A csóróság felszámolása

„Nincs lúzerebb dolog ma Magyarországon, mint közalkalmazotti fizetésből élni…” Ez a mondat hangzott el pár éve egy kedves ismerősöm szájából, és most, hogy egy jó, provokatív mondatot kerestem felütés gyanánt ehhez az igencsak húsbavágó témához, eszembe jutott.

Semmi bajom a közalkalmazottakkal, sőt, nélkülük nagy bajban lenne az ország, azt gondolom. Az azonban tisztán látszik, hogy ma a valódi megbecsülésért nem elég hasznos és jó munkát végezni. Nagyon meg kell dolgoznod azért, hogy ki tudj lépni azokból a lehetetlenül szűkre szabott keretekből, melyek között átlagos gondolkodással és működéssel leélheted a Számodra ’felkínált’ életet.

A 'családállításban' felmerülő három leggyakoribb téma, az Egészség, az Anyagi Stabilitás és a Harmonikus Párkapcsolat. Mindhárom témáról rengeteg, hasznos, önsegítő könyv született már.

Egészség és párkapcsolat témákban egyelőre nem tudok különösebben kiugrót írni, az utóbbi pár évben lezajlott anyagi rendeződésemnek viszont számos, megosztásra érdemes tanulsága van.

Lássuk csak, honnan is indult az én történetem.

Gyerekként az anyagiakba nem sok beleszólásod van. Nekem sem volt. Ebben az életszakaszban a szülők helyzete a meghatározó. Az én szüleimnek nem volt veleszületett érzéke a pénzhez, és nem volt senki, aki erre megtanította volna őket. Számos belső, önsors-rontó mintázat működött tudattalanul, amiből mi, öcsémmel annyit tapasztaltunk, hogy egyik adósságból a másikba zuhanunk, és minden hónap vége felé elhangzott a mély nyomot hagyó mondat anyám szájából: "Jaj, gyerekek, nincs pénz, összébb kell húzni a nadrágszíjat…"

Gyerekként ez egy rendkívül frusztráló mondat. Egy dolog tapasztalni a csóróságot, de azzal, hogy ez a mondat felénk jött, az az érzés kezdett kialakulni, hogy miattunk nincs pénz, különben miért mondanák ezt nekünk. Azt gondoltam, nélkülem a szüleim anyagi stabilitásban élhetnének, a belső mintázat tehát így szólt: ’Én vagyok a csóróság maga, s lételemem az adósság.’ Ezzel a mintával arra vagy ítélve, hogy örökké mínuszban legyél, és ez csak egy a sok lehúzó, destruktív minta közül.

A Csóróságnak van számos tudattalanban gyökerező oka, melyek – ha nem dolgozod meg, ha nem oldod fel őket, a végtelenségig képesek ezt az állapotot fenntartani. A Csóróságnak lehet öntudata, sőt, bizonyos keretek között még akár a ’Csóróság Romantikáját’ is megtapasztalhatod.

Lehetnek a háttérben családi hiedelmek, melyek talán számodra is ismerősen csengenek.

Például:

·        „Minden gazdag rohadék.

·        Tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni, anyagi stabilitást felépíteni.

·        Aki gazdag, az mások átverése és kihasználása révén szerezte vagyonát.

·        Lehet, hogy csóró vagyok, de legalább nem tettem tönkre másokat.

·        A pénz az Ördög műve/eszköze.

·        A gazdagok a pénzt imádják.

·        A pénz nem boldogít.

·        A pénz bajjal jár.

·        A pénzért meg kell, küzdeni/szenvedni,

·        A pénz mocskos,

·        Stb.” (Ide nyugodtan helyettesítsd be, ha még eszedbe jut hasonló.)

Amíg ezek a családi hiedelmek a háttérben, láthatatlanul kifejtik hatásukat, nem tudsz szintet lépni, hisz, azzal, ha anyagilag rendeződnél, a családod ’tisztes szegénységben’ tengődő tagjait árulnád el, ha pedig gazdaggá válnál, magadat is utálnod kéne, hisz ’minden gazdag rohadék’…

Ez egy örök probléma, egy belső ellentmondás. Ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat, pénzre van szükséged. Minél merészebbek az álmaid, annál többre. A pénz itt eszközként jelenik meg, és, ha ’a pénz az ördög műve’, az álmaid megvalósításához el kell adnod a lelked az ördögnek.

A másik kényelmetlen velejárója az efféle hiedelmeknek, hogy ezek tükrében a ’Jó Isten’ azt akarja, soha ne érj el semmit az életben, hanem lehetőleg mások rabszolgájaként éld le szánalmas, jelentéktelen, ici-pici életedet…

Ha ezoterikus irányból közelítesz, ott is megtalálhatod az ehhez hasonló gond-olatokat. Például:

„Az igazán nagy szentek

·        egy szál ágyékkötőben éltek egy himalájai hegyi barlangban,

·        feloldották az egójukat,

·        nem kötődnek, nem ragaszkodnak, nem birtokolnak,

·        megszabadultak minden földi vágytól, melyek az emberi szenvedés legfőbb okai,

·        a Lélekkel és nem a testtel azonosulnak,

·        stb.”

Azt gondolom, ezek alapján, ha igazán nagy szentek lennénk, az emberiség hamarosan kihalna…

Ezek a gondolatok rendkívül veszélyesek lehetnék, ha nem a megfelelő helyen kezeljük őket. A világtól elzárkózott szenteket a tanítványaik, őket pedig világi emberek tartották el. Ebből következhet akár az is, hogy Neked választanod kell, világi vagy spirituális emberként akarsz élni.

Valójában azonban, a két életfelfogás között nincs igazi ellentét. Élhetsz világi emberként spirituális életet és élhetsz szerzetesi elvonultságban is teljesen beteg, önpusztító módon.

Ha nem érzel valódi hívást egy lemondottabb, önmegtartóztatóbb életmód felé, akkor ez nem a Te utad, még akkor sem, ha a közösségben cölibátust, önsanyargató, öröm-mentes diétát, házasság előtti önmegtartóztatást vagy akár élvezet-mentes, kizárólag gyereknemzés céljából művelt, csak praktikus szempontokat szem előtt tartó nemi életet várnak el tőled.

Ez az út, a kevesek útja, vagy a még kevesebbeké. Nem azzal leszel különleges, ha különleges módon szívatod magad.

Mindenki olyan Istent teremt magának, amilyet egyéni hajlamai alapján kényelmesnek talál, amilyen a leginkább képes az egyéni hiedelmeit kiszolgálni.

Az én Istenem kifejezetten hedonista. Az élet szerinte azért van, hogy élvezd, hogy minden tevékenységben meg tudd találni az örömöt, és, hogy ezt az örömöt lehetőleg meg is oszd azokkal, akiknek ez a javára válik. Ez nem azt jelenti, hogy az örömöt, a gyönyört, az élvezetet mindenképp hajtani kellene, akár mások tönkre tétele és kihasználása árán is.

Az a nagy misztérium, hogy megtaláld az örömnek és az önmegvalósításnak azt a formáját, amelyben leginkább otthon érzed magad és másoknak is leginkább a javára tudsz válni.

„Az öröm, ha megosztod, sokasodik, ha másoktól elveszed, beszennyeződik, megromlik és ártalmára lészen a világnak.” (Ismeretlen Zimbabwei Bölcs)

Mielőtt tehát nekivágnál a sok fájdalommal és számos kisebb és nagyobb megvilágosodással járó belső útnak, mellyel saját családi, önsors-rontó hiedelmeid gyökere után kutatsz, meg kell, értsd, hogy életednek és létednek célja van, mellyel mások javára és a sajátodéra is válsz.

Lehetnek, sőt, kell is, hogy legyenek álmaid, melyek motiválnak, melyektől felizzik Benned a tett vágy. Értelmetlen, szánalmas élettel, melynek egyetlen célja a puszta túlélés, nem használsz senkinek.

A második alaptétel, hogy ez az életcél, sajátos összefüggésben áll a Jó Istentől/Univerzumtól/Nagyszellemtől/Valami Nagyobbtól (vagy nevezd, ahogy akarod) örökölt/ajándékba kapott teremtő képességgel, kreativitással.

Lehet, hogy Te vagy az, aki létre hoz valamit, lehet, hogy Te vagy az, akinek a segítségével valaki létre hoz valamit, lehet, hogy másokkal együtt hoztok létre valamit, de semmiképpen nem lehet életcél az, hogy halott, élettelen, értelmetlen tevékenységekre pazarold a drága életedet.

Teremtő, önmegvalósításra születtél és ehhez pénzre is szükséged van!

A pénz akkor válik az Ördög művévé, ha az önmegvalósítás eszköze helyett célként tekintesz rá, ha ahelyett, hogy a közösséget szolgálnád vele, a mások elnyomása és kizsákmányolása révén szerzett hatalom megszilárdítására használod. Ezt teszik a politikusok és ’pénzemberek’, Te azonban náluk jóval egészségesebb lelkű vagy, azt gondolom. :)

Ezoterikus körökben általában ott csúsznak el sokan, hogy az álmaikat meghagyják álmoknak, nem találják a három dimenzióban való megvalósulás felé az utat. Ezt az utat ráadásul ez a világ nem nagyon támogatja és sokszor nincs is kitaposva. Neked kell ezt is létrehoznod és ehhez törhetetlen hitre és elszántságra van szükséged.

Egy spirituális központ, egy iskola, próbaterem, vagy alkotó ház létrehozásához például helyre, épületre van szükség. Az épületet meg kell találni, fel kell építeni/újítani, be kell, rendezni, a rezsijét pedig hónapról hónapra fizetni kell. Ahhoz, hogy legyen benne élet, hogy jöjjenek a tanítványok, marketingelni kell, tanulni kell, a tanfolyamok pedig szintén nem ingyen vannak. Mindehhez pénzt kell, teremts, ki kell, jöjj a csigaházból és ki kell, állj a világ elé, amit bátortalanul, csökevényesre pusztított egóval nem tudsz megtenni.

Most jutottunk el arra a pontra, hogy igenis szükséged van pénzre, méghozzá nem kevésre. Simán lehet, hogy olyan összegre van szükséged, melyet el sem tudsz képzelni, melyet nem is láttál még együtt soha.

Az tehát az első és legfontosabb feladat, hogy megtaláld azt, ami lelkesít annyira, hogy képes vagy érte nekimenni a legnagyobb félelmeidnek, korlátaidnak, és, amiért hajlandó vagy a saját legbelső poklod legmélyére is leásni azért, hogy a csóróságod gyökerét feltárd és kitépd. Nem csak a családi önkorlátozó hiedelmek az ellenségeid. Találhatsz olyan, társadalmi hiedelmeket is, mint például:

·        „Telített a piac a jóga bizniszben, masszázsban, pszichoterápiában, gyógyításban, tanításban, képzőművészetben, színházban, mozgásművészetben, harcművészetben, stb”.

·        „Az embereknek nincs pénzük arra, hogy a lelkükkel foglalkozzanak.”

·        „Sok az eszkimó, kevés a fóka”.

·        „Az állam megfojt, ha saját vállalkozásba kezdesz”.  

·        Stb.

Ha tehát önmegvalósításra adod a fejed, a társadalmi, csóróságot-igazoló hiedelmekből is ki kell, lépj, ehhez pedig még nagyobb elszántságra, bátorságra és leginkább a küldetésedben való mélységes hitre van szükséged. Nem kis feladatra vállalkoztál Barátom… :)

Az mindig is gyanús volt, hogy egy futószalagra tett életnél többet is ki lehet hozni egy emberi inkarnációból. Később az is egyre világosabbá vált számomra, hogy nem sok keresni valóm van a hagyományos munkaerő piacon. Nem kellek sem múltiba, sem állami intézményekbe, sem semmilyen társadalmilag elismertebb, elfogadottabb munkahelyre. Nekem kell, megteremtenem a saját munkahelyemet...

