Félelem

Csak úgy, a poén kedvéért kiírtam egy posztot: „Most akkor a migránsoktól féljek vagy a pokémonoktól? ;)” Meglepően sok komment érkezett rá, sokan nem is poén részére, hanem inkább magára a félelemre reagáltak. Úgy tűnik, annyira benne van a téma a levegőben, hogy szinte azonnal harapunk rá.

Te mitől félsz?

Az egzisztenciális paráktól, a különböző fóbiákon keresztül az egészen zsigeri rettegésig mindent megélhetsz. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell többet horror filmet nézni, ha egy kis borzongásra vágysz. A félelem szembejön Veled úton, útfélen.

A nyári hónapokban, a táboroknak hála, többször is sikerült kiszakadnom a külvilág sodrából. Kisebb közösségek, örömmel, fájdalommal és katarzissal teli, belső történései kötötték le a figyelmemet, mialatt odakint zajlott a mészárlás. Amíg távol voltam a médiától, egy egész ’kis’ háborúról sikerült lemaradnom, bár állítólag a java még csak most jön.

Idehaza olyan, mintha mindezt megúsznánk egy könnyed, kis kampány-csihi-puhival, ebben meg ugye, nem muszáj részt venni. Ha kéket látok, már fordítom is el a tekintetemet…

Ez az ország, ahonnét nem rég a többség még menekülni akart, most Európa egyik legbiztonságosabb helyévé léphet elő. Megbüntetett a parkoló őr, feljelentett a szomszéd, főnököd és munkatársaid szívják a véred? Mindez eltörpül ahhoz képest, mintha egy pszichopata tömeggyilkos karóra tűzné a fejedet, csak azért, mert épp rosszkor voltál rossz helyen.

A végén még megbecsüljük és értékelni kezdjük a mi kis, ici-pici, búval cseszett magyar valóságunkat.

Mire jó a félelem? Honnét ered és mi a célja? Milyen mélyre kell alászállni, ha meg akarjuk érinteni a gyökerét?

Mostanában üldöznek az utópisztikus filmek. A forgatókönyvek megdöbbentően hasonlóak. Megvalósul a tökéletes béke és jólét társadalma. Minden digitalizált, szinte alig van ember, aki kétkezi munkát végez. Senki sem gondol és érez mást, mint, amit a béke és jólét fenntartása érdekében szabad. Mindenkinek megvan a maga helye, senki sem akarja a másikét, teljes a biztonság.

Cserébe az emberek beáldozzák a saját lényüket. Egységes dobozok vannak, ezekbe kell beleférnie egy személyiségnek, és ami kilóg, azt a társadalom könyörtelenül lemetéli. Ehhez a fajta békéhez teljesen droiddá kell, válni.

Az egészséges lélek persze lázad ez ellen és előbb utóbb megtalálja a sérthetetlennek hitt pajzson a rést.

Amikor egy társadalmat a büntetés, ellenőrzés és megfélemlítés hármasa tart össze, két kérdés merül fel bennem.

1.     Ha mindez nem lenne, mi történne a társadalommal?

2.     Mi húzódhat meg a fenti hármas mögött?

Azt gondolom, hogy, aki meg akar félemlíteni, az maga is fél, és a saját félelmét tolja rá másokra, mert együtt félni mégis csak könnyebb, mint egyedül, elszigetelten és magányosan. Emellett, ha tőled is félnek, az ideiglenesen a hatalom és erő érzését kelti benned, mely egy ideig be tudja tölteni a belül tátongó űrt, és el tudja nyomni az ebből fakadó rettegést.

Az örökös ellenőrzés és büntetés mögött pedig végtelen bizonytalanság és bizalmatlanság rejlik. Hisz lehetne az embereket jutalmazással is motiválni, de akkor egy idő után túlnőnének a rendszer számára biztonságos, jól áttekinthető kereteken.

Bár sosem dolgoztam multinál, azt biztosan tudom, hogy, ha túl jól teljesítesz, az ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb hiba, mintha tökéletlenül végzed a munkádat. Ha a vezetőid féltékenyek lesznek Rád, esetleg félteni kezdik Tőled a pozíciójukat, könnyen bajba kerülhetsz...

A dobozon belül van a hamis biztonság, amit a félelem, bizalmatlanság és bizonytalanság hármasa tart össze. Ami ezen túl van, az meg az Élet. Egy halott rendszer ellen az a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetsz, hogy életet viszel bele.

Hogy ilyenkor mi lesz, azt többnyire még csak fejben merjük kipróbálni. Ezekből a kísérletekből lesznek aztán a fent említett, jó, kis utópisztikus filmek.

Ilyen témában legutóbb ’A Beavatott’ című nagy sikerű alkotást sikerült megnéznem. A béke és nyugalom (stabilitás) fenntartása érdekében az embereket a személyiségük alapműködése szerint különböző csoportokra osztják, ahol mindenki az ezeknek megfelelő tevékenységeket végzi.

A hiba ott van, hogy születnek olyan egyének is, akik mindegyik kategória jellegzetességeit hozzák, emiatt egyikbe sem passzolnak igazán, azaz veszélyes, társadalomidegen elemmé válnak. 

Valójában ők hordozzák az életet, egy egészséges közösségben ők lennének a vezetők, a félelem-vezérelt társadalomban viszont ők lesznek az üldözött ’elfajzottak’, akik veszélyt jelentenek a társadalom rendjére.

Főszereplőnk, egy fiatal, elsőre átlagosnak tűnő lány, aki természetesen az utóbbiak közé tartozik. Kalandvágyó természete a ’Bátrak’ csoportjába vezeti őt, ahol megkapja a rendőrök, katonák és harcosok kőkemény kiképzését.

Számomra a kiképzés legérdekesebb része egyfajta mentális tréning volt, ahol a jelöltnek a saját, legbelsőbb félelmeivel kellett szembenéznie, majd a helyzetet egy túlélhető módon megoldania.

Ezt a részt lehet, hogy érdemes lenne alaposabban kibontani.

Jöhetnek olyan, egészen zsigeri félelmek, mint lezuhanni egy felhőkarcoló tetejéről, beszorulni egy barlangba, élve eltemetődni. Megélheted, milyen az, ha bogarak, férgek, darazsak lepik el a testedet. Létezik tériszony, klausztrofóbia, pók, rovar madár és mindenféle egyéb fóbia. Rettegéssel tölthet el a kiszolgáltatottság és a közelgő, elviselhetetlen fájdalom egy középkori szintű kivégzés esetében, legyen szó kerékbe törésről, karóba húzásról vagy keresztre feszítésről. Retteghetsz attól, hogy egy ragadozó állat széttépi a testedet.

Ezek egészen zsigeri szintű félelmek. Modern társadalmunkban azonban az ezekkel való találkozás esélyét akár egészen minimálisra csökkentheted. Ami sokkal inkább előtérben van az, az egzisztenciális félelmek széles skálája.  

Gyerekkorom belvárosi utcája már akkor is tele volt hajléktalanokkal. Tudtam, hol van a nekik fenntartott kocsma, tudtam, hol van a központjuk, ahol az általuk vezetett újság szerkesztősége székelt, láttam őket a kapuajakban, boldog öntudatlanságban heverni. Mivel anyám nagyon sokszor panaszkodott rá, hogy kevés a pénz és gyakran kellett kölcsön kérnünk, attól kezdtem félni, hogy előbb utóbb én is az utcán végzem.

Ezzel a félelemmel azóta nagyon sokat dolgoztam és elmondhatom, hogy bár most sem tudhatom, mit hoz a sors, ettől már nem félek többé.

Ha most mélyen magamba tekintek, olyan félelmeket látok, mint elveszíteni számomra fontos embereket, az önállóságot, a mozgás és a gondolkodás képességét. Ha alkalmatlanná válnék az általam végzett feladatokra, ha elveszíteném a mozgás, a gondolkodás és a kreatív alkotás örömét, az borzasztó lenne, csak úgy, mint ráterhelődni másokra, és végig nézni, hogy, amit eddig sikerült elérnem, azt valaki más viszi tovább. Megszégyenülés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság és pozíció veszítés.

Ez végső soron a teljes megsemmisüléstől való félelem. Ismerős?

Azzal a félelemmel kell, szembenézzek, hogy mi van, ha gyávaságból kifolyólag nem élek azokkal a fantasztikus lehetőségekkel, melyek az életem során szembe jönnek velem.

Ha belegondolok, az igazán nagy hibákat, amiket tényleg megbántam, mind félelemtől vezérelve követtem el. Ebből pedig az következik, hogy legjobban magától, a félelemtől félek. A tanulság ebből mindössze az, hogy a félelmen felül kell, kerekedj, különben bezár, megkötöz, megbénít, és végül oda vet az elmúlás és a halál hiénáinak.

A legjobb formádat adhatnád, teljes intenzitással tehetnéd azt, amiért ide születtél, de nem ez történik, mert félsz, mert elóvatoskodod az életedet!

A spártai katonáknak voltak olyan fizikai és mentális gyakorlataik, melyek a félelem legyőzését szolgálták. Az első két világháborúban vodkát, pálinkát adtak a lövészárkokból kitörni készülő katonáknak.

Hogy honnét is ered a félelem, arra a történelem is megadja a maga válaszát. Az emberiség, egy nemzet, egy család, egy személy tudattalanjába beleég minden véres, szégyenteljes, kiszolgáltatottsággal terhes esemény. A lelked mélyén Te is tudod, hogy minden, ami egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. A lelked mélyén Te is tudod, hogy bármikor bárkit elveszíthetsz.

Semmi garancia nincs rá, hogy a számodra kellemes állapotokat fenn tudod tartani és, hogy a fájdalmas történéseket el tudod kerülni. Amikor olyasmi történik, ami kicsit is ezekre emlékeztet, megjelenik Benned a félelem, rosszabb esetben kitör a pánik.

Ezért menekülünk vallásokba, hiedelmekbe, babonákba, sematikus gondolati mintákba.

Az előbbi filmben, a ’Bátrakkal’ ellentétben, akik a félelmeiket racionális megoldásokkal győzték le, hősnőnk, aki az ’Elfajzottak’ közé tartozott, egy belső hang segítségével megértette, hogy a félelme nem valóság, így a félelem-szimulációs program egyfajta tudatos álommá vált számára, melyből könnyedén és frappánsan fel tudott ébredni.

Bár ezt a képességét idővel el kellett rejtenie, az általa gyakorolt tudat-váltás számunkra is nagy tanítást hordoz.

A félelem egy bénító érzés, de a valóság alapja sokszor megkérdőjelezhető, és soha nem vezet valódi megoldásokhoz. Amikor feltűnik, Neked is meg kell, találnod azt az erőt, mellyel úrrá lehetsz rajta.

Mi van, ha nem sikerül, mi van, ha beégek, ha nem élem túl, ha megsérülök? Ezek a kérdések a figyelmed jelentős részét lekötik, így a siker, mely a célra való maximális koncentráción is múlik, egyre nehezebben lesz elérhető.

Az életidegen rendszer, a biztonságot jelentő doboz Benned is ott van. A félelem szüli a kontrollt, mely benne tart abban a filmben, melyben visszanézheted életed összes eddigi megbánt pillanatát.

