Végül magadra találsz

Azt mondod, rohan a világ. Vele rohansz vagy mész a saját tempódban? Mi a te valódi tempód? Merre tartasz? Arra, amerre a szíved húz vagy egyéb, látszólag fontosabb, praktikusabb irányokba? Félsz, hogy lemaradsz, és az élet elrepül melletted? Aki siet, lemarad…

Mi kell ahhoz, hogy megállj, hogy kifújd a levegőt, hogy adj egy kis időt és figyelmet magadnak?

Rendszerint akkor állsz meg, mikor az élet megállít. Már ordít egy ideje, hogy rossz az irány, de nem akartad meghallani. Erősebb volt a félelem, a megfelelési kényszer, a vágy, hogy tartozz valahova, hogy elismerjenek, hogy szeressenek. Most itt állsz üres tudattal, mert az élet megállított és kizökkentett ebből az őrült ámokfutásból.

Senki mással nem kell kapcsolódnod, mint magaddal, az érzéseiddel és az értékeiddel, melyekkel túl régen tartasz már túl nagy távolságot. Egészen zsigeri módon érted meg jelentését annak, hogy "minden út befelé vezet".

Nincs hova sietni. Az élet itt van előtted, körülötted, benned. Össze kellett törnöd, össze kellet omlanod ahhoz, hogy meglásd, amit kergetsz, illúzió. Amit most kapsz, az a valóság, a maga teljes intenzitásában és lüktető elevenségében. Semmi más nincs, csak ez az áldott pillanat, melyben feloldozást nyersz minden kényszered alól.   

Sosem hitted volna, hogy ilyen mélység létezik. Azt főleg nem, hogy ez a mélység benned van. Eddig mindig csak fájdalom küszöbig mentél. A lélek komfortzónájának határán táncolva kacérkodtál a zuhanás gondolatával, de nem merted megtenni, mert azt hitted, van mit vesztened.

Most, hogy az illúziók szerte foszlanak a szemed láttára, lassan oldódik benned a görcs, a ragaszkodás, fogásod enyhül a kiálló gyökereken, míg végül átadod magad annak a puha zuhanásnak, melytől úgy féltél, és melyre mégis úgy vágytál.

Amit veszítesz, és amit nyersz, egyaránt Te magad vagy. Ez a ’Torony’ legnemesebb formája. Kizuhansz mindabból, amit kergettél, nem baktatsz tovább a répa után, amit sosem kapsz meg. Egyszer csak megáll a mókuskerék, mert megálltál. Kilépsz az ismerős ketrecből az ismeretlenbe, hogy otthonra lelj önmagadban. Elindulsz azon a belső utazáson, mely a rég elfeledett értékeid és a rég eltemetett érzéseid felé vezet.

Csodálkozol, hisz amitől féltél, hogy megvág, hogy felsebzi a lelked, az a leggyengédebb érintéssel simogat végig. Fogalmad sem volt róla korábban, hogy ennyire jó is tudsz lenni önmagadhoz. Nem is érted, miért futottál el ez elől az érintés elől.

Amit viszont biztosan tudsz, hogy nem hazudhatsz magadnak többé.

A kapu, melyen most átlépsz, csak ritka és kivételes pillanatokban van nyitva. Az, hogy összeomlásod következtében elszállt belőled az ellenállás és ez a két pillanat pont egybe esett, a legnagyobb kegyelem és a legnagyobb lehetőség számodra.

Talpadat puhán érinti a mohás talaj, ahogy elindulsz. Szemed még csukva, miközben Gyermek részed melléd szegődik, és finoman megfogja a kezed. Most ő vezet, és neked jól esik csukott szemmel rábízni magad. Számtalanszor hagytad már el, nem becsülted, elfeledkeztél róla, szemében még sincs, vád és neheztelés, csak tiszta gyermeki öröm, amiért visszatértél.

Nézed ezt az erőt sugárzó, gyermeki tekintetet és nem tudod magad tovább egyben tartani. Az ég csatornái megnyílnak. Páncélod lehullik és a zokogás úgy megy át rajtad, akár egy velőt rázó orgazmus. Többé nem bújsz el magad elől, nem szégyelled azt a mérhetetlen erőt, mely a sebezhetőségedben rejlik.

Fogadkozol, hogy nem hagyod el többé, de már nem is tudod elhagyni, hisz részeddé vált, sokkal elválaszthatatlanabbul, mint azelőtt bármikor.

Gyermek részed most elvezet téged egy hatalmas, hófehér farkashoz. Ő a „Nemesebb” részed, melyet számtalanszor hazudtál már le, hogy hozzád méltatlan módon lealjasodva szeretetet és elismerést koldulj. Igazgyöngyeidet szanaszét szórtad, hogy megszabadulj mindentől, amire jobban kellett volna vigyáznod, mint az életedre.

Most itt áll előtted ez a gyönyörű, hófehér farkas, szemében nyoma sincs ítéletnek. Örül neki, hogy visszatértél, hisz hosszú ideje vár már rád. Tisztelet és elismerés árad tekintetéből. Egy igazgyöngyöt rábíztál, és ő most ezt visszaadja neked. Leírhatatlan természetességgel vesz körül a kettőtök közti, mélyről fakadó barátság. Egyszer csak megérted, hogy régebben ismered őt, mint, mielőtt ezt a tested kaptad volna az élettől. Jól esik ebben természetes meztelenségben időzni.

Utad azonban folytatódik. A Fehér Farkas most elvezet téged egy újabb, rég elfeledett részed felé.

Egy hatalmas sast pillantasz meg egy ormótlan vasketrecbe zárva. „-Ő a Te Hited. A félelmeid zárták ide be. Menj, és szabadítsd ki!” Újabb zokogás megy át rajtad. ’Hogy tehetted ezt magaddal?’ Kérdezed magadtól. Egyszerre olyan őserő tör fel belőled, melynek csak a létezését sejtetted, de a sok elfojtás miatt nem tudtad még megtapasztalni. Most itt van, történik, és nem csak átéled, hanem Te magad vagy ez az Erő.

Üvöltve feszíted szét a rácsokat, és a hatalmas sas könnyedén kiröppen a ketrecből, majd kecsesen landol előtted. Lazán biccent egyet fejével, és mintha egy méltóságteljes fél mosolyt is megeresztene feléd. „-Örülök, hogy végre visszatértél.” Mondja végtelen szeretettel a hangjában. „-Hosszú ideje be voltál zárva. Hogy bírtad kivárni, hogy, hogy nem haragszol rám?” Kérdezed teljesen megérintődve. „-Addig várok, ameddig kell.” Feleli a Sas. „-A mi világunkban nincs neheztelés. Részed vagyok, egy vagyok veled. Ezt még fogod nálunk hallani párszor.” Az utolsó mondatnál megint az az érzésed támad, hogy mosolyog (nem is tudtad, hogy egy sas is tud mosolyogni), s közben cinkosan összenéz a Farkassal.

„-Menjünk Barátom, valaki nagyon rég óta vár már rád.” Szól a sas, és te a hátára pattansz, hogy onnét a levegőbe emelkedve gyönyörködhess az eléd táruló vadregényes tájban. Rövid, de felszabadult szárnyalás után, a sas körözni kezd. Ahogy lenézel, kecses, de erős testű lovat pillantasz meg, amint nyerítve felágaskodik. Messziről is érzed nagy, barna szemeit. Szőre mélybarna, mellkasán és homlokán fehér csillaggal. 

„-De jó, hogy itt vagy! Gyere, vágtassunk! Erdőn, mezőn, hegyen-völgyön, patakon át. Akár a szélvész. Soha többé, senki kedvéért, nem kell viselkedned, nem kell visszafognod magad. Én a Benned Élő Vadság vagyok, részed vagyok, egy vagyok Veled. Vágtassunk, ügessünk, suhanjunk a szélben! Fedezzük fel ezt a csodálatos vidéket!”