Rengeteg időt töltöttem önsegítő könyvek olvasgatásával, próbáltam üzletet építeni különböző, wellness központú MLM cégeknél. Úgy gondoltam, pár év kemény munka, sok telefonálás, nyomulás, és összejön a pénz, mehet a saját vállalkozás. Nem jött be.

Amihez igazából érzékem volt, az az improvizatív zene és színház, a mozgás, a gyógyítás, tanítás és az értő, segítő figyelem. Na, ebből hozz ki valami értékelhető megélhetést…

Hat évet töltöttem Buddhista Főiskolán, minden érdekelt csak a pénz nem, és ezt csak fokozta az ismerőseim értetlensége, miért nem valami olyat tanulok, ami lehet, hogy nem érdekel, de legalább el lehet vele helyezkedni és lehet vele jól keresni. Mikor kérdezték, miből élek tulajdonképpen, azt válaszoltam: „Isten kegyelméből…”

Miután végül megértettem, hogy tényleg szükségem van pénzre, és sok évnyi kemény munka révén sikerült feloldanom az ezzel kapcsolatos ellenszenvem nagy részét, el jött az ideje annak, hogy a mélyben rejlő, önsors-rontó mintáimmal is szembenézzek.

Akkoriban az Alternatív Cirkusziskola növendékeiből kinőtt társulatokkal jártuk az országot. Tavasszal és nyáron hakniztunk, ősszel már nehezebb idők jöttek, a tél meg szó szerint túlélésre ment.

Bekerültem az Utcaszínházi Alkotó Közösségbe, ahol pályázati pénzekből tartottunk előadásokat az ország mély-szegénység sújtotta vidékein. Sokat spórolhattam a kaján, mikor pár csapattársammal záráskor segítettem egy Krisnás étteremben a mosogatásban, takarításban. Cserébe elvihettük a maradék ételt.

Megvolt ennek az időszaknak a maga romantikája, de erre az életformára nem lehet sem egzisztenciát, sem tartós párkapcsolatot építeni. Durván fél milliós diákhitelem volt, és gyakran egyik adósságból a másikba sodródtam. A pályázati pénzek időnként nyugodtabb időszakot is hoztak az életembe, de sokszor ott is előre kellett dolgoznunk saját pénzen, és volt, hogy egy kormányváltás utólag elvitte a korábban megítélt összeg egyharmadát…

Az állandó anyagi bizonytalanság és kiszolgáltatottság keltette csillapíthatatlan szorongás szétzilálta a párkapcsolataimat és kezdte megmérgezni az életemet.

Eljött a pont, mikor elegem lett és átálltam a tanításra, ahol legalább rajtam is múlt, hogy mennyit keresek, és, hogy, hogyan építem fel a megélhetésemet. Rengeteg ötletelés, baráti segítség, online marketinges fogások tanulmányozása, vízió tisztogatás és cselekvési tervek kidolgozása zajlott a felszínen, azt azonban éreztem, hogy a mélyben van valami rejtett működés, ami mindig keresztül húzta a számításaimat. Mintha átok ült volna rajtam…

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezekben az időkben mellettem álltak és nem hagyták, hogy eluralkodjanak bennem a szuicid gondolatok. Hálás vagyok magamnak is, hogy, bár egyszerűbb lett volna feladni, mindezek ellenére mégis kitartottam.

Aztán szép lassan be került az életembe a 'családállítás', mint módszer, és az a közösség, melyben feltétlen elfogadás és az egymás iránti kölcsönös tisztelet volt az alapvető hozzáállás.

Itt volt igazán lehetőségem, hogy szembenézhessek az egzisztenciális bizonytalanságot okozó belső, öntudatlan működésekkel.

Lehet a háttérben vagyon és státuszvesztés, háborúban eltűnt családtag, halva született, elveszített gyerek, családon belüli, anyagi kizsákmányolás, átok és még sok más hasonló. Egy átlagosan terhelt családi rendszerben ezek akár mind jelen lehetnek…

Fontos, hogy megértsd, ezekben az esetekben a karma nem egészen úgy működik, ahogy azt ezoterikus körökben gondolni szokták. Nem azért vagy csóró, mert előző életedben másokat anyagilag tönkretettél. Ha így gondolkodsz, csóró is maradsz, hisz jogos, amit kapsz és kényelmesebb is elvinni mindezért a balhét. Miért akarnál kitörni?

Valójában azonban épp ennek fordítottja a helyzet. Mivel eddig is már sokszor vettek el tőletek dolgokat, a családi rendszerben is ez fog működni.

Az ’Igazság’ és az ’Igazságosság’ itt egészen mást jelent. Nem igazságos, hogy annyi veszteség után még mindig elvesznek tőled, mégis ennek a törvényszerűségnek az igazsága működik.

Mivel tudat alatt Te is sorsközösséget vállalsz a nagyapáddal, Te is a veszteség mintázatát működteted. Ezt tudatosan nem tudod megváltoztatni, mert ehhez a mintához tudatos szinten nem férsz hozzá. A megoldás lehet az, hogy mondjuk egy családállítás alatt mélyre mész, ahol a mintázat van és visszaadod a sorsát a nagyapádnak. Ő sem akarja, hogy Te is az Ő sorsát ismételd. Azt szeretné, hogy boldog ember légy, aki egészséges és teljes életet él, mert „semmi sem gyógyítja jobban a családi rendszert, mint az, ha egy utód végre mer boldog lenni.”

Azért mert a családban egyszer valaki nyomtalanul eltűnt, még nem kell, neked is eltűnnöd. Azért, mert egy fájdalmas esemény tabu témává válik, még nem kell, hogy Te is hazudj magadnak. Azért, mert gyilkos van a családban, még nem kell, hogy Te vezekelj helyette. Azért, mert valakinek egyszer megtiltották, hogy azt tegye, amit igazán szeret, még nem kell, hogy Te is megtiltsd magadnak, hogy önmagad légy.

Mások sorsát, mások fájdalmát, félelmeit, korlátait cipeljük magunkkal, amíg le nem rakjuk őket.

       

Itt pedig előjön egy újabb fontos törvényszerűség. Amíg mások sorsát éled, addig nem élheted a sajátodat. Amíg olyan felelősséget vállalsz, mely nem a tiéd, a sajátodat nem tudod vállalni. A szüleidet, nagyszüleidet nem tudod megmenteni, sőt, velük szemben ez az egyik legnagyobb tiszteletlenség, amit elkövethetsz, mert nem bízol benne, hogy elbírják a saját tetteik és sorsuk súlyát.

Ki élje a Te életedet, amíg Te másokéval vagy elfoglalva?

A kérdés költői, hisz mindez legtöbbször nem tudatos. Ha azonban egy, egy családállítás alkalmával sikerül a terheket és sorsokat visszaadni azoknak, akikhez azok valójában tartoznak, ajándékként magaddal viheted az Őseid áldását és a családi térben elindul a rendeződés.

Mindaz a feszültség, mely a családi tudattalanban kavargott akár emberöltők óta, és azelőtt folytonosan szétzilálta az anyagiak harmonikus áramlását, a párkapcsolatot, a testi-lelki-szellemi egészséget vagy az egymással való kapcsolódást, most enyhülni látszik, és Te szép lassan elindulhatsz a stabilitás felé.

Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől semmi dolgod nincs, inkább olyan, mintha eddig ragadós sárban futottál volna, most viszont kényelmes, sík terepen futsz, melyet kellemes hátszél segít.

Ezután is dolgozni kell, de a munka könnyedebb, eredményesebb és izgalmasabb lesz, ugyanazzal az erőfeszítéssel sokkal tovább jutsz, mint azelőtt.

Amikor végre lerakod mások sorsát, nagy kő esik le a szívedről. Lassan elkezded látni azt, amit addig nem láttál. Saját magadat és a helyedet a világban.

Innentől elindulsz a valódi felelősség vállalás felé, mely egy felvállaltabb kockázatvállalással is jár.

Egyszer egy ismerősöm, akinek láthatóan jól ment a szekér, kérdésemre, hogy mi a titka, azt felelte, hogy ahogy a saját belső világának kitárulásával, elkezdte jobban látni a saját lehetőségeit is, és elkezdte a saját életéért is sokkal kiterjedtebb módon vállalni a felelősséget. Ez a felelősség vállalás hozta meg a külvilágból való elismerést és ezzel együtt az újabb és újabb lehetőségeket.

Aki vállalja az életéért és a döntéseiért járó felelősséget és kockázatot, az bátorságával kitűnik az átlagos módon gondolkodó emberek közül, és ez, egyfajta, karizmatikus kisugárzást is kölcsönöz neki.

Mikor az első táboromat szervezni kezdtem, vállaltam, hogy 2 hónappal a kezdés előtt előleget fizetek a helynek, amivel az időpontot foglalom. Még bőven nem volt annyi résztvevő, hogy a tábor megtartását biztosra vehettem volna. Ha időközben a résztvevők lemondják, én fizethettem volna vissza a részvételi díjat, amiből már az előleget kifizettem a helynek. Ebben az esetben nem hogy nem nyerek semmit, de még mínuszba is kerülhettem volna...

Amíg tudattalanul önsors-rontó mintákat működtettem magamban, nem vállaltam volna ennek a kockázatát. Ha mégis így tettem volna, annak valószínűleg nagy bukás lett volna a vége. Mivel azonban a gátló mintákat sikerült feloldanom, és az Őseim ott álltak mögöttem, vállaltam a kockázatot, és ezzel a döntéssel indult el az a folyamat, melynek végén, egy év leforgása alatt a teljes Diák Hitel tartozásomat sikerült kifizetnem.

Tudom, hogy sokaknak ennél jóval régebb óta és jóval nagyobb tartozása van, de 14 évnyi mínusz után végre kinullázódni rendkívül felemelő érzés. Olyan, mintha rabszolgaságból szabadultam volna.

Kidugtam a fejemet a vízből és megpillantottam a szárazföldet. :)

Amikor meghoztam a döntést, hogy vállalkozó leszek, még a saját könyvelőm is megpróbált elbizonytalanítani. Sokan pár hónap alatt belebuknak. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy pont nekem sikerüljön.

Azóta eltelt pár év és jelentem, még mindig itt vagyok. Feltett szándékom, hogy maradok is, ha az Égiek is úgy akarják.

Ahhoz, hogy szembenézz azokkal a történetekkel, melyek a családod megkövült fájdalmait rejtik magukban, nagy elszántságra és még inkább erős bizalomra van szükséged. Ha épp ez sérült Benned, évekbe telhet, hogy visszaépítsd, de hidd el, egy sérülésből gyógyulni, és ezáltal a csigaházból kibújni, százszor jobban megéri, mint egy életen keresztül rejtegetni önmagad elől a fájdalmat.

Nehéz elindulni ezen az úton, de, ha egyszer elindultál, nincs visszaút.

Jó utat, Barátom! :) 

Félelem

Csak úgy, a poén kedvéért kiírtam egy posztot: „Most akkor a migránsoktól féljek vagy a pokémonoktól? ;)” Meglepően sok komment érkezett rá, sokan nem is poén részére, hanem inkább magára a félelemre reagáltak. Úgy tűnik, annyira benne van a téma a levegőben, hogy szinte azonnal harapunk rá.

Te mitől félsz?

Az egzisztenciális paráktól, a különböző fóbiákon keresztül az egészen zsigeri rettegésig mindent megélhetsz. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell többet horror filmet nézni, ha egy kis borzongásra vágysz. A félelem szembejön Veled úton, útfélen.

A nyári hónapokban, a táboroknak hála, többször is sikerült kiszakadnom a külvilág sodrából. Kisebb közösségek, örömmel, fájdalommal és katarzissal teli, belső történései kötötték le a figyelmemet, mialatt odakint zajlott a mészárlás. Amíg távol voltam a médiától, egy egész ’kis’ háborúról sikerült lemaradnom, bár állítólag a java még csak most jön.