Valamit nem tettél meg, valamit nem mondtál ki vagy épp félelemtől vezérelve cselekedtél. Lényeg, hogy helyrehozhatatlan hiba, megbánt pillanat lett belőle. Ha újra élhetnéd, most másként cselekednél.

Félelemtől vezérelve a biztonságosat, a jól megszokottat, a könnyebb utat választottad. A bátorság ott kezdődik, mikor kockázatot vállalsz, mikor nyitott vagy az újra, mikor érzékennyé válsz a saját intuíciódra, mert felébredt benned a bizalom. A Bizalom a Valami Nagyobb felé.

Amikor megérted, hogy az életednek nem csak oka, de célja is van, az irányítást szép lassan elengeded és – ahogy egy kedves barátom mondta – megadod magadat az Életnek. Vezessen bárhová is az utad, nem félsz, mert végtelen Lét-Bizalom szegődött melléd útitársul.

Aki soha nem fél, nem ismerheti meg azt a bátorságot és azt a bizalmat, mely a félelmek meghaladásából születik.

Mind a bátorságnak, mind a bizalomnak a Szív Középpontod a székhelye. Ha félelmek törnek Rád, legyenek azok egzisztenciális vagy zsigeri félelmek, itt találsz menedéket.

Érdekes megfigyelés, hogy miközben minden félelem a Halál Félelemhez vezethető vissza, az egyik legmegnyugtatóbb könyv számomra a Köztes Lét Könyve, amit a Tibeti Halottas Könyvként ismerünk. Amikor ezt olvasom, a Halál tényleg sokkal inkább tűnik életünk nagy lehetőségének, mintsem borzalmas végnek.

Létezik egy egyszerű gyakorlat, mely amellett, hogy felkészít a halál pillanatára, nagyon hatásos eszköz a félelmek meghaladásához is.

Képzelj el egy ragyogó, sugárzó, Nap-szerű gömböt a szív középpontodban, ahogy meleg fényével feltölti egész lényedet. Izzik, akár a lenyugvó vagy felkelő Nap és három minősége van: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

Egyszer, még gyerekkoromban elég kemény leckét kaptam.

Akkoriban viszonylag sűrűn jártam templomba. Jól volt ott, különösen, mikor egyedül voltam vagy csak néhány kósza, imádkozó lélek lézengett itt, ott. Fürödtem abban a biztonságot sugárzó erőben, melyet egyfajta, isteni jelenlétnek szoktunk megélni. Akkoriban úgy gondoltam, természetes, hogy az Isten Házában ilyesmit érzünk.

Kíváncsi voltam azonban a másik oldalra is. Vajon milyen lehet az Őrdög? Meghívtam magamhoz, egy, úgymond, baráti beszélgetésre. Eltelt pár nap, el is feledkeztem az egészről, aztán egy éjjel hirtelen valami egészen másmilyen jelenlétet kezdtem érzékelni. Már nem tudom, álmodtam-e vagy ébren voltam, de azt tudom, hogy nem tudtam mozdulni. Olyan tömény gonoszság vett körül, amilyet korábban elképzelni sem tudtam. Inkább érzés volt, mint hang és csak ennyit mondott: „Itt vagyok.” 

Ami ezután jött, az az a szintű rettegés volt, melyhez foghatót nem ismerek.

Vérfagyasztó nevetés jött, olyan, amilyet sem hallani, sem érezni nem akarsz. Nagyon, nagyon pici voltam, ami körül vett, az meg felfoghatatlanul nagy, sűrű és áthatolhatatlan. Azóta sem imádkoztam úgy, mint akkor. Mélyen befelé fordultam és ösztönösen a szív középpontomban keretem menedéket.

Lassan egy egészen apró fény jelent meg, olyan, mint egy mécses pici lángja. Csak erre koncentráltam, ebbe kapaszkodtam, ebbe vetettem minden bizalmamat. Ezután valahonnan egy keskeny fénysugár érkezett, mely végül elért a szívemig. Már nem tudom, hogy, de belekapaszkodtam, mintha az Isten Lábát fogtam volna meg, az meg mintha kihúzott volna a sűrű, fekete masszából.

A feketeség és a gonosz jelenlét oszlani kezdett és tudtam, hogy hatalmas mázlim van.

Ez a történet eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus megtérés történet, azzal a különbséggel, hogy ennek hatására mégsem lettem hívő keresztény. Nem utasítok el más vallásokat és nem kerülök minden olyan helyzetet, ahol a saját, sötétebbik oldalammal találkozhatok.

Persze nem is keresem az ilyen helyzeteket, ha egy társaságban asztalt akarnak táncoltatni, valószínűleg lelépek, mielőtt belekezdenének.

A fenti, gyerekkori élményemet azonban cseppet sem bánom. Azt gondolom, hogy vannak félelmetes helyzetek, melyekben saját magadtól is könnyen frászt kaphatsz, az ijedség viszont néha jót tesz, mert felráz abból a tetszhalott működésből, melybe a megszokások révén kerülsz.

Ha nem ismered meg a saját sötétebbik oldaladat, ha nem szembesülsz mindavval, amit utálsz magadban, ha nem találkozol a saját démonaiddal, ijesztően felkészületlen leszel majd a valódi veszélyhelyzetekben.

Lehet az állásod, a pozíciód vagy a testi épséged a tét, lehet, hogy a saját vagy mások életéért aggódsz, de mind között a legfélelmetesebb, mikor a lelked kerül veszélybe. A fényért néha nagyon mélyre kell menni, és ott nem árt, ha van Nálad egy kis hamuba sült pogácsa…

Erről szólnak az Alsó Világba való alászállós meséink is. Ahhoz, hogy ne ijedj halálra, Fehér Ló Fiává vagy Lányává kell, válnod. A legnagyobb sötétségbe csak a legtisztább éneddel tudsz sértetlenül leereszkedni és onnan visszatérni.

Kívánok Neked is soha el nem fogyó hamuba sült pogácsákat, mikor nehéz útra kell, indulj. Legyen a szívedben izzó Napkorong, a zsebedben pedig csillagok: Szeretetteljes Együttérzés, Bölcsesség és Erő.

           

Mi a baj a kereszténységgel...

Nem gondoltam volna korábban, hogy ezzel a címmel egyszer blogot írok, de hát úgy látszik felültem a provokációnak, ezen kívül, akkora már a sötétség, hogy ideje gyertyát gyújtani.

Ez a bejegyzés valójában a „Mi a baj a jógával” és a „Miért Jézus és nem Buddha” című írásokra adott személyes válaszom. Lehet vele egyet érteni és lehet vele vitatkozni, sőt, még akár fel is lehet háborodni. Van, akin talán pont az segít, ha jól felháborodik.

Az én nézőpontomból szemlélve számos olyan pont van, ahol a kereszténység hitelét veszítette. Vegyük ezeket szépen sorba.

·        Az egész ott kezdődik, hogy Jézus nem volt sem keresztény, sem vallásalapító. Jézus tanító volt és voltak követői. A tanításait leírták, és később, mikor már a világi és egyházi hatalom volt a tét, mindent kiszedtek belőle, ami az egyház érdekeivel nem volt összeegyeztethető. Ezen kívül fordították, ferdítették, csűrték, csavarták. Mikor valamelyik új keresztény szekta hittérítői azzal a transzparenssel próbálnak figyelmet felhívni, hogy „Miről szól a Biblia valójában…”, az az érzésem támad, hogy erre a kérdésre senki sem tudja a választ (Egyáltalán melyik bibliáról beszélünk?), legtávolabb pedig épp azok állnak az Igazságtól, aki leginkább beavatottnak hiszik magukat.

·        A Jézus tanításaira épülő szeretet vallás, amit az őskeresztények követtek, kezdetben elég határozott ellenérzést váltott ki a kívülállókból. Talán a ’Ha megütnek jobbról, tartsd oda a balt is’ passzust értették félre, és a gyengébb elpusztul elvet követve kezdték üldözni őket. Ha van a kereszténység történelmében számomra hiteles időszak, az ez volt és ez addig tartott, míg Róma végül államvallássá nem tette. Számodra melyik vallás hitelesebb, az, amelyiknek a követőit üldözik, vagy az, amelyik minden más vallás hívőit üldözi?

·        Jöhet a jogos kérdés, miért is tettek államvallássá egy olyan vallást, melyet nem is olyan régen még üldöztek. A válasz egyszerű. Kizárólag politikai okokból. Egy olyan vallás követői, akik jámbor birkaként mindent eltűrnek, sokkal könnyebben kezelhetőek, mint azok, akik még képesek a gondolkodásra. „Add meg a királynak, ami a királyé, az Istennek, ami az Istené.”

·        Ezek után nem sokkal meg is fordult a kocka. Mivel az ókori Rómában a „kenyeret és cirkuszt a népnek” elv érvényesítésével tartották kordában a népet, az elsőre békésnek tűnő vallásba is be kellett hozni a véráldozatot. Vagyis a gladiátor mérkőzéseket felváltotta a más vallásúak és az eretnekek (másként gondolkodók) üldözése. A nyilvános kivégzéseknek 3 fő csoport esett áldozatul:

o   A más vallásúak, különösen a zsidó vallás követői, mivel ők (ők mind?) ölték meg Jézust. (Jézusnak elvileg az volt a sorsa, hogy megöljék, hiszen hogyan támadhatott volna fel, ha előtte nem ölik meg, ezen kívül maga Isten áldozta fel, a mi bűneink miatt, szóval itt már egy kicsit szaporodnak az ellentmondások.) Később pedig sorra kerültek a muszlimok a keresztes hadjáratok alatt, majd a gyarmatositás révén a különböző természeti népek, akik mindig is a saját, számukra hiteles, ősi, természetvallásukat követték, amíg módszeresen ki nem irtották őket.

o   Az eretnekek, akik Jézus tanításait nem pont úgy értelmezték, mint ahogy az, az egyház számára épp elfogadott volt (Inkvizíció, 'Szent Bertalan éjszakája, stb.).

o   Végül pedig azok, akiket koncepciós, boszorkányperekben ítéltek halálra. Őket többnyire elevenen megégették, miután olyan fajta kínzásoknak vették őket alá, melyek révén korábban a saját mártírjaikat avatták szentté…

·        Miután szintén politikai célból létrehozták a cölibátus intézményét, hogy az egyházi birtokok egyben maradjanak, a papok jelentős része, elfojtott szexualitását, mindenféle perverz, beteges módon élte ki. Ez a jelenség mind a mai napig előfordul, melynek akkoriban szegényebb szülőktől vásárolt gyermekek, mostanában pedig főleg ministráns fiúk esnek áldozatul…

·        Ezek a jelenségek a keresztény (jelen esetben a Római Katolikus) egyház hosszúra nyúlt útkeresésének lehetnek akár olyan mellékhajtásai is, melyek, ha nem is bocsánatosak, de legalábbis bocsánatkérésre méltóak (ahogy azt II. János Pál Pápa meg is tette), illetve erős bűnbánatra és a történtekből való okulásra kellene, késztesse követőit. Ehelyett azonban még most is végtelen arrogancia, korlátoltság, a gondolkodás elutasítása és a más vallásúak, máshogy gondolkodók buzerálása inkább a jellemző.

Úgy gondolom, keresztény oldalon épp itt az ideje az önkritikának, a befelé fordulásnak, és annak, hogy végre, az eredetileg szereteten, nyitottságon és megbocsájtáson alapuló hitükhöz méltóan gyakorolják vallásukat.

