úgyis véget ér a kapcsolat, - nem engeded bele magad igazán, hogy ha majd menni kell, ne fájjon annyira a szétválás.

Bizony nem könnyű dolog ebben a helyzetben az érzelmi kockázatvállalás, az élet mégis abban van, ha elengeded a kontrollt. Megengedni magadnak a szerelmet, rendkívül kiszolgáltatott állapot, mégis ez a legbátrabb hozzáállás ilyenkor.

Egy ismerősöm nem rég rám írt, mit javaslok szakítás utáni üresség ellen. Azt válaszoltam neki, hogy a legtökösebb dolog, amit tehet, hogy megéli az ürességet, másként úgysem szabadulhat az érzéstől.

Mitől is férfi a férfi? Most leginkább azt mondanám, hogy talán ettől. Képes vagy döntéseket hozni és képes vagy beleállni abba, ami következményként szembejön veled. Ha ez krízis és érzelmi összeomlás, akkor abba, ha ez az üresség, a nihil és az értelmetlenség érzése, akkor abba, de ez csak akkor működhet, ha van erős Lét-Bizalmad, és van körülötted közösség, aki megtart akkor is, mikor épp atomjaidra hullasz szét.

Feltűnt-e valaha, hogy népmeséinkben időnként sajátos fordulat jön szembe. Először a sárkány győz. A főhőst miszlikbe aprítja, majd széttépett darabjait az égbe szórja, ahol azok ragyogó csillagokká válnak, ezután nagy dérrel dúrral elhagyja a helyszínt. Ekkor jön elő a kígyótestű lány, aki a darabokat egyenként összegyűjti, varázsfűvel megkeni és összeragasztja. A királyfi teste-lelke újra összeáll és hétszer szebb, hétszer erősebb lesz, mint azelőtt. A sárkányt csak ezután tudja legyőzi. (Ez a motívum érdekes módon a sámán beavatások részét is képezi.)

A sárkány legyőzése pedig különös kegyetlenséggel és alapossággal történik. Mind a hét fejét külön-külön levágja, egyet se hagy meg neki...

Miután talpra álltál a krízisből, hétszer szebb, hétszer erősebb leszel, és leszámolsz a szorongás démonával, bármennyi feje legyen is. Ehhez azonban be kell vállalnod a vereséget, az ezer darabra szaggattatást, az összeomlást, a páncélod elveszítését. Ha csak tolod magad előtt a krízist, sosem mész át ezen a rendkívüli alkímián.

Szimbolikus értelemben, ami ezzel az országgal a magyar történelem vérzivataros évszázadaiban történt, az, az újból és újból lezajlott széttépetés és vereség a sárkánnyal szemben. Sokszor összeszerelte már az őseinket a kígyótestű lány, de azokat a traumákat, melyek a huszadik században történtek, a magyar néplélek még nem heverte ki.     

Elképesztő szintű fájdalom van a tudattalanba lenyomva, mely csendben és észrevétlen nyomaszt téged is, engem is, a lélek sötét éjszakáin. Az ebből való gyógyulás azért is roppant nehéz, mert politikailag is akadályoztatva van. Nem volt még olyan hatalom az országban, akinek érdeke lett volna ez a gyógyulás. Így lehet ember tömegeket egymás ellen fordítani, félelemben tartani és egymás ellen kijátszani. Ezt a ziccert soha egyetlen kormány sem fogja kihagyni, hiába is várnád...

Amit tehetünk, hogy erős, megtartó közösségeket hozunk létre, ahol lehet minderről beszélni, és lehet az ősök fájdalmával biztonságos körülmények között találkozni. A családállítás vagy sorsmodellezés pont erre való.

Kapcsolódsz a saját, gyerekkori traumáiddal, majd a közös családi tudattalanban őrzött fájdalommal, mely sok helyen kapcsolódik a kollektív, magyar férfisérülésekhez, sőt akár az emberiség férfijainak közös sérüléseihez is.

Mindannyiunknak vannak ősei, akik megélték a két Világháború borzalmait. Magyar szinten a totális vereség mellett elkönyvelhetjük azt is, hogy az országot, mely a szülőföldünk volt, darabokra szaggatták. Hiába áldozták fel a kor férfi állományának színét javát, ekkora veszteség mellett sem tudtuk megvédeni sem az országunkat, sem az asszonyainkat, családjainkat.

Bántalmazott ország bántalmazott gyermekeinek gyermekei vagyunk…

Isten, Haza, Család, üres szólamok. A magyar férfi elvesztett mindent, amitől férfinak érezhette magát és ezt a mélységes űrt hagyta utódaira. Nem tehetett mást, ez volt a sorsa. Nekünk viszont végre van lehetőségünk szembenézni mindezzel, átmenni a krízisen, darabokra hullani, majd feltámadni egy egészségesebb, teljesebb férfi lélekben.