Idehaza olyan, mintha mindezt megúsznánk egy könnyed, kis kampány-csihi-puhival, ebben meg ugye, nem muszáj részt venni. Ha kéket látok, már fordítom is el a tekintetemet…

Ez az ország, ahonnét nem rég a többség még menekülni akart, most Európa egyik legbiztonságosabb helyévé léphet elő. Megbüntetett a parkoló őr, feljelentett a szomszéd, főnököd és munkatársaid szívják a véred? Mindez eltörpül ahhoz képest, mintha egy pszichopata tömeggyilkos karóra tűzné a fejedet, csak azért, mert épp rosszkor voltál rossz helyen.

A végén még megbecsüljük és értékelni kezdjük a mi kis, ici-pici, búval cseszett magyar valóságunkat.

Mire jó a félelem? Honnét ered és mi a célja? Milyen mélyre kell alászállni, ha meg akarjuk érinteni a gyökerét?

Mostanában üldöznek az utópisztikus filmek. A forgatókönyvek megdöbbentően hasonlóak. Megvalósul a tökéletes béke és jólét társadalma. Minden digitalizált, szinte alig van ember, aki kétkezi munkát végez. Senki sem gondol és érez mást, mint, amit a béke és jólét fenntartása érdekében szabad. Mindenkinek megvan a maga helye, senki sem akarja a másikét, teljes a biztonság.

Cserébe az emberek beáldozzák a saját lényüket. Egységes dobozok vannak, ezekbe kell beleférnie egy személyiségnek, és ami kilóg, azt a társadalom könyörtelenül lemetéli. Ehhez a fajta békéhez teljesen droiddá kell, válni.

Az egészséges lélek persze lázad ez ellen és előbb utóbb megtalálja a sérthetetlennek hitt pajzson a rést.

Amikor egy társadalmat a büntetés, ellenőrzés és megfélemlítés hármasa tart össze, két kérdés merül fel bennem.

1.     Ha mindez nem lenne, mi történne a társadalommal?

2.     Mi húzódhat meg a fenti hármas mögött?

Azt gondolom, hogy, aki meg akar félemlíteni, az maga is fél, és a saját félelmét tolja rá másokra, mert együtt félni mégis csak könnyebb, mint egyedül, elszigetelten és magányosan. Emellett, ha tőled is félnek, az ideiglenesen a hatalom és erő érzését kelti benned, mely egy ideig be tudja tölteni a belül tátongó űrt, és el tudja nyomni az ebből fakadó rettegést.

Az örökös ellenőrzés és büntetés mögött pedig végtelen bizonytalanság és bizalmatlanság rejlik. Hisz lehetne az embereket jutalmazással is motiválni, de akkor egy idő után túlnőnének a rendszer számára biztonságos, jól áttekinthető kereteken.

Bár sosem dolgoztam multinál, azt biztosan tudom, hogy, ha túl jól teljesítesz, az ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb hiba, mintha tökéletlenül végzed a munkádat. Ha a vezetőid féltékenyek lesznek Rád, esetleg félteni kezdik Tőled a pozíciójukat, könnyen bajba kerülhetsz...

A dobozon belül van a hamis biztonság, amit a félelem, bizalmatlanság és bizonytalanság hármasa tart össze. Ami ezen túl van, az meg az Élet. Egy halott rendszer ellen az a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetsz, hogy életet viszel bele.

Hogy ilyenkor mi lesz, azt többnyire még csak fejben merjük kipróbálni. Ezekből a kísérletekből lesznek aztán a fent említett, jó, kis utópisztikus filmek.

Ilyen témában legutóbb ’A Beavatott’ című nagy sikerű alkotást sikerült megnéznem. A béke és nyugalom (stabilitás) fenntartása érdekében az embereket a személyiségük alapműködése szerint különböző csoportokra osztják, ahol mindenki az ezeknek megfelelő tevékenységeket végzi.

A hiba ott van, hogy születnek olyan egyének is, akik mindegyik kategória jellegzetességeit hozzák, emiatt egyikbe sem passzolnak igazán, azaz veszélyes, társadalomidegen elemmé válnak. 

Valójában ők hordozzák az életet, egy egészséges közösségben ők lennének a vezetők, a félelem-vezérelt társadalomban viszont ők lesznek az üldözött ’elfajzottak’, akik veszélyt jelentenek a társadalom rendjére.

Főszereplőnk, egy fiatal, elsőre átlagosnak tűnő lány, aki természetesen az utóbbiak közé tartozik. Kalandvágyó természete a ’Bátrak’ csoportjába vezeti őt, ahol megkapja a rendőrök, katonák és harcosok kőkemény kiképzését.

Számomra a kiképzés legérdekesebb része egyfajta mentális tréning volt, ahol a jelöltnek a saját, legbelsőbb félelmeivel kellett szembenéznie, majd a helyzetet egy túlélhető módon megoldania.

Ezt a részt lehet, hogy érdemes lenne alaposabban kibontani.

Jöhetnek olyan, egészen zsigeri félelmek, mint lezuhanni egy felhőkarcoló tetejéről, beszorulni egy barlangba, élve eltemetődni. Megélheted, milyen az, ha bogarak, férgek, darazsak lepik el a testedet. Létezik tériszony, klausztrofóbia, pók, rovar madár és mindenféle egyéb fóbia. Rettegéssel tölthet el a kiszolgáltatottság és a közelgő, elviselhetetlen fájdalom egy középkori szintű kivégzés esetében, legyen szó kerékbe törésről, karóba húzásról vagy keresztre feszítésről. Retteghetsz attól, hogy egy ragadozó állat széttépi a testedet.

Ezek egészen zsigeri szintű félelmek. Modern társadalmunkban azonban az ezekkel való találkozás esélyét akár egészen minimálisra csökkentheted. Ami sokkal inkább előtérben van az, az egzisztenciális félelmek széles skálája.  

Gyerekkorom belvárosi utcája már akkor is tele volt hajléktalanokkal. Tudtam, hol van a nekik fenntartott kocsma, tudtam, hol van a központjuk, ahol az általuk vezetett újság szerkesztősége székelt, láttam őket a kapuajakban, boldog öntudatlanságban heverni. Mivel anyám nagyon sokszor panaszkodott rá, hogy kevés a pénz és gyakran kellett kölcsön kérnünk, attól kezdtem félni, hogy előbb utóbb én is az utcán végzem.

Ezzel a félelemmel azóta nagyon sokat dolgoztam és elmondhatom, hogy bár most sem tudhatom, mit hoz a sors, ettől már nem félek többé.

Ha most mélyen magamba tekintek, olyan félelmeket látok, mint elveszíteni számomra fontos embereket, az önállóságot, a mozgás és a gondolkodás képességét. Ha alkalmatlanná válnék az általam végzett feladatokra, ha elveszíteném a mozgás, a gondolkodás és a kreatív alkotás örömét, az borzasztó lenne, csak úgy, mint ráterhelődni másokra, és végig nézni, hogy, amit eddig sikerült elérnem, azt valaki más viszi tovább. Megszégyenülés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság és pozíció veszítés.

Ez végső soron a teljes megsemmisüléstől való félelem. Ismerős?

Azzal a félelemmel kell, szembenézzek, hogy mi van, ha gyávaságból kifolyólag nem élek azokkal a fantasztikus lehetőségekkel, melyek az életem során szembe jönnek velem.

Ha belegondolok, az igazán nagy hibákat, amiket tényleg megbántam, mind félelemtől vezérelve követtem el. Ebből pedig az következik, hogy legjobban magától, a félelemtől félek. A tanulság ebből mindössze az, hogy a félelmen felül kell, kerekedj, különben bezár, megkötöz, megbénít, és végül oda vet az elmúlás és a halál hiénáinak.

A legjobb formádat adhatnád, teljes intenzitással tehetnéd azt, amiért ide születtél, de nem ez történik, mert félsz, mert elóvatoskodod az életedet!

A spártai katonáknak voltak olyan fizikai és mentális gyakorlataik, melyek a félelem legyőzését szolgálták. Az első két világháborúban vodkát, pálinkát adtak a lövészárkokból kitörni készülő katonáknak.

Hogy honnét is ered a félelem, arra a történelem is megadja a maga válaszát. Az emberiség, egy nemzet, egy család, egy személy tudattalanjába beleég minden véres, szégyenteljes, kiszolgáltatottsággal terhes esemény. A lelked mélyén Te is tudod, hogy minden, ami egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. A lelked mélyén Te is tudod, hogy bármikor bárkit elveszíthetsz.

Semmi garancia nincs rá, hogy a számodra kellemes állapotokat fenn tudod tartani és, hogy a fájdalmas történéseket el tudod kerülni. Amikor olyasmi történik, ami kicsit is ezekre emlékeztet, megjelenik Benned a félelem, rosszabb esetben kitör a pánik.

Ezért menekülünk vallásokba, hiedelmekbe, babonákba, sematikus gondolati mintákba.

Az előbbi filmben, a ’Bátrakkal’ ellentétben, akik a félelmeiket racionális megoldásokkal győzték le, hősnőnk, aki az ’Elfajzottak’ közé tartozott, egy belső hang segítségével megértette, hogy a félelme nem valóság, így a félelem-szimulációs program egyfajta tudatos álommá vált számára, melyből könnyedén és frappánsan fel tudott ébredni.

Bár ezt a képességét idővel el kellett rejtenie, az általa gyakorolt tudat-váltás számunkra is nagy tanítást hordoz.

A félelem egy bénító érzés, de a valóság alapja sokszor megkérdőjelezhető, és soha nem vezet valódi megoldásokhoz. Amikor feltűnik, Neked is meg kell, találnod azt az erőt, mellyel úrrá lehetsz rajta.

Mi van, ha nem sikerül, mi van, ha beégek, ha nem élem túl, ha megsérülök? Ezek a kérdések a figyelmed jelentős részét lekötik, így a siker, mely a célra való maximális koncentráción is múlik, egyre nehezebben lesz elérhető.

Az életidegen rendszer, a biztonságot jelentő doboz Benned is ott van. A félelem szüli a kontrollt, mely benne tart abban a filmben, melyben visszanézheted életed összes eddigi megbánt pillanatát.

Valamit nem tettél meg, valamit nem mondtál ki vagy épp félelemtől vezérelve cselekedtél. Lényeg, hogy helyrehozhatatlan hiba, megbánt pillanat lett belőle. Ha újra élhetnéd, most másként cselekednél.

Félelemtől vezérelve a biztonságosat, a jól megszokottat, a könnyebb utat választottad. A bátorság ott kezdődik, mikor kockázatot vállalsz, mikor nyitott vagy az újra, mikor érzékennyé válsz a saját intuíciódra, mert felébredt benned a bizalom. A Bizalom a Valami Nagyobb felé.

Amikor megérted, hogy az életednek nem csak oka, de célja is van, az irányítást szép lassan elengeded és – ahogy egy kedves barátom mondta – megadod magadat az Életnek. Vezessen bárhová is az utad, nem félsz, mert végtelen Lét-Bizalom szegődött melléd útitársul.

Aki soha nem fél, nem ismerheti meg azt a bátorságot és azt a bizalmat, mely a félelmek meghaladásából születik.

Mind a bátorságnak, mind a bizalomnak a Szív Középpontod a székhelye. Ha félelmek törnek Rád, legyenek azok egzisztenciális vagy zsigeri félelmek, itt találsz menedéket.

Érdekes megfigyelés, hogy miközben minden félelem a Halál Félelemhez vezethető vissza, az egyik legmegnyugtatóbb könyv számomra a Köztes Lét Könyve, amit a Tibeti Halottas Könyvként ismerünk. Amikor ezt olvasom, a Halál tényleg sokkal inkább tűnik életünk nagy lehetőségének, mintsem borzalmas végnek.