Már meg sem lepődsz az újabb zokogás rohamon. „-De jó, hogy vagy, de jó, hogy vagy, de jó, hogy vagy, micsoda érték vagy Te nekem!” Mondod, miközben könnyáztatta arccal felpattansz a hátára. „Tudtam, hogy visszatérsz. Most már együtt leszünk. Elkísérlek, bárhová mész is, én Veled leszek.” Szilajságával együtt lovad maga a Hűség is egyben.

Hamar ráéreztek a közös ritmusra. Egység van, Erő van, harmónia van. Szándékban, szívben és akaratban egyé váltok. Ismerős tájak jönnek szembe egymás után. Megelevenednek a gyermekkor emlékei. Kakukkfű, jázmin és levendula illatú levegőben hallgatod a jegenyefák suhogását. Mintha a levelek beszélgetnének egymással. Kakukk, gerlék és erdei madarak éneke teszi még otthonosabbá azt a rég elfeledett, biztonságos érzést, mely most olyan torokszorítóan tör fel a mélyre temetett emlékek közül. 

Mintha szivacsgödörbe, vagy még inkább felhőbe zuhannál, puha és mégis megfog annyira gyengéden, hogy el sem hiszed, pedig tudtad, hogy van ilyen, és mindig is erre vágytál.

Lovad hátán elrévedve lassan magadhoz térsz. Egy tengerpart közeli erdőben haladtok egyenletes, andalító ringatózásban. A magas ciprusok mögül már hallatszik a tenger zúgás és a sirályok rikoltása.

Kijöttök az erdőből és a parti homokon végig ügetve belegázoltok a hullámokba. „-Ez egy különleges tenger. A vize minden fájdalmat begyógyít. Mert minden fájdalom és sérülés gyógyulni akar. Ide zarándokol el mindenki, aki megtisztulásra, felébredésre és életre vágyik.” Lovad épp csak befejezte mondatát, már kezded is érezni ezt a különös, semmihez sem hasonlítható, lágy bizsergést, ahogy a tenger hullámai végig simítják testedet.

Minden, ami valaha fájt, értelmet nyer, majd távozik belőled. Olyan terhektől könnyebbülsz meg, melyeknek korábban a létezéséről sem tudtál.

„-Valaki nagyon rég óta vár már Rád. Odaviszlek hozzá. Ő is nagyon fontos részed. Örülni fogtok egymásnak.” Ahogy elhangzottak lovad szavai, máris erős vágtába kezdtek a part menti fövenyen. A táj gyorsan változik. Mediterránból trópusiba vált. Fölerősödik a szél, ahogy megérkeztek egy végeláthatatlan dzsungelhez, melyet csak egy vékony homoksáv választ el a tengertől.

„-Innentől egyedül kell menned. Eddig mi találtunk meg téged. Őt viszont Neked kell megtalálnod. Hangolódj rá az őserdő zenéjére és indulj!” Még nézed, ahogy lovad alakja távolodik, majd eltűnik a parti homok mentén, de tudod, hogy bárhol is vagy, veled lesz most már mindvégig.    

     

Behunyod a szemed és hallgatod az erdő felől érkező izgalmas hangok arzenálját. Madarak kiáltása, majmok rikoltozása erősödik, melyet egyszer-egyszer, ragadozó vadak mordulása tör meg. Bele szippantasz a levegőbe és elindulsz az ösztöneid után. 

Vezetnek a hangok, illatok, érzések és megérzések. Nincs benned kétely, csak mész határozottan célod felé. „-Hideg, meleg, forró, tűz. Gratulálok.” Szól egy mély, bársonyos hang. Az az érzésed támad, hogy bármelyik blues vagy jazz slágert tökéletesen el tudná énekelni. Ki sem kell, nyisd a szemed, mégis érzed ezt a szempárt. Igéző, ébenfekete mélység. Erős, szuggesztív, szinte hipnotizál.

Lassan egy hatalmas fekete párduc alakja bontakozik ki előtted, ahogy ruganyos léptekkel elsétál melletted, majd egyetlen tökéletes ugrással egy lehetetlenül magas faágon terem, hogy ott lustán elhelyezkedjen. Van valami felfoghatatlan elegancia ebben a bestiában. Ilyenekre gondolsz, miközben csodálattal nézed minden mozdulatát.

„-Most Te jössz Barátom. Amit én tudok, azt Te is tudod, elvégre egyek vagyunk, vagy mi…” Izgalom és jól eső bizsergés jár át. Kételynek nyoma sincs, készülsz az ugrásra. Kinézel egy faágat magadnak, épp a párduc mellett. Izmaid megfeszülnek, majd, mint a rugó löknek a magasba. Mancsod eléri az ágat, majd könnyedén lök még egyet rajta, hogy a hátsó lábad is pontosan, puhán és hangtalanul érkezzen.

„-Tetszik a stílusod.” Mondod mosolyogva, ahogy egymásra néztek. „-Helyes. Enélkül nehéz lenne igazán jól kijönni.” Valami azt súgja, hogy tényleg nagyon jól fogjátok érezni magatokat egymás társaságában. „-Unatkoztam Tesó. Jó, hogy újra itt vagy. Megkérdezném, tudod-e ki vagyok, de hogyne tudnád, hisz nagy zsivány vagy Te.” Már nehéz megmondani melyikőtök is vagy, hisz két izmos fekete párduc mosolyog egymásra kedélyesen. „-Te is hiányoztál Tesó. Intuíció és megérzések nélkül csupa bénázás ez az élet.” „-Ugye? Itt meg kinek sugalljam a zseniális ötleteimet, ha nem vagy itt?” Kérdezi párducod szelíd dorgálással. „-Annyira jó, hogy vagy.” Mondod, és közben már nem tudod, hogy zokogva nevetsz vagy nevetve zokogsz.

„-Bírlak Tesó. Gyere, harapjunk valamit. Az a gazella ott lent alig várja, hogy levadásszuk.” Könnyedén beleegyezel, és már suhantok is, hangtalanul ugrálva ágról ágra, míg valóban meg nem pillantjátok a gazella alakját, ahogy gyanútlanul legelészik a zöldben. Felizzik benned a vadászösztön. Nincs más vágyad, mint leteríteni a prédát. Könyörtelen elszántság járja át minden porcikádat.

Egyszer csak, a kellő pillanatban ruganyos izmok lökik el a két fekete testet a menekülő gazella felé. Kergetitek, játszotok, nyolcasban cikáztok a préda körül miközben az összjáték és áramlás legmagasabb szintjét élitek át. „-Balról Tesó. Én kiugrasztom és a Tiéd.” Súgják az ösztöneid, majd valóban, a balról kiugró gazella egyenesen a karmaidba veti magát. Egy laza mozdulattal leteríted, és a préda a tiéd. „-Ugye mondtam, hogy csak ránk vár.” 

„-Helyesen beszélsz. Azt tettük, ami a dolgunk.” Jóleső lakmározásba csaptok, de két párduc helyett már csak egy van. „-Említettem már, hogy egyek vagyunk Tesó?” Szól a párduc, most már belőled, Neked.

Egy darabig még kiélvezed az ösztönök és megérzések által vezérelt tökéletes test energikus mozdulatait. Öntörvényű vagy, még magad sem tudod magadat kiszámítani. Ugrasz, suhansz, megállsz, leheveredsz, lustán lelógatod hosszú farkadat az ágról. Álomba merülsz, majd ébredsz, s már Te magad vagy az éjszaka. Az ismeretlenből érkező, isteni sugallat, a változás szele, a semmivel nem magyarázható zsenialitás, spontán eleganciába burkolva.

„-Eleget szórakoztunk Tesó. Valaki vár Rád a Türkiz Tónál. Odavezetlek.” Rövid, könnyed séta után valóban egy egészen lehetetlenül szép türkiz színű tóhoz értek. „-Még látlak Tesó. Most megyek. Ha kellek, tudod, hol találsz.” Azzal két ugrással el is tűnik az erdőben és te ott állsz a tónál, megint emberi alakban.