Nekünk meg, másként gondolkodóknak ott van a középső ujjunk, amit néha bizony fel kell mutatnunk...

A cikk, mely ezt az írást is ihlette, egyike azoknak az írásoknak, melyek a katolikus (és más) keresztények, jóga, ezotéria és a keleti vallások ellen indított hadjáratát képezik.

A jóga legalább olyan sokféle és ellentmondásos (Bikram Jóga - Asthanga Jóga - Kundalíni Jóga, stb.), mint a kereszténység, és valóban megvannak a maga veszélyei, csakúgy, mint a kereszténységnek. Akár egy kés, lehet éles és lehet tompa, vághatsz vele kenyeret és elvághatod vele a saját kezedet, illetve elvághatod vele mások torkát is, ha épp így akarod és lehetőséged van rá…

Dönthetsz úgy, hogy nem vagy elég ügyes, elszánt, felkészült, erkölcsileg megalapozott ahhoz, hogy használd. Talán félsz, hogy magadnak vagy másoknak ártasz vele, talán már meg is vágtad magad. Ez azonban nem a kés hibája lesz, bármennyire fáj is a sérülés. Lehet a Te utad és lehet nem a Te utad, de attól, mert Te nem jársz rajta, még út marad, nyitva azok számára, akik ezt az utat választják.

Azt el kell ismernem, hogy katolikus és általában keresztény gondolkodással a jóga gyakorlása nem éppen zökkenőmentes történet. A kettő hosszútávon valóban nem összeegyeztethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Jézusi tanítással sem férne össze.

Volt már róla szó, hogy a zsinatok alkalmával, Jézus tanításából kiszedtek minden olyan tételt, mely a Katolikus Egyház érdekeit sértette (Pl: reinkarnáció). Tetszik vagy sem, de Jézus soha nem volt keresztény. Soha nem dogmákat tanított. „Akinek van füle, hallja meg!” Ahhoz, hogy értsd, nyitottnak kell lenned, értő füleket kell növesztened, ki kell, lépned a megszokott mintáid közül. Jézus tanításai kinyitnak, a dogmák pedig bezárnak és megkötik a gondolkodásodat.

Ha belépsz egy katolikus templomba, mindenhol kereszteket látsz. Még a ’keresztény’ név is arra utal, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten. Ennek a kereszthalálnak azonban semmi értelme nem lett volna a Feltámadás nélkül!

Ahhoz, hogy feltámadj, előbb meg kell, halnod. Amikor hosszú ideje gyakorolsz egy mozgásrendszert, próbálsz megszelídíteni egy hangszert, magadévá tenni egy zsonglőr eszközt, előbb, utóbb eljön egy pont, ahonnét egyszerűen nem tudsz tovább fejlődni. Gyakorolsz, küzdesz, megnöveled a befektetett energiád, mégsem sikerül továbblépned. Egy darabig próbálkozol még, aztán eljön az a pont, amikor feladod. Nem dühösen, sértődött egóval, hanem belátással, valódi elengedéssel. Ami ilyenkor jön az maga a csoda. Hirtelen kikerülsz abból a rád szűkült keretből, mely a továbblépésben gátolt. Akár egy kígyó, levedled a régi, elhasznált bőrt, és újjászületsz az újban, mely sokkal kényelmesebb, testhezállóbb.

Meghaltál azért, hogy feltámadj.

Az egyik legszemléletesebb példa erre egy japán íjászatot gyakorló tanítvány története, aki, miután hosszú éveken keresztül hiába próbálkozott, végül feladta és éppen az elengedés pillanatában engedte el az ideget, így a nyílvessző végre a cél közepébe talált.

A keresztény tanításban dogmák vannak. Megtanulod, hogy mit kell gondolnod (’Hittan’), és a világod nagyon, nagyon picire zsugorodik össze. Ebben a picire szabott burokban van egy látszat biztonság, emellett kevésbé megterhelő, hisz nem kell gondolkodnod. Ezért vállalják be annyian, hogy keresztényként éljék le az életüket. Érthető viszont, hogy zavarja őket, amikor mások egy ennél jóval tágasabb világban élnek, ahol ugyan több a veszély és nagyobb a felelősség, viszont ennek megfelelően a lehetőségek is jóval biztatóbbak.

A kereszténység legfőbb üzenete, hogy Jézus meghalt a bűneinkért. Az enyémért és a Tiédért egyaránt. A feltámadásban való lehetőség szinte egyáltalán nem téma, csak az, hogy bűnös vagy, és, hogy nem tudod ezért a felelősséget vállalni. Kell egy isteni személy, aki elviszi helyetted a balhét.

Érezd tehát bűnösnek magad, legyen bűntudatod és ne legyen önbizalmad, önbecsülésed, lehetőleg ne is álmodj önállóságról, önmegvalósításról, hanem legyél, csak hitvány porszem az egyház gépezetében.

Jézus vajon mikor utasította el a gondolkodást, mint veszélyes aktust, mellyel a démonok haragját magára ránthatja az ember? Mikor utasította el a valódi spiritualitást? Az ima nem veszélyes, a meditáció igen? Ha Isten hangját nem kint keresed, hanem magadban mélyen, az veszélyes, az bűn, az eretnekség?

Ne csináld, még a végén rájössz valamire…

Számomra a hiteles spiritualitás egy fajta bátorsággal kezdődik. Nem kell elutasítanom mások hitét, ahhoz, hogy a magamé biztonságban legyen. Isten igenis sokféle, különben hogyan tudott volna ennyiféle embert teremteni? (Ha én lenék az Ő helyében, nagyon unatkoznék, ha csak kizárólag keresztények lennének a világban...) A teremtés képességét pedig a saját kreativitásunkon keresztül mi is megörököltük. Persze mindezt elutasíthatjuk, és helyette választhatjuk a biztonságos, de szűkre szabott dobozt.

Keresztények szeretik azt gondolni, hogy biztonságban vannak, hogy Jézus vigyáz rájuk és így a démonok nem férnek hozzájuk. A démonok azonban éppúgy benned vannak, mint a saját megvilágosodott természeted. Kerülheted a velük való összecsapást egy életen keresztül, legkésőbb azonban a halálod órájában szembe kell, nézz velük, és ha akkor látod őket először, könnyen lehet, hogy bénító félelem lesz úrrá rajtad...

"Jézus szeret, Jézus segít." Ez lehet, hogy így van, de sz@rt sem érsz vele, ha Hit helyett, csak vallásod van, ha valódi Lét-Bizalom helyett csak az élettelen dogmáidba tudsz kapaszkodni.

Jézus sosem mondta azt, hogy „meggyógyítottalak.” Még az egyház által cenzúrázott evangéliumokban is úgy mondja: „Menj, hited meggyógyított.” „Bizony mondom néktek, ha csak akkora hitetek van is, mint egy mustármag, hegyeket mozgathattok vele.” Érzed az erőt ebben a mondatban?

Az erő nem Jézusban van, hanem abban, hogy visszaadja neked az erőt a Hiten keresztül. Így működik egy valódi tanító. Nem függővé teszi a követőit, nem csinál zombit belőlük, hanem önállóságra és felelősségvállalásra neveli őket. Szomorú igazság, de, ha Jézus megjelent volna az inkvizíció idején, Ő lett volna az első, akit megégetnek... 

Bűn és büntetés helyett tettekben és azok következményeiben gondolkodik.

Egy igaz tanító – akármilyen vallás, nézet vagy spirituális irányzat képviselője is legyen – azon munkálkodik, hogy felébressze tanítványaiban azt a természetes módon bennük rejlő bölcsességet és tisztánlátást, mely segít eligazodni a spirituális világban és abban, hogy a bennük dúló erőket megszelídítsék.

Sokszor hallom keresztényektől, hogy az emberi természet rosszra hajló, hogy ha nem segít egy lelkipásztor, akkor valószínű, hogy a Pokolban kötünk ki. Emellett ott van még az Eredendő Bűn és, hogy a Sátán, különböző, látszólag a szabadság felé vezető utakat kínál nekünk, különösen a jóga, az ezotéria, a spiritualitás, a szex, a földi örömök, a földön túli örömök, a tudományok, a természet élvezete és más hasonlók formájában. 

Szerintük, ha van bármi, ami segíthet rajtunk ebben a hihetetlen kísértés arzenálban, az bizonyosan egy rajtunk kívül álló, tőlünk független erőben rejlik, melyhez csak külső közvetítő révén férhetünk hozzá. Ez pedig számos végzetes következménnyel jár. Említek néhányat a teljesség igénye nélkül:

·        Ha így gondolkodsz, az egyenes út a bezombulás, a függés és a kiszolgáltatottság felé. Biztos Te is láttál már holt sápadt keresztény zombikat, akik elutasítanak mindent, ami egy egészséges élethez hozzátartozik, mondván, hogy ezek mind Ördögtől valók.

·        Ha így gondolkodsz, azzal elismered azt, hogy Isten korlátolt és a világot, az Úr Aszketikus Ketrecén kívül a Sátán teremtette...

·        Ha így gondolkodsz, felmerül a kérdés, vajon jó cselekedet volt-e Jézus nevében annyi embert megölni, megkínozni, kifosztani, egész népeket kiirtani, tönkre tenni. Ha igen, akkor a Jó Isten kifejezésben a jó szót nyugodtan idézőjelbe teheted és akkor II. János Pál pápa is nagyot tévedett, mikor mindezekért bocsánatot kért. Ha azonban nem, akkor a Sátán sajnos a keresztény ember életébe épp úgy be tud férkőzni, mint bárki máséba.

·        Ha így gondolkodsz, akkor nagy bajban vagy, mert Téged is a Sátán teremtett rosszra hajló természettel, vagy – ami ugyanolyan rossz – Isten teremtett szándékosan eredendően gonosznak – és mivel Ő maga sem jó, Téged sem képes megmenteni a Pokoltól...

   

Felmerül a kérdés, vajon a kereszténység jelenlegi, ellentmondásokkal tarkított dogmatikája, véres, áldozatokkal teli történelme és arrogáns, minden mást elutasító gondolkodása mellett létezhet-e egyáltalán hiteles lelki vezető, aki ténylegesen a Jézusi utat képviseli. Ennek lehetőségét természetesen nem lehet kizárni. Szerencsére a keresztény tanításon belül is léteznek nyitottabb irányzatok.

Az is kérdés, ha a Jézus tanításából kivágott, megmásított részek visszakerülnének az Evangéliumokba, az mennyire változtatná meg a keresztény hitrendszert.

A jóga és az ezotéria valóban tartogat veszélyeket, melyeken csúnyán el lehet vérezni, ha felkészületlenül vágsz bele a gyakorlásukba. Itt isvannak tévutak, vannak sarlatánok, hamis guruk. Itt is be lehet zombulni, be lehet csavarodni, lehet guru-függővé válni.

A jóga nem játék és nem is terápia, hanem szellemi út. Azok, akik minden gyökerüktől elvágják magukat, akik lelkileg teljesen megborult állapotban vannak, akik a saját testüktől és az Anyaföldtől elszakadva próbálnak utat törni maguknak magasabb dimenziók felé a Kundalíni erőltetett felébresztésével, transzcendentális meditáció és mindenféle más létsíkhoz tartozó energiák alkalmazása által, igen kemény következményekkel számolhatnak. A spiritualitás nem arra való, hogy sértődött egóval elmenekülj a világból, ahol nem találod a helyedet.