Az utóbbi pár évben rengeteg családállítás zajlott a fenti témákban is, ami nagyban hozzájárult ahhoz a változáshoz, amiben vagyunk, ahhoz, hogy végre lehet minderről beszélni. Bár kollektív bűnösség valójában nem létezik, mégis ott él bennünk, férfiakban és nőkben egyaránt az összes bűn, melyet valaha egymás ellen elkövettünk. 

Mennyi fájdalmat okoztunk akár ebben az életben, akár a korábbiakban! Ahhoz, hogy fájdalmat okozz, nem szükséges rosszindulat. Sokszor épp azokat büntetjük a legkeményebben, akiket szeretünk.

A tettes bekerül az áldozat családi rendszerébe és fordítva. Minden fájdalom, amit másoknak okozol, valójában magadnak okozod.

Mindez túl sok. A családállítások mennek tovább, de mindig csak akkorát merítünk, amekkorát a lélek épp elbír. Ezzel együtt egyre több férfi társam jelenik meg önismereti csoportokban, és lassan, de biztosan egyre többen kerülnek kapcsolatba a saját érzéseikkel.

Végre beszélünk mindarról a fájdalomról, amit a saját életünk és az őseink révén magunkban hordozunk, és, ami nem olyan rég még a tabu kategóriába tartozott.

Emellett az archaikus férfi értékeit is kezdik egyre többen újra felfedezni. A hagyományőrző körök, a lovasíjászat, a harcművészetek mind, mind az archaikus férfit keresik, azt, aki önazonos, van tettmegvalósító ereje, méltósága, tartása és kisugárzása. Ezt mind a kukába tenni?! Óriási hiba lenne. Mi másra van szükség az érzelmek tiszta megélése mellett, mint erre a sugárzó, örömittas erőre?!

A magyar néplélek a vereségek, a megalázottság és kiszolgáltatottság keltette fájdalmat és szégyent is túlélte. Most itt a lehetőség, hogy mindebből felálljunk. Igen csak tökös húzás lesz, ha megtesszük, de hiszek benne, hogy meg fogjuk tenni, mert - ha hiszed, ha nem, - elpusztíthatatlanok vagyunk. Erre több bizonyíték már nem kell.

A régi és az új már elindultak egymás felé. Amikor a találkozás megtörténik, férfi és nő is újra egymásra talál.

Kitartást és jó úton járást Drága Barátaim! 

Akrojóga és párkapcsolat

Mikor annak idején elkezdtem a cirkusz sulit, a fő profil nagyon hamar a partner-akrobatika lett. Először egyszerűbb, statikus elemekkel kezdtük, aztán jöttek a dinamikus pörgetések, és az egyre összetettebb gyakorlatok. A páros akrobatikában jellemző módon egy stabil, erős férfi tart és emel egy könnyebb, légies nőt. Vannak persze egyéb variációk is, de általában ez a leggyakoribb és talán a legtermészetesebb felállás.

A nemek az archetipusuknak legmegfelelőbb mozgásokat végzik, így találkoznak és kölcsönösen kiegészítik egymást. Férfiként ilyenkor megélheted azt a férfierőt, melynek a közelében a nő igazán biztonságban és igazán nőnek érezheti magát.

Ebben a fajta gyakorlásban a férfi a nőt, sokszor a csípőjénél fogva emeli fel és tartja meg. Számtalanszor megkaptam a kérdést, hogy nem visznek-e el a szexuális késztetések, hiszen kívülről nézve mégiscsak van egy erős erotika ezekben a testhelyzetekben.

Persze, aki valaha próbálta már mások súlyát extrém helyzetben megtartani, tudja jól, hogy ilyenkor a technika biztonságos végrehajtására összpontosítasz, ami szimpatikus idegrendszeri működés, míg a szexualitás inkább a paraszimpatikushoz tartozik, szóval a kettőt egyszerre igen csak nehéz lenne összehozni…

Ezzel együtt, mikor együtt gyakorolsz egy ellenkező nemű társaddal, mindig kérdés, hogy a kettőtök közötti kapcsolat semleges vagy van némi kémia is köztetek.

Ha mindketten egyedülállóak vagytok és van bennetek nyitottság a másikra, vonzalmatokból könnyen párkapcsolat szökhet szárba. Ha azonban legalább az egyikőtök le van kötve, a felmerült vonzalmat érdemes egy mindenki számára elfogadható mederbe terelni. Ez persze vagy sikerül, vagy nem. Egy, már meglévő párkapcsolatot igen csak próbára tehet vagy akár szét is zilálhat egy ilyen szituáció. Hogy végül mi lesz a vég kifejlett, az számtalan tényezőn múlik. Benne van az érzelmi intelligenciátok szintje, a saját megdolgozottságotok és a kapcsolat épp aktuális állapota, dinamikája is.

Más a helyzet akkor, ha a partner-akrobatika gyakorlása a megélhetést jelenti, fellépések, előadások formájában, és más az, ha inkább egy közös hobbiként jelenik meg, mondjuk akrojóga tanulásakor.