A telihold elképesztő ragyogással tükröződik a tó felszínén. „-Gyere Pajtás, dolgunk van.” Szól egy jóleső, dörmögő hang. Ismerős, szeretetteljes és körül ölelő. Hátra sem néz, csak elindul, és Te szó nélkül követed. „-Tetszik ez a vidék, ugye?” Szól hátra a hatalmas barnamedve. Mosolyogva bólintasz, hisz amióta megláttad a tavat, az a gondolat van benned, hogy igazán hazaérkeztél és, hogy itt akarsz letelepedni.

A medve, mintha csak a gondolataidban olvasna, így szól: „-Nos, ha ez minden vágyad, építsünk Neked egy takaros gerendaházat ide a tó partjára!” „-Szívemből szólsz Barátom.” Feleled neki, azzal nekiálltok fát dönteni.

A medve erejét magadban érezve döntöd ki a megfelelő fákat. „-Hatalmas ez az erdő. Marad benne bőven.” Szól a medve. „-Nem kell visszafognod magad. Legyen olyan és akkora, amekkorát szeretnél. Lesz benne hely neked, asszonyodnak, családodnak is, az udvaron jószágnak, kecskének, kacsának, libának vagy bárminek, amit szeretnél. Ez a Te otthonod lesz.”

Együtt gyorsan haladtok, a ház hamar elkészül és olyan, hogy szebbet, jobbat, megfelelőbbet álmodni sem tudnál. Medvéddel gyönyörűen és hatékonyan dolgoztok össze. Megcsináltok mindent, ami szükséges a házban és a házkörül. Modern és mégis ősi otthon, mely tökéletesen illeszkedik a környezetébe, melyből nem elvesz, hanem hozzáad, kiegészíti azt.

„-Sose gondoltad volna, hogy ennyi mindenhez értesz, igaz?” Mosolyog rád a hatalmas barnamedve. „-Én vagyok a Tett-Megvalósító Erőd. Innentől, ha akarsz, sem veszíthetsz el. Részed vagyok, hozzád tartozom. Már csak azt kellene kitalálni, miért vonzódsz annyira ehhez a tóhoz.”

Nézed a tavat és egészen mély megérintettséget érzel. Tényleg nem kell menni sehova. Megérkeztél, itthon és otthon vagy ezen a varázslatos helyen. „-Nappal is tetszeni fog, afelől biztosíthatlak.”

„-Ez a tó a szívem. Erős, kiapaszthatatlan és rengeteg élet forrása. Őt is több erdei patak táplálja, otthont ad halaknak, vízi madaraknak, szitakötőknek, békáknak, sőt, még egy vízi bivaly pár is megmártózik benne naponta. Emellett biztonságos és befogadó. Bármikor lehet úszni is benne egyet.”

„-Valóban így van.” Szól a medve. „-Ideje visszamennem a rengetegbe. Ha szükséged van rám, csak szólj! Részed vagyok, Benned vagyok. Ha elszunnyadnék, nyugodtan ébressz fel. Most megyek, Te meg vedd birtokba új otthonodat! Költözz be, töltsd meg élettel és érezd magad otthon benne. Előtted az élet, előtted az álmaid, valósítsd meg őket!”

Még egy erős kézfogás, és medvéd kedélyes cammogással elindul az erdő felé, te pedig végre otthonra lelsz magadban.

Akrojóga – Út a kapcsolódáshoz

„-Amúgy az akrojóga csajozáson kívül jó még valamire?” Megkaptam a kérdést, és milyen jó, hogy megkaptam! Eszembe nem jutott volna, hogy kicsit ebből a nézőpontból is elgondolkodjak a témán. Ez a kérdés nem egy ember kérdése, hanem mindazoké, akik kívülről nézve ezt látják benne.

Az akrojóga számomra az egyik legnagyobb közösségi örömforrás, mely folyamatosan tanít egymásra hangolódásról, figyelemről, kapcsolódásról, lélegzetről, ritmusról, egyé válásról, vezetésről, követésről és még ki tudja, mennyi mindenről.

Használtam már örömszerzésre, lazításra, kommunikációra, az összehangolt mozdulatok demonstrálására, de az, hogy direktben csajozásra használjam, még nem jutott eszembe. Talán azért, mert az, hogy egy találkozásból végül lett-e párkapcsolat, az sosem ezen múlt.

Olyan ez, mint a tánc vagy bármilyen közösségi mozgásforma. Ha nem szereted magát a tevékenységet, a mozdulatokat, a játékot, a közösséget, és a csajozás az elsődleges motivációd, nem fog működni a dolog. Ha csajozásra szeretnéd használni, ahhoz előbb jónak kell lenned benne, ahhoz meg hosszú időn át tartó, megszállott gyakorlás szükséges.

Az akrojógába bele kell szeretned, különben nem fogod eleget gyakorolni. Ez jó esetben megtörténik spontán és akkor nem kérdés, hogy gyakorolsz, de az is lehet, hogy nem, mert ez egyszerűen nem a te sportod.

Tegyük fel, hogy az első verzió jön be. Lehet, hogy volt benned csajozási szándék is, az is lehet, hogy nőként egy erős és egyben kellőképpen játékos férfit kerestél magad mellé, aki figyel és vigyáz rád. Bármi is vezérelt, lényeg, hogy itt vagy, rácuppantál az akrojóga mézesmadzagjára, és, mire észbe kapsz, már jön is a tanítás.

Ha magányos sportot űzöl, elég, ha magadra figyelsz, magaddal összhangban vagy, elég, ha a saját mozdulataidat kontroll alatt tartod, bár ez sem feltétlen séta galopp.

Amikor azonban akrojóga gyakorlására adod a fejed, az élet pontosan ebből a működésből kezd el kihozni. Az a kérdés, hogy kinyílsz-e a közösen végrehajtott mozdulatok harmóniája és a másikba vetett bizalom felé vagy inkább ellenállsz és visszavonulsz a biztonságos csigaházba.

A gyerekek fejlődésében van az az időszak, amikor egymás mellett, de még egymástól külön játszanak, és van az, amikor elkezdenek együtt játszani. Óriási nagy fejlődés ez az ő életükben.

Egymásközt, akik az akrojóga ösvényére lépnek, a közös gyakorlást sokszor csak játéknak nevezik. A játék képességét fedezzük fel újra és azt a képességet, hogy tudunk játszva tanulni.

Mint az életben, itt is vannak szerepek. Általában 3 félét különböztetünk meg. A ’Base’ a tartó ember, akinek lábain, kezein a ’Flyer’ lerepüli a mozdulatot, miközben a ’Spotter’ vigyáz rájuk vagy, ha kell, akár megsegíti a mozdulatot.

Mindhárom szerep egyformán fontos. Bár avatottabb szinten, a rutinná vált technikákat már sokszor spotter nélkül csináljuk, az elején különösen fontos, hogy a harmadik résztvevő teljes figyelmével és jelenlétével részt vegyen a mozdulatokban.

Nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy nem figyelünk kellő képen oda ennek a szerepnek a gyakorlására. Biztonságosan lekövetni egy mozdulatot úgy, hogy közben teret is adj mindkét félnek a kibontakozásra, nem is olyan könnyű feladat.

Most azonban térjünk vissza a base és a flyer közös fejlődésének dinamikájához, ami talán a legizgalmasabb az akrojógában.

A bizalomnak nagyon sokféle fajtája van. Ez azért ilyen fontos, mert itt szinte minden a bizalomról szól. Bíznod kell magadban, abban, hogy a tested képes a tanulásra, hogy képes vagy megtartani magadat vagy akár másokat. Bíznod kell a társadban is, akit tartasz vagy aki téged tart. Bíznod kell abban, hogy megrekedés esetén, ha lelassultok és újra felépítitek a figyelmet egymás felé, ha hagyjátok, hogy a közös lélegzet vezesse a mozdulatot, túl tudtok lépni az elakadáson.