Ebben az állapotban tényleg nem sok védelmed van, így ne csodálkozz, ha olyan ártó természetű lények is hozzád férnek, melyeknek korábban a létezéséről sem hallottál. Egy katolikus lelkipásztor, egy stabil közösség és a templom ilyenkor természetes menedék lehet számodra. Ilyenkor egyfajta földelés történik. Ég a házad és az egyház minden hibájával együtt jó tűzoltónak bizonyul ebben a helyzetben.  

Tegyük fel azonban, hogy magaddal rendben vagy, van kapcsolatod az őseiddel és az Anyafölddel. Tegyük fel, hogy eredendően nem bűnösök vagyunk, hanem tiszták és bölcsek, így mindannyiunkban ott rejlik ez az eredendő bölcsesség és tisztánlátás. (Ennek felébresztése nem azonos a Kundalíni felébresztésével.) Kicsit elcsendesedve, befelé figyelve, megérzés vagy belső hang formájában Te is találkozhatsz vele. Megnyugtató, szeretetteljes és egyáltalán nem démoni, hanem tiszta és romlatlan, mint a gyermek, mielőtt először találkozik a gonoszsággal. Ha lokalizálni szeretnénk, leginkább a szív környékén lehet érezni és bátran hagyatkozhatsz rá, mert meglepően pontosan jelzi a számodra legmegfelelőbb utat a tévutaktól megkülönböztetve. Nincs más dolgod, mint, hogy hagyod szóhoz jutni. Ezzel a természetes bölcsességgel nem fogsz fejest ugrani olyan spirituális gyakorlásba, melyre nem vagy még felkészülve és amely hosszabb-rövidebb távon ártalmas lehet a számodra.

Ezt a bölcsességet hívhatjuk nyugodtan Megkülönböztető Bölcsességnek is. Vedd észre végre, hogy a világ nem fekete-fehér. Az életben nem minden Isteni vagy Ördögi. A kettő sokszor együtt van jelen és Te vagy az egyetlen, aki különbséget tehet a kettő között.

Szinte már közhely az ezoterikus világban, hogy Jézus, a Bibliából hiányzó, 12-től 30 éves koráig tartó életszakaszának egy részét Indiában töltötte, és ottani mesterektől tanult. A Kriya Jóga hagyománya, tanításait szintén Jézustól eredezteti. Számomra teljesen mindegy, hogy Jézus Volt-e Indiában vagy sem, ha azonban kiderülne, hogy valóban tanult Indiai mesterektől, az némiképp megváltoztatná a kereszténység jógához való viszonyát is.

Nagy kérdés, hogy vallásod van-e vagy valódi Hited.

Aki az utóbbival rendelkezik, az képes az önmegvalósításra, mert tudja, hogy így válik leginkább mások és a saját javára. Tudja, hogy nem céltalanul, hanem küldetéssel, feladattal érkezik és, ha ezen munkálkodik, megkapja az ehhez szükséges, isteni segítséget is.

Lehet úton járni, és lehet otthon maradva, a kényelmes fotelből az útonjárókat fikázni. Ha egyszer elindulsz, már nem választhatod az utóbbit, mert tudod mennyire nehéz egy, egy lépést megtenni és tudod, hogy csak így juthatsz előrébb, míg az örök kritikusok sosem lépik át a saját árnyékukat.

Az úton járás megterhelő és veszélyes mégis örömteli. Érzed, hogy élsz, tudod, hogy teszed a dolgod, a Hited pedig minden egyes megtett lépéssel erősödik. 

Azt kívánom Neked, légy bátor, indulj el, és nézz szembe azzal, ami szembejön Veled. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Te se érd be kevesebbel! J

Szégyen

Akár egy filmcím is lehetne... Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Gyermekkori megszégyenítések, az első lelki sérülések? A kamasz kor nagy, viszonzatlan szerelmei, kikosaraztak, visszautasítottak? Nyilvános, színpadi szereplésen való beégés, egy munkahely vagy státusz elvesztése, esetleg egy tönkrement házasság, a válás teljes, megalázó procedúrájával?

Megcsalás, lebukás, tettenérés, de lehet akár az alkalmatlanság, a tehetetlenség és kiszolgáltatottság szélsőséges megélése mondjuk egy szenvedélybeteg vagy hajléktalan esetében…

A szégyen lehet egy lehetőség is, mely a tőle való félelmen keresztül megakadályoz abban, hogy olyat tegyél, amivel magadnak és másoknak egyaránt árthatsz. A Szégyen azonban kétélű kard. Nem csak megvéd a társadalmilag elítélt cselekedetektől, hanem abban is gátolhat, hogy tényleg a saját életedet éld.

Legyen szó gyermek, vagy kamaszkori sérelemről, eredjen a saját életedből vagy a családi rendszeredből, az biztos, hogy a szégyen erősen gátolni fog az önfeledt, magabiztos, felszabadult cselekvésben. Mindez ráadásul nem is feltétlen tudatos. A szégyen uralhatja akár úgy is az életed, hogy észre sem veszed. Ezt is ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi más, kellemetlen érzést.

Ha szégyenben nősz fel, azt sem tudod milyen, amikor nincs jelen az életedben. Lehetnek helyzetek, mikor a szégyen az egyetlen kapaszkodód. Furcsa, de a szégyen lehet maga, a túlélés is…

Az élet különböző területein, számtalanféle formában megjelenhet.

Alkoholista, szenvedélybeteg szülők gyermeke számára mást jelent, mint a szülő számára. Az egyik együtt él vele, a másik menekül előle, hatása azonban egyaránt mérgező.

„Szégyelld magad!” Ismerősen hangzik?

Nem feltétlen a tehetetlen szülő vagy pedagógus mondata. Ez a mondat maga a Szégyen. Ez a mondat a megaláztatás eszköze. Mert a szégyennek lehet akár önálló identitása is.

Ha teljes értékű embernek érzed magad, nincs szükséged szégyenre.

Rokon érzelem még a félelem, az alacsony önbecsülés, a kisebbrendűségi érzés és a tehetetlenség. Mint egy vírus, beépülhet a családi tudattalanba, és a szégyent viszi az egész család, akár generációkon keresztül, mert egyszer, valamikor, történt valami, valaki elkövetett valamit, aminek a súlyát csak úgy lehet elbírni, ha mindenki kiveszi belőle a részét.

Számtalan olyan mondat létezik, mely a szégyen üzenetét hordozza, és, melyek mögött a félelem, a keserűség, az önutálat és az öntudatlan rosszindulat csírái húzódnak. Mondok néhány példát:

"Sosem lesz ember belőled." "Ugyanolyan rohadék vagy, mint az a szemét apád!" "Meglásd, egyszer még börtönben végzed!" "Semmit sem vagy képes megcsinálni." "Mindketten tudjuk, hogy a felsőoktatásban való tanulás meghaladja a képességeidet." "Sosem fogsz leérettségizni/lediplomázni/lefogyni/normális munkát kapni." "Sosem lesz családod/gyereked/egy normális párod, aki szeret." "Sosem lesz helyed/egzisztenciád, stb..."

Hihetetlen, de ezeknek az üzeneteknek a nagy részét szülők mondják a gyermeküknek. Miközben talán a lehető legjobbat akarják, pusztán féltésből összehozzák, hogy a gyerek, már az anyatejjel magába szívja azt az üzenetet, mely később a szégyent, alapértelmezett programmá teszi. Egy felmérés szerint a "Meglásd, egyszer még börtönben végzed." mondatot a börtönviseltek túlnyomó többsége már gyerek korában megkapta.

Honnét fakad a Te szégyened? Biztos, hogy a Tiéd, és nem valaki másé? Kivel azonosulsz, mikor szégyenben vagy? Kit árulsz el, ha nem viszed tovább a családi szégyent?

Lehetne még sorolni sokáig a hasonló kérdéseket, és ez jó, mert a kérdés sokszor dinamikusabb, mint a válasz. A kérdés gondolkodásra, kutatásra, belső munkára késztet.

Létezik belső szégyen, mely a Te saját, személyes élményeidből vagy a családi tudattalanodból táplálkozik. Létezik azonban külső szégyen is, melyet a társadalom nyom Rád, hogy kordában tartson, vagy azok ültetik Beléd, akik számára veszélyt jelent, ha egészséges önbecsülésed és önbizalmad van. A „Szégyelld magad!” mondatot bizony megkapjuk nap, mint nap, burkolt formában is. Azzal, hogy egy egész társadalom félelemre, bizalmatlanságra, büntetésre és megalázásra épül, eleve benne tart a ’büntető-fegyelmező szülő’ és a ’rosszalkodó gyerek’ játszmájában.

Rosszak vagyunk Kedves Barátom, kívül és belül, tudatosan és öntudatlanul egyaránt. Ellentétes elvárások vesznek körül, melyeknek nem tudsz megfelelni. Eredendő Bűn, Eredendő Átok ül rajtunk, az őseinken és a gyermekeinken. Ez, a személyes szégyennel társulva már szinte viselhetetlen teher. Ezért tompítjuk magunkat drogokkal, médiával, pornóval és a korlátlan virtualitás eszközeivel.

Amíg a Szégyen jelen van az életedben, jelen van a bűntudat is. Akinek bűntudata van, az szinte kéri a büntetést, mert a bűneitől csak vezeklés árán szabadulhat meg. Ez pedig ördögi kör, mert, rendszerint észre sem vesszük, hogy vezeklünk, csak a Kényszeres önsors-rontás tűnik fel egy idő után, ez pedig már önmagában szégyenérzetet generál, amit újabb tompítással tudsz csak elfojtani…   

Jogos a kérdés, van-e kiút mindebből. Szeretem azt gondolni, hogy van, de ehhez vállalni kell az út fájdalmát, a kíméletlen önfeltárást és a szégyen minden formájának tudatosítását, ami nem csak embert próbáló, de kemény, hosszan tartó, belső munkát is jelent. Ennél sokkal kényelmesebb az öntompítás.

Téged miben gátol a szégyen? Mit tennél, ha igazán önmagad lehetnél, ha nem félnél a kudarctól és az ezzel járó megszégyenüléstől, az ellened drukkolók ’na ugyéjétől’? Hol veszítetted el az önmagadban való hitedet, az önbecsülésedet, a lét-bizalmadat? Ki helyett vezekelsz, kit árulnál el, ha végképp befejeznéd az önsors-rontást és végre a saját életedet élnéd?

A Szégyen az egyik leggyilkosabb, legbénítóbb érzés. Egy kedves barátom szavaival élve, „a szégyen mindent visz…”

Ha elkezded életed filmkockáit végig pörgetni, meg fogod találni azokat a pillanatokat, amikor megtört benned az érzés, ahol önmagad számára szeretetre, tiszteletre, elismerésre méltatlan személlyé váltál.

Van olyan élethelyzet, melyben egy gyerek többé nem érdemli meg mindezt a szüleitől, a környezetétől, az élettől? Ugye, hogy nincs, mégis ez történik, szinte mindannyiunkkal. A Szégyen pedig azóta is dolgozik bennünk.