Létezik egy egyszerű gyakorlat, mely amellett, hogy felkészít a halál pillanatára, nagyon hatásos eszköz a félelmek meghaladásához is.

Képzelj el egy ragyogó, sugárzó, Nap-szerű gömböt a szív középpontodban, ahogy meleg fényével feltölti egész lényedet. Izzik, akár a lenyugvó vagy felkelő Nap és három minősége van: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

Egyszer, még gyerekkoromban elég kemény leckét kaptam.

Akkoriban viszonylag sűrűn jártam templomba. Jól volt ott, különösen, mikor egyedül voltam vagy csak néhány kósza, imádkozó lélek lézengett itt, ott. Fürödtem abban a biztonságot sugárzó erőben, melyet egyfajta, isteni jelenlétnek szoktunk megélni. Akkoriban úgy gondoltam, természetes, hogy az Isten Házában ilyesmit érzünk.

Kíváncsi voltam azonban a másik oldalra is. Vajon milyen lehet az Őrdög? Meghívtam magamhoz, egy, úgymond, baráti beszélgetésre. Eltelt pár nap, el is feledkeztem az egészről, aztán egy éjjel hirtelen valami egészen másmilyen jelenlétet kezdtem érzékelni. Már nem tudom, álmodtam-e vagy ébren voltam, de azt tudom, hogy nem tudtam mozdulni. Olyan tömény gonoszság vett körül, amilyet korábban elképzelni sem tudtam. Inkább érzés volt, mint hang és csak ennyit mondott: „Itt vagyok.” 

Ami ezután jött, az az a szintű rettegés volt, melyhez foghatót nem ismerek.

Vérfagyasztó nevetés jött, olyan, amilyet sem hallani, sem érezni nem akarsz. Nagyon, nagyon pici voltam, ami körül vett, az meg felfoghatatlanul nagy, sűrű és áthatolhatatlan. Azóta sem imádkoztam úgy, mint akkor. Mélyen befelé fordultam és ösztönösen a szív középpontomban keretem menedéket.

Lassan egy egészen apró fény jelent meg, olyan, mint egy mécses pici lángja. Csak erre koncentráltam, ebbe kapaszkodtam, ebbe vetettem minden bizalmamat. Ezután valahonnan egy keskeny fénysugár érkezett, mely végül elért a szívemig. Már nem tudom, hogy, de belekapaszkodtam, mintha az Isten Lábát fogtam volna meg, az meg mintha kihúzott volna a sűrű, fekete masszából.

A feketeség és a gonosz jelenlét oszlani kezdett és tudtam, hogy hatalmas mázlim van.

Ez a történet eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus megtérés történet, azzal a különbséggel, hogy ennek hatására mégsem lettem hívő keresztény. Nem utasítok el más vallásokat és nem kerülök minden olyan helyzetet, ahol a saját, sötétebbik oldalammal találkozhatok.

Persze nem is keresem az ilyen helyzeteket, ha egy társaságban asztalt akarnak táncoltatni, valószínűleg lelépek, mielőtt belekezdenének.

A fenti, gyerekkori élményemet azonban cseppet sem bánom. Azt gondolom, hogy vannak félelmetes helyzetek, melyekben saját magadtól is könnyen frászt kaphatsz, az ijedség viszont néha jót tesz, mert felráz abból a tetszhalott működésből, melybe a megszokások révén kerülsz.

Ha nem ismered meg a saját sötétebbik oldaladat, ha nem szembesülsz mindavval, amit utálsz magadban, ha nem találkozol a saját démonaiddal, ijesztően felkészületlen leszel majd a valódi veszélyhelyzetekben.

Lehet az állásod, a pozíciód vagy a testi épséged a tét, lehet, hogy a saját vagy mások életéért aggódsz, de mind között a legfélelmetesebb, mikor a lelked kerül veszélybe. A fényért néha nagyon mélyre kell menni, és ott nem árt, ha van Nálad egy kis hamuba sült pogácsa…

Erről szólnak az Alsó Világba való alászállós meséink is. Ahhoz, hogy ne ijedj halálra, Fehér Ló Fiává vagy Lányává kell, válnod. A legnagyobb sötétségbe csak a legtisztább éneddel tudsz sértetlenül leereszkedni és onnan visszatérni.

Kívánok Neked is soha el nem fogyó hamuba sült pogácsákat, mikor nehéz útra kell, indulj. Legyen a szívedben izzó Napkorong, a zsebedben pedig csillagok: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

           

Mi a baj a kereszténységgel...

Nem gondoltam volna korábban, hogy ezzel a címmel egyszer blogot írok, de hát úgy látszik felültem a provokációnak, ezen kívül, akkora már a sötétség, hogy ideje gyertyát gyújtani.

Ez a bejegyzés valójában a „Mi a baj a jógával” és a „Miért Jézus és nem Buddha” című írásokra adott személyes válaszom. Lehet vele egyet érteni és lehet vele vitatkozni, sőt, még akár fel is lehet háborodni. Van, akin talán pont az segít, ha jól felháborodik.

Az én nézőpontomból szemlélve számos olyan pont van, ahol a kereszténység hitelét veszítette. Vegyük ezeket szépen sorba.

·        Az egész ott kezdődik, hogy Jézus nem volt sem keresztény, sem vallásalapító. Jézus tanító volt és voltak követői. A tanításait leírták, és később, mikor már a világi és egyházi hatalom volt a tét, mindent kiszedtek belőle, ami az egyház érdekeivel nem volt összeegyeztethető. Ezen kívül fordították, ferdítették, csűrték, csavarták. Mikor valamelyik új keresztény szekta hittérítői azzal a transzparenssel próbálnak figyelmet felhívni, hogy „Miről szól a Biblia valójában…”, az az érzésem támad, hogy erre a kérdésre senki sem tudja a választ (Egyáltalán melyik bibliáról beszélünk?), legtávolabb pedig épp azok állnak az Igazságtól, aki leginkább beavatottnak hiszik magukat.

·        A Jézus tanításaira épülő szeretet vallás, amit az őskeresztények követtek, kezdetben elég határozott ellenérzést váltott ki a kívülállókból. Talán a ’Ha megütnek jobbról, tartsd oda a balt is’ passzust értették félre, és a gyengébb elpusztul elvet követve kezdték üldözni őket. Ha van a kereszténység történelmében számomra hiteles időszak, az ez volt és ez addig tartott, míg Róma végül államvallássá nem tette. Számodra melyik vallás hitelesebb, az, amelyiknek a követőit üldözik, vagy az, amelyik minden más vallás hívőit üldözi?

·        Jöhet a jogos kérdés, miért is tettek államvallássá egy olyan vallást, melyet nem is olyan régen még üldöztek. A válasz egyszerű. Kizárólag politikai okokból. Egy olyan vallás követői, akik jámbor birkaként mindent eltűrnek, sokkal könnyebben kezelhetőek, mint azok, akik még képesek a gondolkodásra. „Add meg a királynak, ami a királyé, az Istennek, ami az Istené.”

·        Ezek után nem sokkal meg is fordult a kocka. Mivel az ókori Rómában a „kenyeret és cirkuszt a népnek” elv érvényesítésével tartották kordában a népet, az elsőre békésnek tűnő vallásba is be kellett hozni a véráldozatot. Vagyis a gladiátor mérkőzéseket felváltotta a más vallásúak és az eretnekek (másként gondolkodók) üldözése. A nyilvános kivégzéseknek 3 fő csoport esett áldozatul:

o   A más vallásúak, különösen a zsidó vallás követői, mivel ők (ők mind?) ölték meg Jézust. (Jézusnak elvileg az volt a sorsa, hogy megöljék, hiszen hogyan támadhatott volna fel, ha előtte nem ölik meg, ezen kívül maga Isten áldozta fel, a mi bűneink miatt, szóval itt már egy kicsit szaporodnak az ellentmondások.) Később pedig sorra kerültek a muszlimok a keresztes hadjáratok alatt, majd a gyarmatositás révén a különböző természeti népek, akik mindig is a saját, számukra hiteles, ősi, természetvallásukat követték, amíg módszeresen ki nem irtották őket.

o   Az eretnekek, akik Jézus tanításait nem pont úgy értelmezték, mint ahogy az, az egyház számára épp elfogadott volt (Inkvizíció, 'Szent Bertalan éjszakája, stb.).

o   Végül pedig azok, akiket koncepciós, boszorkányperekben ítéltek halálra. Őket többnyire elevenen megégették, miután olyan fajta kínzásoknak vették őket alá, melyek révén korábban a saját mártírjaikat avatták szentté…

·        Miután szintén politikai célból létrehozták a cölibátus intézményét, hogy az egyházi birtokok egyben maradjanak, a papok jelentős része, elfojtott szexualitását, mindenféle perverz, beteges módon élte ki. Ez a jelenség mind a mai napig előfordul, melynek akkoriban szegényebb szülőktől vásárolt gyermekek, mostanában pedig főleg ministráns fiúk esnek áldozatul…

·        Ezek a jelenségek a keresztény (jelen esetben a Római Katolikus) egyház hosszúra nyúlt útkeresésének lehetnek akár olyan mellékhajtásai is, melyek, ha nem is bocsánatosak, de legalábbis bocsánatkérésre méltóak (ahogy azt II. János Pál Pápa meg is tette), illetve erős bűnbánatra és a történtekből való okulásra kellene, késztesse követőit. Ehelyett azonban még most is végtelen arrogancia, korlátoltság, a gondolkodás elutasítása és a más vallásúak, máshogy gondolkodók buzerálása inkább a jellemző.

Úgy gondolom, keresztény oldalon épp itt az ideje az önkritikának, a befelé fordulásnak, és annak, hogy végre, az eredetileg szereteten, nyitottságon és megbocsájtáson alapuló hitükhöz méltóan gyakorolják vallásukat.

Nekünk meg, másként gondolkodóknak ott van a középső ujjunk, amit néha bizony fel kell mutatnunk...

A cikk, mely ezt az írást is ihlette, egyike azoknak az írásoknak, melyek a katolikus (és más) keresztények, jóga, ezotéria és a keleti vallások ellen indított hadjáratát képezik.

A jóga legalább olyan sokféle és ellentmondásos (Bikram Jóga - Asthanga Jóga - Kundalíni Jóga, stb.), mint a kereszténység, és valóban megvannak a maga veszélyei, csakúgy, mint a kereszténységnek. Akár egy kés, lehet éles és lehet tompa, vághatsz vele kenyeret és elvághatod vele a saját kezedet, illetve elvághatod vele mások torkát is, ha épp így akarod és lehetőséged van rá…

Dönthetsz úgy, hogy nem vagy elég ügyes, elszánt, felkészült, erkölcsileg megalapozott ahhoz, hogy használd. Talán félsz, hogy magadnak vagy másoknak ártasz vele, talán már meg is vágtad magad. Ez azonban nem a kés hibája lesz, bármennyire fáj is a sérülés. Lehet a Te utad és lehet nem a Te utad, de attól, mert Te nem jársz rajta, még út marad, nyitva azok számára, akik ezt az utat választják.

Azt el kell ismernem, hogy katolikus és általában keresztény gondolkodással a jóga gyakorlása nem éppen zökkenőmentes történet. A kettő hosszútávon valóban nem összeegyeztethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Jézusi tanítással sem férne össze.

Volt már róla szó, hogy a zsinatok alkalmával, Jézus tanításából kiszedtek minden olyan tételt, mely a Katolikus Egyház érdekeit sértette (Pl: reinkarnáció). Tetszik vagy sem, de Jézus soha nem volt keresztény. Soha nem dogmákat tanított. „Akinek van füle, hallja meg!” Ahhoz, hogy értsd, nyitottnak kell lenned, értő füleket kell növesztened, ki kell, lépned a megszokott mintáid közül. Jézus tanításai kinyitnak, a dogmák pedig bezárnak és megkötik a gondolkodásodat.