Kezdetben, a legegyszerűbb alap technikáknál, tartó emberként (base) a koncentrált erőkifejtésre és aztán az egyensúlyozásra összpontosítasz. Mikor téged tartanak, arra figyelsz, hogy a tested feszes legyen, és hogy az egyensúlyt teljes mértékben átengedd a base-nek.

Bár ezek a szerepek bizonyos szintig felcserélhetőek, a leggyakoribb felállásban mégis a férfi tartja a nőt. Lehet, hogy maradinak hangzik, de a mai ’felszabadult’ világban rendkívül áldásos, támogató hatása van annak, amikor a férfi és a nő megélheti magában a legősíbb alapminőségeket.

Azaz az erős férfi tartja a kecses nőt. Az egyik bizalmat kap, a másik a könnyedség élményét. Ma egy férfi leélheti az életét úgy, hogy a saját megtartó erejével szinte egyáltalán nem találkozik. Ugyanez igaz lehet egy nőre, aki az életben mindent egyedül old meg, így nem tudja, milyen az, amikor igazán biztonságban van és végre lehet ’gyenge’ nő.

Mivel a mozdulat még új, az elején mindketten arra figyelnek, hogy a saját részüket a lehető legjobban csinálják. Aztán a tartásból hamarosan mozgatás lesz. A flyer még mindig inkább a saját feszességére figyel, keveset mozdul, inkább a base ’pakolgatja’ egyik pozícióból a másikba.

Aztán szép lassan egyre több teret kap a kibontakozásra. Lehetnek kitartott dekor pozíciók, könnyed, elegáns mozdulatok vagy épp lazulásra, nyújtásra, masszázsra való testhelyzetek.

A két szerep között van még egy alapvető különbség. Míg a base többnyire a hátán fekve az egész mozgássort látja, addig a flyer nem látja, csak végrehajtja a mozdulatokat. Ennek van egy olyan következménye, hogy azonos szint esetében szerencsésebb, ha a base irányít, azaz vezet, míg a flyer a követés tudományát tökéletesíti magában.

Ez nem azt jelenti, hogy ne adna a flyer is visszajelzést, csak míg ő az alapján ad visszajelzést, amit érez (pl: több alátámasztást, stabilabb kezet, lábat kér), a base az alapján jelez vissza, amit lát és érez (pl: súlyáthelyezést, nyújtott vagy épp hajlított lábat kér).

A követés tudománya nem alávetett pozíció. Valójában sokkal inkább kényelmes és jól eső. Nem kell gondolkodni és kitalálni, hogy mi lesz a következő mozdulat, csak ráfeküdni arra a hullámra, amit a base indít el, mert így a legegyszerűbb és legharmonikusabb.
    

Ahhoz, hogy ez történhessen, mindkettőjüknek végig kell menni egy egymáshoz képest ellentétes folyamaton. A flyer akkor tudja elengedni a kontrollt és átadni magát a ’flow’-nak, ha a base nagyon is tudja, hogy mit akar és aszerint cselekszik. Az ő magabiztos és tudatos vezetése teszi lehetővé, hogy a flyer a mozdulatban követő lehessen.

Sokszor átéltem már, hogy a flyernek fogalma nem volt merre mentünk, milyen technikák kombinációjából rögtönöztünk akrojóga sort, mégis gyönyörűen lekövetett minden mozdulatot.

A következő szint az, amikor mindketten tisztában vannak a technikák neveivel, a lehetséges átkötésekkel és saját megoldásokkal.

Aztán jönnek az egyre bonyolultabb, összetettebb mozdulatok, melyek már a flyertől is nagyfokú önállóságot követelnek. Ilyenkor tud megtörténni az, hogy mindketten annyira a saját mozdulataikkal vannak elfoglalva, hogy pont az összehangolódás és a közös ritmus fog hiányozni.

’Szerencsére’ ezek a próbálkozások nem is szoktak sikerülni, így elég gyorsan megkapják a visszajelzést, hogy valamit másként kell csinálni. Jöhet a feszültség, a frusztráció, különösen akkor, ha máskor ugyanez a technika már sikerült.

A váltás az, amikor elengeditek a feszültséget és inkább lelassultok, elkezdtek egymásra és a lélegzetetekre figyelni. A két lélegzet varázslatos módon magától összehangolódik, a figyelem mélyül, a mozdulatok pedig könnyeddé és harmonikussá válnak.

Sokszor elég annyi, hogy a tekintetek újból találkoznak. Ez már létre hozza a közös fókuszt.

Megjelenik a könnyedség, a játékosság, így egyre felszabadultabban lehet megélni azt a gyermeki örömöt is, melyet sokan már rég elfelejtettek a mindennapok monotóniájában. Ahhoz, hogy ezt az örömöt megéld valakivel, nem kell, hogy párkapcsolatban legyetek, csak az, hogy szeressétek és megszállott módon gyakoroljátok ezt a mozgásformát. Dolgozzatok mindketten önmagatokon, ismerjétek meg a félelmeiteket és korlátaitokat, tegyetek kirándulásokat a komfortzónátokon kívüli birodalmakba.

Akivel sokat gyakorolsz, azzal összeszoksz, csukott szemmel is rá tudsz hagyatkozni, ismered a mozdulatait, a lélegzetét, a számára kényelmes mozgás ritmusát és dinamikáját.

Emellett, az egymásra hangolódás, mint képesség is fejlődik. Még, ha meg is szoktad a partneredet, mikor valaki mással gyakorolsz, az olyan, mint egy rutinos sofőr számára egy másik autót vezetni. Pár kanyar és kiismered a másik működést.

A különbség egy autóhoz képest talán annyi, hogy itt a partnered is rád hangolódik, így együtt keresitek a számotokra legmegfelelőbb, közös ritmust és dinamikát.

Az akrojóga egy sajátos mozgásnyelv, melynek az elsajátítása személyiségfejlődést, önismeretet és önmagadon való megszállott munkát igényel. Mindezt azért, hogy minél harmonikusabban tudjál kapcsolódni önmagaddal és másokkal az együtt végzett, közös mozdulatokban.

Az akrojógát csajozásra használni kicsit olyan, mint a tokaji aszút kólával keverve inni, vagy mint egy Michelin csillagos étteremben zsíros kenyeret rendelni. Lehet, hogy a közös gyakorlás egy szuper jó párkapcsolat kezdetét is jelenti, de ez sosem cél, inkább csak egy a számtalan áldásos mellékhatás mellett.

Amit nyersz, az személyiségfejlődés a kapcsolódás, a figyelem, a türelem, a bizalom és az egymásra hangolódás képessége.

Azt kérdezed, mire jó az akrojóga? Nem ismerek a fentiek fejlesztésére alkalmasabb eszközt, főleg olyat nem, ami ekkora öröm felszabadulásával járna.   

Ha kedvet kaptál, azt mondom, vágj bele barátom! Egy próbát Neked is megér. J

Akrojóga és párkapcsolat

Mikor annak idején elkezdtem a cirkusz sulit, a fő profil nagyon hamar a partner-akrobatika lett. Először egyszerűbb, statikus elemekkel kezdtük, aztán jöttek a dinamikus pörgetések, és az egyre összetettebb gyakorlatok. A páros akrobatikában jellemző módon egy stabil, erős férfi tart és emel egy könnyebb, légies nőt. Vannak persze egyéb variációk is, de általában ez a leggyakoribb és talán a legtermészetesebb felállás.

A nemek az archetipusuknak legmegfelelőbb mozgásokat végzik, így találkoznak és kölcsönösen kiegészítik egymást. Férfiként ilyenkor megélheted azt a férfierőt, melynek a közelében a nő igazán biztonságban és igazán nőnek érezheti magát.

Ebben a fajta gyakorlásban a férfi a nőt, sokszor a csípőjénél fogva emeli fel és tartja meg. Számtalanszor megkaptam a kérdést, hogy nem visznek-e el a szexuális késztetések, hiszen kívülről nézve mégiscsak van egy erős erotika ezekben a testhelyzetekben.