Míg az előbbi helyzet kevesek életében van jelen, az akrojóga immár szinte bárki számára elérhető. Itt az első számú cél nem a közönség lenyűgözése, bár egy idő után ez is felmerülhet. Ehelyett inkább a jó hangulatban való játékos fejlődésen és a csoportenergia egyénre és közösségre gyakorolt áldásos hatásán van a hangsúly. 

Ami a fent leírt szituációkban közös, az az érintés és a test kontakt szokásosnál jóval intenzívebb jelenléte.

Ez azért különösen érdekes, mert a modern nyugati társadalomból az érintés kultúrája szinte teljesen kiveszett. Vannak családok, ahol nem ismerik az ölelést és vannak emberek, akik szinte a legfinomabb érintéstől is összerezzennek, az intimitás természetes és legális formáit pedig sok esetben gyanú övezi.

Talán pont a hiány miatt alakulhatott ki az a felfogás, miszerint az érintésnek szexuális jelentőséget tulajdonítanak, és összemossák az intimitást az erotikával.

Ezt a hiányt persze – tudatosan vagy öntudatlanul, de – mindenki igyekszik betölteni a maga módján.

Amikor partner-akrobatika gyakorlásánál, külső szemlélők a mozdulatokat erotikusnak találták, számukra az érintés és a szexualitás összemosódásából adódott ez a félreértés. Általában megfigyelhető, hogy minél jobba hiányzik az intimitás az ember életéből, annál inkább összecsúszik benne ez a két dolog.

Amikor a partnered emelésére készülsz, nem taperolod a testét, hanem egy erős, határozottságot és biztonságot sugárzó fogást adsz neki. A tekintetedből magabiztosság és koncentráció sugárzik, míg a partneredéből ugyanez a koncentráció és a beléd vetett bizalom árad. Az életét, a testi épségét helyezia kezedbe. Ez nem egy hétköznapi bizalom. Ezt nem adják ingyen, ezt ki kell, érdemelni.

Amikor a tekintetek találkozik, abban olyan erő van, hogy azt a nézők is megérzik, még akár nagyobb távolságból is. Még nem történt semmi, de a levegő már vibrál. Ebben az energiában évek kitartó gyakorlása van. E nélkül az egész előadás értelmét vesztené. Ez a jelenlét lesz a közös számotok lelke.

Előfordulhat, hogy több is van köztetek, mint partneri kapcsolat. Amikor a kölcsönös vonzalom a fenti energiát átjárja, az még jobban megemelheti az előadást és úgy kifeszítheti a pillanatot, hogy a néző szinte a saját testében érezheti szerelmetek bizsergését. Hogy aztán ki mit kezd a ’kölcsön kapott’ érzelemmel, az már mindenkinek a maga döntése.

Az érintés kultúráját nem lehet büntetlenül száműzni egy egész társadalom életéből. E nélkül nincs valódi intimitás, nincs meghittség, nincs bizalom és őszinteség. Van viszont helyette elfojtás és a legkülönfélébb lelki torzulások, perverziók, mert minden, amit elnyomsz magadban, előbb utóbb utat tör és medret váj magának…

Az a furcsa érzésem van, hogy az egyén, a közösségek és az egész társadalom, öntudatlanul a gyógyulást keresi. Az érintés kezd visszagyűrűzni az emberek életébe. Sokan rájöttek, hogy az intimitás igenis fejleszthető és tanulható.

Ma már, ha érintésre vágysz, számos lehetőséged van rá, hogy megkapd. Az érintés és a szexualitás azonban nem minden ilyen kezdeményezésben válik ketté. Ha tiszta intimitásra vágysz, jobb, ha fenntartással kezeled azokat a helyeket, ahol valójában intimitásnak álcázott, szexuális potyázás zajlik...

Elmehetsz kontakt táncolni, részt vehetsz különböző, tantrikus workshopokon, szembe jöhetnek veled az ’Ingyen Ölelés’ mozgalom tagjai, és persze elmehetsz egy akrojóga tanfolyamra is, ahol a finom és határozott érintés készsége, az egyensúly, a stabilitás és a közös mozdulatok összhangja egyaránt látványos fejlődésnek indulhat.

Az akrojógának alapvetően két főbb formája van:

·        a szolár, az aktívabb, dinamikusabb, akrobatikusabb, és

·        a lunár, a lazulós, nyújtós-csavarós, finomabb, masszírozós irány.

Mindkettőre jellemző a kölcsönös egymásra hangolódás és egymásra figyelés. A mozdulatokat, a pozíciókat együtt hozzuk létre és ez egy erős belső figyelmet, egyfajta meditatív jelenlétet igényel. Ebben a kölcsönös egymásra figyelésben és az ebben rejlő, megelőlegezett bizalomban már lehet intimitás is, ami még nem szexuális jellegű, de megjelenhet benne akár a kölcsönös vonzalom is.