Bőven elég a sajátunk, de ennél legtöbben jóval többet kapunk. Egy részét elásod a tudattalanodba, a többit megpróbálhatod magabiztos viselkedéssel, vagy más hasonlóval ellensúlyozni. Lehet, hogy a családi szégyent mélyre ástad magadban, a személyes szégyent meg szinte az észrevehetetlenségig kompenzálod, a szégyen-bomba azonban előbb, utóbb robbanni fog.

Legkésőbb akkor, mikor a társadalmi elvárások ezt kiprovokálják belőled.

Akar a halál szégyenkezni, az üzenet azonban újra, meg újra megjelenik, olyan alattomos formában, mely feltűnés nélkül áthatol a védelmi vonalaidon. „-Szégyelld magad, a saját kudarcaidért, azért, hogy nem az vagy, aki lenni szeretnél. Hogy nem keresel annyit, hogy eltartsd a családodat, hogy nem olyan munkád, lakásod és kocsid van, amit teljes lényeddel fel tudnál vállalni. Esetleg albérletben vagy a szüleidnél (vagy még ott sem) laksz, és semmilyen kocsid nincs, mert nem engedheted meg magadnak. Ez azonban még mindig a könnyebben orvosolható rész, hisz itt tudod, hogy mi a bajod magaddal.

Ha a szégyen és a vezeklés az alapműködés, nagyon nehéz meglátni és elismerni a saját értékeidet, azt, amit mindezek ellenére sikerült leraknod az asztalra, azt amiért mások hálásak lehetnek Neked és, amiért még akár szerethetnek is. Ezek sokszor megdöbbentően egyszerű, kicsi és jelentéktelen dolgok. (Ha belegondolsz, igazából ilyeneket szeretünk egymásban fenntartás nélkül.)

Adhatsz időt magadnak a befelé fordulásra, megkeresheted, megvigasztalhatod és feloldozhatod magadban a kukoricán térdeplő kisgyereket, megadhatod neki mindazt a támogatást, elismerést és bátorítást, amit annak idején nem vagy csak korlátozottan kaphatott meg.

A tudattalan szégyenhez azonban nem férsz hozzá hétköznapi tudatállapotban. Ehhez kell a szembenézés bátorsága és az a támogató, megtartó közeg, melyben biztonságos körülmények között mélyre tudsz ásni a családi tudattalanodba. Jó esetben ez történik egy családállításon, ahol az állítás vezetője, de inkább kísérője, lehelet finom léptekkel halad veled, hisz tudja, odalent érinthetetlen fájdalomra is bukkanhattok.

Itt történik meg az oldás, mikor a lélek megérik rá, hogy kilökje magából mindazt, ami emészthetetlen számára, és azt, ami nem tud a helyére kerülni, mert igazából nincs is helye benned. Lehet ez egy gyilkosság, egy árulás, családon belüli erőszak és/vagy szenvedély-betegség, a családi vagyon eltékozlása, egy szégyen teljes eseményben való részvétel, vagy bármi, ami szégyent, önutálatot vagy megmagyarázhatatlan lelkiismeret furdalást ébreszthet.

Miközben tudatos szinten keresed a személyes szégyened (mely sokszor a családi tudattalanba rejtett szégyenhez is kapcsolódik) okait, a családállításon az utóbbival is tudsz dolgozni. Lassan tisztulni kezd a kép, és abból a hihetetlen katyvaszból, melyet egyszer magadnak gondoltál, el kezd megmutatkozni, mi az, ami tényleg Te vagy és mi az, ami ehhez hozzá tapadva, megpróbált beléd épülni.

A személyes és a családi szégyenen túl, melyek oldása épp elég embert próbáló munka, létezik azonban kollektív szégyen is, mely több szinten is jelen van az életünkben. Az egyik legkollektívebb szégyen az Eredendő Bűn gondolata. Róma nem azért vette fel a kereszténységet, mert a Cézárt annyira fűtötte a szeretet, hanem azért, mert egy olyan valláson keresztül, mely csillapíthatatlan bűntudatot, lelkifurdalást és állandó vezeklési kényszert ébreszt az emberekben, a társadalom egyébként elégedetlenkedő, lázongó rétegei is könnyen kordában tarthatóak…

A valláson keresztüli manipuláció azóta persze sokat vesztett az erejéből, de a jelenlétét ettől függetlenül még mindig érezzük.

Az egyik legerősebb kollektív szégyen viszont még most is igen erős lábakon áll. Ennek az üzenete az, hogy mi vagyunk Hitler utolsó csatlósai és, hogy a Holocaustért is mi (minden magyar ember) vagyunk elsősorban a felelősek, hisz a mi őseink voltak azok, aki mindezt hagyták… (Azt, hogy az üldözöttek közül hányat bújtattak, mentettek meg szintén a mi őseink, hajlamosak vagyunk elfelejteni.) Ebből következik sokak számára az a kifordított gondolat, mely szerint, bár Trianon jóval előbb volt, mégis jogosnak tekinthető, és, hogy az ország feldarabolását az evvel járó összes megaláztatással együtt megérdemeltük. Ez pontosan olyan, mint amikor a gyereket előre megverik, arra az esetre, ha később rosszalkodna... Ha a másik oldalról nézed, lehet az is szégyen, hogy mi valahogy mindig a vesztes oldalon álltunk. Ez a gondolat hozza létre a kollektív, magyar lúzer-tudatot.

Megpróbálhatod magadtól eltolni mindennek a felelősségét, de mindig lesznek olyanok, akik majd újból és újból belenyomják az arcodat, nehogy véletlenül egészséges önbecsülésed lehessen, hisz úgy veszélyes lehetsz. Emellett, akik mindezek súlyát cipelik, hajlamosak ennek a feszültségét másokra is áttolni, mert együtt könnyebb vinni, mint egyedül és magányosan megkeseredve. Nem véletlen, hogy a hazai történelem oktatásban is sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a vereségek, bukások, árulások, mint a győzelmek, és minden olyan esemény, melyre büszkék lehetnénk.

Szerinted mi a szégyen ellentéte? Ellentét párja a büszkeség, de ez valójában csak az érem másik oldala.

Ma Magyarországon két szélsőséges álláspont létezik a magyarsággal kapcsolatban. Az egyik, hogy egy szedett-vedett csürhe vagyunk és mindig is azok voltunk, nincs semmink, amire büszkék lehetnénk, a másik pedig az, hogy a magyar egy olyan nép/nemzet, mely mindenki más fölött áll intelligenciában, zsenialitásban, spiritualitásban, stb.

Ezek a szélsőséges nézetek folyamatosan, egymást támadva, egymást erősítik. Egyik sem létezne a másik nélkül. Ha elveszik a büszkeségedet, választhatsz, hogy szégyen-identitásúvá válsz vagy veszel magadnak még többet, hogy kárpótold a hiányt. Szégyen és Büszkeség ellentétpárok, de végső soron a középponttól ugyanolyan messze vannak. Mindkettőjük közös ellentéte az Egészséges Önbecsülés. Itt nem kell, lenyomnod senkit azért, hogy magadat nagynak érezhesd, mert tudod, hogy mindenki nagy. Ugyanezen okból kifolyólag nem is mész alá senkinek. Nem félsz, hogy elveszik tőled, ami a tiéd, mert tudod, hogy, ami valóban a tiéd, azt senki sem veheti el tőled.

Az Egészséges Önbecsülés ritka kincs. Manapság nem lehet ilyet találni minden bokorban. Még, ha sokat dolgozol érte és végre kezdesz is megérkezni ebbe az állapotba, akkor is könnyen elveszítheted. Az Egészséges Önbecsülés érzékeny, törékeny jószág. Sok az ellensége, és jelenlegi társadalmunk sem igazán támogatja a jelenlétét. Nem elég megharcolnod érte, meg is kell védened nap, mint nap.

Van azonban ennek a harcnak egy szépsége. Miközben kifelé kemény vagy, és igyekszel megvédeni a határaidat (amit annak idején az országnak még iszonyatos véráldozat árán sem sikerült), a sérült, lerombolt önbecsülésedet mindig végtelenül finoman és nagy szeretettel építed vissza. Azt gondolnád, hogy minél többször omlik össze, annál nehezebb visszaépíteni, de valójában minden alkalommal egyre erősebb lesz, és egyre nehezebb lesz lerombolni. Valami mindig megmarad belőle, és már ez a tény önmagában is erősebbé teszi.

Mivel az Egészséges Önbecsüléshez nem kell mások önbecsülését támadni, egy idő után képes leszel ránézni mások fájdalmára is, és képes leszel elismerni épp úgy, mint a sajátodat. Amikor ez megtörténik, elkezded magad biztonságban érezni mások társaságában, és ez lesz majd az a tér, ahol a kollektív bűntudatból kollektív gyógyulás tud elindulni. 

Ez a gyógyulás pedig nem más, mint a valóban felnőtt, egyenrangú kapcsolatok alapja, melyre oly nagy szüksége van ennek az országnak, mind kollektív, mind egyéni szinten.

Minden zavarodottság, félelem és indulat ellenére ez a folyamat már zajlik, mert épp ebben a mérhetetlen zavarodottságban a legerősebb az, az elnyomhatatlan belső igény, hogy megtudd, ki vagy valójában.

Ha nem találod magad, de keresed, nincs más dolgod, mint kitartani. Mert aki keres, talál, és, aki önmagát keresi, önmagára talál.

A "szégyelld magad!" üzenetét, így szép lassan átírhatjuk: Lásd és tiszteld magadban és másban egyaránt a Tiszteletre Méltót!

„Ezoterikus bullshit ws Új Évi Fogadalom”

Ne cifrázzuk, csapjunk szépen a közepébe!

Régen az embereknek vallása volt, még régebben meg hite. Mostanában ezek már egyre ritkábban fordulnak elő. A vallásokban sokan csalódtak, mások cikinek érzik, hogy bármilyen vallást gyakoroljanak a mai, modern, felvilágosult világban. A hitről pedig már azt sem tudjuk mit is jelent igazán.

Hogy még se legyen olyan sivár és egyhangú az élet, maradnak a jól-bevált, mindenféle pótszerek. Legnépszerűbbek azok az új-keresztény szekták és ezoterikus irányzatok, akik instant megszabadulást és azonnali boldogságot, de legalábbis fájdalom csillapítást kínálnak arra a mélyen őrzött halálfélelemre, melyet emellett még tévé műsorokkal, filmekkel, politikával, meg persze alkohollal és más drogokkal is kiválóan el lehet nyomni.

A lényeg, hogy ne fájjon. Így vált a spiritualitás árucikké...

Olyan, mintha meg akarnánk úszni az egésznek a lényegét; azt a belső munkát, amelyen keresztül igazán közel kerülhetünk önmagunkhoz. Ez ugyanis időbe és energiába telik, emellett csöppet sem fájdalommentes.

Legtöbben tele vagyunk félelemmel, szorongással. Ebből a szempontból kétféle ember létezik. Az egyik, aki ezt észreveszi, a másik, aki nem. Azok, akik észreveszik, hogy milyen elsöprő erejű félelmek dúlnak bennük, még mindig elfojthatják a fent említett eszközök valamelyikével.