Persze, aki valaha próbálta már mások súlyát extrém helyzetben megtartani, tudja jól, hogy ilyenkor a technika biztonságos végrehajtására összpontosítasz, ami szimpatikus idegrendszeri működés, míg a szexualitás inkább a paraszimpatikushoz tartozik, szóval a kettőt egyszerre igen csak nehéz lenne összehozni…

Ezzel együtt, mikor együtt gyakorolsz egy ellenkező nemű társaddal, mindig kérdés, hogy a kettőtök közötti kapcsolat semleges vagy van némi kémia is köztetek.

Ha mindketten egyedülállóak vagytok és van bennetek nyitottság a másikra, vonzalmatokból könnyen párkapcsolat szökhet szárba. Ha azonban legalább az egyikőtök le van kötve, a felmerült vonzalmat érdemes egy mindenki számára elfogadható mederbe terelni. Ez persze vagy sikerül, vagy nem. Egy, már meglévő párkapcsolatot igen csak próbára tehet vagy akár szét is zilálhat egy ilyen szituáció. Hogy végül mi lesz a vég kifejlett, az számtalan tényezőn múlik. Benne van az érzelmi intelligenciátok szintje, a saját megdolgozottságotok és a kapcsolat épp aktuális állapota, dinamikája is.

Más a helyzet akkor, ha a partner-akrobatika gyakorlása a megélhetést jelenti, fellépések, előadások formájában, és más az, ha inkább egy közös hobbiként jelenik meg, mondjuk akrojóga tanulásakor.

Míg az előbbi helyzet kevesek életében van jelen, az akrojóga immár szinte bárki számára elérhető. Itt az első számú cél nem a közönség lenyűgözése, bár egy idő után ez is felmerülhet. Ehelyett inkább a jó hangulatban való játékos fejlődésen és a csoportenergia egyénre és közösségre gyakorolt áldásos hatásán van a hangsúly. 

Ami a fent leírt szituációkban közös, az az érintés és a test kontakt szokásosnál jóval intenzívebb jelenléte.

Ez azért különösen érdekes, mert a modern nyugati társadalomból az érintés kultúrája szinte teljesen kiveszett. Vannak családok, ahol nem ismerik az ölelést és vannak emberek, akik szinte a legfinomabb érintéstől is összerezzennek, az intimitás természetes és legális formáit pedig sok esetben gyanú övezi.

Talán pont a hiány miatt alakulhatott ki az a felfogás, miszerint az érintésnek szexuális jelentőséget tulajdonítanak, és összemossák az intimitást az erotikával.

Ezt a hiányt persze – tudatosan vagy öntudatlanul, de – mindenki igyekszik betölteni a maga módján.

Amikor partner-akrobatika gyakorlásánál, külső szemlélők a mozdulatokat erotikusnak találták, számukra az érintés és a szexualitás összemosódásából adódott ez a félreértés. Általában megfigyelhető, hogy minél jobba hiányzik az intimitás az ember életéből, annál inkább összecsúszik benne ez a két dolog.

Amikor a partnered emelésére készülsz, nem taperolod a testét, hanem egy erős, határozottságot és biztonságot sugárzó fogást adsz neki. A tekintetedből magabiztosság és koncentráció sugárzik, míg a partneredéből ugyanez a koncentráció és a beléd vetett bizalom árad. Az életét, a testi épségét helyezia kezedbe. Ez nem egy hétköznapi bizalom. Ezt nem adják ingyen, ezt ki kell, érdemelni.

Amikor a tekintetek találkozik, abban olyan erő van, hogy azt a nézők is megérzik, még akár nagyobb távolságból is. Még nem történt semmi, de a levegő már vibrál. Ebben az energiában évek kitartó gyakorlása van. E nélkül az egész előadás értelmét vesztené. Ez a jelenlét lesz a közös számotok lelke.

Előfordulhat, hogy több is van köztetek, mint partneri kapcsolat. Amikor a kölcsönös vonzalom a fenti energiát átjárja, az még jobban megemelheti az előadást és úgy kifeszítheti a pillanatot, hogy a néző szinte a saját testében érezheti szerelmetek bizsergését. Hogy aztán ki mit kezd a ’kölcsön kapott’ érzelemmel, az már mindenkinek a maga döntése.

Az érintés kultúráját nem lehet büntetlenül száműzni egy egész társadalom életéből. E nélkül nincs valódi intimitás, nincs meghittség, nincs bizalom és őszinteség. Van viszont helyette elfojtás és a legkülönfélébb lelki torzulások, perverziók, mert minden, amit elnyomsz magadban, előbb utóbb utat tör és medret váj magának…

Az a furcsa érzésem van, hogy az egyén, a közösségek és az egész társadalom, öntudatlanul a gyógyulást keresi. Az érintés kezd visszagyűrűzni az emberek életébe. Sokan rájöttek, hogy az intimitás igenis fejleszthető és tanulható.

Ma már, ha érintésre vágysz, számos lehetőséged van rá, hogy megkapd. Az érintés és a szexualitás azonban nem minden ilyen kezdeményezésben válik ketté. Ha tiszta intimitásra vágysz, jobb, ha fenntartással kezeled azokat a helyeket, ahol valójában intimitásnak álcázott, szexuális potyázás zajlik...

Elmehetsz kontakt táncolni, részt vehetsz különböző, tantrikus workshopokon, szembe jöhetnek veled az ’Ingyen Ölelés’ mozgalom tagjai, és persze elmehetsz egy akrojóga tanfolyamra is, ahol a finom és határozott érintés készsége, az egyensúly, a stabilitás és a közös mozdulatok összhangja egyaránt látványos fejlődésnek indulhat.

Az akrojógának alapvetően két főbb formája van:

·        a szolár, az aktívabb, dinamikusabb, akrobatikusabb, és

·        a lunár, a lazulós, nyújtós-csavarós, finomabb, masszírozós irány.

Mindkettőre jellemző a kölcsönös egymásra hangolódás és egymásra figyelés. A mozdulatokat, a pozíciókat együtt hozzuk létre és ez egy erős belső figyelmet, egyfajta meditatív jelenlétet igényel. Ebben a kölcsönös egymásra figyelésben és az ebben rejlő, megelőlegezett bizalomban már lehet intimitás is, ami még nem szexuális jellegű, de megjelenhet benne akár a kölcsönös vonzalom is.

Hogy az óra inkább aktív, dinamikus vagy inkább passzív, befogadóbb jellegű, az első sorban a tanáron múlik. A résztvevők, motivációjukat tekintve sokfélék. Vannak, akik egyedül, vannak, akik párban érkeznek. Láttam párokat, akiket megerősített a közös gyakorlás, de láttam olyanokat is, akiknél a már meglévő ellentétek és feszültségek jöttek ki jobban, és ez végül külön irányba sodorta őket. Láttam egyedül érkezőket, akik egymásra találtak, és azóta is együtt vannak. A párkapcsolat nem célja a gyakorlásnak, de ha két ember összeillik és találkoznak, az akrojóga könnyen katalizátorrá válhat.

A testmozgásnak ez a formája amellett, hogy edzi, erősíti és nyújtja az izomzatot, jó hatással van a keringésre és az idegrendszerre, egyfajta, természetes antidepresszánsként is hat. Az, hogy közösségben vagy, hogy viszonyulnod kell másokhoz, hogy egyszerre figyelsz magadra és másokra, hosszabb távon egy egészségesebb önbizalmat és önbecsülést eredményez, melyhez egy mélyebb és őszintébb önismeret is párosul.

A stabil önbizalom, önbecsülés (önértékelés) és önismeret hármassága felbecsülhetetlen értékkel bír az élet minden olyan területén, ahol másokkal is szót kell értened. Az önmagaddal való őszintébb kapcsolat, és az, hogy nem félsz az érintés természetes formáitól, segít, hogy felismerd önmagad és mások rejtett motivációit, törekvéseit és ki nem mondott gondolatait.

