Az
intimitáshoz nagy bátorság kell manapság. Mindannyian vágyunk rá, hogy
megéljük, de az egyre csak pusztuló családi mintákból ez sokszor szinte
teljesen hiányzik.
Szerinted
hol kezdődik az intimitás? Mikor először találkozol a szerelemmel? Mikor odabújsz szerető szüleidhez? Vagy, mikor először
veszed kezedbe a saját kisbabádat?
Szerintem az
intimitásunk ott kezdődik, amikor a szüleink először találkoznak.
Pontosabban
akkor, amikor először indul be közöttük az a fajta kémia, aminek az
eredményeként, végül megszületünk. Nem az első szeretkezésre gondolok, hanem az
első olyan vonzalomra, amikor a két lélek kölcsönösen vonzódni kezd egymáshoz.
Azt mondod,
ez nem minden párkapcsolatban vagy házasságban történik meg? Sajnos,
könnyen lehet, hogy igazad is van.
Ha a lelkek
nem látják egymást, nincs intimitás. Attól még persze lehet szexelni, lehet
szerelmet játszani, udvariaskodni, de, ha ebből a találkozásból gyerek
születik, az a gyerek nem intimitást, hanem a férfi és nő közötti hazugságot
fogja megtanulni.
Márpedig az
első a szülői minta.
Ha a
családban eddig minden házasság válással végződött, nagy valószínűséggel a
többi is erre a sorsra jut majd. Hisz kitől tanulta volna meg a gyerek, hogy
miként is kell valakivel együtt maradni, mikor a családban ezt senki sem tudja?
Elmondom,
hogyan látom a párkapcsolatok terén végbemenő, napjainkig tartó furcsa degenerációt.
Arra az
időszakra, mikor még ritkaság számba ment a válás, nem emlékszem. Már óvodás koromban
is mi voltunk az egyetlen család a csoportban, ahol a szülők együtt voltak.
Később már egy ember 2-3 válása is teljesen hétköznapinak számított, és úgy tűnt, a családok sorsa, az
elkerülhetetlen felbomlás.
A felnövekvő
generáció ettől nem kapott igazán kedvet. Láttam olyanokat, akik boldog
párkapcsolatban éltek hosszú évekig, egészen addig, amíg össze nem házasodtak.
Rá egy évre, de lehet, hogy csak félévre elváltak.
Addig jók voltak együtt. Mi változott
meg?
Az a néhány
kivétel sem túlbiztató, ahol békés nihilben, vagy egymás kölcsönös utálatában
élik le a házastársak életüket. Emlékszem,
egyszer, a lépcsőházban odalépett hozzám Tibi Bácsi, a nyugalmazott, ex-hentes
szomszédunk, kifújta a cigi füstöt, majd megkérgesedett hangján így szólt:
„Fiam, egy hibát nem kövess el az életben. Soha ne nősülj meg…”
Ez a
következő szint.
Az én generációmban már sokan egyáltalán nem házasodnak meg.
Ki vállalna ilyen elköteleződést egy válásra ítélt világban?!
Ma már nem
ciki, ha házasságon kívüli gyereket nevelsz. Se neked, sem a gyereknek. Így hát
a párkapcsolatból gyerek lesz, ami házasság híján a könnyedség illúziójával
kecsegtet, de legalábbis, válás helyett egy szakítással is meg lehetett
úszni a dolgot.
Amelyik
gyerek ilyen családban nő fel, az, az érzelmi felelősség alól való kibújást
tanulja meg, és azt, hogy egy kapcsolatba sem engedheti bele magát
igazán, még akkor sem, ha a szerelemből gyerek
születik. Mindig készen kell, hogy álljon egy esetleges szakításra.
Nehéz az
intimitást megélni, ha ennyire nincs meg a biztonság és az együtt maradásban
való hit.
Aztán, eljött
az, az idő is, mikor a 30 körüli nő, pánikszerűen gyereket szült, és aztán, a saját
szüleivel karöltve nevelte fel a kicsit. Apát már sokan tudatosan nem akarnak
gyermekük mellé, mert arra nincs szükség,
így viszont legalább lehet pasizgatni még a gyerek mellett.
Az idő azonban
múlik, és lassan ezek a gyerekek is felnőnek. Apa nélkül, pasizgató anyukával.
Már a válást is csak hírből ismerik, hisz házasság sincs.
Vajon milyen
mintát szív magába egy ilyen, kezdettől fogva, kényszeresen csonka család
gyermeke, aki sokszor azt sem tudja, melyik férfi termékenyítette meg az anyját
annak idején?
Ezek a
kamaszok már inkább nem hoznak létre párkapcsolatot.
A mai ’Zs-generáció’-ként
megjelenő fiatalok nem csak azért
vannak teljesen elveszve, mert belezuhantak az internet keltette illúzió hálóba. Inkább azt
mondanám, hogy az intimitás teljes hiánya, az örökös bizonytalanság és az
élhetetlen minták elől menekülnek a virtuális drogok közé.
Itt tartunk
most, és bízom benne, hogy ez már tényleg a mélypont.
Egy tanár
ismerősöm szerint ma, a 13-éves lányok jelentős része aktív nemi életet él, és
nem kizárt, hogy szüzességét 12-évesen veszítette el… A fiúk ehhez képest
testileg visszamaradottak. Sokszor magam is elcsodálkozom, mikor belépek egy 15
évesekkel teli osztályba, ahol a lányok nagyjából a koruknak megfelelő szintet
hozzák, a fiúk viszont (tisztelet a kivételnek) 10-11 évesnek néznek ki és úgy
is viselkednek.