Ha belépsz egy katolikus templomba, mindenhol kereszteket látsz. Még a ’keresztény’ név is arra utal, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten. Ennek a kereszthalálnak azonban semmi értelme nem lett volna a Feltámadás nélkül!

Ahhoz, hogy feltámadj, előbb meg kell, halnod. Amikor hosszú ideje gyakorolsz egy mozgásrendszert, próbálsz megszelídíteni egy hangszert, magadévá tenni egy zsonglőr eszközt, előbb, utóbb eljön egy pont, ahonnét egyszerűen nem tudsz tovább fejlődni. Gyakorolsz, küzdesz, megnöveled a befektetett energiád, mégsem sikerül továbblépned. Egy darabig próbálkozol még, aztán eljön az a pont, amikor feladod. Nem dühösen, sértődött egóval, hanem belátással, valódi elengedéssel. Ami ilyenkor jön az maga a csoda. Hirtelen kikerülsz abból a rád szűkült keretből, mely a továbblépésben gátolt. Akár egy kígyó, levedled a régi, elhasznált bőrt, és újjászületsz az újban, mely sokkal kényelmesebb, testhezállóbb.

Meghaltál azért, hogy feltámadj.

Az egyik legszemléletesebb példa erre egy japán íjászatot gyakorló tanítvány története, aki, miután hosszú éveken keresztül hiába próbálkozott, végül feladta és éppen az elengedés pillanatában engedte el az ideget, így a nyílvessző végre a cél közepébe talált.

A keresztény tanításban dogmák vannak. Megtanulod, hogy mit kell gondolnod (’Hittan’), és a világod nagyon, nagyon picire zsugorodik össze. Ebben a picire szabott burokban van egy látszat biztonság, emellett kevésbé megterhelő, hisz nem kell gondolkodnod. Ezért vállalják be annyian, hogy keresztényként éljék le az életüket. Érthető viszont, hogy zavarja őket, amikor mások egy ennél jóval tágasabb világban élnek, ahol ugyan több a veszély és nagyobb a felelősség, viszont ennek megfelelően a lehetőségek is jóval biztatóbbak.

A kereszténység legfőbb üzenete, hogy Jézus meghalt a bűneinkért. Az enyémért és a Tiédért egyaránt. A feltámadásban való lehetőség szinte egyáltalán nem téma, csak az, hogy bűnös vagy, és, hogy nem tudod ezért a felelősséget vállalni. Kell egy isteni személy, aki elviszi helyetted a balhét.

Érezd tehát bűnösnek magad, legyen bűntudatod és ne legyen önbizalmad, önbecsülésed, lehetőleg ne is álmodj önállóságról, önmegvalósításról, hanem legyél, csak hitvány porszem az egyház gépezetében.

Jézus vajon mikor utasította el a gondolkodást, mint veszélyes aktust, mellyel a démonok haragját magára ránthatja az ember? Mikor utasította el a valódi spiritualitást? Az ima nem veszélyes, a meditáció igen? Ha Isten hangját nem kint keresed, hanem magadban mélyen, az veszélyes, az bűn, az eretnekség?

Ne csináld, még a végén rájössz valamire…

Számomra a hiteles spiritualitás egy fajta bátorsággal kezdődik. Nem kell elutasítanom mások hitét, ahhoz, hogy a magamé biztonságban legyen. Isten igenis sokféle, különben hogyan tudott volna ennyiféle embert teremteni? (Ha én lenék az Ő helyében, nagyon unatkoznék, ha csak kizárólag keresztények lennének a világban...) A teremtés képességét pedig a saját kreativitásunkon keresztül mi is megörököltük. Persze mindezt elutasíthatjuk, és helyette választhatjuk a biztonságos, de szűkre szabott dobozt.

Keresztények szeretik azt gondolni, hogy biztonságban vannak, hogy Jézus vigyáz rájuk és így a démonok nem férnek hozzájuk. A démonok azonban éppúgy benned vannak, mint a saját megvilágosodott természeted. Kerülheted a velük való összecsapást egy életen keresztül, legkésőbb azonban a halálod órájában szembe kell, nézz velük, és ha akkor látod őket először, könnyen lehet, hogy bénító félelem lesz úrrá rajtad...

"Jézus szeret, Jézus segít." Ez lehet, hogy így van, de sz@rt sem érsz vele, ha Hit helyett, csak vallásod van, ha valódi Lét-Bizalom helyett csak az élettelen dogmáidba tudsz kapaszkodni.

Jézus sosem mondta azt, hogy „meggyógyítottalak.” Még az egyház által cenzúrázott evangéliumokban is úgy mondja: „Menj, hited meggyógyított.” „Bizony mondom néktek, ha csak akkora hitetek van is, mint egy mustármag, hegyeket mozgathattok vele.” Érzed az erőt ebben a mondatban?

Az erő nem Jézusban van, hanem abban, hogy visszaadja neked az erőt a Hiten keresztül. Így működik egy valódi tanító. Nem függővé teszi a követőit, nem csinál zombit belőlük, hanem önállóságra és felelősségvállalásra neveli őket. Szomorú igazság, de, ha Jézus megjelent volna az inkvizíció idején, Ő lett volna az első, akit megégetnek... 

Bűn és büntetés helyett tettekben és azok következményeiben gondolkodik.

Egy igaz tanító – akármilyen vallás, nézet vagy spirituális irányzat képviselője is legyen – azon munkálkodik, hogy felébressze tanítványaiban azt a természetes módon bennük rejlő bölcsességet és tisztánlátást, mely segít eligazodni a spirituális világban és abban, hogy a bennük dúló erőket megszelídítsék.

Sokszor hallom keresztényektől, hogy az emberi természet rosszra hajló, hogy ha nem segít egy lelkipásztor, akkor valószínű, hogy a Pokolban kötünk ki. Emellett ott van még az Eredendő Bűn és, hogy a Sátán, különböző, látszólag a szabadság felé vezető utakat kínál nekünk, különösen a jóga, az ezotéria, a spiritualitás, a szex, a földi örömök, a földön túli örömök, a tudományok, a természet élvezete és más hasonlók formájában. 

Szerintük, ha van bármi, ami segíthet rajtunk ebben a hihetetlen kísértés arzenálban, az bizonyosan egy rajtunk kívül álló, tőlünk független erőben rejlik, melyhez csak külső közvetítő révén férhetünk hozzá. Ez pedig számos végzetes következménnyel jár. Említek néhányat a teljesség igénye nélkül:

·        Ha így gondolkodsz, az egyenes út a bezombulás, a függés és a kiszolgáltatottság felé. Biztos Te is láttál már holt sápadt keresztény zombikat, akik elutasítanak mindent, ami egy egészséges élethez hozzátartozik, mondván, hogy ezek mind Ördögtől valók.

·        Ha így gondolkodsz, azzal elismered azt, hogy Isten korlátolt és a világot, az Úr Aszketikus Ketrecén kívül a Sátán teremtette...

·        Ha így gondolkodsz, felmerül a kérdés, vajon jó cselekedet volt-e Jézus nevében annyi embert megölni, megkínozni, kifosztani, egész népeket kiirtani, tönkre tenni. Ha igen, akkor a Jó Isten kifejezésben a jó szót nyugodtan idézőjelbe teheted és akkor II. János Pál pápa is nagyot tévedett, mikor mindezekért bocsánatot kért. Ha azonban nem, akkor a Sátán sajnos a keresztény ember életébe épp úgy be tud férkőzni, mint bárki máséba.

·        Ha így gondolkodsz, akkor nagy bajban vagy, mert Téged is a Sátán teremtett rosszra hajló természettel, vagy – ami ugyanolyan rossz – Isten teremtett szándékosan eredendően gonosznak – és mivel Ő maga sem jó, Téged sem képes megmenteni a Pokoltól...

   

Felmerül a kérdés, vajon a kereszténység jelenlegi, ellentmondásokkal tarkított dogmatikája, véres, áldozatokkal teli történelme és arrogáns, minden mást elutasító gondolkodása mellett létezhet-e egyáltalán hiteles lelki vezető, aki ténylegesen a Jézusi utat képviseli. Ennek lehetőségét természetesen nem lehet kizárni. Szerencsére a keresztény tanításon belül is léteznek nyitottabb irányzatok.

Az is kérdés, ha a Jézus tanításából kivágott, megmásított részek visszakerülnének az Evangéliumokba, az mennyire változtatná meg a keresztény hitrendszert.

A jóga és az ezotéria valóban tartogat veszélyeket, melyeken csúnyán el lehet vérezni, ha felkészületlenül vágsz bele a gyakorlásukba. Itt isvannak tévutak, vannak sarlatánok, hamis guruk. Itt is be lehet zombulni, be lehet csavarodni, lehet guru-függővé válni.

A jóga nem játék és nem is terápia, hanem szellemi út. Azok, akik minden gyökerüktől elvágják magukat, akik lelkileg teljesen megborult állapotban vannak, akik a saját testüktől és az Anyaföldtől elszakadva próbálnak utat törni maguknak magasabb dimenziók felé a Kundalíni erőltetett felébresztésével, transzcendentális meditáció és mindenféle más létsíkhoz tartozó energiák alkalmazása által, igen kemény következményekkel számolhatnak. A spiritualitás nem arra való, hogy sértődött egóval elmenekülj a világból, ahol nem találod a helyedet.

Ebben az állapotban tényleg nem sok védelmed van, így ne csodálkozz, ha olyan ártó természetű lények is hozzád férnek, melyeknek korábban a létezéséről sem hallottál. Egy katolikus lelkipásztor, egy stabil közösség és a templom ilyenkor természetes menedék lehet számodra. Ilyenkor egyfajta földelés történik. Ég a házad és az egyház minden hibájával együtt jó tűzoltónak bizonyul ebben a helyzetben.  

Tegyük fel azonban, hogy magaddal rendben vagy, van kapcsolatod az őseiddel és az Anyafölddel. Tegyük fel, hogy eredendően nem bűnösök vagyunk, hanem tiszták és bölcsek, így mindannyiunkban ott rejlik ez az eredendő bölcsesség és tisztánlátás. (Ennek felébresztése nem azonos a Kundalíni felébresztésével.) Kicsit elcsendesedve, befelé figyelve, megérzés vagy belső hang formájában Te is találkozhatsz vele. Megnyugtató, szeretetteljes és egyáltalán nem démoni, hanem tiszta és romlatlan, mint a gyermek, mielőtt először találkozik a gonoszsággal. Ha lokalizálni szeretnénk, leginkább a szív környékén lehet érezni és bátran hagyatkozhatsz rá, mert meglepően pontosan jelzi a számodra legmegfelelőbb utat a tévutaktól megkülönböztetve. Nincs más dolgod, mint, hogy hagyod szóhoz jutni. Ezzel a természetes bölcsességgel nem fogsz fejest ugrani olyan spirituális gyakorlásba, melyre nem vagy még felkészülve és amely hosszabb-rövidebb távon ártalmas lehet a számodra.

Ezt a bölcsességet hívhatjuk nyugodtan Megkülönböztető Bölcsességnek is. Vedd észre végre, hogy a világ nem fekete-fehér. Az életben nem minden Isteni vagy Ördögi. A kettő sokszor együtt van jelen és Te vagy az egyetlen, aki különbséget tehet a kettő között.

Szinte már közhely az ezoterikus világban, hogy Jézus, a Bibliából hiányzó, 12-től 30 éves koráig tartó életszakaszának egy részét Indiában töltötte, és ottani mesterektől tanult. A Kriya Jóga hagyománya, tanításait szintén Jézustól eredezteti. Számomra teljesen mindegy, hogy Jézus Volt-e Indiában vagy sem, ha azonban kiderülne, hogy valóban tanult Indiai mesterektől, az némiképp megváltoztatná a kereszténység jógához való viszonyát is.