Ha önmagaddal jó kapcsolatot tartasz fenn, tudod kezelni a félelmeidet, szorongásaidat, a benned időnként megjelenő zavaró érzelmeket, az óriási lehetőség, hiszen mások is biztonságban érzik magukat a társaságodban. Aki pedig biztonságban érzi magát, az könnyebben nyílik meg és könnyebben lesz őszinte, így a vele való kapcsolat is tisztább és egyértelműbb lesz.

Akár kontakt táncról akár akrojógáról beszélünk, van egy olyan alapvető felfogás, hogy első sorban a mozgás öröméért, az önfeledt, tét nélküli, játékos kapcsolódásért mész oda. Mindkét műfajnak megvan a maga technikai háttere és a rá jellemző sajátos szemlélet módja. Ezeket nem lehet kikerülni.

Aki csak a napi érintés adagját akarja begyűjteni, az jobban jár egy olyan worksoppal, ahol nem kell mozgásrendszereket tanulni és tes-tudatot fejleszteni, hanem lehet közvetlenül az érintéssel dolgozni.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki vadászni megy egy kontakt jam-re vagy akrojóga órára. A hátsó szándék mindig ordít. A párkapcsolat, a szexualitás sosem lehet célja az ilyen órák látogatásának. Lehet benned nyitottság arra, hogy párt találj magadnak, de az első rendű dolog a játékos fejlődés mind a technikák, mind az önismeret és a figyelmed mélyítése terén.

Volt már róla szó, hogy akiknek az életéből hiányzik az intimitás, az érintés, azok a fentieket könnyen összemossák a szexualitással. Részben ebből a félreértésből fakad az a jelenség is, amikor egy nőnek csak egy kis biztonságra, odabújásra van szüksége, amit a férfi szexre való felhívásként értelmez.

Mivel az érintés számára eddig szinte mindig a szexet jelentette, most nem érti, miért nem akar vele lefeküdni a másik.

Lassabb folyamat lehet, mire megérti, hogy a kettő nem ugyanaz. Intimitás létezik szexualitás nélkül is, és – bár létezik az intimitás nélküli szexuális együtt lét, - ha ez történik, az olyan, mintha az ételből maradna ki a fűszer… Sivár, kiábrándító és tátongó űrt hagy maga után.

Nehéz lehet bepótolni a gyermekkorban kimaradt ölelés hiányát. Nehéz lehet kedves és jól eső gesztusokat találni vagy szavakkal kifejezni a másik felé, amit érzünk, ha ezt a szüleink sose tették sem feléd sem egymás felé. Nincs gyilkosabb annál, mint amikor a szülők befelé élnek…

Sokáig nem értettem, hogy ezek a készségek, hogy tudnak valakinél hiányozni, mivel nálam ez a szülői minta ilyen téren mindig is rendben volt.

A jó hír az, hogy ebből a fájdalmas és tehetetlen állapotból lehet gyógyulás, amint felismered és meg tudod fogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik. A hiány természetéből adódik, hogy mivel hiányzik, mivel nincs jelen, ezért nehéz beazonosítani.

Ha magadban vissza tudsz menni addig a pontig, ahol még jó volt, már tudsz mivel dolgozni. Itt már megvan, hogy mit keresel. Ha a hiány egész gyerekkorod óta fennáll, sokkal nehezebb dolgod van. Ekkor is tud azonban segíteni, ha ’kölcsön’ kapod a hiányzó mintákat. Erre lehet jó lehetőség például egy családállítás, ahol olyan szerepeket is megkaphatsz, melyekkel egyébként nem lenne módod találkozni.

Megélhetsz így feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, támogatást és bizalmat, de megélhetsz olyan fájdalmas és nyomorúságos érzéseket is, melyeket mélyen a tudattalanodba száműztél, hogy ne keljen velük szembesülnöd. Ennek a fajta szembesülésnek persze megvan a maga ideje. Egy jó segítő – bármennyire is látja, hogy mire kellene ránézned, - nem fog beletolni az élménybe, hanem csendben kísér, és kivárja, amíg készen állsz a találkozásra.

A társas kapcsolódások, az önmagaddal és a pároddal való kapcsolat tehát kőkemény munka, sok-sok szembesülés és felismerés révén alakul az egyre tisztább, érzékenyebb és szeretettelibb megélés felé. Időbe telik, mire a ’macsó’ és az ’amazon’ szerepek mögül előbújik az érzelmi kockázatvállalásra képes, bátor és érzékeny férfi és nő. Időbe telik, mire a fájdalom leáztatja róluk a páncélt és ők végre meglátják egymást úgy, ahogy eredendően vannak, maszkok és játszmák nélkül, csupasz, meztelen lélekkel.

Az akrojóga erre is lehet egy eszköz.

Ha a pároddal jössz, és mindketten kezdők vagytok, különösen izgalmas folyamat előtt álltok. Tartó emberként (base) a legnagyobb kihívás első körben a láb függőleges kinyújtása szokott lenni hanyatt fekvő pozícióban. Ahhoz, hogy ebben a helyzetben, a talpadon meg tudd tartani partneredet (flyer), rugalmas combhajlító izmok kellenek, ami egy átlag, keveset mozgó, sokat ülő életmódot folytató ember számára sajnos nem adott. Persze, ha évek óta jógázol és már túl vagy a hátsó combok lenyújtásának folyamatán, a függőleges lábtartás nem fog problémát okozni, a többségnek azonban ezért is keményen meg kell dolgoznia.

Emellett, a másik nagy kihívást a közös egyensúly megtalálása fogja jelenteni.

Merev combhajlítók esetén, a medencédet egy összetekert jógamatraccal vagy más, erre alkalmas eszközzel megemelik, így hajlított lábbal is képes leszel megtartani a partneredet. Így persze sokkal nehezebb dolgod van, mivel a nyújtott láb esetén használt csontok megtartó ereje helyett, pusztán a combizmaidat használva kell a partneredet megtartaniod.

Férfiként nehéz lehet itt megélni azt, hogy amit hatalmas küzdelem árán is csak nagy nehezen tudsz megvalósítani, azt más, avatottabb versenyzők, könnyedén véghez viszik. Kívülről annyira könnyűnek tűnik. Nem érted, neked miért kell ezzel ennyire vért izzadnod. Itt az első nagy szembesülés egy olyan hiányosságról, amivel egyébként mások (akik nem akrojógáznak), simán leélik az életüket.

Nőként, a ’flyer’ helyzetben te is megélheted azt, hogy míg a haladóbbak könnyedén és félelem mentesen mozdulnak egyik elegáns pozícióból a másikba, te a legegyszerűbb, alap technikánál is a feltörni készülő pánikodat próbálod magadon legyűrni.

Próbálsz bízni a párodban, aki alattad épp az életéért küzd… Minden kezdet nehéz. Persze a biztonságos gyakorlás érdekében ilyenkor mindig ott kell, hogy legyen a segítő is (spotter), aki borulás esetén megfog titeket.

Megtörténhet, hogy a sikerélmény és az egyensúly megtapasztalása érdekében, a tanár mindkettőtöknek ’kölcsön ad’ egy avatottabb partnert. Egyikőtök megérzi, milyen, amikor stabilan meg van tartva, másikatok a saját megtartó erejével találkozik. Óriási élmény ez, minden szembesülés ellenére.

A nagy kérdés az, hogy visszajöttök-e, hogy folytatjátok-e a gyakorlást. Ha igen, azzal esélyt adtok magatoknak arra, hogy a testetek intelligenciája felfedezze a mozdulatokat. Az a tapasztalat, hogy második alkalommal, az előzőleg nehéznek, sőt, lehetetlennek tűnő gyakorlatok egy része jóval könnyebbnek tűnik, mivel a test számára már ismerősebb lesz, amit korábban csak kipróbált.