Hogy az óra inkább aktív, dinamikus vagy inkább passzív, befogadóbb jellegű, az első sorban a tanáron múlik. A résztvevők, motivációjukat tekintve sokfélék. Vannak, akik egyedül, vannak, akik párban érkeznek. Láttam párokat, akiket megerősített a közös gyakorlás, de láttam olyanokat is, akiknél a már meglévő ellentétek és feszültségek jöttek ki jobban, és ez végül külön irányba sodorta őket. Láttam egyedül érkezőket, akik egymásra találtak, és azóta is együtt vannak. A párkapcsolat nem célja a gyakorlásnak, de ha két ember összeillik és találkoznak, az akrojóga könnyen katalizátorrá válhat.

A testmozgásnak ez a formája amellett, hogy edzi, erősíti és nyújtja az izomzatot, jó hatással van a keringésre és az idegrendszerre, egyfajta, természetes antidepresszánsként is hat. Az, hogy közösségben vagy, hogy viszonyulnod kell másokhoz, hogy egyszerre figyelsz magadra és másokra, hosszabb távon egy egészségesebb önbizalmat és önbecsülést eredményez, melyhez egy mélyebb és őszintébb önismeret is párosul.

A stabil önbizalom, önbecsülés (önértékelés) és önismeret hármassága felbecsülhetetlen értékkel bír az élet minden olyan területén, ahol másokkal is szót kell értened. Az önmagaddal való őszintébb kapcsolat, és az, hogy nem félsz az érintés természetes formáitól, segít, hogy felismerd önmagad és mások rejtett motivációit, törekvéseit és ki nem mondott gondolatait.

Ha önmagaddal jó kapcsolatot tartasz fenn, tudod kezelni a félelmeidet, szorongásaidat, a benned időnként megjelenő zavaró érzelmeket, az óriási lehetőség, hiszen mások is biztonságban érzik magukat a társaságodban. Aki pedig biztonságban érzi magát, az könnyebben nyílik meg és könnyebben lesz őszinte, így a vele való kapcsolat is tisztább és egyértelműbb lesz.

Akár kontakt táncról akár akrojógáról beszélünk, van egy olyan alapvető felfogás, hogy első sorban a mozgás öröméért, az önfeledt, tét nélküli, játékos kapcsolódásért mész oda. Mindkét műfajnak megvan a maga technikai háttere és a rá jellemző sajátos szemlélet módja. Ezeket nem lehet kikerülni.

Aki csak a napi érintés adagját akarja begyűjteni, az jobban jár egy olyan worksoppal, ahol nem kell mozgásrendszereket tanulni és tes-tudatot fejleszteni, hanem lehet közvetlenül az érintéssel dolgozni.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki vadászni megy egy kontakt jam-re vagy akrojóga órára. A hátsó szándék mindig ordít. A párkapcsolat, a szexualitás sosem lehet célja az ilyen órák látogatásának. Lehet benned nyitottság arra, hogy párt találj magadnak, de az első rendű dolog a játékos fejlődés mind a technikák, mind az önismeret és a figyelmed mélyítése terén.

Volt már róla szó, hogy akiknek az életéből hiányzik az intimitás, az érintés, azok a fentieket könnyen összemossák a szexualitással. Részben ebből a félreértésből fakad az a jelenség is, amikor egy nőnek csak egy kis biztonságra, odabújásra van szüksége, amit a férfi szexre való felhívásként értelmez.

Mivel az érintés számára eddig szinte mindig a szexet jelentette, most nem érti, miért nem akar vele lefeküdni a másik.

Lassabb folyamat lehet, mire megérti, hogy a kettő nem ugyanaz. Intimitás létezik szexualitás nélkül is, és – bár létezik az intimitás nélküli szexuális együtt lét, - ha ez történik, az olyan, mintha az ételből maradna ki a fűszer… Sivár, kiábrándító és tátongó űrt hagy maga után.

Nehéz lehet bepótolni a gyermekkorban kimaradt ölelés hiányát. Nehéz lehet kedves és jól eső gesztusokat találni vagy szavakkal kifejezni a másik felé, amit érzünk, ha ezt a szüleink sose tették sem feléd sem egymás felé. Nincs gyilkosabb annál, mint amikor a szülők befelé élnek…

Sokáig nem értettem, hogy ezek a készségek, hogy tudnak valakinél hiányozni, mivel nálam ez a szülői minta ilyen téren mindig is rendben volt.

A jó hír az, hogy ebből a fájdalmas és tehetetlen állapotból lehet gyógyulás, amint felismered és meg tudod fogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik. A hiány természetéből adódik, hogy mivel hiányzik, mivel nincs jelen, ezért nehéz beazonosítani.

Ha magadban vissza tudsz menni addig a pontig, ahol még jó volt, már tudsz mivel dolgozni. Itt már megvan, hogy mit keresel. Ha a hiány egész gyerekkorod óta fennáll, sokkal nehezebb dolgod van. Ekkor is tud azonban segíteni, ha ’kölcsön’ kapod a hiányzó mintákat. Erre lehet jó lehetőség például egy családállítás, ahol olyan szerepeket is megkaphatsz, melyekkel egyébként nem lenne módod találkozni.