Különösen feltűnő ez Szilveszterkor, mikor szembesülsz vele, hogy megint eltelt egy év, még kevesebb van hátra az életedből, és még kevesebb időd maradt azokra a dolgokra, amelyek igazán értékesek számodra. Ehhez képest megnézheted milyen volt ez az év, mit valósítottál meg az álmaidból, mit tettél le az asztalra, azon az úton jársz-e, amelyen valóban járni szeretnél, vagy épp ellenkezőleg, az életed csupa kompromisszum, megalkuvás, és egy egyre kifinomultabb hazugság-rendszer segítségével próbálod megmagyarázni magadnak, miért nem azt teszed, amit szíved szerint tennél.

Ez az egy életed van, és bizony vészesen fogy. Ma még 2015 van, de pár óra múlva már 2016 lesz. Az előző Szilveszter, mintha csak tegnap lett volna, nem igaz?

Így folynak el az évek, így peregnek le életed percei, a félelem pedig ott dörömböl a tudatod kapuján. Ez az egyik oka annak a mérhetetlen buli kényszernek, ami ilyenkor úrrá lesz az emberek többségén.

Sokáig nem értettem, miért jó az, amikor valaki január elsején émelyegve, a saját hányásában fekve ébred úgy, hogy nem is emlékszik azoknak az egzotikus piakölteményeknek az ízére, amelyekkel előző éjjel kiütötte magát. Valójában, lehet, hogy az egész eseményből semmire nem emlékszik, annak a tudata viszont szép lassan visszakúszik, hogy ez a Szilveszter is elvitt egy fél havi fizetést.

Így indítani az évet, maga a pokol, sokak számára mégis ez a masszív öntompítás a túlélés. Így lehet, ha nem is elkerülni, de legalább is a végsőkig húzni a szembesülést.

Tompítás megy kívül belül. A kérdés csak az, Benned mi megy. Vállalod-e a felismerés fájdalmát, beleállsz-e a valóság józanító hideg zuhanyába, vagy inkább homokba dugod a fejed és újra álomba szenderülsz.

Ha egyszer kinyitod a szemed, nem fog tetszeni, amit látsz. Döntened kell, hogy gyermek maradsz örökre, és az életednek csak elszenvedője leszel, vagy elindulsz a felnőtté válás felé. Azt hisszük, mindenki felnő előbb utóbb, ez azonban súlyos tévedés.  

A reklámipar, a média, a politika és még a spiri biznisz is mind, mind arra épít, hogy soha nem fogsz felnőni, mert a gyermeki állapot egyszerűen kényelmesebb.

Hívtál fel valaha olyan állás hirdetést, amely ’kevés munka, sok pénz’ jeligével hirdette magát? ’Szavazz rám, és felemeljük a munkabéredet!’ ’Vedd be ezt a gyógyszert, és elmúlik minden fájdalmad!’ ’Karma levétel percenként 30.000 forint + áfa'. Témánál is vagyunk. Az, hogy a politika és a média arra épít, hogy ’hülye voltál és az is maradsz’, egyre kevesebbeket lep meg.

Van azonban egy olyan jelenség, ami mostanában még ezt is túlszárnyalja. Kinyitod a facebook-ot, és tonna számra érkezik Feléd az ’ezoterikus csodavárás’ mindenféle megnyilvánulása. Már neve is van a gyereknek; ’Ezoterikus Bullshit’-nek nevezik...

Szeretünk elhinni mindent, ami leveszi a saját életük felelősségének terhét a vállunkról. Ilyenek vagyunk. A hiszékenységnek persze különböző szintjei vannak. Hogy a dolog mérhető is legyen, létrehozták az ’Ezoterikus Bullshit Generátort’, azok számára, akiknek akkor kerek a világ, ha minden napra sikerül legalább egy Coelho vagy Deepak Chopra idézetet kiposztolni az oldalukra. 

Tesztelték a szoftvert és az eredmény pontosan az lett, amire számítottak. A mesterségesen, mindenféle értelem nélkül összedobált,ezoterikus köntösbe bugyolált szavakból kreált mondatok ugyanolyan népszerűek voltak, mint a valódi idézetek… 

Így csinálnak nyilvánosan hülyét magukból, akik a facebook oldalukat spirituális pózerkedésre használják. 

Ez azonban csak egy része a történetnek. A másik, legalább ilyen feltűnő jelenség a Vonzás Törvényének totális lebutítása.

’Teremts a gondolataiddal!’ ’Beszélgess angyalokkal!’ ’Vonz be az életedbe mindent, amire szükséged van és zárj ki mindent, ami zavar!’

Az az alattomos ezekben az üzenetekben, hogy megvan a maguk igazság tartalma, de a működésük koránt sem annyira egyszerű, mint ahogy azt ezoterikus körökben divatos gondolni.

Jönnek a körlevelek. ’Oszd meg, és megváltozik az életed!’ Azt hiszem mindannyian kaptunk már ilyeneket. Volt idő, mikor egyiket, másikat tovább is küldtem, mára viszont ez megváltozott bennem. Amelyik azzal fenyeget, hogy ’bajba kerülök, ha nem küldöm tovább’, azt azonnal törlöm. ’Lásd, a Béla sem küldte tovább és 3 napon belül halálos baleset érte…’

Állok elébe, engem ne fenyegessen senki! Ha tényleg így működne, már régen 6 láb mélyen feküdnék.

’Küldd tovább 10 ismerősödnek/barátodnak/akiket igazán szeretsz/értékelsz, stb., és 3 napon belül igazi csoda történik veled…’ Amikor nyitott vagyok a csodákra, történnek azok maguktól is. Semmi szükségem rá, hogy ilyen feltételekhez kössem őket.

’Küld tovább és megoldódik minden problémád, nehézséged az életben!’ Na, ez a legnagyobb átverés. Ez az üzenet nem más, mint a ’kevés munka, sok pénz’ üzenete. Neked nincs más dolgod, mint tovább küldeni, és máris érkezik az áldás. Befektetett munka nélkül…

Sokszor ez az üzenet olyan tekintély személyektől érkezik, akiktől hajlamosak vagyunk mindent elfogadni. A kedvenc, ezoterikus bullshit-em éppen ilyen. Könnyen lehet, hogy Te is találkoztál már vele. Úgy hívják: ’10 milliószoros nap’... (Állítólag tibeti lámák találmánya.) Felfedezték, hogy vannak olyan napok, amikor olyan bolygó együttállások vannak, melyek felerősítik a gondolataidat, így az azok által teremtett valóság, az év hátralévő részében 10 milliószoros erővel érvényesül majd.

Ezt a felvetést sokszor teszteltem már. Nekem egyáltalán nem jött be, de ezen nem is igazán vagyok meglepve. Az ilyen napokon rendszerint annyira destruktív gondolataim vannak, hogy, ha ezek teremtenék életem valóságát, már nem csak én, de az egész emberiség el lenne temetve. Ehhez képest, ami ezek után következik, az a számomra átlagos napok sorozata számottevő kilengések nélkül. 

Mert ’amire gondolsz, az valóra válik’, ugye? Te teremted a saját világodat, csak Rajtad múlik. Ártalmas gondolataidat cseréld áldásosakra és mindjárt minden megváltozik…

Ember, nem lehet ennyire egyszerű! Miért nem teremtesz magadnak milliókat, miért nem teremtesz magadnak kocsit, szerelmet, jó munkát, kirobbanó egészséget? Azért, mert amiért nem dolgoztál meg, azt nem érdemled meg, és ezzel, a lelked mélyén Te is tisztában vagy. El tudod egyáltalán képzelni azt az összeget, amire az álmaid megvalósításához szükséged van? El tudsz képzelni egy harmonikus párkapcsolatot, mikor az anyatejjel szívtad magadba a diszharmóniát?

Körbevesznek a saját gondolati, érzelmi mintáid. Valójában végtelenül kiszámítható vagy. Megvan, hogy milyen történésre, hogyan fogsz érzelmileg és gondolatilag reagálni. Amíg alszol, fogalmad sincs arról, hogy Te magad mit gondolsz saját magadról.

Az első lépés, hogy észre vedd és feltérképezd azokat a gondolati köröket, melyeket nap, mint nap futsz, mikor valamilyen sérelem vagy csalódás ér, mikor bántanak vagy bosszantó élet helyzetbe kerülsz. Mire gondolsz, mikor semmire sem gondolsz? Mi a pihentető program, mi a legtöbbet ismételt napi mantrád? Milyen programot futtatsz öntudatlanul az életedben?

Amíg ezekkel nem szembesülsz, semmi mást nem tudsz teremteni, bevonzani az életedbe, mint azt, amit eddig is bevonzottál.

Nincs pénz, szar a munka, nincs párkapcsolat, vagy van, de katasztrófa?

Ha ez a nagy helyzet, tudd, hogy mindezt Te teremted magadnak, és nincs az a mágus, varázsló, tisztánlátó-sámán-vajákos-jós-garabonciás-boszorkány, aki ki tudna rángatni ebből a valóságból.

Ha vállalod az oda vezető, igen csak kényelmetlen és fájdalmas utat, biztos lehetsz benne, hogy össze fogsz zavarodni és ki is borulsz majd nem egyszer, de lesz, aki melléd szegődik és ott lesz, mikor egy, egy pofon után talpra kell állnod.

Az utat, melyet Neked kell, megtenned, senki nem ismeri, mert mindenki csak a sajátját tudja végig járni. Nem is vezetőt kapsz majd, aki fogja a kezed, csak egy barátot, aki csendben kísér. Soha nem fogja megmondani, hogy mikor mit tegyél. Egyszerűen csak ott van és bízik Benned. Ez a bizalom lesz az, ami elindít a gyógyulás útján. 

Nem is érted, hogy miért, de hisz Benned akkor is, amikor mindenki más, Téged is beleértve, a bukásodat várja.

Ha nem a saját életedet éled, gyógyulásra van szükséged. A csóróság épp olyan betegség, mint a boldogtalan párkapcsolat, meg a lélektelen munkahelyen való robotolás. A betegséget először fel kell ismerni és tudatosítani.

Ha már fölteszed magadnak a kérdést, mit csinálsz rosszul, tudd, hogy jó úton jársz. Milyen gondolati mintákkal és érzelmi reakciókkal hozod létre és milyenekkel tartod fent a helyzetedet. Akár évekig nem tűnik föl, aztán egyszer csak elkezded írni a napi gondolataidat, és lassan kirajzolódik a kép.

’Ezt most elk..rtam.’ ’Már megint hülye voltam.’ ’Most aztán szarban vagyok.’ ’Ezt sem tudtam rendesen megcsinálni, nem vagyok jó semmire.’ Stb. Ismerős? Ezekre a gondolatokra rá lehet szokni. Megpróbálhatsz másként gondolkodni, de ugyanolyan kínszenvedés lesz, mint egy alkoholistának nem inni. Egyszer csak jön a kényszer, és Te visszacsúszol újra… Már megint egy ön-sors rontó gondolat. Lehet, hogy függő vagy?

Tudod, mekkora lelki erő kell már ahhoz is, hogy ezt felismerd?

Mi van az ilyen gondolatok mögött? Az is lehet, hogy nincs más mintád. Ez a túlélés. Megszoktad, hogy, ha bántanak, Te is bántod magad. Meg tudod magyarázni magadnak, miért vagy szerencsétlen, hisz, aki béna, lúzer, értéktelen selejt, az nem lehet sikeres, ugye? Fájdalmas, de legalább kényelmes álláspont. Előre lehúztad magad a vécén, nem kell, harcolnod, elég, ha békésen elszenveded azt, ami Veled történik.