Ha kitartotok, bizonyosan ráéreztek az ízére és az alap technikákat hamarosan megtanuljátok. Még, ha merev combfeszítőkkel indultál is, tartóemberkén fél-1 év gyakorlás után nagy valószínűséggel eléred a kívánt hajlékonyságot. A hátsó combok lenyújtásra nem ismerek hatékonyabb módszert.

Ahogy túl vagytok az alapokon, az akrojóga izgalmas, sokoldalú világa egyre jobban kinyílik előttetek. Az önbizalmatok stabilabb lesz, és új lehetőségek, új kihívások jelennek meg előttetek.

Egy idő után találkozni fogtok egy érdekes kettősséggel. Míg a tartó ember a hátán fekve látja, hogy mi történik, addig a fyer nem látja, csak csinálja a mozdulatokat. Ezért van az, hogy a sorokra, koreográfiákra is általában a tartó emberek emlékeznek jobban. Viszont mivel ők csak látják, de nem csinálják a flyer mozdulatait, azok nehézségi szintjét sokszor nem jól ítélik meg.

Látod, hogy mit kellene a flyernek csinálnia, és nem érted, miért nem azt vagy nem úgy csinálja. Ez egy tipikus feszültségforrás, mely sokszor avatottabb gyakorlóknál is előfordul. Tartóemberként nagyon jót tesz, ha néha te is repülsz, így jobban megértheted, hogy némely mozdulat miért okoz a flyernek nehézséget. Fejlődik benned az együttérzés és jobban megbecsülöd a partneredet.

Ugyanígy, ha flyer vagy, neked is jót tesz, ha időnként tartó szerepbe kerülsz, így jobban megérted, hogy a párod milyen kemény munkát végez ahhoz, hogy a kellő stabilitást fent tudja tartani.

Ez a kölcsönös megértés és megbecsülés segít rendezni a „ki a hibás, amiért nem sikerül?” című kérdéseket, melyek a közös gyakorlást és a párkapcsolatot egyaránt próbára teszik.

Gyakran estem korábban abba a hibába, hogy a gyakorlás alatt annyira vérszemet kaptam, hogy nem vettem észre, a partnerem fáradtságát vagy kedvetlenségét. Olyan mozdulatokba hajszoltam bele, amelyekre nem volt még készen, ami komoly feszültséget okozott. Egy technikát fejben látni, összerakni nem egyenértékű annak a megvalósításával.

Hiába látod az odavezető utat tisztán, amíg nincs meg a közös, biztonságos tempó, addig borítékolható lesz az elakadás. Vissza kell, fogd a saját lendületedet és sokkal kisebb lépésekben kell haladnod. Arra jöttem rá, hogy a leghatékonyabb, gyorsító tényező itt is a türelem. Teljesen rá, kell, hogy érj. Akkor lesz meg, amikor meglesz, és nem kell rohanni, mert az oda vezető utat és a teljes folyamatot is élvezzed.

Fordított helyzetben, ha egy haladóbb flyer talál magának egy kezdőbb tartóembert, szintén lehetnek idegtépő pillanatok. Különösen akkor, ha a pároddal gyakorolsz, türelemre és érzékeny figyelemre van szükséged. Kell, hogy legyenek juti falatok is, amiket nem csak a sikeres gyakorlás végre tartogattok. Egy finom páros nyújtás, thai masszázs vagy az akrojóga ’lunar’ elemeinek bevetése segít, hogy egy kevésbé sikeres időszakot is túl tudjatok élni. Ha valami jól sikerül, mindkettőtöknek jól esik a dicséret és a megerősítés.

Egy-egy hibából, akár új technikák is születhetnek. Jól teszitek, ha időnként összejártok más párokkal is gyakorolni vagy ellátogattok egy-egy workshopra, ahol új irányokat találhattok és bővíthetitek az eszköztáratokat.

Az elején főleg a tartó ember ’pakolja’ a flyert mindenféle helyzetekbe, aki inkább csak hagyja, hogy a technikák megtörténjenek vele. Később egyre jobban leköveti, megérti a mozdulatokat és egyre jobban eltájékozódik a különböző, érdekes testhelyzetekben. Általában a tartóember irányít, mivel ő látja, hogy mi történik. Idővel azonban, ahogy a flyer egyre önjáróbb lesz, teret kaphat az ő improvizációja is.

Ilyenkor tartó emberként az a dolgod, hogy minél jobban lekövetsd a flyer mozdulatait, és ráérezz, mikor mire van neki szüksége. A fordított helyzet általában könnyebb és előbb szokott megtörténni.

Egy jó base képes a flyert úgy irányítani, hogy az gondolkodás nélkül megtegye a kívánt mozdulatokat és egyik pozícióból a másikba kerüljön. Ez egy idő után – főleg, ha eléggé össze vagytok szokva, - már szavak nélkül is tud működni, viszont ehhez az kell, hogy a tartóemberként kellő képen magabiztos legyél, tudd, hogy mit akarsz és azt megfelelően ki is tudd fejezni a mozdulataiddal.

Ha tudod, hogy mit akarsz, pontos vagy és határozott, egészen apró mozdulatokból is meg tudod értetni magad. Ilyenkor azt kell elérned, hogy a flyer megbízzon benned és megbízzon a saját képességeiben is annyira, hogy tudjon gondolkodás ’agyalás’ nélkül mozogni.

Nagyon szép és tanulságos pillanatok ezek. Számtalanszor voltam már ennek tanúja és tényleg olyan érzés, mintha az egész magától történne. Az, hogy nincs agyalás egyik fél részéről sem, nem azt jelenti, hogy ész nélkül csináljátok, hanem azt, hogy egy nagyon mély, közös figyelemben időztök. Ez a mély egymásra figyelés, ahol a lélegzetek is össze vannak hangolva, az, az állapot, ahol tér nyílik a spontaneitásra.

Kevesen jutnak el erre a szintre, mert ehhez nem csak kitartó gyakorlás kell, hanem az is, hogy vigyázni tudj a partneredre, függetlenül attól, hogy párkapcsolat vagy baráti kapcsolat van köztetek.

Az akrojóga gyakorlása visszarepít abba az állapotba, amikor gyerekként biztonságban érezted magad és megélhetted a felszabadult örömöt és az önfeledt játék élményét.

Emellett, a gyakorlás alatt, ha kitartasz, egy idő után elkezdesz lefinomodni és egy olyan személyiség fejlődésen mész keresztül, melyet az életed minden területen kamatoztatni fogsz. Göröngyös és egyben sok örömöt tartogató út ez, melyre érdemes rálépni és megéri rajta végig menni. Ha azon morfondírozol, elindulj-e rajta, csak bátorítani tudlak.

Jó utat és jó gyakorlást Barátom. J    

Intimitás

Az intimitáshoz nagy bátorság kell manapság. Mindannyian vágyunk rá, hogy megéljük, de az egyre csak pusztuló családi mintákból ez sokszor szinte teljesen hiányzik.

Szerinted hol kezdődik az intimitás? Mikor először találkozol a szerelemmel? Mikor odabújsz szerető szüleidhez? Vagy, mikor először veszed kezedbe a saját kisbabádat?

Szerintem az intimitásunk ott kezdődik, amikor a szüleink először találkoznak. 

Pontosabban akkor, amikor először indul be közöttük az a fajta kémia, aminek az eredményeként, végül megszületünk. Nem az első szeretkezésre gondolok, hanem az első olyan vonzalomra, amikor a két lélek kölcsönösen vonzódni kezd egymáshoz.

Azt mondod, ez nem minden párkapcsolatban vagy házasságban történik meg? Sajnos, könnyen lehet, hogy igazad is van.

Ha a lelkek nem látják egymást, nincs intimitás. Attól még persze lehet szexelni, lehet szerelmet játszani, udvariaskodni, de, ha ebből a találkozásból gyerek születik, az a gyerek nem intimitást, hanem a férfi és nő közötti hazugságot fogja megtanulni.