Nagy kérdés, hogy vallásod van-e vagy valódi Hited.

Aki az utóbbival rendelkezik, az képes az önmegvalósításra, mert tudja, hogy így válik leginkább mások és a saját javára. Tudja, hogy nem céltalanul, hanem küldetéssel, feladattal érkezik és, ha ezen munkálkodik, megkapja az ehhez szükséges, isteni segítséget is.

Lehet úton járni, és lehet otthon maradva, a kényelmes fotelből az útonjárókat fikázni. Ha egyszer elindulsz, már nem választhatod az utóbbit, mert tudod mennyire nehéz egy, egy lépést megtenni és tudod, hogy csak így juthatsz előrébb, míg az örök kritikusok sosem lépik át a saját árnyékukat.

Az úton járás megterhelő és veszélyes mégis örömteli. Érzed, hogy élsz, tudod, hogy teszed a dolgod, a Hited pedig minden egyes megtett lépéssel erősödik. 

Azt kívánom Neked, légy bátor, indulj el, és nézz szembe azzal, ami szembejön Veled. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Te se érd be kevesebbel! J

Szégyen

Akár egy filmcím is lehetne... Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Gyermekkori megszégyenítések, az első lelki sérülések? A kamasz kor nagy, viszonzatlan szerelmei, kikosaraztak, visszautasítottak? Nyilvános, színpadi szereplésen való beégés, egy munkahely vagy státusz elvesztése, esetleg egy tönkrement házasság, a válás teljes, megalázó procedúrájával?

Megcsalás, lebukás, tettenérés, de lehet akár az alkalmatlanság, a tehetetlenség és kiszolgáltatottság szélsőséges megélése mondjuk egy szenvedélybeteg vagy hajléktalan esetében…

A szégyen lehet egy lehetőség is, mely a tőle való félelmen keresztül megakadályoz abban, hogy olyat tegyél, amivel magadnak és másoknak egyaránt árthatsz. A Szégyen azonban kétélű kard. Nem csak megvéd a társadalmilag elítélt cselekedetektől, hanem abban is gátolhat, hogy tényleg a saját életedet éld.

Legyen szó gyermek, vagy kamaszkori sérelemről, eredjen a saját életedből vagy a családi rendszeredből, az biztos, hogy a szégyen erősen gátolni fog az önfeledt, magabiztos, felszabadult cselekvésben. Mindez ráadásul nem is feltétlen tudatos. A szégyen uralhatja akár úgy is az életed, hogy észre sem veszed. Ezt is ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi más, kellemetlen érzést.

Ha szégyenben nősz fel, azt sem tudod milyen, amikor nincs jelen az életedben. Lehetnek helyzetek, mikor a szégyen az egyetlen kapaszkodód. Furcsa, de a szégyen lehet maga, a túlélés is…

Az élet különböző területein, számtalanféle formában megjelenhet.

Alkoholista, szenvedélybeteg szülők gyermeke számára mást jelent, mint a szülő számára. Az egyik együtt él vele, a másik menekül előle, hatása azonban egyaránt mérgező.

„Szégyelld magad!” Ismerősen hangzik?

Nem feltétlen a tehetetlen szülő vagy pedagógus mondata. Ez a mondat maga a Szégyen. Ez a mondat a megaláztatás eszköze. Mert a szégyennek lehet akár önálló identitása is.

Ha teljes értékű embernek érzed magad, nincs szükséged szégyenre.

Rokon érzelem még a félelem, az alacsony önbecsülés, a kisebbrendűségi érzés és a tehetetlenség. Mint egy vírus, beépülhet a családi tudattalanba, és a szégyent viszi az egész család, akár generációkon keresztül, mert egyszer, valamikor, történt valami, valaki elkövetett valamit, aminek a súlyát csak úgy lehet elbírni, ha mindenki kiveszi belőle a részét.

Számtalan olyan mondat létezik, mely a szégyen üzenetét hordozza, és, melyek mögött a félelem, a keserűség, az önutálat és az öntudatlan rosszindulat csírái húzódnak. Mondok néhány példát:

"Sosem lesz ember belőled." "Ugyanolyan rohadék vagy, mint az a szemét apád!" "Meglásd, egyszer még börtönben végzed!" "Semmit sem vagy képes megcsinálni." "Mindketten tudjuk, hogy a felsőoktatásban való tanulás meghaladja a képességeidet." "Sosem fogsz leérettségizni/lediplomázni/lefogyni/normális munkát kapni." "Sosem lesz családod/gyereked/egy normális párod, aki szeret." "Sosem lesz helyed/egzisztenciád, stb..."

Hihetetlen, de ezeknek az üzeneteknek a nagy részét szülők mondják a gyermeküknek. Miközben talán a lehető legjobbat akarják, pusztán féltésből összehozzák, hogy a gyerek, már az anyatejjel magába szívja azt az üzenetet, mely később a szégyent, alapértelmezett programmá teszi. Egy felmérés szerint a "Meglásd, egyszer még börtönben végzed." mondatot a börtönviseltek túlnyomó többsége már gyerek korában megkapta.

Honnét fakad a Te szégyened? Biztos, hogy a Tiéd, és nem valaki másé? Kivel azonosulsz, mikor szégyenben vagy? Kit árulsz el, ha nem viszed tovább a családi szégyent?

Lehetne még sorolni sokáig a hasonló kérdéseket, és ez jó, mert a kérdés sokszor dinamikusabb, mint a válasz. A kérdés gondolkodásra, kutatásra, belső munkára késztet.

Létezik belső szégyen, mely a Te saját, személyes élményeidből vagy a családi tudattalanodból táplálkozik. Létezik azonban külső szégyen is, melyet a társadalom nyom Rád, hogy kordában tartson, vagy azok ültetik Beléd, akik számára veszélyt jelent, ha egészséges önbecsülésed és önbizalmad van. A „Szégyelld magad!” mondatot bizony megkapjuk nap, mint nap, burkolt formában is. Azzal, hogy egy egész társadalom félelemre, bizalmatlanságra, büntetésre és megalázásra épül, eleve benne tart a ’büntető-fegyelmező szülő’ és a ’rosszalkodó gyerek’ játszmájában.

Rosszak vagyunk Kedves Barátom, kívül és belül, tudatosan és öntudatlanul egyaránt. Ellentétes elvárások vesznek körül, melyeknek nem tudsz megfelelni. Eredendő Bűn, Eredendő Átok ül rajtunk, az őseinken és a gyermekeinken. Ez, a személyes szégyennel társulva már szinte viselhetetlen teher. Ezért tompítjuk magunkat drogokkal, médiával, pornóval és a korlátlan virtualitás eszközeivel.

Amíg a Szégyen jelen van az életedben, jelen van a bűntudat is. Akinek bűntudata van, az szinte kéri a büntetést, mert a bűneitől csak vezeklés árán szabadulhat meg. Ez pedig ördögi kör, mert, rendszerint észre sem vesszük, hogy vezeklünk, csak a Kényszeres önsors-rontás tűnik fel egy idő után, ez pedig már önmagában szégyenérzetet generál, amit újabb tompítással tudsz csak elfojtani…   

Jogos a kérdés, van-e kiút mindebből. Szeretem azt gondolni, hogy van, de ehhez vállalni kell az út fájdalmát, a kíméletlen önfeltárást és a szégyen minden formájának tudatosítását, ami nem csak embert próbáló, de kemény, hosszan tartó, belső munkát is jelent. Ennél sokkal kényelmesebb az öntompítás.

Téged miben gátol a szégyen? Mit tennél, ha igazán önmagad lehetnél, ha nem félnél a kudarctól és az ezzel járó megszégyenüléstől, az ellened drukkolók ’na ugyéjétől’? Hol veszítetted el az önmagadban való hitedet, az önbecsülésedet, a lét-bizalmadat? Ki helyett vezekelsz, kit árulnál el, ha végképp befejeznéd az önsors-rontást és végre a saját életedet élnéd?

A Szégyen az egyik leggyilkosabb, legbénítóbb érzés. Egy kedves barátom szavaival élve, „a szégyen mindent visz…”

Ha elkezded életed filmkockáit végig pörgetni, meg fogod találni azokat a pillanatokat, amikor megtört benned az érzés, ahol önmagad számára szeretetre, tiszteletre, elismerésre méltatlan személlyé váltál.

Van olyan élethelyzet, melyben egy gyerek többé nem érdemli meg mindezt a szüleitől, a környezetétől, az élettől? Ugye, hogy nincs, mégis ez történik, szinte mindannyiunkkal. A Szégyen pedig azóta is dolgozik bennünk.

Bőven elég a sajátunk, de ennél legtöbben jóval többet kapunk. Egy részét elásod a tudattalanodba, a többit megpróbálhatod magabiztos viselkedéssel, vagy más hasonlóval ellensúlyozni. Lehet, hogy a családi szégyent mélyre ástad magadban, a személyes szégyent meg szinte az észrevehetetlenségig kompenzálod, a szégyen-bomba azonban előbb, utóbb robbanni fog.

Legkésőbb akkor, mikor a társadalmi elvárások ezt kiprovokálják belőled.

Akar a halál szégyenkezni, az üzenet azonban újra, meg újra megjelenik, olyan alattomos formában, mely feltűnés nélkül áthatol a védelmi vonalaidon. „-Szégyelld magad, a saját kudarcaidért, azért, hogy nem az vagy, aki lenni szeretnél. Hogy nem keresel annyit, hogy eltartsd a családodat, hogy nem olyan munkád, lakásod és kocsid van, amit teljes lényeddel fel tudnál vállalni. Esetleg albérletben vagy a szüleidnél (vagy még ott sem) laksz, és semmilyen kocsid nincs, mert nem engedheted meg magadnak. Ez azonban még mindig a könnyebben orvosolható rész, hisz itt tudod, hogy mi a bajod magaddal.

Ha a szégyen és a vezeklés az alapműködés, nagyon nehéz meglátni és elismerni a saját értékeidet, azt, amit mindezek ellenére sikerült leraknod az asztalra, azt amiért mások hálásak lehetnek Neked és, amiért még akár szerethetnek is. Ezek sokszor megdöbbentően egyszerű, kicsi és jelentéktelen dolgok. (Ha belegondolsz, igazából ilyeneket szeretünk egymásban fenntartás nélkül.)

Adhatsz időt magadnak a befelé fordulásra, megkeresheted, megvigasztalhatod és feloldozhatod magadban a kukoricán térdeplő kisgyereket, megadhatod neki mindazt a támogatást, elismerést és bátorítást, amit annak idején nem vagy csak korlátozottan kaphatott meg.

A tudattalan szégyenhez azonban nem férsz hozzá hétköznapi tudatállapotban. Ehhez kell a szembenézés bátorsága és az a támogató, megtartó közeg, melyben biztonságos körülmények között mélyre tudsz ásni a családi tudattalanodba. Jó esetben ez történik egy családállításon, ahol az állítás vezetője, de inkább kísérője, lehelet finom léptekkel halad veled, hisz tudja, odalent érinthetetlen fájdalomra is bukkanhattok.

Itt történik meg az oldás, mikor a lélek megérik rá, hogy kilökje magából mindazt, ami emészthetetlen számára, és azt, ami nem tud a helyére kerülni, mert igazából nincs is helye benned. Lehet ez egy gyilkosság, egy árulás, családon belüli erőszak és/vagy szenvedély-betegség, a családi vagyon eltékozlása, egy szégyen teljes eseményben való részvétel, vagy bármi, ami szégyent, önutálatot vagy megmagyarázhatatlan lelkiismeret furdalást ébreszthet.

Miközben tudatos szinten keresed a személyes szégyened (mely sokszor a családi tudattalanba rejtett szégyenhez is kapcsolódik) okait, a családállításon az utóbbival is tudsz dolgozni. Lassan tisztulni kezd a kép, és abból a hihetetlen katyvaszból, melyet egyszer magadnak gondoltál, el kezd megmutatkozni, mi az, ami tényleg Te vagy és mi az, ami ehhez hozzá tapadva, megpróbált beléd épülni.