Megélhetsz így feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, támogatást és bizalmat, de megélhetsz olyan fájdalmas és nyomorúságos érzéseket is, melyeket mélyen a tudattalanodba száműztél, hogy ne keljen velük szembesülnöd. Ennek a fajta szembesülésnek persze megvan a maga ideje. Egy jó segítő – bármennyire is látja, hogy mire kellene ránézned, - nem fog beletolni az élménybe, hanem csendben kísér, és kivárja, amíg készen állsz a találkozásra.

A társas kapcsolódások, az önmagaddal és a pároddal való kapcsolat tehát kőkemény munka, sok-sok szembesülés és felismerés révén alakul az egyre tisztább, érzékenyebb és szeretettelibb megélés felé. Időbe telik, mire a ’macsó’ és az ’amazon’ szerepek mögül előbújik az érzelmi kockázatvállalásra képes, bátor és érzékeny férfi és nő. Időbe telik, mire a fájdalom leáztatja róluk a páncélt és ők végre meglátják egymást úgy, ahogy eredendően vannak, maszkok és játszmák nélkül, csupasz, meztelen lélekkel.

Az akrojóga erre is lehet egy eszköz.

Ha a pároddal jössz, és mindketten kezdők vagytok, különösen izgalmas folyamat előtt álltok. Tartó emberként (base) a legnagyobb kihívás első körben a láb függőleges kinyújtása szokott lenni hanyatt fekvő pozícióban. Ahhoz, hogy ebben a helyzetben, a talpadon meg tudd tartani partneredet (flyer), rugalmas combhajlító izmok kellenek, ami egy átlag, keveset mozgó, sokat ülő életmódot folytató ember számára sajnos nem adott. Persze, ha évek óta jógázol és már túl vagy a hátsó combok lenyújtásának folyamatán, a függőleges lábtartás nem fog problémát okozni, a többségnek azonban ezért is keményen meg kell dolgoznia.

Emellett, a másik nagy kihívást a közös egyensúly megtalálása fogja jelenteni.

Merev combhajlítók esetén, a medencédet egy összetekert jógamatraccal vagy más, erre alkalmas eszközzel megemelik, így hajlított lábbal is képes leszel megtartani a partneredet. Így persze sokkal nehezebb dolgod van, mivel a nyújtott láb esetén használt csontok megtartó ereje helyett, pusztán a combizmaidat használva kell a partneredet megtartaniod.

Férfiként nehéz lehet itt megélni azt, hogy amit hatalmas küzdelem árán is csak nagy nehezen tudsz megvalósítani, azt más, avatottabb versenyzők, könnyedén véghez viszik. Kívülről annyira könnyűnek tűnik. Nem érted, neked miért kell ezzel ennyire vért izzadnod. Itt az első nagy szembesülés egy olyan hiányosságról, amivel egyébként mások (akik nem akrojógáznak), simán leélik az életüket.

Nőként, a ’flyer’ helyzetben te is megélheted azt, hogy míg a haladóbbak könnyedén és félelem mentesen mozdulnak egyik elegáns pozícióból a másikba, te a legegyszerűbb, alap technikánál is a feltörni készülő pánikodat próbálod magadon legyűrni.

Próbálsz bízni a párodban, aki alattad épp az életéért küzd… Minden kezdet nehéz. Persze a biztonságos gyakorlás érdekében ilyenkor mindig ott kell, hogy legyen a segítő is (spotter), aki borulás esetén megfog titeket.

Megtörténhet, hogy a sikerélmény és az egyensúly megtapasztalása érdekében, a tanár mindkettőtöknek ’kölcsön ad’ egy avatottabb partnert. Egyikőtök megérzi, milyen, amikor stabilan meg van tartva, másikatok a saját megtartó erejével találkozik. Óriási élmény ez, minden szembesülés ellenére.

A nagy kérdés az, hogy visszajöttök-e, hogy folytatjátok-e a gyakorlást. Ha igen, azzal esélyt adtok magatoknak arra, hogy a testetek intelligenciája felfedezze a mozdulatokat. Az a tapasztalat, hogy második alkalommal, az előzőleg nehéznek, sőt, lehetetlennek tűnő gyakorlatok egy része jóval könnyebbnek tűnik, mivel a test számára már ismerősebb lesz, amit korábban csak kipróbált.

Ha kitartotok, bizonyosan ráéreztek az ízére és az alap technikákat hamarosan megtanuljátok. Még, ha merev combfeszítőkkel indultál is, tartóemberkén fél-1 év gyakorlás után nagy valószínűséggel eléred a kívánt hajlékonyságot. A hátsó combok lenyújtásra nem ismerek hatékonyabb módszert.

Ahogy túl vagytok az alapokon, az akrojóga izgalmas, sokoldalú világa egyre jobban kinyílik előttetek. Az önbizalmatok stabilabb lesz, és új lehetőségek, új kihívások jelennek meg előttetek.

Egy idő után találkozni fogtok egy érdekes kettősséggel. Míg a tartó ember a hátán fekve látja, hogy mi történik, addig a fyer nem látja, csak csinálja a mozdulatokat. Ezért van az, hogy a sorokra, koreográfiákra is általában a tartó emberek emlékeznek jobban. Viszont mivel ők csak látják, de nem csinálják a flyer mozdulatait, azok nehézségi szintjét sokszor nem jól ítélik meg.