Nem akarnak
még fejlődni sem. Inkább ott ragadnak pubertás szinten, mert abban, ami rájuk
vár, nem akarnak részt venni.
Te mit
tennél a helyükben?
Eszembe jut
az a fajta, szexuális felvilágosítás,
amiben annak idején, iskolai keretek között részem volt.
Már az sem
az intimitás megéléséről, hanem az aktus mechanikus működéséről szólt. Nem
embereknek, hanem biomechanoidoknak
szólt. Később meg jöttek az akár „hogyan ne…” címet is viselhető drogos filmek,
mind, mind az elrettentést szolgálva.
Most eljött
az idő, hogy valahonnan, a tudatunk mélyéről előrántsuk a „hogyan igen…” című
történetet, hogy végre megállítsuk a zuhanást, és pozitív példát mutathassunk
az utánunk jövő generációknak.
Emlékszem
pár éve egy kedves barátommal éppen párkapcsolatokról beszélgettünk. Akkoriban
én sem mertem magam beleengedni a kapcsolatokba, hogy, ha majd úgyis nem sokára
vége lesz, ne kelljen belehalni a szakításba, hanem lehessen könnyedén,
fájdalommentesen odébb állni. Erre ő elmondta, hogy egy igazi belehalós
szerelemre vágyik. Az sem baj, ha nem viszonzott, sőt talán jobb is, így igazán
érezhet, igazán fájhat, igazán élhet.
Ennek
hallatára nagyon elszégyelltem magam, és megértettem, érzelmi kockázatvállalás
nélkül nincsenek boldog pillanatok, nincs fejlődés, nincsenek valódi
kapcsolatok és főleg nincs intimitás.
Ha nem mered
magad egy kapcsolatba beleengedni, mert félsz, hogy majd sérülsz benne, magadon
hagyod a páncélt. Megközelíthetetlen maradsz, és nem tudsz bízni sem magadban,
sem a másikban, sem az Ég Akaratában.
Azt mondom,
ha van vér a pucádban, leveszed a páncélt. Az igazi bátorság az, ha vállalod a
kockázatot, ha mersz bízni a másikban, ha mersz sérülni és mersz gyógyulni a
sérülésből.
Ami
alapvetően sérült, az a bizalom és a hit. Nem a Te bizalmad és hited, hanem
több generációé. Ha ezek a sérülések benned gyógyulnak, azzal az egész
generáció sebeit gyógyítod magadban.
Merj ott
lenni, merj figyelni a másikra. A párodra, a társadra. A figyelmesség erről
szól. Nem agyból, okoskodva, hanem a másik lelkére ráérezve keresem azt, ami
neki igazán jól esik. Az ő bizalmán is dolgozom, mert tudom, hogy a bizalmat
elég drágán mérik manapság. A bizalom olyan érték, ami ritka és törékeny.
Ha egyszer
megjelenik a kapcsolatodban, már tudod, hogy van mit veszítened. Ettől kezdve
gyengéd vagy, ettől kezdve puhán lépsz, mert közös álmaitok törékeny növénykéi
bújnak ki mindenhonnét.
Ahhoz, hogy
mindehhez legyen elég bátorságod, fel kell ébresztened magadban a hitet, abban,
hogy az Univerzum a javadat akarja. Isten rajtad keresztül tapasztalja a
világot, és ha ráfekszel akaratára, a személyesen neked szánt úton fogsz haladni.
Ez a
létbizalom.
Amelyik
gyerek ebben az állapotban fogan meg, az nagyon közel kerül a boldogsághoz.
Amelyik családban ez az érzés megjelenik, azt az Égiek is segítik a fejlődésben, növekedésben, egyben maradásban.
Manapság, ha
egy család szeretetteljes egységet alkot, az nem csak ritka, de óriási kegyelem
is.
Ezt a
kegyelmet pedig érdemes kiérdemelni.
Tetszik az érzelmi kockázat vállalás megnevezése. Nem fogalmaztam így meg, csak mindig éreztem, hogy van ott valami. Ez teljesen ül, a hiányzó láncszem. Köszi :-)
VálaszTörlésA házasságok szétmenéséhez szerintem köze van a morfikus mezőnek: válj el üzenete van ennek a mezőnek. Ami amúgy nem meglepő, mivel általában ez manifesztálódott eddig, + minden mező öngerjesztő struktúra. Ez egy extra nehézség. Ezen okból a részemről vakmerőnek látom a házasodást a hagyományos módon, előbb egy nagy, össznépi mező takarítás kéne.
Létezik egy olyan lehetőség is, hogy a saját Istened előtt, a nem hagyományos, hanem egy régi\új szertartással csináljátok. Vagy a saját szertartásotokat is ki találhatjátok...
Zoli
Izgalmas ötletek. Ebből még mozgalom is lehet.
TörlésMezőtisztítás és régi/új szertartások a házassághoz.
Páran már csináltak ilyet úgy tudom. :)
Szerintem pedig épp a bárhogyan nevezett kozmikus egységtudatot kezdjük foltozgatni, szépíteni, ha megéljük a bizalmat és a hitet!
VálaszTörlésCsírától semmisíteni meg a kétséget és a gyávaságot, s ez azzal a sok "egyetlen cseppel" kezdődik, amit MI egyének tehetünk azzal, hogy elköteleződünk a Hit és a Hűség felé! Önmagunkhoz!