A személyes és a családi szégyenen túl, melyek oldása épp elég embert próbáló munka, létezik azonban kollektív szégyen is, mely több szinten is jelen van az életünkben. Az egyik legkollektívebb szégyen az Eredendő Bűn gondolata. Róma nem azért vette fel a kereszténységet, mert a Cézárt annyira fűtötte a szeretet, hanem azért, mert egy olyan valláson keresztül, mely csillapíthatatlan bűntudatot, lelkifurdalást és állandó vezeklési kényszert ébreszt az emberekben, a társadalom egyébként elégedetlenkedő, lázongó rétegei is könnyen kordában tarthatóak…

A valláson keresztüli manipuláció azóta persze sokat vesztett az erejéből, de a jelenlétét ettől függetlenül még mindig érezzük.

Az egyik legerősebb kollektív szégyen viszont még most is igen erős lábakon áll. Ennek az üzenete az, hogy mi vagyunk Hitler utolsó csatlósai és, hogy a Holocaustért is mi (minden magyar ember) vagyunk elsősorban a felelősek, hisz a mi őseink voltak azok, aki mindezt hagyták… (Azt, hogy az üldözöttek közül hányat bújtattak, mentettek meg szintén a mi őseink, hajlamosak vagyunk elfelejteni.) Ebből következik sokak számára az a kifordított gondolat, mely szerint, bár Trianon jóval előbb volt, mégis jogosnak tekinthető, és, hogy az ország feldarabolását az evvel járó összes megaláztatással együtt megérdemeltük. Ez pontosan olyan, mint amikor a gyereket előre megverik, arra az esetre, ha később rosszalkodna... Ha a másik oldalról nézed, lehet az is szégyen, hogy mi valahogy mindig a vesztes oldalon álltunk. Ez a gondolat hozza létre a kollektív, magyar lúzer-tudatot.

Megpróbálhatod magadtól eltolni mindennek a felelősségét, de mindig lesznek olyanok, akik majd újból és újból belenyomják az arcodat, nehogy véletlenül egészséges önbecsülésed lehessen, hisz úgy veszélyes lehetsz. Emellett, akik mindezek súlyát cipelik, hajlamosak ennek a feszültségét másokra is áttolni, mert együtt könnyebb vinni, mint egyedül és magányosan megkeseredve. Nem véletlen, hogy a hazai történelem oktatásban is sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a vereségek, bukások, árulások, mint a győzelmek, és minden olyan esemény, melyre büszkék lehetnénk.

Szerinted mi a szégyen ellentéte? Ellentét párja a büszkeség, de ez valójában csak az érem másik oldala.

Ma Magyarországon két szélsőséges álláspont létezik a magyarsággal kapcsolatban. Az egyik, hogy egy szedett-vedett csürhe vagyunk és mindig is azok voltunk, nincs semmink, amire büszkék lehetnénk, a másik pedig az, hogy a magyar egy olyan nép/nemzet, mely mindenki más fölött áll intelligenciában, zsenialitásban, spiritualitásban, stb.

Ezek a szélsőséges nézetek folyamatosan, egymást támadva, egymást erősítik. Egyik sem létezne a másik nélkül. Ha elveszik a büszkeségedet, választhatsz, hogy szégyen-identitásúvá válsz vagy veszel magadnak még többet, hogy kárpótold a hiányt. Szégyen és Büszkeség ellentétpárok, de végső soron a középponttól ugyanolyan messze vannak. Mindkettőjük közös ellentéte az Egészséges Önbecsülés. Itt nem kell, lenyomnod senkit azért, hogy magadat nagynak érezhesd, mert tudod, hogy mindenki nagy. Ugyanezen okból kifolyólag nem is mész alá senkinek. Nem félsz, hogy elveszik tőled, ami a tiéd, mert tudod, hogy, ami valóban a tiéd, azt senki sem veheti el tőled.

Az Egészséges Önbecsülés ritka kincs. Manapság nem lehet ilyet találni minden bokorban. Még, ha sokat dolgozol érte és végre kezdesz is megérkezni ebbe az állapotba, akkor is könnyen elveszítheted. Az Egészséges Önbecsülés érzékeny, törékeny jószág. Sok az ellensége, és jelenlegi társadalmunk sem igazán támogatja a jelenlétét. Nem elég megharcolnod érte, meg is kell védened nap, mint nap.

Van azonban ennek a harcnak egy szépsége. Miközben kifelé kemény vagy, és igyekszel megvédeni a határaidat (amit annak idején az országnak még iszonyatos véráldozat árán sem sikerült), a sérült, lerombolt önbecsülésedet mindig végtelenül finoman és nagy szeretettel építed vissza. Azt gondolnád, hogy minél többször omlik össze, annál nehezebb visszaépíteni, de valójában minden alkalommal egyre erősebb lesz, és egyre nehezebb lesz lerombolni. Valami mindig megmarad belőle, és már ez a tény önmagában is erősebbé teszi.

Mivel az Egészséges Önbecsüléshez nem kell mások önbecsülését támadni, egy idő után képes leszel ránézni mások fájdalmára is, és képes leszel elismerni épp úgy, mint a sajátodat. Amikor ez megtörténik, elkezded magad biztonságban érezni mások társaságában, és ez lesz majd az a tér, ahol a kollektív bűntudatból kollektív gyógyulás tud elindulni. 

Ez a gyógyulás pedig nem más, mint a valóban felnőtt, egyenrangú kapcsolatok alapja, melyre oly nagy szüksége van ennek az országnak, mind kollektív, mind egyéni szinten.

Minden zavarodottság, félelem és indulat ellenére ez a folyamat már zajlik, mert épp ebben a mérhetetlen zavarodottságban a legerősebb az, az elnyomhatatlan belső igény, hogy megtudd, ki vagy valójában.

Ha nem találod magad, de keresed, nincs más dolgod, mint kitartani. Mert aki keres, talál, és, aki önmagát keresi, önmagára talál.

A "szégyelld magad!" üzenetét, így szép lassan átírhatjuk: Lásd és tiszteld magadban és másban egyaránt a Tiszteletre Méltót!

„Ezoterikus bullshit ws Új Évi Fogadalom”

Ne cifrázzuk, csapjunk szépen a közepébe!

Régen az embereknek vallása volt, még régebben meg hite. Mostanában ezek már egyre ritkábban fordulnak elő. A vallásokban sokan csalódtak, mások cikinek érzik, hogy bármilyen vallást gyakoroljanak a mai, modern, felvilágosult világban. A hitről pedig már azt sem tudjuk mit is jelent igazán.

Hogy még se legyen olyan sivár és egyhangú az élet, maradnak a jól-bevált, mindenféle pótszerek. Legnépszerűbbek azok az új-keresztény szekták és ezoterikus irányzatok, akik instant megszabadulást és azonnali boldogságot, de legalábbis fájdalom csillapítást kínálnak arra a mélyen őrzött halálfélelemre, melyet emellett még tévé műsorokkal, filmekkel, politikával, meg persze alkohollal és más drogokkal is kiválóan el lehet nyomni.

A lényeg, hogy ne fájjon. Így vált a spiritualitás árucikké...

Olyan, mintha meg akarnánk úszni az egésznek a lényegét; azt a belső munkát, amelyen keresztül igazán közel kerülhetünk önmagunkhoz. Ez ugyanis időbe és energiába telik, emellett csöppet sem fájdalommentes.

Legtöbben tele vagyunk félelemmel, szorongással. Ebből a szempontból kétféle ember létezik. Az egyik, aki ezt észreveszi, a másik, aki nem. Azok, akik észreveszik, hogy milyen elsöprő erejű félelmek dúlnak bennük, még mindig elfojthatják a fent említett eszközök valamelyikével.

Különösen feltűnő ez Szilveszterkor, mikor szembesülsz vele, hogy megint eltelt egy év, még kevesebb van hátra az életedből, és még kevesebb időd maradt azokra a dolgokra, amelyek igazán értékesek számodra. Ehhez képest megnézheted milyen volt ez az év, mit valósítottál meg az álmaidból, mit tettél le az asztalra, azon az úton jársz-e, amelyen valóban járni szeretnél, vagy épp ellenkezőleg, az életed csupa kompromisszum, megalkuvás, és egy egyre kifinomultabb hazugság-rendszer segítségével próbálod megmagyarázni magadnak, miért nem azt teszed, amit szíved szerint tennél.

Ez az egy életed van, és bizony vészesen fogy. Ma még 2015 van, de pár óra múlva már 2016 lesz. Az előző Szilveszter, mintha csak tegnap lett volna, nem igaz?

Így folynak el az évek, így peregnek le életed percei, a félelem pedig ott dörömböl a tudatod kapuján. Ez az egyik oka annak a mérhetetlen buli kényszernek, ami ilyenkor úrrá lesz az emberek többségén.

Sokáig nem értettem, miért jó az, amikor valaki január elsején émelyegve, a saját hányásában fekve ébred úgy, hogy nem is emlékszik azoknak az egzotikus piakölteményeknek az ízére, amelyekkel előző éjjel kiütötte magát. Valójában, lehet, hogy az egész eseményből semmire nem emlékszik, annak a tudata viszont szép lassan visszakúszik, hogy ez a Szilveszter is elvitt egy fél havi fizetést.

Így indítani az évet, maga a pokol, sokak számára mégis ez a masszív öntompítás a túlélés. Így lehet, ha nem is elkerülni, de legalább is a végsőkig húzni a szembesülést.

Tompítás megy kívül belül. A kérdés csak az, Benned mi megy. Vállalod-e a felismerés fájdalmát, beleállsz-e a valóság józanító hideg zuhanyába, vagy inkább homokba dugod a fejed és újra álomba szenderülsz.

Ha egyszer kinyitod a szemed, nem fog tetszeni, amit látsz. Döntened kell, hogy gyermek maradsz örökre, és az életednek csak elszenvedője leszel, vagy elindulsz a felnőtté válás felé. Azt hisszük, mindenki felnő előbb utóbb, ez azonban súlyos tévedés.  

A reklámipar, a média, a politika és még a spiri biznisz is mind, mind arra épít, hogy soha nem fogsz felnőni, mert a gyermeki állapot egyszerűen kényelmesebb.

Hívtál fel valaha olyan állás hirdetést, amely ’kevés munka, sok pénz’ jeligével hirdette magát? ’Szavazz rám, és felemeljük a munkabéredet!’ ’Vedd be ezt a gyógyszert, és elmúlik minden fájdalmad!’ ’Karma levétel percenként 30.000 forint + áfa'. Témánál is vagyunk. Az, hogy a politika és a média arra épít, hogy ’hülye voltál és az is maradsz’, egyre kevesebbeket lep meg.

Van azonban egy olyan jelenség, ami mostanában még ezt is túlszárnyalja. Kinyitod a facebook-ot, és tonna számra érkezik Feléd az ’ezoterikus csodavárás’ mindenféle megnyilvánulása. Már neve is van a gyereknek; ’Ezoterikus Bullshit’-nek nevezik...

Szeretünk elhinni mindent, ami leveszi a saját életük felelősségének terhét a vállunkról. Ilyenek vagyunk. A hiszékenységnek persze különböző szintjei vannak. Hogy a dolog mérhető is legyen, létrehozták az ’Ezoterikus Bullshit Generátort’, azok számára, akiknek akkor kerek a világ, ha minden napra sikerül legalább egy Coelho vagy Deepak Chopra idézetet kiposztolni az oldalukra. 

Tesztelték a szoftvert és az eredmény pontosan az lett, amire számítottak. A mesterségesen, mindenféle értelem nélkül összedobált,ezoterikus köntösbe bugyolált szavakból kreált mondatok ugyanolyan népszerűek voltak, mint a valódi idézetek… 

Így csinálnak nyilvánosan hülyét magukból, akik a facebook oldalukat spirituális pózerkedésre használják. 