Látod, hogy mit kellene a flyernek csinálnia, és nem érted, miért nem azt vagy nem úgy csinálja. Ez egy tipikus feszültségforrás, mely sokszor avatottabb gyakorlóknál is előfordul. Tartóemberként nagyon jót tesz, ha néha te is repülsz, így jobban megértheted, hogy némely mozdulat miért okoz a flyernek nehézséget. Fejlődik benned az együttérzés és jobban megbecsülöd a partneredet.

Ugyanígy, ha flyer vagy, neked is jót tesz, ha időnként tartó szerepbe kerülsz, így jobban megérted, hogy a párod milyen kemény munkát végez ahhoz, hogy a kellő stabilitást fent tudja tartani.

Ez a kölcsönös megértés és megbecsülés segít rendezni a „ki a hibás, amiért nem sikerül?” című kérdéseket, melyek a közös gyakorlást és a párkapcsolatot egyaránt próbára teszik.

Gyakran estem korábban abba a hibába, hogy a gyakorlás alatt annyira vérszemet kaptam, hogy nem vettem észre, a partnerem fáradtságát vagy kedvetlenségét. Olyan mozdulatokba hajszoltam bele, amelyekre nem volt még készen, ami komoly feszültséget okozott. Egy technikát fejben látni, összerakni nem egyenértékű annak a megvalósításával.

Hiába látod az odavezető utat tisztán, amíg nincs meg a közös, biztonságos tempó, addig borítékolható lesz az elakadás. Vissza kell, fogd a saját lendületedet és sokkal kisebb lépésekben kell haladnod. Arra jöttem rá, hogy a leghatékonyabb, gyorsító tényező itt is a türelem. Teljesen rá, kell, hogy érj. Akkor lesz meg, amikor meglesz, és nem kell rohanni, mert az oda vezető utat és a teljes folyamatot is élvezzed.

Fordított helyzetben, ha egy haladóbb flyer talál magának egy kezdőbb tartóembert, szintén lehetnek idegtépő pillanatok. Különösen akkor, ha a pároddal gyakorolsz, türelemre és érzékeny figyelemre van szükséged. Kell, hogy legyenek juti falatok is, amiket nem csak a sikeres gyakorlás végre tartogattok. Egy finom páros nyújtás, thai masszázs vagy az akrojóga ’lunar’ elemeinek bevetése segít, hogy egy kevésbé sikeres időszakot is túl tudjatok élni. Ha valami jól sikerül, mindkettőtöknek jól esik a dicséret és a megerősítés.

Egy-egy hibából, akár új technikák is születhetnek. Jól teszitek, ha időnként összejártok más párokkal is gyakorolni vagy ellátogattok egy-egy workshopra, ahol új irányokat találhattok és bővíthetitek az eszköztáratokat.

Az elején főleg a tartó ember ’pakolja’ a flyert mindenféle helyzetekbe, aki inkább csak hagyja, hogy a technikák megtörténjenek vele. Később egyre jobban leköveti, megérti a mozdulatokat és egyre jobban eltájékozódik a különböző, érdekes testhelyzetekben. Általában a tartóember irányít, mivel ő látja, hogy mi történik. Idővel azonban, ahogy a flyer egyre önjáróbb lesz, teret kaphat az ő improvizációja is.

Ilyenkor tartó emberként az a dolgod, hogy minél jobban lekövetsd a flyer mozdulatait, és ráérezz, mikor mire van neki szüksége. A fordított helyzet általában könnyebb és előbb szokott megtörténni.

Egy jó base képes a flyert úgy irányítani, hogy az gondolkodás nélkül megtegye a kívánt mozdulatokat és egyik pozícióból a másikba kerüljön. Ez egy idő után – főleg, ha eléggé össze vagytok szokva, - már szavak nélkül is tud működni, viszont ehhez az kell, hogy a tartóemberként kellő képen magabiztos legyél, tudd, hogy mit akarsz és azt megfelelően ki is tudd fejezni a mozdulataiddal.

Ha tudod, hogy mit akarsz, pontos vagy és határozott, egészen apró mozdulatokból is meg tudod értetni magad. Ilyenkor azt kell elérned, hogy a flyer megbízzon benned és megbízzon a saját képességeiben is annyira, hogy tudjon gondolkodás ’agyalás’ nélkül mozogni.

Nagyon szép és tanulságos pillanatok ezek. Számtalanszor voltam már ennek tanúja és tényleg olyan érzés, mintha az egész magától történne. Az, hogy nincs agyalás egyik fél részéről sem, nem azt jelenti, hogy ész nélkül csináljátok, hanem azt, hogy egy nagyon mély, közös figyelemben időztök. Ez a mély egymásra figyelés, ahol a lélegzetek is össze vannak hangolva, az, az állapot, ahol tér nyílik a spontaneitásra.