Ha azt mondod, ’szarban vagy’, máris bemocskoltad magad. Ebben a mondatban nincs semmilyen, önmagad felé való tisztelet. Ha azt mondod, ’bajban vagy’, nem sokkal jobb a helyzeted, hisz még mindig csak megtörténik veled a dolog, de legalább már nem ítélted el, nem bántottad magad ezért.

Kifejezheted azonban úgy is magad, hogy ’nehézségekkel küzdesz’. Így mindjárt másként hangzik. Te vagy az aktív, aki küzd a nehézségekkel. Ebben a mondatban már nem elbújsz, nem menekülsz a problémák elől, hanem harcolsz velük. Ehhez pedig tartás kell, és akiben van tartás, akiben van bátorság ahhoz, hogy harcoljon, az megérdemli a tiszteletet. A sajátjáét és az ellenfelét/ellenségét egyaránt.

Ez már egy teljesen más létforma. Mindannyiunknak vannak tiszta pillanatai, mikor felismerjük, hogy egyszerűen nem mehet így tovább. Valamit változtatni kell, és ezt a változtatást csak Te tudod meglépni. Vége az ezoterikus csodavárásnak, innentől aktív résztvevőjévé válsz az életednek.

Ahogy végre elkezdesz döntéseket hozni, megérzed a saját erődet is.

Ez persze ahhoz még kevés, hogy felold az öntudatlanul futtatott, önsors-rontó mintázatokat, de legalább már megvan a harci kedv, és megjelenik Benned az önmagad felé való tisztelet csírája. Ez már önmagában pozitív változásokat indít el, mert aki önmagát tiszteli, azzal nem lehet bármit megcsinálni.

A mindenkori hatalom ezért igyekszik ennek még az írmagját is kiirtani belőlünk.

Az év első napja is sokszor tartogat ilyen tiszta pillanatokat számunkra. Végre lezárult egy kör és kezdődik az új. Lehet, hogy sok mindent elmulasztottál, elrontottál 2015-ben, de most, 2016 első napján tiszta lappal indulsz. Döntéseket hozol, meg van Benned az elhatározás, megvan a bátorság.

Ebben a felfokozott állapotban születnek az új évi fogadalmak.

Nem arról a fogadalomról van szó, mikor a vécén görnyedve megfogadod, hogy soha többé nem eszel chili paprikát tabasco szósszal. Itt arról a pillanatról van szó, mikor megérted, hogy egy bizonyos ponton az életedben, nem kell többet reflex-szerűen reagálnod, hanem új, eddig ismeretlen, sokkal tudatosabb módon is cselekedhetsz.

Azzal, hogy életed részévé teszed a rendszeres testmozgást, hogy feleleveníted egy régi hobbidat, hogy találkozol olyanokkal, akik tudásukkal, kisugárzásukkal inspirálóan hatnak Rád vagy egyszerűen beleásod magadat egy olyan témába, ami már rég óta érdekelt, csak eddig képtelen voltál rá időt szakítani, megismered egy olyan oldaladat, akit eddig elrejtettél önmagad elől.

Ő az önmegvalósító részed.

Nem elég letenni a cigarettát, befejezni az éjszakai zabálást, a tespedést, az örökös piálós bulizást. Kell valami, ami kitölti az ezek után maradt űrt. Lesz egy nap, mikor tévézés, videózás, fészbukozás helyett olvasol, zenélsz, tanulsz, festesz, alkotsz, vagy épp a saját vállalkozásod alapköveit rakod le.

Ilyenkor újult erővel támad fel Benned a kreativitás. Ezt a lendületet érdemes meglovagolni, mert sajnos nem szokott örökké tartani, de, ha táplálod magadban a tüzet, messzire juthatsz vele.

Minden csodavárással töltött pillanat kidobott idő. 

A csodákat valójában magadnak köszönheted. Ha aktívan élsz és részt veszel az életedben, könnyebben kiérdemled őket. Az Áldás, a Kegyelem is olyan pillanatokban érkezik, mikor az aktív és a befogadó állapot egyszerre van jelen Benned.

A vakhit és a pótcselekvések helyett, többet érsz az önmagadba vetett hittel és azzal a Lét-bizalommal, hogy, ha valóban a dolgodat teszed, a támogatás is megérkezik hozzá.   

Legyen Boldog Sikeres Önmegvalósításban Gazdag Új Éved. :)

A jó párkapcsolat titka/ritka

Imádom ezt a témát! Mielőtt azonban fejest ugranánk a jó párkapcsolat kifejtésébe, nézzünk rá a nemrég nagy port kavaró, Ákos interjú egyik sarkalatos pontjára. (Érdemes az egészet végig nézni, de ha csak a 'botrányos' kijelentés érdekel, azt 9.20 környékén találod.)

(Ákosra alaposan rávetette magát a média, pedig az interjú egyáltalán nem arról szólt, mint az a kb. fél perces bejátszás, amit kiragadtak belőle. Ez egy vélemény, amivel lehet egyet érteni és egyet nem érteni. Én most a felvetésnek nem annyira az elvi, mint inkább a praktikus részét szeretném nagy vonalakban megvizsgálni.) 

Az, hogy a nő térjen vissza a ’Hagyományos’ női szerepekhez, nem új felvetés. Időről, időre felmerül az ötlet, mert napjaink rohanó világában, az 'Anya', mint női archetípus, méltatlanul mellőzött szerepbe került és ezért érthető, ha sokaknak hiány érzete támad. A baj nem ezzel van, hisz a szülés még a legfelvilágosultabb és legliberálisabb helyeken is a nők privilégiuma.

Szüléshez való joga persze lehet a férfiaknak is… ;)

Nem könnyű ítélet mentesnek maradni, mikor híres, népszerű és befolyásos emberek szájából felkavaró dolgok hangzanak el. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, vannak hagyományosan férfi és hagyományosan női szerepek, melyek mellett vannak olyan szerepek, is melyek mindkét nemhez tartozhatnak.

Az, hogy egy nő kizárólagos dolga a szülés, épp olyan szűk látókörű feltételezés, mint az, hogy egy elfoglalt, magas pozícióban lévő nő gyerekeit elég, ha a férje vagy a bébiszitter neveli.

Az ilyen kijelentések összemossák az ideálist a reálissal.

Támadhatod például a 2 keresős családmodellt, de jelen pillanatban egy átlag fizetésből élő férfi még mindig nem keres annyit, amiből a feleségét és a gyerekeit el tudná tartani. Ha a nők hirtelen abbahagynának minden munkát a házimunkán kívül, azt hiszem, nagy bajban lennénk.

Ezen kívül, tetszik vagy nem, de a meddőség, mint jelenség férfiak és nők körében egyaránt jelen van. Bármennyire is ez az elvárás, és, bár a meddőség ma már részben orvosolható, nem minden férfinak és nőnek lehet gyereke. Sokaknak párkapcsolat sem jut, nem hogy gyerek vagy család. Ha egy ember értékének ez a legfőbb meghatározója, nagyon sok emberre rányomhatjuk az értéktelenség bélyegét, pedig simán lehet hogy egyébként rendkívül értékes munkát végeznek.

Az általános tendencia azt mutatja, hogy a legszegényebb családokba születik a legtöbb gyerek világszerte, míg nagyon sok, jó körülmények között élő párhoz nem tud gyerek születni. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, de sejtek benne valami sors-szerűséget.

Szeretnék már a boldog, ideális párkapcsolatnál tartani, de a realitás még mindig nagyon követeli magának a figyelmet.

Vegyünk előbb inkább simán, egy átlag párkapcsolatot. Ott kezdődik, hogy egy nő és egy férfi teljesen más csomaggal érkezik a világra. Legtöbben nagyon szeretnénk, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi legyen, ezt a törekvést azonban rögtön az elején megtorpedózza a (bús-magyar) valóság.

Egy nő nagyon sokszor azzal indít, hogy ellentétes elvárások kereszttüzébe kerül. Miközben az ösztönei keresik az archetipikus női szerepeket, hogy biztosítsa gyermekei számára a biztonságos családi fészket és férjének a békés hátországot, édesanyjától és a női ágú felmenőktől megkapja a programot, hogy „a férfi mind szemét, alkalmatlan alak”, aki vagy lelép, mielőtt a porontyok világra jönnének, vagy bántalmazó, alkoholista despotaként biztosítja a kellő mennyiségű lelki sérülést az egész család számára… Ebben az alap felállásban az archetipikus 'Férfi' csupán mítosz.

Szóval a nő csak magára számíthat. Mivel a társadalom még mindig nem biztosít egyenlő esélyeket férfiaknak és nőknek, azt is megtanulja, hogy ugyanazért a sikerért, amit egy férfi elérhet a munkájában, neki legalább kétszer annyira meg kell dolgoznia és sokkal nagyobb ellenálláson kell magát átverekednie.

Végül létrejön egy olyan, sokak által ismert konstrukció, hogy a nő, miközben önállóan felépíti magának a biztos anyagi hátteret, mikor bekapcsol a baba program, kerít magának egy alkalmas ’donort’, akit, ha a gyerek összejön, gyorsan ki is rúg, mielőtt még ő kerülne lapátra.

Így aztán gyerek is kipipálva és az elhagyás kontra bántalmazás-lelki terror is megúszva...

Vessünk most egy pillantást ehhez képest egy klasszikus férfi, induló csomagra. Legkényesebb pont az apa-minta. Vagy egyáltalán nincs, vagy ő is megkapta a főnyeremény terroristát, aki gondoskodik róla, hogy garantáltan lelki-sérültként induljon az élet vértől ázott harcmezeire. (Természetesen vannak kivételek, viszont sajnos nagyon gyakori az itt leírt példa is.) A nem-létező vagy épp degenerált apaképhez kapcsolódik egy anya is, aki minden csalódottságáért a fián fog bosszút állni („Épp olyan szar, szemét alak vagy, mint az a mocskos apád!”).

Dupla pofon, a fal adja a másikat. Megkaptad a programot, hogy „sosem lesz ember belőled”, míg a kőkeményre edzett nők meg sorban húznak el melletted…

Ilyen körülmények között rendkívül nehéz férfivé válni, már pedig, ha nem tudod ennek legalább a látszatát kelteni ideig-óráig, nem sok esélyed lesz vonzalmat kelteni a gyengébbik nem képviselőiben.

Sokan itt el is véreznek, és pár éven belül egy olyan érzelmi süllyesztőben találják magukat, ahonnan már szinte egyáltalán nincs kiút. Emberünk azonban nem adja fel.

Tele görccsel, frusztrációval és kudarccal megpróbál valamire jutni az életben. Kapni egy akármilyen állást, elszakadni a vámpír anyjától és lehetőleg megértő, támogató társra találni egy számára vonzó nőben.

Témánál is vagyunk, hisz a zsák a foltját keresi, és rendszerint meg is találja…

Az alacsony önbecsülésű, gyenge és fantáziátlan hím találkozik az erős, karrierista, önmegvalósító nővel. Jogos a kérdés, mi hozza őket össze, hisz egy fent leírt személyiség nem sok vonzalmat vált ki egy olyan nőben, aki még a jég hátán is megél. Ne lássuk azonban ennyire sötéten a helyzetet, legyen a srác tehetséges informatikus, aki némi protekció segítségével bekerül egy multiba, így, biztos állással a háta mögött szépít valamit a nem túl rózsás alaphelyzetén. Alapvetően jó lelkű figuráról van szó, aki vágyik a kölcsönös szeretetre, és, ha végre párra talál, tőle telhetően mindent megtesz, hogy meg is tudja őt tartani. 