Márpedig az első a szülői minta.

Ha a családban eddig minden házasság válással végződött, nagy valószínűséggel a többi is erre a sorsra jut majd. Hisz kitől tanulta volna meg a gyerek, hogy miként is kell valakivel együtt maradni, mikor a családban ezt senki sem tudja?

Elmondom, hogyan látom a párkapcsolatok terén végbemenő, napjainkig tartó furcsa degenerációt.

Arra az időszakra, mikor még ritkaság számba ment a válás, nem emlékszem. Már óvodás koromban is mi voltunk az egyetlen család a csoportban, ahol a szülők együtt voltak.

Később már egy ember 2-3 válása is teljesen hétköznapinak számított, és úgy tűnt, a családok sorsa, az elkerülhetetlen felbomlás.

A felnövekvő generáció ettől nem kapott igazán kedvet. Láttam olyanokat, akik boldog párkapcsolatban éltek hosszú évekig, egészen addig, amíg össze nem házasodtak. Rá egy évre, de lehet, hogy csak félévre elváltak.

Addig jók voltak együtt. Mi változott meg?

Az a néhány kivétel sem túlbiztató, ahol békés nihilben, vagy egymás kölcsönös utálatában élik le a házastársak életüket. Emlékszem, egyszer, a lépcsőházban odalépett hozzám Tibi Bácsi, a nyugalmazott, ex-hentes szomszédunk, kifújta a cigi füstöt, majd megkérgesedett hangján így szólt: „Fiam, egy hibát nem kövess el az életben. Soha ne nősülj meg…”

Ez a következő szint. 

Az én generációmban már sokan egyáltalán nem házasodnak meg. Ki vállalna ilyen elköteleződést egy válásra ítélt világban?!

Ma már nem ciki, ha házasságon kívüli gyereket nevelsz. Se neked, sem a gyereknek. Így hát a párkapcsolatból gyerek lesz, ami házasság híján a könnyedség illúziójával kecsegtet, de legalábbis, válás helyett egy szakítással is meg lehetett úszni a dolgot.

Amelyik gyerek ilyen családban nő fel, az, az érzelmi felelősség alól való kibújást tanulja meg, és azt, hogy egy kapcsolatba sem engedheti bele magát igazán, még akkor sem, ha a szerelemből gyerek születik. Mindig készen kell, hogy álljon egy esetleges szakításra.

Nehéz az intimitást megélni, ha ennyire nincs meg a biztonság és az együtt maradásban való hit.

Aztán, eljött az, az idő is, mikor a 30 körüli nő, pánikszerűen gyereket szült, és aztán, a saját szüleivel karöltve nevelte fel a kicsit. Apát már sokan tudatosan nem akarnak gyermekük mellé, mert arra nincs szükség, így viszont legalább lehet pasizgatni még a gyerek mellett.

Az idő azonban múlik, és lassan ezek a gyerekek is felnőnek. Apa nélkül, pasizgató anyukával. Már a válást is csak hírből ismerik, hisz házasság sincs.

Vajon milyen mintát szív magába egy ilyen, kezdettől fogva, kényszeresen csonka család gyermeke, aki sokszor azt sem tudja, melyik férfi termékenyítette meg az anyját annak idején?

Ezek a kamaszok már inkább nem hoznak létre párkapcsolatot.

A mai ’Zs-generáció’-ként megjelenő fiatalok nem csak azért vannak teljesen elveszve, mert belezuhantak az internet keltette illúzió hálóba. Inkább azt mondanám, hogy az intimitás teljes hiánya, az örökös bizonytalanság és az élhetetlen minták elől menekülnek a virtuális drogok közé.

Itt tartunk most, és bízom benne, hogy ez már tényleg a mélypont.

Egy tanár ismerősöm szerint ma, a 13-éves lányok jelentős része aktív nemi életet él, és nem kizárt, hogy szüzességét 12-évesen veszítette el… A fiúk ehhez képest testileg visszamaradottak. Sokszor magam is elcsodálkozom, mikor belépek egy 15 évesekkel teli osztályba, ahol a lányok nagyjából a koruknak megfelelő szintet hozzák, a fiúk viszont (tisztelet a kivételnek) 10-11 évesnek néznek ki és úgy is viselkednek.

Nem akarnak még fejlődni sem. Inkább ott ragadnak pubertás szinten, mert abban, ami rájuk vár, nem akarnak részt venni.

Te mit tennél a helyükben?

Eszembe jut az a fajta, szexuális felvilágosítás, amiben annak idején, iskolai keretek között részem volt.

Már az sem az intimitás megéléséről, hanem az aktus mechanikus működéséről szólt. Nem embereknek, hanem biomechanoidoknak szólt. Később meg jöttek az akár „hogyan ne…” címet is viselhető drogos filmek, mind, mind az elrettentést szolgálva.

Most eljött az idő, hogy valahonnan, a tudatunk mélyéről előrántsuk a „hogyan igen…” című történetet, hogy végre megállítsuk a zuhanást, és pozitív példát mutathassunk az utánunk jövő generációknak.

Emlékszem pár éve egy kedves barátommal éppen párkapcsolatokról beszélgettünk. Akkoriban én sem mertem magam beleengedni a kapcsolatokba, hogy, ha majd úgyis nem sokára vége lesz, ne kelljen belehalni a szakításba, hanem lehessen könnyedén, fájdalommentesen odébb állni. Erre ő elmondta, hogy egy igazi belehalós szerelemre vágyik. Az sem baj, ha nem viszonzott, sőt talán jobb is, így igazán érezhet, igazán fájhat, igazán élhet.

Ennek hallatára nagyon elszégyelltem magam, és megértettem, érzelmi kockázatvállalás nélkül nincsenek boldog pillanatok, nincs fejlődés, nincsenek valódi kapcsolatok és főleg nincs intimitás.

Ha nem mered magad egy kapcsolatba beleengedni, mert félsz, hogy majd sérülsz benne, magadon hagyod a páncélt. Megközelíthetetlen maradsz, és nem tudsz bízni sem magadban, sem a másikban, sem az Ég Akaratában.

Azt mondom, ha van vér a pucádban, leveszed a páncélt. Az igazi bátorság az, ha vállalod a kockázatot, ha mersz bízni a másikban, ha mersz sérülni és mersz gyógyulni a sérülésből.

Ami alapvetően sérült, az a bizalom és a hit. Nem a Te bizalmad és hited, hanem több generációé. Ha ezek a sérülések benned gyógyulnak, azzal az egész generáció sebeit gyógyítod magadban.  

Merj ott lenni, merj figyelni a másikra. A párodra, a társadra. A figyelmesség erről szól. Nem agyból, okoskodva, hanem a másik lelkére ráérezve keresem azt, ami neki igazán jól esik. Az ő bizalmán is dolgozom, mert tudom, hogy a bizalmat elég drágán mérik manapság. A bizalom olyan érték, ami ritka és törékeny.

Ha egyszer megjelenik a kapcsolatodban, már tudod, hogy van mit veszítened. Ettől kezdve gyengéd vagy, ettől kezdve puhán lépsz, mert közös álmaitok törékeny növénykéi bújnak ki mindenhonnét.

Ahhoz, hogy mindehhez legyen elég bátorságod, fel kell ébresztened magadban a hitet, abban, hogy az Univerzum a javadat akarja. Isten rajtad keresztül tapasztalja a világot, és ha ráfekszel akaratára, a személyesen neked szánt úton fogsz haladni.

Ez a létbizalom.

Amelyik gyerek ebben az állapotban fogan meg, az nagyon közel kerül a boldogsághoz.

Amelyik családban ez az érzés megjelenik, azt az Égiek is segítik a fejlődésben, növekedésben, egyben maradásban.

Manapság, ha egy család szeretetteljes egységet alkot, az nem csak ritka, de óriási kegyelem is.

Ezt a kegyelmet pedig érdemes kiérdemelni.