Kevesen jutnak el erre a szintre, mert ehhez nem csak kitartó gyakorlás kell, hanem az is, hogy vigyázni tudj a partneredre, függetlenül attól, hogy párkapcsolat vagy baráti kapcsolat van köztetek.

Az akrojóga gyakorlása visszarepít abba az állapotba, amikor gyerekként biztonságban érezted magad és megélhetted a felszabadult örömöt és az önfeledt játék élményét.

Emellett, a gyakorlás alatt, ha kitartasz, egy idő után elkezdesz lefinomodni és egy olyan személyiség fejlődésen mész keresztül, melyet az életed minden területen kamatoztatni fogsz. Göröngyös és egyben sok örömöt tartogató út ez, melyre érdemes rálépni és megéri rajta végig menni. Ha azon morfondírozol, elindulj-e rajta, csak bátorítani tudlak.

Jó utat és jó gyakorlást Barátom. J    

Intimitás

Az intimitáshoz nagy bátorság kell manapság. Mindannyian vágyunk rá, hogy megéljük, de az egyre csak pusztuló családi mintákból ez sokszor szinte teljesen hiányzik.

Szerinted hol kezdődik az intimitás? Mikor először találkozol a szerelemmel? Mikor odabújsz szerető szüleidhez? Vagy, mikor először veszed kezedbe a saját kisbabádat?

Szerintem az intimitásunk ott kezdődik, amikor a szüleink először találkoznak. 

Pontosabban akkor, amikor először indul be közöttük az a fajta kémia, aminek az eredményeként, végül megszületünk. Nem az első szeretkezésre gondolok, hanem az első olyan vonzalomra, amikor a két lélek kölcsönösen vonzódni kezd egymáshoz.

Azt mondod, ez nem minden párkapcsolatban vagy házasságban történik meg? Sajnos, könnyen lehet, hogy igazad is van.

Ha a lelkek nem látják egymást, nincs intimitás. Attól még persze lehet szexelni, lehet szerelmet játszani, udvariaskodni, de, ha ebből a találkozásból gyerek születik, az a gyerek nem intimitást, hanem a férfi és nő közötti hazugságot fogja megtanulni.

Márpedig az első a szülői minta.

Ha a családban eddig minden házasság válással végződött, nagy valószínűséggel a többi is erre a sorsra jut majd. Hisz kitől tanulta volna meg a gyerek, hogy miként is kell valakivel együtt maradni, mikor a családban ezt senki sem tudja?

Elmondom, hogyan látom a párkapcsolatok terén végbemenő, napjainkig tartó furcsa degenerációt.

Arra az időszakra, mikor még ritkaság számba ment a válás, nem emlékszem. Már óvodás koromban is mi voltunk az egyetlen család a csoportban, ahol a szülők együtt voltak.

Később már egy ember 2-3 válása is teljesen hétköznapinak számított, és úgy tűnt, a családok sorsa, az elkerülhetetlen felbomlás.

A felnövekvő generáció ettől nem kapott igazán kedvet. Láttam olyanokat, akik boldog párkapcsolatban éltek hosszú évekig, egészen addig, amíg össze nem házasodtak. Rá egy évre, de lehet, hogy csak félévre elváltak.

Addig jók voltak együtt. Mi változott meg?

Az a néhány kivétel sem túlbiztató, ahol békés nihilben, vagy egymás kölcsönös utálatában élik le a házastársak életüket. Emlékszem, egyszer, a lépcsőházban odalépett hozzám Tibi Bácsi, a nyugalmazott, ex-hentes szomszédunk, kifújta a cigi füstöt, majd megkérgesedett hangján így szólt: „Fiam, egy hibát nem kövess el az életben. Soha ne nősülj meg…”

Ez a következő szint. 

Az én generációmban már sokan egyáltalán nem házasodnak meg. Ki vállalna ilyen elköteleződést egy válásra ítélt világban?!

Ma már nem ciki, ha házasságon kívüli gyereket nevelsz. Se neked, sem a gyereknek. Így hát a párkapcsolatból gyerek lesz, ami házasság híján a könnyedség illúziójával kecsegtet, de legalábbis, válás helyett egy szakítással is meg lehetett úszni a dolgot.

Amelyik gyerek ilyen családban nő fel, az, az érzelmi felelősség alól való kibújást tanulja meg, és azt, hogy egy kapcsolatba sem engedheti bele magát igazán, még akkor sem, ha a szerelemből gyerek születik. Mindig készen kell, hogy álljon egy esetleges szakításra.

Nehéz az intimitást megélni, ha ennyire nincs meg a biztonság és az együtt maradásban való hit.

Aztán, eljött az, az idő is, mikor a 30 körüli nő, pánikszerűen gyereket szült, és aztán, a saját szüleivel karöltve nevelte fel a kicsit. Apát már sokan tudatosan nem akarnak gyermekük mellé, mert arra nincs szükség, így viszont legalább lehet pasizgatni még a gyerek mellett.

Az idő azonban múlik, és lassan ezek a gyerekek is felnőnek. Apa nélkül, pasizgató anyukával. Már a válást is csak hírből ismerik, hisz házasság sincs.