Most már aztán szabad a tánc. A nő már tapasztalt, volt dolga nárcisztikus vezetőkkel, egoista, piperkőc alakokkal, akik ideig, óráig le tudták nyűgözni, de végül, alapvetően 'hisztis' természetük győzött, így a nő inkább úgy döntött, kiszáll a buliból, amíg nem késő. Bár emberünk sem épp egy randi guru, mivel a nő sem a herceget várja már, valahogy sikerül összekeveredniük, mondjuk egy céges partin.

Ne felejtsük el, milyen sokféle program fejti ki hatását, mikor párt választunk magunknak. A srác a vámpír anyját fogja keresni (hisz nincs más mintája), a nő pedig a bántalmazóját, hisz egy bántalmazó családban a bántás egyenlő a szeretettel. Kapcsolatuk már az elején sem volt épp ideális, ez azonban koránt sem jelenti, hogy ne lehetne rosszabb…

A srác egy percig sem tud igazán férfi lenni, miközben a lányban ’az erős férfit kereső’ ösztön lép működésbe. Hamar észreveszi, hogy párja képtelen hozni az elvárt szintet, de ezt az észrevételt elnyomja magában és megpróbál erőnek erejével férfit faragni az erélytelen cyber-bajnokból. Ez a törekvés azonban végképp nem a nő feladata, így kettőjük kapcsolata rohamos tempóban megindul a lejtőn.

Emberünk nem bírja a nyomást és a kettőjük közötti, megalázó különbséget. Szégyenében inni kezd, és kihasználja az egyetlen megmaradt fölényét, a testi erejét. Így valósul meg zseniálisan a kettőjük közös, családi mintája...

A lányból bántalmazott lesz, bár apja munkássága révén mindig is az volt, míg a srác megvalósítja a bántalmazó, alkoholista archetípust, pedig kezdetben talán pont egy mélyen izzó szerelem hidalta át a kettőjük között feszülő távolságot.

Elég kényelmetlen, hogy a ’jó párkapcsolat titkáról’ akartál olvasni, és most ehhez képest a realitást kaptad az arcodba... Jól lépre mentél, elismerem, szemét húzás volt részemről.

De egyet se aggódj, nem hagylak így lesavazva. A valóság sokszor abból lesz, amit egyszer bátor emberek meg mertek álmodni, a realitás pedig az irrealitásból születik. Ha tényleg ennyire reménytelen lenne jó párkapcsolatot kialakítani, miért tolna az élet mindig ebbe az irányba?

Mindkét félnél eljöhet a pont, mikor – egy tiszta pillanatban – felismeri, hogy minden eddigi kapcsolata ugyanazt a forgatókönyvet követve ment tönkre.

Ha Benned is megtörténik ez a felismerés, három választásod van:

1.      Elaltatod magadban az érzést és halmozhatod továbbra is a boldogtalan párkapcsolatokat.

2.      Soha többé nem hozol létre párkapcsolatot.

3.      El kezded mélyebben megismerni a hibás mintázat gyökereit és elindulsz a feloldás felé vezető úton.

Az első két verzióról szerencsére nincs kedvem írni.

Lássuk hát, a harmadik verziót! Ez a történet azzal indul, hogy szembesülsz a saját felelősségeddel. Ez könnyen lehet, hogy hideg zuhanyként ér, ami rendkívül kellemetlen, viszont áldásos hatása, hogy garantáltan felébredsz tőle... Felismered, hogy a hiba a Te készülékedben van. Nem a másikat kell megszerelned, hanem saját magadat. 

Ekkor indul el az a folyamat, mikor elkezded magadat és a benned dúló erőket feltérképezni. Ez az út sokszor sorsszerűen alakul, találkozol olyan emberekkel, akikkel valamiért dolgod van. Jönnek a hamis guruk és sarlatánok, ezoterikus, magasan képzett okj-s mágus-boszorkányok, akik csak a pénzedet akarják és megpróbálnak mindenféle módon kihasználni.

Ők, az önmagad felé vezető úton edző partnerek, olyanok, akár a mesebeli boszorkányok, óriások és sárkányok, akikkel meg kell, küzdj, hogy felszínre hozd a saját belső erődet. (A népmesék nem csak gyerekeknek szólnak. Valójában gyógyító erejű történetek, melyekben tudat alatt kódolható, ősi tudás és a beragadt élethelyzetekre való megoldás található.) Később ugyanolyan hálás leszel nekik, mint az összes elrontott párkapcsolatodnak.

Szellemi érettségedet jelzi, hogy ezek az alakok mennyi ideig és milyen intenzíven vesznek részt az életedben. Egy adott ponton azonban betelik a pohár és megérted, hogy ők még mindig ugyanannak a mintának a részei, melyet addig a párkapcsolataidban működtettél.

Az igazi szintlépés akkor történik meg, mikor a benned feszülő erő, hit és bátorság eléri azt a kritikus tömeget, amellyel a hátad mögött már rá tudsz nézni arra a mérhetetlen fájdalomra, mely az önsors-rontó mintázatok mögött rejlik.

Sokszor ezen a ponton jelennek meg életedben azok a segítők, akik már ténylegesen és közvetlenül is a fejlődésedet szolgálják.

Az a fájdalom, amellyel itt kezdesz el szembe nézni, nem csak a Te fájdalmad. Ezt a fájdalmat hordozták magukban az őseid is hosszú életeken keresztül. Ezt a fájdalmat kaptad tőlük örökül és most van itt az alkalom, hogy magadhoz öleld és a benned felébredt belső forróság segítségével felolvaszd a körülötte lévő jeges burkot.

Ha ezt megteszed, Te már nem ezt az örökséget fogod továbbadni a gyerekeidnek. Tőled már egy sokkal egészségesebb, élhetőbb, szeretet teljesebb, tudatosabb örökséget kaphatnak, amiért érdemes a végsőkig elmenni.

Lépésről, lépésre, rétegről, rétegre haladsz egyre mélyebbre. A fájdalom, kezdetben, mint egy alaktalan tömeg jelenik meg és kúszik fel a tudattalanodból. Ahogy ránézel és engeded, hogy fájjon, kezdi megmutatni magát előtted. Az őseid fájdalma számtalanféle formát ölthet.

A folyamat szépsége, hogy, amint egyre finomabban lépkedve haladsz ebben az örökségül kapott, elhanyagolt, belső, családi kertben, a fájdalom lassan kezdi visszanyerni a feléd való bizalmát. Már nem kell attól tartania, hogy tövestül ki akarod tépni, mert megérted, hogy ő is hozzád tartozik. Már tudsz vele egy Térben időzni, és engeded neki, hogy szép lassan átalakuljon.

Mert a fájdalom nem akar fájdalom maradni. Olyan, mint egy elátkozott királylány vagy herceg, aki alig várja, hogy visszakaphassa eredeti, gyönyörűséges alakját, de lehet akár egy öreg, csontos gebe is, aki, ha parazsat eszik, erőtől duzzadó, táltos paripává válik.   

   

Ebben a folyamatban nincs helye türelmetlenségnek és agressziónak. Most nem a párkapcsolat a fontos, hanem Te magad. Tudod, vagy legalább is bízol benne, hogy, amikor készen állsz rá, a társ is megjelenik majd az életedben.

Ehhez azonban az kell, hogy felold a régi önsors-rontó mintákat és helyettük visszakapd azokat az elvesztett részeidet, melyek ahhoz kellenek, hogy végre teljesen önmagad légy, hogy végre a saját életedet élhesd.

Egy éretlen párkapcsolatban azt keresed a másikban, ami belőled hiányzik. Amíg Te magad csak egy fél ember vagy, csak egy másik fél embert fogsz bevonzani, azokkal a belső rendezetlenségekkel, melyek a tiéidre rímelnek. Ezzel az alap felállással esélytelen igazán boldog, érett párkapcsolatot kialakítani.

Kezdetben talán azért kezdtél el dolgozni magadon, mert egyedül nem bírtad, mert akartál valakit, akire támaszkodhatsz. A belső munka eredményeképpen eléred azt az állapotot, amikor már nem kínoz a magány. Egyedül vagy, de jó társaságban, hisz most ismerkedsz frissen visszaszerzett lélek-részeiddel.

Elkezded érezni és elismerni a saját belső értékeidet. Ennek következtében a környezeted is ennek megfelelően alakul. Olyan emberek jelennek meg az életed különböző területein, akik ugyanúgy látják és értékelik a Te értékeidet, mint a sajátjaikat. Így teremted meg szépen lassan az egyenrangú társulások alapját.

Vannak vágyaid, törekvéseid, de karrier helyett itt már a hivatásodon dolgozol. Társaság helyett társaid lesznek, akikkel közös ügyért tudtok dolgozni. A párkapcsolat pedig két egész-séges ember társulása lesz. Itt is előfordulnak feszültségek, konfliktusok, de már nincsenek játszmák, már nem egymás lenyomása árán akartok magasabbra emelkedni.   

Nagyon fontos szintlépés, amikor kialakul egy mélyebb fajta bizalom, nem csak a párod felé, hanem a kettőtök közti kapcsolat felé is. Hogy ez mikor történik meg, azt utólag nem is biztos, hogy vissza tudjátok követni. Egyszer csak ott van és érzitek, hogy áldás van rajtatok.

A kívülről jövő elvárások erejüket veszítik. Az értékedet már nem az határozza meg, hogy mennyit keresel, vagy, hogy tudtál-e elég gyereket szülni.

Itt már nem az a kérdés, hogy mit vársz az Élettől, hanem az, hogy az Élet mit vár Tőled, illetve Tőletek. Valamiért együtt vagytok, dolgotok, feladatotok van együtt. Az ambíció törekvéssé, a vágy kívánsággá, az egymáshoz való ragaszkodás pedig kötődéssé finomul.

Mennyire jó lehet ilyen légkörbe megszületni!

Mi, hát a jó párkapcsolat titka?

Sokan és sokfélék vagyunk. Én csak leírtam a tapasztalataimat, de ettől még biztosan létezik számtalan különböző megélés is.

Amit eddigi párkapcsolataimból és mások példájából sikerült megtanulnom, az, az, hogy a jó párkapcsolatért nem tehetsz semmit. Minden, amit teszel érte, azt valójában önmagadért teszed és végső soron egy szabadabb és gazdagabb Univerzumért, amihez Te is hozzá teszed a részedet.

A jó párkapcsolat a magadon való, intenzív és kitartó munka áldásos mellékhatásaként jelenik meg az életedben. 

Az első lépés, hogy elengedd a görcsös akarást és alaposan átállítsd magadban a fókuszt. Szép lassan pályára állsz. Megtanulsz bánni a fájdalommal, engeded, hogy a feltörő, eleven érzések átmossanak, akár egy újszülött lelket a zokogás. Azt a helyet, ahol a legértékesebb vagy, nem Te találod meg, hanem a hely talál meg Téged. 

Ezen az önmagad felé vezető úton neveled fel magadban azt az embert, aki végül el tudja foglalni az őt megillető helyet egy boldog, egészséges párkapcsolatban.