Ez azonban csak egy része a történetnek. A másik, legalább ilyen feltűnő jelenség a Vonzás Törvényének totális lebutítása.

’Teremts a gondolataiddal!’ ’Beszélgess angyalokkal!’ ’Vonz be az életedbe mindent, amire szükséged van és zárj ki mindent, ami zavar!’

Az az alattomos ezekben az üzenetekben, hogy megvan a maguk igazság tartalma, de a működésük koránt sem annyira egyszerű, mint ahogy azt ezoterikus körökben divatos gondolni.

Jönnek a körlevelek. ’Oszd meg, és megváltozik az életed!’ Azt hiszem mindannyian kaptunk már ilyeneket. Volt idő, mikor egyiket, másikat tovább is küldtem, mára viszont ez megváltozott bennem. Amelyik azzal fenyeget, hogy ’bajba kerülök, ha nem küldöm tovább’, azt azonnal törlöm. ’Lásd, a Béla sem küldte tovább és 3 napon belül halálos baleset érte…’

Állok elébe, engem ne fenyegessen senki! Ha tényleg így működne, már régen 6 láb mélyen feküdnék.

’Küldd tovább 10 ismerősödnek/barátodnak/akiket igazán szeretsz/értékelsz, stb., és 3 napon belül igazi csoda történik veled…’ Amikor nyitott vagyok a csodákra, történnek azok maguktól is. Semmi szükségem rá, hogy ilyen feltételekhez kössem őket.

’Küld tovább és megoldódik minden problémád, nehézséged az életben!’ Na, ez a legnagyobb átverés. Ez az üzenet nem más, mint a ’kevés munka, sok pénz’ üzenete. Neked nincs más dolgod, mint tovább küldeni, és máris érkezik az áldás. Befektetett munka nélkül…

Sokszor ez az üzenet olyan tekintély személyektől érkezik, akiktől hajlamosak vagyunk mindent elfogadni. A kedvenc, ezoterikus bullshit-em éppen ilyen. Könnyen lehet, hogy Te is találkoztál már vele. Úgy hívják: ’10 milliószoros nap’... (Állítólag tibeti lámák találmánya.) Felfedezték, hogy vannak olyan napok, amikor olyan bolygó együttállások vannak, melyek felerősítik a gondolataidat, így az azok által teremtett valóság, az év hátralévő részében 10 milliószoros erővel érvényesül majd.

Ezt a felvetést sokszor teszteltem már. Nekem egyáltalán nem jött be, de ezen nem is igazán vagyok meglepve. Az ilyen napokon rendszerint annyira destruktív gondolataim vannak, hogy, ha ezek teremtenék életem valóságát, már nem csak én, de az egész emberiség el lenne temetve. Ehhez képest, ami ezek után következik, az a számomra átlagos napok sorozata számottevő kilengések nélkül. 

Mert ’amire gondolsz, az valóra válik’, ugye? Te teremted a saját világodat, csak Rajtad múlik. Ártalmas gondolataidat cseréld áldásosakra és mindjárt minden megváltozik…

Ember, nem lehet ennyire egyszerű! Miért nem teremtesz magadnak milliókat, miért nem teremtesz magadnak kocsit, szerelmet, jó munkát, kirobbanó egészséget? Azért, mert amiért nem dolgoztál meg, azt nem érdemled meg, és ezzel, a lelked mélyén Te is tisztában vagy. El tudod egyáltalán képzelni azt az összeget, amire az álmaid megvalósításához szükséged van? El tudsz képzelni egy harmonikus párkapcsolatot, mikor az anyatejjel szívtad magadba a diszharmóniát?

Körbevesznek a saját gondolati, érzelmi mintáid. Valójában végtelenül kiszámítható vagy. Megvan, hogy milyen történésre, hogyan fogsz érzelmileg és gondolatilag reagálni. Amíg alszol, fogalmad sincs arról, hogy Te magad mit gondolsz saját magadról.

Az első lépés, hogy észre vedd és feltérképezd azokat a gondolati köröket, melyeket nap, mint nap futsz, mikor valamilyen sérelem vagy csalódás ér, mikor bántanak vagy bosszantó élet helyzetbe kerülsz. Mire gondolsz, mikor semmire sem gondolsz? Mi a pihentető program, mi a legtöbbet ismételt napi mantrád? Milyen programot futtatsz öntudatlanul az életedben?

Amíg ezekkel nem szembesülsz, semmi mást nem tudsz teremteni, bevonzani az életedbe, mint azt, amit eddig is bevonzottál.

Nincs pénz, szar a munka, nincs párkapcsolat, vagy van, de katasztrófa?

Ha ez a nagy helyzet, tudd, hogy mindezt Te teremted magadnak, és nincs az a mágus, varázsló, tisztánlátó-sámán-vajákos-jós-garabonciás-boszorkány, aki ki tudna rángatni ebből a valóságból.

Ha vállalod az oda vezető, igen csak kényelmetlen és fájdalmas utat, biztos lehetsz benne, hogy össze fogsz zavarodni és ki is borulsz majd nem egyszer, de lesz, aki melléd szegődik és ott lesz, mikor egy, egy pofon után talpra kell állnod.

Az utat, melyet Neked kell, megtenned, senki nem ismeri, mert mindenki csak a sajátját tudja végig járni. Nem is vezetőt kapsz majd, aki fogja a kezed, csak egy barátot, aki csendben kísér. Soha nem fogja megmondani, hogy mikor mit tegyél. Egyszerűen csak ott van és bízik Benned. Ez a bizalom lesz az, ami elindít a gyógyulás útján. 

Nem is érted, hogy miért, de hisz Benned akkor is, amikor mindenki más, Téged is beleértve, a bukásodat várja.

Ha nem a saját életedet éled, gyógyulásra van szükséged. A csóróság épp olyan betegség, mint a boldogtalan párkapcsolat, meg a lélektelen munkahelyen való robotolás. A betegséget először fel kell ismerni és tudatosítani.

Ha már fölteszed magadnak a kérdést, mit csinálsz rosszul, tudd, hogy jó úton jársz. Milyen gondolati mintákkal és érzelmi reakciókkal hozod létre és milyenekkel tartod fent a helyzetedet. Akár évekig nem tűnik föl, aztán egyszer csak elkezded írni a napi gondolataidat, és lassan kirajzolódik a kép.

’Ezt most elk..rtam.’ ’Már megint hülye voltam.’ ’Most aztán szarban vagyok.’ ’Ezt sem tudtam rendesen megcsinálni, nem vagyok jó semmire.’ Stb. Ismerős? Ezekre a gondolatokra rá lehet szokni. Megpróbálhatsz másként gondolkodni, de ugyanolyan kínszenvedés lesz, mint egy alkoholistának nem inni. Egyszer csak jön a kényszer, és Te visszacsúszol újra… Már megint egy ön-sors rontó gondolat. Lehet, hogy függő vagy?

Tudod, mekkora lelki erő kell már ahhoz is, hogy ezt felismerd?

Mi van az ilyen gondolatok mögött? Az is lehet, hogy nincs más mintád. Ez a túlélés. Megszoktad, hogy, ha bántanak, Te is bántod magad. Meg tudod magyarázni magadnak, miért vagy szerencsétlen, hisz, aki béna, lúzer, értéktelen selejt, az nem lehet sikeres, ugye? Fájdalmas, de legalább kényelmes álláspont. Előre lehúztad magad a vécén, nem kell, harcolnod, elég, ha békésen elszenveded azt, ami Veled történik.

Ha azt mondod, ’szarban vagy’, máris bemocskoltad magad. Ebben a mondatban nincs semmilyen, önmagad felé való tisztelet. Ha azt mondod, ’bajban vagy’, nem sokkal jobb a helyzeted, hisz még mindig csak megtörténik veled a dolog, de legalább már nem ítélted el, nem bántottad magad ezért.

Kifejezheted azonban úgy is magad, hogy ’nehézségekkel küzdesz’. Így mindjárt másként hangzik. Te vagy az aktív, aki küzd a nehézségekkel. Ebben a mondatban már nem elbújsz, nem menekülsz a problémák elől, hanem harcolsz velük. Ehhez pedig tartás kell, és akiben van tartás, akiben van bátorság ahhoz, hogy harcoljon, az megérdemli a tiszteletet. A sajátjáét és az ellenfelét/ellenségét egyaránt.

Ez már egy teljesen más létforma. Mindannyiunknak vannak tiszta pillanatai, mikor felismerjük, hogy egyszerűen nem mehet így tovább. Valamit változtatni kell, és ezt a változtatást csak Te tudod meglépni. Vége az ezoterikus csodavárásnak, innentől aktív résztvevőjévé válsz az életednek.

Ahogy végre elkezdesz döntéseket hozni, megérzed a saját erődet is.

Ez persze ahhoz még kevés, hogy felold az öntudatlanul futtatott, önsors-rontó mintázatokat, de legalább már megvan a harci kedv, és megjelenik Benned az önmagad felé való tisztelet csírája. Ez már önmagában pozitív változásokat indít el, mert aki önmagát tiszteli, azzal nem lehet bármit megcsinálni.

A mindenkori hatalom ezért igyekszik ennek még az írmagját is kiirtani belőlünk.

Az év első napja is sokszor tartogat ilyen tiszta pillanatokat számunkra. Végre lezárult egy kör és kezdődik az új. Lehet, hogy sok mindent elmulasztottál, elrontottál 2015-ben, de most, 2016 első napján tiszta lappal indulsz. Döntéseket hozol, meg van Benned az elhatározás, megvan a bátorság.

Ebben a felfokozott állapotban születnek az új évi fogadalmak.

Nem arról a fogadalomról van szó, mikor a vécén görnyedve megfogadod, hogy soha többé nem eszel chili paprikát tabasco szósszal. Itt arról a pillanatról van szó, mikor megérted, hogy egy bizonyos ponton az életedben, nem kell többet reflex-szerűen reagálnod, hanem új, eddig ismeretlen, sokkal tudatosabb módon is cselekedhetsz.

Azzal, hogy életed részévé teszed a rendszeres testmozgást, hogy feleleveníted egy régi hobbidat, hogy találkozol olyanokkal, akik tudásukkal, kisugárzásukkal inspirálóan hatnak Rád vagy egyszerűen beleásod magadat egy olyan témába, ami már rég óta érdekelt, csak eddig képtelen voltál rá időt szakítani, megismered egy olyan oldaladat, akit eddig elrejtettél önmagad elől.

Ő az önmegvalósító részed.

Nem elég letenni a cigarettát, befejezni az éjszakai zabálást, a tespedést, az örökös piálós bulizást. Kell valami, ami kitölti az ezek után maradt űrt. Lesz egy nap, mikor tévézés, videózás, fészbukozás helyett olvasol, zenélsz, tanulsz, festesz, alkotsz, vagy épp a saját vállalkozásod alapköveit rakod le.

Ilyenkor újult erővel támad fel Benned a kreativitás. Ezt a lendületet érdemes meglovagolni, mert sajnos nem szokott örökké tartani, de, ha táplálod magadban a tüzet, messzire juthatsz vele.

Minden csodavárással töltött pillanat kidobott idő. 

A csodákat valójában magadnak köszönheted. Ha aktívan élsz és részt veszel az életedben, könnyebben kiérdemled őket. Az Áldás, a Kegyelem is olyan pillanatokban érkezik, mikor az aktív és a befogadó állapot egyszerre van jelen Benned.

A vakhit és a pótcselekvések helyett, többet érsz az önmagadba vetett hittel és azzal a Lét-bizalommal, hogy, ha valóban a dolgodat teszed, a támogatás is megérkezik hozzá.   

Legyen Boldog Sikeres Önmegvalósításban Gazdag Új Éved. :)