Vajon milyen mintát szív magába egy ilyen, kezdettől fogva, kényszeresen csonka család gyermeke, aki sokszor azt sem tudja, melyik férfi termékenyítette meg az anyját annak idején?

Ezek a kamaszok már inkább nem hoznak létre párkapcsolatot.

A mai ’Zs-generáció’-ként megjelenő fiatalok nem csak azért vannak teljesen elveszve, mert belezuhantak az internet keltette illúzió hálóba. Inkább azt mondanám, hogy az intimitás teljes hiánya, az örökös bizonytalanság és az élhetetlen minták elől menekülnek a virtuális drogok közé.

Itt tartunk most, és bízom benne, hogy ez már tényleg a mélypont.

Egy tanár ismerősöm szerint ma, a 13-éves lányok jelentős része aktív nemi életet él, és nem kizárt, hogy szüzességét 12-évesen veszítette el… A fiúk ehhez képest testileg visszamaradottak. Sokszor magam is elcsodálkozom, mikor belépek egy 15 évesekkel teli osztályba, ahol a lányok nagyjából a koruknak megfelelő szintet hozzák, a fiúk viszont (tisztelet a kivételnek) 10-11 évesnek néznek ki és úgy is viselkednek.

Nem akarnak még fejlődni sem. Inkább ott ragadnak pubertás szinten, mert abban, ami rájuk vár, nem akarnak részt venni.

Te mit tennél a helyükben?

Eszembe jut az a fajta, szexuális felvilágosítás, amiben annak idején, iskolai keretek között részem volt.

Már az sem az intimitás megéléséről, hanem az aktus mechanikus működéséről szólt. Nem embereknek, hanem biomechanoidoknak szólt. Később meg jöttek az akár „hogyan ne…” címet is viselhető drogos filmek, mind, mind az elrettentést szolgálva.

Most eljött az idő, hogy valahonnan, a tudatunk mélyéről előrántsuk a „hogyan igen…” című történetet, hogy végre megállítsuk a zuhanást, és pozitív példát mutathassunk az utánunk jövő generációknak.

Emlékszem pár éve egy kedves barátommal éppen párkapcsolatokról beszélgettünk. Akkoriban én sem mertem magam beleengedni a kapcsolatokba, hogy, ha majd úgyis nem sokára vége lesz, ne kelljen belehalni a szakításba, hanem lehessen könnyedén, fájdalommentesen odébb állni. Erre ő elmondta, hogy egy igazi belehalós szerelemre vágyik. Az sem baj, ha nem viszonzott, sőt talán jobb is, így igazán érezhet, igazán fájhat, igazán élhet.

Ennek hallatára nagyon elszégyelltem magam, és megértettem, érzelmi kockázatvállalás nélkül nincsenek boldog pillanatok, nincs fejlődés, nincsenek valódi kapcsolatok és főleg nincs intimitás.

Ha nem mered magad egy kapcsolatba beleengedni, mert félsz, hogy majd sérülsz benne, magadon hagyod a páncélt. Megközelíthetetlen maradsz, és nem tudsz bízni sem magadban, sem a másikban, sem az Ég Akaratában.

Azt mondom, ha van vér a pucádban, leveszed a páncélt. Az igazi bátorság az, ha vállalod a kockázatot, ha mersz bízni a másikban, ha mersz sérülni és mersz gyógyulni a sérülésből.

Ami alapvetően sérült, az a bizalom és a hit. Nem a Te bizalmad és hited, hanem több generációé. Ha ezek a sérülések benned gyógyulnak, azzal az egész generáció sebeit gyógyítod magadban.  

Merj ott lenni, merj figyelni a másikra. A párodra, a társadra. A figyelmesség erről szól. Nem agyból, okoskodva, hanem a másik lelkére ráérezve keresem azt, ami neki igazán jól esik. Az ő bizalmán is dolgozom, mert tudom, hogy a bizalmat elég drágán mérik manapság. A bizalom olyan érték, ami ritka és törékeny.

Ha egyszer megjelenik a kapcsolatodban, már tudod, hogy van mit veszítened. Ettől kezdve gyengéd vagy, ettől kezdve puhán lépsz, mert közös álmaitok törékeny növénykéi bújnak ki mindenhonnét.

Ahhoz, hogy mindehhez legyen elég bátorságod, fel kell ébresztened magadban a hitet, abban, hogy az Univerzum a javadat akarja. Isten rajtad keresztül tapasztalja a világot, és ha ráfekszel akaratára, a személyesen neked szánt úton fogsz haladni.

Ez a létbizalom.

Amelyik gyerek ebben az állapotban fogan meg, az nagyon közel kerül a boldogsághoz.

Amelyik családban ez az érzés megjelenik, azt az Égiek is segítik a fejlődésben, növekedésben, egyben maradásban.

Manapság, ha egy család szeretetteljes egységet alkot, az nem csak ritka, de óriási kegyelem is.

Ezt a kegyelmet pedig érdemes kiérdemelni.